Nadine Moreau

NADINE MOREAU

   Alapok

jelszó || "Minő sötét az emberi ármány."
teljes név || Nadine Patricia Moreau (nádín patríszia mó(o)rou)
becenév || Nade, Nadine, Szöszi
nem || nő
születési hely, idő || London, 1982. szeptember 2.
kor || 16 éves
vér || mugli születésű
iskola || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
évfolyam || hatodéves

   A múlt

   Nem körítek. Mesélek.
   1982-ben születtem, a híres-neves Londonban, egy családi házban, a külváros belső részén. Viszonylag nagy ház volt, mert az átlagnál egy icipicikét módosabbak voltunk, de tényleg csak picit! Az épület mediterrán stílusban épült – hála édesanyámnak, aki rajong az egész déli partért -, egy hatalmas kert tartozik hozzá, amiben egy tiszta mesterséges tavat ásattunk. Nyáron rengeteget fürödtem a tóban, jobban szeretem, mint a klóros medence vizeket, és ami a legjobb, néha suttyomban meztelenül is fürödtem benne, de ez titok, úgyhogy pszt! És fantasztikus volt, főleg éjszaka, amikor sötét volt. Egyszer volt, hogy a szomszéd srác… na, várjunk csak. Jó, jó tudom, hogy most nem erről kell mesélnem!
   Szóval visszakanyarodva az önéletrajzomhoz, ami szerintem tök felesleges és hülyeség és… mindegy.
   Egyedüli gyerek voltam anyámék hátán, és ahogy kell meg is adtak mindent. Még olyat is, ami nem kellett, mint például rengeteg ajándékot, kacatot kaptam mindig karácsonyra, születésnapokra, és már kész boltot tudnék nyitni a szobámból. Egyet nem bánok: a ruhákat!
   Ergo: nem volt semmilyen nővérem, vagy bátyám, és utánam sem érkezett poronty. Meg kell, hogy említsem, hogy nem is kívántam, csak púp lett volna a nyakamon.
   Baba koromban elég kicsi szobát kaptam, a pénzügyi keretek és a ház méretéhez képest, de hál’ Istennek az idő múlásával kinőttem a szobát úgymond, és melléje építettek anyuék egy nagyobbat, ami a szobám lett, a régi pedig a saját bejáratú fürdőm lett! Ugye, milyen klassz?
   Hat éves koromban, miután szerencsésen ötössel átmentem Játékból az oviban, mehettem az általános iskolába. Hogy is mondjam… akkora fejjel minden ijesztő és új volt. Jegyek, csendben ülni és rajzolni, vagy kivágni a virágokat. Neeeeem, ez nem az én világom volt, én inkább telefirkáltam a könyveimet, füzeteimet, mindenféle vicces figurával, amiken jókat nevettem. Sokszor kaptam leszidást az óvó néniktől, de legtöbbször nem figyeltem oda, hanem boldogan majszoltam tovább a kiflimet, miközben egy poénosan nagy fejet rajzoltam az írás füzetem hátuljába. Sok fekete pontot kaptam, elsőben, illetve másodikban, aztán lassan rájöttem, hogy azok a figurák már nem is olyan humorosak, inkább gyerekesek. Ötödikes voltam, amikor először verekedtem. Egy lány nekem esett és megtépett. Mert állítólag rosszat mondtam a háta mögött, de ez nem így volt! Na jó, nem játszom a hülyét, ne nézzetek így rám! Szó-szó, én voltam, aki a csajszi hajának esett, de tényleg kibeszélt a hátam mögött, és rohadtul idegesített! Persze, azonnal szaktanári figyelmeztető, hajjj, de jó, nem igaz? Hát a szüleim nem így gondolták. Óhóóóó, hány és hány órát veszekedtünk át hármasban – apa, anya és én-, arról, hogy, hogy kéne viselkednem és mi a helyes. De mázlijuk volt, mert abban az évben, más kötött le, mint az osztálytársaim hülyesége.
