Sakáltanya

Elektra Skouris pennájából





A Sakáltanya nevű szórakozóhely Hertfordshire kertvárosában helyezkedik el. Az Oak Street 52. szám alatt. Az egyetemváros fiatalsága előszeretettel ül be egy egy sörre, vagy épp erősebb italra. Kívül és belül meglehetősen modern képet mutat a hely. Kívülről talán kicsinek tűnik a hely, de belül meglepően tágas. Még egy színpad is elfért, mely teret ad alkalmi együtteseknek, hogy esténként szórakozhassanak a vendégek. Emellett egy tágas bárpult is, és egy pár elkülönített boksz is szolgálja a vendégek kényelmét. Hátul viszont egy kisebb iroda is helyt kapott, ahol a tulaj, Elektra Skouris az ügyeket intézi, és tárgyal a megrendelőivel. Ide idegeneknek a legszigorúbban tilos a belépés.

[–Úgy tűnik hív a kötelesség. De ne menj sehová! Innen folytatjuk.]

::Egy rég nem látott ismerős - Roxana::

Késő estére jár, a Sakáltanya falai zúgnak a dübörgő rockzenétől, a titokzatos fényekben mindenki jól szórakozik, annyira jó a buli, hogy még maga a tulaj is tiszteletét teszi azon. Egy szemtelenül jóképű korabeli srácot már fel is szedett a party kezdete óta, és vígan beszélgetnek az egyik elkülönített boxban. Elektra még csak a nevét sem tudja, de szemmel láthatóan kellemesen elvannak egymás társaságában. Persze a lányt nem is kell félteni. Mindig is kapható volt ezekre a könnyű kis smúzolgatásokra. A titokzatos félhomályt egyszer csak kopogás szeli át a box keményfa felületén. Elektra alkalmazottai mindig is tudták, hogy nem szereti ha megzavarják, pláne nem akkor, ha éppen pasizott. Utoljára gyengéden végigsimít a jóképű arcon, és érzéki csókot lehel a hívogató ajkakra. –Úgy tűnik hív a kötelesség. De ne menj sehová! Innen folytatjuk. –Kacéran rákacsint az újdonsült skalpra, és búcsúzóul belecsíp a combjába a sötétbarnahajú isteni teremtménynek. Kilép a boxból, majd tekintetét Chelsyre villantja, mint ha mentem fel akarná nyársalni. A butuska szöszke bakfis topog zavarában, de az végül csak nem árulja el Elektrának, hogy mégis miért kellett egy igen kellemes légyottot megszakítania. Elektra kérdő tekintettel, felvont szemöldökkel várja hogy végre megszólaljon a nem éppen IQ betyár szőkeség. –Jajj Chelsy, Pallas Athéné áldana meg… Áruld már el mi olyan fontos… -Csattan fel türelmetlenül a Makedón lány. Szemei pedig Zeusz villámainál is fenyegetőbbek, ha lehet. Chelsy kicsit megtördeli a kezeit, majd végül belekezd –Valaki keres. Azt mondja, sürgős, nem tűr halasztást. Azonnal beszélni akar Veled.-Hadarja el egy szusszra, miközben megpróbálja túlharsogni a zenebonát. Elektra arcára igazi érdeklődő arckifejezés ül ki. Ki lehet az? Ki keresheti? Bizonyára egy ügyfél. Enged egy kicsit a tagjain a zárt testtartásból, majd úgy dönt ideje a tettek mezejére lépni. –Rendben van, az irodámban várom. –Hangzik a felelet, majd hátat fordít a szőkeségnek, és a tomboló tömegen át az irodájába siet. Az út egy keskeny folyosón át vezet a privát irodáig, a folyosó falait képek díszítik, melyek a különböző bulikon készültek. Bár a finomított verziók. Egy nagy kedvence az a kép, mely a sötétben tomboló tömeget ábrázolja, és csak a különböző fények szűrödnek át a magasba lendült karokon. Alkalom adtán szívesen nézegeti a képeket, de most nincs ideje erre. A kis iroda ajtaját kinyitja annyira, amennyire szükséges, majd miután belépett rajta, gondosan bereteszeli maga után azt. Mielőtt leül a bőrborítású székre, végigsimít egyszerű egybe részes fekete szoknyáján, és kényelembe helyezi magát a széken. A kemény tölgyfából készült elegáns, jól megmunkált asztalon az abba maradt könyvelés lapjai fekszenek. A falakon pedig kardok állnak egymással keresztet képezve. Az asztalfiókban is lapul egy vészhelyzet esetére. Előredől, magabiztosan ujjait sátoralakba rendezi. Majd két ütemes koppanás hallatszik a kis iroda bejárati ajtaján. egy igen kigyúrt öltönyös kidobó fiú egy szikár hölgyet kísér ne a nem túl nagy helyiségbe. Elektra rögvest felismeri a hölgyben egykori osztálytársát, és háztársát. Roxana Des Prest. Finoman megemelkednek szemöldökei. Arckifejezése is láthatóvá teszi meglepődöttségét. Mi járatban lehet nála Roxana? Barátságosan felemelkedik az asztaltól, majd üdvözli vendégét. –Hello Roxana. Micsoda kellemes meglepetés. –Köszönti méltóképpen rég nem látott ismerősét, ezt követően egy beszédes jelzést ereszt a kidobó felé, hogy hagyja el az irodát. Miután bezárult az ajtó, folytatja. –Foglalj helyet, Roxana. Mi szél hozott erre? –Egy egyszerű mozdulattal az asztal másik oldalán lévő bőrfotelre mutat, majd rögvest a lényegre tér, és a látogatás célja felől kérdezi a másikat. –Adhatok valamit inni? Van itt jó minőségű skót whisky, sárkánylehelet vodka, csoki likőr, lángnyelv whiskey. –Asztalát megkerülve a Roxana felőli oldalon elhelyezkedő bárszekrény felé veszi az irányt, majd annak az ajtaját feltárva sorolja a tartalmát. Amíg Roxi dönt az italválasztékból, addig jómaga kiszolgálja magát egy kis lángnyelv whiskeyvel. Fő a hangulat oldása két rég nem látott osztálytárs között, nem?

