Négy évszak terme

Welcome to Paradise...

Aila F. Clarce

☀ ☁ ☂

+18

        - Igen, kérlek, kezdjük is meg az oktatást, úgy sejtem, igencsak szükségem lesz rá az elkövetkezőkben, amennyiben egy fedél alatt kívánok élni lelkem másik felével, anélkül, hogy ezt előre terveztem volna. - már épp bólintanék nyomatékul a végén, amikor realizálom, hogy pontosan hogy is fogalmaztam, és csak az ment meg attól, hogy árulkodó stílusban a számra csapjak, hogy eszembe jut az a bizonyos káromkodás... - Vittu perkele! Rendben, egyet máris elsajátítottam, mondd csak, mit mond a művelt finn olyankor, ha ilyesmi történik vele?
        Kihúzom egy kicsit magam, mintha menthetném a mozdulattal a korábbi kijelentésem, holott teljesen biztos vagyok benne, hogy Aila már korábban is erősen elgondolkozott a szavaimon, remek megfigyelő volt, és nem elhanyagolhatóan ismert ahhoz, hogy tudja: ritkán és okkal használok ilyen kifejezéseket, de a legutóbbi eseményeket még nem hallotta, így... Így nyilván beavatom majd, kicsit később.
         - Nem célom tényleg, hogy elájulj, de esetleg értesíthetem a herceget, hogy érdekelt újabb csók kiosztásában. - mosolygok még a megjegyzésén - Alkalmasnak...? Úgy érted, tartottál tőle, hogy béna leszel? És történt végül valami... baleset?
         Nem pontosítok azt illetően, mire gondolok, de mivel most nem társul kínos mosoly a kérdéshez, érezhető, hogy csak olyan kis technikai dolgokat érthetek alatta, mint a 'beakadt e a lábad a takaróba', és hasonlók, Aila pedig bőven eléggé szakértője az arckifejezéseknek ahhoz, hogy ne értelmezzen félre. Már így is lelkesen fűrészelem az ágat magam alatt, és tényleg tartok attól, hogy a sorrakerülésem után az első pillanatban elhangzik valami olyan megjegyzés, ami miatt majd magyarázkodni fogok.
         - Lehet, hogy ezzel kellene foglalkoznod. Már a szexuális felvilágosítással. - bár tényleg megnyugtatóan hat a vállamhoz érése - De ha komolyan nézem, nem maga a fizikai fájdalom ijeszt meg, sokkal inkább a... lelki. Már ha beszélhetünk egyáltalán ilyesmiről. Hmm... Félek, hogy...
         Küzdök egy kicsit magammal, de addig is inkább az élményeit hallgatom, mert tényleg érdekel, hogyan történt meg az, amiről előtte pár hónappal nyilván csak sötéten kuncogva értekeztünk volna, kiindulva a korábbiakból - annyi hülye történetet hallani minden évben, hogy ki hogyan csinálta kivel, és milyen perverz részleteket lehet hallani utána, hogy néha már tényleg kicsit olyan, mintha egy rosszhírűház lennénk tanintézmény helyett - de most komolyan van még bárki, aki azt hiszi, hogy ha összezárnak x szexuálisan éppen szocializálódó tinédzsert egy helyre, méghozzá intim közelségbe, akkor nem születnek belőle ilyen... már éppen csak gyerekek nem? Apáéknak persze nem siettem mesélni túl sűrűn a Roxfortról, már csak azért sem, mert rendszerint rákövetkezett egy monológ az inkompetens varázslókról és a módszereikről, de ettől még tény, hogy lényegében egy lőporos hordón lóbáljuk a lábunkat, gyufával játszva. Már ami a szexet illeti.
         - Várj.. a védekezés? Akkor ti most... - hagyom, hogy ő vonja le a következtetést, mert lehet, hogy úgy folytatódik a dolog, hogy aztán együtt szépen megoldották - Nem mintha engem fenyegetne a veszély, hogy bárkivel is lefekszem az elkövetkező hónapokban, de most örülök, hogy az apám a vérszegénységre hivatkozva a kezembe nyomta azt a tablettát... Aila, komolyan, nem félsz? Vagy kiderítetted? Lehet ezt tudni egyáltalán ilyen távlatban?
         A gyerekekről való ismereteim, mondjuk szerényen, hogy hézagosak. Még Celia is bőven iskolás, és ő a legkisebb gyerek, akinek a közelében egyáltalán felbukkanhatok, a korosztályom még értelemszerűen nem igazán nézett szembe a témával, az pedig csak külön áldás, hogy az anyám sem feszegette a dolgot, mert ő nagyjából annyira jó gondviselő, hogy még egy kifejlett vérfarkas teliholdkor is alkalmasabb lenne egy bölcső ringatására nála... Így tehát kénytelen vagyok számolni a lehetőséggel, hogy eszméletlen hülyeségeket kérdezek valakitől, aki tisztában van az emberi test működésével elég pontosan, de aggódom. Tényleg, ezúttal kifejezetten aggódom a következmények miatt.
         - Ez inkább úgy hangzott, mint egy nagyon durva szado-mazo menet Edgar Allan Poe és Lovecraft között egy temetőben. - derülök jót a hasonlaton, de azért próbálom nem elképzelni ezt a képet - Tartok tőle, hogy ez elég reális forgatókönyv, de... nem mindenről számoltam be Párizst illetőleg, és aztán találkoztunk még egyszer, és azóta jártam már a lakásán is...
          Zavartan megtekerem az egyik hosszabb tincsemet, még ha sejtheti is, hogy nem pikáns lesz a történet, ugyanis úgy kérdezgettem eddig is, mint egy tökéletes laikus, de talán még azt is könnyebb lenne átérezni és megmagyarázni, ha most csak azt kellene elmesélnem, hogy lefeküdtem a férfival... De a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, főleg a mostaniak ismeretében.