   Nem, most nem a fotózásról beszélek. Pedig arról is regényt tudnék mesélni! Vagy írni? Így mondják, nem? Szóval a lényeg, hogy sokat fényképeztem már akkor is, amikor megkaptam az első fényképezőgépemet, ami persze egy kis ramaty kompakt gép volt, de egy tíz évesnek már egy is kész luxus! Úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére! Ennek ellenére, mindig kéznél volt, ha valami olyat láttam, amit úgy véltem, muszáj lesz az örökké valóságba vésnem, azaz lefotózni. Persze az elején a legtöbb kép értelmetlen volt. Teszem azt, lefotóztam egy bögrét, mert szépnek találtam. Az évek múlásával természetesen tökéletesítettem a tudásom és a képek értelmét és súlyát, történetét is magasabb fokra helyeztem.
   DE! Most nem erről volt szó, hanem a szomszéd srácról. Igen, ez az, amit az elején akartam említeni, csak akkor nem folytathattam, de most csak azért is elmondom! Na lássuk csak, hogy is történt?
   Éppen a tavunkban fürödtem – mázli, hogy akkor pont bikiniben!-, és akkor toppant be csak úgy váratlanul. Meglepődtem, hiszen nem igazán voltunk jóban, na meg ki hívta ide? Én aztán nem! Csodálkozásom, hamar elérkezett a darálóig, mert rá kellett jönnöm, hogy csak dicsekedni akart. Ez még nem lenne fura, csak hogy MIRŐL dicsekedett. Azt mondta, hogy tud varázsolni…
   Okés, mielőtt még elszaladna velem a ló, tisztázzuk: pofán röhögtem, és azt mondtam menjen vissza negyedik osztályba, mert olyan buta… Izé… Tíz éves voltam, jó?
   Akárhogy is állítgattam, hogy badarságokat beszél, ő akkor sem hagyta annyiban a dolgot. A dolog odáig fajult, hogy veszekedni kezdtünk, és a fiú elrohant, haza. Igen, leüldöztem, megijedt tőlem! Ez nem teljesen igaz – de szerintem akkor is betojt!-, mert hazarohant, de öt percen belül visszatért, egy egész könyvkupaccal a kezében. Csodálkoztam, hogy mégis mit csinál, de hamar kiderült. A könyvek mind erről a varázsvilágról szólt, amit ő állított. Először azt hittem csak be akar csapni, de ahogy egyre jobban belemélyedtem a könyvekbe, rá kellett jönnöm, hogy mégis olyan valóságosnak és reálisnak tűnik az egész, hogy akár igaz is lehet. Elkértem tőle a könyveket.
   - Miattam. – vont vállat -, ez úgyis csak örökölt cucc a bátyámtól, aki szintén varázsló. Tőlem aztán meg is tarthatod, ez már régi vacak! – pökhendi arca feldühített, de valahol örültem, hogy itt hagyta nálam a könyveket.
   Attól kezdve egy éven keresztül csak azt a pár irományt lapozgattam. Mindenről szó volt benne: kviddics, Roxfort, boszorkányseprűk, varázspálcák! Abban az egy évben többször is kiolvastam, és egyre jobban elmerültem a varázsvilágban, anélkül, hogy még tudtam volna a létezéséről.
   Később persze, tizenegy évesen rájöttem, hogy én is boszorkány vagyok, akárcsak a szomszéd fiú, aki elment abba a bizonyos Roxfortba, ahogyan a bátyja is. Hogy miből tudtam? Furcsa dolgok, amik történtek körülötte, egyre gyakrabban. Ijedségemben akkor felkerestem a szomszéd fiút, de ő csak lerázott, hogy mit idegeskedek, inkább örüljek neki, hogy boszorkány vagyok.
   A szüleimmel nehéz volt megértetni ezt az egészet. Számukra idegen volt ez az egész. Minél inkább hangoztattam, hogy márpedig én mágus vagyok, annál jobban aggódtak értem. Mielőtt még diliházba küldtek volna, előttük is… csinálta ilyen… furcsa dolgokat. Persze nem direkt!
   Lassacskán megemésztették a hírt, s a roxforti levél, amit kaptam a nyár végén, csak megerősítette a hitüket az ügyben.

