Julia Woodrow

JULIA WOODROW

   alapok

teljes név || Julia Woodrow
becenév || Julie, Julia
nem || nő
születési hely, idő || London, 1981. Április 21.
kor || 16
faj || ember
vér || aranyvérű
évfolyam || Hatodik

   a múlt

Julia Woodrow elsőszülött gyermekként látta meg a napvilágot a Londontól nem messze fekvő Canterburyben. Családja jómódú, pénzbeli problémájuk soha nem volt. Apja a Minisztériumban, anyja otthon dolgozik. Író. Ilyen biztos lábakon álló családi háttérrel, igazán senki nem panaszkodna. A nem túl nagy, de néha mégis belakhatatlan családi ház pedig Julia számára maga az édes otthon. Egészen tizenegy éves koráig itt töltötte mindennapjait, amíg el nem jött a nap, hogy a Roxfortba szóló levelét megkapja. Elszakadva Canterburytől, a ház, már csak a karácsonyi, és a nyári szünetekben ad otthont neki, új lakhelye a Roxfort lett. A lány dobolt egy kicsit a szék karfáján, majd feljebb húzva a lábait, folytatta az írást. Soha nem tartott attól, hogy egyszer el kell majd szakadni az otthoniaktól, tudta, a kastély falai között, nem fog egyedül maradni, és az első napok után a honvágya is csillapodni fog. Így amikor felült a vonatra, kezében kedvenc olvasmányával, már nem is fájlalta annyira, hogy hosszú hónapokig nem fogja látni sem a szüleit, sem az akkor még alig hároméves húgát; Melanie-t. Az első szünetben már-már furcsa volt hazajönni, asztalhoz ülni, enni, leckét írni. Hiányzott neki a forgatag, a klubhelység, a kandalló melletti ücsörgések, a könyvtár, az ebédlő, a diáktársai. Pedig neki soha nem szokott hiányozni semmit. Az ilyeneken Ő hamar túllép. Volt, nincs. Az élet megy tovább. Felesleges leragadni olyan fogalmaknál, mint barátság, szeretet. Nem érzéketlen, de nem dobálózott sosem könnyelműen a szavakkal, miért kellett volna. Semmi, de semmi értelme nincs.
Ennek ellenére azonban soha nem volt egyedül, vagy ha hosszabb, rövidebb időszakokra, mégis, az sem zavarta. Keresett egy nyugodt helyet, ahol senki fia, lánya nem zavarhatta a sületlenségeivel, és nyugodtan olvashat, vagy tanulhat. Vagy csak ül a könyve felett, és úgy tesz, mintha tanulna. Nem magolós típus, mégis mindent sikerült eddig elsajátítania. A lány felsóhajtott, nyújtózkodott egyet, aztán újra megmártotta a pennáját. Nem is tudta, miért írja mindezt le, de valahogy megnyugtató volt. Nyugalom… Igen, csend, és nyugalom. A két dolog, amit egyszerre imád, és gyűlöl. Gyűlölet… Megigézve írja le a szót. Az is van benne. Főleg az olyanok iránt, akik elfelejtették, hova is tartoznak. Az aranyvérűek kiváltságai. Minek kell ebbe belekeverni a többieket is? Maradjon meg mindenki a saját köreinél, ahogy Ő is azt teszi, és no lám, se nem szörnyű, se nem átkozott létforma. Az embernek tartoznia kell valahová, nem szakadhat egyszerre többfelé. Kitekint az ablakon, balja ökölbe szorul a gondolatra is. Neki is át kellett ezen esnie. Jöttek, anyukád olyan szép könyveket ír, és neki végig kellett Őket hallgatnia. De minek? Örökké azt hallgatni, hogy mások hogyan próbálják benyalni magukat, hogy aztán hátba támadják, vagy apróságokat csikarjanak ki az emberből, ingyenkönyv… na persze… neki ki ad? Senki. Akkor Ő miért adjon másoknak? Az élet nem erről szól. Ő pedig nem szeretetszolgálat. Szeme elől eltűrve tincseit, leteszi a pennát, és járkálni kezd a szobában. Odalentről furcsa hangok jönnek. Veszekedés. Ránéz az órára, és egy fintorral nyugtázza, hogy alig telt el egy kis idő azóta hogy írni kezdett. Lassú, kimért léptekkel megközelíti az ablakot, majd elhúzván a függönyt, kibámul azon. Fejében száz, és száz gondolat cikázik át, de ő csak eggyel törődik. Aprót sóhajtva, visszalépdel az asztalhoz, és mégegy sort kanyarint annak aljára. Néha nagyon rosszul érzem magam, de legalább udom ki vagyok, és kihez, vagy hová tartozom…

   jellem

Lobbanékony természet, elég egyetlen rosszul címzett, vagy kétértelmű megjegyzés, és pálcát szegezve, először finoman megkérdezi, mi a probléma, aztán villámló szemekkel jobb esetben; otthagy, vagy elküld a búsba, rosszabb esetben, kapsz egy apró rontást, ami után megtudod merre, hány méter nála. Egyszóval ne akard felhúzni. Utálja a könyvtárat, mégis ez az egyetlen hely, ahol nem zavarja, és nem idegesíti senki.

