Like a virgin...

[Felemelsz, aztán a földhöz vágsz… sohasem vagyok biztos az érzéseimben, mikor velem vagy. Őszintén megnyíltam előtted, de nem tudom miért, hisz te sohasem mondod ki igazán, ami a fejedben jár… és ez olyan, mintha törött üvegen járnék: tudni akarom, de nem akarom megkérdezni... Magadhoz engedtél, de néha a szemeid oly üresek, hogy belül megfagyok tőle...]

Felemelsz, aztán a földhöz vágsz…
 sohasem vagyok biztos az érzéseimben, mikor velem vagy.
Őszintén megnyíltam előtted, de nem tudom miért,
hisz te sohasem mondod ki igazán, ami a fejedben jár…
és ez olyan, mintha törött üvegen járnék:
tudni akarom, de nem akarom megkérdezni...
Magadhoz engedtél, de néha a szemeid oly üresek, hogy belül megfagyok tőle...
 

-zene-

- 1994.augusztus.17. -

   Gyors, ütemes lépteimmel nesztelenül haladok a néptelen folyosón, melynek falai csodás drapériákkal vannak díszítve. Persze, hogy néptelen, hiszen ma csak ketten tartózkodunk a házban. A világítás homályossá, félig sötétté varázsolja a Grosiean család londoni kúriáját, mely már évek óta csak nyaralóként üzemel, ugyanis a tengerparton található. Ez az egyik kedvenc helyem, így egyértelmű volt, hova hozom el a két évvel idősebb barátnőmet, Monique Garside-ot. Igen, Mo idősebb nálam, és griffendéles, de ebből is látszik, hogy nem minden a korkülönbség. Annál fontosabb a származás, na meg a jó megjelenés.
   Tartásom tökéletes, ahogyan a kúria legszebb szobájába lépek, melyben egy luxuskivitelű jacuzzi található, csupán a kényelem kedvéért. A falak helyett hatalmas, eltolható üvegajtók biztosítják a csodálatos, tengerre néző panorámát.
   Bekészítem a pezsgőt az egyik sarokba, s az ajtókat is eltolom, had lehessen hallani a tenger szelíd moraját. Remélem, neki is tetszeni fog majd.
   Talán sokan korainak tartanák, hogy 15 évesen ilyen kis kiruccanásra hozzam a barátnőmet, de a szüleim elég könnyen belementek. Hisz Jacob is ezt csinálta, sőt, ő hamarabb kezdte, mint én. Csak egy kis zsarolás, meg hiszti kellett, hogy a bátyámat jobban szeretik, és máris megesett a szívük rajtam.
   A szobában hangulatos kis párnák is vannak, meg egy mágikus rádió. Hiszen mit ér egy kis romantikázás, hozzá illő zene nélkül? Vagy kicsit túlságosan berögzült elképzeléseim vannak a tökéletes estéről? A tökéletes első alkalomról, mikor minden megváltozik, mikor a kisfiúból férfivá leszek. Mert bár még a lány sem tudja, de valami hasonlóra készülök. Vagy talán pontosan tudja?
   Anya mindig azzal jön, hogy olyannal tegyem meg, akit nagyon szeretek, és hogy csak akkor, ha komolyan is gondolom, mire én megkérdeztem, hogy ő apával csinálta-e elsőre, de erre bezzeg nem válaszolt. És még én vagyok az álszent! Nem mondanám, hogy szerelmes vagyok Monique-ba, de mindenesetre mély érzelmeim vannak iránta, igaz, csak alig egy hónapja vagyunk együtt. Mintha tudnám, milyen is az a szerelem, mintha lettem már volna szerelmes! Nem tudom, pontosan mit érzek iránta, csak annyit tudok, hogy akarom őt. Mindennél jobban.
   Persze ahhoz az kéne, hogy végre kijöjjön a fürdőből. Már lassan egy órája készülődik odabent, én meg idekint. Nem úgy szokott lenni, hogy utána tusolunk le? Állítólag az sem jó, ha előre meg vannak tervezve a dolgok, de ebben nem hiszek. És csak én terveztem, nem pedig közösen terveztünk, az más.
   Jobb kezemben tehetetlenül hadonászok a levegőben a három csomag óvszerrel. Nem tudom hova tegyem, hiszen fürdőgatyámon nincs zseb, félmeztelen vagyok, a vízbe nem vihetem be, de elöl sem hagyhatom. Nem akarom, hogy idő előtt észrevegye. Megragadom az egyik párnát, félrehúzom a huzatot, s belepottyantom biztonságunk kis biztosítóit. Remélem, nem szúr neki szemet, hogy a könnyed kis párna nem úgy dudorodik néhol, mint kéne.
   A jacuzzi finoman bugyogni kezd, s a nap is lassan lemenőben. Ajj, Mo, siess, különben lekéssük a naplementét!