Visszafojtott dübörgés hallatszik a sötét éjszakában, ahogy a barátságos épület kőből készült falai védőgát szerűen visszaverik a hatalmas hangerővel megáldott rockzenét. Az ablakokon és a bejáraton át kicsapongó fényhatások világítják meg a kint csókolózó felhevült párokat, kik a hűvös levegőn a hatalmas zajra vonaglanak, miközben egymás ajkait masszírozzák, kik gyengéden, kik forrón, tüzesen vadul.
Az épület telis - teli van újjongó, játékos fiatalokkal, akik az alkohol és az erotika észveszejtő párosításában élvezik az éjszakai élet szilaj kivitelét.
Én viszont nem illek a tömegbe, habár korom és lecsupaszított kinézetem tökéletes poszton állna a tinik közt, ám  rejtélyes, taláros alakként megpillantva engem, furcsa pillantásokat lövellnek felém. Meg is értem, nem vagyok mindennapi látvány, ahogy Zack is mondta:"Egy csodálatos nő vagy, aki irtó szexi és ha kellene minden vágyamat tökéletesen teljesíteni tudná. Olyan vagy, mint egy ambrózia, oly édes és gyönyörű, ám mégis, olyan elérhetetlen vagy. Pedig sokan vágynak rád, mert kecses vagy és méltóságteljes és nem egy szajha, akit bárki könnyen megkaphat. Harcolni kell érted, még akkor is ha nem hagyod. Márpedig én harcolok! Minden erőmmel azon vagyok, hogy megkapjalak! Mert habár kívülről jeges vagy, fenyegető és érinthetetlen, olyan tűz lakozik benned, amit nehezen lehet lángra lobbantani, ám amikor ez sikerül olyan fényes, ragyogó, tündöklő vagy, mint ahogy egyik halandó sem. Hát engedd, hogy lángra lobbantsam benned a fuldokló mécsvilágot, csak egy pillanatra, mert ha nem, belehalok!"
E mondatok mosolyt csaltak az arcomra. Zackben - habár nem a halandók sorába tartozott -, volt egy olyan rejtély, amit soha nem tudtam megoldani: a vesémbe látott. Szinte mindent tudott rólam és habár kezéhez sokszor vért tapadt, volt benne egy olyan tisztaság, amit más ostoba, hiú férfi nem tudott elővarázsolni a szívében. Ő igazán szeretett nem úgy, mint mások, akik egy egy megd.gható ribancot láttak bennem. Mert ám ritka az ilyen pasas, nagyon ritka.

Ezt a kép is erősíti bennem, amit egyre élesebben látok, ahogy átvágtatok a hídon, s a szórakozóhely a nyitott ajtón át egyre szélesebb körben mutatja, milyen nagy mulatság folyik odabent. Márpedig én nem a mulatságért jöttem ide. A hely tulajával, régi, jó szövetségesemmel, Elektrával akarok találkozni egy igazán fontos és bizalmas ügyben.
Hisz Elektra volt az a lány, immáron nő, aki a Roxfortos éveim során legnagyobb szolgálatát tette nekem. Szövetségesek voltunk, már- már barátok. Sok időnket töltöttük együtt, mert egyidősek voltunk, egy ugyanazon házba jártunk és mindketten hasonló érdeklődési körrel bírtunk. Igazán jól kijöttünk egymással, de ez a barátság nem egy nyálas, csöpögős kapcsolat volt köztünk, ugyanis nem bulizni, fagyizni, csajos estét tartani jártunk össze, hanem általában a fontosabb, komoly ügyes hoztak össze bennünket. A mai este oka is ez volt, úgy, mint a régi szép időkben...

Lassítok a bejáratnál, ahol két erősen izmos, kigyúrt és elrettentő fickó áll őrt. Nincs kedvem a tömegben turkászolni a hely tulaja után, ezért odafordulok az egyik férfihoz:
- Jó estét, Mr..! A hely tulajdonosát keresem, tudná értesíteni, hogy egy régi, jó ismerőse keresi, egy halaszthatatlan ügyben!?
A férfi először elképed. Meglehet, hogy csak tényleg annyi esze van, mint egy gorillának - véleményem szerint. Aztán végre felfogja a kérésem, s minden mimika nélkül sarkon fordul és bemegy az épületbe. A másik meg ott áll mereven, mint egy szobor. Magam sem mozdulok, várom a következő fejezetet, addig is elrévedezek az épületen. Meg kell állapítanom, hogy tényleg hangulatos egy hely, habár én mégsem illek ide. Hogy nézne ki, hogy Roxana Vivian des Pres, halálfaló egy lebujban táncikál idegen férfiak társaságában!? Megvallom, ínyemre lenne az eset. Kinek nem!? De nekem a szórakozás mégis más fogalom, mint többek számára.
Miközben a szórakozóhelyet vizsgálgatom visszatér a férfi, s némi motyogással jelzi, hogy kövessem. Szó nélkül menetelek be a helyiségbe, követem a férfit a fiatalok tömegén át egy folyosóra. A folyosó már jóval tompábban veri vissza  a zsivajt. Az átvezető helyiség teli van képekkel: érdekesek, színesek és figyelemfelkeltőek. Nem csalódok Elektra ízlésében, igazán ért ehhez a bizniszhez, mint oly sok minden máshoz.
A férfi szótlanul bevezet egy ajtón, mely mögött a zene már csak fél füllel hallható. A helyiség ízlésesen berendezett, klasszikus iroda, megfűszerezve a góré egyéniségével.
- Jó estét, Elektra! Öröm újra látni téged! - vigyorodok el bájosan a szívélyes fogadtatásra. Gyengéden ledobom magam a fotelbe, hol hellyel kínált a házigazda, majd újra megszólalok.
- Köszönöm, egy Sárkánylehelet vodkát szívesen elfogadnék! Mint ahogyan a segítségedet is, drága Elektra! Hisz ezért jöttem. Megbízatásom van a számodra.

