Christopher Price

CHRISTOPHER PRICE

Knowledge is power. Everything has a price

   Alapok

jelszó || A természet nem szegi meg a törvényét
így ejtsd a nevemet || Krisztofer Prájsz

nem || Férfi
születési hely, idő || London, Egyesült Királyság, 1981. agusztus 06.
horoszkóp || Oroszlán
kor || 16
vér || Félvér
évfolyam || Ötödik

   A múlt

Londoban születtem és éltem mióta az eszemet tudom. Ez pedig elég régtől számítandó, aki pedig azt mondta az ember nem emlékszik a születésére... annak rossz a memóriája. Mellesleg, igazán válthatnának az orvosok valamivel barátságosabb és kevésbé ijesztő öltözetre.
Városi gyerek lévén mindig nyüzsgés és élet vett körül, de ez sokszor zavart, ha a saját világomban akartam elmerülni, amit pedig igen sokszor akartam. Már totyogósnak is igen kíváncsi voltam, ezzel nagyban megnehezítve a szüleim életét, akik ekkortájt még felhőtlen boldogságban úsztak. Amint megtanultam járni, majd beszélni már egy perc nyugtuk sem volt. Ki lehet mondani, hogy a szüleim szerettek, ellenben a nagyszüleimmel, akik nem mutattak nagy rajongást személyem irányába. Ez főleg azért lehetett, mert már a kezdetektől ellenezték a szüleim kapcsolatát, a házasságot meg még inkább. Ezért érthető, hogy a létezésem szálka volt a szemükben, hiszen abban reménykedtek, ez csak fellángolás fiúk részéről, és hamar megjön az esze, elválni nem annyira macerás, ám nem így lett, ennek pedig én vagyok az élő bizonyítéka. Azért azt mondhatom, olyan gyerekkorom volt, amit felhőtlennek neveznek.
Nyolc éves voltam, mikor feltűnt, valójában nem minden olyan tökéletes a világban és otthon ahogy én azt addig gondoltam. Az évek alatt egyre kíváncsibb lettem, és igyekeztem mindenről megtudni a legtöbbet. Ám szokatlan módon, az eddig nyitott, minden kérdésemre válaszoló szüleim egyre szűkszavúbbak lettek, kevesebb időt fordítottak rám és elkezdett feszültebbé, nyomottabbá válni az otthoni légkör. Ilyen tájt kezdett az is világossá válni számomra, hogy bár magával a tanulmányaimmal, illetve a felnőttekkel nincs problémám, ismeretlen ok miatt a gyerekek nem keresik annyira a társaságom. Ez persze az évek múlásával romlott, bár voltak felületes barátságaim, amik vagy azért végződtek, mert az illető nem bírta tovább a társaságom, vagy mert a kezdetektől csak érdek kapcsolat volt és mikor már nem volt haszna belőle nem vesződött tovább. Így "jó" barátokra nem leltem. Utólag átgondolva nyilvánvalóvá vált, hogy azért mert mindig is különböztem, "kissé" magamnak való voltam és vagyok, bevallom és mert önkénytelenül is sikerül kellemetlen dolgokat mondom és ezzel kellemetlen helyzetbe hozni másokat, amit nem igazán tolerálnak az emberek, legalábbis hosszútávon semmiképp. Mondanám, hogy nem érintett rosszul amikor kisebb voltam, de nem lenne igaz. Amikor még mugli iskolába jártam rendszeresen előfordult, hogy nem akartam iskolába menni, mert egyedül éreztem magam, vagy mert a többi gyerek csúfolt, de az anyám mindig meggyőzött, hogy nincs velem semmi baj (az anyai elfogultság ugyebár) és ne foglalkozzak másokkal. Mikor bekerültem a Roxfortba már nem érintett annyira rosszul az egyedüllét, és megszoktam, ráadásul az a rengeteg impulzus, ami a kezdetekben ért teljesen lekötötte a figyelmem. A későbbiekben pedig már nem is merült fel bennem, hogy a korombeliekkel szorosabb kapcsolatot tudjak kialakítani, egyrészt mert nem éreztem feltétlen szükségét (talán kissé makacsságból és büszkeségből, "ha ők nem barátkoznak velem én nem kezdeményezek" alapon), másrészt pedig nem tudtam hogy kezdjek neki, hiszen már rég mindenkinek megvolt a saját baráti köre, én pedig nem igazán mertem lépni.
Mikor tizenegy éves lettem megkaptam a levelem. Kifejezetten izgatott voltam, hiszen új dolgok tanulására kaptam lehetőséget, ellenben rendkívül szorongtam, mivel teljesen más környezetbe kerülök, távol az eddigi lakhelyemtől. Azóta sem szeretek túlságosan kilépni a komfort zónámból. A fenntartásaim ellenére beleszoktam a Roxfort-i életbe, hamar rájöttem, hogy ugyan olyan, mint az eddigi iskolám, csupán nehezebb - de egyben izgalmasabb is -, a tanárokkal itt sincs konfliktusom és a korombeliek ugyan úgy nem barátkoznak velem, legalábbis nem hosszú távon. A ténnyel, hogy varázsló vagyok akkor szembesültem, mikor elég idősnek véltek a szüleim, hogy elmondják: - körülbelül öt, talán hat éves lehettem - hogy nem