Gardróbszoba

I'm a Barbie girl...

Alycia Remington

     Annyira vagyok alkalmas erre az egészre, mintha a Barbie-babád bedobnád egy csapat tomboló metálos közé egy koncert közepén. Nagyjából annyira biztos az is továbbá, hogy egyben és épségben fogom megúszni, bár ahogy belépek a már szinte kisajátított Gardróbba, azért bízom benne, hogy jobb sorsra jutok, mint az emlegetett játékszer. Egyetlen szavam sem lehet, döntetlen lett, és ha Alycia helytáll a pályán, kénytelen leszek én is... Még ha valószínűleg jól ki is röhögtetem magam általa a művelet közben.
     Nem arról van szó, hogy hiányozna belőlem a nőiesség írmagja is, egyszerűen az általános viseletem viselte magán az aranyvérűek társadalmából kiszabadult, frissen a józan ész láncait ledobó lelkesedését, elvégre annyi év után senki nem szorított szó szerint pálcát a halántékomhoz, hogy ugyan húzzam már ki magam tökéletesen, azt a ruhát vegyem fel, és egyébként is, a szépségért meg kell szenvedni. Az ezért kapott pofonok már igazán bagatell tételnek számítottak a többi között, ha pedig elmesélném bárkinek, mit kaptam annak idején, amíg tűsarkúban tanultam járni, úgysem hinné el senki, hogy egy rossz lépést vannak elmebetegek, akik több hetes éheztetéssel honorálnak. A legkevésbé sem meglepő, hogy a normális emberek közé történő szökésem következménye némi lazasággal átitatott lázadás lett, és bár nem hagytam el maradéktalanul a valahogy kinézésre való törekvést, azért ez redukálódott a szimpla magassarkúk, nadrágok, zakók szintjére. Az öcsém gyakran udvarolt nekem, kiélve rajtam a titkolt kreatív ambícióit, de a vége mindig az lett, hogy az általa áhított elegáns, feltűnő csoda a szekrénybe távozott, én pedig a térdnél szakadt farmeremben vigyorogva konstatáltam, hogy ez őt sokkal inkább felzaklatja, mint engem. Persze, ez nem prioritás, ha az életedre törnek... De miért riogatnám ezzel a környezetem?

    A táskámat ledobva vigyorgok Alycia előtt meghajtva a fejem, aztán legombolom magamról a még szerintem is unalmas talárunkat, és elegánsan ráhajítom a szépen gyülekező kis dombra. Direkt úgy öltöztem fel, hogy lehetőleg fél percig szörnyülködhessen az ízléstelenségemen, elvégre ilyenek a barátok: hagyják, hogy kiéld rajtuk perverz vágyaid. Csak ugye kinek mi...
     - Ugyan, a Chanel szakadtan is Chanel. - indítok a fergeteges kifejezéssel, aztán közelebb ballagok, hogy megkaparinthasson - Apám szerint tök jó Bond lennék. Rendben, ezt talán sosem mondaná ki hangosan, ahhoz túl büszke, hogy elismerje, a lánya közelebb áll az ideáljához, mint ő, de miután megdicsérte az ízlésemet az öltönyök, drága kocsik és a szivar terén, valamit meggyőződött róla, hogy rázva, nem keverve kérném az italt, azért valami kis büszkeség csillogott a szemében. Nem tudom, elkeserít e téged ez, esetleg tudod e egyáltalán, ki a francról beszélek, de akkor röviden: jobban hasonlítok egy titkosügynökre, mint a nőre, akit elcsábít. Gondolom, ennek az aránynak a megváltoztatása lenne a célszerű a nézőpontodból.
      Hagyom, had eméssze az első kicsit inkább komikus monológomat, addig én is kitalálom, mit javasoljak, ha már ilyen ízlésesen lerohantam. Szívesen rágyújtanék, de miután az imént állapította meg nőietlenségem mértékét, úgy érzem, ezzel nem éppen segítenék neki az elkövetkezőkben, így újabb jófejségként nem teszem meg.
      - Hát öhm. - kezdődik legendás határozottsággal - Nincs senki konkrét, akinek tetszeni akarnék. Leginkább azért, mert a tavalyi eseteket követően eldöntöttem, hogy nem szórakozom többet kéthetes kapcsolatokkal, ahol úgyis tudom, hogy nem tartunk sehová, mert nincs az a férfi vagy fiú, és a rossznyelvek szerint nő, akit komolyan tudnék venni. Szóval akkor maradjunk az általánosságnál. Szóval azt mondod, nem vagyok teljesen menthetetlen? Jó hír, soha szebb bókot ugye...Ha a hajam ellen nem jut eszedbe hirtelen semmi elviselhetetlen jól megválasztott negatív jelző, akkor gondolom... a ruhákkal. Utálnám, ha nem oszthatnád be egy hétre előre, miben fogom a szabályszegőket büntetésbe küldeni. Közben pedig tedd fel azokat a kérdéseket, amik látom, már megfogalmazódtak benned az aktuális pletykáknak köszönhetően...
        Az egyik még viszonylag egyben lévő széket odahúzva egy angyali mosoly kíséretében helyet foglalok előtte, és pislogok, mint egy ma született bárány. Minnie Balmoral legendás ártatlansága színre lép.. Még akkor is, ha elviekben jobban hasonlít egy nemzetközi bérgyilkosra, mint egy nőre.

Lassacskán megjelenik Minnie, és hozzákezdünk az előkészületekhez. Valamiféle Bondról beszél, az apjáról, titokügynökökről, meg nem is tudom mi egyébről. Magam sem vagyok épp teljességgel járatlan a mugli világ dolgaiban, de ezt követni sem tudom. Így aztán inkább arra koncentrálok, amit ígértem: barátnőm külső megjelenésére. Megérdeklődöm, milyen elképzelései vannak, de hát persze nincs neki. Nem baj, amúgy is jobban teszi, ha teljesen rám bízza magát.

- Kéthetes kapcsolatok? Ez valami típusnak számít? Mint a házastárs, lakótárs, ilyenek? – Pakolok, vállfák kerülnek fel itt-ott, ruhákat rendezek, előkészítem a sminkkészletem miközben beszélgetünk. – Én utoljára a mágiatörténet házimmal voltam két hetes kapcsolatban. Borzalmas az a tantárgy. Mi a fenének kell… na mindegy.

Már-már belekezdenék a sminkelésbe, amikor Minnie említést tesz frizurájára, mely hidegvizes zuhanyként repít vissza a valóságba. – A hajad, jaj ne haragudj! Annyira hozzá szoktam, hogy fel sem tűnik. Persze, hogy azzal is kezdenünk kell valamit. - Átnyújtok neki egy hajkefét, elvégre abból azért már kinőttem, hogy másnak fésüljem a haját, majd fésű és csatok után kutatok.

Minnienek hosszú a haja, annyira ugyan nem, mint nekem, de bőven elég, hogy szinte bármit megtehessek vele. Úgy döntök, egy-egy fekete csatot használok fel mindkét oldalon. Meghagyom a szimmetriát, de picit felkötöm tincseit kicsivel a fülei mögött, így csak néhány szál fog a kulcscsontja előtt himbálózni, ugyanakkor a háta sem veszik el egy bozótban, mégis látszik a hosszú haj. Egy ilyesmi frizura különösen jó lehet, ha a ruhával szabadabban hagyjuk a vállakat, hátat vagy a mellkas felső részeit.

- Látod? Így máris kevésbé hasonlítasz egy fiúoroszlánra. Tudom, éljen a griffendél, de te akkor is nő vagy, Merlin áldjon meg!

Ruhákból már többet is választanunk kell, elvégre egy hét hét napból áll, ha csak nem változtattak ezen azóta. A hétfő például nyugodtan lehetne opcionális. A hét nap megközelítőleg tizenpár öltözetet jelent, de Minnie esetén megelégszem kevesebbel is.

- Az első alapszabály, hogy válasszunk egy testfelületet, amire büszke vagy. Ezt fogjuk szabadon hagyni, a tested többi részét pedig elrejtjük. Ha egynél több testfelületet is mutatnánk az kicsit túlzás lenne a te stílusodhoz, de ha semmid sem teszed láthatóvá, észre sem vesznek a pasik. Komolyan mondom, olyan vaksik tudnak lenni, hogy nem értem, hogy maradhattak fenn.