Trouble, it will find you no matter where you go...

Minerva E. Balmoral

~~~

+18

Minnie szavaira azonnal megemelkedik az egyik szemöldököm, emellett pedig kissé meglepett mosoly jelenik meg a szám sarkában. A lelke másik fele? Ez igazán szépen hangzik és őszintén kedvesnek, nem gusztustalanul érzelgős valahogy mégis kifejezi azt, amit érez és mindössze három szót használt. Briliáns! Ezzel szemben itt vagyok én, aki még terjedelmes körmondatokban sem lenne képes kifejteni mit is érez pontosan, ez már határozottan kevésbé briliáns, sokkal inkább furcsa és szánalmas.
-A művelt finn nagyjából ezt mormogja az orra alatt némileg bosszús arckifejezéssel, de nagy baj esetén még elhangozhat egy "saakeli soikoon" és akkor még nem is voltál kifejezetten vulgáris- jelentem ki és közben muszáj belegondolnom, hogyha angolul meglehetősen jólnevelt is vagyok, ha több finn élne a közelemben valószínűleg már javában terjedne a hír a mocskos számról és a válogatott indulatszavaimról, amik olykor-olykor önkéntelenül is elhagyják ajkamat.
Rosszallóan csóválom meg fejem a bizonyos herceg említésére,de valójában elgondolkoztat a kis megjegyzés. Nem igazán beszéltem Morgannel mióta visszatértünk a Roxfortba, kettesben pedig egyáltalán nem voltunk. Számomra is szokatlan, de engem ez a tény szerfelett zavar annak ellenére, hogy a kettőnk közti kommunikációt főként én gátolom, azzal, hogy zavaromban folyamatosan sürgős elintéznivalót említek és nemes egyszerűséggel távozom a közeléből, ami azt illeti...megint csak velem van probléma.
-Határozottan, ráadásul azt sem tudtam, hogy ne legyek az,ennek ellenére minden egészen tűrhetően működött-mondom, de aztán úgy döntök kissé meglapogatom a saját hátam a képességeimet illetően- vagy talán még kicsit jobban is.
Kissé szarkasztikus észrevételét sötét tekintettel jutalmazom, de azért elvigyorodom, méghogy én meg a szexuális felvilágosítás?! Még a szaporodás szigorúan biológiai formáját sem tudnám szavakba önteni anélkül, hogy az arcom két árnyalattal vörösebbé váljon, mint a hajam!
Nem teljesen értem viszont, hogy mit is ért kedves barátnőm lelki fájdalom,lelki sérülés alatt.
-Mire gondolsz pontosan?-kérdem homlokomat ráncolva, miközben arckifejezését figyelem néhány percig. Érdekes, hogy különböző embereknek mennyire eltérő gondolatai lehetnek bizonyos témákat illetően, Minnie rendkívül sok olyan dolgot hozott fel, amin én még el sem gondolkodtam, bár lehetséges, hogy ez azért nem történt meg, mert nem igazán volt időm elmélkedni.
-Nem, nyugodj meg, még véletlenül sem várok gyereket!-nyugtattam meg egy némileg zavart mosollyal arcomon, ugyanis ez az aspektusa a történteknek még mindig szégyennel tölt el.
-Végül Morgan észrevette magát, de ha rajtam múlik...nem is tudom, igazán hálás lehetek neki.
Ha már dolgok, amik egyáltalán nem fordultak meg a fejemben, többek között azt sem tudom, hogy ezt a hálát hogyan lenne illendő kimutatnom vagy egyáltalán szükséges-e vele törődni.
-Kérdéseidre a válasz a biológiában keresendő,egyszerű számolással rájöttem, hogy rám ragyogott a szerencse csillaga, mivel nem voltam termékeny időszakomban-magyaráztam röviden, hogy ne untassam halálra szegyén barátnőmet és elégedett voltam tömör indoklásommal. Hamarosan azonban kissé önelégült mosolyomat meglepett arckifejezés váltja, ahogy a párizsi eseményekről esik szó.
-A lakásán? Mégis mit kerestél te ott?-kérdem, miközben szemöldököm megrándul kifejezve döbbenetemet, nem is tudom hirtelen, hogy erről hogyan kellene vélekednem. Egy részem örül a fejleményeknek, de egy másik határozottan aggódik.

Welcome to Paradise...

Aila F. Clarce

☀ ☁ ☂

+18

 
        Az ember sosem tudhatja, mikor jön jól néhány csinosan szabott finn káromkodás, de a helyes válasz a mindig felé dőlne mindenképp - szemben a franciával, amit azért elég irodalmi magaslatokban, vagy ha úgy nézzük, mélységekben kell beszélni ahhoz, hogy biztos ne legyen kihámozható egy-két velős tanács arról, mit dugjon hová a legősibb, nem barlangrajzokat festő nénikéje az adott személynek. Mondjuk az elképzelhető, hogy az újdonsült finn diákok megértik, hogy nem elragadtatásomat fejeztem ki az anyanyelvükön, de ez legalább jó beszédtéma lehet a jég megtörésére, ha arra kerülne a sor.
        - Jegyeztem. Soha dallamosabb trágárságot... Aila, tényleg, szex közben is beszéltél finnül? Már most nem arra értem, hogy elverselted e Morgannek orgazmus előtt a Kalevalát, csak mondjuk a 'basszus' és hasonlók úgy jöttek e. - elkaptam a lényeget, igen, érzem újfent, de ha már a kérdés gyakorlati feszegetésénél járunk, ez nem maradhat ki.
