Bűbájtan-terem

Közepes méretű, kör alakú tanterem. Faltól falig érnek a szintenként emelkedő padok félkörbe rendezve. Ez nagyban megkönnyíti a diákok óra közbeni kommunikációját, hiszen az ülőalkalmatosságok egybefüggőek – a padokkal egyetemben-, és az eggyel feljebb lévő szint asztalaiból törnek elő. A helyiség másik végéből a magas plafonig nyúló ablakok bevilágítják az egész termet, vidám fényben táncoltatva az emeletes padokat, melyek között két lépcsőzetes folyosó vezet fel a legfelső szintre a falra szögelt, görbe vitrinekhez, amikben az órához szükséges eszközöket tárolják, ám még innen, a legfelső szintről is csak nehézkesen lehet elérni e polcokat. D. Qcross professzornak nem volt szíve eltávolítani az egykori Flitwick professzor asztalát, így most a sarokba tolva apró asztal áll, melynek székén nagy halom könyv hever. A professzor megőrizte azt a hagyományt, miszerint a tanterem ajtaját sosem zárják, így délutánonként bárki bemehet és gyakorolhat.

Kíváncsian lépek be a tanterem mindig nyitott ajtaján, s körbesandítok. Nincs még itt senki, mindenki a szabadnapját élvezi. Kissé kételkedek benne, hogy rajtam kívül bárkit is érdekelne ez az egész, és nincs jobb dolga szombat délelőtt, de aztán eszembe jut, hogy legalább még valaki meg fog jelenni a teremben, hisz a létszámnak minimum két főnek kell lennie. Próbáltam rávenni Olive-t és Kathrine-t, hogy jöjjenek el, de lustaságuk nem engedte őket, amit azzal az érvvel magyaráztak, hogy majd ha akarnak, gyakorolnak a hármunk búvóhelyén, a Rózsabarlangban.

Lassan végigsétálok a termen, kezemben egy lyukasnak ítélt zoknit, a pálcámat, s a bűbájtankönyvemet szorongatva, amit előrelátásból hoztam magammal, "hátha kellhet" alapon. Elhaladok Flitwick professzor egykori parányi íróasztala előtt, s fellépdelek a két lépcsősor egyikén. Miután elhelyezkedek az egyik középső sorban, cuccaimat az asztalon hagyva felsétálok a lépcsősor tetejére, hogy jobban szemügyre vegyem a vitrineket, amikben különböző eszközök sorakoznak.

Miután visszaülök a helyemre, elkezd szállingózni az a pár diák, akiket rajtam kívül még érdekelt eme gyakorlási lehetőség. Mikor már úgy tűnik, nem jönnek többen, felpillantok a teremben elhelyezett faliórára, ami pontosan 10-et mutat. Most kéne elkezdődnie. Körbenézek, mind várakozó arcok merednek az ajtó felé, ahol a Professzor úrnak már meg kellett volna jelennie. Ez furcsa. Qcross professzornak nem áll szokásában késni. Eltelik vagy tíz perc, mire felbukkan a Hollóhát házvezetője. Kissé zavart arccal köszönt minket, majd hozzákezd magyarázatot adni késésére.

