Arawyn Rockwood

ARAWYN ROCKWOOD

   Alapok

jelszó || "Minő sötét az emberi ármány."
teljes név || Arawyn Lena Rockwood
becenév || Ary, Wynie
nem || nő
születési hely, idő || 10. 05. 1981 , London UK
kor || 16
vér || arany
iskola || Roxfort
évfolyam || 6.
szak || -
munkahely || -

   A múlt

Hol volt, hol nem volt… Mint a mesében! Jesszus ez nem az a sztori. Én szeretném a legjobban, ha az lenne. Nem mondom, jó lenne egy tündérmese fõhõsének lenni. Nagyon jó. Ahol a jó mindent elsöprõ gyõzelmet arat a gonoszsággal szemben és a fõhõsnek, azaz nekem, az örök boldogság jut. Ööö… a fene vigye el, jöhet a szõke herceg. De ló nélkül! Igen, a lovat nem bírom, bocs. Szóval, ha netalántán kedved szottyanna meghódítanod a szívem, jelzem: a LÓ KIZÁRVA! Ja és minden egyéb más csúszómászó is.
Mi? Hogy ez nem társkeresõ? Ja, hát… khm…
Oké, oké elkezdem az élettörténetem. Biztos fel vagy rá készülve? Tuti? Tényleg? Jól meggondoltad? Még most elmehetsz… könnyes búcsú, fehér zsepivel integet. Páááás!!!
Itt maradtál? Höh! Akkor kíváncsi vagy rááám. De aki kíváncsi az… na mindegy. Tudom, nem szép dolog húzni a másik idejét, de én már csak ilyen vagyok. A szarkazmus, idiotizmus forever! Jaja. Nos tehát, csókolom, csókolom kéremszépen elõrebocsátanék annyit, hogy tudd, nem biztos, akarod te ezt hallani. Ha mégis, áldásom rá, olvass tovább. Oké, elkezdem mielõtt megskalpolnátok. Jaj már látom is a közelgõ korbácsot. Csak_azt_neeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!!!

Egy Rockwood lány ugyan mit tehet a név, a család vagy a befolyásosság ellen? Ugyan, semmit! Mert ezek azon apróságok, melyek alapnak számítanak egy aranyvérû családnál. Aranyvér. Rockwood. Hát igen, igen. Ne is mondd, tudom, mit gondolsz. Elítélsz. Elítélsz mindenért. Elítélsz, mert ez emberi tulajdonság. A nevem alapján ítélsz el. Talán, de csak talán, jogosan. Részben jogosan. Mert mi, Rockwoodok, nem vagyunk és nem is voltunk szentéletûek, ez köztudott. Aranyvérmánia, Sötét Nagyúr szolgálata és persze a mugliölés elõszeretettel szerepelt a top listák élén. De nem mindenkinek.
Akárhogy is, én más vagyok. Részben. Nem tagadom a származásom, büszke vagyok rá, hisz ezt a neveltetést kaptam. Gyermekkoromban mást sem hallottam, csak a Sötét Nagyúr történetét, az aranyvér fontosságát, a muglik kiírtását, a párbaj „szabályait” és ehhez hasonlókat. Nem mondom, a gyermeki ártatlanság hamar tovatûnt. Kicsi koromban sikerült gõgösre nevelkednem. Nem lettem más, mint egy számító dög, aki csak a hasznot lesi. Imádtam már akkor bosszantani Tristant, vagy bárki mást, akárki is az. A nyomomba se érhetett senki, akkor legalábbis azt hittem. De persze ez is téves információ volt, mint oly sok más is.
Valamikor ekkor kezdődött a víziszonyom is. Nos az egyszerűen úgy volt, hogy gyűlöltem ha valaki szántszándékkal megfürdet. Persze jójó tisztálkodni csak kell értem én, de a villám hozzám képest csigalassúsággal súlyt le, elhihetitek. Ha öt percet töltök a fürdőszobában a víz alatt már rosszul vagyok. Na hát ez persze tovább fokozódott. Emlékszem egészen kicsi lehettem, amikor Tristannal játszottunk a kertben. Ő a szokásos duzzogásába fordult, mert nem adtam neki oda a nálam lévő könyvet, ami persze az övé volt, így hát miután összeverekedve megtépte a hajam és elcsórta a masnim, cserét ajánlott nagy nemesen. Bezzeg én úgy voltam vele hogy amúgy is van egy halom szalagom, nem kell az a piros, ígyhát csak a nyelvem nyújtogattam felé. Hát duzzogott és én csak ültem és vártam mikor unja már meg, de nála ez sose volt ennyire... hamar bekövetkező. Igen, talán már ismertek annyira hogy tudjátok... kinyitottam a szám. És ha én kinyitom az semmi jóhoz nem vezet. Őt is sikerült két keresetlen szóval felbosszantanom még jobban, így a masni repült egy csípős megjegyzése kíséretében a nagy tóba. Gúnyos arcára persze rögvest a kő szélére léptem, hátha kipiszkálhatom mielőtt elmerül, de helyette én csúsztam meg és estem bele. Talán meg is fulladtam volna ha ki nem ment, de ez volt az utolsó alkalom, hogy tópart közelébe mentem. A Roxforti tavat is nagy kanyarban elkerülöm elhihetitek, még a fúriafűzbe is szívesebben beköltözöm ha kell.

