Rúnatorony

A rúnaismeret tanterem voltaképp teljes egészében kitölti a kastély legalacsonyabb tornyát, és a restaurátorok listáján is első helyen állt, így mára már teljes egészében visszanyerte egykori pompáját. Ha belépsz, felnézve látod a kupolát és annak igen érdekes tetőszerkezetét. A falakat magas könyvespolcok borítják, a polcokat pedig rúnák sora.  A padok az órákon kör alakban helyezkednek el. Az egyik falon egy hosszúkás tábla áll. A rúnaszövegek a padokon is végigfutnak. Megfejtésükért a rúnaismeret tanár minden évben felajánl 100 pontot, de úgy hírlik, még soha senkinek nem sikerült megfejtenie a titkosírást.  Három magas, mozaik-berakásos ablak világítja meg a termet.

Why are you wearing
that stupid man-suit?

Ugyan a tanév kezdésére már minden csoport tananyagát összeállítottam, az ezzel való foglalkozás valahogy sohasem akar véget érni. Mindig van valami, amivel előre kell készülnöm a következő, és az azt következő órára. A hatodéveseknek új, rúnasorozott ereklyét kell találnom, ami megfelelő a szintjüknek, a harmad és negyedéveseknek pedig elő kell készítenem és balesetbiztosítanom a véső eszközöket. Mindezek mellett pedig a rovatommal, és a következő könyvemmel is foglalkoznom kell.
Leszámítva, hogy az időm kicsit kötöttebb mint eddig, és a környezet is idegen, annyira nem különbözik ez az életem a régitől. A Roxfort minden igényemet kielégíti. Senki sem szól bele, mit és hogyan tanítok a saját tárgyamról, nekem pedig - szerencsére - épp elég dolgom van ahhoz, hogy ne szóljak bele másokéba. Ha csak negyedannyi teendőm lenne, mint most, biztosan lenne legalább egy a kollégáim közül, akinek az agyára mennék, természetesen kizárólag segítő szándékkal. Ms. Dalton szerencséjére, hiszen a történelem szorosan összekapcsolódik a rúnákkal, elég eleven ahhoz, hogy erre semmiképp se kerüljön sor.
Nem ez az első, és nem is az utolsó alkalom, hogy egyszerűen megfeledkezem a vacsoráról. Egyik szememen méretes monokli, ami arra szolgál, hogy az apró véseteket tudjam megvizsgálni különböző tárgyakon - ezúttal egy elátkozott érmét olvasok ügyelve arra, hogy puszta kézzel ne érjek hozzá. Ha nagyon bele vagyok merülve valamibe, hajlamos vagyok elfelejteni enni, és talán a sok kávéval való pótlás sem tesz annyira jót a szervezetemnek. De a kreativitásomnak annál inkább.
Kopogásra leszek figyelmes, amiért felemelem a fejem, pálcámmal tovább lebegtetve a bronz érmét a levegőben.
- Igen, tessék? - szólok az ajtó felé, hiszen nincs bezárva. A monoklit annyira megszoktam már, hogy észre sem veszem. Továbbra is azon jár az agyam, hogy akik először törnek átkot, vajon boldogulnak-e majd vele. Bár nem írták az egészet ősi futharkkal, szándékosan belekevertek más rovásokat is, hogy nehezebb legyen megfejteni...
Megdörzsölöm és összekócolom hajamat, hogy visszatérjek a valóságba. A belépő fiúra emlékszem az órámról. Nem volt annyira aktív, inkább csendes megfigyelő. Crewe, ha jól emlékszem. A neveket szerencsére hamar megtanultam, oghammal jegyeztem meg mindannyiuk nevét...
- Mit szeretne, Mr. Crewe? - üdvözöm a fiút. A szemem körülbelül négyszeresének tűnik a monokli miattad, amit persze csak most jut eszembe kiszedni. Hasznos eszköz, de nem túl biztató jelenség.

And did you stop and think that maybe infants need darkness?
That maybe darkness is part of their natural environment?

