SERENA VIOLET HAPSTER
A múltAz élet az, ami csúf tréfát űz velem, de én rá sem nézek, mert csak táncolok és nevetek.
Mindig arra neveltek, hogy legyek közvetlen, rendes, bájos, és hogy bármit hoz az élet mosolyogva fogadjam. Rendes kis családom volt. Takaros ház a kisváros szélén, hozzá lendületes, vidám szülőkkel, s ehhez ezernyi kalandos emlék társult.
Átlagos életem volt. Nem voltak túlontúl nagy problémáink, vagyis soha nem vettem azoknak. A szüleink arra tanítottak, hogy éljük boldogan az életünket a The End feliratig, hisz nem oldd meg semmit a sok idegeskedés.
Ez mind jó, szép gondolat volt. Ám az élet megmutatta, hogy valóban milyen erős is tud lenni, s hogy igenis képes olyan indokot adni, ami elvehet tőlünk a világon mindent, életkedvet és életet.
Nyári nap volt. Az ég ragyogott, a kert zöldellt, madarak daloltak, s a kedvenc fánk tövében játszadoztunk Hellievel. Épp arról beszéltünk, hogy a szüleinket meglephetnénk valami igazán kellemes házassági évfordulós ajándékkal, amikor hatalmas robbanás hallatszott, s a ház egy szakaszából hatalmas zöld füst szállt ki.
Pont ott, ahol édesapám épp dolgozott, édesanyám segítségével. Talán nem is dolgozott, csak kedvére múlatta az időt, bájitalkeverő szaktudását kamatoztatva. Akkor láttuk utoljára őket. Leges-legutoljára. S ha visszagondolok, még ma is fáj az emlék, mely égeti az elmémet, pedig már kereken 10 év történt...
Édesapám bátyja, Harry és nagynénénk, Lora fogadott örökbe minket: Helliet, Gracet és engem. A sajátjukként neveltek, habár sokkalta tudatosabb életvitelt éltek mint a szüleink. Kicsit szükségünk is volt erre, hogy ráeszméljünk: az élet nem egy vajsör.
Habár igazán szerettem őket, feltétlenül hiányzott a régi életünk. Nehéz időszakon mentünk keresztül, de Lora nénikénk új ablakot nyitott a világra: megmutatta édesanyánk régi videokazettáját, amelyben táncolt. Táncolt, ahogy azt egész életében tette, s ez vitte sikerre a szakmájában. Ez adott egy támpontot, amivel közel érezhettük magunkhoz őt, őket. Hellie és én elkezdtünk énekelni, táncolni, s tovább vittük anyánk egy rég elveszett álmát.
Bár az álmok messze repültek tőlünk. A háború elkezdődött, s előtte 2 évvel eltűnt a kishúgunk Grace. Az élet megtépázott bennünket, újabb sorscsapás ért, s az ő szeme világa örökre a ködbe veszett.
A háború csak tetézett mindent, s félelembe sodort minket. Mert tudjuk milyen elveszteni álmokat, vágyakat, szeretteinket és életünket. Épp ezért szeretném, ha véget érne a rémálom, Voldemort lelépne, s nyugodt végre érnénk.
Jellem Serena egy nagy titok, mert igazából senkinek sem mutatja meg magát, hogy ki is valójában. Sokat beszélget barátaival, ám idegenekkel kevésbé nyílt, általában nem érdeklődik. Viszont ha meg kell szólalni bizonyára erős benyomást hagy a másik félben.
Imád olvasni, főként kalandregényeket, de az igazi szerelme a tánc. Azzal tudja főként kifejezni magát és a tüzet, ami benne él.
Vidám, kedves, habár általában csípős megjegyzései járnak az élén. Valójában viszont egy érzékeny leányzó.
Nem szereti elkötelezni magát. Legfőképp azt csinálja meg, amihez kedve van, így a tanulásban is csak olyan tantárgyakban jeleskedik, amikért oda van. A többit csak szinten tartja. Kedvence: a bájitaltan.
Kapcsolatok
Gregory Hapster; 35†; aranyvér; bájitalkeverő
Leila Darren; 32†; varázstalan/ mugli; profi standard táncos
Harry Hapster; 43; aranyvér; auror
Lora White; 38; aranyvér; kereskedő saját üzlettel
Helena Rose Hapster; 16
Grace Hapster; 7†
Azt beszélik…
Úgy játszadozik a pasikkal, mint egy tapasztalt cica a buta gombolyaggal.
Egyéb
♥♥♥
Roxfort RPG
Szerző