Fogadó a Vasorrú bábához

Kisebb búfelejtő az Abszol úton. Meglehetősen vegyes társaság látogatja, itt senki sem tűnik ki a tömegből.
A fogadó itallapja London egyik legváltozatosabb menüjét kínálja a vendégei számára - kapható itt minden, mi csak szem-szájnak ingere!
A söntés fölött zsírpettyes tábla hirdeti a legalapvetőbb tudnivalót a helyiségről:

"A pulttól való távozás után felelősséget nem vállalunk."

Serpenrosa

*Már a só ízű tengeri szellőn is érződött, hogy valami nincs rendben ezzel a mai nappal. London ugyan nem kiköpötten tengerparti város, de a Temze dagálykor határozottan tengerszagúnak rémlett. Ám ahelyett, hogy alaposabban elmélyültem volna a halászemberek tudományában, inkább a belváros felé indultam, nem különösebben bízva abban, hogy az ottani levegő jobbat tesz majd nekem, de az esélyt mindenképpen megadva rá. Hiszen a levegő szürke, áll a kocsonyától, mintha azt hallottam volna, hogy dementorok ólálkodnak, már amennyiben csuklyás köpenyben botlás nélkül kivitelezhető az a bizonyos ólálkodás és nem fajul csetlő-botló burleszkbe, amolyan rémmesei módon. Ah, miket nem élek meg ma, a Foltozott üst szinte pangott az ürességtől ahogy átjöttem, szép, tiszta, menekült félvérektől illetve időben el nem menekült mugliszármazásúak vérétől ködös világunkba jutva kerülgettem a szemerkélő esőben a többséget képező aranyvérűeket, illetve egyéb ijedt tekintetű alakokat, hogy aztán a Vasorrú Bábában ha kellemes társaságot nem is, de legalább némi melegséget találjak. Ennek megfelelően a sarokasztalnál múlattam az időt, árnyékban, biztonságban a kutató tekintetektől és az egyik sok fényt ugyan nem, de némi meleget sugalló kandalló kormos aurájában. Hogy miért itt? Mert rejtve voltam, igen, ennél több ok nem kellett, mélán forgathattam a számban azt a szerencsétlen orbitot, ami még valamikor a kora reggeli órákban került a fogaim közé és szemlélhettem a megritkult törzsközönséget, hiszen viszonylag kevesen akarják a sarlót szórni ilyen vészterhes időkben az olyan helyeken, ahol támadhatóak, elvégre mi lesz akkor a családdal és a többi, és a többi.
Kávét rendeltem, és mert szokatlan volt errefelé a csapos éber figyelmétől kísérve két sápadtsárga drazsét ejtettem bele, szinte észrevétlenül. A falnak támasztva a hátam kibámultam az ablakon, aminek fakóra karcolt üvegén keresztül még a szomszéd épület eresze is vonagló óriáskígyónak tetszett, az utcán elhaladók pedig mindenféle misztikus köntösbe öltöztetett teremtményeknek, elég volt egy kalap is ahhoz, hogy valamiből ember helyett amorf teremtmény váljon a nagytiszteletű varázslókból. Brrr. De ezen túl lássuk mi van mára. Kávé és Reggeli Próféta. Szabadnap és újság, nagyjából három hónapra visszamenőleg a táskámban, csak hogy a kiterjedt kutatómunkát igazán élvezni lehessen a börtönhíreket keresem. Kit engedtek el és miért? Egyszerűbb lenne belenyugodni, hogy mindenki szabad, aki csak szeretne, mert ez a törvényhozás új trendje, de rögeszme nélkül nincs fix idea, jól esne hinni, hogy elmebetegekre nincs szüksége ennek a szép, új társadalmi rendnek. Az asztalra terítettem a könyvtárból kölcsönzött sajtóterméket, megoldottam a lilás sálat a nyakamon, magam mellé tettem és újra végigbámultam az kósza vendégségen, valahogy nyugtalanítóan olyan érzésem volt, hogy nem kéne itt lennem, de csak annyi jelentőséget tulajdonítottam ennek, mint minden más balsejtelemnek. Vajmi keveset.*