   apróságok

mindig ||bájitaltan, olvasni, kviddics meccset nézni, sokat aludni, tilosban járkálni, kioktatni másokat.
soha || reggelente tükörbe nézni, keveset aludni, buta emberek, valami nem sikerül elsőre, ha valaki nem hű a véréhez.
dementorok || amikor a nagymamája meghalt, és Ő nem tehetett érte semmit.
mumus || hogy besorolják a nem normálisak közé, akárcsak annakidején a nagyanyját
titkok || - akarva- akaratlanul is balhézik, - szeret mugli könyveket olvasni, és nem mindig olyan mint amilyennek mutatja magát.
rossz szokás || körömrágás, pálcát babrálni, hajat tűrködni

   a család

apa || Michael Woodrow, 42, aranyvérű
anya || Agatha Hartman, 40, aranyvérű
testvérek || egy húg, Melanie, 8, aranyvérű
családi állapot || egyedülálló
állatok || Bagoly, 2 éves, Diamond névvel megáldva

   külsőségek

magasság || 175cm
tömeg || 60kg
rassz || európai.
szemszín || kék
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || egy apró heg a bal csuklójánál, amikor kicsi volt, nekiszaladt a kertkapunak futkározás közben, és egy anyajegy a bal boka belső részén
kinézet || Könnyed, szinte alig hallható járás, áll felszegve, ahogy az egy aranyvérűhöz illik. Ruházatával mindig hangsúlyozza, hogy boszorkány. Nem vesz fel semmi olyat, amely nem ezt engedné sugallani. Kivétel, ha otthon van, de az más helyzet.
egészségi állapot || teljesen egészséges

   a tudás

varázslói ismeretek || 5 év tananyaga, plusz számmisztika, mind a gyakorlati, mind az elméleti tantárgyak mennek neki, kedvence a bájitaltan, és az svk, olyan tantárgy nincs amit nem szeret, csak olyan ami kevésbé érdekli.
patrónus || tud, alakja egy karvaly
animágus alak || még nem megy neki, egyelőre ismerkedik a fogalommal
pálca típusa || 13 hüvelyk, fűz, sárkányszívhúr maggal

   egy darabka belőled

A félhomályba burkolózó kerengő csendét egy ajtó halk nyikorgása töri meg. A szürkeségből egy fekete talárt viselő személy alakja rajzolódik ki, könnyed léptekkel indul el a bagolyház felé vezető úton. Arcát nem lehet kivenni, csak szemébe hulló tincsei árulhatják el, hogy lány. Egy pillanatra megállt, és fülelni kezdett, mintegy kutatva, nem követi e senki. Muszáj most elküldenie azt a levelet, nem tűr halasztást. Az információ, amit magában hordoz pedig felbecsülhetetlen értékű.
Igazítva egyet a kapucniján, vetett egy utolsó pillantást a kastélyra, aztán sebesen folytatta az útját. Ilyenkor már úgysem sétál erre senki, vagy ha mégis, hát majd megoldja, hogy más ne szerezzen tudomást róla, hogy Ő erre járt…
Tanárok? Ugyan, ilyen késői órában, pláne hidegben kinek lenne kedve kimászni a bagolyházhoz, hogy megnézze van-e ott valaki? Nem, nem… Senki nem tudja megakadályozni, most… kell… muszáj…
Hirtelen áll meg, mintha sóbálványátokkal sújtották volna. A hátában érzi a másik kérdő tekintetét. Ha nem rohant volna így, hallhatta volna a mögötte igyekvő lépteket. Nem fordul meg, csak a válla felett szól:
- Ki vagy, és miért követsz? – hangja élesen cseng, fejét ismét felszegi, majd kihúzza a pálcáját talárja ujjából, és összefonja karjait maga előtt, úgy, hogy aki a háta mögött áll, pontosan lássa a pálca végét, amint kikandikál a talár, és a karok rejtekéből.
- Meg akarod sebezni a legjobb barátod? – halk, mégis Julie számára túl érzelgős kérdés. Barát… egy régi emlék, egy fájó seb…
Dühösen fordul meg, olyan hirtelen, és váratlanul, hogy a másik egy pillanat alatt szembetalálja magát a lány durcás ábrázatával. – Nekem nincsenek barátaim – sziszegi összeszorított fogakkal. – Neked pedig azt ajánlom, ne utánam járkálj, hanem a magad dolgával törődj. – egy lépés hátra, majd mégegy. Látja a fiún, hogy meglepődött. Igazából nem akarta bántani, de muszáj volt.
- Julie... – szólította meg szelíden amaz. – Miért mondasz ilyeneket? Neked igenis vannak barátaid. Itt vagyok én is, miért nem vagy már velünk? Mi történt veled? Annyira megváltoztál… – lehorgasztja a fejét, aztán újra a lányra emeli a pillantását. Julie testét apró remegés rázza meg. Sírni szeretne, de mégsem teszi. Ehelyett ökölbe szorított kézzel fúrja íriszeit a másikéba. – Nem értesz Te semmit. – sóhajtja, miközben kótyagos mozdulattal elrakja a pálcáját. – Megváltoztak körülöttünk a dolgok, és nekem is változnom kellett, ha teszik, ha nem. –félrefordítja a fejét, hogy ne kelljen a fiúra néznie, majd pilláit lehunyva folytatja – Ha pedig megbocsátasz, mennék, mert dolgom van. – és mielőtt a fiú bármit is szólhatna, futásnak ered az ösvényen…

   egyéb
Nincs semmi extra tudnivaló

avatar: http://sweetandtalented.com/images/fox/fox05.jpg