Ginevra Weasley
[Topiktulaj]
▶ acél weasley ◀
Hozzászólások: 94
Jutalmak: +185
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : Weasley-vörös
Szemszín: barna
Kor: huszonhárom éves
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Nem nyilatkozom
Munkahely: Holyheadi Hárpiák
Kedvenc tanár: McGee & Lupin
Kviddics poszt: Hajtó
Pálca: 10 hüvelykes mogyorófa egyszarvúszőr maggal
Nem elérhető
|
|
« Dátum: 2024. 11. 17. - 20:28:26 » |
0
|
sometimes you just don't know the answer
'til someone's on their knees and asks you
- Szóval... - a bögre élesen koppan, ahogy Hermione elé teszi, és olyan várakozó arccal támasztja a csípőjét a konyhapultnak a túloldalon, hogy a vendégében egy szemernyi kétség se maradjon: most rajta a sor.
Ez a minimum, egyébként, ha már Hermione rá annyira kevéssé jellemző módon, ezúttal hívatlanul érkezett, és még baglyot sem küldött, ami a jöttét előre jelezte volna. Vagy mégis, csak nem vette észre? Szokásává vált, hogy hosszan aludjon, amikor éppen nincs se kora hajnali edzés, se pedig meccs, amin a legjobb formáját akarja nyújtani. Nyilván. Weasley kisasszony legjobb formája mostanság egyébként is közmondásossá kezd válni, és még akkor is, ha tudja, hogy ehhez Harrynek nincs köze, nem egyszerű elfordítania a fejét, mikor az újságárusnál a saját arca villant frivol mosolyt minden arra járóra. Hiszen nem voltak házasok, nem tartozik neki semmivel, és mégis, mégis úgy fest, hogy most az egész világ - de legalábbis minden újságolvasó - szemében ő lett a hárpia, a yezabel, az a repedtsarkú, hogy egyéb jelzőt ne is említsen még gondolatban sem, aki csak kihasználta a Kis Túlélő megannyi komplexusát, szeretetlenségből fakadó vakságát, nevezzük bárhogyan, és most, amikor már nem olyan kényelmes -
Nem, nem akar erre gondolni, úgyhogy a saját bögréjét szorongatja, és iszik, minden különösebb meggyőződés nélkül. Hermione jelenléte betölti ezt az eszelősen drágán bérelt, meglehetősen apró lakást, amit mégis annyira szeret, és amit sosem adott volna fel azért, hogy Harryhez költözzön, pedig sokak szerint - sziasztok, újságolvasók! - már régen meg kellett volna tennie. Akkor most nem tartana itt. Sem ő, sem a málnateája, a meglehetősen fantáziátlanul benne úszkáló két karika citrommal. - Bocs a kupiért. Ha tudtam volna, hogy átjössz, megpróbáltam volna elmosogatni. Vagy feltenni egy kávét ehelyett a... - a bögréjébe pillant, elhúzza a száját, azután ismét Hermionéra szegezi a tekintetét. - Gondolom, Ron nem tudja, hogy itt vagy. - Az utóbbi időben nem sokat beszélt a bátyjával, mert mint kiderült, ő is olvassa azokat az újságokat, amiket mindenki más. Tulajdonképpen nem lepte meg, ahogyan az anyjuk reakciója sem, aki az ő fájdalmával nagyjából két percig törődött, de azóta is aggodalmaskodva kérdezi, és Harry hogy viseli? Szívesen mondaná, hogy furcsa lenne, ha ebben a helyzetben egymás vállán sírnának, de látszólag ez senki másnak nem ütött szöget a fejében, ami az otthoniakat, a családját illeti. Akiket - talán ezért - mostanában ritkábban látogat meg, akikkel nem szívesen beszél a munkáját leszámítva bármi egyébről. Hiszen éppenséggel nincs is bármi egyéb. És semmi olyan, ami Molly Weasleyt vagy Von-Vont kizökkenthetné a gyászból, amit a kapcsolatuk lezárulása idézett elő.
|