Ealdred Wymer

EALDRED WYMER

   Alapok

jelszó || "Látom, amit látok, Potti!"
teljes név || Ealdred Aelgar Vincent Wymer
becenév || Eal
nem || férfi
születési hely, idő || London, 1969.09.21.
kor || 28
vér || félvér
iskola || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző, Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotály
szak || Cecily Throckmorton Medimágiai Kar: Általános medimágus szak, valamint Martha Leech Ökomágiai Kar: Általános ökomágus szak
munkahely || Vadvirág Gyógynövény szaküzlet - Abszol-út ; Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző

   A múlt

Az élet nem egyszerű, s ezt sajnos tapasztalnom kellett eddigi életem során.
Megszülettem, ez nem vitás, de a születéstől eljutni idáig, ahol most vagyok, az bizony nem volt egyszerű mutatvány. Ez alatt a huszonnyolc év alatt rengeteg helyet megjártam, laktam szép, díszes nagy házban, laktam normális méretű, átlagos házban, de híd alatt, és még csatornában is.

Érdekes egy családba születtem, anyám családja egy elég jó hírű kereskedő család volt, apja egy elismert gyógynövényekkel foglalkozó ember volt, akinek az Abszol-úton volt boltja, azonban apám, egy teljesen hétköznapi mugli ember volt, aki sok mindent nem értett abból, hogy anyám, hogyan tud mindenféle dolgot olyan egyszerűen megcsinálni, s ő miért nem. Neki a családját nem ismertem sohasem, valószínűleg a varázslóháború idején haltak meg, de erről sajnos semmit sem tudok.
Hogy hogyan jöttek össze, és anyám miért pont egy mugli férfihoz ment hozzá feleségül? Ez egy jó kérdés, amire magam sem tudom a választ, de azt hiszem, mindegy is, ami történt, megtörtént.
Nagyszüleim nem nézték jó szemmel ezt a dolgot, mert féltették anyámat, mi lesz akkor, ha ez nem fog tetszeni a másik oldalnak, de végül is beletörődtek, és három évvel azután, hogy én megszülettem össze is házasodtak.
Bár ne tették volna - azóta így gondolom - mert lehet, hogy akkor nem kellett volna meghalnia anyámnak, bár tény, hogy azzal a gondolattal sem tudok kiegyezni, hogy apám haljon meg.

Így aztán születésem után nyolc évvel beteljesült a nagyszüleim rémálma, hogy a lányuk a házasságával kivívja majd a halálfalók haragját. Így aztán anyámat, s apámat halálra kínozták a saját házunkban, engem szerencsére nem bántottak, mivel nem találtak meg, viszont azt láttam végig, ahogy őket megkínozták.
S bár mára már csak néhány emlékfoszlány maradt meg belőle: amint ott fekszenek a nappali közepén vergődve, miközben néhány halálfaló felettük áll röhögve, valamint egy néhány perccel későbbi jelenet, amikor hirtelen nagy csend támadt, és egyedül maradtam a házban, egyes egyedül, de azért nagyon mély nyomot hagyott bennem ez a jelenet, és ez az egész az életemre nagy kihatással volt, de sohasem gondoltam volna, hogy ez még csak a kezdet.

Szüleim halála után a nagyapámhoz rohantam, és nyolc éves korom ellenére egyszerűen megtaláltam őt az abszol-úti kis házában, ahol már csak egyedül élt, nagymamám sajnálatos halála után.
Az üzlete mindig is nagyon lenyűgözött, ahol különböző gyógynövényekkel foglalkozott, s talán ennek köszönhetően leltem rá olyan egyszerűen akkor.
Így hát amilyen gyorsan csak tudtam rohantam, valójában nem is értettem mi történt pontosan, s, hogy miért nem mozdulnak, miért nem kelnek fel a földről a szüleim.

Hozzá kerültem, s onnantól kezdve egy nagyon boldog időszak kezdődött az életemben, hiszen naphosszat ott lehettem azon a helyen, mely már korábban úgy elkápráztatott: a sok növény, melyek mozognak, akár az állatok, nevelni, némelyiket még tanítani is kell, s nem utolsó sorban ezek a növények azok, melyek segítségével sok ember betegsége kigyógyítható.
Így aztán szépen lassan egy csomó dolgot kitanultam a nagyapám mellett, s azon három év eltelte után amennyit ott töltöttem, végre eljött az idő, hogy megkapjam a levelet a Roxfortból.

