:: Leo Malfoy (2015)

:: LEO MALFOY
In: 2015

alapok

teljes név || Leo Ossian Malfoy
becenév || -
nem || férfi
születési hely, idő || Wiltshire, Malfoy kúria; 2004. augusztus 30.
kor || 11 év
vér || arany
évfolyam || 1.

a múlt

Az emberek sose értik, miért lettem olyan, amilyen. Már kisgyermekkoromban elkezdődött. Mostanában azt mondják az okosok, hogy ugyan a sorsod nincs megírva a csillagokban, viszont minden, ami fogantatásodtól történik veled, befolyásolja azt, akivé válsz.
Nem mondom azt, hogy fogalmam sincs, mi történt velem addig a pillanatig, míg megszülettem, de igazából nagyjából ötéves koromból van az első emlékem. Corvus kapott egy olyan mini játékseprűt, bennem pedig az maradt meg, hogy próbálom kicibálni a kezéből. Bár talán ez is csak azért, mert valaki fényképet készített róla, ami bekerült egy családi albumba. Anya imád olyan albumokat készíteni. Megjegyzéseket fűz a képekhez, kidekorálja az oldalakat, meg ilyenek. Igazság szerint az egész terhességről naplót vezetett, és azt a naplót meg is kaptam, mikor 11 lettem. Onnan tudom a dolgokat.
Szóval Anya 2003 december 9.-én jött rá, hogy várandós velem, és Merlinre, még a foganásomat is beleírta. Még jó, hogy nem kezdtem el azonnal olvasni, mikor megkaptam. Könnyen zavarba jövök, és olyankor piros az egész arcom. Elég kínos. Amúgy odabent még egész normális voltam, nem volt velem sok baj, attól az apróságtól eltekintve, hogy egy hónappal korábban születtem, minthogy kellett volna. Császármetszéssel. Jó kicsi voltam. Azóta se nőttem valami sokat de mindegy. Lapozzunk.
Állítólag rémes gyerek voltam. Az oldalak azzal vannak tele, hogy folyton csak bőgök, és hogy Anyának egy perc nyugta sincsen tőlem, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Apát viszont szerintem igen. Ha ő ott van, mindig csendben kell lenni. A házimanónak is megtiltotta, hogy megszólaljon. Ezt aztán próbáld elmagyarázni egy gyereknek... Persze, hogy nem tudod. Állítólag folyton dumáltam valamit, vagy olyan dolgokat csináltam, amik zajjal jártak. Az biztos, hogy Apának már ekkor tele volt velem a hócipője. Egy Malfoy nem lehet ilyen szeleburdi, mondogatta, a fiúknak fegyelmezettnek kell lennie, vegyek csak példát Corvusról.
Na Corvust inkább hagyjuk amúgy. Kétszer olyan rossz gyerek volt, mint én, csak ő jól titkolta, sose fülelték le, vagy ha mégis, akkor mindent rám kent. Mikor odáig fajult a dolog, hogy összeverekedtünk, persze mindig ő győzött. Bár egyszer sikerült belelöknöm a tóba, csak az a gáz hogy nem tud úszni. Sose láttam még Apát olyan dühösnek, mint akkor, bár biztos csak azért, mert nem láttam, milyen képet vágott, mikor megtudta, hogy griffendéles lettem. Corvus szerint ki akart venni a suliból és elküldeni a Durmstrangsba. Mintha előre tudta volna, hogy valami gáz lesz, kölyökkoromtól járt hozzánk egy pasas, aki oroszra meg latinra tanított. Bár ha belegondolok, Corvust is, szóval ez valami családi hagyomány lehet.
Viszont Corvusszal gyakran kviddicseztünk, bár persze mindig sokkal gyorsabb és ügyesebb volt nálam, meg persze neki volt rendes seprűje, nekem meg nem annyira. Apának mindig volt valami indoka rá, hogy épp miért nem kapok... Büntetés, amiért épp felmásztam a háztetőre, vagy amiért csentem a hopp-porból és elkeveredtem Merlin tudja hová, meg ilyesmik. De nem is számít amúgy, nem érdekes, hogy van-e seprűm vagy nincs. Ja, varázslósakkban viszont mindig megvertem. Corvust mármint. Nem mintha bárki más játszott volna velem abban a házban. Tudod tök poénnak hangzik, hogy Malfoy vagy, aranyvérű, és luxusban élsz, de annyira nem nagy dolog ám. Ott vagy egy nagy házban bezárva, a szüleidet rendszerint másvalaki helyettesíti, mivel mindig van valami dolguk... És igaz, hogy Merry minden kérésedet teljesíti, de egy idő után azt is megunod, hogy őt ugráltasd. Meg amúgy nem is igazán van gyerekkorod. Corvusnak legalábbis nem volt, már négyévesen elkezdték mindenfélével tömni a fejét. Én csak kábé hétévesen voltam használható, addig csak ültem a sarokban és rágcsáltam a fakockákat. Bár évente egyszer elutaztunk nyaralni valami tengerpartra. Na, azokat élveztem. Új helyek, új emberek, haláli volt! De nem akarlak ezekkel untatni, szóval ennyi asszem.

