Bernard - Saulus

[Már megint az a kurva eső.]

Obszcén szavakat tartalmazhat!

- Phö... - megvető arccal sétált el a kockafejű hivatalnokok nyitott ajtói előtt. Már a kezdetektől utálta az ilyen barmokat, most meg csak még rosszabb lett a helyzet. Sok akadékoskodó farok, nem jók semmire. Ezt töltse ki kérem. Nem uram, anélkül nem engedhetjük be. Kért időpontot? Tessék? Mindjárt megkeresem. Tényleg csak egy pillanat. Ó igen, a kihallgatás, meg is találtam. Esetleg az idézés magánál van? Szóval úgy... Értem, ez esetben itt a kitűzője és fáradjon a liftek felé. Felkísérhetem, meg fogja találni a parancsnokságot? Vigyázzon a lift ajtó egy kicsit gyorsan záródik. Ig... Na jól van ne legyen már olyan mogorva egyből! Vén trottyos! Láttad ezt Cassidy? Biztos nem aranyvérű, hisz hogy néz ki? Még egy rendes talárt se tudott felvenni csak ez az ócska szürke vászonnadrág, meg az a zöld ing! Mondjuk a színe nem volt olyan rossz. Ehh, vaktyúk is talál szemet. És az a használt bőrkabát? Ne is mondd! Mikor vehette szerinted, a hetedikes karácsonyi bálára? És mégis hogy kihúzza benne magát, mintha valami elnök lenne! Haha, szánalmasok az ilyen emberek. Egyáltalán miért akarják kihallgatni? Kinek árthatna ez a sétapálcás öregember. Mondjuk inkább valami bot ez, mint pálca, mégha markolata is van. Nem nevetséges, most mondd meg!
Nincs már abban a pozícióban, hogy leordíthassa az ilyen szaros seggű balfácánokat. Pedig ő már akkor jobban ismerte ezt az épületet, mikor az még meg sem született. Hogy ő lassabb lenne, mint a liftajtó? Övére erősített pálcája is beleborzongott a tiszteletlenségbe, amúgy se vidám arca pedig még mindig ijesztő görcsben állt. Legalább még most se szívesen néznek farkasszemet vele. Még mindig ezen rágódsz Bernard? Nem változtál semmit. Pedig már legalább négy óra eltelt mióta beszéltél azzal a bakfissal. Ezek a vallatások meg! Áh. Azért titokban számítottál valami fegyelmezettségre, hogy a halálfalók csak értenek az információgyűjtéshez. Amatőrök! Akármint mondhattam volna, azt is elhiszik. Miért él mugli lakásban? Nem gondolja, hogy ez nem méltó egy varázslóhoz? Nem gondolja, hogy egy exaurorkapitányhoz nem méltó az a nyugdíj amiért havonta fel kell húznom a belemet a Gringottsba és több órát várni csak azért, mert ki tudja már megint milyen hülyeséget csináltak a koboldokkal? Ezért akár le is tartóztathatnám. Hmrr. Úgy értem nem nagyon tudok megfizetni lakást a varázslónegyedben. Mindjárt más mr. öö.. Rowe.
Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy ne álljon fel és menjen el sokkal hamarabb, mindenféle baljós következmények ellenére. Úgyis meghal nem sokára. A lófaszt hal meg. Még nem intézett el mindent amit el kellett volna. Visszajönni dolgozni egy kicsit, segíteni Geoffreynak, két jó nagy pofont adni az utóbbi három Mágiaügyi Miniszternek, meg az osztályvezetők nagy részének. Gatyába rázni az ilyen arcátlan kezdőket. Van még feladat bőven, van még... remény? Hülye szó. Esély. Talán nem itt kéne gondolkodni ilyen dolgokon. Bár melyik köpönyegforgató aljadék legilimentor merne egyenesen a szemébe nézni hosszabb ideig. Hol van a bátorság kérem szépen? Hova tűntek innen az érdemek?
Egy pillanatra megállt a folyosón, és szemernyit sem változó arckifejezéssel nézett körbe. Mágikus üzenetek repkednek, emberek szaladgálnak, és csak úgy kopog a padló csupasz köve. Nem ilyen hangja volt, erre emlékezett. Zengett és táncolt. Szinte dalolt mikor egy sikeres bevetés után beesett az irodája karosszékébe, és a lakkozott fa összetéveszthetetlen susogással csókolta meg a szőnyeget egyre lassabb ütemben. Hova lettél drágám? Megerőszakoltak, kifordítottak... Fanyaran húzta el ajkát miközben megrázta a fejét és türelmetlenül a liftajtóra nézett.
- Barmok. - suttogta megvetően.