Odaállunk a tükörhöz, majd jó néhány ruhát nyújtok elé, amolyan első szelekció gyanánt. Mindet mégse próbáltathatom fel vele. – Szerintem a nyakad és környékét nyugodtan megmutathatod. - jelentem ki, majd kiválasztok néhány mélyebb nyakú felsőt. – Elég nyúlánk vagy, így a háromszöges kivágásokat javaslom.

Néhány próbával később más testrészekkel folytatjuk a sort. – A lábaid is szépek, egy rövidebb szoknya jó lehet. – Ebből már komoly készlettel rendelkezünk, így sorba felpróbáltatok vele néhányat. A procedúrát addig folytatjuk, míg nem talál legalább két olyan öltözetet magára, melyet jóváhagyhatok.

- Komolyan elküldheted a szabályszegőket büntetésre? – kérdezem tőle. Engem prefektus még sosem küldött büntetőmunkára, csak tanárok. Szerencsére azok se sűrűn. – Az szórakoztató lehet. Ajaj, ha nekem lenne ilyen lehetőségem… nagyon jól viselkedne mindenki a hollóhátban. És mi a kedvenc fenyítési módszere, Miss Balmoral kisasszony? Egy pillanat! Akkor neked hozzáférésed van a prefektusi fürdőhöz?

I'm a Barbie girl...

Alycia Remington

           - Igen. Nem. - a bólogatásból felvont szemöldökkel fordulok felé, bár ezt megnehezíti, hogy a most szépen kellene tartanom magam - Általában ennyi idő alatt jössz rá, hogy mennyire volt rossz ötlet belekezdeni a kapcsolatba... vagy csak én vagyok balszerencsés. Igen, fogalmazhatsz úgy is, hogy vagy ÉN vagyok a balszerencse. Neked volt hasonló tapasztalatod...? Úgy értem, a mágiatöri házidon kívül.
            Míg pakol körülöttem, szórakozottan játszom az ujjaimmal a térdemen, néhány dallamot egymásba fűzve az ütemesen leverődő ujjbegyek által. Kicsit csodálkozva figyelem azért a szemem sarkából azt a háborút megnyerő mennyiségű harci festéket, amit Alycia elővarázsol, és valami olyasmi fut át az agyamon, hogy ha az öcsém nem lenne mugli, milyen csodásan kijönnének egymással: mindketten egyetértenek azzal, hogy a külsőm ismeretében életképtelen vagyok.
            - Azért megnyugtat a tudat, hogy nem kell mondjuk... frufru-t vágnunk, vagy ilyesmi. - kissé félve jegyzem meg, mert ugyan én poénkodhatok itt, de ne legyen igazam - Rawr, kedvesem. Tudod, hűséges a legvégsőkig.
             Magammal hoztam a legtöbb olyan ruhámat, amelyekkel egy ilyen helyzetben lehet kezdeni valamit. Tulajdonképpen el kell ismernem, hogy általában szabályt szegek még az egyenruhámmal is, elvégre jobban szerettem a saját zakóimat hordani, és hasonlók, de amíg ezek nem voltak mondjuk extrémen elütőek az átlagostól, az emberek legkisebb gondja is nagyobb volt ennél - még én, aki nem különösebben éreztem magamban affinitást a téma iránt, is elismerem, hogy mennyire borzalmas a talárunk, és persze, nagyon szép célt szolgál, ha csak egyetlen mód is kínálkozott, az enyém is a helyén, a szekrényben maradt.

             - Ebben... egyetértünk. - mosolygok bajtársiasan, és felállok, amikor szükséges - Jaj de szépen fogalmaztad meg, hogy egy valóságos torony vagyok. Magassarkúban simán az unokabátyám és Willow fölé...
             Hirtelen harapom el a mondatot, és csak mosolygok tovább, bólogatva a szoknya hosszáról való értekezésre. Átöltözöm, és várom Alycia ítéletét, és nem felejtek el közben magamban imákat mormolni azért, hogy ne hozza fel a kis elszólásomat későbbi kérdések alapjául. Bár kit áltatok, két pillanat lenne rájönnie, hol futnak össze a szálak, és bazsalyoghatok itt még egy darabig ebben az egyébként csinos fehér pulcsiban, ezúttal saját magamnak lőttem gólt.
               Vörös, kék, majd púderszín... nekem hasonlónak tűnök a tükörben, minden váltásnak csak az kap hangsúlyt, hogy a termetemnek köszönhetően sok ajtókeret tetejét megszemlélhetem, valamint hogy a vonalaimnak sem kedvezett a háború, ahogy az előtte való éhezés sem. Legalább bátran kijelenthetjük, hogy ha minden maradék ambíciómat hátrahagyva adnám fel az aurori karrierbe vetett hitemet, felállhatok a mugli kifutók bármelyikére. Szép életcél, nem igaz?
                - Köszönöm. Nem ábrándultál ki még belőlem? - kérdezem vigyorogva, és Alycia vállára hajtva a fejem szigorúnak szánt pózba rendezem a tagjaimat - Bizony, én vagyok a vérprefektus. Egy valódi vérszomjas domina, látod?
               A levegőbe karmolok, aztán visszaülök a korábbi helyemre, gondolván naivan, hogy kijátszottuk magunkat a ruhákkal. Így kinyújtva tényleg hosszúnak tűnnek a lábaim, de sosem gondoltam erre úgy, mint előny. Ha akartam is volna a külsőmmel igazán foglalkozni, azt néhány jól irányzott szúrás úgyis lecsendesítette otthon...
                - A takarítás. Pálca nélkül. Valamiért ettől mindenki valóságos kisangyal lesz, pedig szerintem vannak rosszabb lehetőségek is, de imádom a lassan elszíntelenedő arckifejezéseket. - kacsintok Alyciára - Igen, van. Csaknem felkeltette az érdeklődésed...? Esetleg nem is az én társaságomra vágysz odabent...?

Ruhák fel, ruhák le. Ennyit valószínűleg még senki sem vetkőzött előttem.

- Ilyen két hetes kapcsolat? Nem, nem mondanám. Talán valami hasonló.

Rövidebb akadt ugyan, de az nem publikus. A nyáron kénytelen voltam egy mugli fiúval elvetetni a szüzességem, hogy ne legyen gáz, amikor végre igazi fogást találok. A Roxfortból pedig senkit sem használhattam e célra, hisz jól tudtam, hogy errefelé a náthánál is gyorsabban terjednek a pletykák. Fürgén és körülménymentesen szabadulhattam így meg ettől a kellemetlenségtől. Még így is kínos volt, és ha használhattam volna felejtésátkot a srácon, biztosan megteszem. Persze sem tudásom, sem engedélyem nincs ilyesmihez. Hülye szabályok.

Minniere nem épp a pasifogó ruhadarabok kerülnek fel, de mindenképpen elegánsabbak korábbi öltözeténél. Megfelelő szoknyás egyberuhát, hosszúszárú csizmát, egy vastag, nagyon puha pulcsit és egy sötét, enyhén kivágott felsőt találunk, csak, hogy a legjobbakat említsük. Néhány kiegészítőt is kölcsönadok neki, nekem jóval több van belőlük, mint amit használnék. Még azt is mondhatnánk, hogy csak gyűjtöm őket. Hagyom, hadd válogasson kedvére, közben előkészítem a sminkeléshez szükséges eszközöket. Mindeközben Minnie különös megjegyzést tesz, melyben a Willow név is szerepel.

- Willow Tanár Úr, úgy érted? – kérdezem egy csalafinta mosollyal.

Egy ideje sejtem már, hogy van köztük valamiféle korábbi ismeretség vagy legalább egy közös és kellemetlen emlék, de nem vagyok az a fajta, aki ki akarná nyitni a barátnőjét és olvasni benne. Sokkal mókásabb pletykákból értesülni az ilyesmikről. A másokban alkotott képünk rajtunk kívül mindenki más számára igazság. Vagy mi.

A smink készletemmel állok Minnie elé, majd elkezdem felvinni az alapozót.

- Nem akarlak agyonsminkelni, egyrészt mert nem illik hozzád, másrészt meg nem óhajtalak napi háromszor rendbeszedni. De kölcsönadom ezt a kis dobozkát, használd belátásod szerint. – Kicsit eltöprengem, vajon mennyire jó tanács is ez. Végül még hozzáteszem: – Előzetes konzultáció után.

Púderezek, rúzsozok, de mindent csak nagyon finoman, közben pedig megbeszéljük Minnie büntetési szokásait, fürdőhöz való hozzáférését, valamint egyéb sarkalatos pontjait a prefektus-létnek.