         Azért akárhonnan nézem, Morgan ritka szerencsés illető, hogy számot tarthat egy olyan lány érdeklődésére, mint Aila - az a fából vaskarika, amivel utána elrepülhetsz a Holdra is, mert mellette a lehetetlen ritkán ismert fogalommá változik. Nekem ez volt a tapasztalatom, mikor olyan büntetéseket úsztam meg az oldalán bájosan mosolyogva, amire nem fogadott volna senki: inflagranti a tiltott részlegen egy épp meglovasítás céljára kiszemelt kötettel, a szépemlékű különítményesek előtt elgrasszálva egy titkosított levéllel.. mindig zajlottak az események, és mindig számíthattam a segítségére, ahogy ő is az enyémre.
        - Meséltem már az anyámról. - kezdek bele egy sóhajjal - Az ő véleménye szerint a férfiak mind csak arra léteznek, hogy a nőket bántsák. Nem mintha vallanám ezt a véleményt, de saját bevallása szerint a jövőbe látott azt illetően is, hogy... nehéz megfogalmaznom, mitől is félek pontosan. Összetett.. feleslegesen túlkomplikált. Azt hiszem, már annyira idealizálom a szexet és a párkapcsolatokat, hogy a valóság elkergetne az anyám véleménye irányába, mert bárhogy próbálom lemosni magamról az undorító létezésének minden maradék nyálát, tudom, hogy befolyásolt sok mindenben. Lefeküdni valakivel feltétlen bizalmat feltételez, és azt még magamnak sem mindig tudom elismerni, ilyen szinten pedig ijesztőnek tűnik.
        Kicsit bosszúsan elengedem az eddig feleslegesen tekergetett tincsemet, és nyugtázom, hogy lesz mit bontogatnom a fésűvel később - de nem meglepő módon ezt is sokkal könnyebb jóvátenni, mint a témát, amit felhoztam. Rémes érzés tudni egy szarvashibánkról, és mégsem tenni ellene, aztán meg beleásni magunkat ebbe a tudatba, és nyüszögni miatta, mint egy magatehetetlen elsős anno 62'ben Piton óráján az első beszólására. Azt hinné az ember, hogy a varázslók és boszorkányok a gondolkodás olyan fokán állnak, ahol, mivel a tudatuk részt vesz a mágia közvetítésében, ilyen földhözragadt ügyek már nem érnek el... dehogynem. Csak nem elefánt, hanem sárkányméretűnek jellemezhetőek.
       - Kettőnk közül te vagy a rezidens medimágus, de ugye tudod, hogy a peteérés az.. lehetséges spontán is... - nem mondom ki a konkrét félelmemet, úgyis tudja - Remélem, igazad van. Még nem hiszem, hogy fel tudnám dolgozni a látványt, ahol egy csöpp Clarce után szaladsz lelkesen, arcodon a leányanyák kicsit megvetett, de titokban idealizált mosolyával.
        Valahogy távol áll tőlem a gyerekvállalás gondolata, de mivel jelenleg egyedül vagyok az ehhez szükséges kettő helyett, nem mostanában kell nevet keresgélnem és a cumisüvegek hatékonyságáról bújnom a szakirodalmat. Ha elképzelem a helyzetet, apám a legnagyobb kalibert előrántva ugrana neki a leendő apukának, ami csak még sokkal ideálisabbá tenné a lehetőségeket... Hát igen, az én életemben semmi nem úgy zajlik, ahogy számítani lehetne rá, egy csemete kérdése pedig a klasszikus lapot húzni tizenkilencre eset lenne.
       - Öhm... A nyár utolsó napjait az apai nagyszüleimnél töltöttük, és azt hittem, hogy a sorsom újra az lesz, hogy megesz a penész meg az ottani eszméletlen szenteskedés burkolt boszorkányégető szándéka, ami ilyenkor mindig elborít, és arra kényszerít, hogy bűvésztrükkökkel szórakoztassam a titokban engem oda juttatni kívánó, de magukban is égetnivaló kölyköket. - ez mind egy levegővel szakadt ki belőlem, mi sem mutatja jobban, mennyire mélyen dobog a szívem értük - És akkor felbukkant Willow.. Mr. Fawcett a fesztiválon. Megint elbeszélgettünk, és kaptam tőle valamit.. aztán beszöktünk egy templomba, tesztelendő, vajon tényleg elégünk e, de mint látható a mellékelt ábrán, nem lettünk pompás fáklya..
        Illusztrálom a kaptam valamit részt a felsőm alól nyaknál kihúzott nyaklánc medáljával, mivel Aila előtt nem érzem úgy, hogy bármit is érdemes eltitkolni a dramaturgia elemei közül. Még ha az elővigyázatosságra is akarnék hivatkozni, a lényeget már tudja, ez pedig ahhoz képest elenyésző apróság, hogy közelebb kerültem az egyik tanárunkhoz, mint általában szoktam.
       - Poénból felvetettem neki, hogy kárhozzunk el.. Szóval az ölébe ültem, és ugyan jól elszórakoztunk, végül kidobtak minket. Tartok tőle, hogy nem ebben az évtizedben leszek vallásos jókislány... - kajánul elvigyorodom az emlék emlegetésére - Utána pedig elvitt magához.. És lefeküdtünk. Már az erkélyen, egymásra, nem egymással.. Jó, hát ebből sem jövök ki jól...Érted. Minden megint nagyon igazi volt. Már nem annyira igazi, csak úgy.. mély és közeli.
       Fáradtan felsóhajtok, és felvonom a szemöldököm, mert úgy tűnik, ma a saját magam ellensége vagyok, minden szempontból, és ezen a történet elmesélése sem fog segíteni már.

Trouble, it will find you no matter where you go...

Minerva E. Balmoral

