Aurorparancsnokság

Itt az aurorok számára fontos dolgok lelhetőek fel. Például egy-egy aktuális ügy adatai, térképek, új információk  némely gyanús alakról, eseményről, stb... Az alkalmazottaknak saját íróasztaluk is van, míg a fontosabb személyek külön bejáratú irodával is büszkélkedhetnek. Az aurorok itt végzik a szükséges papírmunkákat.

KEDVES KOLLÉGÁK!
A MÁGIKUS SZESZÉLY MEGJELENÉSE ÓTA IDŐNKÉNT ELŐFORDUL,
HOGY EGY-EGY AKTA FELREPPEN A LEVEGŐBE ÉS MINT EGY ÖREG
SEPRŰ, ÜTLEGELNI KEZDI AZ ALKALMAZOTTAKAT! A MEGBOLONDULT
IRATOKTÓL IGYEKEZZENEK TÁVOL MARADNI, SAJÁT BIZTONSÁGUK
ÉRDEKÉBEN!

Kean R. Rowle

***

A muglik világában tilos egy zárt épületen belül dohányozni, legfeljebb egy arra a célra kijelölt helységben engedélyezik. Itt, a Minisztériumban is vannak előírások arra vonatkozóan, hogy mit szabad és mit nem, de hogy őszinte legyek, elég gyakran változnak. Változnak, mert változnak a minisztériumi előírások megalkotói is. Így aztán a legegyszerűbbnek azt gondolom, ha a saját, elszeparált környezetemben - tegyük fel, hogy ez az elszeparált környezet az én irodám - saját magam hozok szabályokat.

      Az íróasztalon egy vastag szivar és egy világosbarna dohánypapírba tekert vékony csík cigaretta hever. Ez a két dohányáru minden szabályom középpontja. Az első szabályról gyorsan döntöttem: lehet dohányozni idebent. Bár a minisztériumi épület a föld alatt van és a hátam mögötti ablakpárkány sem több belsőépítészeti megoldásnál a bezártság érzetének elkerülésére, léteznek bűbájok, amelyek segítségével egy zárt szoba szellőztetése megoldott. Utánuk kell olvasnom, hogy biztos legyek a dolgomban, de az ide vonatkozó szabályaimat arra alapozom, hogy létezik szellőztető bűbáj. Ha létezik, nyert ügyem van. Ha nem létezik, még mindig akad itt a Minisztériumban olyasfajta ember, aki ért ahhoz, hogyan hárítson el háztartási jellegű problémákat. Esetleg megkeresem a tizedik emeleti kollégákat.

      Az utóbbi időben egyre többet remeg a jobb karom. A nikotin jótékony hatással van rá, ha dohányzom, átmenetileg csökkennek a tünetek, ezért ez a szabály egy kényszerszülte megoldás. Muszáj nikotint juttatnom a szervezetembe. Tudom, hogy ezzel is csak kárt okozok magamban, de egyszerűen szükségem van rá. Muszáj. Egyszerűen csak muszáj. Idebent nem nyúltam még olyan szerhez, ami a muglik között tabunak számít vagy egyenesen bűncselekménynek minősül. A varázslóvilágban sok más szer létezik, amikkel elő lehet idézni a drogokéhoz hasonló állapotot, de mindig ragaszkodtam az egyszerű, hétköznapi emberek számára is elérhető porokhoz, tablettákhoz, intravénás cuccokhoz. Egyfelől, mert a varázslók nem igazán foglalkoznak ezekkel, már ha tudnak róluk egyáltalán, másfelől, könnyebb beszereznem őket és nem keltem fel senkinek az érdeklődését. Harmadfelől, egy vén angol rocker ne szedjen más cuccokat. Szóval a Minisztériumban nem élek kábítószerekkel, de nem is vagyok az asztalomhoz kötve. Minisztériumot mondtam, nem pedig munkaidőt.

      Mire végiggondolom, már rég számban van a cigaretta és nagy füstkarikákat eregetek. Apránként megnyugtat. A jobb kezem a fotel karfáján pihen és néha azt a benyomást kelti, hogy önálló életet él. Meg-megrándul és én nem tehetek ellene semmit. A nikotinnak kell egy kis idő, míg kifejti a nyugtató hatását, ezt türelemmel kivárom. S míg arra várok, hogy a tünetek enyhüljenek és egy időre megszűnjenek, a közeli irattartó szekrény tetejére pillantok, ahol különféle színű röppentyűk pihennek. Röppentyűk - én csak így hívom az osztályok között röpködő pergameneket. Most megemelkednek és szépen sorjában alászállnak, végül megállapodnak a levegőben, szemmagasságban, nagyjából fél méterre az arcomtól. Három van belőlük, az első széthajtogatja magát s mire olvasni kezdeném, a másik kettő összegyűrődik és őrjítő sebességgel elzúg a fülem mellett. Ösztönösen arrébb húzódom. A zabolátlan röppentyűk a hátam mögötti falnak csapódnak és a padlóra zuhannak. Nem is mozdulnak többet. Én csak halkan méltatlankodom: a Mágikus Szeszély az utóbbi időben ütötte fel a fejét és közveszélyessé tette a megbűvölt tárgyakat. Nem csupán a Minisztérium épületében figyelhető meg ez a jelenség, a Roxfortban is jelentkeztek hasonló gondok. Egy felnőtt varázsló kezeli a bosszantó akadályokat, legfeljebb idegi alapon kikészül - munkahelyi ártalom -, de a gyerekekre nézve veszélyes lehet, ha nem tudják megvédeni magukat vagy nem számítanak a hóbortos tárgyak kiszámíthatatlan viselkedésére. Gondolok itt a kisvarázslókra, az elsősökre vagy másodikosokra.

