III. Eledir de Infernal

III. ELEDIR DE INFERNAL

Nincs olyan, hogy sötét, vagy világos varázslat, ezek csak az emberek szívében léteznek!

Alapok

jelszó || "A természet nem szegi meg a törvényét."
így ejtsd a nevemet || harmadik Eledir dö Infernál
nem || férfi
születési hely, idő || Wales, Pembrokeshire megye; 1986, Április, 06.
horoszkóp || Kos, Nyilas aszcendens
kor || 12
vér || arany
évfolyam || 1.

A múlt

1986 tavaszán született. Szülei, Sigmur és Morgana, talán éreztek benne valami újdonságot, vagy csak azt akarták, hogy e gyermek, az első szülöttjük valami újat hozzon a családjuk életébe, ezért a wales-i ház alapítóról nevezték el. Minden alap, s a család szerint fontos dologra, mint alapvető matematika, mágus történelem, írás, olvasás, idegen nyelvet(spanyolt, franciát) ének és zeneművészet alapjaira, rajzra, mint magántanár módra felbérelt mágusok, kviblik tanították. A szülei és a dédapja eközben mágikus reakciót próbáltak a fiúból kicsikarni.
Már kisgyermek kora óta szerette a banán ízét, és az ezüst színét, és nem szerette a pókokat. Az anyja mióta az eszét tudja, levendulás parfümöt használ, és mivel őt feltétlenül szerette, talán ezért a virág illatához is ezért vonzódik.
A tanárai sokszor szidták, amiért az ablakon túli világ mindig jobban érdekelte, mint az általuk tanított tárgyak, de ennek ellenére mégis sikerült valahogy elsajátítania ezeket. Bár néha előfordult, hogy egy tanára fél percre levette róla a szemét, s mire visszafordult, csak a hűlt helye volt látható, illetve néha „ajándékot” is adott a tanárainak, amiből csak szidásokat kapott, pedig szerinte igazán vicces volt, ahogy egy kerti törpe beleharapott a rajztanár ujjába, vagy néhány tündérmanó elkezdte átrendezni szobát, kezdve azzal, hogy a mágus történelemről regélő tanár könyveit kihajították a csukott ablakon.
Nyolc éves korában, mikor végre mágikus affinitást mutatott új tanárai is akadtak. A dédapja vívást tanított neki, apja a varázslatok létrehozásának alapjait magyarázta, az anyja meg arról regélt neki, hogy mi mindenre képes a varázsló, hogyha a megfelelő mágiaágakat, vagy elemeket komponálja egymással. Mindent értett, hogy miért kell tanulnia, a matematikát, hogy a bájitaloknál megfelelő mennyiséget, megfelelőször keverje, valamint logikát sajátítson el, hogy a mágiát könnyebben tudja építeni; mágus történelmet is értette, hogy azért, hogy tudja, hogy melyik család kivel rokon, hogy tanuljon a múlt hibáiból, és más hibákat tudjon elkövetni, nehogy unatkozzon a történelem; írást és olvasást, hogy a könyvek tudását magához vehesse és újakat jegyezhessen le; idegen nyelvet, hogy a külhoni rokonokkal, és az idegen országbeli mágusokkal tudjon kommunikálni; éneket, hogy a varázsigéket könnyen tudja elsajátítani és használni; zenét, hogy valami kultúrát is tanuljon; rajzot, hogy a rúnákat, varázsjeleket, meg ilyesmiket tudjon majd szépen és helyesen rajzolni; a varázslétrehozás alapjait és a kombinálások történeteit is értette, hiszen ez a mágus dolga, de egy valamit nem értett, és ennek hangot is adott, amihez nem kis bátorság kellett. Hiszen mióta eszét tudta félt a dédapjától, bár eleinte ez csak afféle távolságtartó volt. Viszont az, hogy akár hányszor a család öregjére nézett mindig csak a komor arcot, s a hibákat kutató, szigorú tekintetét látta, ezt a félelmet csak növelte, annyira, hogy amennyire csak tehette kerülte a dédapót, bár