A padló nélküli folyosó

Elena I. Pierce pennájából

Ez a folyosó a legrövidebb út a Nagyterem és a nagyon távoli SVK tanterem közt. A nevéből következik, hogy nincsen padló, vannak viszont oldalt kiálló téglák, melyeken megkapaszkodva át lehet jutni, de persze csak ha van hozzá elég bátorságod! Mivel a folyosó alatt nem másik folyosó, hanem egy lépcsőház van, az esés igen fájdalmas lenne.

Cellar Door

Mindkét lábammal egy-egy apró tégla darabon egyensúlyozok, miközben egyik kezemmel egy felső kiálló darabba kapaszkodok, a másikkal pedig egy tankönyvet tartok. A talárom a hihetetlenül koszos falhoz simul és már a gondolattól is rosszul vagyok, mennyi szennyeződést fogok találni rajta, ha egyszer lejutok innen. Közben a fejemet egyszer jobbra, majd balra fordítom és próbálom kitalálni, hogyan tovább.
Ez egy finoman fogalmazva kellemetlen szituáció, amibe egy hihetetlenül aljas hugrabugos harmadéves kényszerített. Sötét varázslatok kivédése után ugyanis megláttam a folyosón, és úgy véltem, felebaráti kötelességem közölni vele, hogy a frizurája egyszerűen ocsmány. Ez után persze nem tudtam szó nélkül hagyni az olcsó bizsu fülbevalóját és azt a kis lyukat a két első foga között, amitől olyan mulatságos látványt nyújt, mikor beszél. Sajnos ezzel a figyelmes gesztussal elég sok időt elvesztegettem, ezért úgy döntöttem, lerövidítem a Nagyterem felé vezető utat. Látásból már eddig is ismertem azt a bizonyos padló nélküli folyosót. Egyszer láttam is, hogy egy alsóbb éves griffendéles átkel rajta. Pontosan ezért gondoltam, hogy ha neki is sikerült, akkor nekem miért ne menne?
Az elején még semmi baj nem történt. Tégláról téglára lépkedtem a tőlem telhető legnagyobb óvatossággal. Aztán megtettem azt, amit nem lett volna szabad: lenéztem. A nagy távolság, ami köztem és a lépcsőház padlója között volt, kissé elbizonytalanított abban, hogy jó döntést hoztam. Eszembe jutott a harmadéves kviddics válogató, amikor a kvaff fejbe talált és én a földre zuhantam. nem szándékoztam ismét a gyengélkedőre kerülni, mint akkor azon a borzalmas napon.
A helyzet egyre kilátástalanabbnak tűnt, mikor már közel voltam a célhoz, de a következő kiálló rész elég távol volt ahhoz, hogy elbizonytalanítson. Éppen ezért már pár perce itt állok egy helyben és gondolkozok, vajon szégyen szemre vissza másszak a kiindulási helyre, majd onnan hosszú kerülővel eljussak a Nagyterembe, ahol már nyilván mindenki belekezdett az ebédjébe vagy dacoljak a mélységgel és menjek tovább a veszély ellenére. Késés vagy zuhanás? Egyik alternatíva se tetszett túlzottan. Igaz, az utóbbi után megint mindenki engem látogatna a gyengélkedőn és jobbulást kívánó ajándékokkal halmoznának el. Viszont nincs kedvem iszonyatos kínok között találkozni a padlóval. Nehéz a döntés.

Cassiopeia

Így fogadjon az ember Gabe Mirol-lal... Még hogy házimanó, bahh, a fene se hitte volna, hogy tényleg az lapul a ládájában! Mert a csokibéka, az még oké. A mumuson sem lepődött volna meg. De egy házimanó?! Hogy az életbe vette rá a kis szarost, hogy bebújjon az üres kajás zacskók, döglött rovarok és koszos gatyák közé? Fúj. Még mindig forogni kezd a gyomra, ha a srác ládájára gondol. Egy nap még fogja magát, feláll, és simán eldöcög a gazdája közeléből.
Tragikus nap ez a mai. SVK-n már megint kis híján beállították próbababának, amiért nem emlékezett egy alapvető ártás kivédésére. Na jó. Meg egy második és egy harmadik átok is kiment a fejéből. Azt sem tudta megmondani, hogyan kéne kivédeni egy kanárisárga villámot, sőt, az elméleti háttere is meglehetősen bicegett. Áh... Korábban kellett volna kelnie. Egészen kelés után fél óráig azt sem tudta, hogy a vajsörtől fáj olyan borzasztóan a feje és nem a szomszéd ágyon köhécselő Mortytól kapott el valamit.
Szó mi szó, SVK-n nagyon csúnyán és módszeresen bealázták, rajta röhögött a fél társaság, és most még Gabrielnek is lóg azzal, amit sajnos nem hagyott neki elfelejteni: "Oké, de ha ÉN nyerek, megadod a jelszót a naplódhoz. Feltéve, ha nem érsz oda a Nagyterembe előttem.^^ És figyelmeztetlek, gyors vagyok, mint a nyúl! Nem is. Mint egy nyúl, akinek seprűt tuszkoltak a farába! De látod, nem vagyok olyan szívtelen. Kapsz egy kis segítséget: arrafelé gyorsabb."
Micsoda egy szent! Valahol félúton járhatott, mikor kezdett leesni neki, hogy merre fele is tart. A padló nélküli folyosó gondolata valahogy minden volt, csak hívogató nem. A napló viszont... Úristen, SOHA ne fogadjon az ember részegen! SOHA ne igyon pertut Gabriellel! Még csak szóba se álljon vele, SOHA!
Mekkora egy hülye voltam...!
Szeretett volna nemet mondani, de már késő volt. A büszkesége nem engedte. Nem kifejezetten mardekáros vonás... Szégyent hoz az egész Házra.
Ilyen és hasonló gondolatokkal a fejében kanyarodik be a sarkon, amin túl a hírhedt folyosószakasz húzódik meg, és hirtelen minden levegő kiszorul a mellkasából. Azt a mindenit... Cassiopeia láthatóan elszánta magát, viszont ahogy elnézi, nem halad valami gyorsan. Sőt. Egyáltalán nem halad semmilyen sebességgel. Cellar közelebb óvakodik a peremhez, direkt hangosabban lép, még a torkát is megköszörüli, nehogy megrémítse a lányt. Ő sem bír ellenállni a kísértésnek, hogy lopva lepillantson a mélybe, de hála az égnek - évfolyamtársával ellentétben - ő nem küzd tériszonnyal. Terelőként hülyén is venné ki magát. Ja mert hogy ma reggel tudta meg, hogy benne van a kviddics csapatban! (Már jó ideje, de minden nap újra örül neki.)
- Cass? Minden oké? - Beszéd közben a cuccait lepakolja maga mellé a földre, csak a pálcáját tartja a talárja zsebében.