      Az első röplap ott lebeg a szemem előtt és gyorsan végigfutok rajta. A tartalma szóra sem érdemes. Odanyúlok érte, megragadom és a megbűvölt papírlap engedi, hogy összehajtogatva a többi szemétbevaló közé csúsztassam. Azzal a lendülettel megfordulok, hogy a padlóra esett két pergament fölvegyem és elolvassam. A gyűrött papírlapon nehezebben kivehetők a betűk, az alkarommal simítom ki őket az íróasztal lapján. S ami igazán érdekes, az a harmadik röppentyű. Ez áll rajta:

Alulírott Mr. Hadrianus Wolfram Monthgory auror és Mr. Kean Rayleigh Rowle auror 1999. szeptember elsejével kirendeltetik a London - Roxmorts vasútvonalon közlekedő Roxfort Expressz iskolai vasútszerelvény minisztériumi felügyeletére. A megjelölt naptári napon kéretik megjelenni pontban reggel 6 órakor a King's Cross pályaudvar főbejáratánál. A megnevezett időpontban a kalauztól átveheti retúrjegyét a London - Roxmorts vasúti járatra.

Valamint, kéretik felkeresni Mr. Kean Rayleigh Rowle minisztériumi alkalmazott aurort a következő ügyében: egy, a londoni rendőrséghez érkezett névtelen bejelentés szerint holtan találtak egy azonosítatlan férfit a King's Cross pályaudvar délnyugati parkolójában, bal alkarján egy koponyát és kígyót ábrázoló tetoválással. A holttestet a mugli rendőrség helyszínelői a Dél-nyugat Londoni Kórbonctani Intézetbe szállították. Az eset részleteinek felülvizsgálásáról és az elhunyt azonosításáról fent nevezettek mihamarabb intézkedni szíveskedjenek.

Az erről való tájékoztatást Mr. Hadrianus Wolfram Monthgory és Mr. Kean Rayleigh Rowle aurorok részére jelen levél szerint megküldtük.

Eregetek még néhány füstkarikát, mialatt újraolvasom a röppentyű tartalmát. Nem ismerem Mr. Rowle-t, névről legalábbis nem, de a bemutatkozásra hamarosan módot találunk. És mindaddig, amíg erre nem kerül sor, talán nem is érdemes elmerülni a részletekben. Talán még marad időm a szivarra.

Hadrianus Monthgory

”…a gyanúsított átadva az Azkaban őreinek, további kihallgatása kérvényezve. Mr. Forman mugli miniszter megvédve és emlékei módosítva lettek.” Pont. Ennyi. A jelentésem kész, és remélem most majd nem is zavarnak ezután a néhány napos kis kiruccanás után. Igazán szeretném kipihenni magam. Folyamatosan a muglik között lenni, arra figyelni, hogy ne buktassam le magam, ne kerüljek hozzájuk elég közel, és még a nyávogó gondolataikat is elviselni olyan kimerítő volt számomra, mint a családommal együtt lenni ugyanennyi ideig. Pedig alakulhatott volna másként is, és mindenki aki közöttük dolgozott eddig azt mondta, hogy nincs semmi baj velük. Volt olyan, aki egyenesen aranyosnak nevezte őket. Nem tudom mi az aranyos bennük. Mindegy, ez az én véleményem.

Egy kávét és egy szivart szívok el éppen, mikor érkezik néhány utasítás. Ennyit akkor arról, hogy nyugtom lesz. Biztos, hogy nem azért keresnek meg, mert megdicsérnek a munkámért. De még ha így is lenne, mindig volt ott eddig egy de. Most nem igazán vagyok kíváncsi ezekre a „de”-kre. Kibontom az első kis repülő üzenetet, majd el is fintorodom. Valamelyik kedves rokonom ismét balhét csinált, és figyelmeztetnek mindenkit, hogy csak azért maradhattunk a testületben, mert szükségük van ránk. De tudom, hogy az idő előre haladásával, és egyre több Godrickos végzőssel a nyakunkon már nem kell túlgondolunk az olyanokat, mint a bármit megtehetünk mert szükségük van ránk. És én nem akarok bíróság elé kerülni. Kingsley ennyire nem jó fej, hogy kihagyjon. Azzal a saját hírét kockáztatná.

Mérgesen dobom el a levelet. Ideje lenne beindítanom a gépezetet, mert így minden össze fog omlani körülöttem. Ahhoz hogy belefogjak abba a tervbe, viszont fel kéne keresnem Elliotot. Talán jobb lenne, ha mégsem, de még szükségem lehet rá, ha valaki megtámadja a hatalmam. Ő az egyetlen, akiben bízok, bár a Foltozott üstben történtek után nem tudom mire számíthatok.