[~Segítség.~]

Széles mosoly rajzolódik ki folyamatosan a bájos pofira, Roxana köszöntésére. Roxi nem hazudtolja meg magát Elektra szemében. Most is legalább annyira impozáns, karizmatikus egyéniség, akár csak Roxfortos diákként volt. Nem aprózza el a dolgot, és nagyon úgy tűnik, tudja, mit akar. Legalábbis rögvest a lényegre tér. Szóval megbízatása van Elektra számára. Mégis mi a fészkes minotaurusz ürüléket várt? Hogy majd traccspartit rendeznek? Hiszen Elektráról sokan tudják kiféle, miféle. Mégis akkora Májer, hogy lehetetlen elkapni. Ha valakit elkell, tenni láb alól nála jobbat keresve sem találhat az ember fia. Saját megkezdett poharát a mini bárszekrény kihajtható kis pultjára helyezi, és kitölti a rendelt italt Roxinak. Majd a sajátját is felkapja, és visszatér a helyére az asztal mögé. De még mielőtt helyet foglalna egykori osztálytársa felé nyújtja a poharat, mely a sárkánylehelet vodkát tartalmazza. Miután Roxana elvette a poharat, helyet foglal a boszorkánnyal szemben, és kényelmesen hátradől miután poharát a gondosan megmunkált asztallapra helyezi maga elé. ~Segítség.~ -Ízlelgeti magában a szót egy kis ideig, majd a pohara után nyúl, és így szól. –Hát akkor igyunk a viszontlátásra drága Rox. Aztán majd a gyümölcsöző üzletre. –Emeli fel poharát, majd finoman hozzákoccintja Roxana poharához, ha az esetleg szintén koccintásra emelte volna sajátját. ~Már égek a kíváncsiságtól. Vajon miben szeretné, hogy segítsek Neki? Bizonyára nagyon nagy balhé lesz.~ -A gondolatok csak úgy szárnyalnak csinoska fejében, akár Hermész repülő tornacsukái. Szóval megbizatás. Egész érdekes emlékei vannak arról az esetről, ha Roxana Des Pres megbízza valamivel. Úgy egy éve már megbízta Miss Pres, hogy öljön meg egy szerencsétlen, varázstalan muglit, mert az történetesen rosszkor volt rossz helyen, és megtudta, hogy Roxana halálfaló. Egy a sok közül, akik a Sötét Lord mellett állnak. És a legcifrább az egészben, az az, hogy egy piti jakuza tag volt. Csak nem Shintarou bandájából. De Elektrának egyre megy. A jakuza, az jakuza. Ki kell nyírni, bár az efféléket azt gondolja, még a Minotaurus is sírva nyelné le. Ezek az emlékek némi mosolyt csalnak az arcára, amitől ne adj isten eszelősnek tűnhet, de csak Ő értheti igazán miért is örül egy egy jakuza rohadék halálának. Villámgyorsan komolyra vált az arckifejezése hisz most nincs ideje mélázni. Balhé van. Vagyis lesz, amint elárulja Roxana mi is a megbízatás. Kortyol egyet a méregerős lángnyelv whiskeyből, majd leteszi maga mellé az asztalra, és komolyan belenéz Roxi csoki barna szemeibe. –Szóval megbizatás… -Ízlelgeti a szót, majd folytatja. –Rendben van. Miről lenne szó? Fejtsd ki, kérlek. –Kérdezi kíváncsiságba vegyült némi izgalommal a hangjában.