Nem is tudom, mi vitt arra, hogy végül is csak felkeressem Quinton professzort. Az, hogy kérdéseim vannak, ezidáig egyszer sem indokolta, hogy tanári segítséghez forduljak. Most viszont nagyon átfogó gondolatok nem hagytak nyugodni, s úgy láttam, ha nem beszélek egy legalább hozzám hasonló intellektussal, akkor dolgozni sem fogok tudni tőle – legalábbis nem teljes odafigyeléssel. Szerencsére azonban, mint kiderült, a rúnaismeret tanárom, nemcsak hozzám hasonló intelligenciával, hanem annál jóval többel is bírt.
Ennek tudatában pedig nyugodtan elkönyvelhettem, hogy csakis Amelia tanácsára jöttem el ide. Azt mondta, jót fog tenni, ha egy tudóssal beszélgetek. Felmarkoltam tehát a jegyzeteimet, s a rúnatoronyba indultam. Most pedig itt álltam, és azon vacilláltam, hogy be merjek-e egyáltalán menni. Ha tényleg tudós, akkor nyilván zavarhatom a munkájában, azt pedig a világ minden pénzéért sem tettem volna. Viszont kár lett volna idáig eljönnöm, ha nem megyek be.
A szemeim enyhén karikásak voltak, hiszen az éjszaka nem aludtam, csupán másfél órát. A z új labor után való kutatás nem ment olyan könnyedén, mint szerettem volna, s hamar letörte a kedvem, hogy a legtöbb tilosban járó egyén, mind a pincében, vagy az amúgy romosan hagyott termekben keresett menedéket a prefektusok figyelő szemei elől. Egyértelmű volt tehát, hogy nekem máshol kell kutatnom. Persze, ha a mai kérdéseim közül egy megválaszolásra kerül, akkor lehet, hogy nem kell tovább keresgélnem. Ha a professzor azt mondja, nem ütköznek szabályba a kísérleteim, akkor elég egy nyugodt, tágas zug.
Ötletem sem volt, hogy hogyan kezdjem, tehát segítségül hívtam anyám, és nővérem tanácsait. Illendő köszönés, megvárod, míg kérdeznek, és előrukkolsz a kérdéssel. Átismételtem magamban ezeket a lépéseket, majd bekopogtam. A bentről szűrődő hang hatására aztán – kissé talán bátortalanul, de beléptem a szobába. Ahogy a monokli mögül rám pillantott a tanár szeme, s megláttam a lebegő érmét, kicsit megint elbizonytalanodtam, de erőt vettem magamon. Ha már itt vagyok, mindegy, hogy zavarom-e.
– Jó napot Quinton professzor. – Köszöntem, ahogy behajtottam magam mögött az ajtót, majd megvártam a kérdést. Nem voltam látványosan aktív az óráin, ugyanakkor imádtam bejárni rúnaismeretre. Fontos tantárgy volt nekem, és akármennyire is csöndes voltam, szívtam magamba a tudást. Így nem vártam el, hogy felismerjen, mégis a nevemen szólított. Ezek szerint a bemutatkozástól eltekinthetek.
– Egy módfeletten furcsa, de számomra igencsak fontos, és nagy jelentőséggel bíró kérdést szeretnék feltenni egy olyan embernek, akiről úgy vélem, hogy tudna segíteni a problémában. – Kezdtem a mondókámat. – Úgy véltem, hogy a professzor tudása talán segíthet a kutatásaim előrehaladásában, s ennek okán érkeztem ma ide. Szeretném azonban ezt a kérdést úgy feltenni, hogy ennek ne legyen visszhangja, mivel egyelőre nem tart ott a megfigyelésem, és a munkám, hogy publikussá tehessem, így mindenek előtt fontosnak tartottam elmondani, hogy amit most megkérdezek, talán furcsának vélheti a professzor. – Mély levegőt vettem, ahogy a mondat végére értem, s végül kinyögtem, amiért eljöttem ide. – Mit gondol tanár úr, lehetséges, hogy a mágiát ismerő ember képes legyen százfű-lé főzet használata nélkül, absztrakt formákban is akár, megváltoztatni a biológiai felépítését, a húst, a csontot, és a különféle szerveket?

Why are you wearing
that stupid man-suit?

Monoklim csak akkor szedem ki a szememből, amikor már észlelem, hogy szabad látásomat zavarja az apró eszköz. Lerakom magam mellé az asztalra, s egy pillanatig még elgondolkozom azon, mi legyen az érmével. A hetedik évfolyamnak ennél komolyabbat szántam, a hatodik évfolyam viszont csak idén ismeri meg a többi rúna nyelvet, ami a bronz érméhez már szükséges lenne...
Mr. Crewe-ról nem sokat tudok, ahogyan a legtöbb diákomról sem. Az arcmemóriámmal nincs baj, a neveket pedig egy apró trükkel, de.hamar meg tudtam tanulni. Legalábbis azokét, akik az én órámra járnak.
Az érmét visszalebegtetem a dobozába, pálcámat leeresztem, majd pedig rácsukom a doboz fedelét az elátkozott kis bronz darabra. Hoztam magammal pár ilyen csecsebecsét, részben magángyűjteményemből, részben pedig egyéb forrásokból, de persze semmi igazán veszélyeset. Biztos, ami biztos, mindet olyan helyen és olyan módszerrel tárolom, hogy ne férhessenek hozzá illetéktelen, hozzád nem értő kezek. A ládikót egyelőre nem zárom kulcsra, később még foglalkozni fogok vele. Egyelőre azonban az ifjú Mr. Crewe kér tőlem segítséget, hosszadalmas monológgal.
- Hmm... - vakarom meg borostás államat. Ez hosszú és kimerítő beszélgetés lesz, így érzem.
- Feltételezem, a metamorf mágia tudatos kifejlesztése érdekel. Foglalj helyet. Kávét?   - kínálom hellyel és kávéval az ifjút,  bár annak nem vagyok tudatában, hogy ilyen idősen még nem szokás kávézni. Én tizennégy évesen korom óta iszok kávét, nagyon fiatalon rászoktam, ma pedig már lételemem. Igyekszünk aztán szégyenérzet nélkül kikészítek egy-egy általam megbájolt, önhevítő, önkavaró csészét. A manók nem örülnek nekem, amiért "rongáltam az iskola tulajdonát", hiszen mondanom se kell, eredetileg nem így néztek ki a csészék. Azóta kerülöm őket, ha lehet. A kihagyott vacsora miatt ez talán annyira nem jó döntés, de talán még találok valamit a nagyteremben anélkül, hogy a konyhába kelljen mennem.
- Én úgy hiszem, hogy az emberi képességeknek megvannak a maga határai. A mágiának azonban nem. Az ember transzformálás, különösen saját tested esszenciájának megváltoztatása viszont mindig is a legnehezebb mágiaformák közé tartozott. - talán nem az a válasz, amire számított, de még én sem.tudok semmit a kutatásról, amit végez. Egyébként nem, cseppet sem tartom különösnek, hogy egy tizenéves fiú ilyen kutatáson dolgozzon. Hát ez a normális, nem?
- Mióta dolgozol rajta? - érdeklődöm. Nem hiszem, hogy Ms. Everdean ilyeneket adna házi feladatnak, nem nézem ki belőle. Épp eleget volt azt hallgatni, amikor valami koncertről csiripelt a többieknek.