teljesen vagyok olyan, mint a többi gyerek (és nem, itt nem a kicsavart személyiségemre utaltak), mivel varázslónak születtem. Ez számukra akkor vált nyilvánvalóvá, amikor csecsemő koromban egyik este betettek a kiságyamba, ők pedig leültek TV-zni. Tudni kell, hogy nagyon szerettem a meséket, nem feltétlen mert értettem őket, csak vonzottak a színes dolgok. Épp kapcsolgattak a csatornák között, mikor is áthaladtak a mesecsatornát. Persze más késő volt, nekem aludni kellett, így tovább kapcsoltak. Nos mondanom sem kell, nekem ez nem tetszett, mivel még nagyon is fenn voltam, és éppen csak, de megláttam, hogy mi megy a TV-ben. Nem sokkal később, mikor már néhány csatornával arrébb voltak és elkezdtek nézni egy filmet hirtelen a TV magától csatornát váltott, aztán ismét és visszaérkeztek a mesét adó csatornára. Persze hamar kiderült, hogy nem szellem járta a ház, csak én vagyok makacs, lázadó kölyök, aki alvás helyett mesét akar nézni, és így a saját kezeimbe vettem az "irányítót" (ha-ha, kíváló a humorom, nemde?). Idővel megszoktam, elfogadtam, sőt nagyon örültem neki, noha nehezemre esett nem eldicsekedni vele a többi gyereknek, mivel abban a hitben voltam, ha megtudják biztosan kedvelni fognak majd. De mivel a szüleim határozottan megtiltották, nem mondtam semmit. Volt néhány eset, mikor valaki nadrágja "véletlenül" lángra kapott, de ugyebár ez naponta megtörténik, és nincs benne semmi szokatlan.... január közepém... a hóviharban.
A tizenharmadik életévembe lépve vett nagy fordulatot minden, - nem, nem a pubertásra gondolok - ez pedig az anyám eltűnése volt. Azért mondom, hogy eltűnése, mert fogalmam sincs valójában mi történhetett. Bár mondhatni ez fél igazság, mert tényleg eltűnt - legalábbis az én életemből - de önszántából. Hagyott egy levelet, - amiről nekem fogalmam sincs, az apám kezeskedett róla- amiben leírta, nem bírja tovább a titkolózást és a folytonos óvatosságot, az apám szüleinek kellemetlenkedését és legfőképp azt, hogy apám megváltozott. Persze ezt senki nem nézte jó szemmel, főleg mivel olyan információk birtokában volt, amivel könnyen tönkretehetné az egész családot és az üzletet is. A nagyszüleim pedig - valószínűleg nem nagy tépelődés után - arra a megoldásra jutottak, hogy nem kockáztatnak, inkább örökre eltüntetik a fenyegető tényezőt, de csak is mert a család érdekeit tartják szem előtt, legalábbis ez volt a keretmese. A probléma csak az, hogy az egyik dolog, amiért az apám beleszeretett Elizabethbe, hogy megvan a magának való esze. Valószínűleg régóta tervezgette a szökést, minden előkészített, és mivel pontosan ismert mindenkit a családban és a módszereket is, amivel dolgoznak, nem okozott nehézséget, hogy eltüntessen maga után minden nyomot.
A harmadik évemet jártam a Roxfortban, augusztus, a szülinapom a szokásos módon telt, egy kártya a szüleimtől. A tanévet sikeresen befejeztem, majd haza utaztam, ahogy az már megszokott volt. Ami ellenben újdonságnak számított, hogy csak az apám várt rám otthon. Ezen a ponton, már régen érezhető volt számomra is, hogy William megváltozott. Sokkal szigorúbb lett, arcán húzódó ráncoktól és a szűnni nem akaró komor arckifejezésétől sokkal idősebbnek látszott, mint amennyi valójában, bizalmatlan, szűkszavú, óvatos lett, sokkal több időt töltött a szobájába zárkózva és semmi körülmények között nem tűrte a vitát, amire egészen kiskorom óta biztatott, mivel azon az állásponton volt, hogy tágítja a látókört, fejleszti a kifejező képességet és gondolkodásra késztet.
- Üdv itthon Christopher - hangzott el a becézéstől mentes, formális köszöntés, mintha csak egy idegen érkezett volna látogatóba.
- Köszönöm Apa - válaszoltam, majd körbenézvén hamar észrevettem mi olyan szokatlan - Hol van Anya? - böktem ki gondolkodás nélkül.
A kérdésre nem kaptam választ, először csak rám nézett, végig mért, majd ismét levette rólam a tekintetét, de éppen csak azután, hogy mélyen beletudtam nézni a szemébe, és már akkor tudtam, hogy az átlagosnál is rosszabb kedve van. Visszaemlékeztem, még kisebb koromban, megkérdeztem tőle miből lehet tudni, hogy az ember mit gondol, és azt, hogy mikor hazudik. A válasz az volt, hogy mindig nézzem a másik szemét, mert abból azonnal kiderül. Nos én megfogadtam a tanácsát, ahogy mindegyiket addig.
- Menj fel a szobádba, pakold le a poggyászod és utána gyere az ebédlőbe - mondta nyugodt, egyenletes hangon, rám sem pillantva.