~~~

+18

Fogalmam sincs miért szeretne Minnie indokolatlan mennyiségű gyalázkodó kifejezést őrizni fejében a gyönyörű finn nyelven, de ha már felhozta ezen igényét én igazán nem szeretném, hogy csalódnia kelljen bennem. Nem vagyok én semmi jónak elrontója!
Mikor azonban a téma arra terelődik megnyilvánultam-e finnül az együttlét közben megintcsak paprikavörössé válok egészen a fülem hegyéig.
-Én…nem, nem mondtam semmit sem. Sem angolul, sem finnül.
Mondom elgondolkodva, miközben egy hajszálam simígatom zavaromban. Valóban nem mondtam semmit, nem csak közben, utána sem nagyon. Lehet, hogy ez hiba volt? Kezdem úgy érezni, hogy akaratlan elrontottam valamit, talán nem fejeztem ki megfelelően hogyan is érzem magma az adott helyzetben. Őszintén remélem, hogy ettől függetlenül Morgan nem gondolta azt, hogy végig tiszteletteljesen Angliára gondoltam, akár a viktoriánus kisasszonyok. Nem, ilyen eshetőségről szó sem volt, most mégis utólag kezdtem aggódni, bármilyen felesleges is.
-Szerinted…kellett volna mondanom valamit?-emelem tekintetem félénken barátnőmre.
Tulajdonképpen ő sem tudhat sokkal többet nálam, sőt inkább csak kevesebbet, de valahogy úgy érzem az ilyesfajta elméleti erotikában sokkal jobban otthon lehet, mint én, akit az ellenkező nem eddig szinte teljesen hidegen hagyott, így előzetes tapasztalataim márcsak a romantikát illetően is meglepően csekélyek.
Mikor Minnie az anyját említi fölhúzott szemöldökkel bólintok,véleményem szerint Balmoralék néha igencsak furcsán állnak a dolgokhoz, édesanyjának pedig,amilyen határozott egy kijelentése, legalább annyira téves is az esetek nagy részében.
-Anyukáddal kapcsolatban már felajánlottam, hogy szívesen kezelem, szerintem a freaud-I pszichoanalízis segíthetne rajta, ha csak minimálisan is.
Ez most kissé szarkasztikusan hangozhat, de Minnie pontosan tudja, hogy komolyan gondolom, hiszen véleményem szerint az édesanyja komoly lelki problémákkal küzd, amiket jó lenne minél előbb orvosolni vagy legalább abban meggátolni, hogy ostoba tanaival az őrületbe kergesse a családját. Következő mondatára felnevetek,ezek hallatán még háromszor annyira örülök, hogy nem vagyok terhes, valószínűleg borzasztó anya lennék, aki már négyéves korában olvasásra ösztökélné méhének szerencsétlen gyümölcsét.
-Szerencsére ennek veszélye nem áll fenn- nyugtatom meg, hiszen számomra már bebizonyosodott, hogy minden a legnagyobb rendben- és azt hiszem, hogy az általad felvázolt esetet nem csak te nem lennél képes befogadni, valószínűleg sem én, sem Morgan nem állnánk készen a szülői lét örömeire.
Furcsa dolog, de már egész kisgyermek koromtól tudtam, hogy nem vagyok anyatípus, nehezen válthatóak ki belőlem érzelmi reakciók, nem vagyok hajlandó nyitni a külvilág felé és nem szeretem, ha megérintenek, ennél fogva én sem szeretek másokkal testi kontaktust létesíteni… legalábbis a legtöbb esetben. Véletlenül sem vagyok olyan közvetlen, mint Minnie, akinek történetére a szemeim hatalmasra nyílnak és szemöldökeim azonnal a hajvonalamig merészkednek.
-Hogy is hihettem, hogy Mr. Fawcett felelősségteljes felnőtt!-sóhajtok fel, de szám szélében mosoly bujkál, hiszen lelkesedéséből rám is átragad valamennyi a nyakláncát látva mosolyom egészen kiszélesedik.
-Papolhatnék én most órákat az illemről, de azt hiszem pontosan tudod mit mondanék. Tudod, ez nagyon szép, a viszonzott érzelmek, a köztetek lévő számomra megfogalmazhatatlan kapcsolat-miközben beszélek arcom kissé elkomorodik- be kell ismernem irigyellek titeket.
Nehéz kimondom ezeket a szavakat, de valóban így van, hisz magma I szeretném, ha érzelmeim viszonzásra találnának, de ebben talán nem is reménykedhetek.