- Nos, csak kíváncsiságból. Szívesen kipróbálnám. De nem tudom, lennék-e prefektus csak ezért. Megérted? – Tényleg furdalja az oldalam a kíváncsiság. Különben is, milyen alapon korlátozzák a használatát csak a prefektusokra? Talán koszosabbak az átlagnál? Persze ha bárki bármikor bejuthatna, nyilván a hely varázsa is teljesen elveszne.

- Társaságra? Mik nem jutnak eszedbe! De nem is rossz ötlet. – Valójában kifejezetten tetszik a gondolat. – Mondjuk valakivel, aki elegáns, intelligens, szingli, jóképű, valamint hoz magával bort vagy pezsgőt. De te is nyugodtan eljöhetsz, sőt, neked is vihetnénk valakit. Négyesben. Kit választanál? Nem csak prefektusokat lehet. Bárkit a suliból, bármelyik évfolyamról, sőt akár még tanárt is.

I'm a Barbie girl...

Alycia Remington

             - Hasonló...? - kíváncsian csillan fel a szemem, és a barátnőmre nevetek - Ugye tudod, hogy el kell mesélned? Részletesen, a jóízlés határain belül persze. Köszönöm a kiegészítőket.
              Hálásan mosolygok rá, miközben elmerülünk a mindenféle apróságok tengerében, és találok néhány olyan darabot is, amiről soha az életben nem mondanám meg, hogy valaha megjárta Alycia szekrényét. Például az egyik különösen csillogó darabot gyanakodva emelem fel, de ahogy közelebb tartom az arcához, mindjárt megértem, miért választhatta: csodálatos kiemeli a színeit. Most kezdem bánni, hogy nem hoztam magammal a gépemet, mert azért ő igencsak jó modell lehetne, és nem tartok tőle, hogy a kamera előtt esetleg hirtelen szégyellős kislánnyá változna, ha ilyen jól irányzottan zavarba ejtő közbevágásokkal nyilvánul meg, mint az iménti.
               - Igen, Fawcett címzetes professzor úr. - vigyorgok azért kicsit kényszeredetten, mert ezt a témát akkor nem tudom már elkerülni - Gondolom, nem nehéz összekötni, hogy az ő óráján szabadítottam el a poklot... Nos, igen, hát igen, említettem, hogy az unokabátyám régi ismerőse. Az enyém is, csak.. nem olyan régi. Meg nem olyan jellegű.
               Miért van az, hogy remekül tudok fogalmazni minden kínos helyzetben, sőt, még mondjuk a Hugrabug klubhelyiségében rajtakapva is olyan válogatott érvekkel tudom parentálni a vélt jogos jelenlétem, és akkor Willow kapcsán dadogó ötévessé redukálódom, aki a kedvenc játékát és kakaóját akarja legfeljebb. Azért itt most nem kicsit tettem a dolgokat még félreérthetőbbé, de nem tartok tőle, hogy nem húzza ki belőlem a megoldást.
                - Újfent köszönöm. Tényleg, ha színeknél járunk, milyeneket javasolsz? - figyelem, ahogy ügyesen dolgozik az arcomon, és ismét megállapítom, hogy akármennyire 'vesztettem', szükségem volt erre - Csak ezért nem éri meg annak lenni.. Úgy értem persze, mindenki jön azzal, hogy hatalmas felelősség, és példát kell mutatnod, de mindkettő igaz, csak nem pont úgy, ahogy ők értik. Tényleg hatalmad van, azt küldhetsz el büntetésbe, akit szeretnél, de ezzel vissza is lehet élni, akkor pedig magad alatt vágtad ki a fát. Példát meg leginkább úgy mutatsz, hogy lavírozol a két feladatkör között, és megpróbálod elérni, hogy se alkalmatlan ne legyél, se utolsó szociális pária. Vannak előnyei és hátrányai is, a fürdő inkább az előbbi, de a lényeg úgyis a hatalom és a befolyás... Azzal pedig nem tud mindenki élni.
                A kis machiavellista szónoklat után bíztatóan elmosolyodom, remélve, hogy nem most tántorítottam el esetleg a jövőjétől - nincsenek különösebb stiklijei, jól tanul és van annyi esze, hogy ne akarjon egy dühös patriótákból álló csapattól fejenként tíz pontot levonni. Nagyjából ezek az alapkövetelmények, de ahogy említettem, ez egy olyan játék, aminek a szabályai mindenkit máshogy kötnek, néhányan előnnyel indulnak, de végül úgyis rajtunk dől el, hogy átok lesz vagy teher. Leginkább mindkettő, ezt a következtetést azonban túl egyszerű lenne rögtön az elején levonni... Hol maradna a tapasztalás szórakozása? Mint amikor elmondod járőrtársadnak, hogy azt hallottad, az alagsor egyik elhagyatott termében sikítószellemet tartanak, és ezért olyan pokoli hangulatos az a folyosó, nem ám a huzattól.. Ezt a döntésemet volt szerencsém többször és mélyen megbánni, mert az én járőrtársam nem értékelte túlságosan a humorérzékemet.
              - Mennyire gondoljuk ezt komolyan..? - kérdezem mosolyogva, mert azért sosem lehet tudni ugye - Egyébként tényleg nem tudsz olyan úriembert mondani, aki megfelelne ezeknek a követelményeknek? Ha válaszolok, neked is illik, ráérünk utána kitalálni, mennyire elrugaszkodott az ábránd. De hogy én kit vinnék.. Legyen egy hivatalos válasz, és egy kevésbé udvarias, ha már kiselőadást tartottam neked arról, milyen nehéz is a kis jelvényünk...
              Felállok, és végignézek magunkon a tükörben. Két fiatal lány, tele ambícióval, az ész és a hurrikán. Remek párosítás, na de ki vagy mi illene hozzájuk...?
              - Nem tudom, melyik lep meg jobban, de kíváncsi lennék, Ristiaan Mallouse olyan jégtömb e a forró vízben is...? Oké, mondj nyugodtan akármit, én kíváncsi vagyok az újakra, és a legkevésbé sem érdekel ez a kirekesztő össznépi orrfelhúzás, amit az emberek jó része produkál. Egyszerűen szívesen elbeszélgetnék vele, és miért ne tehetnénk ezt kényelmes körülmények között...? - mosolyogva a vállára teszem az állam, aztán a tekintetét keresem a tükröződő felületen - A nem hivatalos válaszom pedig egyértelműen Mr. Fawcett. Van valami borzongató a tekintetében.. Ne nézz így rám, a 'csókolj meg, ír vagyok' nem véletlenül született, nyilván. Rendben, akkor most tedd meg téteid, és lássuk, megvalósítható e a kis terved..

Minnie minden áron részleteztetni szeretné velem a nyári kalandom. Végül beadom a derekam, amúgy sem nagy ügy, és neki nyugodtan elmondhatom.

-   Csak kicsit pasiztam a nyáron. Semmi komoly, csak gyakorlásképp. Így rólam nem terjengenek itt pletykák, de nem is leszek egy rakás szerencsétlenség, ha olyasmire kerülne sor. De az igazat megvallva, remélem soha többé nem találkozom azzal a sráccal.

Ezzel letudottnak tekintem a témát, rövidesen azonban barátnőmön a sor. Ismét felcsillan a tűzgyújtós Willow-sztori, némi extra információval fűszerezve. Ráadásul nem lehet nem észrevenni, Minnie miként viselkedik csupán az emlegetése közben.

-   Merlinre! Te egy tanárral kavarsz. – jelentem ki, részben tesztként, hiszen egy ilyen kérdésre pusztán a tekintetből meg lehet kapni a választ. – Ez már igen, kisasszony! Ne aggódj, némaság-bűbáj van a számon.

Hagyom, hadd magyarázkodjon, vagy épp tegyen vallomást, igazából mindegy, az információ a birtokomban, a körítés már nem számít, bár azért jó nézni az arcát.

Némi traccsolás után lassacskán visszakanyarodunk a pasi témáról a ruhák irányába. Hiába a szaftos történetek, szent küldetésem van, és ettől senki és semmi nem téríthet el. Persze valójában csak néhány színjavaslatot teszek, és már vissza is térünk a hímek kidumálásához.

-   Szerintem próbáljunk sötét alapot valami kis világossal. Az ilyesmi jól kiemeli a hajad színét. De egy szemérmetlen szendelánykás rózsaszínt is el tudok képzelni rajtad. Vagy valami nagyon apró pöttyöset. Hmm. Lássuk csak, mi jöhet be manapság a tanároknak? Matrózblúz? – Utóbbit persze csak ugratásnak szánom. Nem mintha szegény rászolgált volna, de úgyis visszakapom majd a kviddicsedzésen.