Inkább egy másik levél után kapok, ami viszont egy parancs. Egy új feladat ráadásul valakivel, akit eddig csak névről ismertem. Hadrianus a szakmája egyik legjobbja, és a Minisztériumnak nagy szüksége van rá. Mi oka lehet annak, hogy minket kettőnket bíznak meg egy feladattal? Főleg egy olyannal, ami azt jelenti, hogy a sok diák között kell utaznunk a Roxfort Expresszen.

És persze, megint a muglik. Fel kell keresnünk a mugli rendőrséget, törölni néhány emléket és legfőképp, rájönni ki volt az a halálfaló. Már, ha tényleg egy halálfalóról van szó, nem csak egy ostoba mugliról, aki valahol látta ezt a jelet és poénosnak találta feltetováltatni magának. Sóhajtok egyet, mert ezzel sem fogunk két nap alatt végezni. Elnyomom a szivaromat, egy varázslattal eltűntetem a füstöt és a szagokat az irodából, majd elébe megyek az ügynek. Irány Mr. Monthgory irodája.

Egy kis útbaigazítás után végre elérem a kérdéses ajtót. Meg is érzem a dohány kellemes illatát. Már tudom, hogy jól elleszünk mi ketten. Főleg, ha ilyen jó minőségű dohányt szív. Bekopogok, majd be is lépek, nem várom meg, hogy beengedjen.
- Üdvözöllek, Kean vagyok.
A gondolataiban látom, hogy megkapta már és olvasta is a levelet, így legalább azzal nem kell foglalkoznunk, hogy megismertessük egymással a részleteket. Attól függetlenül, kíváncsi lennék, hogy van-e valamilyen korábbi információja. Mások is.
- Mit szólsz ehhez a remek ügyhöz? – lebegtetem meg a lapot a kezemben. – Milyen szivart szívsz. Igazán jó az illata.
Csak egy pillanatra váltok témát, mert muszáj megjegyeznem magamnak a márkáját. Szerintem otthonra is veszek néhány darabbal belőle.
- Szólj, ha felkészültél és mehetünk. Mondjuk előbb legurítanék egy kevés kávét, mert nemrég értem vissza egy másik küldetésről, és az az egy nem volt elég, amit eddig ittam.

Kean R. Rowle

***

Megmondjam, mi hiányzik ebből az irodából? Egy lemezlejátszó. Nem tudom, miért nem gondoltam korábban erre. Csendben üldögélek, a röppentyű tartalmán merengek, füstkarikákat eregetek, a levegő megtelik cigarettafüsttel, amely dohány, dió és bourbon aromától teli és egyszer csak felüti a fejét a gondolat, hogy az összkép mégsem tökéletes. Túl nagy a csend. Kell valami, ami a csöndnél is jobban ellazít, ami magányomban mégis mellettem van és ami segít gondolkodni. A zene, például. Klasszikus hard rock zene. Kedvem lenne meghallgatni a Dream On-t az Aerosmith-től. Szeretem a régi bandák lassú dalait, mert megvan a hangulatuk és a témájuk, dallamviláguk ellenére megbújik bennük a vegytiszta energia, amit egy ilyen zenekar képvisel. Ki ne ismerné ezt a kislemezt? Ott, velem szemben, az irodaajtón túl talán senki sem és ez egy elég szomorú gondolat. Eggyel több ok arra, hogy vegyek egy lemezjátszót ide.

      A következő pillanatban kopogás hallatszik és az ajtó résnyire kinyílik, majd egyre jobban kitárul, végül egy fiatal férfi lép be rajta. Ránézésre tőlem fiatalabb. Ismerős az arca, biztosan összefutottunk már a minisztériumi épület folyosóin vagy itt a parancsnokságon. Sok emberrel találkozom a munkám miatt és nem feltétlen emlékszem mindannyiukra. Ezt a férfit viszont gyakran látom és mihelyst bemutatkozik, mindjárt rájövök, hogy miért.

      - Zárd be az ajtót, kimegy a bagófüst - mutatok rá egykedvűen, utána kezet nyújtok és az íróasztal túlsó végi fotel felé biccentek. - Hadrianus. Ülj le.

      Egyszeriben elkap egy furcsa érzés, ami nem hagy nyugodni. Mr. Rowle tekintetéből átható erő sugárzik. Fürkésző erő. Nyugtalanító erő és nyugtalanító jelenség. Az akaratom és a józan eszem tiltakozik valami ellen. De nem mutatom jelét kifelé annak, amit érzek vagy gondolok. Aurorként ez egyike az első leckéknek, amit alaposan az ember eszébe vésnek. Maradj nyugton és koncentrálj a feladatodra. Maradj észrevétlen. Maradj átlagos. Később még végiggondolom, mi történhetett, de messze nincs ínyemre, mikor egy munka kapcsán ilyen korán mutatkoznak meg baljós előjelek.

      - Javarészt dominikai dohány. Lassú égésű - felelem. - Ott a szekrény felső polcán van egy fémdoboz. Kifelé menet vegyél el egyet belőle.

      - Egyelőre azon gondolkodom, lehet-e kapcsolat a két ügy között. Az, hogy találtak egy holttestet a King's Cross mellett nem sokkal tanévkezdés előtt, elővigyázatos lépésekre sarkall. Talán ezért küldenek bennünket a vonatra.

