Mira Hawkins

MIRA HAWKINS

alapok

jelszó || "Cedrah Lupen az egyetlen véla férfi."
teljes név || Mira Hawkins
becenév || Mira; Haws
nem || nő
születési hely, idő || Cowes, Wight sziget 1980. június 2.
kor || 16
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || hatodik

a múlt

Így hajó nélkül nézegetni egy nagyobb vízfelületet kissé nyomasztó. Mondjuk lehet, hogy egy esetleges böhömnagy csápos szörnyeteg tudata kelt ilyen hatást néha, nem tudom. Vagy esetleg a szeles idő az oka. Csak egyszer jártam a tavon csónakkal, méghozzá kisgólya koromban. Olyan volt, mintha egy másik világba lépnék át, és valószínű, hogy ezt az utat többet már nem lehet visszafele megtenni. Ezért ez a legkedvesebb fám mind közül: mert mikor lenézek a tóra, mindig magam előtt látom a sok elsőst a csónakokban.
A „víz” szó tömeges emlegetésével kapcsolatban mindenképpen elmondanám, hogy szigeten nőttem fel. Elég jó dolog, mármint annak, aki kedveli a vizet, mindenképp. Sajnos a dolog muris voltát elég erőteljesen beárnyékolja az a tény, hogy jelen sziget, amelyről beszélünk éppen egy SZIGETORSZÁG egyik szigete, és elég kicsi. Ez lenne a Wight sziget. Édesapám hajózik, mióta az eszemet tudom, gondolom, ennek szerepe van a hajós őrületemben. Gyanítom igen nagy. Teljes mértékben mugli, csakis édesanyám révén ismerkedett meg a mágiával, aki és az elég hangzatos nevű Mágiaügyi Minisztérium Nemzetközi Máguskapcsolatok főosztályán dolgozik. Gyerekként kissé problémás voltam, főleg anyám számára, aki már - már túlzásba vitte a sopánkodásait boszorkány mivoltom kérdésességével kapcsolatban. A nagymamám volt az, aki megismertetett igazán a mágiával, tudniillik sokáig félő volt, hogy kvibli leszek. Na persze nem kezdtek el dugdosni rögtön, szóval a hánytatott sors elmaradt, bár a mugli dolgok- legalábbis életem első tizenegy évében – jobban belevésődtek a fejembe. Úgy látszik, apai ágon szorult belém egy kis művészi érzék, talán ezzel sikerült legjobban kárpótolnom magam az ügyetlenségemért mágustanonc éveim előtt.
A roxforti értesítőm után kissé megváltozott a helyzet. buzgó méhecske módjára vetettem bele magam a seregnyi hasonszőrű gyerkőc közé, és nagyon bizonyítani akartam, ki akartam érdemelni a helyem, és sikerült is. De hát nem marad mindig tizenegy az ember, lázadni is kell valamikor, habár nálam a nagy forrongás a lustaság és a nemtörődömség képében teljesedett ki. Úgy a harmadik évben jöttem rá, hogy nem fenékig tejfel varázslást tanulni, főleg ha abszolút nem értek egy tárgyhoz. A teát például én INNI szoktam, nem olvasni, és semmi esetre sem szeretek gömböket simogatni. Egyedül a füstölők mellékhatásai kárpótolnak a végigszenvedett jóslástan órákért. Hát a jóslástani borzalmak után kezdődött meg a radikális szelekciós akcióm, miszerint eldöntöttem, hogy – a tanárok véleményével ellentétben – nincs szükségem feltétlenül minden ismeretre, amit az órákon megszerezhetnek a diákok.
A harmadik év utáni nyár volt, ami feltette az i-re a pontot: a nagymamám halála után már nem úgy mentem Roxforta, mint az első alkalommal. Azt hiszem Roxfroti pályafutásom alatt a negyedik évem volt a mélypont, mind az osztályzataimat, mind a körülöttem lévőkhöz való hozzáállásomat tekintve. Örömmel jelentem azonban, hogy a következő évi pályaválasztási tanácsadás azt hiszem újra kellő motivációt szolgáltatott, hogy a régi önmagam legyek (a szelekciós elvemet kőkeményen megtartottam persze).
Szabadidőmben sok időt töltök a Roxfort birtokán lévő rakás fa közül valamelyik alatt, vagy esetleg az ágyamban. Jólesne leírni, hogy ilyenkor a világ nagy dolgairól elmélkedem, de nem egészen így van. Például hogy jutottam idáig? Egy fa alatt ülök, és arról beszélek magamban, hogy miről szoktam filozofálni, ha egy fa alatt ülök. Nem mellékesen közben a fél élettörténetemet elregéltem. Hogy szalad az idő…

