Gardróbszoba

I'm a Barbie girl...

Alycia Remington & Willow Fawcett

        A táskámat felmarkolva vetem magam a hölgytársam után, kicsit tényleg olyan benyomásom van, mintha egy ügyetlen randipartner lennék, aki mindig későn kapcsol, mikor ki kell húzni a hölgy előtt a széket, italt kell rendelni, és hasonlók. Ez persze nem az a szituáció, de Alycia annyira uralkodik a szituáción, mint a cseppet sem megmentésre szoruló hajadon, hogy mellette akaratlanul is enyém a másik szerep.
        - "Soha nem olyan nehéz, mint ahogy előre gondolod, és nem olyan könnyű, mint amilyennek elmeséled majd."* - idézek egy klasszikust, bár nem tartom valószínűnek, hogy tényleg a nagymamám találta ki - Hmm... Ha személyesen nem is ismered, de tudod, kik az Asterlingek, ugye? Egy kis összetűzésbe keveredtem a fiukkal.. Ismertük egymást nagyon régről, de ő nem ragaszkodik a félvér társaságomhoz, én pedig nem ragaszkodom az ő imádnivalóan sótlan létezéséhez. Végül aztán Mr. Fawcett megmentett tőle.. de ne úgy képzeld el, hogy valami baltásgyilkos támadás áldozata lettem volna, nem derült ki, mit akar, de nyilván nem bánom túlságosan.
        Nem tudom, ilyesmire gondolt e elmesélendő történet alatt, engem megrázott az eset, de mivel akkor lefoglalta a legtöbb érzékszervemet a kijózanodás maradéktalanul, annyira nem tudom behatárolni, az estélyen történt e nagy horderejű dolog. Megvonom a vállam, aztán próbálom korrigálni a nem túl nőies mozdulatot némi mosolygással.
        - Tequiláztunk Wolffal, fotóztam végig, Natalie összejött megint egy apjakorú férfival, de hát persze szakítottak azóta.- sorolom a homályos részleteket - Arnold Till átszúrt a tekintetével, éééés... hmm, a többiért Natalie-t érdemes zaklatni, ő szokott naprakész lenni a szóbeszéd terén. Ha rólam kérdezed, már a leendő bébi Fawcettek nevét is tudni véli. Javasoltam neki, hogy jelentse be az unokabátyámnak, ő úgyis annyira imádja a gondolatot, hogy jóban vagyok a nemezisével.
        Derűsen a vállamra lendítem a táskámat, és elképzelem, ahogy a barátnőm a rá jellemző nemtörődömséggel közli ezt Leonnal, aki egyszerre zöldül el, fehéredik ki, és pirul el a méregtől. Az arca igazi klinikai eseteket tud produkálni, és ha a közönség hálás, és mondjuk megtapsolja a mutatványt, biztosan repetázhat is belőle. Gonosz egy teremtés vagyok, de az vesse az első követ, aki nem szeretné látni a Griffendél házvezetőjének kézzel tapintható felháborodását egy fárasztó napja végén, még ha büntetéssel is honorálják.
        - Lebizniszelhetjük, amennyiben túléled azt az edzést, ugye.. - ártatlan tekintet, angyali hanglejtés, Minnie Balmoral újra elemében - Nem hiszem, hogy túl sok... Jó estét, Mr. Fawcett!
        AZT mondtam volna, hogy elememben vagyok? Voltam, esetleg, látványos múltidőben, mert Willow felbukkanása úgy hat rám, mintha éppen újraélesztettek volna. Az ajkamra harapok, elmosolyodom, kihúzom magam, és csak az állít meg a hajam csavargatásában, hogy tele van a kezem. Oldalról Alyciára sandítok, az ő sasszemét ezek a jelek úgysem fogják elkerülni, nincs nekem olyan ritka szerencsém, hogy mondjuk Demetrius sétáljon végig mellettünk, elvonva ezzel jótékonyan a reflektorfényt. Végül leosztok magamnak egy mentális pofont, ami visszaránt a jelenbe, és szerencsésen kiszakít Willow gyönyörű szemének kereszttüzéből is.
        - Nem tudok róla, Mr. Fawcett, én az ágyamban fogok aludni ártatlanul. - rendben, elvigyorodom, mert ennek a beszélgetésnek nincs olyan tagja, aki elhinné ezt - Tudja, megírjuk a SVK házidolgozatot, véletlenül sem kerülünk bajba éjszakai sétálgatásért, és még annyira sem dohányzunk, hogy meg tudjuk mondani, melyik végén kell beleszívni.
        A közhiedelemmel ellentétben tényleg valami ilyesmi fog történni este a klubhelyiségben, vár még rám egy hatalmas ölelés az átváltoztatástan köteteimtől, néhány gyengéd csókáradat, mivel az utolsó pillanatokra hagytam a gyógynövénytant is... De várjunk, most Willow tényleg nyíltan végigmér? Meg tudom állni, hogy végignézzek magamon, de biztos vagyok benne, hogy Alycia most elégedett lehet a tervével. Bár mikor nem volt igaza...?
        - Önnek is, Mr. Fawcett! - karon ragadom a barátnőmet a furcsa kis eset után, és suhanunk tovább a lépcső felé, halkabbra is veszem a hangomat - Tudom, mire gondolsz, de nem, nem kavarunk! És nem, nem neveztem el mind a négy közös gyerekünket... csak kettőt. Kassandra és Killian. Na akkor a pályán találkozunk.. jó éjszakát.
        Rákacsintok a végszónál, még megfordulok egy pillanatra, és a mosolyom a távozó professzornak is szól: bárhogy is alakul majd, a Blood által gúnyosan griffendéles Barbie névre hallgató én ma nagy lépést tett. Hogy előre vagy hátra, az majd kiderül..