Miközben Minniet csinosítom, a prefektusi fürdős ötlet is egyre jobban körvonalazódik. Noha csak apró felvetésként indult, úgy tűnik, hogy valóságos eseménnyé is nőheti magát. Én kapható vagyok rá, Minnienek alapjáraton van hozzáférése, már csak pasikat kell szerezni. Nem épp a legkönnyebb része a tervnek, akárhogy is nézzünk ki.

-   Aki megfelel minden követelményemnek? Ugyan már, olyan nem létezik. De a kedvedért ezúttal kicsit alábbhagyok. Végül is nem esküvő, csak egy kis fürdőzés. – Ami persze ezer irányba elmehet. – Az új tagok engem is érdekelnek. Mármint alig tudunk róluk valamit. És kétlem, hogy pont nekik járna el a szájuk vagy ilyesmi. Hmm. Ha közülük kellene választanom, akkor talán a Movrede ikrek, közülük is inkább az Adser nevű. Tanárok közül tutira McGalagonyt hívnám. Na jó, nem, de azért egyszer megnézném fürdőruhában pancsikolni.

Elgondolkodok, kit is hívnék ténylegesen. Az igazat megvallva, egyáltalán nem szoktam pasikkal lógni itt a Roxfortban. Mindig a barátnőim vesznek körül, vagy egyedül vagyok. Nem mintha félnék a fiúktól vagy ilyesmi. Talán ők tartanak tőlem. Bizonyára a magas mércém is hozzájárul a helyzethez. Vagy csak így alakult.

-   A Hollóhátból Owen és Demetrius ugrik be így kapásból. De a Mardekárban is van egy-két egész aranyos pofa. Dexterről például hallottam néhány érdekességet. Tudod mit, meghívhatsz bárkit, aki nem túlzottan unalmas. No meg nem köp be minket. Maximum, ha nagyon rosszul döntesz, betudjuk ezt a kviddics helyett. – Kacsintok a tükörképeinkre.

Be kell valljam, maga a helyzet és a szabályszegés jobban érdekel, mint a meghívott pasik személye. No nem mintha micsoda szörnyűséget terveznénk, nem ártunk ezzel senkinek. Igazából csak jót teszünk vele. Magunknak, elsősorban. Pont az ilyen típusú szabálytalanságokat kedvelem.

Hátrébb lépek, hogy megszemléljem az eredményt. Aka Minnie 2.0-át. Jól látszik rajt, hogy valaki kézbe vette, mondhatjuk, hogy elégedett vagyok. De mégsem, igazából még nem. Bárki másból kihozhattam volna ennyit, a barátnőm többet érdemel. Előhúzom a pálcám, és az arcához közelítek vele.

-   Tanultam egy ráolvasást, mely megszépíti az arcbőrt. Magamon nem mertem kipróbálni, de úgy érzem, ez most egy vissza nem térő lehetőség számodra. Vállalni kell a kockázatot, tudod, a szépség nincs ingyen. Ne aggódj, tudod, hogy jól bánok a pálcával. Ha bármit nagyon elrontanék, felengedlek a gyengélkedőre még a hetes határidőnk lejárta előtt. Na maradj nyugton!

Elvégzem a műveletet, mire enyhe sistergés tör elő a pálcából. Minnie arca éppen, hogy csak megremeg egy kicsit. Közelebb hajolok, hogy jobban megfigyeljem a folyamatot. Aztán hátrébb húzódom, majd újra közel. Semmi változást nem látok. Talán nem működött volna?

-   Úgy tűnik, a varázslat kellően szépnek talált, Balmoral kisasszony. Nos, melyik ruhát választod mára?

I'm a Barbie girl...

Alycia Remington

         Komolyan bólogatok a kis történetre, már nem azért, mert a téma megkívánja, csak elgondolkoztat, hogy ezek szerint vannak emberek, akik nem gömbölyödnek apró stresszlabdává a szexet illetően, és nem csinálnak úgy, mint akik nagyon tapasztaltak és felvilágosultak, mikor már tetemes mennyiségű kapcsolatot fejeztek be bizalmi alapok hiánya miatt, maga mögött hagyva pletykák egész tengerét. Már beszéltem erről Ailával, Louval, de mind más emberek vagyunk, és kíváncsi vagyok.. még ha egyébként tartom is magam akkora nyomoréknak, aki a kiállhatatlan macskája felett fog megöregedni. Illetve frászt, anyám hamarabb vadász le, de reménykedni mindig szabad..
         - Annyira rossz volt...? De akkor.. lefeküdtél vele? Mármint úgy komolyan? - vonom fel a szemöldököm, mert nem akarok téves következtetést levonni - De csak gyakorlásból, semmi érzelem? Már ne érts félre, most nem épp átmegyek az anyukádba, hogy Alycia, hát nem vesztegetjük csak így a szüzességünket, csak.. nekem ez olyan megfoghatatlan.
         Feltartom a kezem az ártatlanság jeleként és elmosolyodom - akkor azonban olyan élményként ér a kijelentése, mintha Potter épp az imént közölte volna, hogy a közeledő orkánban fogunk edzést tartani, és addig nem megyünk be, amíg ülni tudunk a seprűnkön. Hogy jutott erre a következtetésre? Ha ő erre asszociált, más is erre fog? Sűrűn pislogok, és habár tudok jól hazudni, most a világ legjobb svindler húzása sem húzna ki a pácból, amit laza kis kézmozdulatokkal én kevertem magamnak. Végül lassan leeresztem a kezeimet, és kifújom magam.
         - Nem kavarok, ez így nem igaz. Nem tudnám azt mondani, hogy a szeretőm, mert nem olyan a kapcsolatunk, csak.. közel állunk egymáshoz. - egy kis nyugalmat találok az emlegetésében is - Szeretek vele lenni, és csak úgy beszélgetni mindenféléről, és.. szeretem, ha közel van, mert mintha a kezdetektől azonos nyelven beszélnénk. Tudod, mintha egy hideg helyen élnél, soha nem ismerve a napsütést, a meleget.. és az egyetlen emberként magához ölelne és soha nem engedne el többé.
         Egy kicsit igazítok a felsőm nyakán, mert.. kellemes vörös árnyalatot vesz fel a bőröm, bár az még inkább kellemes lenne, ha nem tenné. Valahol megnyugtat, hogy rögtön biztosít is arról, hogy nem tekinti remek pletykaalapnak, de már most is olyan érzés, hogy túl sokan tudunk róla, és ez veszélyes.. Nem akarom, hogy épp miattam kerüljön bajba, bőven elég ha én rontom a saját sorsomat.
         - Köszönöm. Sokat jelent, még ha.. nem is pontos a lövés. - vigyorgok azért a végeztével, mert jobb könnyedén hozzáállni, mint vérségi szerződést kötni - Hát, a színpad az öné, maestro. Tényleg, gondoltál már rá, hogy ilyen területen helyezkedj el? Nem mindenki tud ilyen könnyedén becsmérelni másokat úgy, hogy azok tanuljanak is belőle. Egyébként, ha már témánál járunk, annak a bizonyos tanárnak a bőrdzseki a zsánere.
          Cinkosan kacsintok, a tekintetemmel a szék karfájára borított kabátom felé pislogva, ami micsoda véletlen, bőrből készült.. Nem miatta szereztem be, de azért sokat mélyített a viszonyunkon a tény, hogy tudom, van, aki ha tehetné, a talárjai helyett szintén ilyesmihez nyúlna. A matrózblúzról pedig még megkérdezem.. Már csak azért is, hogy lássam megint zavartan csillogni azokat a gyönyörű kék szemeket...
 