(Vigyázat. A sértő nyelvezet megzavarhatja az Ön nyugalmát.)

          Az a baj Brodowski személyazonosságával, hogy egy idő után, ha ilyen ütemben szarja le a férfi hivatali kötelességeit, ki fogják rúgni, aztán kereshet magának másik porhüvelyt. Így hát fogát összeszorítva ücsörgi végig az ötödik értelmetlen, idióta kihallgatást ezen a rohadt napon. Meghúzódik oly bölcs kollégái mellett, szürcsöli az elmefrissítő bájitalt, a rosszzsaru-némaságba burkolózik, és úgy tesz, mintha jegyzetelne. Értelmetlen, kontextus nélküli szavak a papíron, megbűvölt pennája Brodowski nett kézírását hamisítja engedelmesen. Mugli. Varázsló. Gringotts. Nyugdíj. Megfizetni. Megbízhatóság. Gyanús. Lojalitás. Varázslónegyed. Exauror. Fiú. Család. Minisztérium. A szokásos szavak, amiket már értelem nélküli mantrává reszeltek ezek a halálfalópropagandára rejszoló férgek.
           Meddig lehet alázni egy varázslót? Egy aurort, aki feláldozott egy életet ennek a szaros minisztériumnak?
           Rowe. Bernard Rowe. Valahol talán bizarr, zavaros módon megörült neki, mikor meglátta a nevét a napirenden, mint minden apróságnak, ami a múlthoz köti… Rowe akkor is auror volt, mikor ő zöldfülű újonc, akkor is, amikor megölte az első mocskot, aki miatt felelősségre vonták, és akkor is, mikor akarata ellenére szabadságra küldték. Megváltozott? Nem. Talán egy kicsit kérgesebb az arca. Egy kicsit viharvertebb. Egy kicsit jobban tönkrement az eltelt idő alatt. A talárjából áporodott bagószag dől. Megkeseredett józanság a szemében, de a vonásain látszik, hogy esténként asszony helyett az üveg száját csókolja. De mutass egy aurort, amelyik kipirult orcájú, kedélyes nagyapóként megy nyugdíjba, úgy, hogy semmi más nem nyomja a vállát, mint hogy időre elkészüljön a maga faragta hintaló az unokáinak karácsonyra. Egy aurort nem szabadna soha nyugdíjazni. Az, amit átéltek, kitörölhetetlen. Odabent folytatódnak a csaták. Beszélnek a sebhelyek. De nincs már a munka felszabadító ereje: a hit, remény, illúzió, hogy volt és van értelme tompára koptatni az életüket.
           Talán szánalmat érez iránta, míg azok a minisztériumi csúszómászók a magánéletébe gyalogolnak, az exfeleségéről kérdezik, a származásáról, a válás okáról, a fiával való kapcsolatáról. A válaszai megfeszítik az arcizmait. Kedve lenne elmosolyodni, őszintén elmosolyodni Rowe kesernyés, de megvesztegethetetlen egyenességén. Bátor. Arcátlan és vakmerő. Becsülte mindig, csak épp nem értettek egyet néhány dologban. Majdnem semmiben.
           A fia. Geoffrey Rowe. Ó, igen, már mindjárt világos, Rowe fia túl jó helyen van most… a kis rohadék. Igen, szánalmat érez, de megvetést is. Ha neki fia született volna… ha lenne fia… az ő fiából soha nem lehetett volna féreg. Ha kell, láncra verte volna, lebetonozza a lábát odahaza, de nem hagyta volna. Az ő fia…
           A gondolataiba feledkezik, csak nézi meredten, hogy a penna írja helyette a semmitmondó szavakat, és olyan üres tekintettel nézi a beidézett exkapitányt, hogy mikor szélnek eresztik, nem is fogja fel. A férgek kerülik a sokat megélt tekintetet. Beleköthetnének, bent tarthatnák, megróhatnák, letartóztathatnák. Megtehetnék. De gyávák hozzá. Inkább kínosan köhécselnek, zizegnek a kihallgatási nyomtatványokkal, sunyin visszavonják a veszélyes kérdéseket, eleresztik a fülük mellett a veszélyes válaszokat. Van valami az öregben, ami nem hagyja az ilyen aljanépnek, hogy kezet emeljen rá. Valami, ami nem adatik meg mindenkinek.
           A gerinc.