Hmm, Sárkánylehelet vodka. Igazi nagy kedvenc számomra, hisz különleges kapocs áll fent az ital és köztem. Mondhatni az erejét tőlem örökölte, avagy én ihlettem, amikor az egyik ügyletemben lepaktáltam egy szeszkereskedővel, mint bájitalfőző és hát keletkezett ez a csodálatos ital. Persze nem csaptam fel alkoholgyárosnak, csupán egy mellékterméke, egy fedősztorija egy üzletnek. Sikerét látva büszke voltam magamra, habár annyira nem volt lényeges, hogy szóba is hozzam, de mindenféleképpen eredményes kísérletnek fogtam fel.
Mint ahogyan rég nem látott barátnőm kedves reakcióját is. Mit ne mondjak, nem is számítottam másra, hisz nem ez volt az első alkalom, hogy megbíztam benne és a segítségét kértem, azaz. munkát ajánlottam neki. Ez már egész kicsi korunktól kezdve működött köztünk a Roxfortban, ám most már szinte természetes, hogy közös ügyleteket bonyolítunk le. Meg kell mondjam, ő a legjobb szövetségesem és ahogy látszik, ő is marad.
- Köszönöm - emelem el a poharat a helyet foglaló bérgyilkos gyöngéd, ám annál veszélyesebb kezeiből. - Proszit! - halvány mosollyal nézek a szemeibe, míg poharaink halk csörrenéssel koccannak egy leheletnyit. Elemelem az alkoholt és belekóstolok, úgy, mint a macska, már- már nyaldosom, kedélyesen elfogyasztva a maró folyadékot.
Ám, ahogy távozik az üvegpohár pereme az ajkaimtól, arcom enyhén elkomorodik, szemem megcsillan a fényben. Megcsillan, s kitárja az emlékeimet.
Nesz. Léptek zaja. Halk szuszogás. De nem én vagyok. Valaki követ. Itt van. Figyel. De olyan, mint egy árny. Nem jön elő, nem nézhetek farkasszemet vele, mert eltűnik. A semmibe vész. Olyan, mint egy kolonc, mely nemcsak fizikai mivoltával tépkedi idegzetem lassan 1 hónapja, de a kutakodásával is. Mindent tudni akar és tudja is. Hogy, mikor, kivel, mit csinálok. Mert bárhova megyek, ő ott van és elrejtőzik. Tudja a dolgát és én vagyok hátrányban. Mert nem tudom ki Ő. Vagyis ez már múlt idő.
Ha azt hitte, hogy vagyok olyan suta, hogy nem jövök rá, hogy egy magánnyomozó tapossa utánam a port, nagyon tévedett a megbízója és ő maga is.
Már csak ez idegesít. Ki a megbízója, mit akar és mit tud? Létfontosságú információk, ám én nem szerezhetem meg ezeket. Mert bárhogy is kapnál el a fickót, mire megfordulok, köddé válik a hátam mögött. Volt - nincs. 1:0.
Így kell egy ember, aki mögötte jár. Aki őt követi. Mondhatni ő is egy nyomozó, de tágasabb a munkaköre: meg kell tudnia pár információt, aztán elküldeni a másvilágra ezt a férfit, hogy csak a halott lelkekkel tudjon konzultálnia rólam.
Wá, csak végre a markomba lenne. De az túl feltűnő lenne, ha én nyírnám ki. Meg is van a tervem. De az még egy másik felvonás. Nézzük először a bevezetést.
- Azt hiszem, kedves Elektra, elég annyit mondanom: Alec McCoy.

[-Ó Szent Niké!! Ki ne mondd még egyszer azt a k.rva nevet!! Ha csak meghallom, rögvest csótánnyá változtatnám azt a rohadékot! Alec McCoy egy feltűnően irritáló pióca! Bár gondolom ez számodra sem új infó. Csodálkozom, hogy Te vagy az első, aki felbérel, hogy küldjem az örök vadászmezőkre. Ó hogy a Magyar mennydörgő nyelné le keresztben!]

Obszcén szavak elhangozhatnak!

Poharam talpa egy egy korty után halkan koccan az asztallapon miután koccintottunk a viszontlátás egyéb örömeire. Az asztalon kényelmesen helyezem el kezeimet, sátoralakot formálva vékony ujjaimból. No nem önszántamból vagyok hűtlen másik démonomhoz, az alkoholhoz, de most az egyszer szükségét érzem annak, hogy józan fejjel hallgassam végig mivel is bíz majd meg nem sokára Roxi. Leinni magamat később is ráérek, nem? Lassan de biztosan alakult ki bennem ez a meglehetősen hidegvérű munkamorál. Tudom, hogy álljak hozzá az ügyfeleimhez, és barátokhoz, akikből az ügyfeleim lettek idővel. A szemkontaktust fenntartom, finoman előredőlök. De amikor Roxana kiejti azt az istenverte nevet oda vész még a maradék nyugalmam is. Azonnal felpattanok a kényelmes bőrborítású ülésemből az asztal másik végén, és a Roxi háta mögötti „üres” térben az ajtó előtt járkálni kezdek fel alá. Menet közben nonverbálisan egy silenciot is rámondok az ajtóra. Hogy még csak véletlenül se hallgathassa ki senki ember fia ezt a beszélgetést.
-Ó Szent Niké!! Ki ne mondd még egyszer azt a k.rva nevet!! Ha csak meghallom, rögvest csótánnyá változtatnám azt a rohadékot! Alec McCoy egy feltűnően irritáló pióca! Bár gondolom ez számodra sem új infó. Csodálkozom, hogy Te vagy az első, aki felbérel, hogy küldjem az örök vadászmezőkre. Ó hogy a Magyar mennydörgő nyelné le keresztben!
-Láthatóan nagyon bepöccentem még a név hallatára is. Az a pitiáner pióca Nekem is elég régóta keseríti amúgy sem túl édes életem. Valami felhalmozott élvezet lesz megölni Alec McCoyt. Már alig várom. Beszéd közben a hirtelen jött idegbajtól hevesen gesztikulálok, karjaim ide-oda lendülnek. Rám férne valami nyugtató főzet ’asszem. A heves járkálástól kissé felhevülten fújtatok egyet. ~Jól van, nyugi Elektra. Nyugalom. Koncentrálj a helyett a rohadék helyett az ügyfeledre. Nyu_ga_lom.~ Csitítgatom önnönmagamat. Le kéne már szoknom erről a k.baszott idegbajról. Nem vezet túl jóra. Bár Roxana számára bizonyára ez sem új információ. Hiszen ismer. Szinte mondhatni együtt nőttünk fel. Lassan alább marad a heves levegővétel, a fújtatás, és az ehhez hasonló enyhe idegbajra utaló jelek, majd visszatipegek hittifitti cipellőmben az asztal másik végén lévő székemhez. Ismét helyet foglalok, immáron sokkal nyugodtabban, megkönnyebbült mosollyal fordulok Roxi felé. -Veled is kicseszett az a rohadék igaz?
-Kérdezem nagy komolyan rég nem látott barátnémtól, majd várom, hogy folytassa a nagyon gonosz terv című fejezet második fejezetével. Már alig várom. A pár sai bizonyára már szívesen belefúródna Alec testébe. Ne várassuk meg hát a drágaimat!