   Váááó… íííí… nah! Huh! Még sokat kell mesélnem? Már fáradok, de komolyan! Hát, ha muszáj, akkor… jó, hát legyen!
   Félve léptem át a falat! A falat. Kitérve: most komolyan: egy fal? Legalább egy liftet csináltak volna! Na mindegy, legalább téglaporos nem lett a ruhám! Hogy mitől féltem? Az emberektől. Nem sok barátom volt, a régi osztálytársaim nem igazán kerültek közel hozzám, számukra túl… „fura lány” voltam, és be kell vallanom az utolsó egy évben nem is kerestem őket, hanem a könyveket bújtam. Pedig épp, hogy várnom kellett volna az iskolát, ahelyett, hogy betojok, hiszen egy új kezdet! És ami a legfontosabb: megtanulhattam varázsolni!
   Mint utólag kiderült nem hiába féltem, a rémálmom beigazolódott, miszerint olyan egyedül voltam, mint a kisujjam. Az órák csodálatosak voltak, izgalmasak, és a varázslat-szertáram egyre jobban bővült, minden egyes nappal! Kapcsolataim rovására. A diákok nem keresték a személyemet, csak egy furán öltözködő kölök voltam a sok közül. Nem csoda, hogy ez is hozzá járult a gyökeres átváltozásomhoz… Nem is gyökeres… inkább visszatértem(?).
   Másodikból, harmadikba léptem át, tehát 13 éves voltam immáron. Hajjaj a kamaszkor eleje, miiii? Rám nem hatott a kamaszkor, én normális voltam. Én nem voltam rossz, és vad… én nem…
   A szüleim jótékonysági bálba mentek azon az estén, amit a Hilton szállóban rendeztek meg, egy késő júniusi éjszakán. Nagy nehezen kinyafogtam apukámtól, hogy hadd menjek el én is, így már anyám is kénytelen volt belegyezni. Jeeeeeee, parti! Vagyis… bál. De majdnem! Örültem, mint majom a farkának, csak hát nem számítottam rá, hogy ilyen unalmas lesz. UNALMAS. Nem unalmas. UNALMAS. Érted? Semmi. Csinos ruhácska, aranyos hajacska, és semmiiiiiiiii. Ahj. Szörnyen untam magam. De volt ingyen kaja, ami kicsit feldobta a kedvem. A lényeg lényege, hogy amikor a szüleim egy viszonylag pörgős számra beálltak táncolni, nekem pedig a lelkemre kötötték, hogy maradjak a popómon. Persze engem hót’ nem érdekelt, és azonnal megcéloztam a pultot, ami közvetlenül a bejárat mellett állt. Ahogy mentem a pult felé, kilestem a bejáraton, de meg is akadt a tekintetem, és leálltam. Kint egy csapat fiú-lány állt, és hangosan nevettek, szórakoztak. Mázlisták… Bezzeg nekem ott kellett poshadnom! Észre sem vettem, és elbambultam miközben gondolkoztam, így úgy hathatott, mintha bámultam volna őket.
   - Hé, Szöszi! – kiabált hozzám az egyik lány. Elég tagbaszakadtnak tűnt, kábé, mint általában én… Nem reagáltam azonnal. – Gyere csak ide!
   - Mit akarsz? – üvöltöttem vissza, mire a mellettem álló kapuőr csúnya pillantást vetett rám. Szem forgatva kiléptem az utcára, és megindultam a csoport felé. A vörös hajú csajra néztem, aki megszólított.
   Ezek után másnap felébredtem és reggeliztem, és… azt hitted, mi? Oké-oké mesélek! Micsoda jószívű vagyok ma!
   Hogy mit akart? Kimenteni az unalom pöcegödréből, amiért ooooorbitálisaaaan hálás voltam neki(k)! Olyannyira, hogy hagytam, hogy az egyik fiú meghívjon egy italra a közeli sörözőben. Nem kell rondán nézni, úgy gondoltam iszok egy kólát, és megyek vissza anyáékhoz, csak hát… Nem kólát ittam…
   Tisztázzuk! Nem voltam 13 évesen alkoholista! Csupán kólát kértem a fiútól, ő pedig kóla színűt hozott, és még az íze is olyan volt, csak volt mellette valami furcsa aroma, ami égette a torkomat… Persze, most már tudom, hogy vörösbor volt a kólámban, de én akkoriban, honnan szültem volna? Utána ittam még egyet és mé… hékás! A srác jóképű volt, oké? És csak másfél évvel volt idősebb nálam! Legalábbis annak mondta magát… Hangsúlyozom, tudatlan voltam és fiatal! „Kóla” „kólát” követett koktél koktélt, s lassacskán kezdtem feloldódni. Megfeledkeztem a rosszkedvről, az unalomról, a szüleimről. Ezek után mi is történt? Őőőőő, nevetés, röhögés, alkohol, fetrengés, táncolás, ugrálás, üvöltés, és még több alkohol. Hehe… tényleg tudom mi történt, de most komolyan, ne nézz így, mert baj lesz! … Tényleg emlékszem rá…
