Clarice Edevane

CLARICE EDEVANE

Alapok

jelszó || A természet nem szegi meg a törvényét.
így ejtsd a nevemet || klerísz edevén
nem || nő
születési hely, idő || Aberdeen, Skócia, 1981. szeptember 7.
horoszkóp || szűz
kor || 17 év
vér || fél
évfolyam || hatodéves

A múlt

Viharos, őszi éjszaka volt. a Hold már magasan ragyogott az égen, a csillagok takarója alatt pedig izgatottan huhogtak a baglyok. Mintha a városi házikón pihenő madarak is várakoztak volna valamire. Valamire, amire az Edevane házaspár már szintén felkészült. A csecsemő első felsírása megtörte az eddigi feszült csendet. A nyugalom viszont nem érkezett el hozzájuk, mikor megpillantották a gyermeket. Az anya kétségbeesve követeli a vajákos asszonytól, hogy adja kezébe gyermekét. Nem tudta, hogy ez a legrosszabb kívánsága, amit valaha is tehetett. Hisztérikus sikoly veri fel az addig békésen várakozó baglyokat, mikor végre megpillantja első szülött gyermekét…
- Uncsi. – csukom be a varázsképregényt már az első oldal után. Megmondtam Caeliusnak, hogy melyiket hozza nekem. Tudnia kéne, mi a kedvencem. >.> A rajzolása se tetszik, ráadásul túl sokat beszél.
A Viperaboy kalandjai borítóján bárgyún mosolyog rám egy fiú, mintha azt akarná, hogy olvassam tovább. Tény, tény, nagyon unatkozok már megint, de egyszerűen nem szeretem, amikor egy történet így kezdődik. Bosszúsan hajítom a képregényt a földre, az éjjeli szekrényről pedig leemelek egy másikat. Egy sokkal jobbat.
A szomszédos ágy felől morajlást hallok. Még délután hozták ide ezt a varázslót. Szegény alig kapott levegőt. Majdnem bele is murdált. Hogy mibe, azt nem tudom, az a medimágusok dolga. Viszont holnap már mehet is haza. Mázlista. Bezzeg én egy teljes hétig itt rostokolhatok! De apa azt mondta, hogy ne féljek. Apa azt mondta, hogy ők majd meggyógyítanak. Amit igazából nem hiszek… Hiszen már a legutóbb is ezt mondták, amikor behoztak. Igaz, helyrehozták azt az apró kis balesetet, ami történt, a két karom, valamint a lábaim ugyanis a sokszorosára nőttek a valódi méretüknek, és úgy néztem ki, mint egy óriás, csak nem olyan kövér. Láttam képeket egy könyvben óriásokról, felismerem őket. Azt hiszem.
Már ezerszer olvastam a Freya című képregény eme fejezetét, mely egy varázslatos macskáról szól, aki megmenti a gazdáját minden vajtól és bajtól. Mégis a kezembe veszem a kötetet, hiszen már nagyon unatkozom. pedig tudom, mi fog történni benne. Az olajlámpás fényét picit erősebbé teszem, a függöny éppen eléggé takar, hogy ne zavarjam a szomszédos ágyon szuszogó varázslót. Mikor aztán meglátom kedvenc kis négylábú hősömet a borítón durmolni, kell rájönnöm, hogy már ő is teljesen elfáradt a mesélésben. Az álomhozó kakaó (mert mindig kakaóba keverve kérem) még mindig ott ácsorog az éjjeli szekrényen, de mostanra már teljesen kihűlt. Meg aztán, nem is álomhozó. Sosem enged álmodni. Fáradt vagyok. Nagyon fáradt… De nem akarok így aludni. Tudom ám, hogy mindig belekevernek valamit a kakaómba. Nekem így nem kell.
- Hát te, még mindig nem alszol? – a kórterembe belépő medimágus hamar kiszúrja a függönyön áteresztő fényt. Rosie, mert hát így hívják őt, kezében néhány tiszta törölközővel odasétál az ágyamhoz, elhúzza a függönyöket, s rám néz. Rosiet mindig is nagyon szerettem. Sokkal többet törődik velem, mint bárki más. Anyám azt hiszem, nem is szeret igazán. Talán azért, amilyen vagyok. Hallottam, amikor azt mondta apunak, hogy lehet, hogy kvibli vagyok. Tehetségtelen, család szégyene. Akkor még nem tudtam, hogy mi is az a kvibli. Aztán megkérdeztem Rosiet, és ő elmagyarázta.
- Nem tudok aludni. – szemeim alatt jókora táskák éktelenkednek. Koromhoz képest a kialvatlanság miatt egészen nyúzott az arcbőröm. A szemhéjam viszont hiába hunyom le. Egyszerűen nem jön álom a szememre.
- Valóban? – vonja fel az egyik szemöldökét a medimágus. Leül mellém az ágyra, a törölközőket az ölébe veszi, s a földre dobott képregény mozgó borítóján időzik egy darabig tekintete. Viperaboy látványosan megsértődött, amiért a történetének már az eleje sem tetszett, ezért tüntetésképpen a borítón található betűkből próbál válogatott sértéseket összerakni. Azt is hibásan, mert i-vel írta az y-t.
Megvonom a vállaim, s csüggedten lehajtom fejem. Jövőre leszek tizenegy, és még nem tudom, hogy mi lesz velem. Tudom, pontosan tudom, hogy mi a bajom. Mert valami baj van velem. Ezt még az a mugligyerek is megmondta, akivel az öcsémmel találkoztunk a játszótéren, és akinek véletlenül feldagasztottam a végtagjait. Leszámítva, hogy a saját végtagjaim lettek óriásiak.
- Látom, szereted a meséket. – veszi kezébe a képregényt. Elmosolyodik Viperaboy bosszúján, az arcába lógó, szőke tincset pedig a füle mögé tűri.
- Főleg a rajzokat szeretem benne. Persze nem abban… de a hülye öcsém nem azt hozta nekem, amit kértem. – felülök az ágyban, íriszeim pedig az alvó macskán időznek. A fejem egyre jobban sajog, de nem érdekel. Akkor sem iszom meg azt a kakaót. Elveszi tőlem az álmaimat.
- Tudod, én is ismerek ám egy mesét. Kíváncsi vagy rá? – ajkai sunyi mosolyra húzódnak. Valamiért azonban hatással van rám. Mindig is elérte nálam ezt a hatást. Amikor egy mugli gyerek kicikizte a szeplőimet, meg a vörös hajamat, ő akkor is tudta, hogy mit kell nekem mondania. Néha olyan, mintha ő lenne a második anyukám.
Félszegen bólintok egyet, s az ágyam mellé rakom a magazint. Rosie feláll az ágyamról, leveszi a kihűlt kakaót az éjjeli szekrényről, s a kezembe nyomja.
- Idd ezt szépen meg. Addig én elmesélek neked egy igaz történetet egy fiúról. Egy fiúról, aki megváltotta a világot. Egy átlagos fiúról, aki talán nem is olyan átlagos. Egy fiúról, aki megmentette a világot. Élt régen egy gonosz varázsló, kinek a neve, hát nem is szabad elmondanom a nevét. Nevezzük őt úgy, hogy Tudjukki. – kezd bele a történetbe. Némán, ámulattal hallgatom a történetet, idővel pedig a kakaóba is belekortyolgatok. S hogy mi volt a történet vége? Hát aznap én már nem jöttem rá. Pedig még az egész kakaóm sem ittam meg végleg.