      Bár úgy terveztem, előbb elszívom a szivart és csak utána látok munkához, Kean érkezése felülírta az eredeti elképzeléseimet és kénytelen vagyok alkalmazkodni. Más lehetőség nem lévén egy rövid ideig még engedem, hogy a szivarfüst ízvilága kényeztessen, majd kifújom és a parázsló szivart a hamutál peremére fektetem. Hagyom kihűlni. S mialatt a szivar csendben csillapodik, az asztalfiókból pergamencsíkot és pennát halászok elő. A penna hegyét megmártóztatom a tintás üvegcsében és néhány sort papírra vetek.

     

Adatgyűjtés Hadrianus Wolfram Monthgory auror nevében. Tárgy: azonosítatlan holttest, King's Cross pályaudvar délnyugati parkoló, feltételezett halálfaló. Bagolypostával helyszínre megküldeni.

      - Amondó vagyok, kezdjük a kórbonctani intézetben. A legfontosabb kérdés most az, hogy a halott valóban halálfaló, mert ha az, akkor további kérdéseket vet föl: miért maradt meg a tetoválás? Én inkább arra hajazok, hogy elővigyázatosság ez az akció, de csak remélni tudom, hogy igazam lesz. Ha látjuk a holttestet, meg tudjuk állapítani. Közben - pálcám hegyével a pergamencsík végére koppintok, amely megelevenedik, a levegőbe száll és türelmetlenül toporog az irodaajtó kilincse mellett -, bekérem azokat az adatokat, amiket a mugli rendőrség helyszínelői összegyűjtöttek. Nekem nincs sok kedvem bemasírozni közéjük. A Roxfort Expressz holnap indul, odafelé menet megnézném a parkolót is, ahol a fickót megtalálták.

      Kean menetkésznek tűnik és én sem vagyok különb. Ami az íróasztalomon volt, ott is marad. Nyár vége van, öltözködni sem kell különösebben. Felállok az íróasztaltól és a pálcám a hosszú ujjú, vékony szálú fekete felsőm alsó szárába süllyesztem.

      - Indulhatunk - mondom, majd megkerülöm az asztalt. A dohányfüsttel és a szagokkal azonban kezdeni kellene valamit. Körbemutatok magam körül. - Ha egy mód van rá, lennél szíves...?

Hadrianus Monthgory

Mélyet szippantok a szivar illatából, amint belépek az ajtót. Már mikor nyitottam azt érezni lehetett, hogy valami igazán különleges található meg a helyiségben. És nem is tévedtem. Dominikai dohány. Az egyik legjobb minőségű. Volt már hozzá szerencsém, de nagyon ritkán. Nem azért, mert nem tehetem meg, sokba kerül. Csak a gyors égésűt jobban szeretem. Ez viszont egy különleges keverék.
- Köszönöm, élek is az ajánlattal.
Oda is nézek a kérdéses polc felé, mert nem akarok majd a későbbiekben kutakodni. Elég ha oda nyúlok. Főleg azért, mert a keresgéléssel csak az időmet vesztegetném. A helyemre ülve viszont azonnal az ügy kerül a figyelmem középpontjába. Nem hagyhatom, hogy bármilyen apróság elterelje a figyelmem. Főleg azután, hogy milyen bizonyítékot találtak, és bár még semmi sem biztos, nem zárhatom ki azt sem, hogy talán az egyik rokonom az áldozat. Nem tudok mindenkit szemmel tartani.
- Nem zárnám ki a lehetőségét, hogy van köze hozzá, de azt sem, hogy nincs. Egy ilyen esetben óvatosnak kell lennünk, hiszen a legkisebb hír is, ami kiszivárog pánikot kelthet. Egyrészt az emberek között, akik még mindig nem felejtették el a harcokat és jó pár generáció kell majd hozzá, hogy a feledés homályába merüljön. Másrészt nem tudhatjuk, hogy nem-e egy halálfalók közötti leszámolásról van szó, hogy valaki megússza a büntetést beáldozva a társát.
Erről tudnék én is mesélni, hiszen így kerültem el én is nagy részt az alaposabb átvizsgálást. No és persze annak az alkunak is köszönhetően, amit Kingsleyvel kötöttem. Pontosabban az apám kötött, de maradjunk annyiban, hogy ő sem tud mindenről, amiről én. De ez megint egy másik eset.