Lehetne jobb szórakozásom is szombat délelőtt, mint egy tanteremben ücsörögni, de aki így gondolkodik, nem is igazi Hollós szerintem. Én a magam részéről ki nem hagynám a plusz gyakorlási lehetőséget, pláne egyik kedvenc tantárgyamból, így reggeli után visszatérek ugyan a többiekkel a klubhelyiségbe, de csak azért, hogy holmimat: pennák, tinta, pergamenek és egy kimustrált, hasznavehetetlen mugli könyv kerüljön bőr táskámba, melyet laza mozdulattal kerítek vállamra s a lendületes, ruganyos lépéseimtől kissé meglebbenő talárral távozzak a többiek köréből. Könnyed és kissé sietős léptekkel haladok a terem felé, mert reggelinél kicsit elpiszmogtam az időt (ilyen, ha evés közben olvas az ember). Na meg örülök az őszi még kissé napfényes délelőttnek is, annak, hogy ismét egészséges, elnyomás nélküli légkörben róhatom a folyosók ezredéves, kopott köveit, így lábaim kedélyesen visznek a bűbájtan tanterembe, ahová szinte pont időben sikerül megérkeznem. - Szép jó napot! - lendületesen nyitok be és vidáman csendül a hangom a köszönésnél, ahogy belépek. A köszönés után pedig második dolgom végigjáratni tekintetem a termen s megállapítom, hogy a szombat délelőtt bizony elég elrettentő időpont lehet a diákoknak. Sebaj, minél kevesebben vagyunk, annál személyre szabottabb, érdekesebb lehet az "óra". Nem nehéz Emmeline-t kiszúrnom, akivel a vonaton találkoztam, így kedélyesen intek neki, majd felé veszem lépteim, hogy mellette foglalhassak helyet. - Nos, újra találkozunk kisasszony, igazán remek. - közvetlen, kissé csevegő hangnemben szólítom meg, míg holmimat kipakolom az asztalra gondosan elrendezve. Esetemben a pedantéria és a lazaság zavarba ejtően tud keveredni, ez megnyilvánul abban, ahogy az asztalon rendezkedek, meg laza testtartásomban is. Ha végeztem, az órára emelem tekintetem s kissé meglepetten észlelem, hogy immár késik tanárunk és házvezetőnk. Na nem mintha zavarna, inkább megkönnyebbülök, hogy mégse teljesen az utolsó percben estem be...

Mely amidőn a többi alszik

A szombat délelőtt nem az az időpont, amikor Minnie Balmoral a legjobb formájában csillogva vetődik bármerre is az ágyán kívül, de amikor megtudtam, hogy Qcross professzor első szakköri órája erre a becses dátumra esik, valahogy mégis erőt vettem magamon, és így kopogok be a néptelen folyosók övezte tanterembe. Nem vagyunk sokan, ami nem lep meg, mert nem is egy kócos szobatársam küldött el melegebb éghajlatokra, amikor megemlítettem nekik, jó lenne együtt eljönni - Natalie ezt konkrétan egy arcomba vágott párnával honorálta, így nem kifejezett újdonság a kis létszám idebent.
Integetek, akinek kell, aztán egy padnak dőlve lesimítom a szoknyám, eligazítom az ingem nyakát, és sóhajtva emlékezem meg a nem is olyan régről, amikor halál nyugodtan szaladgálhattam szombat délelőtt a legszakadtabb nadrágomban és bakancsban a testvéreim után a kertünkben... Persze, hálátlan vagyok, olyan magától értetődőnek tűnik ilyenkor, hogy boszorkány vagyok, holott apáéknál ez hiányzott a leginkább. Azokon a nyári napokon nem az egyenruhánk hiánya jutott eszembe a leginkább, és most sem lenne éppen kötelező, lévén tanítási időn kívül járunk, de később az a hihetetlen szerencse ért, hogy elmehetek ügyelni, nehogy túl pihentető legyen számomra a szombat...

Felnézve aztán meglátom Smethwycket, és rögtön úgy érzem, bármilyen nagyon hasznos is lesz ez a foglalkozás a jövőre nézve, Natalie csinálta jól, neki ugyanis nem kell ezt a csendesőrültet figyelnie, amint az úgy pislog körbe, mint aki abban sem igazán biztos, hogy melyik univerzumban van. Határozottan az enyémben, a leghatározottabban abban, ahol Qcross professzor nem hazudtolja meg önmagát, már ami a késést illeti. Ledobom magam az egyik padba, rákacsintok a padtársamra, aki történetesen épp Morgan Williamson, és lennének ugyan kíváncsi kérdéseim azt illetően, Aila nyúlnak bizonyult e végül vele kapcsolatban, de egyelőre lakatot teszek a számra, leginkább főleg a másik hollóhátas jelenléte miatt. Hogy mennyire nem a szorgalom alabástrom szobra vagyok, jól jelzi, hogy az én táskámban nem rejtőzik ott a fél könyvtár, amit ők magukkal hoztak ide is, és valószínűleg az első dolog, amit ki tudnék húzni belőle a direkt erre az alkalomra bekészített régi fénykép mellől, az egy doboz cigaretta. Ironikus, hogy mégis én vagyok a prefektus hármunk közül, igaz?