Izgatottságom annyira eluralkodik rajtam, hogy szinte fel se fogom, amikor a saját nevem következett a listán. Nem, ez nem lehet… én nem lehetek itt. Azt hittem, belőlem sosem lesz boszorkány. Azt hittem, én sosem lehetek boszorkány.
De mégis. A vonat berobogott, én pedig tátott szájjal bámulom a nagytermet, ahová egy nagy és szőrös ember vezetett minket. Bár kicsit kételkedtem benne, hogy tényleg jó helyre vezet minket azok után, hogy egy ócska csónakkal akart átvinni minket egy tavon, természetesen a legharagosabb, mennydörgések és villámlások övezte vihar közepén. Az egyik csónakból még ki is esett egy korombeli fiú, akit az előbb nevezett be a süveg a Griffendélbe. Amennyi esőt kaptunk a nyakunkba, cseppet sem éreztem magam kevésbé elázottnak, mint ő. Totyogok a vízben és a sárban, a süvegemből alig látok ki, ráadásul nem vagyok benne biztos, hogy a hidegtől remegek ennyire, vagy az izgatottságtól. Soha nem vágytam semmire se jobban, mint hogy bekerülhessek ide, a kastély falai közé. A legtöbb varázsiskolába fel se vesznek egy olyat, mint én, hiszen önveszélyes lehet ránk nézve, ha mi valaha is pálcát tartunk a kezünkbe. De én megcsináltam… Valamiért mégis megcsináltam.
- Edevane, Clarice. – hallom újra a professzor hangját. Ázott taláromban előre totyogok, abban bízva, hogy talán a messzi asztalsoroknál nem hallják a cipőm idegesítően cuppogó hangjait, amit járás közben hallat.
A ceremónia tényleg csak ennyi? Csak rá kell tenni azt az öreg süveget a fejemre, semmi egyéb? Cikáztak a fejemben a gondolatok és az aggodalmak. Azt hittem, valamilyen próbát kell majd kiállnom. Egy próbát, amivel megmutathatom, hogy mire is vagyok képes… már ha képes vagyok rá egyáltalán. Azért ez egy kicsit bíztató. Úgy értem, így kevesebb az esélye, hogy esetleg valamivel beégek.
Érkezek végül a székhez, amit már annyi társam is megjárt. A fejemen lévő, vizes szövetet leveszem, hogy azt felcserélje egy másik, amit a tanárnő rak rám. Ennek – azon kívül, hogy ez a legszárazabb dolog rajtam – a legjobb tulajdonsága az, hogy teljesen eltakarja a látásomat. Semmit nem látok abból, ami odakint zajlik, igaz, hallom a morajló sustorgásokat. De még mindig jobb, mint azt nézni, hogy mennyien bámulnak rám.
- Á, érdekes, igen érdekes. Tele reménnyel. S még több félelemmel. - nem ér készületlenül, amikor meghallom a Teszlek Süveg hangját. A különbség csupán annyi, hogy egészen olyan, mintha tanakodását inkább csak nekem mondaná. Félelem? Mégis miért mond nekem ilyeneket? Homlokom összeráncolom, ahogyan a Süveg hangjára koncentrálok. Ez a pillanat most csakis rólam szól. Valahol mélyen pedig én mindig is önző voltam. Szeretem, ha velem foglalkoznak. S nem a gyengeségem, hanem igazi érdemeim miatt. Vágyak… igen! Megvan, hogy mi az, amire a leginkább vágyok. Mostantól, hogy a Roxfort növendékévé váltam. Tudom jól, hogy mit akarok. A lehető legjobb boszorkánnyá válni, a betegségem ellenére is. Be akarom bizonyítani édesanyámnak, hogy igenis, sokra tudom vinni. Meg akarom mutatni neki és a világnak is, hogy rengeteg dologra vagyok képes. Rengeteg dologra leszek képes. Igen… egyszer én még híres leszek!
- Hmmm, igen, igen, ez egészen biztos. Nem lesz könnyű neked. Látom, a hosszabb utat választod. Legyen házad aaaa…. – a hangos üdvrivalgás miatt gyakorlatilag meg se hallom, hogy hova sorolt be. Kétségbeesve nézek szét a teremben, miután a Süveg takarásától megszabadulok, hogy akkor most mi van, s másodpercekbe telik kiszúrnom azt az asztalt, ahol a legnagyobb az üdvrivalgás, s ahonnan annyi kéz integet felém, mintha csak azt kérdeznék: mire vársz?