jellem

Nagyon furcsa, eleven srác, minden új dolgot ő próbál ki először, ő megy előre a sötét folyosón, és ő szólítja le az ügyeletes tanárt, miközben a többiek kisurrannak a tanulószobából. Nagyon értelmes, jó a felfogása, csak néha kicsit álmodozónak tűnhet. Nem ügyetlen, de csak azzal foglalkozik, ami érdekli, a többivel maximum csak azért, hogy teljesítse családja iránti kötelezettségeit: vagyis nem azért vannak jó jegyei, mert imád tanulni, egyszerűen csak megkövetelik. Bár Corvus nem tette túl magasra a mércét, de ő mégiscsak mardekáros...
Noha meg akar felelni a szüleinek, mégse bánja, hogy a Griffendélbe került. Bár utál a család fekete báránya lenni, nem gondolja, hogy meg kéne változnia. Ennek az oka már inkább valami dac-szerű érzés. Meg persze az, hogy ő szeret kedves lenni az emberekkel, és igazából nem bírná azt a képmutatást, ami a Mardekárban megy. Ami a szívén, az a száján, elég szabad szellem, bár az apja inkább csak úgy mondja: fegyelmezetlen. Tény, hogy kissé hamari, mivel könnyen és gyorsan dönt, aztán persze nem mindig jól.
Kicsit koravén, már ami a gondolkodásmódját illeti. Jórészt titkolja, de őt már érdeklik a lányok, nem úgy, mint osztálytársait. Egyébként elég nyugodt gyerek, leszámítva a hülye ötleteit, melyeket azonnal véghez akar vinni. Ránézel és azt mondod, ártalmatlan (csendes őrült Bibíí

), de ha dühös vagy, pillanatok alatt elpárolog mellette a haragod, ha meg szomorú, nagyjából három perc múlva már a világ képébe kacagsz.

apróságok

mindig ||
° Laura Mirol
° korcsolyázás
° könyvek
° barátok
° különös, de mintha mániája lenne megmászni dolgokat, pl fák, háztetők, csillagvizsgáló torony
soha ||
° Laura Mirol
° csalódást okozni az apjának
° segítséget kérni
° utálja, ha a neve alapján ítélik meg
° utálja, ha valaki azt emlegeti, mennyire király aranyvérűnek lenni, és közben lenézi a mugli születésűeket
° nyalizók és hízelgők
dementorok || kétségbeesés, mélabú, semmi extra
mumus || egy csomó ember amint rajta röhög
titkok ||
° volt már, hogy azt kívánta, bár ne Malfoynak született volna, de ezt nagyon szégyelli, és nem árulná el senkinek
° gyakran hazudik a szüleinek, hogy ne okozzon újabb csalódásokat, de túl sok lenne az összes füllentést felsorolni
° élete első zsebpénzéből mugli verses könyveket vett, és a szobájában rejtegeti őket
rossz szokás ||
° rágcsálja az ajkát
° gyakran azt veszi észre, hogy sétálás közben szorosan ökölbe zárja az ujjait