And did you stop and think that maybe infants need darkness?
That maybe darkness is part of their natural environment?

Ahogy az érme dobozba kerül, egy pillanatra elgondolkodok, hogy vajon min is dolgozhat a prof, de nem kérdezek rá. Ha már rosszkor érkeztem, legalább nem kíváncsiskodok, olyasmibe, amiben nem akart beavatni. Ahogy aztán a hossz monológomnak vége, és hellyel kínálnak leülök a tanárommal szembe, s keresztül fektetem az ölemben a jegyzeteimet. Ahogy belesüppedek a székbe, valahogy elmúlik az eddigi lámpalázas szorongásom. Így ugyanis, már nem tanár és diák beszélget, hanem két tudós elme, s ez roppantul megdobja a magabiztosságomat, melyről úgy mondják többnyire inkább a nulla felé stagnál.
– Egy kávé most jól esne, köszönöm. – Bólintok a felajánlott ital ötletére, bár tudom, hogy nem kéne ilyesmikkel élnem. Alvásra lenne szükségem, nem mindenféle segédeszközökre, hogy ébren tudjak maradni hosszútávon. A kutatás azonban prioritást élvez, így hajlamos vagyok addig húzni, halasztani a pihenést, ameddig csak tehetem. A kávéval jó barátságot ápolok tavaly óta, mikor is rájöttem, hogy a megfelelő adag koffein és a hideg vizes arcmosás legfeljebb tíz percen belül képes elfeledtetni az emberrel, hogy fáradt. Ennyiért cserébe pedig újabb két-három órát képes vagyok dolgozni, ami igazán nem nagy ár. Persze azért nem űzöm túlzottan nyíltan ezt a szokásomat, mert aggodalomra ad okot anyáéknak. Éppen ezért nem is vagyok hajlandó este nyolc előtt ilyesmikre fanyalodni.
Mikor aztán meghallom a választ, egy kicsit azért úgy érzem, hogy a tanárom nem tapintott rá a lényegre. Nem egészen a metamorf mágia tudatos kiterjesztése a cél, hanem a teljes, időkorlát nélküli átváltozás.
– Ez lesz a harmadik éve, hogy belekezdtem. – Válaszolok aztán a kérdésére, majd magamhoz veszem a szót. – Viszont nem egészen a metamorf mágia tudatos kiterjesztése lenne a cél. Hasonlatos a dolog ahhoz, amit a metamorf mágusok, vagy az animágusok képesek megtenni, azonban inkább ahhoz áll közelebbi rokonságban, amit a százfű-lé főzet képes kiváltani, annyi különbséggel, hogy nincs időkorlát, és nem köti az ember kezét az, hogy létező személyek bőrébe bújjon bele. – Kezdem felvázolni a kutatásomat. Sok más tanártól tartok. Félek attól, hogy ha elmondom nekik, min is fáradozok, még a végén ellopnák az ötletem, s a puszta koruk és tapasztalatuk miatt képesek lennének előbb befejezni a kutatásomat, mint én. De Quinton professzortól valahogy nem félek ilyen téren. Gyanítom, hogy teljesen más az ő szakterülete. – A végső cél természetesen az lenne, hogy a testet az emberi képzelet korlátai között bárhogyan meg lehessen változtatni, annyi időre, amennyire csak akarjuk. Egyelőre a kutatásom az elméleti fázisban jár, mert csak tavaly óta tudom a százfű-lé főzet hatásmechanizmusát megfigyelni. Előtte inkább magát az elméleti részét dolgoztam ki, melyhez felhasználtam a mugli biológia tudományát is. – Lendülök bele a magyarázatba, s reménykedek benne, hogy nem gondol rólam rosszat a prof. Valamilyen megmagyarázhatatlan indoktól fogva, ha a százfű-lé főzetet említem, mindig gy tekintenek rám az emberek, mintha valami sötét praktikát űznék. Pedig talán a bájitaltan egyik leghasznosabb terméke ez a főzet, hiszen ezáltal képesek vagyunk a test megváltoztatására, melyre amúgy nincs módunk. – Tavaly a főzet hatását próbáltam biológiailag levezetni, s úgy vélem, hogy a gyomorból felszívódva, a véráramba kerülve kezdi el kifejteni a hatását. Ugyanakkor kissé megakadtam, mikor rájöttem, hogy a bájitallal egy ember pillanatnyi alakját lehet felvenni, s nem azt, melyet amúgy, születésétől fogva birtokolnia kellene. Nem igazán tudom hova tenni azt a tényt, hogy a transzformációval sebek, elvesztett végtagok és egyéb rendellenességek is átkerülnek, ugyanakkor veleszületett betegségek nem. – Fejezem be a mondókámat, s észre sem veszem magamon, hogy milyen hosszú ideje ontom magamból a szót. Valahogy azonban szükségesnek tartom, hogy a tanárom teljesen értse hol is tartok a kutatásomban, s mivel nem érzem szükségét annak, hogy tartsak tőle, nyugodt szívvel hadarom a megfigyeléseimet.