Köszönöm a játékot!

*="Az érettségi soha nem olyan nehéz, ahogy előtte gondolod és nem olyan könnyű,mint amilyennek az érettségi banketten elmeséled majd!" (Jakus Balázs)"

"Soha nem olyan nehéz, mint ahogy előre gondolod, és nem olyan könnyű, mint amilyennek elmeséled majd." Milyen igaz. Ebben a bölcsességben én is magamra ismerek. Az ember szereti kiszínezni kicsit saját történetét, vagy épp másokét, különösen akkor, ha nősténynek született és bentlakásos iskolában tengeti napjait, korabeliek tömegével összezárva. No nem mintha panaszkodnék.

Búcsút mondunk Helga néni öltözőjének, közben pedig átbeszéljük az aktuális pletykákat. Mi sem természetesebb, mint két leányzó jól hallható diskurzusa az iskola más diákjairól, miközben kifutónak használják az eredetileg tantermek összekötésére tervezett folyosókat. Tequila, fotók, némi veszekedés. Én biztosan nem ilyenekkel töltöttem volna egy bált, de nem szólok, nem élhetem Minnie helyett az életét, és hát nem is lehetünk egyformák, még ha pillanatnyilag az én ízlésem szerint is öltözködik.

Most, hogy már Minnie valamelyest kitárulkozott előttem Willowról, sokkal felszabadultabban beszél. Ahogy hallgatom, kezdem megérteni, mennyire zűrös is neki ez az egész helyzet. Nem elég, hogy vonzalmat érez egy tanára iránt, akivel ráadásul múltja is van a suli előttről, nagybátyja és egyben házvezetője ezek szerint ellenségeskedik a mi SVK tanárunkkal. Ráadásul mindketten itt vannak, egy helyen Minnievel, valamint jó három tucat pletykafészekkel. Azt hiszem, én is kicsit begolyóznék a helyzettől. Szerencsére nekem egy tanárral sincs semmiféle viszonyszerűségem. Még.

- Szép jó estét a hölgyeknek!

Csak gondolni kell rá, és már meg is jelenik. Vagy csak különös érzékkel jár-kel arra, mint Minnie. Én picivel előbb veszem észre, így barátnőmmel ellentétben van egy kis időm felkészülni. Egy laza pukedlit ejtek meg, de akár be is mutathatnék neki, figyelmét teljesen a mellettem állónak szenteli.

- Nagyon csinosak. Csak nem titkos buli készül éjszaka a Roxfort falain belül?

- Hát, ami azt illeti… - kezdek bele, közben tekintetemmel próbálom jelezni Minnienek, hogy milyen jó lehetőség ez meghívni a professzorunk egy kis pancsolásra. Ő azonban mintha csak felejtés átokból épülne fel, elveszetten ténfereg a tanár előtt. Végül összeszedi magát, és valami őrület csap elő torka mélyéről:

- Nem tudok róla, Mr. Fawcett, én az ágyamban fogok aludni ártatlanul.

Egy halk csuklással reagálok erre, melyet aztán igyekszem visszanyelni, s noha ez elméletileg teljességgel lehetetlen művelet lenne, megkísérlése mégis fizikai fájdalmat okoz.

Ők ketten rövid diskurzusba kezdenek az éjjeli rendről, Fawcett pedig mindeközben OLYANNYIRA STÍRÖLI MINNIET, HOGY NEM HISZEK A SZEMEMNEK! Egy tanár ennél jobban tartsa már kordában magát! Ennyire azért az én öltözködési segítségem sem hatékony, itt bizony tombolnak a láthatatlan szerelem-manók, vagy bármik is okozzák ezt az általam ismeretlen őrületet.

Nem hiszem, hogy Minnie válasza után bármi is idétlenebbé tehetné a beszélgetést, de aztán a professzortól elhangzik egy „örülök, hogy összefutottunk”-féle csoda, majd szó szerint botladozva távozik. Jó, nem ennyire drámaian, de azért nekem eléggé szembetűnő.

Miután eltűnik, széles mosollyal fordulok barátnőm felé. Ő közli velem, hogy mindez nem az, aminek látszik, rögtön ezután pedig jövendőbeli gyermekeik nevét is tudtomra hozza. Nem bírom tovább, ki kell nevetnem, ez már sok. Persze kacajomra rögvest búcsúzna is, de még elkapom a karját.

- Várjál már egy kicsit, te szívtolvaj! – Megigazítom a felsőjét (felsőmet), majd halkabban folytatom. – Figyelj, ha esetleg mégis kavarnátok, elég a végzésig titkolnotok, utána már kedvetekre… khm. Na jó, akkor a kviddicspályán. Légy jó, és vigyázz a sminkedre!

Ezzel távozom is, intek egyet, aztán indulok a Hollóhát tornya felé. Végre egy délután, amit hasznosan töltöttem. És talán a Sötét Varázslatok Kivédése jegyem is biztosítva lett.