a család

apa || Draco Malfoy, 35 év, aranyvérű
anya || Tyara Mortal Malfoy, 34 év, aranyvérű
testvérek || Corvus Malfoy, 14 év
családi állapot || egyedülálló
állatok || van egy macskabaglya, Eliotnak hívja

külsőségek

magasság || 118 cm
tömeg || 26 kg
rassz || európai
szemszín || sötétbarna
hajszín || szőke
különleges ismertetőjel || tudod, ő az a Malfoy, aki a Griffendélbe jár
kinézet || Alacsony, sovány fiúcska kerek arccal. Bár Malfoy, ha ránézel, mégsem az jut róla eszedbe, hogy az lenne. Hiányzik belőle a gőg, talán? Mert az nem igaz, hogy nincs meg benne apja karizmája, talán csak másképp jelenik meg. Mosolyban. Például. Ha nevet, apró gödröcskék keletkeznek az arcán, szempillái sötétek és sűrűek, kézfeje hosszúkás, mint a művészé. Ha rokonok, vagy a család barátai együtt látják őt és az anyját, mind meglepve kiáltanak fel, hogy kiköpött olyan, mint Mrs. Malfoy. Nem ügyel az öltözködésére, és bár azért az inget rutinból betűri, nem zavarja, ha gyűrött.
egészségi állapot || viszonylag jó; strapabíró a gyerek

a tudás

varázslói ismeretek || Nem tanul előre, de otthon ragadt rá némi mágia, és kicsivel többet tud, mint osztálytársai, főleg a legendás lényekről, bár azokról még nem tanulnak. Kedvenc tárgya a bűbájtan és az SVK, a bájitaltantól egyenesen irtózik.
mugli képzettségek || tud zongorázni, ismeri az irodalmat, egész jól rajzol
pálca típusa || 12 és fél hüvelyk, diófa, főnixtoll
különlegesség || Nagyon erős természetes érzéke van a mágiához.

