Első látásra...

Ő volt az első igaz szerelmem. Az első szerelem pedig belemarja magát a lélekbe. Aztán időnként a felszínre tör.

Berkesi András

   Az első szerelem mindig valami más.
   Az első szerelem mindig mély nyomot hagy bennünk, és az első szerelmet a legkönnyebb felismerni. Valami olyat érzel, amilyet addig sosem éreztél, mikor vele vagy, azt érzed, imádod, bármit megtennél érte, és ha nincs ott melletted, hiányzik, de nem úgy, mint az anyukád, vagy a testvéred. Amikor meglátod, tudod, hogy igen. Ő az. Talán már az első találkozás alkalmával.

* * *

- Szerinted jó ötlet volt fiataloknak is meghirdetni a fogadót? – néz rám kíváncsian anyu, arcába omló tincsei mögül.
- Szerintem, ja. – vonok vállat lazán, miközben a poharakat törölgetem a pult mögött. Dél felé jár az idő, ilyenkor nincs valami nagy forgalmunk. – Jó hely ez, és jó bulikat lehet itt csapni. – sajnos manapság nem olyan a bevétel, mint kéne, és kell a pénz, így meghirdettük, hogy a hátsó kertben, a tengerparton is lehet bulikat rendezni. Eddig nem vállaltunk semmiféle partit, és ez most plusz meló lesz, de muszáj ehhez folyamodnunk. Mondjuk én élvezni is fogom, anyu már kevésbé.
- Felmegyek, pihenek kicsit. – paskolja meg vállam, majd a hátsó lépcső felé indul. Lépteit hallom az emeletről. Szinte egész éjjel dolgozott, elég sokan voltak.
   A poharakat egyenként felpakolgatom a szekrénybe, kiszolgálom az egyik törzsvendégünket, Charlie-t, aki régen kalóz volt, de mára már jócskán kiöregedett. Mindene a rum. Állítólag lopott kincsekből fizeti ezt a töménytelen mennyiségű piát. Egyébként meg azt beszélik, hogy meghalt a bátyja, és tőle örökölte a pénzét. Senki sem hiszi el rettenetes kalóztörténeteit.
- Tudod a te korodban én már az árbocrúdon ugrándoztam, és brit katonatisztekkel kóstoltattam meg a kardom. – recsegte, vállamnál megragadva, közelebb húzva magához.
- Hát persze, Charles. – mosolyodtam el. Azok az idők már elmúltak, öreg. – Kérsz még egy kis rumot?
- Nem, fiam. – sóhajtott, hasa megemelkedett, s az asztal szélét súrolta. Belém kapaszkodva állt fel, a pénzt pedig fehér ingem felső zsebébe túrta. – Mára végeztem.
- Rendben. – leraktam a tálcát a kerek asztalra, és megvártam, míg az öreg az ajtó felé biceg, csak azután kezdtem el az üvegeket a tálcára pakolni.
- Üdvözlöm anyádat. – búcsúzott az ex-tengerész, és kinyitotta az ajtót. A fogadó félhomályába világosság hasított, majd pár pillanat múlva meg is szűnt. A vendégek kedvelték a félhomályt, s már én is hozzászoktam, hisz a kocsma így volt hangulatos. Belülről úgy nézett ki, mint egy jól berendezett hajókonyha. A falakat, és a padlót falécek borították, kerek, négyfelé osztott ablakok, és alacsony, kerek asztalok voltak, szintén kerek kisszékekkel. A pult aljában egy ősrégi vasmacska volt.
   A fogadó kiürült. Elégedetten sóhajtok, a tálcát az üvegekkel a pult mögé viszem, és lehajolva, a kiürült üvegeket a rekeszbe pakolgatom. A Tv-ben épp Forma 1-et közvetítenek. Nem vagyok valami nagy rajongó, de ha az ember egy kocsmában dolgozik, akarva akaratlanul is ragadnak rá dolgok a mugli sportokról.
   Az ajtó halk nyikorgással nyílik, és a napfény ismét utat tör magának a füstös helyiségbe. Felállok, és két kezemmel a pultra támaszkodok, tekintetem a vendégre függesztem, aki egy fiatal lány. Szőke, lenge ruhában van, és nagyon jól néz ki. Még sosem láttam, főleg nem nálunk. Nem tűnik olyan lánynak, aki kocsmákba jár.
- Szia. – köszön csilingelő hangján, mely Charlie reszelős baritonja mellett vinnyogásnak tűnhet, de nekem tetszik.
- Szia. Miben segíthetek? – nézek végig rajta zavartalanul.
- Ki szeretném bérelni a fogadót, meg a partot. Holnap estére.
- Értem. – a pult alól előveszek egy naptárat, csak, hogy fontosnak tűnjek én is, ne csak ő. – A holnap este szabad. Milyen nevet írhatok be?
- Lily Swann.
- Lily Swann. – dünnyögöm, miközben írom a nevet. – És milyen esemény lenne?
- Születésnap. – mosolyodik el, és flörtölve szemembe néz. Talán még kacsint is. Mindenesetre veszem a lapot, és én is elmosolyodok.
- Hány órára, és hányan jönnétek?
- Délután hatra, és körülbelül nyolcvanan.
- Hűha. – vonom fel szemöldököm. – És meddig?
- Ameddig jól érezzük magunkat. – felnézek, kissé kétkedve – Nyugi, pénz van bőven, jól meg lesztek fizetve. – legyint mosolyogva, mire magam is hasonlóan mosolygok.
- Nem, nem azért… - vonom meg vállaim. – Csak azon gondolkodtam, vajon egy ilyen szép lánynak, van-e barátja. – jelentem ki lazán, közben pedig feljegyzem a tudnivalókat a naptárba. – Szeretnétek valami extrát is? – nézek fel rá, teljesen természetesen, s csak annyit látok, hogy fülig pirulva tördeli ujjait. Úgy néz ki, mintha kicsit messze járna, mármint agyilag, úgyhogy megköszörülöm torkom, hátha rám figyel.
- Lily. – ejtem ki nevét, mire felkapja fejét, és hebegve-habogva válaszol.
- Hát-hát… milyen extrákra gondolsz?
- Karaoke, torta, színpad. –sorolom.
- Húú… a színpad meg a karaoke kell! – visít fel, majd órájára néz, és magában motyogni kezd. – Jézusom, még a tortát is el kell intéznem. Bocsi, de most megyek. Holnap remélem, látjuk egymást, vagyis… basszus. Szia! – hadarja, szinte egybe minden szót, és kiszalad a fogadóból.

   Ekkor láttam őt először. Ekkor beszéltünk először.
   És totálisan elbűvölt.