- Nem túl szerencsés az ilyen kijelentés épp itt és most – szólal meg az öreg háta mögött halkan. A férfi alighanem nem is hallotta a lépéseket a háta mögött. A kihallgatótermek szintjén nem járnak sokan, és azok a kevesek se szívesen.
           Franc. Rowe Brodowskit talán nem is ismeri, ahhoz ő túl friss hús, és túl jelentéktelen. Most először zavarja, hogy a férgek csicskájának hangján kell szóljon, de nem dobhat sutba minden eddigit azért, mert Rowe felbukkanása égetni kezdte a büszkeségét. A végső cél fontosabb. A cél mindig fontosabb… a koszos eszközök tornyosulnak, a cél horizontja egyre távolabbinak tűnik. Megköszörüli a torkát.
- Elnézést, hogy feltartóztatom, de elmulasztottunk kitöltetni magával néhány kötelező dokumentumot. A nyilvántartáshoz kell. Kövessen, kérem.
           A lift megérkezik, Brodowski karjával előremutat, hogy szálljon be nyugodtan.

[Már megint az a kurva eső.]

Obszcén kifejezéseket tartalmazhat

Ezek a rohadt liftek. Pedig hányszor megjegyezte már, hogy sokkal praktikusabbak lennének valami lépcsőfélék, vagy bármi más ami nem kényszeríti rá, hogy másfél négyzetméteres területen utazzon lehetetlen alakok nyafogását hallgatva több percen keresztül. Még a munkamorált is növelné, nem csak kényelmesebb lenne. Persze csak tanulj meg másokkal együtt élni volt a válasz, meg, hogy te is csak morogni tudsz. Nyílvánvaló, hogy azok a bűnesetek maguktól oldódtak meg, én csak fogtam egy idomított ló gyeplőjét. Ha hülyék vagytok legalább ne röhögtessétek ki magatokat azzal, hogy ki is mondjátok a gondolataitokat.
- Ha? - fordul értetlenkedő kifejezéssel az érdekes helyen megálló fickó felé. És valóban nem tudja megindokolni magának, hogy pusztán a véletlen miatt foglalt helyet a vallatók által annyira kedvelt pozíciójában ez a jellegtelen senki. Tökéletesen elhelyezkedik a periférikus látásból kieső első szegletben a védtelen oldala és háta mellett. Ráaadásul a gyengébbik, pálcátlan keze felől. Paranoiás lettél te szottyadt zsák, egyszerűen mázlija volt. - Fenyegetsz pöttöm? - veti oda már-már hitetlenkedve, de mindenképpen éreztetve, hogy hiába bármi, semmi keresnivalója nincsen a közelében egy ilyen friss húsnak. Eddig nem voltál elég jó a Minisztériumnak, most meg apuci bevásárolt, mi? Pöh... A kérdés elhangzásával egyetemben fordul vissza a lift felé. Nem kíván több szót vesztegetni, illetve nem kívánna, ha a pókerarcú auror nem invitálná be a liftbe. Igyekszik nem mutatni zavarodottságát és kíváncsiságát, de nehezen parancsol arca vésedt ráncainak. Milyen papírok? Mindent kitöltöttem. Próbálja kiötölni, hogy esetleg milyen új dokumentumokat kreálhatott az agyament kormány, de semmi értelmes (vagy épp értelmetlen) nem jutott eszébe, sőt inkább azt várta, hogy próbálják minél lejjebb vinni a bürokráciát, hogy minél jobban szét lehessen zúzni szeretett hazája ép talpköveit. Talán erre van szükség, a káoszba mindenki belebukik.
Hagyja, hogy "kísérője" machináljon a gombokkal, lévén fogalma sincs, hogy mi fog történni vele. Rendkívül nyugtalanító és rendkívül nosztalgikus érzés. Kezei magamellett nyúlnak el és igyekszik kartávolságon belül maradni, hogy baljával a lehető leggyorsabban tudjon fizikális fölényt szerezni, míg gyakorlottabb kezével pálcája után kap. Ezúttal spektrumából se hagyja kiúszni a csöndes férget. Csönd. Eszébe jut talán beszéltetnie kéne, hogy ne tudjon a fejében szövögetett tervekre koncentrálni maradéktalanul, vagy hátha annyira összpontosít, hogy egy freudi elszólás segíthet neki. De ugyan! Nagyobb hatalom a büszkeség, ami nem engedi kimutatni mennyire nyugtalanítónak érzi a jelen és jövő közt feszülő csendet.

