Az erdő széle

Oldalra biccentett fejjel, kérdőn nézek fel rá homlok ráncolva, elgondolkodva közben azon, hogy mivel is érdemeltem ki már megint ezt a lekezelő, sértett hangnemet, és ezt a bárgyú. a végletekig gúnyos mosolyt az arcán, ami szó szerint elborzaszt. Mindig is utáltam, ha így viselkedett, és ez a mai napig sem változott semmit. Amikor még kicsik voltunk, valahogy mindig félelemmel töltött el az, ha undokoskodott velem, most pedig megint csak ugyanott tartunk, ráadásul most még okot sem mondott arra, hogy miért támadott így rám. Könnyebb lenne, ha tudnám az okát, és nem kellene találgatnom, vagy éppen válaszra várnom, amit úgy sem fogok egyhamar megtudni, hiszen érezhetően kerülgeti a forrókását, mintha csak képtelen lenne arra, hogy kimondja, mi az, ami ennyire bántja velem kapcsolatban.
-Pletyka? Raven! De hiszen tudod, hogy tisztességesen jutottam be az iskolába, és nem azért, mert apa fizetett érte az iskolának. Tanulok, és mindig kevés választ el attól, hogy iskola első legyek. - Elszomorít, hogy már ő is bedőlt ezeknek az ócska, egyáltalán nem vicces pletykáknak, amik akár még a tanulmányaim végét is jelenthetik, ugyanis akármilyen hihetetlen is, de mind fizikailag, mind lelkileg, érzelmileg is megvisel, és hatással van rám az, hogy ilyesfajta alaptalan dolgokkal próbálnak megalázni az iskola diákjai puszta irigységből.
Már-már megkönnyebbülnék, hogy csak ennyiről van szó, ám amikor féltékenységgel hangjában Clyde-ról kezd el beszélni, rögtön elködösül előttem minden, és ha tehetném, itt helyben összeesnék. Honnan tudta meg?
-Hát erről van szó... - Sóhajtom teljesen összezavarodottan, ahogy belegondolok, hogy minden a tudtára jutott. Pont ez az, amit eddig el akartam kerülni. Meg akartam óvni Ravent a csalódástól, semmissé akartam tenni a történteket, hogy se Clyde, de én ne emlékezzünk rá, de e helyett már Raven is tudja. Bűntudat lesz úrrá rajtam, ahogy figyelem arcvonásainak változását. Egyszerre látom rajta a csalódottságot, és valami megvetést is, amit nyilván nekem szán.
-Ez egy... - Idegesen, hitetlenkedve rázom meg a feje, és hajtom le, megdörzsölgetve a nyakam.
-Én nem akartam, hogy megtudd. Vagyis... hogy így tudd meg. Nem tudtam, hogy Clyde-dal ismeritek egymást. - Nyelek egy nagyot, ahogy egy keserű, félénk, szégyenkező mosollyal felsandítok rá, aztán mikor elkapja a csuklómat, már nem is ellenkezem, egyszerűen csak lehajtott fejjel próbálok vele lépést tartani.
-Egyébként meg, azzal vagyok, akivel akarok, nem? - Töröm meg a csendet egy jogosnak mondható kérdéssel, hiszen tény, hogy nem vagyunk együtt Ravennel, amiért így viselkedhetne.

Marietta

   Kínjában legszívesebben elkezdene fennhangon nevetni, hisz látja a lány tekintetében az értetlenséget. Igazából nem lenne joga kérdőre vonni, hisz nem, hogy nem az apja, de még csak nem is a párja, aki bíráskodhatna felette és büntethetné. Mégis úgy érzi, hogy ő is benne van ebben az egészben, ebben a háromszögben, amit mindig is utált. Nem elég, hogy a legjobb barátja az, aki a háromszög egyik csúcsa, de a másik csúcs Marietta, az a lány, akit régóta szeret, bár úgy tűnik, hogy nem tűnt még fel neki. Úgy néz ki, hogy neki csak a barátság a fontos, és nem gondolt bele abba, hogy mi van, ha Raven máshogy tekint rá mint egy egyszerű barátra. Megesik az ilyen, de minden esetre nem csak az egyik, de a másik félnek is fájdalmat tud okozni az ilyen eset.
   Mikor a lány arról a pletykáról kezd el beszélni, ami már többször szárnyra kapott a kastélyban, megrázza a fejét, majd jön az a bizonyos, kínjában való elmosolyodás. Szemei vadul csillognak, majd elgyötörten fordul el Mayától és rázza meg a fejét. Halkan nyögve emeli kezét a tarkójához, majd vakarja meg azt. Lerí róla a kétségbeesés, a reménytelenség és, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel.
   - Nem erről beszélek... - sóhajtja végül, majd ráharapva alsó ajkára, elnéz a lány feje fölött, mintha azt latolgatná, melyik fát robbanthatná szét kínjában. Ahogy viszont elkezdi Clydet emlegetni, látja Mayán, hogy nem épp kellemesen érinti a téma, sőt. Egy pillanatra tompa csillogást vél felfedezni barna szemeiben, amit nem tud mire vélni, majd a megkezdett mondatra biccent. A kijelentésre viszont elkerekednek a szemei.
   - Ohh... remek... nem is akartam megtudni. - válaszolja halkan. Hangjában nincs már semmi ingerültség, inkább a beletörődés cseng benne. Miután elkapja a lány kezét, hogy visszavigye a kastélyba, az zavarba ejtő kérdést tesz fel neki, mire megtorpan, ezzel elengedve Marietta kezét.
   - Igazad van... nincs hozzá semmi közöm. Csak tudod zavar, hogy ennyire vak vagy... Míg évek óta próbálok a kedvedbe tenni, próbálok olyan közel kerülni hozzád, amennyire csak lehet, te észre se veszed. De nem foglak ezzel idegesíteni Maya. A te életed a te döntésed. Én próbálkoztam... én szerettelek úgy, ahogy voltál, szeretlek úgy, ahogy vagy. Ha ez neked eddig nem volt világos, akkor ezek után az lesz. - rántja meg a vállát, miután visszafordul a lányhoz. Egy percig se volt hajlandó a szemébe nézni, mivel tudta, ha belenéz a barna szemekbe akkor elgyengül és teljesen mást mondana. Most viszont Raven szemében határozott fájdalom és kétségbeesés csillog, amit ha akarna se tudna semmissé tenni. Ezt követően csak sóhajt egy nagyot, majd nadrágjának zsebében kezd el kotorászni, miből kikap egy szál cigarettát, amit bár nem gyújt meg, még is betesz a szájába.
   - Menj be, nehogy elkapjanak... - suttogja ércesen, majd féloldalasan rámosolyog, ezzel együtt elmegy mellette, és meg se áll az erdő széléig. Ha a lány utána megy akkor utána megy, ha nem, akkor nem.