///lesz ez még jobb is///

*Roxfort, Roxfort, oxi-foxi, Roxfort! Tanítonk te legyél! Mert fejünkben zűrzavar van és nagy nagy űr! Meg pókok és néhány lééééégy...* Dideregve, de mosolyogva dúdolja magában Ms. Hellsing a régi dalt, hogy egy kis melegséget hozzon a szívében. Mélyzöld talárja fölött, szintén mélyzöld palástot visel, díszes ezüst inda mintákkal, a csuklyája még a fején van, mikor belép, hosszú, szintén zöld-ezüst sálját letekeri a nyakáról, körbe sem nézve a pulthoz sétál.
-Mentalikőrt kérnék. -A csapos különös arccal végigméri a lányt, aki dühödten tekint rá vissza.-Jajj már, tudtommal nem vagyunk ellenségek!
Csattan fel a boszorkány hangja ingerülten. Végül megkapja a rendelését. Fizet is előszedve a frissen készített bájitalokat. Majd tárcáját visszatéve szabad asztal után néz, meg is lát egy megfelelőt. Nagy lendülettel el is indul a kiszemelt hely felé, azonban szerencsétlenségére egy nem éppen józan egyén meglöki, pont a cél előtt. A végeredmény: Serpenrosa borul jobbra, egyenesen egy barnahajú, karamelbőrű egyén nyakába, aki gyanútlanul olvasgat, természetesen a mentalikőr is elrepül a bájitalosfiolákkal együtt, amik pedig az asztalt szemelték ki landolási célul. Az események több fordulatot is vehetnek innentől. Azonban jelenleg a legvalószínűbb kimenetelnek a következő látszik.
Serpenrosa a fiatalember nyakába landol igyekezve elkapni a széket, vagy a varázsló nyakát, amit előbb elér. Közben landol a papírokon a likőröspohár tartalma, valamint a bájitalos fiola vérbordó színű tartalma is, amit aztán gyors ütemben elkezd felszívni a száraz anyag. Majd valószínűleg az immáron csuklyamentes hölgyemény rémülten és elpirulva, sűrű bocsánatkérés közepette igyekszik felállni.

//A fejlécbe, ha kérhetem Minticz^^//

*Gondtalan lapozás, egy korty a csészéből, egy gyanakvó felpillantás a kocsmai közönséges közösségre. És nem, nem elég ahhoz, hogy a meglepő, szokatlan eseményeknek elejét vegye a józanság, fogalmam sincs mi lenne az, ami használ. Az ember igyekszik ártatlan elfoglaltságokba temetkezni, miközben az élet elszalad mellette, anélkül, hogy megbántaná az érzékenységét. Egy darabig ez be is jön, aztán derült égből villámcsapás, alias barna hajtömeg, zöld kabát, zöld szemek, szeppent hang, némi folyadéknemű, egy-két törtető üvegszilánk, és máris megborul mindennek a rendje. Rend… hah, persze, a rend, mindenki a maga rendjének kovácsa. Mindazonáltal a következő felvonásban a túlélési ösztönöké lett a főszerep és ahogy kívülről szemlélt önmagam tettei tükrében látom, ügyetlen kecstelenséggel lököm el magam székestül az asztaltól, akármit is borított az újságomra, azt egészen a túloldalra dobom, hadd essen le teljesen magától a földre és ne rám csepegjen, a felszabaduló kezeimmel pedig a boruló test alá és mögé nyúlok. Oké, természetesen nem úgy néz ki, mint a mesében, hogy a királyfi kezébe szédült az ártalmatlan királylány és minden pózból jól látható, hogy a kezek teljesen biztonságos helyeken tartják a vékony, manökenlányt, de én személy szerint mindent elkövetek annak érdekében, hogy a csúszós köpeny alatt úgy fogjam meg, hogy az neki se legyen kellemetlen. Az, hogy nekem a fülem hegye elvörösödik úgyis hajtakarásban marad.*
-Meg van bocsátva hölgyem, feltéve, ha semlegesíti a változatos hangulati, szín és állagállapotú folyadékait, mielőtt felbontják az asztalt és a belsőségeim-*a könyöke alá nyúlva támogatom meg a talpra állási projektet, miközben felnézek az arcába, hogy lássam mégis miféle tüneményt vetett az ölembe a varázslószerencse.* -Cserébe esetleg meginvitálom egy méregsemleges kávéra-*hirtelen jött ötlet, egyfajta kárpótlás, amiért elzuhant, nem mintha tehetnék róla, de valakinek mégis meg kell tennie, miért ne én lennék?*