jellem

Akaratos, erős jellem de emellett nagyon segítőkész és jó csapatjátékos. Afféle „ami a szívén az a száján” típusú lány, ezt többen is a szemére vetik, de makacs természete miatt nem nagyon foglalkozik az efféle kritikákkal. Elsősorban saját magának akar megfelelni, nem pedig másoknak. Szereti a dolgokat a maga módján elintézni, nem szereti a bonyolult megoldásokat.
Tehetséges boszorkány, de szorgalma a szülői szabályozás hiánya, valamint egy nagyobb érzelmi mélypont miatt az évek alatt kissé megcsappant, bár a vizsgák alkalmával igyekszik jól teljesíteni, és ez – meglepően - sikerül is neki, bár csak kedvenc tárgyainál.
Elsősorban vidám, társasági emberke, bár az egyedüllét sem áll messze tőle, a hülyeség meg főleg nem.

apróságok

mindig ||
hajók
édesség
rajz
álmodozás
érdekes könyvek
cappuccino (az ital)
Cappuccino (a macska)
jó időben üldögélni a birtokon

soha ||
jóslástant tanulni
normálisan hordani a talárt
fekete mágia
felszínes emberek
dolgok túlbonyolítása
A Roxfort története

dementorok || a nagymamája halála
mumus || pókok, férgek, magas helyek
titkok ||||
a jóslástan órákat és vizsgákat mind végighaknizza. (bár ez nem olyan egetverően nagy titok)
Önmaga szórakoztatására mindig kiszemel valakit a birtokon töltött szabadidejében (vagy akár tanórán) és lerajzolja az illetőt. Természetesen a rajzokat soha nem mutatja meg senkinek.
A macskáját egy nyáron a barátnőivel lopta egy mugli kisállat-kereskedésből, mert nem volt náluk mugli pénz

rossz szokás || roppantul figyelmetlen; ha unatkozik, vagy ha ideges harapdálja az ajkait

a család

apa || John Hawkins; 47; mugli
anya || Mary Grant Hawkins 45; boszorkány
testvérek || -
családi állapot || egyedülálló
állatok || egy macska: Cappuccino

külsőségek

magasság || 163 cm
tömeg || 58 kg
rassz || európai
szemszín || sötétbarna
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || szórakozott, figyelmetlen
kinézet || Viszonylag alacsony formás, de túl vékonynak nem mondható. Hosszú haját általában kibontva hordja, vagy kócos formátlan kontyot formál belőle, szóval lóg bele a világba. Általában nem sminkeli magát, de olykor nagy sötét szemeit fekete szemceruzával emeli ki még jobban. Ahogy már említettem az iskolai egyenruha szabályszerű viselése alkalmanként elég távol áll tőle.
egészségi állapot ||

a tudás

varázslói ismeretek || Kedvence a slágertantárgy az SVK. Szereti a bájitaltant is annak ellenére, hogy egyáltalán nem nyújt kiemelkedő teljesítményt a tárgyból (saját bevallása szerint: „kotyvasztani jó”). Érdekli a mágusvilág történelme, viszont a mágiatörténet tantárgy nem tartozik a kedvencei közé. A jóslástan a halála, bár órára bejár, mert jó elmélkedési és rajzolgatási lehetőségeket lát benne.: D
A nonverbális varázslatokhoz, a védelmi bűbájokhoz, valamint a rúnaismerethez viszont jól ért. Kíváncsisága miatt olyan témákba is belekóstolt már, amik ugyan nem képezik a tanagyag szerves részét, ám hasznos információt nyújtanak, főleg az álomszakmájával kapcsolatban.

mugli képzettségek ||
pálca típusa || 11 hüvelyk, cédrus, főnixtoll maggal
különlegesség || -

egy darabka belőled

„Gondolj valami szépre, valami igazán boldog élményre.”
Valami szépre… valami jóra. Egy kis pontosítás igazán jól jönne. Az első barbi baba kézbevétele – kilőve. Régen volt, tán igaz sem volt, és különben is utálom a barbikat. Túl tökéletesek és anatómiailag deformáltak. Jut eszembe, biztos érdekes képet vághatok. De nekem nem fáj, szóval remélhetőleg a többieknek sem.
Az itt töltött napjaim nagy részében jegyzetelés és órára figyelés helyett ezernyi gondolat suhan át a fejemben, régebbinél régebbi emlékek az agyam legrejtettebb zugaiból is, és most amikor kéne egy emlék, nem jön semmi. Olyan ez, amikor várod a metrót, és tudod, hogy három percenként jár, de mégsem jön. Rég ültem már metrón.
-   Mira megvan már az emléked? ha igen…
-   Metró. – csúszott ki a számon, csak úgy mellesleg, magam elé bámulva.
-    Hogy mondod? – kérdezett vissza kissé zavarodottan szolgálatkész tanárunk.
Na, igen, ez van, ha félbeszakítanak gondolkodás közben.
-   Még nincs. –feleltem gyorsan, hogy az imént elhangzott szó garantáltan minden körülöttem álló memóriájából villámgyorsan törlődjön. –dolgozom rajta. A tanár erre készségesen továbbállt, bizonyára a nagyon komolyan bólogató arckifejezésem eredményeképp.
Azt igazán nem mondhatom, hogy eddig hányatott sorsú gyerekkorom volt, szóval nem állnak távol tőlem a szép emlékek. Keresés közben körbenéztem a termen, és már láttam a kusza fénynyalábokat, ahogy keresztbe kasul szelik át a termet, sőt némelyiknek már egész kifinomult alakja is volt. Állat, mondjuk.
A gyerekkor felemlegetése úgy tűnik megnyitotta a képzeletbeli elzárt csapot a fejemben. Bizonyára valami felettes hatalom ijedten konstatálta, hogy nagy a túlnyomás. Egyetlen emléket láttam megfelelőnek:

A megszokott helyemen ültem, egy fa alatt az utcánk végében és a kikötőt bámultam. Apámat vártam, mert épp egy több napos hajóútról érkezett haza. Talán azért is vártam a szokásosnál is jobban, mert megígérte, hogy a legközelebbi alkalommal elvisz magával. Tudtam, hogy a következő útja Brightonba lesz, és én imádtam hajóval a túlpartra menni.
A Brightonba való ígéretes hajóutam mellett viszont egy másik gondolat is foglalkozatott akkor. Mégpedig hogy felvesznek e Roxfortba, vagy nem. Hogy boszorkány vagyok e vagy kvibli. Ettől féltem a legjobban. Elhessegettem a gondolatot, és megpróbáltam megnyugtatni magam, hogy nem sok minden fog változni, ha nem kapok értesítőt. Persze ezt még én sem hittem el magamnak. Folytattam a várakozást, és most a kikötő felett köröző sirályok kötötték le a figyelmem, mivel észrevettem egy sötét foltot közöttük. Az azonosítatlan repülő tárgy kivált a többi madár közül, és a lakóházak felé vette az irányt.
-   Egy bagoly – suttogtam tátott szájjal, csak úgy mellesleg magamnak, majd elkiáltottam magam: – Hisz ez egy bagoly!
A következő pillanatban pedig már csak szaladtam, szaladtam automatikusan a ház felé, a kertbe a bejárati ajtóhoz. Láttam, hogy a madár már dolga végeztével komótosan vitorlázik el az égbolton. Berontottam a házba. Anyám éppen ebédet főzött, és meglepő módon a nagymamám is ott ült vele a konyhában.
-   Nekem… nekem jött levelem? –kérdeztem az egyik arcról a másikra kapkodva a fejem. ám a választ már nem vártam meg, mert láttam egy borítékot az asztalon, nagy vörös pecséttel, smaragdzöld címzéssel. Felkaptam, és többször is megforgattam a kezemben. Talán sablonszövegnek hangzik, de akkor olyan boldog voltam, mint még soha. Ezután a pergamenlapok olvasása kötötte le minden figyelmem.
-   Azt hiszem, drágám, lesz egy utunk Londonba. –törte meg a csendet anya.
-   Igen… igen. –bólogattam fel se nézve, csak nézegettem az oldalakat, aztán végre felnéztem. – de most nem hajóval akarok a túlpartig menni. Menjünk hopp porral.

Nagy levegőt vettem. Megvan a megfelelő emlék, ami kellően boldog, kellően szép. Meg egy utolsó, igazán nagy sóhaj után meglendítettem a pálcámat:
-   Expecto Patronum! – Még ki sem mondtam, már tudtam, hogy ezúttal sikerült. Ezüstös színű, bizonytalan körvonalú fénynyaláb szökött elő a pálcámból, felreppent, majd eltűnt a többi között. Én csak egy elégedett félmosollyal nyugtáztam a sikeremet, de a barátnőm, Alex nem bírta ki szó nélkül:
-   Mm… egész szép. Szerintem pillangó. – az állat nevét még jól ki is hangsúlyozta. Én meg csak egy „ugyan már” hangjelzést adva, oda sem nézve gyönyörködtem tovább munkám gyümölcsében.
-   Egy szép lepke. –Tódítottak már többen is, időközben pedig vége lett az órának.
-   Biztos, hogy nem. – ráztam meg a fejem magabiztosan, bár a hangnem elég zaklatottra sikeredett. Elindultam a kijárat felé, de még egyszer visszanéztem. – Én TUDOM, hogy sólyom volt…
A halk perszékre és a nevetésre már nem figyeltem oda, pedig esküszöm, még metrót is mondott valaki.

egyéb

Az egyedüli Roxfort utáni munkalehetőség, ami érdekli az átoktörői szakma. A fél tanári kar sem volt elég hozzá, hogy eltérítsék a céljától.