Tizenéves korunkba bekerültünk a Roxfortba. Ehhez kétség sem fért. S míg felfedeztük a kastélyt, egymást is megismertük. Vagy próbáltuk. Eredmény: Arawyn Rockwood továbbra is szekálja a szegény fiút. No meg mindenki mást is, úgy általában. Szeszélyes időszak volt az a pár röpke év egészen mostanáig.
Számtalan olyan alkalom volt, mikor a lányokkal közösen körülvihogtuk a fiúkat, vagy épp Tristan volt az aki rajtakapott hogy éjszakai nasit lopok a konyháról. Ő mégse szólt, noha párszor megpróbált keresztbe tenni nekem. Alkalmak adtán viszont a lányokat hagytam könnyeden magukra, mit sem törődve a sötét vagy elégedetlenkedő pillantásukkal, hogy segítsek a fiúnak vagy egyszerűen csak kibeszéljem magamból neki a bennem felgyülemlő spirituszt. Hát persze én mindig ingadoztam, közte és azok közt az emberek közt akik a többieket alkották. De mégsem értettem meg igazán. Senki se, kivéve Tristan-t. Talán máris megbántad hogy idáig megtudtad életem történetét mi? Pedig ez még csak a kezdet.
Ekkorra végképp kikerültem anyám keze alól, aki belém nevelte a jómodort. Nem volt több etikett óra, zongorán való klimpírozás, hegedűn való kornyikálás, csak a szabadság és a végtelen öröm. Azt csinálhattam amit csak akartam.
Ekkor jött a másik szenvedélyem: a tánc. Egyszer, naná hogy nem véletlenül, kiszöktem a tavaszi szünet alatt, mert már untam a folytonos parancsolgatást, és egyenes a fővárosba vettem az irányt. Így esett meg, hogy London utcáin sétálva felfigyeltem egy táncklub hirdetésére. Nem kellett több, hogy jelentkezzek és beiratkozzak. Már csak a fortyogó harag is elegendő lett volna ehhez. Persze mindezt anyám tudta nélkül. Az elsõ fellépésemre nem is jött el. Nem is számítottam rá. Lázadó tinédzserként hidegen hagyott ott van e vagy nincs, vagy hogy haragszik rám. És alapvetően jobban éreztem magam azok között az emberek között, akik nem tudnak mágiát használni, mégis boldogok. Tetszett az az önfeledt érzés, amelyet köztük élhettem meg. Arról nem beszélve milyen praktikus dolgaik vannak. Például a toll. Vagy a farmernadrág, a tornacioőket és az edzőcipőket nem is említve. Vagy az öngyújtó. Olyan voltam mint egy kisgyerek, mindenre rácsodálkoztam, ők meg csak nevetve nézték és nem értették miért újdonság ez. Talán szegény családból valónak néztek, vagy egyszerűen ostobának. Minden esetre nem érdekelt túlzottan mit is gondolnak vagy hisznek rólam, csak a tánc érdekelt, az meg … maga volt az álom. Persze csak nyaranként tudtam és tudok intenzíven járni, mert a Roxfort, mint bentlakásos iskola nem sok teret ad. De így sem bánom. Van, hogy a folyosó rákezdem. Vagy a parkban. Vagy Roxmortsban. Ahol épp megjelenek és rám tör. Mert én már csak ilyen vagyok.
És ez a titkos élet valahogy teljesen felszabadít.
Ám minden örömben van valami üröm is, és a sárkánytrágyás hagymáskáposzta semmi ahhoz képest, amit nekem vágtak a szemembe. A teljes ledöbbenés ötödévesen ért. Akkor közölte anyám, Tristan a jegyesem. Igen. Tris-tan! Ez persze csírájában megváltoztatta a dolgokat. Ez után már nem kerestem szinte semennyire sem a társaságát, noha elõtte egész jól elszórakoztam vele. Együtt tanultunk ha úgy adódott, együtt jártunk órákra, még egy padban is ültünk alkalomadtán, már ha épp nem veszekedtünk szokás szerint. Igen, mi egy nap háromszor képsek voltunk összebalhézni és kibékülni. Manapság már nem is beszélek vele, pedig õ semmirõl sem tehet, azon kívül, hogy van. Kegyetlen az élet. Kegyetlen vagyok én. De akkor is. Lehet ő is akkor tudta meg? Vagy már korábban, csak direkt elhallgatta? Akárhogyis, haragszom rá, magamra is, no meg az anyámra. Aki csecsemõ koromban bölcsõben ringatott és már az esküvõmet tervezte! Szánalmas! Na de persze aranyvér örökké! Így a hatodévem elõre láthatólag haraggal telten telik majd. Végül is annyira nem nagy dolog, ha az RBF vizsgák után tudja meg az ember, van egy jegyese. Hát persze! A baj csak az, kezdtem egészen megkedvelni Tristant. Annak ellenére, hogy folyton szekáltam na meg piszkáltam, ő mégis mindig megértõ volt, kedves, sőt, segítõkész. Kész élvezet volt eltölteni az időt a vizsgákra való felkészülés alatt. A könyvtár meg a jegyzetek és könyvek fogságában legalább volt egy „lelkitárs”. Hát mostmár nincs. És nem is lesz. Tudom, és érzem. És Pont. Most már csak Hermione profilját se láthatom, és a hírhedt híres Potter bagázst. Még a jó öreg Dumbledore sem fogad az iskolában (ami szomorú mert olyan aranyos volt a hórihorgas orrával és a jóságos nagypapi szemeivel), csak a sok hataloméhes ember. Szörnyű egy világba élünk, szó se róla. Hiába az én rokonaimról van szó szegről végről. Elég csak megnézni a legtöbbek önelégült arcát. Malfoy-ét, vagy Mirolékat. Igazából McGalagony-t sajnálom a legjobban. Nekünk sem lesz könnyű az élet, de neki, maga a pokol. A félvérekre meg alapvetően nem túl termékeny év köszönt, az ő sorsuk a legkérdésesebb. És furcsa hogy még tőlem is rettegni fognak a folyosókon, noha semmi okuk nem lesz rá. Komolyan nem értem, hogy nem tudják unni már ezt a háborúskodást... tiszta uncsi, de most tényleg!