érdekes, hogy mégsem a dédapjához fűződik a legrosszabb emléke. A felé érzett érzelmét az sem könnyítette, hogy Gvendor dédapó mindenkivel, s ahogy érezte, főleg vele rideg, szigorú hangon beszélt, s bár nem volt már fiatal, mégis még mindig sugárzott belőle a mágikus hatalom és a tettrekészség. Szóval a vívó órák helyett Eledir inkább vállalt volna még több mágia történelmet, vagy akár mugli történelmet – ami szerinte ugyan olyan unalmas lehetett – semhogy dédapjától tanuljon vívást, de kötelező volt, és nagy sajnálatára sehogy sem tudott meglógni ezek az órák elől. Viszont, ha már ezt is tanulnia kell, legalább érteni szerette volna, hogy miért, már azóta meg akarta tudni, mióta közölték vele, de csak hetekkel később volt képes összeszedni a bátorságát.
- Dédapó… Mondcsak…
- Igen, kicsi dédunokám? – Vetett kérdő pillantást mogorván előremeredő bajsza mögül Gvendor de Infernal.
- M-miért…? – Habogott az ifjú, de az öreg türelmesen, de szigort árasztva várta a folytatást. – Miért kell egy mágusnak vívást tanulnia? John tanár bácsi szerint – John McHarwel a mágia történelmet tanító kvibli magántanár volt. – Már a muglik sem használnak kardot…
- Eledir, most jól figyelj rám! – Szólt szigorú hangon a dédapó. – Ez a de Infernal-oknál már ősidők óta bevett szokás. Egyrészt felkészít arra, hogyha mágikus karddal kell hadakoznod egy mágikus lény ellen, másrészt meg a varázslatra készít fel! Megedzi a csuklódat, így a nagy erejű varázslatokat is irányítani tudod majd, emellett a te karod később fog kifáradni egy varázspárbajban, ezzel már az első párbajodban annyi előnyre teszel szert, mármint az állóképesség szerint, minthogyha már legalább egy tucat párbajban megküzdettél volna. Valamint ez a vívóstílus még a pálcakezelés finomságára is felkészít. – Ameddig az előnyökről beszélt a szigora, minthogyha enyhült volna, s helyette valami dicsőséges hangulat költözött volna, de ahogy ezt az utolsó mondatot befejezte, újra csak a szigor jött elő. – Most pedig vedd fel azt a gyakorló kardot, és folytassuk!
Élete nagy része tanulással ment el, így sosem volt rá lehetősége, hogy barátokat szerezzen, vagy játsszon, bár néha rá tudta venni Mohl-t a házimanót, hogy játsszon vele sakkot, de ezen kívül, csupán a birtok és a kúria felfedezése volt a szabadidős szórakozása. Hacsak nem számít Flash etetése annak.
Flash, a gyöngybagoly már három éve az apjánál, Sigmur-nál volt, mikor egy balul sikerült kísérleti varázs eltalálta a szerencsétlen baglyot. Mind Sigmur, mind a bagoly majdnem szívbajt kaptak, mikor felfedezték, hogy… az addig barnás színű bagoly… ezüstszínű lett. Viszont volt valaki, aki ellenkezően reagált, Eledir volt az. Már majdnem tíz éves volt, mikor a baleset történt, s némi kérlelés után apja és anyja letett arról, hogy a baglyot visszaváltoztassa, s neki adták.
Tizenegy évesen megkapta a várva várt levelet, már nagyon izgult, már nagyon várta, hogy ellátogathasson az Abszol útra. Sajnos, eddig sosem mehetett sehová, csupán apjával, vagy anyjával, már, hogyha valamelyikük ráért, kvidics meccsre. A sport szórakoztatta, de mikor először engedték neki, hogy ráüljön egy igazi seprűre, kiderült, hogy „seprűnyeles tériszonya” van. Az anyja kíséretében érkezett a hopphálozaton keresztül a híres-neves útre. Nagyon tetszett neki a sok varázsló, a megannyi, díszes üzlet, az iskolai talár szabása, a penna, az üst, és egyéb iskolai csecse-becsék kiválasztása, a megannyi könyv a Czikornyai és Patza-ban. Bár a sok-sok bezárt, üres bolt hervasztó látvány volt, de ezek sem szegték kedvét, hiszen ez volt az első látogatása az Abszol úton. Viszont ami a legjobban lázba hozta, az Mr. Olivander és pálca boltja.