Soha nem veszekedtem az apámmal, bár előfordult, hogy ellentmondtam neki, de nem akkortájt. Nem hallottam még üvölteni, de soha nem volt szüksége rá, hangja temperamentumos, egyértelműen azt sugallja, nem fogad el nemet válaszként. Így hát nem haboztam, felvittem a bőröndöm, majd lesiettem az ebédlőbe. Családi szokássá vált, hogy érkezésem napján ünnepeljük meg a születésnapom, mivel az igazi dátum még a tanévbe esik. Mikor leértem változatlanul csak az apámmal találtam szemben magam, aki az asztalfőnél ülve helyet kínált egy egyszerű intéssel, én pedig követtem az utasításait. Vártam pár percet, ami alatt nem szólt egyikünk sem, de végül nem bírtam tovább a kíváncsiságommal és újra rákérdeztem.
- Hol van Anya? - ismételtem meg a nemrég elhangzott kérdést.
A válasz akkor nem csönd volt, ám nem is az, amire rákérdeztem.
- Ahogy azt már bizonyára tudod, a családunk vállalkozónak számít, mondhatni kereskedőnek - mondta, és én helyeslően bólintottam, ami elég jel volt számára, hogy értem, így folytatta - Mi nem selyemmel, bútorral, vagy egyéb haszontalan dolgokkal üzletelünk. Amivel mi foglalkozunk az a tudás, a tudás pedig hatalom, és ezt jól jegyezd meg fiam - hangsúlyozta jelentőség teljesen én pedig ismét bólintottam és bevéstem szavait a fejembe.
- De, most pedig egy másik nagyon fontos dolgot mondok neked, mindennek megvan az ára, és így az információnak is. Mi pedig ebből élünk. A családunk generációk óta ezzel foglalkozik és igen jók vagyunk a szakmánkban. Tehetségünk van az információ megszerzésére, noha a módszer egyénenként változik. Ahogy én tettem, úgy te is át fogod venni ezt a vállalkozást - én pedig ismét bólintottam, nem is nagyon tehettem mást, és közben reménykedtem, hogy végül kilyukadunk arra is, hol van Elizabeth.
De nem így történt. Ezután megkaptam az ajándékom, amit mindketten aláírták, ahogy szokták - egy videojáték konzol volt - majd az apám felállt az asztaltól és bevonult a dolgozó szobájába. Az ezt követő emlékeim arról a napról kissé homályosak a mai napig.
A későbbiekben nehezen idéztem föl az anyámról szóló emlékeim és a tény, hogy nem tudtam meg valójában mi történt vele - mivel az incidens után nem kérdeztem rá többet - annyira marcangolt belülről, hogy végül meggyőztem saját magam, hogy elhunyt, másszor arról, hogy elszökött valakivel, néha abban a tudatban voltam, hogy világkörüli útra ment, hogy segítsen a nehezebb sorsúakon. Amikor pedig épp semelyik magyarázat nem volt kielégítő, azon kattogott az agyam hova lett, miért hagyott itt egy szó nélkül, vajon szeret-e még.
A következő évben az apám fokozatosan megtanított a vállalkozáshoz szükséges fogásokra, az információ szerzés módjaira és a jellememet is az övéhez hasonlóvá alakította, mondván hasznomra válik majd. Az iskolai évre feladatokat adott, amelyek bizonyos dolgok kiderítésére vonatkozott. Én pedig nem álltam ellent, egyrészt mert tartottam a következményektől, és mert abban a hitben voltam és vagyok a mai napig, hogy az apám tisztában van vele mit csinál. Igaz, az utóbbi években eltávolodtunk egymástól, és a szeretetem nagy része tiszteletté alakult.
A Sötét Nagyúr visszatértével az apám eddigi bizalmatlansága és óvatossága még jobban elfajult, még inkább titkolózni kezdett, főleg ha a munkáról volt szó. Mikor idegenek érkeztek hozzánk egyből bezárkóztak a dolgozó szobába. Az ekkora már nagyjából megszokott Roxfort-i életem a feje tetejére állt, én pedig kénytelen voltam alkalmazkodni. Az eddiginél is kevesebb feltűnést keltettem, meghúztam magam amennyire tudtam és birka módjára engedelmeskedtem. Nem értek egyet semmivel, amit az iskola új vezetése képvisel, bár az átnevelésen egyetértően bólogatok. Nos igen, féltem az életem, vagyis inkább félek cselekedni, félek a következményektől, félek a haláltól és a fájdalomtól. Nem vagyok elég bátor hozzá, hogy kiálljak valamiért ekkora erőfölénnyel szemben és részben ezért is tartom Harry Pottert bátor és jó embernek, de egyben botornak is. Ám néha, mikor kissé elkalandozok, vagy épp azt látom, hogy egy alsóbb évessel szórakoznak, felmerül bennem mi lenne ha én is megtehetném, hogy oda megyek és leállítom őket. De hamar eszembe jut, hogy úgyse tudnék mit tenni, és amúgy sem az én dolgom. Ilyenkor pedig még jobban megerősödik bennem a tudat, hogy gyáva és rossz ember vagyok.