What's the pressure

Aila F. Clarce

☀ ☁ ☂

+18

 
        Van az a fajta vigyor, ami az ajkaink közepén kezdődik, és aztán szétszalad az arcunkon, kis kunkorokba foglalva a jókedvünket. Ott van még az is, amikor a gúny egy csepp vöröset hullat rá és vigyor lesz belőle, én meg valahol a két állapot között vakarom a tarkómat és próbálom elképzelni, hogy csinálhatták teljesen csendben. A képzeletem ingázik a nagyon noir erotika meg a kínos csend között, de addig úgysem tudom meg, melyik, amíg rá nem kérdezek.
        - Szóval annyit sem mondtál, hogy fapapucs? Rossz lyuk, vagy akármi? - aztán rögtön visszaigazolást is kapok az elméletem jogosságáról, úgyhogy most már teljesértékűen elvigyorodom, és a számra harapva, a hajamat hátradobva oldom kicsit a feszültséget - Hogy mit kellett volna mondanod? Hát.. Ezaaaaz, Morgan, igen, imádom, ha így csinálod...! Ne hagyd abba, mélyebben.. te fergeteges vadállat!
        Nyomatékul még a saját combomra is csapok, aztán nem tudom visszatartani a nevetést sem Aila arckifejezését illetően. Habár nem voltam még ilyen helyzetben, de gondolom olyankor az ember nem igyekszik szonettekbe tömöríteni belső gyönyörének kivetülését, és inkább a rövid, de kifejező szavakra koncentrál. Ezek közé tartozhat adott esetben a szerintem legkonkrétabb 'fuck' is, de tényleg akármi, csak nem a csönd. Abban van valami idegenség, ami a magunkkal való eljátszást is monotonná tudja tenni.
        - Szórakozom, tudod.. De valamit. Akármit, ami kifejezi, hogy élvezed, vagy hogy élveznéd. Mégiscsak az önfeledtségről szól, bár legjobb tudomásom szerint a legtöbb ember csak a másik nevééig, illetve a kéjes nyögésekig és sóhajokig jut. - felteszem a kezem - De a tapasztalataim valódiak, még ha nem is közvetlenek, a fantáziámmal meg nincs semmi gond. Az anyukám néven elhíresült két lábon járó freudi esettanulmányt pedig egy egész pszichiátriai osztály minden orvosa sem tudná kikezelni, legfeljebb egy villamosszékkel. Az segítene rajta, de főleg rajtunk.
         Azért meg kell hagyni, a terhesség lehetősége közelebb vinné őket ahhoz, hogy végre leüljenek megbeszélni a helyzetet, de ennyire drasztikus Fortuna sem lehet. A legközelebbi közös óránk után esetleg elkaphatom Morgant megérdeklődni a nyara felől, szigorúan a legártatlanabb arckifejezésemmel kísérve a mutatványt, mint akit kizárólag az érdekel, volt-e ideje kviddicsezéssel fejleszteni testét és lelkét, és persze úgy, mint aki el sem tudja képzelni, hogy a testmozgásnak más módját élvezte volna a melegebb hónapokban. Nem én.
        - Feltételeznéd, hogy ennyire egy húron pendülök valakivel, ha nem annyira bohém, mint én? - mosolygok most csak nosztalgikusan az emlékek hatására - Illem? Minek az, ha szeretsz valakit? Bárhogy is nevezed, ez is olyan, mint a képzeletemben élő önfeledt szex: nem lehet rossz, ha ennyire megmutatkozol benne és ezért viszontszeretnek. De mi nem.. nem úgy, mint ti. Kerültem már közel hozzá, de biztos vagyok benne, hogy valahol jogosan egy gyereknek tart. Biztos, hogy barátok maradunk, de nem lesz könnyű az iskolában... ahogy nektek sem. De mindketten szeretjük a kihívásokat, nem igaz?

Trouble, it will find you no matter where you go...