U.I.: Ne merészelj sajnálni, mert neked megyek!

   Jellem

Kicsit nyafka vagyok, ha épp abba a hangulatba kerülök. Olyankor jobb kerülni. Határozott, nyílt egyéniségem nem épp a legmegnyerõbb a többség számára, de legalább bennem nem csalódnak. Mindig önmagam adom, vagy próbálom. Füllentek, ha kell, de van lelkiismeretem, ami sosem nyugszik. Egy érzelmi vulkán vagyok mások szerint. Vannak dolgok, amik minden körülmények között átjönnek és van, ami sosem. Lentebb felsoroltam. Erre modnják sokan hogy túl könnyen kiismerhető jellem vagyok, de hát nem tehetek róla, tényleg utálom, ha zavarba hoznak. Egyszerűen nem bírom a feszültséget, hamar elszakad a cérna. Ha vörös a fejem, kerülj el messzire! De persze, ennek ellenére ha kell, egész nap fecsegek, mint egy vén boszorkány. A megszólalásaimtól néha hangos a folyosó, és szellemes megnyilvánulásaim sokakban már egyenesen fizikai bántalmakat okozhat. :-P Igen, az az ember vagyok aki vonzani képes a bajt. Na arról nem is beszélve hogy milyen könnyen pánikba is tudok esni. Nem mintha örökké jókedvem lenne, a megtestesült pesszimizmus vagyok. Ne kérdezd miért is van ez, lehet a génekbe van kódolva, de hát persze fortuna keze valahogy mindig segít. És nagyon remélem hogy meg is tartja ezt a jó szokását. Na ennyit az önimádásról.
Azt hiszem ennyi.

