Danelish Ricempler

DANELISH RICEMPLER

   Alapok

jelszó || „Gerzson, te ittál? Lehelj rám!”
teljes név || Danelish Ricempler
becenév || Danny, Rice
nem || férfi
születési hely, idő ||Leeds; 1980, november, 03
kor || 17
vér || sár
iskola || évfolyam || hatodik
szak || nincs
munkahely || nincs

   A múlt

Július 18.

Egy borongós őszi délutánon láttam meg a napvilágot a West Yorkshire megyei Leeds-ben. Mikor „megérkeztem” a sírásomnál talán édesapám és édesanyám sírása volt csak hangosabb, mivel gyakorlatilag teljesen lemondtak arról, hogy gyermekáldás elé nézzenek. Már az örökbefogadáson gondolkoztak, amikor édesanyám negyvenegy évesen teherbe esett mindkettejük nagy örömére. Természetesen apás szülés volt, apukám csupán egy évvel volt idősebb anyukámnál és mindenáron jelen akart lenni fia megszületésénél, hogy támogassa Őt mindenben amiben csak lehet. Így kezdődött hát el egy különleges fiú, különleges élete a nagyvilágban.
Kései gyerekként még a széltől is óvtak a szüleim: A szomszédok eleinte például csak annyit láttak, hogy Ricemplerék egy hatalmas adag rongyot tologatnak a babakocsival ugyanis a novemberi 0°C körüli időjárás arra késztette édesanyámat, hogy három rugdalózó, két póló, három nadrág, négy pulóver és egy kezeslábas legyen rajtam, nem beszélve a kesztyűről, sálról és sapkáról. Első telemről így hát ha lehetnének emlékeim azt mondhatnám, hogy a külvilágból semmit sem láttam, csupán egy pontot, amit a teljesen összehúzott kapucnim kis résén keresztül szemlélhettem kíváncsian.

Ahogy a rokonaim mesélték ez a féltő szeretet nem hagyott alább az elkövetkezendő években sem, így baleset- és gyakorlatilag betegségmentes gyerekkorom volt. Hogy elkerüljenek a járványok közösségbe sem nagyon jártam négy éves koromig, egykeként kénytelen voltam a játékaimmal „barátkozni”, mivel az egyetlen olyan rokon, aki velem egyidős volt az édesanyám testvérének a lánya, Noemi volt, de Ők akkor már tizenkét éve Kanadában éltek, így általában csak karácsonykor jöttek haza.
Nehezen ment hát a beilleszkedés az iskolába, nem nagyon voltak barátaim, de ezt nem is bántam… megszoktam a magányt. Nem nagyon tudtam a társaimmal közösen dolgozni, a különböző csapatjátékokból is általában kihagytak. Szüleim látván ezt az egyedüllétet megpróbáltak elhalmozni mindennel, talán ezzel kicsit sikerült is elrontaniuk: Édesapám egy jól menő használtautó kereskedés lánc tulajdonosa volt, míg édesanyám keresett ügyvéd, így megkaptam egy perc alatt, amit csak megkívántam. Nem tett ez túlságosan követelőzővé, de természetesnek vettem, hogy minden az ölembe hulljon.

Ahogy teltek múltak az évek úgy lettem egyre nyitottabb a világ felé. Hét évesen már nem húzódtam el, ha valamily osztálytársam beszélgetni akart velem, vagy játszani esetleg valamilyen játékot. Ugyanakkor az iskolai szünetek mindig úgy teltek el, hogy egy könyvet fogva gubbasztottam egy fa árnyékában és megpróbáltam minél több információt szerezni a nagyvilágról.