Why are you wearing
that stupid man-suit?

Zsebemből előhalászom a pálcámat, és intek egyet a kávét tartalmazó, kicsi agyagedény felé, hogy az magától kitöltse a fejadagokat egy-egy csészébe. Csak negyed órája főztem le. Amióta a manók nem szívlelnek, inkább kerülöm őket, és Lutece mintájára magamnak főzöm ezeket. Kivéve reggelinél persze.
- Tejet sajnos nem tudok adni. Hány cukorral iszod? - kérdezek rá. Én csak kevés cukrot szoktam belerakni, éppen csak annyit, ami kiemeli az ízét, de nem nyomja el, tejet viszont egyáltalán nem rakok bele. Alapjába véve ritkán fogyasztok édeset. Nincs semmi különösebb bajom, csak egyszerűen nem szeretem. Nekem a vajsör is túl édes volt, amikor megkóstoltam.
Azt elfelejtem jelezni neki, hogy kanalat azért nem kap, mert a csészét önkavaróvá varázsoltam. A látványos véseteket viszont már reparoval sem lehet helyrehozni. Nem bírom ki, hogy ne babráljak valamivel, nagyon hamar unatkozni kezdek enélkül.
Három éve? Elégedetten hümmögök, hiszen jól tudom, hogy ilyen fiatalon kevesen vannak, akik ennyire komoly kutatásokat végeznek. Én tizennégy évesen már a RAVASZ vizsgáimra készültem, tizenhat évesen pedig az első könyvemet is kiadtam, de én extrém eset vagyok, nem mérvadó. A legtöbbeknek nem adatik meg a megfelelő háttér, hogy azzal foglalkozhassanak, amivel szeretnének, és amihez igazán nagy tehetségük is van. Mr. Crewe viszont egyike a páratlan tehetségeknek, akikre érdemes odafigyelni.
- Értem. - hallgatom végig magyarázatát. Nem merül fel bennem a kérdés, hogy mégis honnan szerzi be a hozzávalókat a százfűlé főzetre - a diákokat megkötő szabályok egy részét különben is feleslegesnek tartom. De nem én hozom a szabályokat, nem az én felelősségem.
- A megkötések az összes ismert mágiaformára igazak. Sajnos elenyészően kevesen foglalkoznak a mágia alaptörvényeivel, és ezért nem képesek saját tudásuk igazán kiaknázni. - előredőlök székemben, a diák tekintetét keresvén.
- Igen, még a mágiának is vannak törvényei. Ezt pedig éppen a határok miatt tudjuk. Vegyük például a szakterületemet, a rúnamágiát. Ha nem vagy képes a megfelelő formákat használni, és nem fogalmazol teljesen pontosan, akkor a legegyszerűbb kísérleteid sem fognak sikerülni. - kezdek bele. Azt hiszem, értem, miben akadt el, és mihez kellene neki a segítség, de azt hiszem, a legjobb lesz, ha az alapoknál kezdünk. Tudni szeretném, mennyit is foglalkozik a mágiafilozófiával. Az egy nagyon szép kezdés, hogy Mr. Crewe az elméletet dolgozta ki először, de szeretném, ha kicsit mélyebbre ásna a kérdéskörben.
- Mondja csak, Mr. Crewe. Tanult-e mágiafilozófiát? Ismeri-e a mágia törvényeit? - kicsit meredek vizekre eveztem ezzel a kérdéssel. Ez ugyanis nem önálló tudomány, a Roxfortban pedig nem is tanítják. Ingoványos terület, mivel ezek inkább feltételezések, amikkel magyarázatot szolgáltatunk más kérdéseknek. Például az ember varázserejének maximális erejére.

And did you stop and think that maybe infants need darkness?
That maybe darkness is part of their natural environment?