Roxfortos éveim során megtanultam egyet s mást, szerencsére az akadályokat viszonylag egyszerűen vettem, így ebből sohasem volt gondom, és emiatt aztán sokat hódolhattam kedvenc tantárgyamnak, rengetegszer segítettem a gyógynövénytan professzornak mindenfélében dologban, ahol aztán amúgy is megvolt a saját hírnevem a nagyapám részéről, miután sokmindent tőle szerzett be az iskola.
Így aztán életem ezen szakasza is lezáródott, furcsa volt azzal az érzéssel hazautazni, hogy soha többé már nem kell ide visszatérnem, bár egyáltalán nem voltak rossz emlékeim róla, de hát, akkor is egy nagy megkönnyebbülés az embernek, ha már végre túl van valamin.

Azonban életem legnehezebb része csak ekkor következett, ugyanis amint hazaértem nagyapám abszol-úti kis lakásába, furcsa jelenet fogadott: cserepek összetörve a földön, növények mindenfelé elszórva, s közöttük nagyapám feküdt félre csúszott szemüvegben, és csak annyit mondott elfúló hangon, hogy "vizet!".
Hirtelen azt se tudtam, most mit tegyek, nem értettem mi történhetett, minden esetre egy pohár vízzel tértem vissza, ami azonban nagyon kevésnek bizonyult. Sokáig ment ez így, rohantam vízért, és töltöttem bele, s közben próbáltam szóra bírni, hogy mi lehet ez a növény, mely teljes egészében világos vörös színű, levelei akkorák mint egy ember tenyere, s valamiféle lé csöpög ki időről időre a levél végén, melynek finom méz illata van.
Soha nem láttam azelőtt ilyet, s nagyapámból bármennyi vizet is töltöttem bele, kezdett kifogyni az élet. Nem tudtam mit csináljak, miután láttam, hogy már alig bírja néhány percig, minden esetre megpróbáltam a lehetetlent is: keríteni minél hamarabb egy gyógyítót, azonban ez nem bizonyult túl egyszerű történetnek, s mire hazaértem a gyógyítóval, már csak nagyapám teljesen összeaszott holttestét találtam meg.
Nagyon lesújtott a dolog: ő volt az utolsó élő ember a családban, miután már se szüleim, se anyám felőli nagymamám nem élt, és anyámnak testvére sem volt, s az apám felőli családról semmit sem tudtam. Ezen kívül pedig kiderült, hogy nagyapám a Osteolysis nevű különlegesen védett növénytől halt meg, amiről, habár kellett volna tanulnunk az évek során, valahogy kimaradt. Átkoztam az iskolát, s az ott eltöltött éveket, hogy éppen erre az egy dologra nem voltak képesek megtanítani.
Ennek a növénynek a különlegessége, hogy elszívja a nedvet, s mint ahogy az a nagyapámnál is történt, hígítatlanul már egy cseppje is végzetes lehet az ember számára, ha érintkezik bármilyen módon a növény levelén át távozó folyékony anyaggal.
De, ha ilyen veszélyes mire használják? Hólyagok eltávolítására használják, csakhogy nem hígítatlan formában, ugyanis pillanatok alatt rengeteg nedvet el képes szívni, így nagyon jó hatása lehet bizonyos betegségek gyógyításánál.
Ellenszere az Abstersus, aminek a levelét hasznosítják, és amivel meg lehetett volna akadályozni a kiszáradást.
Persze mikor hazaértem már teljesen mindegy volt szegény öregnek, de ettől függetlenül, mégis úgy vagyok vele, hogy én vagyok a hibás benne, hogy nem tudtam megmenteni, én egyes egyedül, hiszen meg sem próbáltam semmivel.

Innentől kezdve kezdődött aztán csak a kemény élet, nem volt se szülő, se nagyszülő aki megvédhetett volna ettől, vagy megfékezhetett volna abban, hogy magamat vádolva ne zülljek el teljesen.
Jártam London utcáit, a Muglik által lakott részeket, megismerkedtem rengeteg alvilági személlyel, megtanultam az összes kis átjárót a Zsebpiszok közben, s habár ott volt nagyapám lakása, irtóztam attól a helytől, miután ahányszor akárcsak meg is láttam, máris a lelkiismeretem szólalt meg bennem, hogy miattam halt meg. Ezért aztán laktam elhagyatott padlásokon, csatornában, belekeveredtem minden rosszba: vertek meg, s szedtek össze az utca közepén ájultan, és mocskosan, vitt el a mugli rendőrség, szöktem meg, jártam London szinte összes kocsmájában, s a Zsebpiszok köz majdnem minden boltjában.

