El sem tudod képzelni, hogy mennyire örültem a furcsa baglyodnak. Nekem tetszik, kicsit csapzott, sőt meglehetősen büdös is... de különleges ez a kis foltocska, és nagyon kedves madár. Adtam neki egy kis almaszeletet, ha nem bánod, gondoltam a nagy úton visszafelé éhes lehet. Remélem, nem fogyókúrázik, vagy valami. Hogy őszinte legyek, nem tudom, hogy a baglyok szeretik-e az almát, de ő megette... Adj majd neki te is, utána engedte, hogy megsimogassam!

Tudod, szégyellem bevallani, de nekem nem jutott eszembe, hogy írjak neked... De nem csak neked! Igazából senkinek nem voltam képes írni, féltem attól, hogy csak egy sajnálkozó levél érkezik vissza a halálhírrel. Te vagy az első, aki írt nekem, és bármit is írtál volna, örültem volna neki. Csak dőlnek belőlem ezek a szavak, holott tegnap még nem lettem volna képest kezembe venni a pennát. Egészen eddig nem éreztem boldogságot, vagy örömöt. Tudtam, hogy örülnöm kéne, minden családtagom életben van, itthon lehetek szeretteim között, vége a háborúnak, de képtelen voltam rá. Képtelen vagyok. Olyan nehéz mosolyogni, pedig minden okom meg volna rá. Te is így érzed? Mondd, hogy nem csak én lettem ilyen elfuserált...

Nem mondanám, hogy Solék jól vannak... De rendkívül hálás lehetek a világnak, hogy még élnek. Nemrég engedték ki őket a kórházból, habár szerintem még bőven bent kellett volna maradniuk, de tudod most nagyon sokan vannak a kórházban, az összes tömve van, még a muglik is. Már nem volt veszélyeztetett állapotúak, ezért hazaengedték őket, persze sok tanáccsal, krémmel, főzettel. Nadine is itt van még, még nem utazott haza, és... Tristian, nagyon borzasztóan néz ki... ijesztő. Állandóan kiabál éjszakánként, nem tudok aludni, nem tudok álmodni. Te tudsz álmodni?
Sol már fizikálisan jobban néz ki, de én látom az arcán a keserűséget. Fáj neki így látnia a szerelmét.
Oz erősnek mutatja magát, de rajta is megcsillan néha a bú. Látom a szemében, amikor nem tudja, hogy figyelem. Ő nagyon örül a háború végének.
Daly szerencsére nem túl sok mindent fogott fel az egészből, Keyrát pedig sikeresen kimenekítették a kastélyból, velem együtt.

Tom meghalt. Agyontaposta a tömeg, akárhogy próbáltam védeni, buta béka létére elugrált, és ez okozta a vesztét. Nagyon szerettem őt.

Mióta hazaértem, próbálom magam lefoglalni, több száz karkötőt fűztem, növényekből, cukrokból, gyümölcsökből, de nincs kinek adnom őket. Neked mellékeltem egy korpafűből font karkötőt, ne aggódj, bűbájjal védve van, nem fog elrohadni egy jó ideig, és bökni sem fog.

Kérdésedre válaszolva, tudok Hugoról... Tristian, nem is tudom, hogyan mondjam, de az egyik folyosó falának törmeléke alá szorult, és amikor kimentették... Nem érdemelt ennyi szenvedést.

Igen, visszakaptam a ládámat, de sok minden hiányzott belőle, vagy tönkrement. A ruháimat nem sajnálom, de a régi rajzaim is mind odalettek, még az is, amit rólad rajzoltam. Emlékszel? A csónakházban ücsörögtünk az egyik csónakban, még azt hiszem tavaly áprilisban. Vagy március, már nem tudom.

Anyáék nagyon sokat öregedtek. Tudom, nem illik ilyet mondani, de látszik rajtuk, hogy mennyire megviselte őket, anyát gyakran hallom sírni esténként, de szerencsére egyre kevesebbszer.
Jaj, mostanában nagyon rászoktam a zenére. Valahogyan igénylem. Dobolok a padon, dúdolgatok, ritmusra lépdelek. Egyszer hegedülhetnél nekem. Ugye hegedülsz nekem?

Veletek minden rendben? Jaj, olyan udvariatlan vagyok, ezzel kellett volna kezdeni. Bátyád felől nem hallottam, remélem ő is rendben van.

Várom vissza válaszodat, Tristian.