Elhiszem, hogy miattam vagy itt...
Elhiszem, hogy rám van szükséged.
Elhiszem, hogy nem számít semmi, csak mi ketten...
Te hiszel bennem?

Állok a tükörrel szemben és igazgatom hosszú, fekete, egyenes hajamat. Közelebb hajolok kicsit a tükörhöz, letörlöm az elkenődött sminkem egy részét az ujjbegyemmel, majd utána megmosom azt. Igazából fogalmam sincs, hogy miért vagyok benn már több mint egy órája a fürdőszobában, miért érzem úgy, hogy így kell tennem. Mégis itt álldogálok, megtámasztva magamat a mosdó szélében.
Odakint Richard vár rám. Először talán furcsának tűnhet a korkülönbség, vagy az, hogy Ő Mardekáros én pedig Griffendéles vagyok. Igazából nekem is rettenetesen furcsa volt, főleg akkor, amikor legelőször beszélgettünk el igazán. Az egész egy fogadásként kezdődött, a Griffendéles lányok között mindig van valami ilyesmi, általában a Mardekáros fiúkra összpontosulva. Az én esetemben is így volt. A Grosiean fiúk híresek, nem csoda, hogy pont Richardra esett Anne választása. Anne a csoportunkban a méhkirálynő volt. Amit ő mondott, az volt a helyes, a trendi, a megfelelő. Egészen addig a pillanatig így éreztem, amíg meg nem ismertem rendesen a fiút. Aztán pedig már jöttek maguktól a dolgok…nem tudom melyik volt az a pont, amikortól jártunk.
Megigazítom a melleimet a bikiniben és végignézek újra magamon. Egyenletes barna bőr, hozzá passzoló fekete fürdőruha, szép szemek, kissé kócos fekete haj…azt hiszem minden kipipálva.
Mintha kissé ideges volnék. Miért vagyok ideges?! A legrosszabb dolog az lehet, ha rám néz és azt mondja: Húúú Moo, de kövér vagy! Ráadásul csúnya! Miért is vagyok én veled együtt?
Igen…ez lehet a legrosszabb, amit el tudok képzelni.
Nem húzhatom tovább az időt, de azért izgulok, hiszen most lát először ennyire levetkőzve. A lányok pedig nem igazán vannak megelégedve magukkal, ez már törvényszerű. Nálam sincs másként. Azért megpróbálok szexi lenni. Üsse kavics.
Nyílik az ajtó, megállok a félfánál, épp csak egy másodpercre, hogy ne legyen feltűnő a pózolás. Kezemben a törülközőm, rámosolygok Richardra. Ha zavarban vagyok, mindig ezt teszem, nem tudom, feltűnt e már neki….
Ha ekkor tudtam volna, hogy három évvel később, milyen nő lesz belőlem, lehet, hogy már most másként viselkedtem volna az emberekkel.
Ledobom a jacuzzihoz a vajszínű törölközőmet, majd odalépek a barátomhoz és kicsit közelebb húzom magamhoz. A szemébe nézek, átölelem a karjaimmal a nyakát és halkan megszólalok.
- Tudom, hogy sokáig voltam benn, bocsánat…tudod, lány vagyok!
Nézek rá jelentőségteljesen, mintha ezzel bármit is meg tudnék magyarázni. Valóban. Ezzel bármit meg tudok magyarázni. Ez egy olyan mondat, amit a fiúk sohasem firtatnak. A világ legtökéletesebb mondata.
Kicsit közelebb hajolok, az eltolt üvegajtóknak hála, langyos szél szökik be a szobába. Pár tincsem lassú táncba kezd vele. Adok egy puszit az arcára, úgy csinálok, mintha ennél többre nem futná. Persze megint csak az agyát húzom. Szeretek játszadozni vele és tudom, hogy élvezi.
Várok egy kicsit, hogy mit reagál az egészre,majd még közelebb húzom magamhoz és megcsókolom. Imádom, ahogy Richard csókol. Imádom, amikor átölel, igazából mindent imádok amit vele csinálhatok.
- Nézd! Naplemente!
Kiáltom izgatottan és az eltolt ajtóhoz lépek. A látvány igazán szép. Mindig is szerettem az ilyen pillanatokat. Az igaz ugyan, hogy nem vagyok egy romantikus alkat, de az igazi szépségeknek sose tudtam ellenállni.
Meg se fordul a fejemben, hogy körbe nézzek a szobában, így természetesen nem tűnik fel a dudorodó párna. Különben is…ha pont rá néznék, akkor se vennék rajta észre semmilyen változást, hiszen először vagyok itt a fiúval.
- Annyira furcsa, hogy csak ketten vagyunk itt…csend van.
Nevetek fel és fordulok Richard felé. Sok mindent szeretnék kérdezni tőle, vagy csak továbbra is a butaságaimat hajtogatni, mégis csendben vagyok és arra várok, hogy megszólaljon, reagáljon azokra a dolgokra, amiket én mondtam neki.