Minerva E. Balmoral

~~~

+18

Figyelem Minnie arckifejezését és máris pontosan tudom, hogy rettenetesen zavarba fog hozni, ráadásul még élvezni is fogja ezen tevékenységet. Ilyenkor nyugtalanítóan kezd csillogni a szeme és mosolyában felsejlik valami, ami azt számomra kedvesen rosszmájúvá teszi. Szavaira zavartan kezdem vakargatni a tarkómat, méghogy fapapucs meg rossz… Ez a fapapucs egyébként is borzasztóan értelmetlen frázis, ugyanis nagy összegben mernék rá fogadni, hogy soha senkinek nem jutott eszébe, hogy döntéshelyzetben éppen azt vesse oda beszélgetőpartnerének, fapapucs. Az szörnyen logikátlan volna!
 A barátnőm által felvázolt helyzetben pedig valószínűleg ez lett volna a legkevésbé indokolt szó, amit kiejthettem volna a számon.
A kis előadást hallgatva egszerre kell nevetnem és sírnom, így inkább tenyerembe temetem arcom és mélyen megbotránkozott nyögéssel igyekszem kifejezni, hogy mennyire nem találom helyénvalónak, hogy Minnie gúnyt űz az élhtetlenségemből.
-Ha te ezt el vagy képes rólam képzelni, akkor a fantáziád még annál is betegebb, mint amilyennek eddig gondoltam-jelentem ki, mikor már képes vagyok felnézni anélkül, hogy kínos vihogásban ne törjek ki már a téme gondolatára is.
-Én kifejeztem-mondtam, de hangomban érezhető az aggódás- vagy legalábbis próbáltam kifejezni. Egyébként sem halálos csendben tűrtem.
Most, hogy Minnie felhozta a történtek ezen részét kezdtem határozottan nyugtalankodni a teljesítményem és a visszajelzéseimet illetően. Elképzelhető, hogy elrontottam volna valamit? Eddig magabiztosan hittem abban, hogy bizonyos embereket szavaknál és tetteknél sokkal mélyebb megértés köt össze, ez így volt valahogy Morgannel és Minnie esetében is. Emiatt a furcsa kapocs miatt voltam képtelen hazudni Morgannek és ez okozza azt is, hogy nehezen vagyok képes titkolózni barátnőm előtt is már évek óta. Hitem ebben a megmagyarázhatatlan kapcsolat létezésében most kissé megingott.
-Villamosszékkel nem szolgálhatok, bár egy lobotómiát el tudnék intézni-mondom a némileg kellemetlen édesanyára visszatérve,ettől a témától legalább nem borzolódnak kedélyeim oly hevesen,mint az előbbitől.
-Nem feltételeztem egy percig sem, csupán a csalfa, vak remény munkált bennem.
A szám szélében mosoly bújkált, ahogyan kimondtam a szavakat, nos igen…bele kellett volna gondolnom abba, hogy vajmi kevés esély van arra, hogy a professzor úr normális legyen. Tulajdonképpen ez valahogy pozitív, hiszen ebben a tekintetben talán én sem vagyok teljesen magamnál. Végtére is mindketten Minerva Balmoral életét könnyítjük és nehezítjük napi szinten, mi ez , ha nem csalhatatlan jele a kezdődő elmebajnak?
A megjegyzésre az illemet illetően nem szólok semmit, hiszen jól ismer,pontosan tudja, hogy képes vagy etikettszerűen viselkedni, sőt…a szabályok betartása és a kényszeres illedelmességem néha egészen boldoggá tesz, persze Minnie ezt még bizonyára nem tapasztalta.
-Nyilvánvaló, hogy gyermekként kezel, hiszen rendkívül fiatal vagy hozzá, egyébiránt pedig bizonyos helyzetekben nem épp az érett oldalad mutated, bár azt nem vitathatom, hogy van ilyen oldalad.-kezdem fejtegetni a dolgot- Neki is meg kell szoknia a kialakult helyzetet és rendeznie a gondolatait veletek kapcsolatban, hisz ez egyikőtöknek sem egyszerű.
Vslóban nem az, de hát kinek problémamentes és tökéletes az élete? Azt hiszem senkinek. Barátnőm világában azonban mindig kuszák a történések, bár most éppen nálam sem uralkodik rend, de legalább ezért van lehetőségem önmagamat hibáztatni.
-Ami neked kihívás, attól én gyomorfekélyt kapok-válaszolok mosolyogva.

What's the pressure

Aila F. Clarce

☀ ☁ ☂

+16

 
        - Lehetséges, de szeretek meglepetést okozni. - széles gesztussal meghajtom a fejem, és még pancsolok kicsit az iménti Morgan-imitálásom sikerében - És hogy fejezted ki? Ugye tudod, milyen ijesztően hangzik a halálos csendben tűrtem szókapcsolat ebben a beszélgetésben?
        Mosolygok rajta, de közben aggódom miatta. Tudom, hogy Aila milyen érzéseket táplál Morgan iránt, de a fiú azon túl, hogy a mennybe repítheti, a pokolba is lökheti, főleg annak tudatában, hogy barátnőm hogy viszonyul általában az érzelmekhez és azok kinyilvánításához. Nem akarok helyette jót, de attól még szeretném tudni, hogy nem hatalmas csalódással ér véget valami, amit ő máshogy élt meg. Az útjába persze nem állhatok, de nehéz megállni, hogy védelmezőn meg akarjam ölelni és megvédeni a szomorúságtól.
        - Nagy kár érte, de a lobotómia jól hangzik, majd megkérdezem, ráér-e a jövőhéten. - a szembogaraim rögtön megtalálják a leggúnyosabb felállást, és bele is rendeződnek, ahogy általában mindig, ha anyámról van szó - Hagyjuk is az anyámat, ő a klasszikus ördögöt a falra festős eset, és nem szeretném, ha ezúttal is igazam lenne. Viszont ha már anyukákról van szó... a tiéd tudta, hová enged el?
        Ha csak az apámra gondolok, aki már akkor is shotgunt akar ragadni ha egy fiú jobban megnéz magának, el sem tudom képzelni, más, kevésbé bizarr családoknál ez hogyan történhet. Persze olyan szabályozás nálunk is hivatalban van, hogy elmehetek randizni, de az illető úriember előbb be kell, hogy jöjjön és be is kell mutatkoznia. Mivel ez nem sűrűn fordult elő érthető okokból, nincs pontos menetrendje a hasonló helyzeteknek, Greg pedig bármit is csinál, házon kívül teszi, ezért aztán Aubrey lesz az úttörő jelen felállás szerint. Vagy inkább Celia.
        - Nemrég estünk túl egy háborún, a rossz emlékek pedig velem maradnak, de szeretnék függetleníteni tőlük. - kicsit élesebben gördülnek elő a szavak belőlem, mint eddig, félre is pillantok - Ezek az utolsó olyan éveink, amiket maradéktalanul élvezhetünk.. és még ezek is felhősek. Aila... ez így nem került még szóba köztünk, de nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy csak az vagyok, akit nevetni látsz másokkal és aki szórakozottan keveredik bajba. Igen, ez is én vagyok, de a kelleténél jobban is érzem, mennyire ijesztő ez a helyzet. Bármit megtennék, hogy megkönnyítsem a számára, de bizalmi kérdésekben én is... bizalmatlan vagyok.
        Feszülten játszom a szoknyám egyik fodrával, aztán a homlokomra illesztem az egyik kézfejem ujjait - persze hogy őszinte vagyok azokkal, akik közel állnak hozzám, de ők elsősorban az én barátaim és nekem akarnak jót, Willow pedig nagyon egyedül maradt a helyzetünkkel. Van emiatt némi bűntudatom, de megoldani nyilván nem az én tisztem, így most el is engedem ezt a fejtegetést egy fejrázással, és újra Ailára nézek, ezúttal már egy mosollyal.
        - Ami neked kellemesen pikáns, attól én kapok gyomorfekélyt. - utalok az egyik korábbi faluban elköltött vacsorára, ahol ő fapofával képes volt betermelni azt a poklot - De ki gondolta volna, hogy évekkel később ilyen jellegű problémáink lesznek?
         Hagyom az emlékeket leülepedni: a könyvtárosnő viharos szerelmi életének hosszas megvitatása fojtott kuncogással, annak a tervezgetése, hogyan vágjuk ki magunkat egy esetleges vészhelyzetből... gondtalan időszak, ami most már nagyon távol van, még ha jelenleg nem is háborgatja senki. Fogalmam sem volt, hogy fogok még aggódó anyukák stílusában nőgyógyászati kérdéseket felvetni a barátnőmnek, aztán pedig sajnálni saját magam egy kérdéses baráti kapcsolat miatt..
       - Lehet egy furcsa kérdésem? Szerinted.. mi ez az egész közöttünk? Sosem kerültem senkihez így közel.. de hiányzik az illata, ahogy megölel..nem ragozom, hiányzik úgy általában. - felsóhajtok, és beletörődve elmosolyodom - Mit mondana a pszichológus? Már azon túl, hogy ráfogná Freudra a péniszirigységet, mert az kreatív, de hülyeség.

In love, give it up

Minerva E. Balmoral