   Másnap a kemény földön ébredtem. Próbáltam felülni, de óriási nyomás nehezedett a fejemre és azt hittem majd szétszakad! Hallod, ilyet még nem éreztél! Erőtlenül nyögtem egyet, és oldalra fordultam. Jött a következő szint: kinyitottam a szemem, amire ólmot öntötte körülbelül! Az ágyam lábát pillantottam meg, s fellélegezve fordultam vissza a padlószőnyegen, hogy a szobában voltam. De hogy, hogy kerültem oda, meg ne kérdezzétek! Emlék nuku. Sötétség minden – tessék, most boldog vagy? – Nem érdekelt. Otthon voltam, és ez volt a lényeg. A következő tény, ami eljutott az agyamig, hogy rettentő pia szag volt körülöttem. Nem tellett sokba, míg rájöttem, hogy elméletileg büdös a szoba, gyakorlatilag pedig belőlem árad a bűz. Alkohol… Blőe! Hányni tudtam volna! Nagyjából még öt-hat percig fetrengtem a földön, mint egy partra vetett hal a hajnaltól félhomályba burkolózó szobában, majd meguntam, és felkászálódtam a padlóról. Nem kellett megkapaszkodnom az asztalba, és nem voltam rosszul, és nem voltam másnapos, és nem én bűzlöttem, úgy, mint egy pontyárus!
   Azonnal célba vettem a fürdőszobát, hogy megmosakodhassak, de amint beálltam a zuhany alá, és megeresztettem a forró vizet, fájdalmamban felordítottam, és a falnak dőltem az oldalammal.
   - Mi a szentséges…
   Kipattantam a zuhanyzóból, és a tükör elé álltam, majd egyik kezemmel felfogva a hajamat, megnéztem az égető felületet a tarkómon. A látványtól azt hittem lepadlózom. Nem fogod elhinni, hallod! Szerinted? Egy tetoválás volt rajta! Hüledezve, tátott szájjal bámultam a tükörképem, és a feliratot a tarkómon: „Beautiful Beast”. Úgy álltam ott, mint akit odaszögeltek, de lassan magamhoz tértem – kb. röpke tíz perc után… -, majd becsukva számat, nézegetni kezdtem.
   - Hmm, nem is olyan rossz…
   A betűk szépen voltak felírva, és legalább nem fájt, amikor felvarrattam. Na, arról viszont, halvány hupikék gőzöm sem volt, hogy hová lettek azok a fiúk, és a lány, no meg, mi történt az este. Valahogy sejtettem, hogy nincs kedvem megtudni…
   A tetoválás egyre jobban kezdett megtetszeni, bár nem is kell részleteznem, hogy a szüleim „mennyire örültek neki”. Azt a lány soha többé nem láttam, ahogy a fiúkat sem. Még a nyáron elmentem egy tetováló szalonba… Szüleim nem igazáááááán tudtak a dologróóól, de hát… na!
   Nem akartam túl feltűnőt, csak egy kis aprócskát. Végül egy piciny „Remember” feliratot tetováltattam az ujjaimra. A jobb kezemnek, a gyűrűsujjának a harmadik és második ujjpercének a belső részére került. És hazamentem. Vagyis… miután lövettem magamnak piercinget.
   Mielőtt elítélnél! Én-nem-a-kar-tam! Csak láttam a kirakatban – muszáj volt nézelődnöm, már nem voltam illuminált és hát… bakker, nagyon fájt!-, és úgy döntöttem, egyszer élünk: kipróbálom!
   Gondoltam a nyelvemen nem lesz annyira észrevehető, csak nem vettem számításba, hogy a nyelvemen nem kicsit fog fájni, és nem kicsit majd nem tudok enni, és nem kicsit fog bedagadni a fél pofám. Természetesen anyámék sem vakok, és ismét következett az egy hetes vitatkozás-ajtócsapkodás–játék. Szerencsére nem kellett sokáig hallgatnom a papolást, mert elkezdődött a harmadik tanévem a Roxfortban. Talán azaz este változtatott meg, talán a varratok és a természetellenes fémek befolyásolták más irányba a környezetemet, mint eddig, de valamiért felkeltettem az emberek érdeklődését. Észrevették, hogy most már nem elsősorban a tanulás érdekel, hanem… valami más is. Egyre többet beszéltek nekem, esetleg, megdicsérték a tarkómon ékeskedő feliratot. Baró, mi? Persze voltak ellenségeim is, akik leszóltak messziről, de azoknak vagy bevertem a képét, vagy olyan cifrát szóltam oda, hogy menten összefo… tele lett a gatyájuk!
   Mivel én olyan laza és menő és kedves és tökéletes és nagyon jó arc vagyok, szerveztem egy kisebb – inkább nagyobb, de nem kell híresztelni – bulit, amit a téli szünetben tartottam, természetesen nálunk, amikor a szüleim elutaztak egy hétre üdülni a hegyekbe, engem pedig a nagynénémre hagytak, aki marha jó fej, és csaptunk egy bulit. Hát öhm, izé… a buli részleteit nem mesélném el… a lényeg, hogy nagy banzáj volt! Haverok, buli, Fanta!
   A többiek szekáltak, hogy úgysem merek még egy tetoválást csinálni piercinggel, mint anno. Persze, most jönne az, hogy nekem volt eszem és nem befolyásolhattak, de hát naaaaa. Végül egy köldökpiercing lett belőle, és egy violinkulcs a csípőmön. Nem, nem befolyásoltak, én akartam így! Tényleg!
   Nem is kell mondanom, hogy az akció után, amit végignézhettek, egyáltalán nem kerültek már. Örültem, mint Elvis a drágaköves ruhának. Ezzel körülbelül le is írtam a tavalyi évemet. Több ilyen húzásom nem vooolt! Nem hiszed el? Nem érdekeeeeel!