– Változó. Inkább saját kezűleg adagolnám. – Jelzem a profnak a kávét illetően, majd magamhoz veszem a csészét és adagolni kezdem a cukrot. Nagyjából négy kiskanálnyinál állok meg, mivel egyáltalán nem az ízéért iszom a serkentő fekete italt, hanem a hatásáért, amit viszont fokoz az édesítő. Persze megfelelően kell adagolni, hiszen, ha túlzásba esik az ember, akkor csak nagyon rövid ideig kap egy komolyabb energialöketet, majd eloszlik a koffein hatása. Persze Amelia mindig azt mondta, hogy nem szabad két kanálnyinál többet beletenni, de ő azt is jelezte, hogy fejre állok a kávézástól. Ennek ellenére mégis szokása volt a nyári időszakban, hogy felhozzon egy bögrével a szobámba, ha látta a villanyt felkapcsolva, mikor hazaért a barátaitól. Egy igazi gondoskodó nővér volt, és ezért tiszteltem, de sokszor nem értett ahhoz, amiről beszélni szeretett volna. A kávét illető tanácsai pont ilyenek voltak.
Persze mindig is úgy sejtettem, hogy inkább a féltés beszél belőle. Trystan ilyen szempontból sokkal logikusabb volt velem szemben. Szokásunkká vélt elfoglalni a nappali kanapéját, s míg ő rajzolt én az elméleteimet vezettem le füzetlapokra. Segített gondolkodni, ha leírtam amire gondoltam, majd folyamatosan javítottam, korrigáltam. A bátyámmal pedig kialakult az a szokás, hogy amit ő megrajzolt, én anatómiailag ellenőriztem, ő pedig kívülállóként szemlélte az okfejtéseimet. Sokszor a laikus szeme többet lát, mint az alkotóé, így szerettem kikérni a véleményét, akkor is, ha tudtam, hogy nem ért igazán ehhez a témához. Az ő tehetsége a kézügyessége volt, ahogy nekem a kutató elmém, vagy Ameliának a páratlan memóriája.
Ahogy belekortyoltam a kávémba figyelmesen hallgattam Quinton prof. szavait, s szívtam magamba a gondolatokat. Fejben hozzászőttem a saját ismereteimet, így alkotva egységes képet arról, hogy mire is gondolhat a tanárom. A tekintetemet nem vettem le róla míg beszélt, csupán helyezkedtem a székemben, hogy megfelelő kényelemben gondolkodhassak arról amit igyekezett átadni. Igaza volt, de miért is ne lett volna? Tapasztalt, felnőtt mágus volt, aki már csak korából adódóan is többet tudhatott a mágia törvényeiről, mint én. Nem volt ebben semmi szégyen, és ezért is kerestem fel segítségért. Pontosan tudtam, hogy a kutatásom végeredményének meglesznek a maga korlátai, de nem akartam, hogy olyan mértékűek legyenek, mint a százfülé-főzetnek. Értettem amit a rúnamágiáról mondott, de gondolatban már át is fordítottam a saját kutatásomra.
Amikor azonban felteszi a kérdést, meg kell állnom egy pillanatra. Tanultam mágiafilozófiát, olyan mértékben ahogy lehetőségem volt rá. Tehát olvastam könyveket, amiknek ez volt a témája, de nem volt még alkalmam részletesebben belemenni.
– Csak annyira tanultam, amennyire lehetőségeim engedélyezték ennek kivitelezését. Olvastam könyveket, melyek ezzel foglalkoztak, és bár a mágia alaptörvényeit nem ismerem igazán behatóan, egyelőre azokkal az elméletekkel szimpatizálok, melyek úgy tartják, a mágia rendelkezik egyfajta lenyomattal a világban. Nem igazán tudom elképzelni, hogy az amit egy varázsló vagy boszorkány megtesz, megtörné a természet törvényeit, hiszen akkor összeomlana a világegyetem, egy komolyabb varázslat végrehajtását követően. Annak ellenére, hogy a sötét varázslatok képesek a természet törvényeinek megbontására, teszem azt az imperus átok, mely olyan dolgokra is rábírhatja az áldozatot, melyre amúgy nem képes. Legalábbis nagybátyámtól ezt hallottam, ő pedig auror, ezért megbízok a véleményében. Úgy gondolom, hogy a mágia a természet részét kell hogy képezze. Persze ez már merőben spekuláció, de egyértelműen azokat az elméleteket könnyebb elfogadnom, melyek maguk is ezt állítják. – Igyekeztem rövidebbre fogni ezt a monológomat, hiszen a mágiafilozófia mindig is egy szürke terület volt a mágia tudományágai között. Nagyon kevés információt talál róla az, aki nem tudja hol keresse, én pedig egyelőre csak a felszínét kapargattam ennek a tudásnak. – Persze nem sok alkalmam nyílt komolyabban belemenni ennek a tanulásába, mert a szükséges tudásanyag nagyon nehezen megszerezhető, s amellett, hogy a kutatásom élvez teljes elsőbbséget minden mással szemben, szeretnék továbbtanulni is, így kénytelen vagyok komolyabb mennyiségű szabadidőmet arra fordítani, a mágiafilozófia helyett. De amikor csak alkalmam nyílik rá, igyekszem a mágia ezen részét is tanulmányozni, hogy folyamatosan bővüljön a kutatásra fordítható szellemi eszköztáram.

Why are you wearing
that stupid man-suit?