*Ó te jó ég! Hogy lehetek ilyen ügyetlen! Ezt nem hiszem el, soha nem voltam ennyire béna. Remélem nem volt fontos amit épp olvasott.*
A fiatalembernek mindkettőjük szerencséjére, kiváló reflexei vannak, nem csak a kitérésre, de még őt elkapni is volt ideje. Sőt még fel is segíti. Serpenrosa ezt meglehetősen elpirulva veszi tudomásul. Megigazgatja zilált fürtjeit, majd talárját is.
-Egy pillanat, máris. –Egy immáron kecses mozdulattal előhúzza a pálcáját, majd a füstölgésbe kezdett iratok felé intve, gyorsan elválik a bíbor folyadék, amely összeállva lebeg a levegőbe, s nem sokkal később egy fiolába kusszan, amely nemrég még a hölgyemény táskájában lapult, majd az asztalra helyeződik. A papírok is szép rendben, bár kissé megperzselődve szintén a sík étkezőfelületen landolnak.
-Remélem nem pótolhatatlan értéket sikerült tönkretennem. Igazán nagyon sajnálom.
Umm…Serpenrosa Hellsing vagyok, szolgálatára és köszönöm a meghívást, de inkább teát szeretnék, ha nem gond.                                                                                                                                                        Lehető legkedvesebben rámosolyog a sármos úriemberre. Majd a valószínűleg a bemutatkozás után, helyet foglal az egyik széken, előkotor valahonnan a táskája mélyéről egy bőr fiolatartót. Gondosan a többi mellé illeszti az bordó üvegcsét, összetekeri és csatolja, visszateszi a hordozó mélyére.
Eközben a csapos mogorván az asztal mellé ér, dühödt pillantást vetve a vendégekre. A fiatal nő figyelmen kívül hagyja az érkezőt, figyelme inkább a barna, igencsak jóképű, fess megmentőjére koncentrál.
-Ugye nem zavarom? Nem szeretném feltartani. *Dehogynem.*
Érdeklődő pislogással csavargat egy rakoncátlan fürtöt, ujja köré.

Serpenrosa

*Füst és marcangolás, mi más is lenne a mérsékelten agresszív bájitalok fő feladata. Némiképpen résztvevő pillantást vetek az újságokra, miközben lesimítom a lány talárját, ha már egyszer meggyűrtem, ő pedig cserébe semlegesít. Ezt nevezzük munkamegosztásnak, mindenki ért valamihez, varázserőtől függetlenül vállal profilt a tevékenységi körökben, lám, én meg nem mutatom meg mit tudok. Legalábbis itt biztos nem.*
-Csak Reggeli Próféta-*könyvtári példány, de majd valahogy elszámolok vele, aligha fognak érte pellengérre állítani.* -Shannon Minticz, örvendek a szerencsének-*vagy éppen a szerencsétlenségnek, ami idevetette. Hellyel kínálom, értsd, kihúzom számára a széket, hogy kényelembe helyezkedhessen, és elcsomagolom az újságmaradványokat, amiket olyan szépen sorba tett nekem.*
-Már teaidő lenne? Megneheztel, ha megszegem a jó angol szokásokat, és inkább maradok a kávénál?-*a mosoly neki és nem annyira a meglehetősen morózus kiszolgálónak szól, de míg ez utóbbit nem tudom sajnálni, az előző nem szorul rá. Ügyes, fürge mozdulatokkal elcsomagol, csak csodálhatom, hogy egyesek miféle vegyi üzemeket hajlamosak magukkal hozni.*
-Semmiképpen sem, csak olvastam, de nem maradok le semmiről-*semmi fontosról és lényegesről. Bájos a zavara, nem siettetem, majd a maga ritmusában ellátja a szükséges információval a csapost. Gyakorolnom kéne a zárkózottságot, az elzárkózást, a nehezen ismerkedést, de lám, még a véletlenek is ez ellen vannak, akkor mire fel fáradozzak?*
-Némiképpen veszélyesnek látszanak ezek a főzetek-*söprök félre az asztalról egy, még mindig lágyan füstölgő papírcafatkát, ami az egyik újságtól vett érzékeny búcsút éppen az imént, és a lábam mellett a padlón ugyanúgy füstöl tovább.* -Szomorú lenne, ha felrobbannának, vagy ilyesmi abban a tokban, ha meglökik, megütik, vagy egyéb hatás éri-*bár ki akarna bántani egy bájos, szép szemű, szép szavú, szépszájú lányt. Voltaképpen akárki. Még akaratlanul is.* -Elnézést, ne vegye bizalmatlankodásnak-*zavartabbik mosolyom mászik a képemre, hátborzongató bizonyossággal tudom, hogy mennyire tűnhetek paranoiásnak, jobb az ilyesmit előre tisztázni, mielőtt sértődés lesz belőle, távol álljon tőlem, hogy bárkinek az ártalmára legyek.*