- 1994.augusztus.17. -

   Ez az este tökéletesnek ígérkezik, nem hagyhatok elveszni egyetlen percet sem. Minden egyes pillanatot ki kell élveznem, hisz az embernek, legyen az férfi, vagy nő, csak egy ideig van meg a szüzessége, utána az összes többi már nem számít annyira, mint a legelső. Ebben osztom anyám véleményét. Az elsőre mindig emlékezni fog az ember, utána már talán egybe mosódhatnak a dolgok, de ez lesz a mérföldkő az életemben, egyfajta viszonyítási alap. Remélem, minden jól megy majd. Én egész biztosan nem mondok csődöt…
   Hallom, ahogyan az ajtó nyílik, a szőnyeg – ami egyébként csak a fél szobát fedi – halkan susog. Megfordulok, és arcomon egyből az a csábító vigyor látható, amit szerintem tökre csípnek a csajok. Monique… ő olyan istenien fest. Igen, tök egyszerű, meg minden, de úgy érzem, szerencsés vagyok, amiért ő a barátnőm. Az egyik legmázlistább pasi a világon.
- Gyönyörű vagy. – ölelem át derekát, mikor odajön, s homlokom övének támasztom. A szemébe nézek, és úgy érzem semmi nincs, csak mi. Mi ketten létezünk az egész világegyetemben, s hozzánk képest minden más lényegtelen. És ez így is van.
   Ad egy puszit, mire kisfiúsan elmosolyodok, s halkan, finoman felmordulok, közelebb húzom, és most már testünk teljesen összeér. Imádom, ha ilyen, egyszerűen megőrülök érte! Szemébe nézek, s közelebb hajolok, látom, hogy ő is, majd szánk összeér. Vadul, kiéhezve, érzékien csókolok, mint aki nem tud betelni vele. Istenien csókol!    
   A csók végeztével kicsit elhúzódom tőle, a mosolyt, ha akarnák, sem tudnák levakarni arcomról. Szemébe nézek, majd amikor észreveszi a napot, követem tekintetét, s elégedetten elvigyorodok. Az elhúzott ajtóhoz lép, én pedig hátulról ölelem át, finom csókokat lehelek nyakára. Imádom, ha nevet.
- Igen. – suttogom, egészen közel hajolva füléhez. - Ezért imádok itt lenni. Mert itt eltűnhetek mindenki elől, ha úgy tartja kedvem. – ritkán mesélek neki ilyen dolgokról. Pár másodpercre megengedek magamnak némi nosztalgiát, s távolba révedő tekintetet. Csodás, ahogy a tenger hullámai sorra nyelik egymást.
   A valóságba Mo húz vissza, mikor megfordul, s rám pillant. Mélyen szemébe nézek, majd lágy csókot lehellek ajkaira, rámosolygok.
- Egy kis pezsgőt? – kérdem, majd elengedem derekát, és pálcámért nyúlok, ami a földön volt. Felvéve intek vele egyet, mire az üveg kireppen a jeges vödörből, s tartalmát két kristálypohárba tölti. Mikor végez, visszarepül helyére, a poharak pedig kezemben, illetve a lány kezében végzik. Magasra emelem sajátom, szemébe nézek, és csak egy szót szólok, egészen halkan.
- Ránk. – belekortyolok a finom, minőségi pezsgőbe, majd tekintetemmel végigmérem a lányt, immár sokkal jobban megfigyelve, s most sem találok hibát, már nem mintha azt kerestem volna.  Neki nincs hibája. Legszívesebben most azonnal leteperném.
   Félre rakom a poharat, és megfeledkezve magamról, ölelem magamhoz. Az ő poharát kihúzom kezéből, s félre rakom valahova… mindegy, ahova tudom, s vadul megcsókolom, amivel valószínűleg megleptem, célom viszont nem pont ez volt. Én csak megkívántam.
   Húha, bébi! Mi lesz itt…!?