   Apróságok

mindig ||
° tááánc
° zene, farmer és póló
° könyvek
° barátok
° banános fagylalt
soha ||
° testhez simuló rucik, azok a szépek
° anyám (neeeeeeeee!!!!!!!!)
° szerelmi bájitalok
° jó és rossz oldal
° hisztis kicsik
dementorok || annak az emléke, ahogyan majdnem vízbe fullad öt évesen…
mumus || csúnya szõrös százlábú bogarantyúk ...brrrrr...
Edevis tükre || A családját látja, Tristannal együtt, elismerő pillantásokkal, nem pedig áskálódva, ahogy eddigi életében volt.
százfűlé-főzet || Halványrózsaszínen csillogóvá válik, mandula és rózsa illatának keveréke és hasonló jellegű az íze is.
titkok ||
° Nem veti meg a többi aranyvérû családot, nem szereti a Halálfalókat, és retteg, hogy õ is azzá válik.
° Születésekor minden gyermek kap egy sárkánnyal (melynek szeme fekete opálból van) díszített láncot benne a nevével, de ő ezt nem hordja.
° Táncolni jár, de errõl nem sokan tudnak.
° Egész jó fejnek tartja Tristant, de ezt sosem vallaná be.
° Felvette a mugliismeret tárgyat, de ezt senki se tudja igazából, mert otthon kapna érte egy két keresetlen szót.

rossz szokás ||
° nyafka kicsit
° elvörösödik, lefagy, néha hebeg-habog, dadog zavarában…

   A család

apa || Barrington Rockwood, 40, arany
anya || Ryana Reevens, 39, arany
testvérek || egy tesó (még nem tisztázott)
családi állapot || jegyben jár
állatok || hefér hóbagoly, a neve Merlin

Családtörténet ||
1. Régi tősgyökeres brit família, hasonló időkig visszavezetve a családfát, mint a Black család. Noha az idők során néha a család a kihalás és az eltűnés szélére került, valamint több más család is igyekezett beolvadni mindig sikerült fenntartaniuk magukat az elszánt tagoknak köszönhetően.
Nemesi rangja és neve tehát közismert és elismert, noha köztudottan vannak, akik a Sötét Nagyúr szolgálatába álltak és nem épp a jó oldalt képviselik. Így tehát a megítélésben szerepet kátszik a 'politikai' nézetek helytállása is.
Már Bartington Rockwood szülei sem mondhatók el a teljes ártatlanságról, hiszen már az ő idejükben is viszályok alakultak ki, így Voldemort melletti helytfoglalás nem volt meglepő döntés. A család korábbi tagjai neves emberek, akadtak köztük Miniszterek, kutatók. Hangjuk és szerepük mindig jeletős és befolyásoló tényező volt akárcsak a többi nagy családé. Kiemelkedő tag jmég, aki jelenleg is tevékenykedik Augustus Rockwood, aki szintén a Sötét Nagyúr szolgálatában áll.
Jelenleg mindössze Arawyn az, akit ténylegesen nyilvántartanak mitn Rockwood gyermeket, noha van egy öccse, aki törvénytelen sarj.

   Külsőségek

magasság || 165 cm
tömeg || 54 kg
szemszín || azúrkék
hajszín || vörösesbarna
különleges ismertetőjel || öltözete na meg a mozgása
kinézet || Eleinte tutira komlett idiótának nézed. Hogy lehet a Roxfortba csak úgy egy laza nadrágba és topban fel alá járkálni, ráadásul téli időszakban? Na meg hát az a haj, tiszta gubanc mint egy nagy szénaboglya... arról nem is beszélve, hogy még a karján is számtalan színes vékony, minden mozdulatra megcsörrenő karkötőkollekciót veszel észre. Az a széles vigyor se mindennapi, vagy éppp unott arc, na azt végképp ne akard hogy meg is szólaljon, csak ha nincs egész nap semmi érdekfeszítő dolgod, mert mellette maradsz. Szóval a legtöbben okosan menekülnek előle, de persze az a két lelkesen csillogó szempár minden hiányosságot el tud feledtetni veled, ha akarod...
egészségi állapot || csak a víztől való fóbia