egy darabka belőled

Bámultam a kastély sötét sziluettjét. Hátborzongató, gyönyörű, vibrálóan új, fantasztikus látvány, az a fajta, amitől összeszorul a mellkasodban a lélek, mert érzed, hogy túl kicsi vagy ahhoz képest, amit magad előtt látsz. Nem arra gondoltam, amikor megláttam a Roxfort kastélyát, hogy milyen pazar és ősi tudás szimbóluma, és nem is arra, mi mindent megélt már. Csakis azon jártak a gondolataim, hogy mi mindent tartogatnak azok a sárgafényű, apró ablakok, azok a karcsú tornyok és kecses hidak. Alig várom, hogy beléphessek. Komolyan. Alig.
A csónak orrában ültem, menetiránynak háttal, de kicsavart törzzsel bámultam a látványt. Legalább egy tucat másik ladik siklott mellettünk a fekete vízen, de oda sem kellett néznem, hogy tudjam, mindenki csillogó szemekkel bámulja a kastélyt. Varázslat alá kerültünk.
Csak ne lett volna ott a gyomromban ez a különös görcs, ami nem hagyott nyugodni. Olyan, mint egy engesztelhetetlen szorongás, mint egy előrejelzés... Nem tudtam megfogalmazni, de emiatt az izgalmamba némi gyanakvás és kellemetlen nyugtalanság is vegyült.
Az elöl haladó csónakok lassan a mólóhoz értek: láthatatlan kezek ragadták meg a köteleinket, és kötözték ki a lélekvesztőket a bikákhoz. Csendben, gyorsan, precízen. A férfi, akit elénk küldtek, és aki az egyedüli felnőtt kísérőnk volt a tavon való átkelés közben, most előrement a mólón, kinyitott előttünk egy ajtót, és mindannyiunkat beterelt az épületbe. Fura volt belegondolni, hogy az imént látott kastély küszöbét épp az imént léptük át.
A hely a gyertya- és lámpásfényben sárgán ragyogott. Az első, amivel találkoztunk idebent, egy felfelé vezető kőlépcső volt. Mindent belengett az a valahonnan ismerős, nyirkos kő és régi pergamenillat. Pont olyan volt ez a szag, mint amilyennek álmaimban képzeltem. Lenyűgözve haladtam fölfelé a kisebb tömegben, csakis fölfelé nézve: minél többet akartam látni a Roxfortból.
Pár gyerek azt pusmogta, hogy most fog sor kerülni a beosztási ceremóniára. Volt egy fekete srác, aki vadabbnál vadabb rémképekkel állt elő, hogy szerinte majd szörnyekkel kell megküzdenünk, de legalábbis egy mumussal. Nyirkos tenyerem a pálcám markolatára siklott a talár fodrai közt. Mi is volt az a varázsige? Mi is volt...
Ahogy ott álltam a tömegben, senkihez sem szólva, csak bután tapogatva a zsebeimet, az az érzésem támadt, hogy valaki figyel. Sarkon fordultam, és nem is tévedtem. Az összeverődött, egy kupacban álló tömegtől kissé távolabb, háttal lazán a korlátra akaszkodva ott állt a Mirol-lány... Mindenki felett, mindenkitől tartva a kellő távolságot. Beképzelten, gőgösen nézett le ránk, én pedig elfordítottam a fejemet az undortól és a felháborodástól. Az a kis liba egész úton szekált, vagy beszélt, vagy idegesített, csak azért, hogy rá figyeljek, aztán úgy halálra ijedt egy szerencsétlen kis rovartól, hogy majdnem a nyakamba mászott, miközben azt visította, hogy csapjam le, nyírjam ki, vagy csináljak vele, amit akarok, de tüntessem el. Persze nem tettem. Megfogtam a szárnyát, és az orra alá dugtam, aztán elégedetten hajítottam ki azt az izét a vonatablakon, miután Laura sikoltozva kirohant a fülkéből és rám csapta az ajtót.
Kisvártatva kinyílt a kétszárnyú, díszes ajtó a lépcső tetején. A küszöbön Cielo néni állt: nem pontosan a nagynéném, de valami távoli-közeli mégis-rokonságban álltunk vele. Apa másod-nagynénje volt, talán. Olyasmi. Mosolyogva közölte velünk, hogy a bentiek készen állnak a fogadásunkra, majd félreállt az útból. Laura persze azonnal és elsőként lépett a terembe.
Mintha színpadra léptünk volna. Hatalmas terem megrendítő látványa tárult elénk, hosszú asztalokkal, melyek két oldalról tömve voltak diákokkal, csak a felénk eső végükön volt némi szabad hely: mintha tőlünk akartak volna minél távolabb húzódni. Vagy talán a szörnytől, amivel meg kell küzdenünk. Ők már tudták... A felettük temérdek tündérként lebegő gyertyákat csak ezután pillantottam meg. Tekintetem azonban nem mertem feljebb emelni. A görcs a gyomromban egyre jobban és jobban szorongatott.