~~~

Megszokott és kellemes számomra, hogy Minnie láthatóan megbotránkoztat és ez még elégedetté is teszi. Én pedig úgy tűnik, kissé mazochista vagyok, hiszen ez megmosolyogtat, miközben rendkívül kínos is számomra.
-Nyilvánvalóan vokális módon fejeztem ki, tehát Morgannek valószínűleg feltűnt, hogy nem érzem magam rosszul-magyarázom tovább a szexuális bizonyítványom, holott sosem hittem, hogy erre sor kerül. Nos, ha hittem is, nem életem ezen időszakára voksoltam volna ezt illetőleg és biztos vagyok  benne, hogy a drága barátnőm is így vélekedett egészen a mai napig. Tulajdonképpen még mindig hihetetlennek gondolom az esetet, első napokban, amiket a Roxfortban töltöttem végig azon járt az eszem, hogy vajon meglátszik-e rajtam. Abban az időben egyszerre szerettem volna, hogy titok maradjon és, hogy kitudódjon, de végül úgy döntöttem nem mondom el senkinek, kivéve persze Minnie-t, ugyanis, ha nem mondom el senkinek, még akkor is elmondom a legjobb barátnőmnek, ha nem tenném erőszakkal szedné ki belőlem, mert ő igenis észrevette rajtam a változást. Kis megjegyzésére csak elhúzom a szám, ebben a beszélgetésben valahogy sosem sikerül úgy fogalmaznom, hogy az ne legyen furcsa, rémisztő vagy groteszk, de már egészen kezdek megbékélni ezzel a ténnyel.
-Tudod, hogy anyáink hozzáállása az élethez  merőben más-mondom, hiszen Jannike a legengedékenyebb szülők közé tartozik, emellett mindig a liberális nevelési módszert részesítette előnyben- anya tudta, hogy Morganhez megyek, de nem tudja mi történt…valahogy nincs kedvem neki levélben megírni a nagy hírt, miszerint nem kell többé attól rettegnie, hogy aszexuális vagyok.
Nos igen, míg Minnie édesanyja maga volt a paranoia, az enyém inkább empatikus és lágyszívű volt mindent illetően, amiatt meg kifejezetten aggódott, hogy tizennégy éves létemre egyáltalán nem foglalkoztat a másik nem romantikus szempontból, de még a saját nemem sem érdekel jobban.
Úgy néz ki korábban elhangzott megállapításom barátnőm nem pont úgy értelmezte, ahogyan én gondoltam, ez zavarba hoz, hiszen nem állt szándékomban megbántani vagy felzaklatni.
-Ezt pontosan tudom és nemkülönben hiszem, hogy a professzor úr..khm..Willow is tisztában kell, hogy legyen vele, hiszen bizonyára jól ismer és így nem csak a mosolyt látja, hanem az esetenként ráncba szaladó homlokot is-mondom hangomban enyhe bocsánatkéréssel az előbbi miatt, azonban, amit mondok azt nagyon is komolyan gondolom.  Igen sok mindent tudok Minnie-ről, így többek között, azt is, hogy milyen mélyérzésű és időnként milyen bizonytalan, mosolya azonban azonnal jobb kedvre derít.
-Valószínűleg titániumötvözetből van a gyomrom és a nyelőcsövem-válaszolok nevetve, hiszen valóban sokszor eszem élvezettel olyan ételeket, amiknek már a szaga képes végigmarni bármely normális ember orrnyálkahártyáját. Költői kérdésére csak rázom fejem, hiszen ő is tudja, hogy sosem hittem volna, hogy megtörténik köztünk ez a beszélgetés.
 Na jó, gondoltam rá, de magamat legalább harminc évesnek képzeltem minden alkalommal.
-Nem vagyok pszichológus, viszont azt így is megoszthatom veled, hogy tele vagy fenil-etil-aminnal, valamint a tested nagy mennyiségű oxytocint termel már akkor is, ha rá gondolsz-lendülök bele a dologba a saját stílusomban, vagyis egy meglehetősen fellelkesült biológia-kémia szakos tanárként-egyszerűsítem, szerelmes vagy és annak alapján, amit eddig tudok a te drága lelkitársad is az, tulajdonképpen ez happy end, ha még nem is teljes a boldogság.
Belegondolva az én testem is úszik mostanság a fenil-etil-aminban, amint Morganre gondolok és ez nyugtalanít. Produkálom az általános „tüneteket”:pirulás, tenyérizzadás, szaporább szívdobogás és némi eufóriaérzet, de nem…én nem vagyok szerelmes, nem lehetek az.