- Voah! – ámuldozik az egyik srác, mikor meglátja, mire vagyok képes a kezeimmel. Emlékszem, régebben fel se fogtam, hogy nem normális dolog az, ha az ember, legyen az boszorkány vagy sem, ilyesfajta módon tudja kicsavarni a csuklóját, hacsak nem kapta őket telibe valami metamorf átok. Aztán anyám folyton bekötötte mumifikus kötszerrel a kezemet, hogy ne tudjam mozgatni, mert akkor biztosan nem csinálom majd. Igazából most sem akartam, egyszerűen kényelmesebb volt így megfogni a kislapátot gyógynövénytan órán, amit aztán az egyik fiú kiszemelt. Így most fél tucatnyi társa veszi őt körbe, mintha megszerezte volna Morrigan kártyáját egy csokibékából. Tudniillik, ez egy igen ritka lap ám.
Zavarodottan lesütöm a szemeim, ajkaim szélén azonban egy mosoly lelhető fel, ahogyan bal kezem ujjait a perceknél az ellenkező irányba fordítom. Az egyik lány elképedésében a szája elé rakja a kezét, egy másik hitetlenkedve mered rá beleborzongva, egy harmadik fiú pedig kigülledő szemekkel vigyorog. A reakciók változatosak, viszont tetszik nekik, még sosem láttak ilyet.
- Hogy csinálod? Nem fáj? Nem félsz, hogy eltöröd? – zúdulnak rám a kérdések. Sosem húztam még „hasznot” a kísértetkórból, de életemben először örülök neki, hogy így kell élnem. Szokatlan nekem, hogy ennyi, de ennyi figyelmet kapok, de tetszik, nagyon is tetszik.
- Nem, nem fáj. – rázom meg a fejem, majd kifordítom ujjaimat egy groteszk, felismerhetetlen alakzatba, néhány csontropogtató hang kíséretében. Aztán a fényesen foszforeszkáló növény elé rakom a kezemet, így annak árnyéka az asztalon egészen élethűen pókszerűvé változik. Még meg is járatom egy kicsit a „végtagjait”, hogy ráhozzam a borzongást a közönségemre.
- Tiszta király! Nagyon kúl! Hogy hívnak? – érdeklődnek felőlem. Füleim bíborszín árnyalatot vesznek fel, ahogyan zavarodottan makogom el nevem.
- Clarice. Clarice Edevane. – mutatkozok be nekik. A testvéremen kívül legfeljebb a Szent Mungóban barátkozhattam eddig korombeliekkel, meg az a néhány mugli, de a legtöbben persze el voltak telve a saját kis bajukkal, míg én is az enyémmel. Utáltam mindig, amikor hosszú napokra kellett befeküdnöm oda. Gyakorlatilag soha nem tudtam magammal mit kezdeni. Már nem volt olyan képregény, amit ne olvastam volna ronggyá. Pedig a legjobb dolog a varázsképregény. Néha én is próbálok ilyen szépen rajzolni. De a pálcás kezem a bal, aztán folyton összemaszatolom az egészet, miután nekikezdek.