Minden perc különleges

Zene

Igen. Egyszer van ez ember életében ilyen pillanat és sok minden múlik rajta. Elhihetjük, hogy mi vagyunk a legtökéletesebbek a világon, a legszerencsésebbek, mert a másik ránk vágyik. Ha minden jól megy, akkor még sokáig így érezhetünk. Sajnos az én esetemben ez nem így történt. Volt egy pillanat, amikor minden összedőlt. Csak egy romhalmaz volt körülöttem, amit akárhogy próbáltam kisöpörni az életemből, nem ment. Magamra maradtam, féltem és fogalmam sem volt, hogy mihez kezdek majd. Ha akkor Anne és a lányok nem figyelnek oda rám, akkor nem tudom, hogy mi történt volna velem. Azt mondták, hogy jó ember vagyok és nem szabadna, hogy ilyenek történjenek velem. Nem tudom, hogy igazat mondtak-e. Nem tudom, hogy jó ember vagyok-e még egyáltalán.
Nézem a fiút aki ott áll velem szemben és hirtelen elmémbe hasít a felismerés. Minden annyira tökéletes, megszervezett és gyönyörű. Tudnom kellett volna már akkor, amikor elhívott ide. Muszáj elmosolyodnom a gondolatra. Ha Richard szűz, akkor velem szeretné elveszíteni. Valószínűleg még az, bár ezt sosem kérdeztem tőle. A fiúktól nem illik ilyesmit kérdezni.
Szorosabban ölelem, ahogy megcsókol. Gyorsan peregnek a percek. Túlságosan gyorsan. Azt szeretném, ha különleges lenne számára ez a pár óra. Fogalmam sincs, hogy mit hoz az élet majd, hogy milyen emberekké válunk, de itt és most még szinte mind a ketten gyerekek vagyunk…örökre boldog legyen, ha erre emlékezik. Csak ennyit szeretnék.
Már ott állunk a tengerre néző üvegajtóknál. A Nap csendesen süllyed a vízbe, a hullámokat aranyszínre festve, az eget pedig vérvörösre. Alig látható a föld és az ég közti különbség. Csak mi ketten létezünk, csak mi lélegzünk egyszerre a tajtékzó tengerrel. Mintha minden egyes hullám egy zavarodott szívdobbanás volna. Talán az övé, talán az enyém.
Beleborzongok, ahogy a nyakamba csókol. Hiába most vagyunk talán először intimebb közegben, egyszer-kétszer már játszadoztunk egymással, keresgéltük a határokat. Ismer. Ismeri, hogy mitől ráz ki a hideg, hogy hova kell csókot lehelnie ahhoz, hogy elveszítsem az eszemet és mi az a pont a testemen, amikor akaratlanul is nevetésben török ki.