   Jellem

   Talán kicsit furcsa lehet a vad és a tanulás-mániákus párosítás, de az utóbbi időben ez szét is vált lassan. Nadine-t kiskorában a könyvek – amiket a szomszéd fiúcska hozott át neki-, rettentően érdekelték, és elvarázsolta ez a világ. Később, miután bebizonyosodott a mágia világ létezése, egyre jobban érdekelte. Minden részletet meg akart tudni, így csak azokat bújta. A kastélytól egyenesen elájult. Milyen csodaszép és ódon, és ahh! Lett volna neki barátja, nem is egy, csupán belefeledkezve a papírlapokba, észre sem vette, hogy az emberek közeledni akartak, de ő nem foglalkozott velük. Miután erre rájött, dühös volt magára, és makacsul eldöntötte, hogy barátokat szerez, ha törik, ha szakad! A jótékonysági bál óta kanászodott el, elég hamar, nála így jelentkezett. Bulizás, piercing, tetoválás. Nem gondolja, hogy ez rossz lenne, inkább örül magának, hogy ilyen szabad lehet, míg mások a saját felfogásukkal földhöz ragadnak, és egy hülye centit sem emelkednek el soha a talajtól. Büszke magára, hogy a szürkeség homályából felemelkedett.
   Akaratosnak tudja be magát, eléri azt, amit szeretne. Képes túl nyílt lenni, közvetlen, és ezáltal könnyen megsért másokat. Nem szándékosan, és sosem érti, hogy mi a baj. Miután persze leesik neki a tantusz, bocsánatot kér, bár mormogva, vallva, hogy nem kell mindent felfújni.
   Szívesen segít másoknak, néha túlságosan is hiperaktív, és amikor rájön az öt perc, nincs mese, vagy menekülni kell, vagy csatlakozni az őrültséghez, amit épp tervezett.