Sokszor egyetlen mondat, egyetlen ártatlan mondat elég ahhoz, hogy az emberek kedélyállapota jelentősen megváltozzon. Élő példája ennek Elektra is, aki higgadt úrinői jellemét percekre elveszíti, s dühöng. De ez teljesen normális és meg is értem hangulatingadozásának okát.

Alec McCoy a valaha élt legnagyobb csaló. Kapcsolatai és kitűnő beszélő- és rászedőképessége, mindig is olyan magas-szintű volt, hogy még a fekete mágusokat is képes volt belecsalni a kelepcéjébe, amit olyan gondosan, igényesen készíttt elő, hogy abból szinte kimászni lehetetlen volt.
Emlékszem, még hetedikben kötöttünk vele megállapodást, én és Elektra. De olyan ügyesen osztotta a lapokat, hogy végül mi jártunk pórul és gyönyörűen behúzott a csávába, a pénzünkkel meg meglépett. Csoda, hogy megúsztuk a gyilkosságot, amit ránkfogott. De persze nem ez volt az egyetlen negatív tette ellenünk, de ez volt a legemlékezetesebb, amiért évek óta bosszút készültem állni, de most nem feltétlen ezért jelentem meg, régnem látott szövetségesemnél.

Belekortyolok az italomba, s tovább figyelem Elektra őrjöngő reakcióját.
- Mondhatni, hogy kicseszett velem azóta, amióta hetedikben kifosztott minket. De személyesen nem találkozhattam még vele, csupán távakciói irányultak csak ellenem, például azóta többször is megfenyegetett, de hülyének nézett, ha azt hitte, nála van az ütőlap - gonosz vigyor ül ki az arcomra.
Van egy rossz szokásom: kapcsolataim révén sok embert figyeltetek meg és igyekszek arra, hogy minél több információm legyen az ismerőseimről, ellenségeimről, szövetségeseimről, hogy a kellő pillanatban a képükbe vághassam, elkerülve azt, hogy kijátszanak és eláruljanak engem. Sajnos Alec is rajta van a listámon, kikről fontos, titkos információm vannak.
- De most, nem feltétlen róla van szó. - folytatom. - Hanem a fiáról, ifjabb Alec McCoyról, a magánnyomozóról - hatásszünet. - Meglehet, hogy az apja bérelte fel, de ha így felhoztad az örget, tört már elég borsot az orrunk alá, ezért, ha van kedved - amit nem kétlek - , nyugodtan végezhetsz vele, még ha kell fizetek is érte - beszélek úgy, mintha a gyilkolás mindennapi, átlagos dolog lenne. Igaz, nekem tényleg átlagos. - Viszont a fia, már komolyabb eset. Se családja, se barátja, se szerelme, vagy csak jól titkolja. Az apjával nem beszél, senki sem tudja hol lakik, kinek dolgozik. Olyan, mint egy gonosz árny, vagy szellem. Mintha nem is létezne, márpedig ott van - rideggé vált az arckifejezésem. - Folyamatosan váltogatja a megbízóit, akik csak nagy nehézségek árán találják meg, hisz olyan jól rejtőzködik, mintha nem is lenne élete. Teljesen a munkájának él - sóhajtok. - Itt jön a küldetésed igazi része: kapd el. Meglehet, hogy szinte lehetetlen, de bízok benned és a kifinomult érzékeidben, drága Elektra. Kapd el és cincáld meg, mert körülbelül olyan aljas, mint a szemét apja! De a valós ok, amiért fenem rá a fogam, hogy utánam nyomoz és nem tudom lerázni, de elkapni sem! Mire megfordulok, eltűnik a hátam mögül.
De, még nincs vége. Az akció minden részletét kidolgoztam már. - A kérdés csak az, bízol - e annyira magadban, hogy ilyen nagy hal után eredj!?
Na jó, ez nem kérdés, mert a válasz, már tisztán látszik.