          - Csak még nem találkoztál vele. De nem, nem kampányolok senki mellett... - nézek ártatlanul a plafonra - Szóval bejön a rejtélyesség? Mi lesz a népszerűséggel? Megint olyan értelmesen kirekesztő az alaphangulat, hogy minden jóérzésű humanista álomba sírhatná magát minden éjszaka.. Ahaa, Adser. Nem különösebben ismerem, bár egyiküket sem, pedig ugye többségében hozzánk kerültek. Viszont McGalit biztos nem hívta még el senki pancsizni, lehet, hogy már csak azért is eljönne. Sosem tudhatjuk, mit rejteget a 'Vén Macska' a talárja alatt... Még az is lehet, hogy a Witchtoria's Secretből a legcsinosabb fehérneműket.
          Próbálok a lehető legkomolyabban nézni erre a kijelentésre, de persze lehetetlen. Az igazgatónk, amint habos, drága csipkébe burkolva fekszik elandalodva szűzi nyoszolyáján... Kitör belőlem a nevetés, és még csak azt sem tudom mondani, hogy az elegáns, nőies fajta. Remélem, sosem nyer cáfolatot vagy igazolást a kérdés...
          - Owen idén nagyon kapós lett.. Demről meg nem először értekezünk. - jegyzem meg láblóbálva - Ugye tudod, hogy egyikük sem egy szent...? Sőt. Utóbbiról elég sok mindent lehet feltételezni. Na de várj, Dexter? Crewe? A manófejú fiú? Volt vele egy fura találkozásom, bár azt a hirtelen ránk köszönő mumus tette igazán kellemetlenül emlékezetessé, de nem fogadtam volna arra, hogy éppen ő kelti fel az érdeklődésedet.
           Nem vagyok meggyőződve arról, hogy jó ötlet, amire készül, de már intézkedik is, így magamban némán imádkozva bólintok, hogy tegye, essünk neki, legfeljebb napokig zacskóval a fejemen mászkálok, ami ironikus befejezése lenne a projektnek. Szorosan lehunyt szemmel szurkolok ezúttal Alycia szerencséjének, mert ha az én sorsomra bízzuk a dolgot, jobb nem belegondolni, hogy jövök ki belőle. Végül egy kis bizsergés után ránézek, remélve, hogy nem mindjárt kimenekül a csukott ajtón...
           - És úgy tűnik, hogy megúszott egy nem túl szórakoztató büntetőmunkát ismeretlen varázslatok ártatlanokon való teszteléséért, Ms. Remington. - kacsintok rá minden él nélkül - Legyen aaaa... fekete pulcsi, rövid szoknya változat. A matrózblúzt hagyjuk meg fényesebb alkalmakra.. Szülinapok, Karácsony, Szent Patrik napja. De emlékeztetlek, hogy egész héten a játékbabád vagyok, így szükségszerűtlenül nagy kegynek tűnik, hogy hagysz választani. Biztos vagy benne...?

Minnie a vártnál jobban meglepődik nyári kalandozásaimon.

-   Jaj már, ne légy ilyen! Ez nem egy romantikus kapcsoltról szólt. Hanem rólam. Sosem akartál csak úgy elcsábítani valakit, tesztelni, hogy mire vagy képes? Persze jól nézett ki a srác, nem csak egy véletlen ficsúr a környékről. Ami azt illeti, komoly tervezés előzte meg a dolgot. És jó volt, de pont azért, mert semmi folytatása nem lesz.

Látom rajta, hogy nem teljesen tudja átélni a helyzetet. Meglepően romantikus alkat lappang Balmoral kisasszony mélyén. Persze én magam is hiszek a nagy Ő-ben. Pontosítsunk: látok rá némi esélyt, hogy létezzen egy nekem tökéletesen megfelelő egyed, akivel életem végéig boldog lehetek, és arra is látok egy nyúlfarknyi reményt, hogy összefussunk. Ez a rendkívüli esemény azonban ki tudja hány év múlva jön el, ha ugyan valaha is sor kerül rá. Addig pedig nem vagyok hajlandó szent rituáléként tekinteni a szexre, amíg az könnyed kikapcsolódás is lehet.

-   Ne aggódj anyu, korombeli volt, viszonylag higiénikus és nagyon jóképű. – nyugtatom meg Minniet, ha már így pótanyut játszik nekem. Az igazi anyám amúgy is elég ritkán van hasznomra.

Ezután ő is sort kerít a közelmúlt eseményeinek bevallására. Mosolyomat rejtegetem, miközben Willowról mesél. Igen, most már száz százalék: Miss Balmoral egy reménytelen romantikus. Egy kicsit talán irigy is vagyok. Még sosem találkoztam olyan sráccal, aki kicsit is értene engem, nemhogy közös nyelvét beszélnénk.

Mindeközben zajlik a csinosítgatás, de valljuk be, ki tud ilyen sztorik közben arra figyelni. Szerencsére a kezeim szinte maguktól üzemelnek ilyen ismert terepen. Minnie szóvá is teszi a dolgot, jövőbeli szakmai terveim felől érdeklődik.

-   Nos, anyum szépítőszerekkel foglalkozik. De én nem hiszem, hogy ilyesmivel keresném a napi csokoládém. Valami picit komolyabbra gondoltam.

Valójában fogalmam sem volt. Jól mentek a bűbájok, és mindig érdekeltek a különböző mágikus szerkezetek, de nem éreztem magam úgy, mintha bármi olyan tudással rendelkeznék, mellyel egy rendes munkakört be lehet tölteni. Szerencsére még volt némi időm ezen filozofálni, bár már nem olyan sok.

-   És neked mik a terveid? Közelebb vagy a végzéshez. Vannak ötletek?

A szakmai témáról aztán ismét visszakanyarodunk a pasikhoz. Úgy tűnik, ezt jelenti tizenévesnek lenni.

-   No igen, Demnek van hírneve. Én a magam részéről mindig kíváncsi vagyok, mi lapul a szóbeszédek mögött. Meg kell hagyni, a srácnak van stílusa, azt hiszem pénze és esze is. De ki tudja? Crewe tényleg nagyon manó. Nem az a fajta, akivel bálba hívatnám magam, ez tuti. Csak hallottam róla valami furcsát, aminek utána akartam járni. És meg kell hagyni, szeretek szórakozni a fiúkkal, vele pedig baromi könnyű lenne. Ez nagyon gonosz tőlem, igaz? – kérdezem olyan hangsúllyal, mely az ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot.

Minnie közben kisebb átváltozáson esik át. Láthatóan ő is egész elégedett, ez mindenképpen plusz. Bízom a saját ízlésemben, de azért mégiscsak a barátnőm.

-   Nos, nem, ezt a kombinációt nem támogatom. – közlöm választására. – A szoknya rendben van, de akkor húzd hozzá ezt – nyújtok át egy bő, világossárga felsőt – vagy ezt. – apró pöttyös szürke-sötétvörös kombináció.

Próbál, választ. Szegény már annyiszor átöltözik, hogy csukott szemmel is fel tudom idézni a napi fehérneműje vonalait.

-   Így jó. Dögös vagy. Mármint nem úgy, de na, jól nézel ki.

Közben magamon is igazítok, nehogy már kisebbségi komplexusom legyen (soha nem lesz olyanom, de azért még szabad vigyázni), majd elkezdünk pakolni, illetve megbeszélni, melyik ruhákat veszi kölcsön, meg hogyan használja a sminket.

-   Erre a fürdőzésre még visszatérünk. De előbb túl kell élnem a kviddics edzéseitek. Beengedtek egyáltalán hollóhátasokat? – kérdezem reménykedve. - Mi van, ha a mi csapatunknak kémkedek? Így belegondolva, egész jó bevételem származna belőle.

I'm a Barbie girl...