Közelebb tolom Mr Crewe-hez a cukortartót, amiben ott lapulnak kisebb hegyként a tökéletes kockacukrok. Sajátomat ezúttal nem cukrozom, csak feleslegesen felpörget, én pedig így is kávéval pótlom a napi bevitelemet. Valahogy kevésbé érzem magam éhesnek, amiért a sok kávé egyértelműen felelős, de mit tehetek? Egyszerűen nem szeretek enni. Főleg mások előtt. Ezt leginkább saját külsőm illusztrálja szépen, még ha a háború után híztam is eleget ahhoz, hogy már ne tudjanak kórosan soványnak nevezni. A bőr viszont még mindig kicsit lóg rajtam, a beesett szemem alatti karikák pedig napról napra sötétebbnek tűnnek. Ms Bourgh minden alkalommal elmondja nekem, hogy tönkreteszem magam, egy alkalommal pedig a kávéfőzőmet is megpróbálta elkobozni, de szerencsére hamar belátta, hogy ezzel csak többet ártana, és semmiképpen sem segítene.
Különös fény csillan a szememben. Talán csak az egyik gyertya visszatükröződése, azonban akadtak olyanok, akik szimplán csak ijesztőnek és félelmetesnek gondolták ezt a tekintetet. A beszélgetés hamar olyan területre tévedt, amit mindig is különösen izgalmasnak tartott. Nem, jó ideje nehezen lát túl szeretett rúnáinál, s valóban a tudomány megszállottja. Nagyon kevesen vannak, akik képesek egyáltalán felfogni a mágiát, mint valós, létező dolgot, nevezzük ezt erőnek, energiának, vagy csak az akarat erejének. De a leginkább ezt tartja ő is valószínűnek. A természet szerves része, éppen úgy, ahogyan a víz és a növények, máskülönben az a világ, amit ismerünk, nem létezhet.
- A természet részét kell, hogy képezze, valóban. A mágia része annak a világnak, amit ismerünk, ahogy az ismeretlennek is. Kötve hiszem, hogy világunk minden titkát jól ismerjük, mikor még arra sem tudunk pontos definíciót adniuk, hogy mi az a mágia. - előredőlök a széken, két kezemet összekulcsolva az asztalra könyökölök, és beszélgetőpartnerem tekintetét keresem. Nem egy diákot látok magam előtt, hanem valakit, aki legalább annyira szomjazza meg a tudást, mint én. Felismerem ezt a tekintetet, és pontosan tudom, milyen lehet a helyében lenni. Nincs okom hát megtagadni tőle a tudást. Még akkor sem, ha ezek nem éppen azok a dolgok, amiket a Roxfortban tanítanak. Ami nagy hiba. Tudd, mit használsz, még mielőtt a kezedbe veszed azt.
- A mágia törvényeinek ismerete elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy valaki az ismert határokat akár csak minimális szinten, de kitolhassa. A törvények ugyan megírják magukat, de minden új varázsigéhez, minden új áttörő felfedezéshez a törvények ismerete járult hozzá. Ezek azok, amik megmutatják, valóban képes lehetsz-e rá. - ingoványos témára eveztünk, de úgy vélem, akinek ilyen ambíciói vannak, az megbirkózik ezzel az információval.
- A legmagasabb törvény pedig, hogy a tudás hatalom. Ha mindent tudsz valamiről, akkor befolyásod van felette. Az önismeret törvénye. Ismerd önmagad. Ha csak a külső világot akarod irányítani, akkor csapdába esel. A nevek törvénye. Ismerd a nevét, és hatalmad van felette. A hatalom szavainak törvénye. Kimondójuk saját belső vagy külső valóságukat megváltoztathatják. - rideg, szenvtelen hangon sorolom őket. Egyiknek sem adok nagy kifejtést. Ha valamire kíváncsi, majd rákérdez úgyis. Ezeket a törvényeket alaposan megtanultam, egyszerűen azért, mert a Tudás Törvénye alapján dolgozom. Egész életművem ennek köszönhetem, minden, amire képes vagyok, innen ered. Ehhez pedig, mivel a legfontosabb törvény, az összes többit is el kellett sajátítanom. Illetve dolgozom rajta még mindig. Az ember holtáig tanul.
- Tud követni? Bármi kérdése van, szóljon közbe. Úgy hiszem, jobban ki tudná teljesíteni tudását, ha ismeri ezeket az információkat. - apró szünetem inkább egyfajta gesztus. Kevésbé izgat, hogy csak egy tizennégy éves gyerekről van szó, az ő korában engem is foglalkoztattak ezek. Könnyedén elfelejtem, hogy magam sem voltam éppen szokványos gyerek.

And did you stop and think that maybe infants need darkness?
That maybe darkness is part of their natural environment?