   A tudás

varázslói ismeretek || 6 év anyaga.
Nos bizony a mágiaismeret órákon többnyire aludtam, így abból az elégséges szintet ütöm meg, de hát nem tehetek róla hogy a nemtomhogyishívjáknak olyan álmosító a hangja... öhm a törpe óráit szerettem, de sose ment igazán jól a bűbájtan viszont noha pitont rüheltem, már csak a slampos megjelenése miatt is a bájitalkeveréshez anyám érzékeit örököltem. Öhhh a kviddicset hagyjuk, nem erősségem a magasröptű gondolkodás és játék, de ennek ellenére mindig a lelátókon szurkolok. Az átváltoztatástan órákat, és McGali prof órái felülüberelhetetlenek akárcsak a sötét varázslatok kivédése is, persze addig amíg gyakorlati óra volt, és ehhez hozzájárult talán az is hogy apám arra odafigyelt, rendesen gyakoroljam az átkok kivédését. Szerinte ez nagyon fontos a számomra. Ezekből kiválóra és várakozáson felülire sikerült a vizsgám. Összességében tehát egy közepes szintű tanuló vagyok, csupa szívvel, aki sutyiba a mugliismeretet is felvette ebbe az évbe. Imádom ugyanis ha anyám kedve ellen tehetek, meg hát minek is könnyíteném meg a saját magam dolgát? Naná hogy nem vagyok normális én imádom a veszélyt, ergo ha megtudják, kivágnak otthonról szóval el ne karattyold!
felvett tantárgyak || mugliismeret, alkímia


mugli képzettségek || tánc, zongora, hegedű
pálca típusa || 15 hüvelyk, Galagonya, sárkányszívizomhúr a magja
különlegesség || patrónus: őz

   Szerepjáték-példa
A percek telnek, de a gyorsaságukat nem tudom megítélni. Talán nem is baj, ilyen szép, csillagfényes estén. Hisz ilyenkor épp az a jó.
Hogy csend van.
Magány.
Vagy olyasvalaki, akit szívesen látsz.
Elmerengek hát. Hol ezen, hol azon.
A múlton.
A jelenen.
A jövõn.
Van, amit tudok. Van, amit nem.
Így a jó, hisz vannak titkok még.
Vannak megfejtetlen dolgok.
Problémák… sok is… melyet le kell küzdeni.
De hogy?
Rágom magam ezeken. Gyötröm önmagam. A lelkem. Pedig… nem kellene.
Nem itt és most, ilyen szép estén.
Én mégis megteszem. Mert ilyen vagyok. Ilyen voltam. Mindig is.
Lehet ez a baj… túl sokat gondolkodom. Túl sokat várok el. Hol mástól, hol önmagamtól. Ez így nem jó. Nem szabad, hogy jó legyen.
Kikapcsolom az agyam. Pihenni kell. Pihenni. Nem is ismerem ezt a szót!
Kicsit fázósan ölelem át önmagam… kezd hûvös lenni, én meg… bent hagytam a szatén sálam, így semmi sem védi meg a vállam, a testem hideg szél cirógatásától.
Vagy mégis.
Egy érintés.
Egy puha, meleg kéz a derekamon.
Ösztönösen fordítom a fejem hátra. De a másik közel van. Nagyon közel.
A szívem zakatolni kezd. A gyomrom szaltót ugrik. Mi van velem?
Meglepõdöm Tristan érkezésén. Halk, váratlan, szeszélyes…mint õ maga. Na õ is kire hasonlít vajon? Rejtély. Újabb megfejtendõ feladvány. Hajrá Arawyn!
A szám kiszárad, s a fiú hangja lassan csak eljut végül hozzám. A teste a hátam súrolja, felfogja a hideget én meg ösztönösen húzódom hozzá.
Lágy mosoly suhan arcomra. És engem lep meg a legjobban, hogy neki sikerül válaszolnom.
- Most már jobb… elviselhetõbb…- halkan teszem hozzá magamban, hogy csak miatta.
Persze ez most teljesen más. Mi lesz velünk ezek után? Valahogy el kell mondanom neki. Hogy tudja. Bizony, egy nap a felesége leszek. A drága szüleink akaratából. De hogy? Nem tudom. Nem akarom kimondani. Akkor valósággá válik.
Nem keresek hát szavakat. Inkább csak a jegyesem mellkasára hajtom a fejem. Érzem a drága öltöny illatát, vegyülve a bõre illatával meg a benti báltermi illatáradattal, melyet a zakó fogott fel alattomos módon. Most mindez megnyugtat. De ez sem maradhat így örökké. Pedig…most minden annyira… tökéletes.
Az is maradhatna. De nem. Nem fog. Legszívesebben sírva fakadék. Sírnék, mint egy kislány, aki nem kapta meg a nyalókáját. Persze ez nem megoldás… mégis. A kényszer majdnem hogy ellenállhatatlan.
- Tudod… ...vannak dolgok… ...amik… ...változnak… -
Belekezdek… elcsuklik a hangom. Most Tristan jogosan ijedhet meg. Hogy mégis mi a franc bajom van. Mégsem tudom elmondani. Még nem. És két perc múlva? Ki tudja…

   Egyéb

avialany|| Barbara Pavlin
megjegyzés|| Jövőről áthozva, mindenki nagy örömére Bibíí