Az iménti dührohamból felocsúdva hamar a nyugalom mezejére talál háborgó, sosem nyugvó lelkem. Őszintén meg kell valljam; rühellem a barkóbát. A jakuzánál is jobban utálom. Szeretem, ha az ügyfelek úgy kerek perec meg mondják, mit akarnak, és főleg hogyan. De ez is nagyon Roxanára vall. A hatásszünetek, a várakozás, az izgalom fokozása. Meglep, hogy annyi év után sem változott. Maradt az, aki volt. Egy hűvös vérmérsékletű nemesi sarj. Kényelmesen hátradőlök a székemben, tarkóm mögött összekulcsolom a kezeimet, és úgy hallgatom tovább miért is kell Alec McCoynak hamarosan, zárós határidőn belül alulról szagolnia az ibolyát. Pontosabban az ifjabb Alec McCoynak.  Egyik rosszabb, mint a másik. Az Apa profi csaló, senkiházi, a fia dörzsölt magánnyomozó, aki úgy illan el az ellenségei szeme elől, akár a rossz, maró füst, vagy egy átkozott ómen. Ezek az átokfajzat McCoyok. Kardom hegyére kívánom valamennyit. Merlinre esküszöm, ha a kezeim közé kerülnek mind a ketten, nem kegyelmezek Nekik. Alec McCoy megannyi ártatlan ember életét keserítette már meg. Sok szegény, nincstelen embert csapott be. Megérdemli a halált. És ha tudom, magam fogom visszajuttatni a kicsalt galleonokat az áldozatoknak. De egy valamit nem egészen értek. Hogy hogy távakciói irányultak Roxana ellen? Ez nem egészen Alecre vall. Mint minden nagy hal szereti kézben tartani a dolgait. –Ezt hogy értsem? Távakció? Talán emberei is vannak annak a féregnek? Már ennyire gerinctelen? Nem csodálkoznék rajta. Sosem volt egy nyílt, egyenes ember. Inkább az a gerinctelen féreg típus, aki hátba támadta inkább az embert, de szemtől szemben sosem mert harcolni.

–Kellő megvetéssel, maró gúnnyal töltik be szavaim a kicsiny szobát lágy hangomon. Roxana Zeusz szent villámaira is. Nem vagy Te amatőr. Csak nem rezeltél be annak a rohadéknak az aljas fenyegetéseitől? McCoy a lehető legrosszabb ellenfél. Túlságosan hajlamos lebecsülni, akivel szemben áll. Már pedig a legeslegnagyobb hiba, amit egy stratéga elkövethet. Ha lebecsmérli ellenfelét. Sosem tudni mi lapul az ellenfél tarsolyában. Éppen ezért kell tisztelni. Ez egy ősi karma, amit sok más dologhoz hasonlóan ugyan csak elfeledtek az emberek az évszázadok viharos váltakozása során. A seprűszerű, sűrű pillák árnyéka titokzatosan vetül az acélszürke íriszekre, mintha el akarná rejteni a nyilvánvalót. Hogy még két ilyen név hallatán sem rebben a szemem sem. Tény, ami tény; veszélyes ellenfelek, de több év tapasztalattal a hátam mögött talán fel tudom venni Velük a versenyt. Apám örökül hagyta Rám vívástudományát, Anyám a mágiát. Acélszürke szembogaraimban a harci tűz fénye gyúl a félhomályban, majd kissé megköszörülöm italtól rekedtes torkomat.

–Ha ennyire látszólag magának él, akkor bizonyára van bőségesen rejtegetni valója. Ő is csak ember, még akkor is, ha a legalja fajtából való. Talán az orrunk előtt van a megoldás, amivel sakkba tudjuk szorítani azt a rohadékot. Biztos akad, amivel meg tudom szorongatni. Elég egy apró információmorzsa is. És McCoynak befellegzett. Tudsz esetleg valamit Róla, amin elindulhatunk? Bármit? Mondjuk hol tartózkodik, ki az, aki tudhat Róla esetleg valamit… Akármi jobb, mint a semmi. –Kíváncsian kissé oldalra biccentem szoborszépségű fejem, szemeimet is hasonló kíváncsisággal meresztem Roxira. Miközben várom a válaszát a fogós kérdésre fejemben lassan összeáll a válasz Roxana kérdésére is. –Tisztában vagyok a korlátaimmal. De ha nem próbálom meg, sosem fogom megtudni, hogy sikerülne e. Akár hogyan is alakuljon vállalom a feladatot. Hogy szeretnéd? Hogyan végezzek McCoy-jal? Van terved?

–Azonnal fűteni kezd a már már gyermeteg kíváncsiság, a csillogás a szemeimben pedig csak a teteje  annak, amit érzek; féktelen kalandot, és kihívást. Szám szegletében egy apró mosoly jelzi, hogy készen állok szembe nézni a kihívással, és a nehézségekkel is. Nem a legkönnyebb ellenféllel kell megküzdjek, de Én sem vagyok egy amatőr. Nem ígérek könnyű harcot. Vért fog izzadni az a féreg, Pallas Athénére esküszöm. A harci stratégia, és a bölcsesség istennőjére. Fejemben már lassan összeáll a stratégia, hogyan cserkészném be, de azért kíváncsi vagyok Barátném ötletére is, hisz ha ravazságról van szó Roxana des Prest sem kell félteni, de nem ám. És ha mi ketten összedobjuk amink van, vagyis jó terv Alec becserkészésére, akkor nincs az az Olümposzi Isten, aki segítsen rajta.