- Jó napot! – Köszönt az az anyjával együtt az üresnek… vagyis eladó nélkülinek tűnő boltban. Mert hát üresnek nem lehetett mondani, mivel majdnem dugig tömve volt téglalap dobozokba zárt varázspálcákkal.
- Jó napot! – Került elő kisvártatva maga Mr. Oliwander. – Mrs. De Infernal! Tíz és egy háromnegyed hüvelyk mogyoró egyszarvú maggal. Még mindig él a pálcája?
- Köszönöm, igen, csodásan megvagyunk egymással. – Felelte vidám hangon az anyja. – Ő itt a fiam, Eledir, idén lesz elsős.
- Remek, első pálca. – Az öreg úr fürgén a fiú mellett termett kezében egy üreg centivel, s elkezdte méregetni. Az anyja félre húzódott. – Lássuk csak… Lássuk csak… – Ekkor Mr. Oliwander már a pálcák között volt, a centi magától folytatta a kitudja hányszor megtett útját. Eledir csodálattal nézte a mágikus eszköz ténykedését, s egyszer csak ernyedten hullott a földre, ahogy Mr. Oliwander újra felbukkant. – Elég lesz! Ezt vegye a kezébe. – Azzal egy pálcát nyújtott felé, egy szépkidolgozásút, hasonlót, ami az apjának is van, de alig, hogy hozzá ért Mr. Oliwander már ki is kapta a kezéből és egy újabbat keresett. Ugyan ez történt a következővel is, meg az azt követőkkel is, egészen addig, míg…
Ezüst és vörös színben pompázó lángnyelvek törtek elő a pálca hegyéből, amit a kezébe adott Mr. Oliwander. Egy tizennégy és egy negyed hüvelykes hegyi juhar pálca sárkány szívizomhúr maggal. Csillogott a szeme Eledir-nek, ahogy a pálca hegyéből kitörő lángnyelveket nézte, hiszen egy tűz volt, és még ezüst színben is pompázott egy része, hirtelen kíváncsi lett, hogy vajon banán ízű-e, de mielőtt megkóstolhatta volna eltűnt, s Mr. Olivander egy tanáccsal látta el.
- Aztán nehogy pálcát törjenek a feje felett, Mr. De Infernal. – Nem értette, hogy mire célzott ezzel az öreg pálcakészítő mester. Egy darabig törte a fejét, de aztán inkább örült, hogy végre van pálcája, s nemsokára a híres neves Roxfortba utazhat a kilenc és háromnegyedik vágányról.
Annyira izgatott volt, hogy végre elkezdhet tanulni varázsolni, hogy a könyveket elkezdte mind kiolvasni, bár a sok-sok, rengeteg elmélet miatt, nem egyszer félretette a könyveket, de a kíváncsisága mindig visszavonzotta, ennek köszönhetően valahogyan sikerült mindet egyszer kiolvasnia. Utoljára a varázslástannal kapcsolatos könyvet olvasta, méghozzá a vonat indulásának elő éjszakáján, ami miatt egész éjjel egy szemernyit sem aludt.
- Ébren vagyok! Persze, kialudtam magam! – Füllentette szemrebbenés nélkül, miután anyja kérdőre vonta, hogy miért bóbiskolt be két rágás közben a reggelinél. Közben arra gondolt, hogy előző éjszaka, meg sok-sok másik éjszaka tényleg kialudta magát.