- Néha jó elbújni és azt tenni, amihez kedve van az embernek…amikor senki nem figyeli és senki nem állítja meg az elhatározásaiban.
Nézek rá jelentőségteljesen, egy-egy szót bizony kéjjel ejtek ki. Próbálom tovább ütni a vasat, azt szeretném, ha nyilvánvalóvá tenné számomra, hogy mit szeretne valójában. Ha kicsit elvesztené az eszét, ha elvenné az enyémet is. Őrültséget szeretnék átélni ezen az estén. Ha ő és én őrültek lennénk. Ha minden perc különleges volna.
- Pezsgő?
Kérdezem és nevetnem kell. Az egyetlen olyan pia, ami nagyon gyorsan hat rám. Nem tudom miért, de így van. Elég egy vagy két pohár, hogy boldogabb legyek a kelleténél. Vajon erről tud Richard? Vagy direkt módon szervezte meg így a dolgokat?
- Ránk!
Ismétlem. Belekortyolok az italba. Élvezem az ízét. Nem valami olcsó lötty lehet az biztos. Érezni rajta a minőséget. Nem nagyon szoktam inni, kivéve akkor ha tudom, hogy különleges alkalom van, vagy ha tisztában vagyok azzal, hogy megfelelő az ital.
Ekkor elkapok egy pillantást. Lehunyom a szemeimet, ahogy újra megcsókol. Nem is tudom hova kerül a kezemből a pohár, igazából nem is számít. Erősen húzom magamhoz, csípőmet az övéhez préselem és élvetegen, gyengéden beleharapok a szájába. Körmeimmel végigszántok a hátán. Kellő erősséggel. Beletúrok a hajába a tarkójánál. Nem akarom elengedni. Felizgat a hevessége. Ám, ahogy már az elején eldöntöttem, nem fogom hagyni, hogy túl gyorsan véget érjen a helyzet. Az Ő érdekében.
Elhúzódom, előtte azonban játékosan lökök egyet a csípőmmel felé, majd a jacuzzi felé veszem az irányt. Leülök a szélére, belelógatom a lábamat. A víz kellemes. Tökéletes. Passzol az egészhez. Behunyom a szemeimet és a zenére figyelek. Közben belecsúszok a vízbe. Hátradöntöm a fejem, bevizezem hosszú hajam. Nézem Richardot. Elmondhatatlanul felizgatott az előbb. Vágyom rá.
- Jössz baby? A pezsgőt ne hagyd kinn!
Mondom halkan. Megfordul a fejemben, hogy kacéran hátat fordítok neki és egy gyors mozdulattal kidobom a földre a bikini felsőt, de még nem. Majd a megfelelő alkalommal. Lesz még rá idő, hogy ilyen kis cselt bevessek ellene.

