Seprűtároló

Saskia

Lazítani szeretnék már a tanulásból és a körülöttünk zajló eseményekből is kikapcsolni, így a seprűtárolóba megyek, hogy egy iskolai repülő alkalmatosságot kölcsönözzek. Nem volt kedvem a Nagyteremből felmenni a szobámba a sajátomért, na meg azt kímélni is szeretném éppenséggel, nincs értelme ilyen örömrepüléshez elővenni azt. A tárolóba benyitva viszont nem várt meglepetés fogad: formás női püspökfalatra eshet tekintetem. Picit ki is használom a lehetőséget, hogy őszinte legyek, megnézem, amit meg lehet. De csak nem fogok így állni mint a Bálám szamara, köszönök is, lenyelve minden feltoluló pikáns megjegyzést. Nem is részesülök rossz fogadtatásban éppenséggel, ami megnyugtat, tekintve, hogy akár fel is pofozhatott volna. Bámulhat ugyan, mindennapi egyenruhámban vagyok, annyi kivétellel, hogy talár most nincs rajtam, pulcsim és ingem ujja pedig könyékig feltűrve. Így mondjuk látszik, hogy éppenséggel nem vagyok egy gyenge ember vékonyságom ellenére, alkarom elég kidolgozott, és a ruha is jól feszül a karomon. Sportoltam mindig is aktívan, a repülés csak az egyik ilyen. Viszont a lány kezét nyújtja felém, amit el is fogadok, ám nem megrázom, hanem kis csókot lehelek kacsójára. Kicsit rendhagyó megoldás, de meglátjuk, mi lesz az eredménye.
-Én pedig Morgan. És nincs miért bocsánatot kérned. - mosolyodom el a mondat végén. Igen, valószínűleg mind a ketten tudjuk, hogy miről van szó. Viszont én is keresek magamnak gyorsan egy seprűt. Egy Jólsep-R lesz a választottam, ami bár közel sem olyan jó, mint az én Nimbusz 1500-asom, ami szintén nem egy új darab, de remek kis seprű. Majd Saskia egy felvetéssel él, amit én el is fogadok.
-Persze, miért ne? Én se játszottam sokat mostanában. -mondjuk az elkapásban vagyok a jobb, de a dobással se lesz éppenséggel sok gond. Így hát szerzeményemmel a kezemben megindulok én is a lánnyal együtt kifelé. Közben viszont én is kérdezek tőle.
-Melyik évfolyamra jársz egyébként? - nem árt azért tudni, hogy kivel repked az ember fia. Biztos, hogy nem ötödikes, mert akkor legalább látásból ismerném, de nem igazán rémlik a leányzó arca.

[To Clarice]

To Clarice
"Live to fly, fly to live, Aces high!"

A hajtókkal tartottunk ma szinten tartó edzést, amiből mindannyiunk profitált? ők a dobást, az összehangolt őrző elleni támadásokat és cseleket gyakorolhatták, én meg a védést ilyen esetekben, vagy büntetők esetén. Jól felkészült csapat vagyunk, ha nem ér rá mindenki, a csapat egy része akkor is edz, szekciónként összedolgozva, hogy folyamatos szinten tartás és fejlődés legyen, amit én maximálisan támogatni tudok. Tulajdonképpen a csapat egyik lelke vagyok, ha nem is csapatkapitány, de lelkesedésben és a dolgok szervezésében élmezőnyben vagyok, amit tudok, megteszek a csapatért. Mi hollósok, ha magányos alkatok is vagyunk, amikor ilyen jellegű csapatmunka kell, igenis tudunk újat mutatni, meglepetést okozni, az egyéni kitűnési vágy pedig csak még jobb teljesítményre késztet minket. A mai borús időkben talán a játék, a repülés az egyetlen még tiszta terület, ahová nem pofátlankodott még be a jelen minden rútsága, ahol magunk lehetünk, ahol elengedhetjük magunkat. Talán ezért is szeretem annyira az ilyen edzési lehetőségeket, ezért teszek meg mindent a csapatért és működtetem azt. A mostani alkalom is kikapcsolt és nem akarok még nagyon kiszakadni a dologból, így még nem mentem öltözni a többiekkel, hanem a tárolóba tértem be, hogy jó társamat, Nimbusz 1500-as seprűmet, amely sok-sok meccsen és edzésen szolgált hűen. Már-már olyan részem mint a pálcám, bár nem egy mai darab, de amire nekem kell tökéletes, na meg az 1960-as évek Nimbusz 1000-es seprűi is jók még most is paramétereik alapján, az 1500-as meg annál is precízebben készült, egy őrzőnek pedig nem kell 2000-es, relatív kis területet kell bemozognom, ahol gyorsulásának előnyeit nem tudnám kihasználni, az 1500 kezelhetősége és fordulékonysága többet ér az én pozíciómban, úgy gondolom. Most is a seprű karbantartásával vagyok elfoglalva egy padon ülve hollóhátas kviddics taláromban, miközben a sárga tengeralattjárót dúdolgatom és az edzés eseményein elmélkedem. Azt hiszem ma túlságosan exhibicionista voltam, nagyon játszottam a lazát, miközben a felszín alatt megfeszülve dolgoztam, hogy azok, akik kijöttek kicsit nézni minket, jól szórakozzanak. Hiába, a gitáros létből a showman életérzés nagyon rám ragadt, muszáj voltam egy-két vigyort is dobni a nézőknek egy-egy sikeres védés után. Önelégült vagyok? Kicsit... de megmutattam azért, hogy nem alaptalanul....