Így teltek, múltak az évek szépen csendben, amikor hirtelen felborult az életünk: Levelet kaptam a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolából, hogy felvételt nyertem a következő tanévre. Az első reakció persze a hitetlenség volt, majd pár nappal később már kész tényként állt a szüleim előtt: A fiuk varázsló!
Nem tudok rájuk haragudni amiatt, hogy vegyes érzelmekkel fogadták a hírt. Az egyetlen fiuk se normális, ráadásul Ő az első a család történetében, aki „bűvészkedik”. Visszagondolva az elmúlt tizenegy évre persze voltak árulkodó jelek, amik arra utaltak, hogy különleges képességek birtokában vagyok, ám ezeket mindenki a véletlennek tulajdonította. Két évesen egyszer a családi akváriumból szedtek ki, amikor minden áron megpróbáltam megfogni az egyik aranyhalat. Szerencsére Mrs.Ehorfield a babysitter idejében kiszedett a halak közül, aztán édesanyámat győzködhette, hogy csak tíz másodpercre hagyta el a szobát és nem érti hogy mászhattam be a másfél méter magasan lévő akváriumba. A levél érkezése előtt pár héttel pedig egy kiskutyát akartam megmenteni egy száguldó teherautó elől, ami végül, csak áthajtott felettem, de így sem értette senki, hogy úszhattam meg egy karcolás nélkül, mikor az a kocsi már csak pár méterre volt.

Bár levélváltás után letisztázódott hát minden és elkezdődhetett életem nagy kalandja. Legalábbis én így fogtam fel ennyi idősen. Persze ez nem egy kaland volt, hanem mostantól maga az élet, de ez nem igazán akart eljutni a kis agyamig. Minden varázslatos dolgot megcsodálva jártuk az Abszol Útat a szüleimmel és boldogan szívtam magamba mindent, ami új volt. Nem volt ugyan kenyerem a tanulás, de megfogadtam, hogy összeszedem magam és mostantól mindig megírom a leckét. Becsszó! Aztán persze nem ment ez ilyen egyszerűen…
Az úton az iskoláig, a beosztási ceremónia alatt, a házam asztalánál, mindenhol nyüzsögtek a gyerekek, így már hamar eldőlt, hoyg remete életemet nem folytathatom akkor is, ha szeretném. De miért szerettem volna? A tanórák elkezdődtek, de a nehézségek megmaradtak.
Utólag visszanézve elég hiú ábránd volt, hogy egyszerű lesz a varázslók iskolája attól, hogy érdekelnek a tantárgyak. Minden órán vért izzadva kellett megküzdenem a különleges gyógynövényekkel, bájitalokkal és a különleges pálcamozdulatokkal.
De hogy is szokták mondani? Ismétlés a tudás anyja. Hát én az elején sokat ismételtem. Némelyik tárgy viszont szinte a kisujjamban volt. Ilyen volt a Repüléstan, ami nagyon nagy élményt jelentett és könnyen el is sajátítottam a seprűlovaglás művészetét, de a kviddics valahogy már nem került közel a szívemhez. Annál inkább a Sötét Varázslatok Kivédése: Sokszor álmodoztam arról, hogy nagy párbajokat vívok és nyerek meg, mindenféle sötét alak ellen. A Lockhart-féle párbajszakkört például nagy lelkesedéssel vártam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy egy könyvből többet fogok tanulni mint tőle.
Mikor az iskolába jöttem, sejtettem, hogy a mugli születésűek hátrányban lesznek, de hogy még életveszélyben is az a legvadabb álmaimban se jött volna elő. Pedig egy merényletsorozat a „sárvérűek” ellen erősen kimerítette számomra az életveszély fogalmát. Izgalommal vegyes rémülettel jártam hát én is a folyosókat és nem nagyon mertem a társaim nélkül sehova menni.
Nem kis megkönnyebbülés volt hát, amikor kiderült, hogy elhárult a veszély és Harry Potter legyőzte a „merénylőt”. Azon a nyáron azon gondolkoztam, hogy minden év ilyen ebben az iskolában, vagy csak nekem volt ekkor pechem, hogy ilyen első éven vagyok túl?!
Rájöttem, hogy valószínűleg egy ilyen különleges világban – ami ha belegondolok nem is különleges. Az ebbe születőknek ez a természetes – csak különleges lehet egy tanév. Nem volt ez máshogy másodikban sem, amikor Sirius Blacktől félt az egész varázsvilág, majd a Trimágus Tusa tartott minket lázban egy évig. Harry Potter pedig mindig mindenhol jelen volt. Kezdtem én is azt hinni, hogy a fiúban van egy kis feltűnési viszketegség, amellett, hogy zseniálisan helyt állt minden helyzetben.
Az Umbirdge korszakban nagyobb bajba került a varázslótársadalom, mint azelőtt akármikor az én időmben, ha fogalmazhatok így: Még a jó oldalon állók is egymás ellen fordultak, hagyva Voldemortnak, hogy még jobban erősödjön. Ebben a párharcban megpróbáltam minél pártatlanabb maradni, de hogy ne tanuljunk önvédelmet az már nekem is túlzás volt. Így hát autodidakta módon próbáltam felkészíteni magam a ránk váró veszélyekre.
Szerencsére azért egy-két háztársammal ki tudtam alakítani egy szorosabb kapcsolatot, így az előttünk álló akadályokat nem kell teljesen egyedül vennem. Már elsőben összeismerkedtem velük, így legalább már a Roxfort Express hosszú útja se telt feszélyezett csöndben. Társaságunk kedvenc szórakozása a klubhelyiségben robbantós snapszlizni, illetve esténként köpkő bajnokságot rendezni az elhagyatott folyosó részeken. Futottunk is már párszor a gondnok Friccs elől, de szerencsére eddig mindig sikerült megúszni. Kérdezhetnéd Kedves Naplóm, hogy mi a helyzet a lányokkal, de az ilyen információkat nem vetném papírra, ha megértesz. Van, amit jó magunkban tartani.