Figyelem, ahogy előkerül egy pergamen és hamarosan egy üzenet kerekedik belőle. Nem nagyon kell gondolkodnom rajta, hogy milyen üzenet kerülhet rá. Elég kevés az információ, amivel elláttak, és pont ez az ok vezetett ide engem is. Utálom az ilyen ügyeket. Egy nagyon is fontos dologról lenne szó, és elfelejtettek minket bármilyen formában értesíteni bármiről is. Már, ha képesek rá egyáltalán.
- Ne aggódj, nekem sincs kedvem meglátogatni a muglikat – elhúzom a számat, mert ezt nem nagyon szoktam hangoztatni. A saját problémámat igyekszem eltakarni mások elől. – Találkozhatnánk a parkolónál, mielőtt odaérünk. Két szem többet lát alapon talán többre megyünk. A legfontosabb szerintem, hogy a sajtó ne neszeljen meg semmit, ezért óvatosnak kell lennünk. Kellene egy fedő sztori is, hogy miért megyünk az Expresszel.
Mert tehetünk akármit, hacsak nem maszkírozzuk el magunkat, akkor két harmincas éveiben járó férfi nagyon is kitűnik a tinédzserek sokasága között. A sajtó pedig még fontosabb. Nem kell, hogy Vitrol mondjuk megszimatolja a dolgot. Addig nem, amíg nem tudunk bármit is, hogy ezzel cáfoljuk vagy megerősítsük a híreket. Akárhonnan nézem, ebből nem jövünk ki jól, mert mindenképp újabb és újabb kérdéseket vet fel minden megválaszolt kérdés.
- Szerinted mennyi esélye van annak, hogy véletlen, és valójában egy muglit találtak a sötét jegy tetoválásával?
Tudom, nem sok, de ettől még előfordulhat. Nem hiszem, hogy lenne valaki annyira ostoba, hogy azt tetováltassa magára, ami majdnem megölte. Egy dologra tudok gondolni még és ez nem biztos, hogy tetszeni fog. Mert egy nagyon hosszú harcot és külföldi minisztériumok bevonását jelentené.
- Lehetségesnek tartod, hogy még ennyi idő után is legyenek aktív halálfalók a világban? Mert hát miért ne lehetne, hogy szövetségesek miatt külföldre lettek küldve, és most megpróbálnak hazajönni abban bízva, hogy már nem keressük őket?
Akárhogy is, akármi is, a végére kell járni, és ennek semmilyen elmélet vagy találgatás nem lehet akadályozója. Figyelem, ahogy feláll, majd már veszem is kézbe a pálcámat, hogy eltüntessem a szagokat.
- Ha gondolod, megtanítalak erre a kis varázslatra. Minden dohányzó kolléga tudja – mosolyodom el. – Tudod, nem mindenki szeret kimenni a friss levegőre, vagy egy arra kijelölt helyre. Főleg, ha sok dolga van az embernek.
Odalépek a polchoz és kiveszek egy szivart a dobozból. Megszagolom, nagyon jó illata van. Elindulok az ajtó felé, közben lendítem a pálcám és egy pillanat alatt eltüntetem a szagot az irodából. A varázsige nagyon egyszerű, ha kell, akkor pillanatok alatt meg tudom tanítani kollégámnak.

Kean R. Rowle

***

Mr. Rowle kedvességét barátságos biccentéssel fogadom. Az irodában eltűnnek a szagok és a füst is köddé válik. A varázsige, a mozdulat egyszerűnek tetszik. Régi dohányosként hasznos lehet. Majd mellbe vág a felismerés: dohányoztam már korábban az irodámban és akkor nem voltam mások segítségére szorulva. Magam tüntettem el a szagokat, füstöket. Nem kellett kérdeznem. Tudtam a választ. Ismertem. Én egyszerűen csak… Elfelejtettem. A felismerés nyomán szorongás lesz úrrá rajtam, a könyökhajlatom izzó viszketésbe kezd… Ezek elvonási tünetek. Ismerős tünetek. De a tudatzavar? Nem, ez nem lehetséges. Megvontam magamtól a kábítószert, újra. Legutóbb, mikor találkoztam Natashával, erőre kaptam és az elhatározásom erősebb volt a kívánalmamnál. De az akaratom most kezd cserbenhagyni. Az akaratom, ami annyi mindenen átsegített és átsegít még most is. Ez az egyetlen dolog, amivel nehezen birkózom… Amikor a figyelmem nem köti le valami fontos és életveszélyes, akkor a gondolataim mindenfelé kalandoznak és megtalálják a tudatalattimban az igazi élvezetet, emlékeztetnek arra, hogyan jutottam hozzá és milyen forrásokat használtam. De most feladatot kaptam és erre kell összpontosítanom. Igen, ez a feladat segíteni fog. Ebben biztos vagyok.

      Mihelyst kifordulunk az irodából, nyomban ostrom alá vesz a kinti zsibongás. Nem mindegyik aurornak adatik meg, hogy saját irodában dolgozzon, nyugodt körülmények között és a többség válaszfalaktól takarva, de egy légtérben tartózkodik, intézve ügyes-bajos dolgait. A pergamencsík, amire korábban üzenetet firkantottam, sebesen elszáguld mellettünk és meg sem áll a folyosó végéig, ahol jobb kéz felé fordul majd eltűnik a szemünk elől. Gyorsan célba fog érni. Hatékony módja ez az osztályok közötti üzenetküldésnek és nekünk most nagyon fontos, hogy minél hamarabb megfelelő információhoz jussunk az ügy részleteit illetően. Ha a Minisztérium meg akarja könnyíteni a munkánkat, akkor a rendelkezésünkre bocsájt minden rendelkezésükre álló adatot, máskülönben saját magunknak kell adatgyűjtést végeznünk és ez rengeteg időt és energiát felemészthet. Amitől a leginkább tartok, az az értesülések hiánya. Előfordul, hogy a mugli rendőrségtől érkezett hírek alaptalannak bizonyulnak, de mert nem olyan időket élünk, amikor komolytalannak bélyegezhetünk vizsgálat nélkül maradt eseteket, egyszerűen csak bemondás alapján ítélkezve az igazságtartalma fölött, a helyszínre kell utaznunk és alaposan körül szimatolnunk abban a bizonyos parkolóban.