          Látja az öreg tekintetében, mennyit ér az ő mércéjével egy ilyen Brodowski-féle senkiházi, és ez a becsmérlés már csak azért is különösen bosszantó, mert teljes mértékben egyetért vele. Naponta egy jó tízessel leljebb ugrani magasságban sokkal frusztrálóbb dolog, mint azt valaha gondolta volna. Mintha Gulliver utazását élné meg a liliputiak közt. De azért, hogy… pöttöm lenne?
          Ideges fintorra rándul az ajka, bár Brodowski arcában ez alighanem csak valami idétlen grimaszként mutatkozhat meg. Gyorsan visszahúzza magára az ostoba pléhpofát.
- Szó sincs róla. Csupán figyelmeztettem, hogy veszélyes vizeken hajózik, ennyi az egész – parancsol magára fegyelmet. Rowe jól átlátja a dolgot, mármint Brodowski kurta és nem túl dicső élettörténetét, ez nyilvánvaló. Hiába is, túl jó ahhoz, hogy csak úgy nyugdíjazzák… ha csak egy olyan kollégája lenne, aki Rowe tudását ötvözi azzal, hogy megbízhat benne… de nincs. A bizalom megfizethetetlenül drága portékává lett mostanság, de a tudás önmagában is ritka kincs. Nem hagyhatja, hogy az exauror csak úgy kisétáljon innen. Nem. Még nem.
          Hagyja, hogy beszálljon a liftbe, szerencsére ezek nagyobb társaságra vannak kitalálva, így nem kell túlságosan megmerítkezniük egymás személyes terében, de enyhe meghökkenésére szolgál, hogy Rowe nem húzódik hátrébb, sőt kimondottan a közelében marad, mintha... készülne, vagy talán inkább számítana valamire. Testével mindenesetre így is el tudja takarni a lift mágikus paneljét, míg fürgén betáplálja az úticélt – ami maga az utazás. Megberheli, hogy ne álljon meg sehol. A minisztériumon belül még mindig ez a legbiztonságosabb módja a bizalmas beszélgetéseknek. Rowe azonban annyira koncentrálni látszik valamire, hogy aligha tűnt fel neki, pontosan mit nyomott meg vagy mit nem. Nekiveti a hátát a panelnak, és a férfire szegezi a pillantását. Látszólag unottan,  aztán el is néz mellette, mintha csak azt várná, hogy megérkezzenek végre. Aztán mintegy mellékesen szegezi neki a kérdést:
- Mondja, Mr. Rowe, élvezi az életét? Úgy értem, a jól megérdemelt pihenést. – Közönyösen szemléli, Brodowski kutyaszemei úgyis mindig valami sajátos figyelmesség, érdeklődés érzetét keltik az emberekben. – Örül, hogy nyugdíjazták, úgy értem… maga erre vágyott? Az aurok többsége nem igazán várja a hivatali ideje végét, és nem szokták kérni saját nyugalmazásukat. Valamiért nem vágynak arra, hogy sokáig alhassanak, és óriástököt kapálgathassanak a hátsó kertben, minden felesleges idejüket a családjuknak szentelve. Furcsa, hogy maga mégis önként távozott. Megunta az öldöklést? Elfáradt?
          Kérdéseivel pontosan, előre megfontolt szándéka van, de ugyanakkor ahogy az öreget nézi, akit aurorösztönei valahogy feszültnek, felkészültnek éreznek, egyre inkább személyes töltetet kap a faggatózás, igaz, csak belül, csakis odabent, rejtve minden emberi megfigyeléstől.
           Mondd, Rowe, hogy nem, hogy sok mindent akarsz, hogy küzdenél még, és tele vagy tetterővel. Vagy ez a kiégés vár… ránk is? Ilyen leszek én is, ha folytatom? Bagószagú roncs, akit már nem érdekel semmi, csak az itókája? Mondd, hogy van több is. Mondd, hogy nem ez a vége.