KIVÁGTÁK MÁR A FÁT
MELYNEK TÖRZSÉBE VÉSTEM EGYKOR KETTŐNK NEVÉT
- Olyan riadt vagy, mint egy kismacska - figyelmeztetem halkan, mivel úgy felkapta a fejét. A smink alatt is látom a beesett arcot, látom, hogy a haja nem olyan fényes, mint volt, a kezeit jobbára kesztyűbe rejti. Hogy fél. Őt elhagyta a családja, nekem itt van az enyém. Egyik sem kellemesebb a másiknál, nem is kellemetlenebb talán.
Bezzeg a te családod. Sokszor, sokat vitáztunk már, rivalizáltunk egy időben, ő meg én, de azt hiszem, játékocskák voltak azok csupán, igazi tétje nem volt a dolgoknak. Hiszen átlátok a szitán, és ő tudja ezt. Persze, amióta az én családom lett a Nagyúr kedvenc bűnbakja, neki sem olyan előnyös velem mutatkoznia. Montrego, vagy Grosiean, fiatal és hamvas halálfaló-fiúcskák, akik előtt a felfelé ívelő út nem a mélységekből indul, velük többre menne, ha a társadalmi rangját akarná megőrizni. Ám nyilván tudom, hogy a Halálfalósdi nevű, fiatal varázslóknak rendezett játékban nincs olyan, hogy felfelé ívelő út.
Te vagy erre az élő példa. De nem mindegy, hogy ki mikor kezdi el a mélyrepülést, tehát, hogy hol tart. Ennél mélyebben a Malfoyok már, jóformán, nem lehetnek.
Mi marasztalja hát Pansy Parkinsont mellettem? Megszokás? Más egyéb?
Bólintok, és utána fordulva követem, a talárom fekete palástként lobban egyet, ahogy megindulok. Annak teljes tudatában lépdel előttem, hogy tudja, vigyázok rá, de miért ilyen biztos ebben?
Nők...
- Tudom - felelem egyszerűen, hisz a menetrend többnyire ismétlődik. Ahogy visszanéz, nem követem a pillantását, már előrefelé nézek. Különös, hogy itt ilyenkor is van forgalom, vagy éppen inkább pont ilyenkor, és csakis a Zsebpiszok köz felé, vagy onnan elfelé. Haramiák tanyája lett a régen kényelmes és zsúfolt Abszol út. Az ablakok vakon, betörve vagy bedeszkázva néznek vissza ránk meredten. A macskák pedig rengetegen vannak, de legalább patkányok nincsenek. Előrefelé terelem, ne torpanjon meg, ha már idáig eljöttünk, a derekát érinti kesztyűs kezem, patronálón. Ellenben nem sietek, nem szaporázom a lépteimet.
- Remélem, nem keveredsz semmilyen veszélyes kalandba - szólalok meg halkan, ahogy olyan remegősen beismeri, hogy szüksége van rám. A hangom bizalmasan susog, nem a túloldalon dekkelő suhanc felé intézem a szavaimat, csakis hozzá.
- Ha megint magadra haragítod a szeretődet, és kalamajkát okozol, itt hagylak - figyelmeztetem epésen, noha szerintem tudja, hogy nincs így. Csak közlöm a véleményem, és a nemtetszésem. Értheti belőle az intelmet, egy sima "vigyázz magara mert aggódom" túl snassz lett volna.