A fény, melyet a tanárom szemében látok megcsillanni, valahogy megnyugtat. Úgy érzem magam, mintha egy egyenrangú beszélgetőtárssal ülnék szemben, nem pedig a professzorral, aki rúnamágiára oktat. Persze ez az érzet eddig is ott volt, de valahogy ettől a csillanástól éreztem kiteljesedettnek. Ezzel egyidejűleg szögeztem le magamban, hogy valószínűleg az egyik gyertya fényét láthattam. A drámai hatáson viszont ez mit sem változtatott. Felélénkültem, s ezt a testbeszédem is jelezte. Előredőltem, kerestem a férfi tekintetét, habár jómagam sosem értettem ezt a gesztust. Pont ugyanannyi hang éri a fülemet, ha nem a szemébe nézek, akkor is. Ellenben ezt tanultam, hogy ez egy hasznos dolog, s bár nem láttam az értelmét – hisz hazudni szemmel is lehet, engem pedig legtöbbször frusztrált, ha mások fenntartották ezt a kontaktust – azért belém nevelték, amit nehezemre esett megtagadni.
Tovább fokozza a lelkesedésem, hogy Quinton professzor is osztja a véleményemet, miszerint a mágiának a természet részét kell, képeznie. Ha nem így lenne, a varázslás szétszakítaná a világegyetemet, ami beláthatatlan következményekkel járna. Na persze lehet ezt is csupán túldramatizáljuk mi emberek. Miért ne dőlhetne össze a világmindenség? Az esély megvan, csupán igencsak csekély. Mi szeretjük azt hinni, hogy nem szakíthatjuk szét, s ha megtennénk, akkor elérkezne a világvége. Pedig egy elmélet szerint, még a paradoxonok is megoldják magukat, miért ne történhetne ez is így?
Ezzel szemben a mágiát nem gondolom természetellenes jelenségnek. Ha az lenne, annak a következményét már érezné a világ, s ennek eddig nyoma sem volt, vagy ha igen, az olyan halvány, hogy beleivódott a gondolkodásunkba. Így vagy úgy, de a világunk részét képezte ma már. Az pedig, hogy a tanárom is így gondolta, csak fokozta az amúgy is sziporkázó kíváncsiságomat.
Egy darabig nem szólalok meg, várom, hogy végigmondja az első törvényeket, melyekből az első kettő számomra is feldolgozható, habár kérdéseim azért akadnak ezzel kapcsolatban. Most inkább elteszem ezeket későbbre. A harmadikon azonban nem tudok dűlőre jutni, mert ez is olyan, akár a szemkontaktus. Számomra érthetetlen. Megvárom, míg kis szünetet tart a beszélgetőtársam, majd felteszem a kérdést, mely gyötri az agyam.
– Követni tudom, ám sehogy sem fér a fejembe a nevek törvénye. Úgy értem, miért lenne több hatalmam valami felett, csupán azért, mert tudom a nevét, ha mindezeket amúgy is az emberek találták ki? Bizonyos dolognak tartom, hogy a szavak, így a nevek is, csupán annak a szüleménye, hogy az ember mindenképp a verbális kommunikációra akar támaszkodni. Ha tehát én valamit elnevezek, úgy nem lesz hatalmam felette, csak biztonságban érzem magam tőle, hiszen a beszélt, vagy írott nyelv korlátai közé zárom fejben. Márpedig ezek a korlátok puszta illúziók, szerintem. A varázsigéket inkább a mágiahasználók elcsökevényesedésének tartom, de mivel én magam is eme generáció szülöttje vagyok, rákényszerülök használatukra. Valójában a rúnamágiát tartom az egyetlen olyan mágiaformának, ahol a nevek törvényét el tudom fogadni. Azonban úgy vélem, hogy minden más esetben inkább csak biztonságérzetet ad, ha ismerem a nevet, mint valódi hatalmat. Nem lehet, hogy ez erről szól? Hogy a biztonságérzet megszünteti a félelmet, így hatalomnak gondoljuk ezt az állapotot? – Talán meg is válaszoltam a saját kérdésem, de mindenképp fontosnak tartottam leszögezni, hogy finoman ellene vagyok ennek az elméletnek, míg meg nem győznek a létjogosultságáról. Habár oda vezethető vissza ez az ellenkezésem is, hogy alapvetően nem tartom különbnek a beszélt nyelvet, mint az egyszerű zajokat. – A tudás törvényével kapcsolatban volna egy olyan kérdésem továbbá, hogy el lehet-e egyáltalán érni azt az állapotot, hogy mindent tudjunk valamiről? Van vajon erre reális lehetőség? S ha igen, úgy mit kell ismernem magamban, hogy ezt az állapotot megleljem? Ha lebontom a testre, úgy azt gondolom, hogy a legapróbb biológiai folyamatokat is érezni, s átérezni kell, hogy hatalmam lehessen fölötte. Ellenben, ha ez sikerülne, talán képessé válnék arra is, hogy szabályozzam, merre folyik a vér? – Komoly kérdéseim ezek, hiszen részletekben szeretek gondolkodni. Egyetértek az első két törvénnyel, csupán mélyreható megértésre vágyom. Nem elég csupán annyi, hogy ez így van. Több kell.

Why are you wearing
that stupid man-suit?