Alycia Remington

       Az ajkamra harapva hallgatom a rövid történetet, és arra jutok, hogy már ugyan korábban elhangzott Lou részéről, hogy túl komolyan veszem az egészet, mégis... Máshogy gondolok erre az egészre. A bizalom legkeményebb próbára, olyan, mint levetni magam egy szédítő magasságból, és remélni, hogy odalent valaki elkap, mielőtt becsapódnék, és darabokra törne örökre a remény... Tudom, hogy rágörcsöltem, jelzi is a hátam mögött sértődötten és hirtelen elhagyott férfiak kisebb csapata, de nem tudok hirtelen könnyedén venni valamit, ami mázsás súllyal húz lefelé a soha meg nem értettségbe, mindenféle segítség nélkül. Erről beszélni sem könnyű, együtt járna mindazzal, hogy lefestem egy ember portréját, aki perverz élvezetet lelt abban, hogy kínozhat egy gyereket, és aki most is odakint várakozik a megfelelő pillanatra, mielőtt kinyújtja a kezét, és...
        - Figyelj, ha neked jól esett, egy szót sem szóltam. Nem morális értelemben nem tudom megfogni. - kicsit ráncolom a homlokom, az ujjaimmal játszom szórakozottan a gondolatokat összegezve - Mindig úgy gondoltam, hogy a szeretet fontos, és tarthat csak egy éjszakára is. Örömet okozni és szerezni, még ha csak és kizárólag erről is szólt, nem elítélendő, csak én.. Csak...Hát van néhány sajátos bizalmi problémám. Szeretnék túllépni rajtuk, és csak úgy belefeledkezni a dologba az élvezet kedvéért is akár, de félek tőle. Ezért kérdezgetlek.
         Tudom, hogy az a valaki, akiben megbízom majd, nem lesz tökéletes ember, és nem képzelem, hogy egy mese főszereplői leszünk a boldogan, amíg meg nem fényében, a naplementébe együtt szaladva és örökké, de rettegéssel tölt el, hogy lefeküdjek valakivel. Kerültem már többször közel hozzá, de valahogy a konkrétum előtt mindig csak az jutott eszembe, amit az anyám mondott arról, milyen undorító vagyok, és hogy fog erre rájönni az első ember, akihez közel kerülök. Nem vagyok frigid és főleg, nem tartok magától a szextől, a következményektől azonban nagyon is, és nem hiszem, hogy kellemes lenne úgy belépni az intimitás kapuján, hogy közben zokogok néhány régi direkt fájónak szánt szó miatt. Utálom, hogy mindig mindenben a bizalom kell, hogy meghatározzon, de nem léphetek ki magamból, még a saját érdekemben sem.
         - Ahaa, akkor onnan az érzéked hozzá. Úgy könnyű! - nevetek fel - Én meg.. hát én jobban bírom az alkoholt, mint az apám, jobban lövök és a sportban sem vagyok olyan béna.. ki tudja, lehet, a postás hozott.
         Bocs, apa, nem mondtam újdonságot, vagy olyasmit, amit előtted nem hangoztatnék. Te is tudod, én is tudom, hogy én vagyok Bond, de mindig lehetsz M mellettem, mert nélküle nem működne az egész rendszer.
         - Auror szeretnék lenni. - költözik egy kis komolyság az arcomra, de rögtön el is lágyul - Vagy rocksztár. Talán mindkettő. Elég szexi lenne, nem igaz?
         Büszkén bazsalygok, mint aki már most ott feszít az első lemeze borítóján, és dobok egy csókot Alyciának. Persze az előbbi leszek, de attól még szórakoztató időnként eljátszani a lehetőséggel, mi lenne, ha...? Az első dalomat írhatnám mondjuk a... végtelenül kék tekintetről. Névtelenül, persze, de ha rám ekkora hatással volt, születhetne kettőnkből valami gyönyörű. Már dal, nem gyerek. Teljesen bolond vagyok...
      
         - Nem, nem mondanám, hogy gonoszság, ilyenek a prioritásaid épp most, szóval nem burkolod édes kis köntösbe a a szándékaidat.. Ez meg imponáló. - egy kicsit pislogok ugyan, mikor a szememnél jár, de szerencsére nem rontom el a készülő munkáját némi könnyezéssel - De egyébként Demetriusnak nem hírneve van, hanem legendái. Már én persze a sütikészítő oldaláról ismerem inkább, sosem kérdeztem rá nála, hogy ne haragudj, igaz, hogy lefeküdtél x diákkal...? Jobb nem tudni róla. De ha már anyai intelmek, a helyedben nem Dextert nézném ki szórakozásra, mert.. mondjuk meg talállak harapni, vagy ilyesmi.
         Rákacsintok, és amolyan bajtársiasan megsimítom a vállát - emlékezvén az alagsori teremben átéltekre, tényleg jobb, ha nem feszegetjük ezt a dolgot. A javasasszony sokat próbált idegei is eléggé meg lettek cincálva a láttamra, bármi is volt abban az üvegben, csak az ő közreműködésének köszönhetően nem bénították le az arcomat, bár pár napig komoly kihívás volt velem beszélgetni utána. Ez az egész majdnem-halálos veszély dolog valahogy az iskola sajátja, a tényen már nem lepődik meg senki, legfeljebb a módján..
         - Beleszerettél az ötven kiló sem, még vasággyal sem alakomba? - felhúzom a kiutalt ruhák közül az elsőt, és nevetve pózolok, behúzva Alyciát is a tükör elé - Reméljük, más is így gondolja majd. Tényleg, van kedved letesztelni...? Vagy inkább a matrózblúzra érkező reakciót szeretnéd látni? Nincs szerencséd, tudom, mit forgatsz a fejedben, de beengednek. Egy egyszerű gyakorláson túl sok izgalom nem hangzik el a taktikát illetően, egyébként is be lehet rá ülni, a szakmai titkokat meg nem olyan könnyű kiszedni belőlünk. Vagy legalábbis remélem..
         Nem mintha olyan hihetetlen államtitkokat rejtegetnénk a játékot illetően, de Potter nyilván fővesztés terhe mellett ülne le beszélgetni azzal, aki miatt kikerültek. Ez egyébként valahol belátható következmény, tekintettel arra, hogy Alexis a mardekárosok egyik terelőjével van együtt, és még ha direkt nem is beszélgetnek ilyesmiről, már az is előny valahol, hogy ismered a másik... testét. Ééés megint itt vagyunk, hol máshol.. Rögtön le is tehetném a seprűt, ha a svk professzora történetesen játékos lenne. Sehogy nem tudnám elmagyarázni, hogy azért engedtem be az összes lövést, mert fogva tartottak bizonyos kék szemek.
        

Hallgatom, ahogy barátnőm lélektani elemzést folytat önmagán. Szegénykémnek igazán gondjai akadtak a pasikkal. Persze kinek nem?

-   Szerintem kicsit túlstresszeled. Lehet, hogy olyan típus vagy, akinek először barátság kell, és abból tud szerelmet kovácsolni, és csak azután húzod be szegény delikvenst végre a takaró alá. Ez is egyfajta szűrés. Aki végigbírja csinálni, biztosan türelmes és hűséges hozzád. Persze nem mondom, hogy ne próbáld azért lazábbra venni a figurát. A pasik is öregszenek, és valami hihetetlen módon csak egyre unalmasabbá válnak. Az idő örök ellenség. – könyvelem el egy sóhajjal. Egek! Nekem szerencsesüti-írónak kell állnom. Persze esélyes, hogy a sütemények nem maradnának meg, így végül is csak író lennék, mint apa.

A jövőnkről társalgunk. Minnie rögtön megjegyzi, hogy anyámtól örököltem a divatosságom, mivel ő is szépítőszerekkel foglalkozik. Az ilyesmi egy picit mindig felhúz. No nem azért, mert úgy gondolnám, hogy mindent csak magamnak köszönhetek. Egy fenét, alig van szorgalmam. De azért ez nem úgy működik, hogy kipottyansz anyádból, és készen megkapod minden tudását.

-   Azért az ízléses ruházkodás és a kenőcsökkel való kereskedés két elég különböző dolog. Bár tény, hogy ilyen tekintetben hasonlítunk egy kicsit.

Külsőre túlságosan is. Az egyik régi családi képünkön mintha én magam lennék, holott csak anyu az fiatalon. Baromi durva. Most már egész máshogy néz ki. Lehet, hogy én is pont olyan leszek annyi idősen, mint ő most? Hol marad az egyéniség, ha mind csak őseink újrajátszása vagyunk?

-   Auror és rocksztár? Nem is rossz kombó. – kommentálom Minnie pályaválasztását. – Szóval a rosszfiúkat akarod kergetni. Veszélyes meló. Én valami biztonságosabbat választanék. Nem azt mondom, hogy valami uncsi, nyugis munkát, de azért az életemet nem kockáztatnám olyan sűrűn. Persze nekem az se jutna eszembe, hogy seprűvel száguldozzak holmi kerge labdák közt. Tudom, kinek az asztal, kinek az asztalos.

Kiválasztja a sárga felsőt, amit persze meg kell igazítanom rajta. Bátorítóan mosolygok tükörképeinkre.

-   Tényleg, itt van a fényképező masinád? Csinálj már egy képet. Legyen valami tartós nyoma a munkámnak.   

Minnienek is jobb a hangulata a kicsinosodástól. Feldobja, hogy „teszteljük”, mit alkottam. Ettől kicsit leesik az állam. Egyrészt mert nem vártam tőle, másrészt meg azért annyira én sem vagyok jó, hogy rögvest pasit fogjunk. Ugyanakkor hajt a kíváncsiság, hogy kipróbáljuk.

-   Tesztelni akarod, most rögtön? Ez az igazi hozzáállás! Nagyterem, vagy valahol kinn? Még elég jó idő van. De mire gondoltál? Leültetünk egy padra, és várjuk, hogy valaki megszólítson? Én mondjuk a bálokban kb így szoktam, de azért az egy kicsit más tészta.

I'm a Barbie girl...