Aztán hirtelen nagy változás állt be, miután egy alkalommal, mikor éppen ájultan feküdtem az egyik kocsma közepén, megtalált egy régi ismerős: Lia, aki rögtön magához vitt, és mikor felébredtem ájulásomból egy ágyban feküdtem nagy párnák között, miközben valaki az ágy szélén ült, s felém nézett, nem értettem hol vagyok, ekkor már rég nem aludtam normális helyen, már vagy tizenhárom hónapja, s a hely is teljesen ismeretlen volt.
Aztán szépen lassan kezdtem rájönni ki az, aki ott ül velem szemben: egy régi barát, Lia, akivel hét évig együtt jártam a Roxfortba. Ő vett kezelésébe, s innentől aztán megváltozott a helyzet, habár még mindig nem voltam hajlandó visszamenni nagyapám lakásába, de legalább a züllésben megállított, habár már elég késő volt, miután vállaimon tetoválás, füleimben fülbevaló, orromban piercing, s fejemen fejkendő volt, amiket ezen hosszú idő alatt annyira megszoktam, hogy bármennyire is mugli hülyeségek voltak, ettől függetlenül nem voltam hajlandó eltávolítani, és azóta is ragaszkodom hozzájuk.

Két hónap telt el így, mikor aztán Lia nyüstölésére jelentkeztem általános medimágus szakra, amit aztán négy év alatt elvégeztem, s ez alatt az idő alatt mindvégig nála laktam, s kapcsolatunk egyre jobban kezdett elmélyülni, ezt pedig nem szerettem volna, miután ő csak egy barát volt mindvégig, s úgy gondoltam, jobb, ha az is marad, így aztán, miután tudtam, hogy ő nem lenne hajlandó elengedni, inkább megléptem egyik éjjel, és öt év után először újra beléptem nagyapám, azóta ütött-kopott kis házába, s csakhamar el is helyezkedtem. Úgy tűnt a kényszer nagy úr, de jobb is lett ez így, legalább már nem voltam a lány terhére, s ezután aztán elkezdhettem komolyabban is a magam életével foglalkozni, úgy gondoltam megnyitom újra a boltot, hiszen valamiből meg kell, hogy éljek, így aztán újabb három évre tanulásba kezdtem, és elvégeztem az "általános ökomágus" szakot, amivel aztán már ténylegesen úgy éreztem, már tudok mindent ahhoz, hogy megnyithassam újra nagyapám üzletét.

Így is lett, s úgy tűnt, egy nagyon jól menő vállalkozásba kezdtem, rengeteg volt a vásárló, hiszen egyre sötétebb idők jöttek, s egyre többen akartak bespájzolni előre, hogy valahogy átvészeljék ezt a vészterhes időt, meg aztán visszatértek nagyapám volt vásárlói is, így a Roxfort is, ha szorította őket a szükség, s nagyot néztek mikor belépve egy ilyen, nem éppen pozitív benyomást keltő alak állt a pult mögött.

Két év működés után aztán, egy zord decemberi napon, egy különös vendég érkezett hozzám, többféle, különös dolgot kért, s kérte azt is, hogy mutassak be neki különböző dolgokat, s mikor ezzel mindennel megvoltunk, úgy mutatkozott be, mint a Roxfort egyik tanára, aki azzal a kéréssel érkezett, hogy az előző tanár nagyon beteg, s nincs aki tanítsa a gyógynövénytant, és éppen rám gondoltak, mint addigi megbízható ügyfelükre.

Érdekes gondolat volt ez, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen ajánlatot fogok kapni, de mivel egyre borúsabb idő közeleg, és miután nem Voldemort Nagyúr pártján állok, úgy gondolom jobb lesz, ha lesz egy biztos helyem valahol, egy biztos közegben, habár nagyon jól tudom, hogy a Roxfort is az ő irányítása alatt van, de hát, biztos nem én vagyok az egyedüli, aki nem velük, hanem ellenük van a tanári karból, így hát a válaszom:
-Elfogadom az állást!