- 1994.augusztus.17. -

- Pezsgő. – nézek szemébe, íriszeimben vad tűz lobban. Hagyom, hogy pár másodpercig szabadon terjedjen, átvándoroljon a másik szempárba, lobbantsa lángra Monique-ot is. Ne csak én tüzeljek…
   Nevetését hallva, mosolyom csak még magabiztosabbá lesz. Jó kedve van. Vagyis nincs meg neki. Ez az! Mondjuk, sosem tudhatom. Attól még lehet jó kedve, nem? Nem minden csaj változik hárpiává abban az időszakban.
   Nem sokáig élvezem a pezsgő ízét, én valami többre vágyom! Magamhoz húzom, ajkaink összeérnek, derekát átölelem, s mintha sosem akarnám elengedni, szorítom. Hiszen az enyém. És hamarosan én is az övé leszek. Jó, ezt nem kell örökre szóló birtoklási kapcsolatnak minősíteni. Biztosan lesznek majd más lányok is… hisz nézzetek csak rám! De jelenleg ő a legfontosabb nő, ő az, aki iránt a legtöbbet érzek. Nem szerelem, de nagyon közel áll hozzá. Vajon a többi lánnyal is így lesz majd? Szerelem nélküli kapcsolat? Szex?
   Nem. Nem gondolkozhatok ilyeneken, miközben Mo-val smárolok. Picit elhúzódok tőle, a csókot megszakítom, s szemeim még mindig lehunyva tartom.  Össze kell szednem magam, nem koncentrálhatok másra! A lány felizgatott… borzalmasan. De a gondolataimnak gátat kell szabnom, nem hagyhatom, hogy elkalandozzak. Minden figyelmemet csak is neki kell szentelnem.
   Tekintetem rajta tartom, nézem minden egyes mozdulatát. Elveszek a részletekbe. Ahogyan a víz haját éri, ahogyan a pezsgő buborékok elnyelik lábát. Kecses alakját magába rántja a jacuzzi.
   Úgy teszek, ahogy mond, közben arcomra visszavarázsolom angyali mosolyomat.
   Ha akkor tudtam volna, mi fog történni évekkel később, ha akkor tudom, hogy hamarosan ez egy bukott angyal mosolya lesz. Egy megtört szárny… egy meggyötört szív. Egy elcseszett élet. Akkoriban még ártatlan voltam… egy kisfiú, aki nem félt belevágni a nagybetűs életbe, aki talán túl merész is volt. Egy fiú, aki túl messzire merészkedett.
   A pezsgőt odanyújtom neki, megvárom, míg kiveszi kezemből, s lábaimat a vízbe lógatva leülök a pezsgőfürdő szélére. Belekortyolok a pezsgőmbe. Nem iszom meg mind, mert az nem túl etikus. Hiába… a neveltetés.
   A poharat nem viszem bele a vízbe. Hagyom, hogy egész testem belepjék a buborékok, teljesen laza vagyok. Úgy érzem most már nincsenek határaim, nem állíthat meg semmi, és senki. Mo mellé ülök, a jacuzzi szélén, és egészen közel csúszok hozzá. Orrunk majdnem összeér, s szemeim kitartón néznek az övéibe. Lassan, nagyon lassan közeledek felé, egy egész örökkévalóságnak tűnik, de ajkunk összeér. Nem sokat beszélek, hagyom, hogy helyette tetteim beszéljenek, tegyék nyilvánvalóvá szándékomat. A mai este az erotikának áldozzuk, ma este elszabadul a pokol, ahogy elvesztjük fejünket, és ösztöneink teret nyernek maguknak.
   A csókot elhúzom, semmiképp nem hagyom, hogy véget érjen. Közben teljesen rá figyelek, testére, mozdulataira. Szép lassan kezem combjára kúszik, és magam fölé húzom, ölembe ültetem, hátam a jacuzzi oldalának vetve csókolom. Ajkairól nyakára térek, és vadul kezdem szívni a finom bőrt, artériája felett. Érzem a szívverését, minden dobbanásra dobbanással felel enyém is. Hagyom, hogy összehangolódjunk.
   Mert ez az este, csakis a miénk!

A víz se képes eloltani ezt a tüzet...