   Apróságok

mindig ||
# Mágia.
# Fotózás
# Természetképek
# Színek cukrok, nyalókák.
# M&M’s csokoládé
# Eső
# Buli
# Szabadság
# Mugli eszközök, dolgok.
soha ||
# Mértéktelen ivás.
# Túlzott meleg.
# Unalom
# Nagyszájú, de nem cselekvő töketlenek
# Gyávaság
dementorok || Semmi rettenetes, feldolgozhatatlan dolog nem történt vele, így csak a szokásos érzés.
mumus || Egy aprócska ketrecben lát egy kislányt, aki egyedül van. Attól fél, hogy egyszer „bezárják valahova” és nem élhet szabadon, nem hozhat szabadon döntéseket.
Edevis tükre || Világot szeretne utazni, és fotósorozatok készíteni. Szeretné, ha egy stúdiója is lenne, és modelleket is fotózhatna.
százfűlé-főzet || Zöldeskék színe van, csípős ízű, és enyhén erős illata van.
titkok ||
# Bár nem szégyelli azt az estét, amikor először varratta az első tetoválását, de már csak becsületből is, azt mondja, hogy emlékszik szinte mindenre, ha valaki rákérdezne arra az alkalomra.
# Az egyetlen piercing, amit titkol, ami az intim részeken van…
# Azt vallja, hogy jobb neki testvér nélkül, nincs a nyakán, de azért egy kisöcsnek örült volna.
rossz szokás ||
# Néha partikon elszabadul, és csupa őrültséget csinál.
# Nehezen kontrollálja magát.
# Gyakran idegesítően nyílt az emberekkel szemben, amit sok ember ijesztőnek talál, jogosan.
# Akaratos, és flegma.

   A család

apa || John Moreau; 41 éves; mugli
anya || Charlotte Moreau (Charlotte Bones); 38 éves; mugli
családi állapot || egyedülálló
állatok || egy ketrecben tartott fehér egér; Lily

Családtörténet ||
   Nincs túl sok mesélnivalóm a családomról. Talán visszavezetve az ősökig sem találunk mágiát, de tudomásunk szerint senki sem volt a családunkban, aki varázserővel rendelkezett volna. Szüleim viszonylag hamar összeházasodtak, én vagyok az egyedüli gyerek a családban. A nagynéném csupán 28 éves, és nagyon jó, baráti a kapcsolatunk.
   A muglik világában az átlagnál jobban élünk, de nem nevezhetjük magunkat milliomosoknak. Csupán egy házunk van, az is Londonban. Felmenőim főképp angolok, régebben talán volt más nyelvű rokonom, de ezeknek a számuk elenyésző.

   Külsőségek

magasság || 167 cm
tömeg || 54 kg
szemszín || kék
hajszín || szőke
különleges ismertetőjel || Piercing a nyelvében, illetve a köldökében, bár az ritkán látható. Tetoválásai:, a tarkóján, az ujján, illetve a csípőjén.
kinézet || Első ránézésre züllöttnek is nevezhetik. Kedvelt ruhafajtája a kardigánok/pulóverek közül, amit kb. három számmal nagyobb nála. Sportcipő, vagy edzőcipőt hord. Piercingek és tetoválások díszítik a bőrét. Haja általában vadócosan kócos, többnyire a frufrut szereti, de van amikor levágja saját maga. Néhol fényképező gépet lehet nála felfedezni, de csak ritkán. Szereti a sminket, de csak mértékkel. A rúzstól irtózik, a szemfestékért rajong, alapozóra nincs szüksége, és gyűlöli, amikor egy lány annyit ken magára, hogy úgy néz ki, mint egy Barbie-baba. A színes ruhákat kedveli, de mégsem össze-vissza. Piros-fekete, pink-szürke, kék-lila kombinációkat szereti a legjobban, de vannak, amikor barna-arany színeket hord, vagy egyszerű fehéret. Nem igazán szereti a szoknyákat, inkább a farmer híve, de mégis feltalálható pár csinoska szoknya a gardróbjában, amit nem meglepő módon ritkán látni rajta.
egészségi állapot || Zűrös időszakában ijesztő vékonyra fogyott, de mára már rendben van, viszonylag.