   Jellem

Nagyapja halála nagyon megrendítette, sokkal inkább, mint a szülei halála, bár valószínűleg ez a korkülönbség miatt volt, bár egyik sem hagyott kis nyomot benne.
Jellemén -habár az utóbbi években pozitív változás ment végig rajta- mindenképpen észrevehetőek a szülei halála, s a nagyapja halála által okozott lelki sérelmek, melyet, habár tudja, hogy mindenképpen későn ért volna oda, tehát nem ő a hibás érte, azért még mindig nem tudja feldolgozni azt, hogy nem tudott rajta segíteni. Így aztán néha, ha nagyon elhagyja magát teljesen magába tud fordulni, s zárkózni.
Egyébként egy fura figura, miután elég sok ideig élte az "utcagyerekek" életét ezért éppen eléggé vagány, sőt sokszor le***rom stílusú, s mondhatni elég bátor, bárkivel kiáll, ha arról van szó. És persze milyen lenne egy utcagyerek? Természetesen mindenben benne van, hiába professzor már, azért vannak dolgok, amiben inkább megmaradt Roxfortos diáknak...
Mindenről megvan a maga véleménye, és nem hagyja magát befolyásolni, viszont könnyen kiakad, akár a legegyszerűbb dolgokon is, főleg, ha az olyan dolog, ami egyébként pofon egyszerű, és nem megy neki.

   Apróságok

mindig || gyógynövények, növények ; mézsör ; Roxfort ; A boltja ; Lia
soha || Voldemort ; halálfalók ; félelem ; halál ; rend
dementorok || Nagyapja halála
mumus || Halálfalók, mikor megkínozták a szüleit
Edevis tükre || Egy család
százfűlé-főzet || Élénk zöldes színű, erős, csípős, szinte ihatatlan, de mégis van egy kellemes csokoládé íze
titkok || Mióta professzor, azóta is lopott már a konyháról, nem csak a diákéveiben ; Valójában szereti Lia-t, de most már nem meri bevallani a lánynak / nőnek ; Nem igazán megy neki a kviddics, és a seprűn való repülés
rossz szokás || Minden létező dolgon dobol, általában csak néhány ujjával, de akár a két kezével is, és mindezt teljesen önkéntelenül teszi

   A család

apa || Garwoode Wymer - mugli, halott
anya || Edith Brunwin - félvér, halott
testvérek || -
családi állapot || Bonyolult, de valójában egyedülálló
állatok || Van egy baglya Craon

Családtörténet ||
Apja családját nem ismeri, soha sem volt rá alkalma megismerni, de annyit tud róluk, hogy egy teljesen hétköznapi mugli családról van/volt szó.
Anyja családjáról több tudomása van, bár már onnan is mindenki kihalt, csakis ő maradt egyedül, valójában nem tudja, hogy nagymamájával mi lett, de azt mondják, hogy egy felrobbantotta magát egy félresikerült anyaggal, még akkor mikor az édesanyja csak néhány éves volt.

   Külsőségek

magasság || 185cm
tömeg || 67kg
szemszín || kék
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || valamilyen fejkendő
kinézet || Első ránézésre valami kemény figura ugorhat be annak aki megnézi, és ebben van is valami: elég kigyúrt, magas, fején kendő, fülében fülbevalók, orrában piercing, haja hosszú (majdnem a háta közepéig ér), karjain pedig tetoválások vannak. Ezt tette vele az utcán való élet, és így kinézni annak ellenére, hogy tanár elég durva. De ettől függetlenül nem kell megijedni tőle, ez a kutya nem harap!
Persze ezek a dolgok, mint fejkendő, fülbevaló stb. nem maradnak megszólás nélkül, sok konfliktusa volt már ezekből az utóbbi majdnem tíz év során, főleg, hogy mugli holmikról van szó, de minden konfliktus ellenére sem válna meg tőlük.
egészségi állapot || teljesen egészséges