Egyszerű az okozata annak, hogy mindenképp tekintetét keresem. A figyelem. Az emberi agy könnyebben feldolgozza az információkat, ha nem csak füllel, hanem szemkontaktussal is a másikra figyel. Még ha a beszélgetéshez nem is lenne szükség a látásra, akkor is. Talán eléggé feltűnő is az esetemben, hogy milyen az, amikor nem kívánok száz százalékosan a másikra figyelni. Olyankor szórakozottan dolgozok tovább, vagy éppen olvasok. A figyelmem megosztott, mert azokban az esetekben cseppet sincs szó olyan dolgokról, amik megkívánnák száz százalékos jelenlétem. S hogy ez miért működik így? Nem tudom, ennyire nem értek az emberi agyhoz. De tudományosan bizonyított tény, hogy ez így van. Tehát nem csak egy egyszerű, emberi gesztusról van szó. Én nem teszek ilyeneket feleslegesen, ha nem muszáj.
- Pedig a Nevek Törvényének magáévá tétele nélkül nincs esély rá, hogy a Tudás Törvényét is elsajátítsa. Hiszen a Tudás részét a verbális és írott jelek is adják. Sőt. - hosszabb monológba kezdek, hiszen olyan kérdéseket tett fel, amiket indokolt alaposan kitárgyalni. Márpedig bőven van mit. Mindezt pedig úgy, hogy még én sem tudok mindent a törvényekről, ahogyan magáról az elemi Tudásról sem. Pedig ezt az ösvényt járom, és koromhoz képest rengeteg mindent elértem. Viszont egy élet munkája legalább, míg meglelem minden kérdésemre a választ. Nem véletlen, hogy ennyire félem az öregedéssel való elmúlást. Nem a fiatalságom, hanem a kevés időm miatt. Annyi, de annyi mindent kell még felfedeznem, annyi kérdésem van, és annyi mindent elérhetek ezzel az aggyal, hogy félő, kevés hozzá egyetlen emberöltőnyi idő.
- Belegondolt-e már, milyen fantasztikus az, hogy mi szavakkal is ki tudjuk fejezni magunkat? Való igaz, kitalált dolgok, mégis, egy olyan szimbólumrendszert alakítottunk ki, ami által mi éppen most, éppen erről képesek vagyunk beszélni. Ha az ember nem tudott kifejezni valamit, akkor nevet adott neki. Tárgyaknak, személyeknek, önmagának, és absztrakt fogalmaknak. Belegondolt már, hogy ez az emberiség fejlődésében mekkora siker? - továbbra is előredőlök a széken, arcomon pedig az érzelmek teljes nemlétezése lelhető fel. Itt most nincs szükség ilyenekre. Most nincs jó és rossz. Most nincsenek emberi morálok. Most tudás van. Az pedig nem ismeri ezeket a korlátokat.
- A név maga pedig nem más, mint az, ahogyan definiálod magad. Hogyan tudná magát egyszerűbben és rövidebben kifejezni, ha nem a saját nevével, Mr. Crewe? S vajon hallott-e már azokról a szellemekről, kiket úgy oldoztak fel, vagy éppen hajtottak rabigába, hogy egyszerűen csak ismerték neveik? Ha pedig a nevek rossz kezekbe kerül, akik használni is tudják, ön szerint milyen hatalmat gyakorolhat felettük? Vagy éppen, mennyivel nehezebb lenne például anatómiával dolgoznia úgy, hogy nem talál a különböző részeknek fogalmat és szavakat? Mennyivel nagyobb hatalomhoz jutott a nevek megtanulása útján? Egyszerűen azért, mert nem csak szimplán csontokként definiálta őket. Tehát igenis, van hatalma a nevek által az adott dolgok felett. Feltételezem, tanul anatómiát, ha ezzel akar foglalkozni. - érek monológom végére. Abban sincs hülyeség, amit Mr. Crewe mond, de úgy érzem, kissé alábecsüli ezt a törvényt. Valóban nem könnyű értelmezni, de azt hiszem, talán elég meggyőzőek ezek a szavak valakitől, aki a nevek törvényét aktívan használja munkájában.
- A rúnák se többek neveknél. Mégis, ha úgy akarom, olyan dolgokat vagyok képes művelni velük, amiről a legtöbb embernek elképzelése sincs. Mi mást adnának a nevek pontos ismerete, ha nem még több hatalmat? - kérdezem, végül újra hátradőlök a székemben. Kezemmel a kávém felé nyúlok, ami ma már a sokadik természetesen, és belekortyolok, mialatt a továbbiakat hallgatom.
- Fogós kérdés, hogy egyáltalán el lehet-e érni ezt az állapotot. Nem tudjuk, bizonyos dolgokkal kapcsolatban mennyi adat áll rendelkezésünkre. Látott már rubik kockát, Mr. Crewe? - leteszem majdnem teljesen kiürült csészémet, és kinyitom a középső asztalfiókot. Mániákus vagyok, ha erről a játékról van szó, igaz, az egyszerűbbek már nem kötik le a figyelmem. Viszont nagyon jó pótcselekvés, és az elmémet is edzem vele. Mivel káros szenvedélyem nincs, hacsak a szenvedély hiánya nem számít annak, ezért igazán ez az egyetlen, amivel pótlom ezeket. A dohány nem tetszett, amikor próbáltam, pedig passzív dohányos voltam szinte egész életemben. Fura módon kedvelem a szagát.
- Egyszerű rubik kocka. Csak egy játék. Mégis, ha valakinek a kezébe nyomom csak úgy, nem tudja, mit kezdjen vele. Összesen 40 320 féle módon lehet elrendezni. Ennek ellenére legfeljebb húsz lépésből egyetlen perc alatt ki lehet rakni. - előre dőlök ismét, ám csak azért, hogy a játékot az asztal túlvégére tegyem. Ha akarja, nyugodtan elveheti, megnézegetheti, el is viheti. Az övé.
- Ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni viszont, ismerned kell a mechanikáját. Tudnod kell, hogyan működik, mi alapján, mi a mechanikája, és hogy egyáltalán mik azok az algoritmusok, amikkel ki tudod rakni. Ez viszont véges számú infó. Számszerűen meghatározható. Van egy pont, amikor már mindent tudsz róla, nem tud újat mutatni, amit ne ismernél. Én pedig úgy vélem, hogy ez a világon mindenre igaz. Kérdés viszont, hogy elég-e egy emberöltő ahhoz, hogy ezt elsajátíthasd. Tehát hogy mennyi adat van. - ismét visszadőlök, kezeimet pedig összekulcsolom ujjam alatt. Ezzel ezeket lerendezettnek vélem, leszámítva, ha nem lesz még kérdése. Haladok hát tovább a törvények ismertetésével. A hatalom szavainak törvényét nem ismertetem jobban, hiszen nem kérdezett. Úgy vélem, elég egyértelmű volt. Erre épülnek a varázsigék is.
- A következő az asszociáció törvénye. Ha két különálló dolognak van egy közös részük, amivel kapcsolatban állnak egymással, akkor ezt felhasználva mindkettőt irányíthatod. A két dolog pedig egymásra is hatással van. A hasonlóság törvénye. A hatás hasonlít az okra. A bennefoglaltatosság törvénye. Egyszer kontaktusban lévő dolgok az elválasztásuk után is hatnak egymásra. - ismét három olyan törvényt mutatok be, amik némiképp azért átfedik egymást. Nehéz őket külön értelmezni, de talán még együtt is. Kíváncsian várom tehát az újabb kérdéseket.