Őrületes, amit ezek képesek leművelni! S mindet egy ilyen ostoba ideológiáért… Bár attól félek, hogy lehet, van benne valami. A medimágusok még mindig nem tudják megmondani, hogy mitől vagyok beteg. Ahogyan a Roxfort javasasszonya sem. Pedig minden héten eljárok hozzá kontrollra.
Félek attól, hogy mi lesz. Régen biztos voltam benne, hogy Harry Potternek nyernie kell. De most már én sem tudom. Pedig én próbáltam, én megpróbáltam szűrni az infókat azokon az ajánlott átnevelő órákon. De amíg rendesen eljárok rájuk, addig nem lesz baj. Ugye?
Félek, hogy apuval baj van. Hónapok óta nem kaptam tőle levelet. Bár anyu azt írja, minden oké. Az öcsém se nagyon aggódik. De mi van, ha mégis baj van?

   Jellem

Betegsége nevéhez hűen végigkísérti egész életében. Rányomta bélyegét személyiségére, ugyanakkor ez adja meg számára a motivációt is. Állapota ellenére a lehető legjobbat akarja kihozni önmagából. Roxfortos évei alatt rájött arra, hogy ez nem csupán egy hátrányt jelenthet számára, amivel együtt kell élnie, hanem ugyanakkor ettől érzi magát különlegesnek.
Talán ebből fakadóan választ szívesen efféle példaképeket önmagának. Felnéz mindazokra a boszorkányokra és varázslókra, akik hozzá hasonlóan valamiben eltérnek az átlagtól, valamiféle hátránnyal indultak, de mára már letettek valamit az asztalra, valamint éppen ezért van oda mindenféle regény, valamint képregény hősért.
Vágyálma a Roxfortba való bekerülés után tehát nem más, mint híres, kiváló boszorkánnyá válni, a pálcája használata nélkül, hogy megmutassa, ő is viheti valamire - kviddics sztár szeretne lenni. Betegsége miatt ugyanis nem jeleskedik azon tantárgyakban, ahol a varázspálca használatára van rászorulva. Minden másban viszont „zseninek” titulálható, holott csupán a szorgalom teszi őt azzá. Szeretné, ha felnőttként, a nagybetűs Életbe lépve ő maga is példakép lenne mások számára.
Próbál mindenkivel jóban lenni, egyszerre akar beolvadni a szürke tömegbe, valamint kitűnni belőle. Néha nehéz számára a beilleszkedése, hiszen az a pletyka járja róla, hogy kvibli. Ez persze nem igaz, de a betegsége a legtöbb ember számára ismeretlen. Kevés igazán közeli barátja van, de nem is ellenségeskedik másokkal nagyon.
Fontos tudni róla, hogy kissé szabálymániás - a saját testvérét is képes büntetőmunkára fogni. Fura szlengeket használ, a kifejezetten csajos témák pedig untatják. Többet tud a kviddicsről, mint a sminkekről, pedig anyjának kozmetikai boltja van. Jellemző rá, hogy kissé akaratos, és könnyen csap hisztit, ha valami nem tetszik neki. Mint egy egyszerű tinilány...