   A tudás

varázslói ismeretek ||
Ealdred meglepően jó tanuló volt, és ehhez mérten nagy tudással is rendelkezik, ami éles ellentétben áll azzal, ahogy most kinéz. A Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotályban tanul összesítve hét évig, mely alatt két szakot is elvégzett, és mindezt azért, hogy tökéletesre fejlessze tudását, és, hogy nagyapja nyomdokaiba léphessen.
Az utóbbi két évben a saját boltjában árusítja a különböző növényeit, melynek egy részét ő nemesítette, vagy éppen átkeresztezte, így többféle különleges gyógymódú növényt megalkotott már, ilyen a Febrisies, melynek leveléből főzött tea, egy pillanat alatt elviszi a lázat, vagy éppen a Ossisium, melynek a gyökerét lehet hasznosítani különböző törésekre, bár ez még nem száz százalékos, fejlesztés alatt áll.

mugli képzettségek || Tud dobolni
pálca típusa || 13 hüvelyk, fűz, főnixtoll
különlegesség || -

   Szerepjáték-példa

Ez az eredeti -diák- karakterhez készült szerepjáték-példa, amennyiben szükséges írok másikat, de, ha ez megfelelő, akkor nem módosítom

Hideg csípős téli délután volt szürkülettel, és erős köddel, ami persze nem volt túlságosan meglepő, itt Angliában. Egy fiú közeledett nagykabátban a Tiltott Rengeteg felé, s a Roxfort mintha elnéptelenedett volna, alig világított egy-egy ablak valahol az épületben, de ennek ellenére bentről vidám zene szólt, és a nagyterem ablakain át csillagszórók százait, és díszes karácsonyi gömbök ezreit lehetett látni elmosódva.
Szállingózott a hó, annak ellenére, hogy már így is bőven elég volt arra, hogy Ealdred csizmájába be tudjon folyni.
Amint megérkezett az erdő szélére lesöpörte a fején lévő kendőről a havat, majd egy nagy ugrással felkapaszkodott a legközelebbi fa legalsó ágára, ahonnan aztán egy macska ügyességével felhúzta magát, és már fent is volt a fán. Kicsit még feljebb mászott, nehogy valaki véletlenül meglássa, bár biztos volt benne, hogy ilyen nem fordulhat elő, hiszen téli szünet van, és alig néhányan vannak az iskolában, mellesleg nem valószínű, hogy észrevennék az eltűnését, mivel amúgy sem valami feltűnő ember.
Végül kényelmesen elhelyezkedett, majd miután újra kirázta a hideg, jobban összehúzta magán a kabátját, nagyon hideg volt, épeszű ember ilyenkor nincs kint -gondolta Ealdred, és elnevette magát- ebből látszik, hogy nincs minden rendben -folytatta a gondolatmenetet, majd váratlanul hó ropogását hallotta meg. Valaki itt van.
Teljesen lemerevedett, majd egy lámpást pillantott meg, ami alig húsz méterre tőle helyezkedett el.
-Van ott valaki? -kérdezte a vadőr, és lámpásával Ealdred környékén lévő fákat világította meg.
Meghallottak - gondolta a fiú - majd gyorsan végiggondolta mit kell csinálni ahhoz, hogy eltűnhessen.
A lépések közeledtek, egyre közelebbről és közelebbről lehetett hallani a hó ropogását. A vadőr megint kiáltott:
-Van ott valaki?? -kérdezte, most már több gyanakvásával a hangjában.
Ealdred felguggolt az ágon, hogy még jobban fel tudjon készülni a menekülésre, ha már muszáj lesz, és nem jön össze a dolog, mire egy adag hó lehullott róla. A francba -gondolta a fiu, majd minden erejét összeszedve arra koncentrált, hogy végre sikerüljön az, amit már oly régóta próbál összehozni, tudta, ha félig sikerül, abból nagy baj lehet, nem szabad hibáznia.
A lépések már csak néhány méterre voltak tőle, tudta, hogyha most nem jön össze, akkor menekülés van. Hirtelen eszébe jutott az anyja hozzá intézett utolsó szavai: "bújj el, Merlinre bújj el!!" - a torkában dobogott a szíve, s a lámpa fénye lassan elkezdett haladni felfelé a fa törzsén.
AAAAAA -ordított volna legszívesebben Ealdred a fájdalomtól, de már csak egy kis mély, ugatás szerű hang jött ki a torkán, mikor a lámpa fénye megvilágította.
-Ó te átok! -mondta a vadőr- azt hittem valami ember van ott! Ehh! -majd megfordult és elment...

Egyéb

avialany|| Jukka Nevalainen