Háború

Amikor bekerültem a varázslótársadalomba nyomban értesültem róla, hogy ki az a Voldemort. Így a nevét persze csak később ismertem meg, a Tudodki, vagy a hivatalos forrásokban az Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén jóval közkedveltebb megnevezési forma volt. Azonban, az eltűnése miatt nem is szenteltem neki nagyobb figyelmet a kelleténél. A Trimágus Tusa után, amikor mondták, hogy visszatért persze nem tudtam mit is higgyek. Szerettem volna, ha nem igazak a hírek, de valami azt súgta, hogy Potternek és Dumbledore-nak igaza van és Voldemort visszatért. Dumbledore halálával, pedig egyértelművé vált számomra a helyzet: Nincs menekvés, harcolni kell vagy meghalunk! A szüleimnek előadtam egy agyafúrt története arról, hogy cserediák program keretében az utolsó két évemet egy eldugott iskolában töltöm a tengerentúlon, elég jelentéktelen vagyok ahhoz, hogy Tudjukki valamit ki akarjon csikarni belőlem, így egyelőre nem rejtettem el Őket. Az iskolában jelenleg a passzív ellenállást képviselem, a DS-be egyelőre nem kerültem be, majd talán idővel. Folyamatosan fejlesztem magam azokban a tárgyakban, képességekben, amik majd egyszer jól jöhetnek, ha szembe kell néznem azokkal, akik el akarják törölni a hozzám hasonló mugli varázslókat a Föld színéről.

Ez az eddigi életem Kedves Naplóm, holnap újra találkozunk…

   Jellem

Rendkívül szereti a családját, édesanyja és édesapja a mindene, értük képes lenne elmenni a világ végére is. A tanuláshoz való hozzáállása elég vegyes, azokat a tárgyakat, amiket szeret senki nem tanulja meg nála jobban, a számára jelentéktelen, vagy unalmas órákon viszont küzdenie kell a tanerőnek, hogy fent tartsa a figyelmét.
Zárkózott, nem igazán akar soha a középpontban lenni, nem zavarja ha esetleg egyedül kell eltöltenie pár órácskát a könyvtárban, klubhelyiségben. Azonban ahogy mondani szokták egy magányos farkas. Egyedül csinál mindent, de ha belekezd valamibe akkor kevés ember tudja nagyobb lelkesedéssel végezni a kiadott feladatot. Nem szívesen fogadja el mások segítségét, akkor sem ha rászorul. Ha hozzáfordulnak, akkor viszont minden porcikájával és idegszálával megpróbál arra összpontosítani, hogy segítsen a bajbajutott társának.
Sokan talán kicsit piperkőcnek tartják, a jómód meglátszik a viselkedésén is, sokszor talán fellengzősebb a kelleténél, de hogy ez csak egy álarc vagy az igazi valója, azt nem tudni. Talán Ő se tudja.