A vonatútból nem sokra emlékszik, mivel az indulást követő búcsúintegetést befejezve leült a kupiéban, azon nyomban elaludt. Legközelebb akkor kelt fel, amikor a mellette ülő felsőbb éves, valami csillogó medállal a mellkasán felrázta, hogy figyelmeztesse, hogy öltözzön át az iskolai talárba. Ahogy ezt megtette visszaaludt, s legközelebb a vonat fékezése ébresztette. ~Hát, most már tényleg kialudtam magam, anya.~ Gondolta vidáman, és a többi elsőssel és Roxfortossal egyetemben leszállt a vonatról, s mire a kastélyba értek fel is ébredt. Nem izgult, hogy melyik házba kerül, az apja Hugrabugos volt, míg az ő apja Mardekáros, a dédapó, meg Griffendéles, az anyja pedig spanyolhonban tanulta ki a mágiahasználatot. Egyik rokona sem támasztott követelményt, hogy melyik házba kerüljön, így ő se támasztott magával szemben, bár azt nem szerette volna, hogy Hollóhátas legyen, mert, ahogy tudta ők elméletibbek a többieknél, valamint a Mardekár pince, hideg pincéje se vonzotta. Szóval ezért mégis csak volt benne egy kis izgatottság, mikor ő ült rá a székre, s ő húzta a fejébe a süveget. ~Kérlek ne a Hollóhátba… Bár… nem tudom!~ Gondolta magában, de előbbi véleménye mégsem volt elég szilárd, mire a süveg így felelt neki:
~Nem akarsz a Holláhatba kerülni? Vagy mégis mindegy számodra? Érdekesek vagytok, ti de Infernalok…~
Aztán a süveg beosztotta egy házba, számára hosszú perceknek tűnt, míg a fején volt a Teszlek Süveg. Ahogy előtte mások, ő is leült a háza asztalához. Ekkor a gyomra felkordult, amit szerencsére az őt üdvözlő taps elnyomott. Csak ez döbbentette rá, hogy milyen régen is volt már a reggeli…
A tanévben a szabadideje egy részét, már amit a „kegyetlen” házik hagytak neki a könyvtárban töltötte, s kutatta a választ, hogy hogyan lehet valaki animágus. Ezt a szót megjegyezte, az anyja nevezte így azokat a mágusokat, akik állatokká tudtak változni. Mivel az elméleti dolgokhoz hasonló kritikussággal állt, mint a szabályokhoz, ezért a kutatása felületesnek volt mondható, de segítséget nem mert hozzá kérni, nehogy lebukjon.
A mágiatörténet volt a kedvence, mert azon a tárgyon jóformán kötelező volt aludni, s komisz vigyor futott végig az arcán, ahogy egy nevet hallott, s eszébe jutott, hogy pár éve, pont ugyan ennél a névnél aludt el.
A tanulás, és sokszor unalmas órák ellenére mégis megszerette a Roxforti létet, kedvelte az iskolát, bár hogyan ne kedvelte volna, hiszen lépten-nyomon mágiába „ütközött”. Otthon Tudjuk, ki-ről, meg viselt dolgairól kevés szó esett, és még kevesebb azóta, hogy Ő került a Minisztérium élére. Szülei pártatlanok akartak maradni, s ezt őtőle, a fiúktól is kérték. Ezt egész könnyen be is tudta tartani, hiszen vagy tanulnia kellett (volna), vagy felületes kutatást végzett a könyvtárban, vagy a kastély és birtokot járta. Viszont egyszer csak a Nagyterembe hívták, nem értette, hogy miért kell az éjszaka közepén odamenni, amikor minden épeszű ember, legyen az mágus, vagy mugli, az éjjel alszik! Alszik! És ő is azt akart, de nem engedték, ehelyett ott ácsoroghatott a Nagyteremben, ebben csak az volt jó, hogy nem a sor szélén állt, szóval, hogyha elaludt volna ott helyben, állva, akkor nem koppant volna nagyot, hanem valamelyik háztársán gellert kapva finomabban esett volna a földre, s nyugodtan aludhatna. Valami „Harry Potter-t” kerestek, nem értette, elsőre. ~Nem „Harry Potter”-nek hívják azt, aki Ő ellene, akit nem nevezünk nevén, ellen ténykedik?~ Kisvártatva leesett neki, hogy de. Nem örült a feltételezésnek, s abból született ténynek, hogy ez a fiú itt van, mert sejtette, hogy csak a bajt hozza az iskolára. És ez a baj be is következett. A hőn szeretett iskolája veszélybe került! ~Hát így honnan fogom megtudni, hogy hogyan lehetek animágus? Hol fogok én mágia történet órán aludni?~ Ezekkel és ehhez hasonló gondolatokkal teli fejjel menekült a többi elsőssel egy biztonságos helyre.