Erősség || elkötelezett célja iránt, toleráns
Gyengeség || könnyen sértődik apróságokon, nehezen enged

   Apróságok

mindig || képregények, forró csoki, példaképek, kviddics, alvás, ha sikerül, Natbá könyvei, hősök, kutyák, macskák
soha || inszomnia, kiközösítés, Szent Mungó, kviblik, patkányok (betegségszimbólum), plázacicák, és amikor a Griffendél indokolatlan pontokat szerez
hobbik || képregényolvasás, kviddics
merengő ||
Legjobb: Felvették a Roxfortba (úgy hitte, nem nyerhet felvételt)
Legrosszabb: Első varázslata (a varázslat besült, eredményképpen traumatikus állapotban, feldagadt, béka méretű dudorokkal szállították a Szent Mungóba)
mumus || kiderül, hogy kvibli (nem az; lásd lejjebb)
Edevis tükre || híres, népszerű kviddics játékosként látja magát
százfűlé-főzet || ezüstös színű, kissé édes ízű és illatú
Amortentia || tömény csokoládé
titkok || betegsége miatt nem hoppanálhat, azonban azt mondja, az ő döntése volt
azt beszélik, hogy... || félkvibli vagy mi

   A család

apa || Cormag Edevane; 43; sárvérű; apuci pici lánya
anya || Catriona Edevane; 40; félvér; régen nehezen jött ki vele, a háború óta azonban változott a viszonyuk. Anyja azt szeretné, ha ő venné át a boltját.
testvérek || Caelius Edevane; 15, sok különbségük ellenére jól kijönnek egymással, tipikus testvéri viták mindennaposak
állatok || Nesta, a halászbagoly

Családtörténet ||
Egy kisebb, jelentéktelenebb félvér család Skóciából. Anyai ágról éppen úgy megtalálhatóak muglik, mint apai ágról, holott az anyai nagyszülők mindketten varázshasználók voltak. A háború kezdete óta próbálják meghúzni magukat, félelemből és tehetetlenségből betartva a minisztérium minden utasítását. Az anya rendszeresen küld leveleket mindkét gyermekének, melyekben sosem ír arról, hogy valami gond lenne. Sem Clarice, sem testvére nem tudja, hogy apjukat kihallgatásra viszik., ezáltal a hamis biztonság illúzióját keltve bennük. Otthonuk Skóciában, Aberdeen városában található.
Apja mugli származású, a Mágiaügyi Minisztérium mugli ügyekkel kapcsolatos osztályán dolgozott. A háború kezdete óta menesztették a Minisztériumból, jelenleg tárgyalás előtt áll.
Anyja félvér, a boszorkányok közt népszerű Chant Cosmetics bolt tulajdonosa. Szépségápolási termékekkel foglalkozik, a fiatal, vagy fiatalodni kívánó boszorkányok számára. Aberdeeni üzlete a háború ellenére továbbra is nyitva tart, s bagolypostán is várja a megrendeléseket.

   Külsőségek

magasság || 181 cm
testalkat || nyúlánk, sovány
szemszín ||mogyoróbarna
hajszín || vörös
kinézet || Klasszikus ginger lány, örökölve minden sztereotípiát: fakó fehér bőr, szeplős arc, természetes, hosszú, vörös haj. Olvasáshoz szemüveget hord, ezt viszont ritkán látni rajta. Nem nagyon foglalkozik külsejével, ahogyan öltözködésével sem, a kényelmet és a praktikusságot részesíti előnyben.