Pompás ízvilág - elmélkedem, miközben még mindig az italomat kortyolgatom, várva arra, hogy Elektra fejében is összeálljon a kép és rendezze érzéseit és gondolatit. Nem könnyű munka ám ez, csak én már átestem rajta.
- Igaz, mindig is szerette saját - kezűleg végezni a munkáját, de mostanra olyannyira megnőtt a hatalma, hogy miért is tenné? - fűzöm tovább a láncot öregebb McCoy távakciójával kapcsolatban, bólintva Elektra feltételezésére. - Szóval igen, emberei vannak és nagy eséllyel a fia is neki dolgozik, habár ebben nem vagyok biztos. És valóban, igazad van, egy nyomorult féreg, a hátbatámadás nagymestere - bólintok újra megegyező véleményünk javára. Természetes Elektra undora, habár úgy tűnik én jobban leplezem ezt, de ez még mit sem változtat azon, amit érzek iránta. Legszívesebben felkoncolnám, ahogy sokan mások is. Csak el tudjam kapni. S amikor a markomban van, tuti, hogy elküldöm a másvilágra.
Minő szép gondolatok is ezek...
Mint ahogy azok is, amiket Elektra is elém vetít. Valóban ő a legjobb a szakmájában, ezerféle úton - módon kutatja az ügy megoldását, amit én már előre elterveztem.
- Őszintén: nem akarom megszorongatni! Én csak ki akarom nyírni, azaz nyíratni! - vigyorodok el gonoszan. - Sajnos információim nincsenek róla, s habár ember és ő is hibázik, mégis kitűnően játssza a szerepét - mondom némi gúnnyal és feszengéssel, mert igazán dühítő, hogy egy féreg miatt, ennyi hajcihő van. - Mint már említettem én nem tudok az ő hát mögé kerülni... Itt jössz te a képbe! - nézek csodaszép szemeibe elismerően, tudván, hogy bízhatok benne, hisz immáron övé a megbízatás. - December 15. - én egy est lesz, teli halálfalókkal és biztos vagyok benne, hogy követni fog. Mindig ez teszi. Csupán annyi a feladatod, hogy elkapod és én míg alibiként a többiekkel szórakozok, egy kicsit megfenyíted, vagy ahogy tetszik. Kiszeded belőle, hogy mit tud és ki  a megbízója, aztán végzel vele, majd eltűnsz, hisz véletlen sem érintkezhetünk! Majd amikor vége az estnek eljövök hozzád a jutalmaddal, cserébe az információkért - mosolyodom el újra, mire a mondandóm végére érek.
Ez volt a nagy ördögi terv, mely végre megszabadított a félelemtől, hogy valaki kilesi életem minden titkát.
Hálám jeléül lecsatoltam az övemről - melyet a talárom takart - egy kis erszényt, amelyen ízléses varrásminták feküdtek, értékesítve a csomagolást, de legfőképp annak tartalmát.
- Egy kis bátorításnak - mosolyodom el kedvesen, s a tömött erszényt, előleget ledobom Elektra elé az asztalára, s az csendesen huppan, némi csörgéssel. - Adjunk neki egy pár Cruciot!

zene::

Figyelmesen hallgatom a szavakat, melyek a csekély alkohol elfogyasztását követően még tisztán csengenek füleimben. Ha megbízatás van, igyekszem nem a sárga földig leinni magam. Sosem vezetett jóra, ha alkohol mámorban öltem meg valakit. Még akkor sem, ha akiket rendelésre teszek el láb alól nem érdemlik a kegyes halált, hanem a lehető legkegyetlenebbet. Hogy a túlvilágon is emlékezhessenek Rá hogyan jutottak oda. A halál már csak ilyen. Nem ismer kíméletet, ha egyszer elragad, onnan nincs visszaút. A legtöbben visszakoznak a halálnak még csak a gondolatától is. Pedig a halál nem is olyan rossz. Hogy honnan tudom? Egyszer Én is „meghaltam”. Minden egybevág, kétségtelenül van logika azokban a szavakban, melyeket Roxana intéz hozzám az idősebb McCoyról. Okos teremtés Rox, nem veszített semmit sem elméjének éle legutóbbi találkozásunk óta. –Van benne logika, kétségtelen. –Bólintok egyet finoman elismerésem jeléül. –De ha valóban nagy vadat vesz célba, akkor szerintem saját kezűleg óhajtja megkísérelni hogy Téged elkapjon. –Fűzöm tovább Roxi gondolatmenetét, miközben egyenesen szép barna szemeibe nézek elgondolkodón. És ez a lehető legkedvezőbb verzió. Hogy most az egyszer hajlandó lesz önkezűleg nyomába eredni az áldozatának. Ha egyedül lesz, onnantól fogva nem kerülheti el a végzetét. Engem. A rosszabb varriáns az, hogy az emberei is a környéken szaglásznak majd. Kell valami terv. Kell valami bizonyosság. Megőrjít ez a bizonytalanság. Mi lenne, ha egyszer erőt venne az emberiségen a tartás, és hajlandóak lennének aljas eszközök nélkül, nyíltan küzdeni? Túl tisztességes játszma lenne, és egyszerű. Nem igaz? Na nem mintha Én a legtisztességesebb lény lennék ezen a Föld nevű bolygón, de legalább nyíltan küzdök az ellen, aki ellen kell. Ez a döntő különbség. Ja igen, a terv, a bizonyosság. Ha McCoynak is lesz segédereje, Nekem is lesz. Méghozzá Chelsy. Lehet hogy külsőre nem tűnik többnek, mint akármelyik szőke, kékszemű üresfejű kirakatbábú, az igazság az, hogy nagyon helyén van az esze, és legfőképp a szíve. És ez az amiért Őt tettem egyedüli bizalmasommá. Valamit valamiért. Ő beavatott a Rend titkába. És ezzel kiérdemelte a ritka dolognak számító bizalmamat. Miközben Roxana megosztja Velem a nagy fogás helyszínét kitartóan tartom a szemkontaktust, bizalom gerjesztően. –Szóval December 15.-én. Rendben van. Arra napra ha programom is van, szabaddá teszem magam. –Közlöm szárazon, ezt követően egyet italomba kortyolok, miközben Roxana asztalomra ejti az előleget tartalmazó zacskót. Most ha nem lenne rajtam az ügyfeleimnek szánt pókerarcom, sóhajtanék egyet. Oly’ megszokott egy mozdulatsor ez már a számomra. Jön valaki, elmondja, kit szeretne kinyírni, aztán elém dob egy erszény galleont. Engem már igazság szerint a pénz nem motivál. Engem egy ideje a skalp motivál, amit beszerzek az áldozataimból. Egy darabot, amiről nyilvánvaló ki is volt a Merlin adta. –Rendben van! Mielőtt a másvilágra küldöm, jól kihallgatom mit is tud. Csiripelni fog a madárka máskülönben… -Hagyom nyitva a mondatot, mintha csak Roxana cseppet sem szegényes fantáziáját szeretném beindítani mi is várhat McCoyra, ha nem csiripel Nekem. Elárulom. Könyörögni fog a számára megváltó halálért. –Még egy kis italt? –Kérdezem holmi intermezzóként, de aztán rátérek a lényegre, ami Engem érdekel. –És mondd csak. Mi az, amit McCoyból ki kell szednem? Gondolom nem az a grandiózus titok, hogy mit ettél ma reggelire. –Kérdés, lényegre törő. Ha már nem csak meg kell hidegvérrel ölnöm azt a Merlin adta barmot, legalább tudjam mit is kell kiszedjek Belőle.  