Cellar Door

Már csak ez hiányzott! Nem elég, hogy megrekedtem alattam a szédületes mélységgel, most még jön is valaki, aki láthatja, hogyan győz le engem ez az átkozott átjáró. Legszívesebben inkább azonnal levetettem volna magamat, mintsem találkozzak valakinek a szánakozó tekintetével. Ebben a döntésben viszont még mindig megakadályozott az a tény, hogy nem szándékozok meghalni.
Oldalra fordítottam a fejemet, és némi megkönnyebbülést jelentett, hogy Cellar állt azon a helyen, ahonnan én magam is indultam pár perccel ezelőtt. Még mindig nehéz volt számomra feldolgozni, a szülei hogy voltak képesek ilyen szörnyű keresztnévvel „megajándékozni” szerencsétlent. Én személy szerint nem bírnám elviselni, ha Pinceajtónak hívnának. Még idegesítőbb lehet, hogy minden egyes nap szembesülnie kell vele, hogy így hívják. Mondjuk, egy ilyen név elég indok lenne, hogy a mélybe vessem magamat.
- Hányszor mondjam még, hogy ne szólíts így?!  Vagy a teljes nevemet használd vagy a Cassie-t. Ennél jobban már ne rövidíts rajta! – Ripakodtam rá. Ki nem állhatom, ha valaki olyan becenevet ragaszt rám, amit nem szeretek. Ilyenből pedig már akadt jó pár. Pontosan ezért emelem fel mindig a hangomat, ha ilyesmi történik. Igaz, utólag belegondolva fölösleges energiapazarlás volt részemről, mivel ezt is el fogja felejteni újra és újra. Borzasztóan idegesítő ez az átok. Jobban kedveltem, mikor még nem volt meg ez a bosszantó rendellenessége. Azóta eléggé megváltozott és meg kell jegyeznem, nem vált előnyére. Régen még bizonyos fokig kedveltem is, ami nagy szó, főleg ha azt vesszük, egy hím nemű példánnyal állunk szemben.
- Mellesleg minden a legnagyobb rendben. Éppen egy kicsit kiszellőztetem a fejemet. Tudod, ahogy mindig is szoktam. Felettébb kellemes. Alkalomadtán próbáld ki te is– Hazudtam mosolyogva – Gyönyörű a kilátás, nemde? – Néztem le egy pillanatra, de azon nyomban meg is bántam ezt a meggondolatlan tettemet. Furcsa, de úgy tűnik, mintha a köztem és a padló közötti távolság egyre csak nőne, minél többször nézek le. Gyorsan vissza is fordítottam a tekintetemet beszélgetőpartneremre, és igyekeztem olyan arckifejezést varázsolni magamra, mintha minden rendben lenne. Csak hogy hihető legyen az előbb előadott mesém.  Nem, véletlenül se vagyok hajlandó beismerni, hogy bajban lennék. Én Cassiopeia Chesterfield vagyok, aki számára nincsenek akadályok. Se szakadékok. Biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb sikerül egyedül is lejönnöm. Vagy így vagy úgy. A segítségkérés szó nem szerepel a szótáramban.
- És te? Mi szél hozott erre? Remélem, nem itt szeretnél átjutni. Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a kilátással, szóval valószínűleg még itt leszek egy darabig. Úgyhogy, ha sürgős dolgod van, a hagyományos utat javaslom – Próbáltam leszerelni, hátha elmegy, bár miután a holmiját a földre pakolta, ez nem tűnt reális alternatívának. Nem mintha olyan meggyőző lettem volna, mint ahogy akartam. Valljuk be, ebből a helyzetből elég nehéz jól kijönni.
- Mégis hogy vagy képes lepakolni arra a mocskos padlóra?! El tudod képzelni, hányan járnak azon naponta? Még a gondolattól is felfordul a gyomrom, hogy a személyes holmimat ott helyezzem el, ahol mások az ízléstelen cipőiket koptatják – Borzongtam meg egy pillanatra a gondolattól, főleg ha azokra az ízlésficamos iskolatársaimra gondolok, akiknek a lábbelijét még valószínűleg a házimanónk is undorodva dobná el.