Zene

16+

A víz kellemesen bizsergeti testemet, ahogy a buborékok végigtáncolnak csupasz bőrfelületeimen. Olyanok, mint aprócska kis gyöngyök, amik csillogva varázsolnak még szebbé, még kívánatosabbá. Túl sok van már a rovásomon, nem igaz, Richard? Mondd, mit találsz bennem ennyire vonzónak? A szemeimet? Azokat a macska íriszeket, amik olyan csábosan pillantanak rád a sűrű, feketéllő szempillarengeteg alól? Azok, amik arra kérlelnek, hogy gyere még közelebb? Még közelebb…még közelebb…még közelebb.
Ajkaim? Azok a duzzadt, eleven, lüktető rózsaszirmok, amik csókjaidra szomjaznak? Amik gyengéden simulnak a szádra, hogy megcsúszva a szélére száguldjanak, majd lefele egyenesen a nyakadra? A válladra, a szívedhez…
A kezeim? Amik szüntelenül tested vonalait követik? A combjaim, amik puhán simulnak lábaidra, hogy még közelebb érezzelek magamhoz? Még közelebb…még közelebb…
Oldalra döntöm a fejemet, hogy Richard még jobban hozzáférhessen nyakamhoz. A lüktető artériámhoz, a kulcscsontomhoz, ami felett hullámzik a bőröm, a halk szuszogásomtól, és attól, hogy nyelek egy igen nagyot.
Miért teszed ezt velem? Miért lobbantasz lángra? Miért akarod, hogy jó legyen nekem? Én hercegem…királyfim, szerelmem. Szerelmem? Igen…
Most már biztosan tudom, mit érzek, ahogy a karjaiban tart, bár nehéz lenne kimondanom. Egyszer már megtettem és magamra hagytak. Mégse én kellettem neki. Állítólag nem én tehettem róla. És most? Ha én tehetek majd róla? Nem akarom elrontani.
A szemeibe nézek. Ujjaim a combjai között kutakodnak, amíg rá nem lelnek féltett kincsére. Szabad kezemmel a jacuzzi szélére teszem a poharamat, előtte, azonban kortyolok belőle még egyet, egy utolsót. Mennyire finoman, ingerelve nedvesíti meg számat.
Hatalmasat sóhajtok. Istenem. Richard.
Csípőmet lassan mozgatom, az őrületbe akarom kergetni. Azt akarom, hogy tépjen szét, hogy veszítse el az önkontrollt, hogy egyedül a régi, férfi ösztönök működjenek benne. Mondd drágám, hogy szeretnéd? Harciasan? Keményebben? Gyengéden? Romantikusan? Mondd meg nekem, súgd a fülembe!
Keményebben…?
Ekkor beleharapok óvatosan ajkaiba. Kíváncsi vagyok a határaira. Azokra a szabályokra, amik köteleznek bennünket ezen az estén. Vannak egyáltalán szabályok? Van bármi is, ami visszatarthat bennünket bármitől? Ahogy magához szorít, az bizonyítja, hogy nincs. Nincs semmi, semmi, semmi…
Gyengédebben…?
Szinte csak súrolom ajkaimmal, szabad kezemmel gyengéden simogatom karjait, vállát, mellkasát, amihez, annyira oda vagyok préselődve, másik kezem ezalatt serényen ügyködik.
- A tied vagyok…
Susogom a szájába, ahogy megállok egy forró csók közben. Nos édesem? Mi is csábít ennyire? Választottál már? Ajkaim? Szemeim? Combjaim? Válassz…vagy haladj szépen sorrendben! Hallhattad mit mondtam. Nincs megállás. Tudom mi lesz az este folytatása.
Velem szeretnéd biztosan? Én vagyok az, aki annyira megőrjít, hogy más szóba se jöhet? Remélem Richard, remélem.
Ekkor kezem, a combjai közül visszacsusszan a nyakához, hogy mind a két karommal át tudjam ölelni, majd egy határozott mozdulattal perdüljek ki szorításából, jacuzzi másik felébe, vele szembe. Elmerülök a vízben, majd a fiú felé dobom a bikini felsőm. Mutatóujjamat begörbítve hívom magam felé, csilingelve nevetek. Szemeimben azonban ugyanaz a tűz ég, mint a fiúéban.

"..tudtam: bárhogy is alakul majd az életünk, ez a pillanat akkor is a miénk lesz - örökre, kitörölhetetlenül, a szívünkbe és az emlékeinkbe vésve."