      - Sajnos ez nem kedv kérdése – felelem egyszerűen. – A kórbonctani intézetet muszáj felkeresnünk. Ugyan szeretem kerülni a feltűnést, amikor a munkámat végzem, most mégis a főbejáraton fogunk bemenni. Vannak kapcsolataim, vagyis inkább úgy mondanám, ismerőseim a varázstalan emberek között. Egyikük ott dolgozik, a patológián. Ha arra vagy kíváncsi, hogy honnan ismerem, legyen elég annyi: nekromágus vagyok, holtakkal foglalkozom.

      Mr. Rowle sajtóval kapcsolatos felvetése több, mint szükségszerű. A tanévkezdés nagy esemény a brit varázslóközösség életében, valamennyi varázsló és boszorkány fontos emlékeket őriz a Roxfortban eltöltött időszakról, legyenek azok jók vagy rosszak, így a Roxfort Expressz indulását kiemelt sajtófigyelem kíséri. Az utóbbi hónapokban foganatosított minisztériumi intézkedések iránt egyébként is nagy az érdeklődés, a kettő összekapcsolása pedig vezércikket eredményezhet. Ezt mindenképp el kell kerülni, de talán nem nekünk kellene megoldást keresni erre a problémára. A Minisztériumnak van saját sajtóosztálya, akik választ adnak a kimondott és kimondatlan kérdésekre. De egy valamiben a kollégának igaza van: ha kérdeznek, válaszolnunk kell, s mindezt úgy kell megtennünk, hogy diplomatikusak maradjunk, ne áruljuk el az igazságot és mégis megnyugtató hatást gyakoroljunk azokra, akikhez eljut a mondandónk.

      - Akárhonnan nézzük, aurorok jelenléte egy iskolai vonaton nem jelent sok jót, de a szigorodó biztonsági előírásokra hivatkozhatunk. És nem maradunk az iskola területén, retúrjegyet kaptunk, vagyis rögvest visszautazunk Londonba – mire kimondom, végig gondolom, és summásan megállapítom: - Fenébe is, ez sehogy sem lesz jó. Ezen még gondolkodnunk kell, mielőtt felszállunk. Holnapig van időnk.

      Bár a parancsnokságon sokan dolgoznak, gyorsan haladunk előre és nem sokára a liftek irányába fordulunk. Kean szavai még mindig ott hangoznak a füleimben. Miért ne lehetne…

      - Túlélők vannak még belőlük, ebben biztos vagyok, de egyszerűen nem fér a fejembe, milyen okvetlen ostobaság sarkallna arra valakit, hogy körözött bűnözőként, szökevényként visszatérjen az országba. Ez számukra túl korai lenne. Én inkább azt mondom, egy muglit keresünk, akinek koponya és kígyó van az alkarjára tetoválva, de az semmiképpen sem a Sötét Jegy. Ha mégis az, aminek gondoljuk, akkor sokkal súlyosabb gonddal nézünk szembe, mint amire jelen pillanatban számítunk. Gondolj csak bele – és itt egy pillanatra megtorpanok, hogy nyomatékot adjak a mondandómnak, s a szavaimat halkabbra fogom - , a Sötét Jegy eltűnt Voldemort halálával, helyette hegek és sebek maradtak. Ha most mégis találunk valakit, akin rajta maradt…

      Befejezetlenül hagyom a mondatot és tovább indulok. Legyen most elég ennyi. A borúlátó gondolatok most inkább képeznek akadályt, mint segítenek a munkánkban. Megvan mindenünk, ami a feladat elvégzéséhez szükséges, s ami mégis hiányzik – néhány információ - , azt hamarosan megkapjuk.

      - Azt mondtad, kávéra van szükséged – váltok témát váratlanul és kérdőn az új társamra pillantok. – Ha tudsz mondani egy helyet, ahol kávé mellett erősebb italt is kapni, a kórbonctani intézet várhat még egy kicsit.