   Jellem

Fő motivációm mindig az, hogy megtudjam amit szeretnék, ezt főleg a túlzott, már-már beteges kíváncsiságom és tudásszomjam idézi elő (jellemtorzulás 1.). Szeretem megérteni a dolgokat, amennyire csak lehet, még ha nem is tartom igazán érdekesnek azt akkor is, ez egyfajta kényszer számomra. Kifejezetten bosszant, ha nem tudok valamit és szokásom addig rágódni rajta, míg végre birtokába jutok az adott tudásnak. Ha ez huzamosabb ideig nem történik meg, hajlamos vagyok kissé instabillá válni, előfordul, hogy magamban beszélek, és ingerlékennyé válok, a gondolataim összekuszálódnak, és nehezen terelődnek el az adott dologról (jellemtorzulás 2.).
Szeretem objektíven szemlélni a dolgokat, mivel úgy sokkal könnyebb átlátni és összekapcsolni az információkat. Ezért hajlamos vagyok tárgyilagosan, és kissé nyersen a kifejezni magam, noha igyekszem udvariasan és megfelelő modorral társalogni, mivel erre neveltek, ám annak ellenére, hogy megértem mások érzelmeit, nehezen azonosulok velük és én magam nehezen fejezem ki a sajátjaimat, ellenben a gondolataimmal, amit hajlamos vagyok kissé túlzottan körülírni. Így mondhatni érzelmi fogyatékossággal rendelkezem, noha ez elég nyers megfogalmazás.... nos igen, erről beszéltem (jellemtorzulást 3. és itt megjegyezném kissé soknak érződik egy emberben, nemde?)
Soha nem voltam a figyelem középpontja, egyrészt mert nem a tipikus "fun at parties" személyiséggel rendelkezem, noha jó a humorom!! Kár, hogy ezt a nézetem mások nem osztják. Másrészt pedig nem is igazán vágytam rá. A túlzott figyelem megnehezíti az információ gyűjtést, pont ezért szándékosan is igyekeztem elkerülni a reflektorfényt. Nem vagyok merész típus, kifejezetten óvatosnak mondanám magam, talán néha túlzottan átgondolom a tetteimet. Sokszor passzívan viselkedem, nem szeretem elhagyni a komfort zónám (jellemtorzulás 4. nem lesz már elég???). Mindig igyekszem elkerülni az erőszakot és a konfliktusokat. Ha épp ésszel nem tudom megoldani a problémát, és a futás vagy a harc között kellene választanom... nos remélem nem papucs van rajtam. Ha igazán szükségesnek érzem fellépek valamiért, de ez igazán ritka eset, és általában a megadást választom. Az előbb gondolkodj, aztán cselekedj álláspontot képviselem. Annak ellenére, hogy szeretek tudni mindent legyen szó bárkiről, én magam nem szeretem beleártani magam mások dolgába. Ez kissé ellentmondásos, de ez nem szokatlan, ha a rólam van szó (jellemtorzulás 5. most komolyan?).
Törekszem az önállóságra, kissé bizalmatlan vagyok és nem szeretek másokra támaszkodni.
Összegezvén azt mondanám, az idősebb körökben jól mozgok, és megtudom nyerni az embereket ha épp szükség van rá, de a baráti kapcsolatok kialakításával, nos kisebb problémákba ütközöm.