   A tudás

varázslói ismeretek ||
Olyan órákra, amiken pálcahasználatra van kényszerítve, rendszerint be sem jár. Egészségügyi állapota miatt ezek veszélyesek rá, amit orvosi papírokkal bizonyít. Éppen emiatt nem is hoppanálhat, a társas hoppanálás viszont már veszélytelen rá.
Különösen szereti a repülést, ami talán a legnagyobb tehetsége is. Kviddics rajongó, valamint profi kviddicsezőnek készül, így ez annyira nem is meglepő. Kedveli a rúnaismeretet, a legendás lények gondozását, de a számmisztikát is, bár egyikből sem rendkívül jó.
felvett tantárgyak || rúnatan, repüléstan, számmisztika, legendás lények gondozása
pálca típusa || 9,5 hüvelyk, almafa pálca, sárkányszívizomhúr maggal
RBF||
Számmisztika - V
Sötét Varázslatok Kivédése - E
Rúnaismeret - V
Mugliismeret - V
Mágiatörténet - K
Legendás Lények Gondozása - V
Jóslástan - E
Gyógynövénytan - K
Bűbájtan - E
Bájitaltan - K
Asztronómia - V
Átváltoztatástan - T

   Egyéb

avialany|| Karen Gillan

betegsége
Kísértetkór: Ritka betegség, melynek kialakulási okai a medimágusok számára ismeretlen, csupán találgatások vannak. Gyaníthatóan bájitalmérgezés okozza a betegséget a még anyaméhben lévő gyermekeknél, erre azonban konkrét bizonyíték nincs, hiszen az anyukák erről őszintén sosem nyilatkoztak. Nevét onnan kapta, hogy akik ezen betegséggel rendelkeznek, kezükön olyan mértékben tudják elforgatni csontjaikat, ahogyan ezt legfeljebb szellemektől látni. Teljesen kicsavarhatják kezükön csontjaikat, ujjaikkal így groteszk játékot játszván. Valamint gyakran inszomniában (tehát alvatlanságban) szenvednek, s akárcsak egy kísértet, napokig ébren maradhatnak.
A betegek fiziológiai és mentális tulajdonságai több dologban megváltoznak. A betegek inszomniások, noha a fáradtságot ugyanúgy érzik, mint a többiek. Napokig képtelenek lehetnek aludni, ami a koncentráció hiányához, s teljes kimerültséghez vezethet. Erre persze tökéletes gyógyír a nyugodt álom esszencia, mivel ugyan álmatlanul, de képesek rendesen kialudni magukat.
A kór veszélyessége abban áll, hogy megrekeszti egy varázslóban vagy boszorkányban a mágia útját. A mágia egy boszorkánynál, varázslónál úgymond a „vérében” van, ez egyfajta energia. Ezen energia áramlása az, ami megzavarodik, megreked, általában a pálcás kéz ujjainál. Ez okozza a minimális eldeformáltságot is. Külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy ilyenkor a varázslat besül, és nem történik meg. Valójában viszont az energia megreked a testben, ez pedig – a varázslat mibenlététől függően – okozhat akár súlyos károkat is a beteg testében. Egy kisebb bűbáj esetén ez nem jelent semmi komolyat, de egy komolyabb mágia, esetleg egy átok viszont akár vissza is csaphat rá. Clarice emiatt sokkal nehezebben tanulja meg a pálcás varázslatokat. Ismeretlen varázslatok esetén nagyobb eséllyel végzi el sikertelenül őket, de már gyakran használt mágiák esetén is érheti meglepetés.
Ismert gyógymód nincs, kezelésekkel azonban enyhíthetőek a tünetek, s minimálissá válhat az esélye annak, hogy egy-egy varázslat félresikerül, így kárt okozva önmagának. Rendkívül fontos ebben a alvatlanság kezelése, hiszen az alvatlanság csökkenti a koncentrációt, amire pedig egy bűbáj alkalmazásánál igencsak nagy szükség van.

Előtöri megjegyzések:
Először is köszönöm a staffnak a gyors elbírálást a betegséget illetően. *-* A kilenc mondatos születés elemzésért pedig elnézést, nem bírtam kihagyni, egyszerűen ez egy felhívás volt keringőre. xD Vállalom a büntetést a cicamaffiától... vigyetek a cicamennyországba nyugodtan. *-*
Szerepjátékpélda tulajdonképpen az egész előtörténet... Remélem, nem gond, hogy nem vettem ki külön részt erre. Így lineáris az egész, bármit is jelentsen az a szó.