   A tudás

varázslói ismeretek || Első két és fél évében igen szorgosan tanulgatott. Minden érdekelte, ami mágia, varázslatos dolog, hiszen neki ez új volt és csodálatos. Szívesen járt órákra, és sajátította el a bűbájokat, és a tudást. Az előző tömör egy évben azonban romlott az átlaga. Főleg a kicsapongásai miatt, mert kamaszodik, pedig jövőre RBF, de őt most jelenleg ez kevésbé izgatja.
felvett tantárgyak ||
# Rúnaismeret
# Legendás Lények Gondozása
mugli képzettségek ||
# alapjáratban majdnem minden mugli alapeszközhöz ért, mert muglik között élt, és él most is valamely fokon.
# Különösen érdekli a fényképezés.
pálca típusa || 15 hüvelyk, mahagóni fából készült pálca, főnixtollal bélelve.
különlegesség || Inkább könnyebben átkoz, mint bűvöl.

   Szerepjáték-példa

   Hát ez nem igaaaaz! Miles Walt!
   MILES WALT! Randevúra hívott! Mégpedig nem a szomszéd kislányt, hanem engem. ENGEM! Most irigykedsz, mi? Miles egy álom-pasi! Ilyet még nem hordott hátán a föld! Maga a tökély. Hatodéves, griffendéles, és elképesztő jóképű és izmos, és ahh! Magas, épp megfelelően izmos, jól öltözött, vörös hajú, zöld szemű, ééééés jahj, de helyes!
   Nem, én sose epekedek senki után! Senki után, vili? De ez a pasi, ez, ez … A PASI! Egy cetli várt a mai nap az ágyam melletti éjjeliszekrényen. Nora tette oda nekem, vele üzent Miles. Szinte biztos, miket beszélek, teljesen bizton, hogy ő küldte, és nem csak szívatnak, mert azok a gyöngy betűk nem származhattak másról, csak tőle, érzem!
   Sose hívtak engem még randevúra. A rövidke kapcsolataim, inkább kialakultak maguktól, minthogy én, vagy a másik fél tett volna lépést az ügy érdekében. Na ja, nem az erősségem a randevúzás, valahogy sose tudtam meglátni a pasikban a férfit. A férfit akivel együtt tudnék nyalakodni a parkban, a folyosón a páncél mögött, a trófeateremben esténként, mint ahogy minden normális turbékoló szerelmespár teszi az iskolában. Amúgy sem az én stílusom, az e fajta romantikázás. A kapcsolatom nem abból álljon, hogy egymás torkában vagyunk, hanem, nyílt legyen és szabad. Ettől függetlenül még sem tartom nyálasnak a levél dolgot, inkább… aranyos! Igen, ez a megfelelő szó rá!
   Mivel mindezekből kifolyólag nem randevúztam gyakran, nem is tudtam, hogy kell majd viselkednem, mit vegyek fel. Itt senyvedek letargiában két órával a találka előtt, és nem bírok egy normális göncöt találni abban a fránya mini gardróbomban! Nem akarok túl csicsás lenni, de túl szakadt sem. Az arany középutat akarom megtalálni, amit persze semmikor sem találom meg, nem hogy most! Mintha az univerzum is ellenem lenne! Vagy tízszer, hússzor átöltözök és veszem fel ugyanazt a ruhát, mire őrjöngve bevágom a ládámat az ágy alá, miután vakon rábökök egy ruhadarabra. Tökéletes a ruha! Egy egybe részes ruhácska, ami nem szoknyában, hanem rövidnadrágban végződik. Világos lila színű, és az oldalán egy halvány szürke csík fut végig, a háta pedig mélyen kivágott, ellentétben az elülső részével. Tökéletes egy randira!
   Ez két órával ezelőtt volt, és most meg mindjárt elkések! Gyorsan nyomok magamra parfümöt, és rohanok is el. Jaj, csak le ne izzadjak, mert ááááá! Úgy volt, hogy a könyvtárban találkozunk. Gondolom, dolga van ott, és onnan megyünk el. Még fel sem fogtam. Miles Walttal randevúzok!
   Odaérek a könyvtárhoz, de amint megpillantom, rájövök, hogy mennyire rosszul is áll a ruha, és nem ezt kellett volna felvennem. Hajamat feltűztem – szerényen villogni a tetoválásommal -, és egy halvány kék szalagot kötöttem a fejemre, aminek a vége a vállamra omlik. Ocsmányul nézek ki, ő pedig tökéletesen. Ez mekkora szívás! Most mondd meg!
   Lassan közeledek felé, mintha egy betojtam volna akár egy hugrabugos. Végül nagy levegőt veszek, és majdnem, hogy beugrom a könyvtárba, a fiú elé.
   - Csőőő! – mondom lazát színlelve, nagyon kevés sikerrel. Elszörnyülködöm magamon, ahogy köszönök. Gyorsan próbálom kontrollálni a helyzetet. – Mi újság?
   Ez az Nadine! Igazán tartalmas kérdés volt! Jól van, nem kell fikázni, megoldom!