Szeretem, ha minden ilyen karikacsapásra megy. De meg kell valljam, ritka jó munkaerőt találni. Olyat, aki éles eszű, kreatív és számító, aki képes precízen elvégezni a rá bízott feladatot. Csupán annyi a szerencsém, hogy most itt van Elektra és teljesen rábízhatom magam. Jól tudom, milyen jó a munkamorálja, s nyugodt szívvel üldögélek a csinos kis irodájában, várva, hogy feldolgozza az információkat.
Nagy vad? Hízelgő kifejezés, Elektra.

- Talán igazad lehet, de mostanra már én sem vagyok kislány és már ő sem olyan nagy ellenfél. Nem félek tőle, habár tudom, mennyi minden lapul a tarsolyában - jelentem ki szikáran. Nem szeretem lebecsülni az ellenfeleimet, hisz tudom, hogy milyen nagy botorság, ám mégis ott van bennem a pozitívum: rég találkoztunk, s akkor még szende tündérke voltam. Ez mostanra egészen megváltozott, s már sziklaszilárd és elhivatott vagyok. Nem félek egy csalótól!
- Köszönöm - biccentek a hölgyemény felé hálásan, tartva a szemkontaktust. Látom benne az elhivatottságot, s abban visszatükröződik, hogy nekem mennyire fontos ez.
Nem szeretem, ha kémkednek utánam.... Ki is szeretné? Habár nálam veszélyesebb egy magánnyomozó nem lehet, de az ismeretlen azért ijesztő, hisz nem tudjuk, mikor szegeződik felénk egy pálca. De igazából, aki veszélyesen él, annak meg kell tanulnia együtt létezni annak következményeivel.
Én megtanultam, s ez ezzel jár. Az embernek tudnia kell áttaposni azon a személyen aki az útjába áll, tudnia kell félretenni az érzéseit és küzdeni a nagyobb jóért. Ez az élet rendje. Mindenki meghal és megbűnhődik egyszer, s mi, gyilkosok néha csak gyorsítunk a folyamaton. Hisz mindenki sorsában az utolsó nyomja a legtöbbet a latba: a halál. S ez elől senki sem menekülhet, ahogy előlem sem.

Ezerszer elképzeltem a tőrbecsalós kis esténket, mint egy filmet, ahogy Elektra az egyik sikátor falának vágja azt a söpredéket és az ő kifinomult módszereivel vagdalja fel. Hívogató kép...

- Nem, köszönöm! - intek a felkínálásra. Nincs kedvem eliszogatni az estét. Van jobb dolgom is mára...[
Miközben az éj további részét tervezgetem Elektra kérdése üti meg a fülemet.
- Semmi egyebet, csak annyit, hogy mit tud rólam, kinek dolgozik és mióta. Ezzel kapcsolatban bármit! A lényeg, hogy markomban tarthassam a megbízóját - támasztom a kezem a karfának, majd a számnak, várva Elektra reagálását, végül mély levegőt véve elrugaszkodom a helyemből.
- Azt hiszem mindent megbeszéltünk! Egyéb kérdéseiddel a baglyod mindig megtalál! - közlöm a szemébe nézve, s igazítok egy keveset a ruhámon. Újra a nőre emelem a tekintetem.
- Öröm volt újra látni, kedves Elektra! - mosolyodom el, majd könnyed léptekkel az ajtóhoz suhanok.
- Jó munkát! - szólok a hátam mögött, kitárom az ajtót, s egy fordulással próbálok kilépni rajta. - Vigyázz magadra! - búgom halkan, kedvesen, majd távozom a helyiségből, magam után hagyva az ajtó csattanó hangját.
Végigvágtatok a folyosón, közeledve a dübörgő, harsány zenéhez, mely hatalmas ricsajjá növi ki magát, ahogy áthaladok az önmagából kikelt tömegen, amelyen fénycsóvák táncolnak.
Kiszökkenek az ajtón, ami mellett még mindig biztonsági emberek ágaskodnak. Vetek rájuk egy rideg, némileg szánalommal átitatott pillantást, aztán hangos cipőkopogással elhagyom a Sakáltanyát.

Vajon McCoy idáig is követett? Mennyi mindent láthatott, hallhatott?

Köszönöm a játékot!