Hadrianus Monthgory

Nem is tudom, mi a rosszabb. Ez az új ügy vagy azok a következmények, amiket magukkal vonnak. Persze, biztos vagyok benne, valahol érzem a zsigereimben, hogy ez bonyolultabbnak tűnik, mint amilyen, de amíg konkrét információnk nincs, addig nem akarok semmilyen következtetést levonni. Így is sokkal többet találgattam, mint amit kellett volna, és idő hiányában ideje is volt elkezdeni az ügy felderítését. Kollégámat viszont félreértettem a muglikkal és a kórbonctani intézettel kapcsolatban, így nincs mit tenni, nyomás a muglik közé. Azt hiszem, húsz évvel a történtek után lassan jobb lesz, ha megbékélek velük, és nem teszek úgy, mintha az ellenségeim lennének. Mindannyian egy nyomorék hibájából.
- Nem akartam kérdezni – mosolyodom el, hiszen úgyis tudni fogom, amint rá gondol. – Kellenek is a kapcsolatok a muglik között is. Elvégre néhány esemény ugyanúgy rájuk is tartozik, illetve előfordult már, hogy ők okozták egy varázsló társunk halálát.
Személyes tapasztalatból tudom, és bár nem volt tudomásuk róla, hogy Annie boszorkány, a támadás attól még halálos volt.  Nem, egyáltalán nem szeretem a muglikat, és ha nekem támadnának gondolkodás nélkül használnám a pálcámat. Lassan és megfontoltan, sétálgatva lépkedünk a folyosón. Körülöttünk sok kollégánk, valaki még meg is jegyzi, hogy a rólam szóló pletykáknak engedve feltételezze, hogy épp egy gyors menetre megyünk. Ami hülyeség, hiszen Hadrianusnak is saját irodája van, nem kellene sehova sem mennünk hozzá.
- A diákok nem hülyék, egy egyszerű biztonsági előírással nem lehet átverni őket. A kicsiket még talán, de a nagyobbakat semmi esetre sem. Egy olyan dolgot kell kitalálnunk, ami nem áll messze a valóságtól, de mégsem az, és igazolja a jelenlétünk.
Hivatkozhatnánk a dementorokra, de nem tudnánk megmagyarázni. Ha a különös furcsaságokra fognánk, akkor pedig feleslegesen lennének ott aurorok. Azokat nem nekik kell kivizsgálni. És, ami még inkább foglalkoztat az az egyszerű tény, hogy vajon McGalagony tud róla, hogy szükség van ilyen intézkedésre? Talán nem kéne azonnal visszajönni, hanem vele is el kéne beszélgetni az eseményekről. Ha van valami információja, akkor megtudni azokat. De ezen még gondolkodnom kell. Talán később felvetem a társamnak.

A másik kérdés viszont valóban a sötét jeggyel kapcsolatos. Ha mindenkiről eltűnt, aki magára tetováltatta, és ezt én is láttam, egy részét legalábbis, akkor hogyan lehetséges, hogy mégis feltűnt. Illetve ha esetleg egy mugliról van szó, milyen ok vezette ahhoz, hogy első esetben magára tetoválja ezt a jelet, másik esetben, hogy csatlakozzon. Egyáltalán egy halálfalót milyen ok vezette ahhoz, hogy egy muglit maguk közé vegyen.
- Nem lenne korai abban az esetben, ha valamilyen személyes ok vezette haza. Gondolj bele, azért mert valaki egyetértett Tudjukki gondolataival, attól még szeretheti a családját. Mi van akkor, ha valamelyik rokona meghalt?
Meg fogom nézni az elmúlt két hónapban elhunytak és családjaik aktáját. Talán zsákutca, sőt szinte biztos is vagyok benne, de akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a tényt. Bármilyen kis mértékű mulasztás is vezethet ahhoz, hogy óriási hibát kövessünk el.
- Óh, igen. Nagyon is. Gyere, mutatom az utat. Egész jó a kávéjuk, és töményt is árulnak, viszonylag sokfélét.
Csak néhány utcára van a kórbonctani intézettől. Egy kis eldugott helyen, a mugli turisták nem is járnak oda, csupán a helyiek némelyike. Eldugott és csöndes, pont nekünk való lesz. Egy közeli sikátorba tudunk hoppanálni is, onnantól pedig sétálhatunk. Elárulom a címet, majd belépek a liftbe. Felettünk sok üzenet köröz arra várva, hogy elérjenek a céljukhoz. Az egyik meglepő módon a kezembe pottyan. Kíváncsian nyitom ki, majd mikor megállapítom, hogy a nagybátyámnak van megint valami nyűgje valószínűleg Elliottal, akkor zsebre teszem a levelet.
- Csak egy családi ügy, nem ehhez kapcsolódik.
Gyorsan válaszolok egy fel nem tett kérdésre, mielőtt még azt hinné, hogy el akarok titkolni valamit a közös ügyünkkel kapcsolatban. A Vad Macska fogadójának címerében egy fekete macska van, amint egy seprűre készül éppen ráülni. Ostoba választás egy cégérhez, de nem én vagyok a tulajdonos.
- Van egy kis dolgom még ma, ha nem gond akkor nem időznék sokat a pubban.
Felér velünk a fogadó szintre a lift, és éppen kilépve a fülkéből, azonnal meg is ostromolják a beérkezők. Komolyan, itt sohasem lesz annyi ember, hogy ne kelljen tülekedni?
- Azt hiszem, nem ártana, ha végeznénk egy kis magán adatgyűjtést. Nem bízom benne, hogy minden információt megkapunk majd, Tillhez pedig nincs kedvem bemenni reklamálni.
Valójában a közös ügyünk óta nincs kedvem vele találkozni, de egyelőre megúsztam, és nem csak a találkozást, hanem a kirúgást is. Nem volt szép eset, de túl vagyunk rajta.
- És mielőtt kérdeznéd, nem azért, mert lefeküdtünk.