What's the pressure

Aila F. Clarce

☀ ☁ ☂

+18

 
        Kínzom tovább Ailát a szexuális humorérzékem kis tűivel, mert tudom, ha nem nyílna meg, és magában tartaná az élményt, talán valami buta következtetésre jutna: például hogy nem volt elég jó, vagy valami hasonló hülyeségre, amit egyébként Morgannel kellene megbeszélnie, de pont ezen oknál fogva nem fog. Aila szeretett napsütésből egyszerűen beborulni, pedig tényleg semmi értelme nem lett volna most, így aztán nem adtam fel ilyen könnyedén.
        - Na de mégis, volt 'aaaah', vagy 'fuckfuckfuck'...? - a hanghatásoknál mindent beleadok, ezzel őszbe öltöztetve feltehetően a barátnőm arcát - És mit mondtatok, amikor elmentetek?
        Kibújik belőlem az infantilis, az állam alá helyezve a csuklómat hallgatom és közben vizsgálgatom Aila tekintetét, vajon próbál-e kis hurkokba menekülni a nyílt kihívásom elől? Jó, nyilván én is zavarban lennék ha az első éjszakámról lenne szó, vagy pont, hogy nem? Nem tudom, nem is most fog kiderülni, de addig szórakozottan figyelem, hogy próbál kimászni a helyzetből.
        - Pedig biztos örülne neki, gondolom. Aggódna esetleg, de Morgantől nem kell tartania, ő nem az a motoros leánybecstelenítő fajta. - gondolkozom hangosan, bár ez nem zárja ki, hogy seprűs leánytipró nem lehet - Egyébként nem hittem, hogy aszexuális lennél, mindig beszélgettünk valamilyen formában a szexről, ez már valamilyen érdeklődést sejtet. Almafák, kecskék, és most Morgan, szépen kialakult végül a dolog.
        Aila persze nyilván tudja, hogy ugratom az utóbbiakkal, nem feltételeztem, hogy a flóra és fauna bármelyik részével kívánna intim kapcsolatba kerülni, bár érdekes szituáció lenne, ha bejelentené hogy bioszexuális, erre az eshetőségre nem vagyok felkészülve.
       - Nekem is furcsa így szólítani, mintha nem is ugyanaz az ember lenne, akivel táncoltam az esőben Párizsban.. - a lelki szemeim megint ott járnak, és a szakadozó esőfüggönyben kémlelik az ismeretlen ismerőst - De majd legfeljebb titokban táncolunk a füzek alatt a parton...
       Mielőtt nagyon elragadna a hippi lelkem, Aila megállapítása le is ránt a földre, és ha lenne valami a számban, most mindenféle áthallás nélkül kiköpném egy csodálatos ívben kifejezvén varázslatos neveltetésem vakugrásait. Így is nézek egy nagyot és rögtön át is rendeződöm abba a pózba, amiről nem nehéz megmondani, hogy valahol felháborodott, valahol döbbent, de mindenhol ellenkező. Az első mondaton még mosolyogni is kedvem lett volna, de aztán ez a random elképzelés, mintha kompatibilis lehetne velem egyáltalán a szó.
       - Én most kérdésekkel vagyok tele, illetve reményeim szerint dohányfüsttel, mert ezt nem mondhattad komolyan, nekem meg ezt meg kell koronáznom némi egészségtelenkedéssel! - rögtön rá is gyújtok, mindkettőnk elméjének érdekében - Aila, még a büdös életben nem voltam szerelmes, hidd el, feltűnne ha az lennék. Ez egy barátság. Oké, egy komoly barátság, de na. Azért na. Érted. Komolyan. Érted, nem? Na ez van. Semmi több. Nem ám. Izé, ez egy jól átgondolt védőbeszéd része volt a fejemben, kérlek illessz közéjük megfelelő érveket, és vegyük úgy, hogy igazam van. Bizony. Szerelem, pff, ne röhögtess, én? Pont én? Aki annyira lehetne szerelmes dalok alanya, mint Piton? Biztos nem. Nem, soha, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, barátok vagyunk, csak közeliek. Szóval nem.
       Mint aki jól végezte védőbeszédét, intek egy csinosat és csendbe burkolózom pöfékelve. Egy percig sem veszem komolyan ezt a felvetést, tényleg lehetetlen, hogy éppen én legyek az. Nem. És nem. És még tizenhatszor nem, amíg le nem ég a cigarettám.