Jellem

Pártatlan, neveltetése alapján ameddig lehet pártatlan marad, s csak (számára) jó okkal foglal állást.
A hazugságok nem állnak tőle messze, viszont nem kell rögtön azt gondolni róla, hogy notorikus hazudozó, egyszerűen, a hazugságot is egy eszközként használja, hogy egy akadályt legyőzzön. Általában tartja magát az adott szavához, de nem mindig sikerül neki, mert hajlamos néha – csak a kihívás miatt, vagy a kíváncsiság miatt – túlvállalni magát. Bátor, főleg hogyha arról van szó, hogy egy szabályt meg kell szegni, ilyenkor akár a vakmerőségre is képes. Viszont hogyha arról van szó, hogy kíváncsi valamire, akkor a bátorsága mellé konoksággal egyenértékű kitartás is párosul, amiből könnyen nagy bukás származhat, hogyha „túl keményfába vágta a fejszéjét”. Már, ha élhetek mugli hasonlattal. Szóval kalandor lélek bújt meg benne, de sajnos nincs tisztában a saját képességeivel, ezért fordulhat elő, hogy számára túl nehéz feladatba fog bele.
A kötelező dolgokat eltűri, de nem szívleli, míg amit rá akarnak kényszeríteni, legyen az bármi, azt egyenesen utálja, s az ilyen embereket nem szereti, s a későbbiekben is csak nagy nehezen tudja megkedvelni. Talán a wales-i de Infernal házat alapító II. Eledir de Infernal reikarnációja, mivel születése óta arachnofóbiában szenved, s mióta fényderült, arra, hogy nem lesz a család szégyenére kvibli, hanem mágus, azóta tűzzel igyekszik a nyolclábú fenevadaktól megszabadulni.
Hogyha valamire megkérik, és kedve van hozzá, akkor azt általában hajlandó elvállalni, viszont, hogyha olyasvalaki kéri, akit nem kedvel annyira, vagy nem tisztel, akkor vonakodik, ez még a családján belül is igaz, ott csak egy valakinek a kéréseit teljesíti vakon, az anyjáét, Morgana-ért.
Egyáltalán nem gonosz, még a neveltetése sem olyan, de a mágiátlan lénye közelsége furcsa érzéssel töltik el, ami talán onnan ered, hogy csodálja, szereti, imádja a mágiát. A nem tisztavérűeket nem kezeli le, és nem is tartana távolságot tőlük, hogyha az anyja meg nem kérte volna rá. Ezért úgy viselkedik, mint ahogy egy nem vérárulótól elvárható. Ehhez hasonló álviselkedés a részéről az is, ahogy a lányokat kezeli. Velük is távolságtartó, szűkszavú, és egy cseppnyi érdeklődést sem mutat feléjük, pedig nem közömbös a „gyengébbik nem” iránt, csupán nem tudja, hogy hogyan kezelje őket.
Barátait ő se tudja, hogy miszerint válogatja, egy belső megérzés alapján dönt, hogy ki az, akiben megbízik, s ki az, akiben nem, sajnos előfordulhat, hogy rossz döntést hoz. Ezért képes a későbbiekben is változtatni az álláspontját. Tudja, hogy komoly jelentést hordoz az a szó, hogy barát, ezért ritkán és megfontoltan használja.
Oh, meg majd kifelejtettem egy lényeges dolgot. Alapjáraton vidám alkatú gyerek, aki hajlamos a csínytevésre, ami néha akár felérhet gonoszkodással is, vagy a lefektetett szabályok akaratlagos megszegésével. Ehhez tartozik az is, hogy, mint fentebb említve van, kalandor lelkületű, szóval képes hirtelen jött ötletei megvalósításába kezdeni, még akkor is, hogyha az második hallásra is őrültség. És emellé az is jár, hogy az elmélet nem nagyon tudja lekötni, sokkal inkább a gyakorlati dolgok izgatják, valamint, hogyha óráról van szó, akkor még a gyakorlati részek helyett is inkább másfelé jár az esze, például, hogy ott, kint az ablakon túl, mennyivel viccesebb lenne, vagy egy másik helyen.

Erősség || Kíváncsi, kalandvágyó, bátor, segítőkész is tud lenni, rugalmas
Gyengeség || Hajlamos a hazugságra és a sötétmágiára, szabályszegő (már amikor), kialakulófélben lévő piromániás, rugalmas