Kean R. Rowle

***

Bár egyes varázslóközösségek mereven elzárkóznak mindennemű, a muglikkal való kapcsolatfelvétel és érintkezés elől, léteznek varázslók és boszorkányok, akik a származásuk miatt erre családi okokból képtelenek. Vegyünk példának engem: a mágiatudomány szerint, ha egy varázsló vagy boszorkány bizonyosan nem aranyvérű családban született, akkor saját származását tekintve bizonyosan félvér. Ugyanis a mágia nem alakulhat ki minden előzmény nélkül, legfeljebb generációs kihagyásokkal bukkan fel. A legközelebbi apai és anyai felmenőimről nem tudom, hogy valaha is fogékonyak lettek volna erre a varázslatos világra, de ugyan ki tudja és ismeri, hogyan éltek, mit tettek az ősei több száz évvel ezelőtt? A családfa és így az utód genetikája annyira szerteágazó, hogy talán nem is lehet visszakövetni. Amikor szembesültem a származásom hátrányos mivoltával, aggódni kezdtem. Féltem, hogy nem illek a többi varázsló közé. Féltem, hogy kitaszítanak. Gyerekfejjel az ember másképp gondolkodik, szeretne valaminek a részese lenni, általában annak a valaminek, aminek a többi gyerek is a részese. Felnőtt fejjel több előnyöm származott a családi hátteremből, mint arra valaha is gondolni mertem volna. Valaki, aki a muglik közül való, ismeri az ő világukat. Az ő Angliájukat. Az ő városaikat, az ő szabályaikat és az ő hétköznapi szokásaikat. Tudja, hogyan vegyüljön el közöttük, hogyan tűnjön el, amikor úgy hozza a szükség. És ami a legfontosabb: egyszerre két világot szemlél, információt gyűjt több csatornán. Aurorként a legfontosabb tulajdonságomnak azt mondanám, hogy sárvérű vagyok, ezért tudok hatékonyan dolgozni.

Mr. Rowle szavaiból kihallatszik a varázstalanokkal szembeni ellenszenve. Úgy érzem, nem csupán a munkánk és a leleplezésünk miatti elővigyázatosságból szeretné elkerülni a muglikkal való érintkezést. Sokkal inkább személyes meggyőződése és megvetése miatt, amellyel a varázstalan emberek felé viseltet. Minisztériumi dolgozóként nem tartom megnyerő tulajdonságnak, ha valaki ellenérzéseket táplál egy olyan világ felé, amelyet tulajdonképpen védenie kellene. Mert legyünk őszinték: védjük magunkat és a varázslóvilágot, de rajta keresztül védjük a leginkább védteleneket is, azokat az embereket, akik a megfelelő képességek és tudás hiányában erre születésük pillanatától fogva rászorulnak. Még ha akadnak is olyan hangok – főleg a mugliismeretben jártas varázslók és boszorkányok körére gondolok itt -, akik gyakran hangoztatják, hogy a mugli technológia felveszi a versenyt a mi képességeinkkel. Konkrétan fogalmazva: vannak fegyvereik, amelyek sokkal nagyobb pusztításra képesek, mint amit mi el tudunk képzelni. Én ugyan el tudom képzelni, tanultam történelmet, édesanyám sok mindenre megtanított, édesapám sokat anekdotázott a második világháborúról. Hosszú vitát megérne ez a téma. Egyszer majd találok valakit – például Natashát -, akivel szóba elegyhetek erről.

Egyszer csak meghallok valamit. Kósza gondolat, de a valóságban is elhangzik. A sürgő-forgó kollégák felől ered. Gunyoros célzás Mr. Rowle szexuális beállítottságára. Nem kenyerem a homoszexualitás, de mindaddig, míg valaki zárt ajtók és a négy fal között műveli, nem lehet egy rossz szavam sem. Ugyanakkor, ha a csúfolódásnak én magam is céljává válok… Egy pillanatra megtorpanok. Sértődés ez, nem harag. Úgy hiszem, kiérdemeltem a tiszteletet. Az idősebbek tisztelnek, a fiatalok között is akad jónéhány. De a gonosz tréfákat – főként, ha engem céloznak s teszik mindezt nagy nyilvánosság előtt – nem tűrhetem. Jeges pillantást küldök a beszólást idéző felé. Olyan tekintettel nézek rá, mint a holtakra szokás alkonyatkor, mialatt fekete mágiával bűvölik őket és várják az ébredésük. Bárcsak tartana még a háború! Akkor többre futná rideg, néma, gyilkos tekintetnél. Most nem hagyatkozhatom többre, mint a puszta tényre, hogy egyesek őrültnek tartanak.

S miközben tovább haladunk, a rosszindulatú megjegyzések pedig elhalnak, a Roxfort Expresszt érintő kérdést egyelőre gondolatban félrehelyezem. Van még időnk, ha másnem, hát improvizálunk a helyszínen. Arra azonban ügyelnünk kell, hogy a diákok ne rémüljenek meg. És itt nem feltétlen a jelenlétünkre, inkább az én küllememre és jóhíremre gondolok.

Odafent, az átriumban a korábbinál is nagyobb és tülekedőbb zsibongás fogad. Mr. Rowle láthatóan zsörtölődik a tömeg láttán, de engem jóleső érzéssel tölt el, hogy a Minisztérium újra élettel és vidámsággal teli. No és persze, egy ilyen tobzódásban könnyebb észrevétlennek megmaradni.

- A jövőben kímélj meg a homoszexuális utalásoktól. Mára ennyi éppen elég volt – mondom és feltartott kézzel adok nyomatékot a szavaimnak.

Mielőtt elindulnánk a pub felé és elhagynánk a minisztériumi épületet, a társam megjegyzése felkelti az érdeklődésemet és muszáj rákérdeznem:

- Hogyan gondolod az adatgyűjtést?