Hogyan szegjük meg az összes szabályt

[Roxfort; Ki mit tud?[/b]Hogyan szegjünk meg az összes szabályt?]

Roxfort; Ki mit tud?[/b]

Hogyan szegjünk meg az összes szabályt?

Az iskola hivatalos házirendjén alapuló játék.

„Minden óra látogatásköteles.”

Mi is juthatna eszembe ezen a verőfényes hétfői, szeptemberi napon más, mint a mi hőn szeretett és könnyekig tisztelt házirendünk? Talán a tanáraink lelkesítő szónoklatai andalították el fiatal elmém, esetleg a vágy, hogy ismét tankönyvet foghassak a kezembe, és alámerüljek a csak arra méltóak számára fenntartott tudásanyagba?
Az én elmémet jelenleg az ágyam utáni vágy fűti, ezért állok most a tanterem előtt a többiekhez préselődve nagyjából olyan pozícióban, hogy ha megmozdulnak, én biztos a padlón kötök ki. A tekintetem sem a lelkesedéstől csillog, hanem a könnyektől, amiket az elnyomott ásítások eredményeznek. Annyira felkészült és összeszedett vagyok, mint egy csapat másnapos egyetemista szombat reggel, azzal a különbséggel, hogy képes lennék magamtól is függőlegesben maradni, csak kényelmesebb a tömegre bízni a nagyszerű feladatot, abban a reményben, hogy majd ezután szépen megsimulok a padomban, és McGalagony nem veszi észre a lelkesedésem tökéletes hiányát. Elheverek én itt némán, megbújva a könyveim mögött, ne is zaklassuk egymást ma reggel ilyen mókás kis részletekkel, mint a kötelességek és a jövőre való felkészülés. Ígérem, még horkolni sem fogok, néha cuppogok ugyan egy sort, de legalább feldobjuk egymás napját…
Nyílik az ajtó. Laposakat pislogok, nagyot csípek a combomba abban a hitben, hogy hozzám tartozik, aztán a mellettem álló felvisít, és rá kell jönnöm, hogy eggyel elnéztem a lábakat, a tanerő pedig máris kiszúrt magának, pedig eddig nem volt szokásom a társaim csipkedése.
- Balmoral kisasszony, remélem, nem azt tervezi, hogy csendes pihenőnek használja az órámat! – köszönés helyett megteszi ez is, édes fogadtatás – A talárja pedig kifordítva van magán, igazítsa meg!
Már épp vitatkozni akarok, hogy dehogyis követek el én ilyen impertinens kis devianciákat, mikor rá kell jönnöm, hogy teljesen igaza van, a varrás kívül feszít vidáman. Morgok pár sort a hallgatóság nagy örömére a kora reggeli cseszegetésről, de ez most kivételesen elkerüli a drága tanárnő figyelmét. Megindul a nép előre, sorjáznak az emberek befelé, az előbbi támadásom áldozata szúrósan bámul rám, mikor én is belépek a terembe, de hát ez legyen a legkevesebb. A lendületnek köszönhetően majdnem nekisétálok az ajtókeretnek is, de az utolsó pillanatban a fejem elkerüli a koppanást, és bent találom magam. Bájos a díszlet, a többiek már a helyükön ülnek, mögöttem csukódik az ajtó. Az ágyamra gondolok, a pihe-puha párnákra, a meleg takaróra, és a békés, andalító csendre, ami most fent honolhat a szétdobált ruhák között… sarkon fordulok, és a tudatom utolsó segélykiáltásával a kilincsre markolok.
- Balmoral kisasszony, mégis hová megy?!
De én már suhanok is tova ezen a szép szeptemberi reggelen, amikor mások erőtől duzzadóan vetik bele magukat a tankönyvükbe… már repülök is vissza az ágyamba, mert vannak napok, amikor az a legjobb döntés, ha el sem kezdjük őket.

2. Takarodó este tízkor.

- Jada! – Ragadja karon a lányt, mielőtt az beléphetne a Griffendél klubhelységébe vezető portrén. Lassan tíz óra van, de ez nem érdekelte… Félt. És nem a prefektusoktól. Hanem a ténytől, hogy a háború sötét árnyai egyre csak gyülekeznek a Roxfort felett. Hamarosan vége lesz még ennek a kevéske jónak is, amit egy kicsit, valahogy megőrzött még magának ez az intézmény. Nem szól. Csak húzza maga után barátnőjét, aki egy cseppet sem ellenkezik…
Az egyik lépcsőforduló után van egy bemélyedés a falon, valami apró folyosóféle, de igaziból meghatározhatatlan milyen építészeti célt szolgált. Az viszont nem kérdés, hogy a diákok mire alkalmazták…
Jadát maga előtt engedi be a szűk résen, miközben máris csókokkal ostromolja nyakát.
A ma éjszakát is itt töltik…

"Tilos takarodó után a folyosókon tartózkodni."