   Általában feloldódom hamar, fiúk közelében pedig egyáltalán nem érzem magam feszengve, de most! Huh! Leizzadtam hallod! Végül is, mint kiderült nem akart elmenni a könyvtárból, így ott tartottuk meg a randit. Hát… fura. Lassan feloldódtam, de a fiú egyre furcsábban viselkedett. Vagyis mindvégig úgy viselkedett. Közvetlen voltam, mégis visszafogott, így visszaemlékezve meg vagyok magammal elégedve, de ő?! Mintha csak beszélgettünk volna a könyvtárban. A Mágiatörténetóráról akart beszélni… azt hittem mentem eldobom az agyamat! Olyan esetlen és szerencsétlen volt! Így visszanézve szégyenkezem ma már…
   Mire letelt a tisztelet egy óra, amit adtam neki, felálltam a helyemről azzal a mondattal, hogy mennem kell. Felajánlotta, hogy elkísér! Haladááás – gondoltam magamban. Rosszul hittem.
   Elkísért a klubhelyiség bejáratáig, ott megálltunk egymással szemben. Döntöttem, megfogtam mind két kezét lágyan – igen, mert eddig hozzám sem ért-, és mélyen a szemébe néztem, mire… mire… mire… elpirult!
   Mondom b*zdmeeeeg! Nem foglalkoztam már vele, egyszerűen megcsókoltam. Oké. Ez nem volt a legjobb ötlet. Idegesen, kapkodva elhúzódott, és hápogva kikérte a magáét.
   - Mégis mit művelsz? Ez még csak az első randi!
   Elképedve, nyitott szájjal bámultam, ahogy kioszt. EZ BESZÉL?!
   - Mi van?! – csattanok fel – Drágááám, te ezt nevezed randevúnak? Te atya úr isten! – nevetem el magam cinikusan. – Te ezt komolyan gondoltad? Vagy csak fogadtál valakivel?
   Kereste a szavakat, de lassan egy szép vitába torkollott a beszélgetésünk.
   - Nem is értem, hogy hívhattak el randizni, úgy nézel ki, mint egy csöves!
   - Ó, te haragudj, Mister Tökély! – nagyokat hadonászva gesztikulálok – Nem is értem, hogy mehettem el egy ilyen randinak nevezett… izére! Könyvtár?! Öcskös, elsőéves kisfiú vagy talán? Menjél keress magadnak egy értelmi szintedhez valót, engem meg hagyj békén!
   És ez így folytatódott…
   - Te elmebeteg vagy!
   - Te meg beszari!
   Soha többet nem randizom!

   Egyéb

avialany || Taylor Momsen
háború || A háború nem igazán rendítette meg. A legalapabb fokon persze ő is átérzi a tét súlyosságát, és nem igazán feszegeti a témát, ah nem muszáj, de ha muszáj, akkor szívesen szembeszáll egy-két mardekárossal.
Bár ellenzi az egész háborút, még is próbál pártatlan maradni. Legalább is nem hangoztatja, hogy Harry oldalán áll… Tehát semleges, nem? Nem…?
megjegyzés || Kérem szépen legyek titok, kié vagyok **