Szoborkert

-Fityfiritty és futyfurutty, pontosan tudod, hogy ezt te sem hiszed el. Mégis hogyna birkózhatnának meg a régi mágusok a jelen problémáival? Komolyan, Merlinnel se sokra megyünk most, nem állítja meg a sötét varázslókat, marhára tökmindegy nekünk, hogy tudunk-e róla, vagy sem-*csóválja meg a fejét olyan rosszallóan, mintha legalábbis Jules azt mondta volna, hogy lehetetlenség egy közepes méretű üstben megfőzni a leghétköznapibb bájitalokat.* -Persze-persze, gondolom ezzel a szöveggel pálcázod be marad Binnsnél, de annyira felesleges és nyilvánvalóan nem igaz, hogy az szinte fájdalmas. Írd meg regényként. Mentsd meg az utánunk jövőkét, te vagy a Griffendéles, én hősöm!-*veti a fiúra csillogó szemeit, szorosra fűzve összekarolásukat, legalább olyan hitelesen, mintha tényleg, de tényleg hinne abban, hogy a megváltás kulcsa Jules-nál van, aki ugye, leginkább a leggyengébb láncszem lehetne kettőjük közül.*
-Pah-pah, legyél ami lenni tudsz, de akkor érts engem, hiszen mindketten angolul beszélünk-*nevet halk, meglágyított hangon, a fujtatás talán még kedvesebbé és törődőbbé tette, még ha a maga fura módján teszi is ezt.*
- Szerintem kevés nálam sokoldalúbb srác jár az iskolába, de ne akard, hogy most pontról pontra végigmenjek mindenkin, hogy kinél miért vagyok sokoldalúbb-*szinte fontoskodó a hangja, bár egy kis egészséges egoizmus még senkinek sem ártott meg.*
- Nagyon tisztelem és szeretem de Crasso professzort, ő a házvezetőm is, de, hogy jön ez ide?-*pislant néhányat.* -A testalkata attól még nem való nekem, hogy ő egy jó ember lett benne... félremagyarázol-*sóhajtja három primadonna mértéktelenül fájdalmas drámaiságával, belefeszül a tüdeje és a lelke ebbe a végtelen, hatalmas keservbe.*
- Azt mondtam, hogy a férfivá váláshoz csata kell, de azt egy szóval sem, hogy nekem azzá kell válnom. Csak megmondtam, hogy nem a történelemtanulás az útja, ahogyan azt sugalltad... tündérfény. Újabb szó, ami, mint egy végtelen széles patakba dobott kő vezethetné a lépteidet a társaiddal együtt oda, hogy írj. Ha nem tudsz írni, úgy manuálisan, nagyon szívesen megtanítalak rá, de aki ilyen szavakat használ, mint te, az nyilvánvalóan remekül fogalmaz, különben ezek nem jutnának eszébe.
*És ez így, kivételesen teljesen logikus, kék szemében visszatükröződnek a kastély fényei, ahogy felhunyorog a fiúra, teljesen barátságosan, mindenféle hátsó szándéktól mentesen, de a pupilláját, ami meglehetősen kitágult már ott táncol a jövő Jules-a, akit ugye még meg kell tanítani táncolni, de aki már ebből a táncból csodálatos báli jelenetet ír a szétszórt sóból gyúrt alternatív lila sóemberkék számára, ami történet valami elbájoló tanulsággal vezeti az elkövetkező kicsinyeket.*
- Nem értek se az érzelmekhez, se az inferusokhoz, és miért pont ne írhatnál erről? Megírhatnád a csattanójában, hogy az inferusok nem mind gonoszak, ahogy a vérfarkasok sem, lásd Lupin professzor esetét. Írhatnál ilyen meséket. Meg rendes meséket is... amúgy nem, szerintem egyáltalán nem zöldek-*rázza meg a fejét enyhén elbizonytalanodva, aránylag kevés hullával találkozott élete során, és, nos, az nem tűnt éppen zöldnek, hanem sajátos volt...
Jules pislogása mindenesetre tanulságos, de amit mond... most először látszik igazi harag az arcán, noha csak egy gyors villanás az a szemében, maszk takarta arcán futó zománc, ami már pereg is le, hiszen ebben a feltevésben is csak Jules rászorultsága válik nyilvánvalóvá.*
- Mélypont? 17 éves vagy, kamaszfiú, aki nem volt kiskamasz sem igazán, mert az apja mindenhova hurcolta, mint egy csomagot. Mindenki tudja, hogy a lányokkal mennyi baj van, ezért nyilvánvaló, hogy a szüleim elég jól edzettek, gondolj csak vele, az én szüleim is... tehát a két kislány kezelésének képességével az ő rátermettségüket bizonyítottam, nem pedig azt, hogy te el vagy rontva. Szerintem nagyon paranoid módon állsz hozzám, akkor is, amikor voltaképpen kedveset mondok neked, de -*megvonja a vállát, mint akinek semmi nem számít, hosszabb lélegzetvételű, csendes monológja vagy eljut Jules lelkéig, vagy nem*-...tőlem aztán arra bízod a lelked, akire csak akarod, fogalmam sincs, hogy mit tudhat aki „komolyabb” szerinted, és nem egy szülő, aki napi szinten foglalkozik ilyesmivel, de a lényeg, hogy ettől még nem úszod meg, és mindenképpen elviszlek a nyáron magunkhoz, vagy, mivel te utálsz utazni, odaköltözünk egy kicsit hozzád, nagyon príma sátrunk van, még az öcsém is elbírja, de még kandalló is van benne-*feszít egyet büszkén, ha már egyszer lehet.
Felpislog rá, elvigyorodik.*
-Most ki mond ellent önmagának? A fehér teremben még azt mondtad, nem is akarsz senkivel megismerkedni. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki szívesen pajtáskodva veled, csak mivel sikítva, szó szerint, sikítva rohansz el az emberek elől, így aztán tényleg elég nehéz megmutatni neked a korodbelieknek, amit ők tudnak... de most komolyan. Én bátorítsalak? ÉN!? Beleesem a pedofil kategóriába.
*Rendületlen a vigyora, aztán biccent, leveszi a bűbájt a fiúról, és magáról is.*
-Nem tudom miből van, én arra gondoltam, hogy akármi is az ital, simán csak bevörösítem, és egy kis habot rá, tudod, mintha frissen ontották volna, máskülönben az íze maradhatna amilyen volt. Ne ijedj meg-*mondja komolyan, immár leengedett karokkal.* - Olyan megszeppentnek látszol, ne félj. Rossz látni. Ez a Roxfort. Kissé problémás most, de mégiscsak egy otthonos hely, és a bálon senki nem fog bántani. Biztos, hogy nem.
folyt. köv. odabent?

Köszönöm a játékot!

A játéktér SZABAD!