Apróságok

mindig || mágia, banán, és banán ízű… ételek, banán turmix, ezüst, ezüstszín, mosoly (főleg a másik nem tagjai arcán), tűz(kialakulófélben lévő pirománia), hó csata, rókák
soha || pókok (arcahnofóbia), szélsőséges hőmérséklet, ha valamire kényszerítik, ezért másokat sem szeret kényszeríteni, eper íze, repülés
hobbik || kíváncsiságának kielégítése; mágia gyakorlása; kedvelt dolgainak élvezete
merengő || Mind a kettő egy eseményhez kapcsolódik: nyolc éves korában az apja bele lökte egy mérges pókokkal teli gödörbe, hogy ezzel csikarjon ki a fiából mágikus reakciót. A rossz emléke az, hogy az utált rovarok közé lett kényszerítve a hőn szeretett apja által, s a pókok bemásztak mindenhova a ruhája alá, hozzáértek a bőréhez, a szájába is majdnem bemászott egy, mikor megtörtént élete legjobb emlékét adó esemény. Hirtelen lángra lobbant a bőre, de nem égette, neki nem fájt, nem érezte, hogy túl meleg lenne, de az összes pókot hamuvá porlasztotta, azzal a borzalmas epermintás ingével együtt. Ekkor szeretett bele a tűzbe, a tűz megmentette, s a tűznek köszönhetően az apja megszerette őt.
mumus || Az arachno fóbiája dacára nem a pókoktól fél a legjobban, hanem az apja apjának apjából, Gvendor dédapótól.
Edevis tükre || Hogyha belenézne a tükörbe ezt látná: Az apja, Sigmur, a dédapja, Voldemort és Dumbledore, a mágiaügyi miniszter, McGalagony, és a világ összes mágus iskolájának vezetője meghajol előtte, s mind azt mondják, hogy ő, III. Eledir de Infernal a legnagyobb varázsló a világon.
százfűlé-főzet || Ezüst színű, és enyhén erjedt banán ízű.
Amortentia || A banán, a tűz hőjének illata, levendula.
titkok ||

kilenc évesen felgyújtotta dédapja ágyát, de mikor dédapja belépet a szobába azt hazudta neki, hogy Mohl, a házi manó kétbalkezeskedett,ő pedig csak azért ment fel, hogy újabb családi történeteket hallgasson. Az öreg el is hitte, minek következtében a manó tűzön járással lett megfenyítve, a fiú meg hallgathatta, hogy hogyan halt meg Gvendor dédapó öccse, Edmund/Edward/Edelén/Edgar… szóval Ed…
8 éves kora előtt is mutatott mágikus tevékenységet, csak sajnos nem látványosat (bezárult ajtó, huzatszerűen kinyílt ablak, pók mentes szoba, stb.)
mióta pálcája, vagyis mióta látványos, aktív mágikus jelenségeket produkál, próbál átváltozni rókává, bár azután, hogy anyjánál rákérdezett, hogy hogyan lehet állattá változni, és megtudta, hogy nagyon-nagyon bonyolult, elhatározta, hogy majd, ha iskolás lesz, ott a könyvtárban megkeresi a módját
ő akar lenni a legnagyobb varázsló, s mint ilyen a jelenkor nagyjait párbajban le akarja győzni
a lányok igenis érdeklik

azt beszélik, hogy... || ön és közveszélyes piromániás.[/font]

A család

apa || IV. Sigmur de Infernal; 35; aranyvérű; olyan… közömbös a kapcsolat, a szeretetnek egy halvány szikrája nélkül. Mint apját tiszteli, mint embert… már nem annyira, viszont mégis igyekszik elérni, hogy büszke legyen rá, s ez fordítva is igaz, Sigmur, mint fiát becsüli, és segíti, de jellemével kapcsolatban vannak fenntartásai.
anya || Morgana de Infernal; 30; aranyvérű; feltétlen szeretet mind a két oldalról. A „Mindegy, hogy mit teszel te az én anyám/fiam vagy, akkor is szeretlek, és szeretni foglak örökké.” jelmondattal írható le. Az anyja mindig rámoolyog és kedvesen, kedves szavakkal szól hozzá, még akkor, is, mikor megszidja.
dédapa || III. Gvendor de Infernal; 100; aranyvérű; félelemmel teli tisztelettel néz a család öregjére. Míg az öreg egyelőre megtűrt valamiként kezeli a fiút, akiből de Infrnal férfit kell faragni.
testvérek || nincs.
nagybácsi || VI. Sebastian de Infernal; 40; távoli rokon, ritkán lát, anyjának a fivére.
unokatestvérek || IV. Hulio és Julia d Infernal; 10; ikrek, akiket szintén ritkán lát
egyéb rokonok || nem ismert egy sem, legalábbis a brit-szigeteken biztos nincs, de állítólag spanyolhonban még talán fellelhető egy-két de Infernal a nagybácsin és az ikreken kívül.
állatok || ezüstszínű gyöngybagoly, kinek neve Flash (a bagoly színét magyarázó ok a múlt részen.