Alycia Remington

          - Az nem kifejezés, hogy túlstresszelem. Hirtelen nem is tudok annyi jelzőt felvonultatni, amivel érzékeltethetném, mennyire rá vagyok erre fixálódva. Viszont az még mindig nem hangzott el, milyen élmény volt... - bólogatok helyeselve, meg vigyorogva - Hát azt a barátságot sem forszírozom annyira, tényleg a bizalmon múlik a dolog. Mármint nem akarok úgy tenni, mintha ez normális lenni, és nem lennék tudatában annak, hogy magam alatt vágom a füzet, de ettől még nem tudok hirtelen kilépni magamból.
           Amikor az idő is szóba kerül, még kuncogok is egy sort - volt már az életemben valaki, aki szó szerint mondta ezt, miközben elegáns kis karikákat füst el az akkor még ölébe ültethető unokája feje fölött, és aki sosem beszélt feleslegesen, mindenféle utalgatások nélkül, amiket csak később értettem meg. Alycia imádta volna hallgatni, és biztos vagyok benne, hogy a nagymamám is elismerné a törekvéseit arra, hogy az unokájából nőt faragjon.
          - Igen, de az ízlés olyan kincs, ami nem mindenkinek adatok meg. Intelligencia kérdése is, illetve az önismereté, és ez megfelelő háttér nélkül nem lehetséges. Nem függ pénztől, sem márkától, de tudod, az a bizonyos kis szikra, ami elbűvöli azt, aki a szemünkbe néz... azt hozzuk magunkkal.
          Őszintén remélem, hogy az én tekintetemben nem az bujkál, ami az anyáméban, mert biztos annak is van egyfajta perverz emberek számára értékelhető bája, ha tömeggyilkos pszichopaták vagyunk, de ezt nem érzem a sajátoménak. Sokban függ persze attól, mit tartunk vonzónak másokban, sőt, még a parafíliáink is szeretnek helyet kérni ezen a képzeletbeli vonzódás-kanapén, de ha valaki eleve felkerült az őrült-szexi skálára, már érdemes fontolgatnunk a gyors távozást.
           - Igen, úgy tűnik, a rosszfiúk az életcélom, vagy így, vagy úgy. - nevetek fel a megállapításon - Nem is mindenki érez késztetést arra, hogy egész életében másokkal fogócskázzon.. Még ha a végén jó esetben bilincs is a vége, nem szerepcsere. Persze, de azon kívül, hogy tudod, mit nem akarsz csinálni, nincs konkrét ötleted, hogy mit igen? Öhm, aha, itt van, várj..
          Szórakozottan keresni kezdek a táskám végtelen mélységeiben (így utólag is köszi Granger az álcázott tágítóbűbájért) de szerencsére hamar ráakadok az itt is használható változatra. Tulajdonképpen dühítő, hogy nélkülöznöm kell a modern technikát, ami pedig kényelmesen kiszolgál, de felfogható kihívásnak is, a fényképezés pedig szinte csak abból áll, bármennyire tehetségesnek is bizonyulsz akár a fények, akár a témák terén.
          - Hát gondoltam, miért ne...? Nem szeretnéd, ha elismernék a munkádat? - kacsintok rá, és rögtön a kezébe is adom a gépemet - Nem férjet akarunk éppen fogni, az meglehetősen távol áll tőlem, de szerintem már tekintetekből is olvashatunk, viszont a te módszered a tényleg célravezető. Annyira nincs messze az a roxmorts-i hétvége, minden meghívás után érezheted magad még egy fokkal elégedettebbnek. Tényleg így szoktad a bálokban? Hogy utáltam az összeset... De tényleg, hogyhogy nem voltál a legutóbbin? Vagy voltál, csak elkerültük egymást?

Minnie elég biztosnak tűnik az auror szakmában. Én sajnos messze nem látom ilyen tisztán a jövőm.

-   Nos, tényleg nem tudom, mivel fogok foglalkozni. Úgy értem, valamennyire sok dolog érdekel. A ruházkodás, a mágikus szerkezetek, bűbájok, édességek, bálok… de fogalmam sincs, mi komolyat lehetne ezekből összehozni. Talán egy menő boltot az Abszol úton. Az tetszene. De az újságírás is érdekes szakma. Új bűbájokkal is szívesen próbálkoznék, vagy elmehetnék amneziátornak. Akkor valamennyire kollégák lennénk. Jópofa lenne. Majd meglátjuk, év végén hogy sikerül az RBF-em. Tényleg, neked milyen volt? Tudsz valami tuti tippet?

Közben átadja nekem a fényképezőt, melyet ugyan nem olyan jól, mint ő, de azért viszonylag magabiztosan használok.

-   Te lány, ne csak állj ott, mint a tejbetök! A kamerának pózolni kell. – Beállítom, aztán csak úgy csattognak a képek. Közeli az arcról, távoli egésztestes, szemből, oldalról, hátulról visszafordulva, mosolyogva, komoly arccal, grimaszolva, csókot dobva, tükörben tükröződve, lebbenő hajjal. Mire végzünk, egészen belejövök a dologba. Ő meg valószínűleg kevesebb képpel is beérte volna.

Visszanyújtom neki masináját, közben pedig Minnie pasifogó értékének lemérési módszerét tárgyaljuk.

-   Roxmorts nem is rossz ötlet. Addig még sokszor elfeküdheted ugyan a hajad, de majd megcsináljuk újra. Én amúgy is mennék, szüleim küldtek némi pénzt, így mindenképp meg kell látogassam a Mézesfalást. Meg néha azért jó elhagyni a kastélyt.

A Roxfortban gyakorlatilag jobban érzem magam, mint otthon, és azt se mondhatnám, hogy mekkora természetjáró lennék, de hosszútávon a négy fal között igen nehéz kibírni. Főleg, ha tudomásunkra jut, hogy a közeli faluban krémes nugátot, kókuszjégkrémet, cukorpennát és hasonló, utólag nélkülözhetetlennek tűnő csodákat lehet szerezni. Szinte érzem a kellemes ízeket, ám aztán képzeletbeli hidegzuhany áraszt el, amikor Minnie a múltkori bálról kérdez.

-   Ah, ne is említsd! Nem tudtam ott lenni a legutóbbi bálon. – jelentem ki nagyjából olyan hangon, mintha olyasmit mondanék, hogy nálunk szökőnapra esett a karácsony. – Lebetegedtem. Képzelheted, milyen dühös voltam. Annyira készültem rá! – Már négyre szűkítettem a szóba jöhető ruhák számát, és parfümöt is választottam. – Egyébként igen, bálokban elég csak kitenned magad, és a bátrabbak valószínűleg felkérnek. Mondjuk a legtöbbet én általában csak a tekintetemmel elküldöm, mielőtt túl közel kerülne. Akárkinek mégse fogom pörgetni magam. De Roxmortsban valószínűleg másképp fog működni a dolog. Ez az italmeghívás számlálása jó gondolat. Látod, lehet, hogy még anyagilag is megéri majd, hogy a barátnőd vagyok.

I'm a Barbie girl...

Alycia Remington

        Bólogatok egy sort Alycia elképzeléseire, de egyelőre nekem sincs ötletem. Tulajdonképpen már azzal megteremtette a legjobb helyzetet magának, hogy ismeri magát és az erősségeit, nem hiszem, hogy esetleg a RBF előtt sírva toporog majd, hogy mit kezdjen az egésszel - legrosszabb esetben is ott lesz Qcross, hogy útbaigazítsa, de a most is konkrét elképzeléseket megfogalmazó barátnőm biztosan átgondolt döntést hoz majd.
        - Tényleg, az mindig is érdekelt, ők hogy kezelik mondjuk a munkahelyi titkokat és ezeket... nyilván feltétlen megbízhatóságot követel, az izgalmas ebben az, ki és hogyan dönti el, hogy megbízható vagy e. - sóhajtok fel, mert ez azért mindenki fejében megfordul, akinek valaha köze volt nem éppen könnyen felvállalható eszméket dédelgetőkkel - Hát hmm. Nekünk nagyon rányomta a bélyegét a dologra az egész rezsimváltás, a halálfalók.. szóval eleve meglepő volt, hogy tudtunk ezzel foglalkozni. Kettőnk közül te vagy a szorgalmasabb, talán csak annyit tudnék hozzátenni, hogy ne ijedj meg, bármit is mondanak. Sokkal rosszabbnak tűnik, mint amilyen.. Mint egy megállíthatatlan zuhanás a seprűdről a pálya fölött, de csak utólag jössz rá, hogy legfeljebb eltöröd néhány csontod, de nem a nyakad ki.
         Fogalmam sincs, mennyire nyugtatta meg ez a kis összefoglaló, bár tényleg nem ijesztgetni akartam, viszont nem következmények nélküli a bukás sem... ez a kihívás viszont nem éri meg a hónapokig tartó gyomorgörcsöt, aminek a beharangozását már az első héten elkezdik, hogy véletlenül se bújhass ki a rosszul alvós, soha semmit elégnek nem találó időszakból.
         Teljesítem a kérését, és mosolyogva, néha komoly arcot vágva pózolok a saját kamerámnak - igazából elég szokatlan érzés, de szórakoztató. Elég ritkán vagyok az a tipikus 'lányos lány', de Alycia mellett lehetetlen komolynak maradni ilyen téren, és még mindig a jeleneten vigyorogva teszem el a gépet, abban a tudatban, hogy előhívva a képeken valószínűleg az ő magabiztosan kihúzott alakja mellett az enyém nyilván rágyújt majd.