Sok szeretettel:
mona



ui..: Tudsz valamit Edgar Grosról?

Kivi? Először megijedtem, amikor írtad, mert azt hittem, hogy az egy madár, legalábbis, mintha ezt hallottam volna egyszer... Aztán amikor írtad, hogy szőrös gyümölcs, még jobban elképedtem. Ez valami varázsnövény, amit én nem ismerek? Azt hittem ismerem a gyógynövényeket, és a különlegességeket, de úgy látszik, akkor ez valami extravagáns déli varázslógyümölcs, amiről nem tudok. És hullik a szőre tavasszal, mint az állatoknak? Vagy hogy működik? Ápolni kell a szőrét, ha azt akarod, hogy finom legyen? Meg kell nyúzni, ha meg akarod enni? Van kivid? Küldhetnél egyet, hogyha el tudja hozni a baglyod. És nem eszi meg útközben... Persze nem muszáj, csak ez most nagyon izgatja a fantáziámat. Ha más nem egy rajzot küldhetnél róla, hogyha egyszer találkozom a gyümölccsel, nehogy kihagyjam a lehetőséget, hogy közelebbről szemügyre vegyem.


Biztos Tom is szívesen megkóstolta volna. A békák esznek kivit? Nem tudom, de sajnos már biztos, hogy ő sose fog enni... Még mindig elszomorít, ha rá gondolok, olyan hű kis kétéltű volt. Nem hiszem, hogy veszek újat, az már nem Tom lesz... csak egy kis zöld varangy. Szerintem biztosan agyontaposták... Vagy ha nem, akkor az a világ legigazságtalanabb dolga lenne. Ne érts félre, nem kívántam Tom halálát, de ha az én kis háziállatom élhet, akkor miért nem élte túl Hugo? Miért élte túl az én kis albínó békám, ha egy jó embernek meg kellett halnia? Nem... ez hülyeség, az élet nem lehet ilyen. Egyszerűen nem lehet úgy, hogy a szerencsén múlik minden, és egy kis állatkának több esélye van a boldog életre, mint egy gyermeknek.


Hiába akarok mosolyogni, ha mindeközben ilyen gondolatok gyötörnek. Nem mindig... de akárhányszor abbahagyom azt, amit elkezdtem, hogy eltereljem a gondolataimat, visszatérnek a kínzó gondolatok. Napközben még nem olyan rossz, de amikor lefekszem az ágyamba, a mennyezetet nézem, képtelen vagyok elaludni. Csak bámulok, és ilyenkor persze elözönlenek a képzetek, emlékek, mindenféle fájdalom. Próbálom magam pozitív dolgokra ráerőszakolni, de nehezen megy. Derűsen kell látni a világot, meglátni a szépet - mindig ezt mondtam, és így is cselekedtem. Reménytelen embertársaimnak ezt szajkóztam, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb és legkönnyebb dolga. És tényleg hittem ebben. De most már tudom, hogy mit éreztek ezek az emberek. Hogy milyen nehéz ezeket a szavakat komolyan venni, vagy egyáltalán elhinni. Elhinni, hogy lesz jobb.
Ép eszemmel tudom, hogy most már minden jobbra fog fordulni, már nincs más hátra csak a Jó. De attól, hogy még tudom, nem hiszem el. Lelkemmel taszítom ezt az érzést, mert úgy érzem, csak áltatom magam. Nehéz ez a kettősség. Érted, amiről beszélek? Nem is merem visszaolvasni, amit írtam, mert olyan nagy butaság.


Viszont felderített, hogy megvan még a rajz. Madarakra esküszöm, hogy nem emlékszem... akárhogy gondolkozom, valahogy kiesett az a pillanat. De nem gond, annál nagyobb meglepetés és öröm számomra, hogy megőrizted rajzomat. Ez igazán sokat jelent nekem.
Remélem, amíg írom ezt a levelet, hegedülsz, és nem csak mondod! Egyre jobban hiányoznak a rajzaim, mármint maga a rajzolás. Már érzem a késztetést, már bizseregnek az ujjaim, de ha kezembe veszem a ceruzát, még nem mozdulnak meg. Még nem tudom, mit is alkothatnék. Amik eszembe jutnak, nem akarom papírra vetni.