- 1994.augusztus.17. -

   Egészen elmélyedve szívom nyakán a bőrt, odalent már percekkel ezelőtt riadót fújtak, s most érzem, ahogyan a nadrág szorítása kezd kissé kellemetlen lenni, de a figyelem semmi nem vonhatja el Monique-ról. A tökéletes bőréről, arcának vonalairól. Hajáról, mely még így is meg-megfénylik a lemenő nap fényében. A sötétség lassan majd ránk telepszik, romantikus félhomályba vonva a kis termet, ám most még a lenyugvó nap rózsaszín-lilás színei játszadoznak az égen. Gyönyörű lenne, egész biztosan, de nem érdekel. Semmi. Kizárólag csak ő.
   Egyik kezemmel hajába túrok, és finoman megharapom torkát. Nem igazán tudom, neki ez mennyire jó, vagy sem, mennyire szereti, ha erőszakos, vagy keményebb vagyok, vagy inkább legyek lágy? Jacob mindig azt mondta, hogy a nőket azzal lehet a legjobban magunkhoz láncolni, ha határozottak vagyunk, és azt tesszük, amit mi akarunk. Ha mi irányítunk mindent. Sosem szerettem erőszakot alkalmazni, vagy másokra rákényszeríteni az akaratom, de most minden olyan más volt. Olyan homályos, mintha semmi sem lenne valóságos, csakis a mi, vízben mozgó alakunk, ahogyan testünk összeér, ahogyan melle mellkasomhoz nyomódik, ahogyan…
   Elégedett sóhaj hagyja el tokom, ahogyan a lány rátapint a dolog lényegére. Az érzés leírhatatlan. Az egyik legjobb, melyet valaha éreztem, az egyik legjobb, melyet örök életre emlékezetembe vések. Ebben száz százalékosan biztos vagyok.
   Elakadó lélegzetem után ajkaihoz térek vissza, s szenvedélyesen kezdem csókolni, közben ujjaim még mindig hajai közt kalandoznak, s lassan, gyengéden ökölbe szorítom kezem, úgy, hogy ne okozzak neki fájdalmat, másik kezemmel pedig még közelebb vonom, felsőtestünk majdnem minden része egymást érinti.
   Ajkamba harap, mire felbátorodva visszaharapok, s a pillanatnyi szünetben elmosolyodok.
   Minden porcikám, minden remegő kis részem csak rá vágyik, és ő is tudja ezt. Úgy játszik a hormonjaimmal, mintha csak egy játszótéren lenne, mintha ő akarna irányítani mindent, mintha ő tisztán látna mindent, velem ellentétben. Én pedig nem ellenkezek. Élvezem.
   Halk szavakat suttog, de nem fogom fel őket. Mintha nem hallanék semmit, a tenger elcsendesedett moraja csupán, mint holmi légy zümmögése van jelen, szívverésem viszont számolni tudnám, a buborékok bugyogása is felerősödött.
   Azt hiszem, teljesen elvesztettem az eszem.
   Elvette.
   Imádom.
   Ekkor eltolja magát, és csilingelő nevetése hallatán akaratlanul is ragyogó mosolyra húzódik ajkam. Megválik bikini felsőjétől, én pedig fürdőnadrágomtól, aminek már eddig sem volt igazán értelme.
   Tekintetem egy pillanatra a párnák felé kalandozik, de csak egy pillanatra. Azoknak még nem jött el az ideje, nem. Ott még nem tartunk, habár már mindkettőnk számára elkezdődött ez a gyönyörteljes, szabályok nélküli játék.
   Odamegyek hozzá, amiben a víz kicsit akadályoz, ám nem állíthat meg. Lelassíthat, de ma este már semmi nem állíthat meg. Ennek senki és semmi nem vethet véget. Ma már csak mi ketten létezünk. Minden más csak értelmét vesztett ostobaságnak tűnik innen. Imádom!
   Ujjaim automatikusan fonódnak derekára, s a boldog mosoly kizárólag csak neki szól. Íriszeim vad tűzben lobogó lélektükreibe fúrom. Érzem az átáradó erőt, érzek minden, ami ő, és ez végtelen megnyugvással tölt el. Közel hajolok hozzá, testünk újra csomó kis izzó, szikrázó ponton ér össze, s talán a legtüzesebb, a legszikrázóbb, a legveszélyesebb a két pár írisz, amint egymásra találtak, s most mintha nem akarnák, nem mernék elengedni a másikat.
   Érzem finom illatát, melyet sosem tudtam pontosan meghatározni, vagy hasonlítani bármihez is. Talán enyhe fenyőillat… vaníliával? Mindig is ilyennek képzeltem az angyalok illatát. Érzem leheletét, vadul dobogó szíve mellkasom ostromolja, s az enyém pedig visszadobog. Lassan közelítek hozzá, húzom az idegeit, ahogy ő tette velem. Szánk szép lassan, s borzasztó gyengéden üdvözli egymást újra, egyik kezem kicsit szorosabban szorítja testemhez a lányt, a másik pedig elindul lefelé.
   A bikinialsó borzalmasan nyugtalanító szegélyébe akadnak ujjaim, s egy szenvedélyes morgás kíséretében lejjebb csúsztatom a lány finom testén.