Családtörténet ||

A de Infernal família Spanyolországból származik, ahonnan a brit ágat alapító testvérviszály miatt jött el. A spanyol de Infernal-ok mindig is hűek voltak az ottani mágusokat vezető családhoz. A család becsületét megtartsák, ezért döntött úgy a kisebbik testvér, Eledir, hogy ahelyett, hogy bajt okozna patronájuknak, inkább elhagyja az országot, és máshol telepszik le. A viszályt állítólag egy nő, egy animágus boszorkány robbantotta ki, aki pókká tudott változni, de hogy hogyan és miképpen, az már nem tudni, az a feledés ködébe merült, de az biztos, hogy a brit de Infernal-ok fenntartással kezelik azóta is a pókokat. Ennek hét generációnyi ideje, a brit-szigeteki vérvonal alapítóját 0. generációsnak tekintendő II. Eledir de Infernal óta.
Amikor az első háború volt éppen spanyolhonban az ősi birtokon tartózkodtak a szüleik, és az ő szüleik, és testvéreik, hogy az eljegyzést ünnepeljék. Gvendor dédapó és öccse, Ed a brit-szigeteki kúriában maradtak, hogy „mágikus kutatásaikat” folytassák. Viszont ők bele bonyolódtak a háborúba, pedig a család megbeszélte, hogy függetlenek maradnak. Ed mindenképpen meg akarta menteni szerelmét, s ehhez bátyja segítségét kérte, aki a hőn szeretett öccse kedvéért akár a csillagokat is kioltotta volna. Párbajba keveredtek, miben öccse és szerelme életüket vesztették, ő maga meg annyira magába zuhant, hogy ellenfeleik még a halálra sem tartották méltónak. Azóta Gvendor dédapó nem ismerte a mosolyt, s az adott szóhoz, a szabályokhoz mereven, ridegen tartja magát, pedig, Eledir apja szerint Ed halála előtt egy vidám, jó kedélyű, néha csibészségekre is rávehető férfi volt. Voldemort bukásával Eledir szülei kezdték el szervezni.
A Nagyúr bukása után is pártatlanságot vállaltak, a család veszteségei ellenére. Ilyen veszteség volt Eliana, Sigmur húga is, akit a halálfalók, mint biztosíték vettek magukhoz, amikor a brit-szigeteki kúriába visszatértek. Ez a biztosíték arra kellett, hogy a de Infernal ház tényleg független maradjon. Sajnos egy baleset? Által elhalálozott, nem sokkal Tudjuk, ki bukása előtt. Hogy függetlenségük egyértelmű legyen minisztériumi állást nem pályáztak, nem pályáznak meg és nem is fogadtak, fogadnak el. A de Infernal házaspár jelenleg elemi mágiák ötvözéseivel kísérleteznek.
Talán későn említem meg, de a család, II. Eledir de Infernal óta az óvatosság és a pártatlanság híve, viszont egy de Infernal férfinek úgy vallják, hogy tettre késznek, bátor szívűnek kell lennie, hogy a családért, igazbarátokért, de főleg a családért bármit megtegyen, legyen az akár mások által gonosz tett, vagy maga a mártírhalál. Valamint Gvendor dédapó már az adott szó betartását is egy igazi de Infernal fő erényei közé sorolja. A család jelmondata: Családért a halált is megöljük!

Külsőségek

magasság || 155 cm
testalkat || átlagos
szemszín || sötétes kék
hajszín || szőke
kinézet || Rendetlen. A haja sokszor összevissza áll, a ruháját sose rendezi el rendesen. Sokszor vigyorog, mosolyog, s ezeknek szűk skáláját használja: bajkeverő mosoly, zsivány vigyor, „ebből jó nem származik” vigyor, idétlen vigyor, boldog mosoly. A többi is előfordulhat, de kisebb valószínűséggel. Hogyha valamiért komoly arcot is vág, akkor is általában ott a szemében a komiszság csillaga.

A tudás

varázslói ismeretek || N/A
felvett tantárgyak ||
roxfortosok: -
pálca típusa || 14 és egy negyed hüvelyk, hegyi juhar, sárkány szívizomhúr
RBF || N/A.

Egyéb

avialany|| Alexander Ludwig

Eledirt, bár szomorúan érintené, hogy vannak, akik meghaltak, vagy legalábbis eltűntek, mert nem szívtelen. Viszont őt jobban lefoglalja a saját kis célja, miszerint animágussá váljon, vagy legalább annak módjára ráleljen, semhogy Harry Potter, vagy Voldemort nézeteit, oldalát válassza.