Azta! Hát a bátyádról szóló bejegyzésed nagyon meglepett! Mármint nem úgy értem... a bátyád nagyon okos, és jó kiállású férfi, teljes mértékben megérdemli, hogy ilyen remek pozícióban dolgozzon, csupán kellemes meglepetésként ér a hír. Én is büszke lennék a helyetekben, örülök, hogy ilyen jó dolgok történnek a családodban. Biztos nagyon nehéz munka lehet, de Daniel elég rátermett, biztosan fantasztikus lesz a munkájában.
Erről jut eszembe, tudom, hogy még messzebb van, de te milyen jövőn gondolkoztál? Mármint úgy értem foglalkozás. Hegedűművész? Sárkányszelídítő? Könyvtáros?
Mostanában sokat gondolkozom a jövőn, és eszembe jutott, hogy nem igazán beszélgettünk mi még erről.


Epekedve várja válaszodat,
mona

1, Késett a baglyom. Tudom! Onnan tudom, hogy később adtam fel, mint, ahogy szoktam, és már biztos azt hitted, nem is méltatlak válaszra! Pedig annyira szerettem volna írni! Írtam is, mindig leírtam valami szépet neked, aztán a levél a végére egy nagy katyvasz lett. Ahogy teltek a napok leveled elolvasása után, egyre csak gyűltek a szép gondolatok a papiroson. Sokat gondolkoztam, azokon, amiket leírtál, és megfogadtam a tanácsod. Igaz, hogy más is mondta ezeket a tanácsokat, de sose így... Mármint nem lapra vetve, hanem... úgy. Nem tudom megmagyarázni, de a lényeg, hogy ahogy teltek a napok egyre több mindenre tudtam naposabban nézni. Olyan volt az elmúlt két hetem, mintha minden egyes nappal a szürke világ élénkebbé vált volna. Mindig csak egy kicsit, és mostanra éreztem úgy, hogy visszaírhatok neked.

2, Leültem rajzolni neked. Igazad volt, könnyebben ment, viszont tartozom egy vallomással... Valahogyan ecset került a kezembe, és valahogyan a mellékelt izé jött ki belőlem... Elég nagy színkupleráj lett belőle, és annyira furcsa érzéssel töltött el a festése, hogy inkább megszabadultam tőle, és elküldtem neked. Remélem neked tetszik, ha nem, nyugodtan dobd ki.
Na jó, azért rajzoltam egy golymókot is, csak neked.

3, Nem nevezném elszigeteltségnek. Ez hibás kifejezés erre. Nekem hiányzik a régi otthonom. A természet közelsége fantasztikus. Szeretem az embereket, de a természet adta harmóniánál nincs szebb és igazibb a világon. A zsenge fű a talpam alatt csiklandós érzés. Sétálok a ház előtti hatalmas fűtengeren, és az erdő szélén leülök a földre és csendben várok egy hangyára, egy őzre, vagy egy leprikónra. A szellő végigsimít bőrömön, a nap melegen süti szőke hajamat. A tóban bármikor megmártózhatok, ami  rettentő hideg, de világrengetően frissítő.
Bárcsak elvihetnélek oda. Megmutatnám neked, milyen csodálatos a világ.

4, A legfontosabb, amit az előző leveleddel kapcsolatban meg kell említenem, hogy hűűűha! Nagyon érdekes ez a kivi. Elég savanykás volt, össze is rándultak arcizmaim, amit beleharaptam. A következőt már kis kanállal kanalaztam ki a héjából. Úgy sokkal finomabb volt. De tudod mi finomabb? A BANÁN! Először azt hittem, valami furcsa túlvilági fantazmagórikus napszárnyú csodalééééény, aki azért jött el a földre, hogy... na jó, azért ennyire ne nézz korlátoltnak Tristian!! Ismerem a banánt! (Tavalyelőtt mutatta Brigit).

5, Ne félj, hiszen olyan okos és talpraesett vagy! Inkább nekem van félnivalóm, némelyik tananyag nagyon jól megmarad, de olykor csak úgy kicsúsznak az agyamból, mint a zsíros kenyéren elesett macska a macskaajtón! Borzalom! Szeretem az iskolát, de most én is tartok egy kicsit a következő évtől! Nagyon örülök, hogy neked ilyen konkrét elképzeléseid vannak, még ha úgy hiszed, nincs! De szerintem még úgyis elválik a következő 2 évben, addig nagyon sok minden változhat. Én két éve még nem ismertem a banánt. Sőt a kivit sem.
És, hogy én mi lennék? Kíváncsi vagyok a véleményedre, mondd meg TE!

Tűkön ülő barátod,
mona