Hideg föld, véres föld

[Előzmény:]

Előzmény: Ostrom

"Vonatok, melyek hozzá visztek, / Vonatok, melyek tőle hoztok, / Óh, vonatok, járjatok rosszul, / Ha éjszakában száguldoztok. / Messziről intő lámpák fénye, / Hova engem: halálba csaljon / S találkozzunk egy szörnyüséges, / Halálüvöltő lakodalmon."

Két perc oly' örökkévalóságnak tűnik. Két perc rengeteg idő, hogyha véres szilánkok sebzik bőrödet. Nagyon hosszú idő, ha a vér némán csordogál a sima, fehér bőrön. Hideg a föld, a gerinc keményen koppant eme köveken, s azóta meg se moccan. A testnek fáj, a léleknek fáj. A vér se csordogál némán, csak nem hallani. Nem hallani, mert elnyomja a vérfagyasztó sikoltozás. A sikolyok ostromolják az omladozó falakat, éles szélként zúg el a repedések között. Három perc rengeteg idő, hogyha az ember egyedül van.

Négy perc telt el azóta, hogy törmelék zúdult ugyanarra a földre, ahol ő most mozdulatlanul fekszik. Kőszoborként fekszik, s csak ajkai remegnek, ahogy a jajveszékelő kiáltozások elhagyják torkát. Nem mer mozdulni, mert fél, hogy fájni fog. Fél attól, hogyha megmozdul elsötétül a világ, és sosem találja meg a világosságot. Sír és ordibál, zokog hangosan, percekig.
Öt perc rengeteg idő, hogyha az ember egyedül fekszik egy folyosón. Vérfagyasztó csend van, a rettegő hang elnémult már. Eltűnt, mint a visszhang a barlang érdes, párás falakon. A vér már hangosan csordogál, semmi sincs, ami túlharsogja. A halk szuszogás, amely elhagyja a két ajkat messze nem elég erős ehhez.

Egy kék szempár nézi a szabad eget. Csak egy apró résen figyelheti a furcsa vöröslő eget. A kék szempár könnyes szemmel pislog, hogy elzavarja a könnycseppnek hívott hátborzongató szellemeket íriszeiből. Homályos tekintetében a félelem tükröződik. Öt percig sikoltozott, rikoltozott, ordibált, hátha valaki segít rajta, de a folyosó kövei némák maradtak, nem hallatszódtak rajtuk léptek. Öt percig rettegett, hogyha megmozdul, belehal. Csontjáig hatolt a fájdalom, ha arra gondolt, örökre magára maradt. A másodpercek kattogtak a tudatában, de nem előre. Visszaszámolt.

Fél. Anyukáját akarja látni, ahogy a szobájába hoz neki egy bögre forró kakaót. Apukáját akarja látni, ahogy bejön a szobájába, megöleli, megsimogatja a szőke fejét, puszit nyom a homlokára, és lánya szemeibe néz. Otthon akar lenni egy puha ágyban, meleg takaróval nyakig betakarva. Zenét akar hallani, valami megnyugtató, halk zongoraszót. Félhomályt akar, amibe pont az íróasztaláig lát, viszont az alatta rejtő világot már nem látja. Be akarja hunyni a szemét, és aludni. Szépet álmodni közben, és reggel a redőnyön beszűrődő napfény vakító sugaraira felkelni.

De ő véresen fekszik a hideg folyosón.