   Apróságok

mindig || párbaj, SVK (már ha a tanár olyan), pálcája, az anyja főztje, szülei
soha || Voldemort, halálfalók, feladni bármit is, meghátrálni valami elől, tökfőzelék
dementorok || ürességet érez, hogy már soha nem lesz boldog
mumus || Baziliskus
Edevis tükre || Hogy Ő legyen a legjobb párbajozó az egész világon
titkok ||
-   Folyamatosan azon dolgozik, hogy feltalálja a másolást és puskázást gátló penna ellenszerét
-   Mikor nagyon örül valaminek, könnynen elkezd idiótán táncolni
-   Oda van a Walpurgis Lányai zenekar egy-két számáért

rossz szokás || nem becsüli a pénzt, könnyen fellengzőssé válhat a beszéde, ropogtatja az ujjain az izületeit

   A család

apa || Chad Ricempler; 59; mugli
anya || Anne Ricempler; 58; mugli
testvérek || nincs
családi állapot || egyedülálló
állatok || nincs

Családtörténet ||

Ennél rosszabb családból nem is származhatna Danelish Voldemort és a csatlósai szerint: 100% -ban mugli a család, soha senki nem mutatott semmiféle furcsaságot. Anyja és apja is jómódú családból jöttek, apja megalapította saját cégét, míg az anyja a családi ügyvédi vonalat vitte tovább. Csemetéjük „bűvészkedéseit”, ahogy Ők mondják az elején kicsit furán fogadták és hitetlenkedve, de végül beletörödtek.

   Külsőségek

magasság || 186 cm
tömeg || 80 kg
szemszín || szürke
hajszín || szőkésbarna
különleges ismertetőjel || Ha teheti állandóan baseballsapkában mászkál. Ha leveszi hirtelen rá se ismersz.
kinézet || A szürke hétköznapok egyik szereplője ugrik le a vászonról, ha a fiúra tekintünk. Átlagos testalkattal rendelkezik, semmilyen kirívó vagy érdekes szokása nincsen. Szereti a márkás és divatos ruhákat hordani, ha nem az iskolai talárban van, az árakkal nem igazán törődik. Kedveli az elegáns öltözéket, sokszor jelenik meg az öltöny, ing, nyakkendő hármasban vagy ezek hétköznapi ruhákkal kevert egyvelegében.
egészségi állapot || talán enyhe antiszocialitás

   A tudás

varázslói ismeretek || Remekül tud repülni és korához képest elég jól bánik a pálcával. Megmutatkozik ez a képessége az SVK órákon, mind a gyakorlati, mind az elméleti feladatokban jeleskedik. Ennyit tudunk azonban róla elmondani a többi tantárgyban csak átlagos teljesítményt nyújt, a bűbájtant lehetne talán kiemelni, az az amit még kedvel, így ha épp megunta a különböző átkok és ellenátkok tanulmányozását, egy a bűbájtanról szóló könyvet vesz elő.
felvett tantárgyak ||
- mugliismeret
- legendás lények gondozása

mugli képzettségek || nincs
pálca típusa || 12 hüvelyk, kökény, sárkányszívizom húr
különlegesség || nincs