Erősség || Kiváló memória, önuralom, jó modor, jó a retorikában, jó megfigyelő
Gyengeség || Kíváncsi, tudásszomjas, sokszor túl óvatos, nem tudja kifejezni az érzéseit, túl objektív, bizalmatlan, kissé gyáva.

   Apróságok

mindig || Az internet, videó játékok, könyvek, logika, vita, csönd, tea
soha || Feltűnés, panaszkodás, tudatlanság, hangzavar, hideg tea
hobbik || Olvasás, teázás, zene hallgatás
merengő || A legjobb emlékem mikor megkaptam az első számítógépem, a legrosszabb pedig a harmadik évemet követő nyár első napja.
mumus || Az ép eszem elvesztése
Edevis tükre || Végtelen idő, és korlátlan tudás forrása, miközben a gyerekkorombeli szüleimmel vagyok
százfűlé-főzet || Átlátszó, letisztult, szomjúság érzetet hagy maga után, kissé savanykás alma ízű, felpezsdíti a gondolkodást
Amortentia || Új könyv illata, kamilla tea
titkok || Félek a sötétben, mint sokan az én koromban... nem??
azt beszélik, hogy... || Az apám információt ad el a Halálfalóknak, az anyám pedig maga is az.

   A család

apa || William Price, 44, félvér, semleges a kapcsolatunk, tisztelem
anya || Elizabeth Carter, 38, elhunyt (?), félvér
testvérek || -
állatok || Kaméleon (Edward)

Családtörténet ||
Az apám William fiatalabb korában életvidám volt, fénykorát anyám megismerésétől a család fejévé válásáig élte. Nagyszüleim sokat vártak el tőle, és a feltétel, hogy elvehesse Elizabethet a családi vállalkozás átvétele volt. Lassan elvesztette vidámságát, bizalmatlan lett, nem tűrte az ellentmondást. Ám mindeközben, bár nem mutatja ki jól félti a családját, és igyekszik azt megvédeni.
Az anyám Elizabeth üdítő jellemű, kedves asszony. Legalábbis így rémlik gyermekkoromból, de a róla szóló emlékeim ködösek. Türelmes, és igazán jó természetű. Ahol tudott ott segített, önzetlen volt. (Azt hiszem lehet sejteni, kire hasonlítok nemde?) Sajnos csak kevés emlékem van vele kapcsolatban.
Testvérem nem volt, ha távolabbi rokonaim vannak is, nem ismerem őket. A nagyszüleimről nem tudtam meg sokat kevés találkozásaink alkalmából, de van egy olyan érzésem nem a kedvenc unokájuk vagyok, és láthatólag anyámmal sem ápoltak jó kapcsolatot.

   Külsőségek

magasság ||175 cm
testalkat || Átlagos testalkat
szemszín || Zöld
hajszín || Szőkésbarna
kinézet || Sötétebb árnyalatú, kevésbé élénk színű ruhákat kedvelem, és az elegánsabb stílust részesítem előnyben, a lezserrel szemben. Általában kontaktlencsét hordok, ám előfordul rajtam a szemüveg is.

   A tudás

varázslói ismeretek || Kedvelem a bájitaltant, a bűbájtant, a gyógynövénytant, a rúnaismeretet, a mugliismeretet és a mágiatörténetet. Változó a teljesítményem, de az átlagnál rosszabbat sosem produkálok. Az elméleti tantárgyak nem okoznak nehézséget, ám a gyakorlatiasabb tárgyak energia befektetést igényelnek. Semelyik tantárgyat sem utálom kifejezetten, ám az asztronómia, a jóslástan nem hoznak lázba. Amivel több nehézségem van, az a Sötét Varázslatok Kivédése, főleg ha offenzív átkokról van szó.
felvett tantárgyak ||
Mugliismeret, rúnatan, repüléstan
pálca típusa || 6 hüvelyk, Cédrus, Egyszarvúszőr, Rugalmas


   Egyéb

avialany|| Connor Jessup