Még egy álmatlan éjszaka. Egyre hevesebben forgolódok az ágyamban. Túl sok dolog kavarog a fejemben. Túl sok megválaszolatlan kérdés. Túl sok ötlet. Túl sok téma, ami kíváncsivá tesz. Túl sok! Ki kell ürítenem az agyam. Egy kis ideig bámulom a baldachinos ágy tetejét, aztán hangtalanul felkelek. Felmarkolom varázspálcám, s a köntösöm zsebébe mélyesztem. Rutinosan végigsurranok a hálótermen, a lehető legkevesebb zajt keltve, nehogy barátaim felébredjenek. Leosonok a lépcsőn, kilépek a klubhelyiség ajtaján, majd elindulok. Mintha hallanám, ahogy megnyikordul az öreg fa. Kint a folyosón már jóval óvatosabban mozgok. Még csak az kéne, hogy elkapnának! Ettől a gondolattól mosolyognom kell, hisz mindig kicselezem az öreg Friccset. Hangtalanul lépkedek lefelé a lépcsőkön. Egy emelet, majd még egy. Már majdnem leérek, amikor zajt hallok. Léptek, amelyek egyre közelednek. Körülnézek a lehetséges egérutak után, s találok egy kis beugrót az egyik folyosón, ahová nem ér el a holdfény. Tompa ugrással belevetem magam a sötétbe, a lehető legjobban nekilapulok a falhoz, s visszafojtom a lélegzetem. Biztos az öreg, fordul meg a fejemben, aztán a következő pillanatban, mintha csak varázsütésre bukkanna elő, megpillantom Friccs görbe alakját. Csoszogva járkál, kezében kis lámpással. Ahogy eltotyog mellettem, behunyom a szemem, s kezem lassan a zsebemben megbújó pálcára csúsztatom. Az öregnek nincs annyi esze, hogy benézzen a beugróba. Micsoda vén tuskó! Elmosolyodok, majd kivárom, míg az alak teljesen eltűnik a következő fordulóban. Elindulok az ellenkező irányba, sietős, de néma léptekkel, egyenesen az iskola udvarára, most már magabiztosabban, mint mindig. Mint minden álmatlan éjszakámon.

4.Tilos észrevenni, hogy itt nincs értelmes szabály

- Ne vitatkozzon velem, Channing, nem ülhet le a griffendélesek asztalához reggelizni, ön nem ennek a háznak a tanulója!
- Igen, tudom, de.. a tanárnő épp egy hete mondta, hogy össze kellene tartanunk, és én csak eleget szeretnék tenni ennek a kérésnek.
-De nem úgy értettem, hogy üljön a társa ölébe! Azonnal menjen vissza a számára kijelölt helyre elfogyasztani a reggelijét!
-Tulajdonképpen mindig meg akartam kérdezni, miért erősítik a házak közötti széthúzást ezzel? Nem gondolja, hogy sokat segítene a szocializációban, ha együtt ehetnénk? A házak tanulói nem színek szerint, hanem a barátaik mellett. Lehet, hogy akkor senki nem meresztene ránk ilyen szemeket csak azért, mert két, úgymond egymással haragban lévő ház tagjai vagyunk, és egymás kezét fogjuk.
-Ne vitatkozzon velem, Channing, és legfőképp, szálljon ki Mr. Addamson öléből!
-De tanárnő... mióta tiltja szabályzat, hogy én a reggelit a barátom ölében ülve fogyasszam el kultúrált körülmények között? Miért nincsenek itt értelmes szabályok?
- Elegem volt, Channing, két hét büntetőmunka az alagsori tanteremben! Ott majd lesz ideje elmélkedni üstpucolás közben a házak közötti íratlan szabályokról!
-Hát igen, ott ön is behatóan elmélkedett a férfiak biológiai működéséről, amíg rajta nem kapták...
-Mit motyog magában, Channing?
-Semmit, tanárnő, semmit. Tudom, ön is volt fiatal, és van néhány izgalmas emléke...