         Ártatlan tekintettel pislogok rá, amikor szóba kerül az a bizonyos bál, mert arról eddig nem siettem annyira beszámolni neki... Bár van még pár részlet, amiről szintén nem, de lehet, hogy elkerüli a tekintetét a gyanús jókislányság.
         - Igen, képzelem. Bár azt hittem, halálra fogom unni magam, főleg mert az unokabátyám szervezte, úgyhogy végig fotóztam, de aztán jött egyik dolog a másik után, pontosabban egyik ital a másik után, egyik pofon a másik után, egyik dráma a másik után, szóval nem unatkoztam. - azért biztos vagyok benne, hogy ő mást ért egy bálon való szórakozáson, mint most én - Akkor ezt élvezted volna.. de nem akarom fájdítani a szíved, nyilván nem ez volt az utolsó bál valaha a történelmünkben, és roppant hálás vagyok az anyagi hasznodért.
          Kacsintok rá egyet, aztán összekapom a dolgaimat, újfent imákat rebegve a táskám mélységeiért, majd csípőre tett kézzel pillantok a barátnőmre.
         - És akkor most elválik azon a bizonyos csatatéren... Ha esetleg belefutunk az idézőjeles lovagodba, rögtön meg is kérdezhetjük, mit szól az ötletedhez. - lovagiasan kinyitom előtte az ajtót, és hogy mi történik utána, azt csak egy kaján vigyorral merem átgondolni: mi nem történhet két csinos lánnyal a Roxfortban?

Minnie azt állítja, hogy túlzottan nem kell izgulni az RBF-en. Ezt azonban megtoldja egy seprűről zuhanós, csonttörős hasonlattal, mely a legkevésbé sem nyugtat meg. Persze nem vagyok az a fajta, aki nagyon görcsölne egy vizsgától, de lehet nem árt, ha kicsit jobban figyelek órákon. Na jó, ezt én magam sem gondoltam komolyan. A pálcaforgatás amúgy is ösztönösen megy, az elméletibb tárgyakból meg csak átevickélek valahogy.

-   Hát, oké. Egy ilyen hasonlat után a metaforáid inkább hallani sem akarom. De ezek szerint nem olyan vészes, mint ahogy a tanárok állítják. Milyen meglepő…

Eléggé belejövünk a fotózásba, ő a pózolgatásba, én meg a képkészítésbe. Szabályosan látom, hogy kissé elengedi magát, lazul, és csak élvezi a folyamatot. Úgy tűnik, jó hatással vagyok rá. Persze kire nem?

Még egyszer utoljára megszemlélem napi munkám, azaz barátnőm új küllemét. A kéttekercses házik helyett nyugodtan adhatnának ilyen feladatokat a délutánokra. Közösségépítés néven mondjuk. Vagy Női Praktikák. Nem is lenne rossz tantárgy, lehet, felvetem MGalagonynak.

-   No igen, nyilván nem ez volt az utolsó bál, de azért bánom, hogy nem lehettem ott. Egyébként nem történt semmi érdekes? Nyilván volt valami! Az ilyen eseményeken mindig történik némi kibeszélnivaló. Gyerünk, ne kelljen már fogóval húzni ki belőled! Láttál valami különös párost? Beégés, visszautasítás, nyálas l’amour?

Összeszedelőzködünk, magára hagyjuk Helga szobáját. A már nem kellő dolgokat egy pálcasuhintással elküldöm a helyiség távolabbi pontjaiba. Ezt nevezik valahogy úgy, hogy rendrakás Alycia-módra. Elosztjuk a ruhákat háromfelé, a kiegészítőket és sminkeszközöket pedig kétfelé. Az öreg Helga jár a legrosszabbul, de hát utat kell engedni a fiatalságnak. Miközben Minnie táskája sorra nyeli el a jobbnál jobb darabokat, egyre erőteljesebb gyanúm támad.

-   Ez…? Tértágító bűbáj? Jesszusom Minnie, nekem most rögtön kell egy ilyen táska! Te csináltad?

Remélem, hogy igen, hisz egy efféle eszköz végtelen határokat nyitna meg előttem. Akár az egész ruhatáram magammal hordhatnám, plusz az összes könyvet, de elsősorban rengeteg csokit! Bár a súlyában nem vagyok biztos a dolognak, de úgy sejtem, az nem növekszik.

-   Csatatér? Hát, végülis találó. De azért a lépcsőkig elkísérlek. Látnom kell néhány pasiarcot, ahogy utánad fordul.

Alycia  Remington & Minerva Balmoral

          Egy könyvet tartok a kezemben, nem is tudnám letagadni, hogy mennyire a hatása alá kerültem. Még vacsora közben is azt néztem, és nem is bánom, hogy ez így történt. Mondjuk, nem kerülte el a figyelmem, hogy néhány diák lopva sandít rám, aminek valószínűleg több köze van ahhoz, ami Minervával történt az első svk óráján. Oké, talán paranoiás vagyok, elvégre csak baleset volt, és azóta sem történt semmi olyan, ami miatt bárkinek gyanús lehetne ez az egész.
          Ahogy kilépek a nagyterem ajtaján a saját tantermem felé megyek, hogy előkészítsem a nyolcadévesek óráját, és kicsit alaposabban át tudjam gondolni, hogy mit is fogok mondani Edevane kisasszonynak a kérdésével kapcsolatban. Van már nagyjából elképzelésem, de a végleges megoldást úgyis csak ő tudja megadni majd.
          A könyvem még mindig a kezemben van, csak néha pillantok fel belőle, ahogy elhaladok néhány diák mellett, akik rám köszönnek, és néhányukkal még szót is váltok. Az egyikük még félre is von, hogy megbeszélhessük a büntetését, de akármivel is próbálkozik, esélytelen, hogy elengedjem neki. A figyelmetlensége, amivel egy diáktársa életét tette kockára, majd az utána mutatott szemtelensége, együtt eléggé kiverték nálam a biztosítékot. Dupla adag büntetőmunkát kapott, és elbeszélgetést a házvezetőjével. Már majdnem elérem a tantermemhez vezető lépcsősort, mikor ismerős hang üti meg a fülem. Ismerős? Itt mindenkié ismerős, de az övé a legjobban. Befordulok a sarkon, és szembetalálom magam Mimivel és Remington kisasszonnyal.
          - Szép jó estét a hölgyeknek!
          Elmosolyodom, majd folytatnám is az utamat, de mikor meglátom őket, akkor megállok egy pillanatra. Minnie-t elég sokféle ruhában láttam már, nem tagadom, Párizsban volt a legszebb, de most… Most olyan más, és olyan gyönyörű.
          - Nagyon csinosak. Csak nem titkos buli készül éjszaka a Roxfort falain belül?
          Nekitámaszkodok kicsit a falnak, és onnan nézek rájuk, de csak egy pillanatra. Alaposan végigmérem Minnie-t, nem is tudnám letagadni, úgy legeltetem rajta a szemem. Egy pillanat alatt elvörösödöm, nem akartam ennyire feltűnően ezt tenni, mások előtt.
          - Nos, örülök, hogy összefutottunk, további szép estét!
          Összekapkodom magam, és elindulok egy megbotlás után a termem felé. Még visszanézek egyszer, amikor is tekintetem találkozik Minnie-ével. Akkor elmosolyodom, de ettől meg majdnem nekimegyek egy másik diáknak. Bocsánatot kérek tőle, majd összeszedem magam és ezúttal sikerül is eljutnom a lépcsőig, onnantól pedig még egy botlás után a termembe.


Köszönöm a meghívást.