   Szerepjáték-példa

Gyönyörű tiszta és verőfényes égbolt köszöntötte Chad Ricemplert, amikor kilépett a házából egy szál köntösben és papucsban, hogy bevigye az aznapi újságot, amit nem rég dobott a ház elé a szomszéd srác, aki némi zsebpénzért magára vállalta, hogy szétosztja a helyi napilapot a Yorkshire Postot a kertvárosban. Mr. Ricempler nem volt egy mai legény, tar kobakját már csak néhány rakoncátlan hajszál fedte, amit megpróbált úgy rendezgetni, hogy a hiányzó részeket minél jobban fedje. Nem időzött sokat kint, de mikor visszalépett a házba egyből megcsapta az orrát a kávé illata, amit Mrs. Ricempler az alatt az idő alatt tett oda, mialatt a férje az újságért ment.
- Anne, Te gondolatolvasó vagy! – mondta a család feje, majd leült az asztalfőre és szétnyitotta az újságot. Ebben a pillanatban szaladt le az emeletről a kisfiuk, aki nem rég kelt csak fel.
- Danny, Danny, hányszor mondjam még, hogy ne futkoss a lépcsőn, mert egyszer le fogsz esni – szólt utána az anyja, de süket fülekre talált, mert a Danny-nek szólított fiú addigra már rég az utcán járt.
- Szólj már rá Te is Chad, nem hiszem el, soha nem hallgat rám, ha megkérem valamire.
- Jó, persze, majd szólok neki – motyogta a „nemlévő” bajsza alatt Mr. Ricempler miközben a Leeds United hétvégi meccsének előrejelzését tanulmányozta. Nagy futballszurkoló volt ugyanis, minden áron megpróbálta rávenni a fiát, hogy kezdjen el játszani valamelyik korosztályos csapatban, de az semmi hajlandóságot nem mutatott a labdajátékok felé.
- Anya, Apa nézzétek levelet kaptam! – csörtetett be hangosan kiabálva a kisfiú, miközben lóbálta a számlák, levelek és szórólapok egyvelegét. Ritkaságszámba ment, hogy Danelish – ugyanis ez volt az ifjú Ricempler becsületes neve – levelet kapjon, csak az Ottawa-ban élő unokahúga, Noemi írt neki félévente egyszer, de azt is csak az érdekesség végett.
- Noemi küldött megint? – kérdezte félvállról az anyja, aki közben kis csészékbe porciózta a kávét.
- Nem ez mástól jött. A Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolából – nézte tágra nyílt szemekkel a fiú, ahol leírták, hogy felvételt nyert az intézménybe és milyen különböző tanszereket és iskolai tárgyakat kell beszereznie szeptember elseje előtt.
- Ne beszélj butaságokat Danny, mutasd azt a levelet – tette le az újságot az apja és vette el a fia kezéből a papírlapot. – Ez biztos, hogy Ryan az értékesítésről. Neki van ilyen írása. Meg Ő is szokott hasonló számára vicces dolgokat csinálni. Fel is hívom.
Visszaadta hát fiának a levelet Mr. Ricempler és kivonult a konyhából telefonjával a kezében.
Nem telt bele öt perc és fura arckifejezéssel mondta a családnak, hogy Ryan mindent tagadott és váltig állította, hogy semmi köze a levélhez.
A következő két napban is minden reggel ott volt a levél a postaládában, mintha valaki direkt játszana a házaspár és gyermekük idegeivel, de a levelek mindig a szemetesben végezték.
A harmadik nap következett be változás, amikor reggel nyolckor kopogtattak az ajtón.
- Nyitom! – kiáltott az emeletről Chad Ricempler és a már megismert köntösében és papucsában topogott le a lépcsőfokokon. – Nyitom, nyitom! - csattant fel, amikor a kopogás tíz másodperccel az előző után megismétlődött.
- Mi ez a nagy sie… - és a torkán akadt a szó, ugyanis egy bagoly repült be a házba csőrében, egy az előző napi levelekhez hasonló borítékkal.
- Ezt nem hiszem el – zsörtölődött a házigazda, majd felbontotta és végigolvasta a levelet. A levélben az előzőekhez képest voltak egyéb információk is, amik biztosították Danelish szüleit, hogy nem átverés és küldjenek választ a bagollyal, hogy a kis Danny a Roxfortban kezdi-e a tanévet.
Ekkor vált biztossá, hogy Danelish Ricempler, bizony varázsló.

   Egyéb

Talán nem kell több információ rólam…