Némi lökdösődés után elhalt a pisszegés. Cielo néni ekkor sétált elénk, magas sarkú cipőjének lágy kopogása diszkréten vonta magára a figyelmet. Egy kis sámlit tett le elénk, amin egy rémesen kopott, toldott-foldott, vén süveg ült. Kis hatásszünet következett, mielőtt a varázslókalap hirtelen megelevenedni látszott: hirtelen úgy tűnt, mintha arcvonásokkal rendelkezne. A következő másodpercben szája kinyílt, és harsány hangon, vidám tempóban énekelni kezdett.
Soha életemben nem láttam még ennél groteszkebb és szánalmasabb trükköt. Olyannyira lenyűgözött azonban, hogy csak bámultam, és azon gondolkoztam, vajon hogy csinálja és mi mozgatja, és nem is figyeltem oda arra, mit is mond tulajdonképpen. Csak arra lettem figyelmes, hogy elhallgat, és a száj eltűnik. Némi ijedt csalódottsággal pillantottam föl a nénémre, aki azonban mintha csak erre várt volna.
- Most mindenkit ábécésorrendben ide fogok szólítani. A fejetekre rakom a Teszlek Süveget, az pedig megmondja, a Roxfort mely Házába kerültök.
Pálcájával elegánsan pöccintett egyet egy tekercsre, ami eddig ott lebegett a keze ügyében, de észre sem vettem, hogy ott van. A tekercs kibontotta magát, és elhangzott az első név.
- Ayres, Alice!
Egy kissé félénk, nyúlánk fekete hajú lány botorkált elő közülünk, és vagy ezerszer bocsánatot kért közben a lökdösődésért. Végre leült a kis székre, a fejére tették a süveget, és csend lett.
Vajon előfordulhat olyan, hogy a Süveg nem tud beosztani?
- Hugrabug!
Az egyik asztalnál felhangzottak az első örömkiáltások. Meglepve néztem rájuk. Minek örülnek ennyire? Cielo levette a süveget a lány fejéről, és kedvesen útba igazította, majd felolvasta a következő nevet.
Anya, Apa és Corvus is, mind Mardekárosok voltak.
Lassan, nagyon lassan haladtunk a névsorban. A ceremónia közben én a felsőbbéveseket mustráltam, tekintetem leplezetlenül Corvust kereste a tömegben. A bátyám harmadéves volt az idén. Barátai körében épp csatlakozott a tapsviharhoz, mikor az épp aktuális elsőst a Mardekárba osztotta a Süveg. Percek óta álltunk ott, de már alig feleannyian várakoztunk a beosztásunkra az iskola előtt, mint az elején. Végül elérkeztünk a Londsdale-hez... Ha nincs több L-betűs, akkor....
- Malfoy, Leo!
Megszorult a csomó.
Lendületesen huppantam le a kis székre, a következő pillanatban pedig mintha kikapcsolták volna a világot.
Csend vett körül, mély és konok csend. Aggódni kezdtem. Megfeszült a csomó.
- Érdekes, érdekes, fiacskám – szólt egy hang hirtelen, közvetlenül a fülem mellett. Síkos tenyerem a sámli szélébe kapaszkodott. - Tudom, hogy Malfoy vagy, de te egyáltalán nem vagy olyan, mint a többiek.
Persze, gondoltam. Fekete bárány vagyok.
- Nincs mese, ez most Griffendél!
Azt, hogy az utolsó szót mindenki hallotta, csak a rémes visszhangból tudtam megállapítani. És abból, hogy mindenki megrökönyödve bámult egy kicsi pontra a tanári asztal előtt – rám.
Felrobbant a csomó, és valami keserű-édes, maróan meleg lé öntötte el a zsigereimet. Felálltam. Mintha felhőkön lépkedtem volna.
A pár másodperces fáziskésés után felhangzott a taps, ami minden egyes elsőst megilletett, én pedig lesütött szemmel, a lehető leggyorsabban botorkáltam oda a Griffendél asztalához.
Sokkot kaptam, és nem fogtam fel. Gondolataimat a következő felhangzó névre koncentráltam, abban a hiszemben, hogy attól majd nem kell belegondolnom, mi is történt az imént. Tucatnyi rám szegeződő tekintet kereszttüzében mereven bámultam a székre, melyre Cielo a következő elsőst szólította:
- Mirol, Laura!
Elegánsan előrelépett, és egyenes derékkal ült le a székre. Az ajkamat csócsáltam.
- Mardekár!
Boldogan pattant fel, és táncolt oda a Mardekár asztalához. Nem az enyémhez.
Anya, Apa és Corvus is, mind Mardekárosok voltak.
Lassan, nagyon lassan kezdett elönteni a pánik.

egyéb

° Ha társaságban van, legtöbbször vidám, jókedvű, azonban elég gyakran csak úgy spontán elönti a mélabú, ha egyedül van. Gyakran szorong, görcsöl, leginkább azon, hogy már megint nem elég jó.
° Figyelme hamar elkalandozik, és csak akkor tudod visszarángatni a való világba, ha oldalba lököd/bököd.
° Gyakran kap otthonról levelet, de ő ritkán küld, utál levelet írni.
° Mikor felmászik valamelyik toronyra, általában olvasni vagy rajzolni szokott odafent, vagy csak ül/áll és bámulja a kilátást.