  Az elítélt ordít és vergődik a széken, amihez láncoltuk. A két segédauror kinyújtott kézzel tartja a pálcáját felé, merev tekintettel, a protector pedig unottan jegyzetel opponensem mellett. Bár kijelentettem, hogy a blokkoló kör miatt, amit a szék köré bűvöltem nincsen szükségem az aurorokra, az Akadémia ragaszkodott a szokásaihoz. Valamilyen szinten bíztató az óvintézkedés, de hát ez a minimum, hogyha a holland minisztérium csak elítélteken enged minket kísérletezni – még ilyen csekély témában is.
- Boriss – szólítom meg talán ötödszörre a rabot. Szikár fiatal voltam, szakáll és a háború hozta ráncok nélkül. – Ön mielőtt elkapták a szemtanúk szerint eltűntette pálcáját, amit azóta sem volt hajlandó visszahozni. Megtenné, hogy elmondja még is mivel tüntette el? – látszólag összezavarom a férfit folyékony holland nyelvtudásommal, de zavara csak pár másodpercig tart. Kéjes vigyor ül a képére és sziszegve ejti ki a szavakat.
- Anyád csontjaival - bájos.
   Arcom higgadt marad és pálcámmal a varázskörre bökök, ami zölden felizzik és forogni kezd a szék körül. A fájdalom, amit az erőltetett emlékképek okoznak kiülnek a rab arcára és ismét ordít.
- Boriss, kérem hozza vissza a pálcáját – mondom higgadt hangon, de Ő csak ordít. Sosem értettem ezt az ellenállást, hiszen tudják a rabok, hogyha együtt működnek a kísérletekben lerövidülnek börtönben töltött éveik. Bólintok az aurorlánynak, aki kiszórja a cruciatus ártást, hiszen a rab már egy órája nem hajlandó együttműködni. Hangosabban ordít a rab.
- Boriss, kérem hozza vissza a pálcát – ismétlem. A rab elordítja az igét, mire hangos robannással a semmiből leesik pálcája a kőpadlóra. Elégedett mosoly ül ki opponensem és saját arcomra is. Elméletem tehát beigazolódott.

   Kirántom fejemet a merengőből és pár pillanatig kapkodom a levegőt, míg megszokom a valóságot és a jelent. Régen néztem végig akármelyik kísérleti emlékemet. Valahogy elfog az undor magamtól. Merev tekintettel, higgadtan kínoztattam meg embereket, hogy eredményt produkáljak. Felmerül hát a kérdés, mi is a különbség a kutatók és a sötét varázslók között, mikor mindkét csoport képes bármire a saját céljáért? Miért is nemesebb cél a tudás megszerzése, mint egy új társadalom létrehozása, hogyha az eszközök nem is annyira mások?
    Órámra pillantva konstatálom, hogy késésben vagyok. Újra. Tanári karrierem elején, mikor rádöbbentem eme tényre mindig kapkodni kezdtem, de valahogyan mára ez az ösztön kihalt. Talán mert, már diákjaim is hozzászoktak rendszeres késéseimhez. Egyfajta hallgatólagos megállapodás ez köztünk, Ők nem szólnak a dologról Minervának én pedig tíz perccel kevesebb ideig tartom az órát. Annyi idő úgy is elég ahhoz, hogy elmondjam, amit szeretnék.
    Még egyszer megigazítom zakómat és nyakkendőmet a tükör előtt. Nagyot sóhajtva rábökök a pergamenekre, melyek lebegve követni kezdenek engem a folyosón. Tantermi ajtóm túloldalán, pedig már a diákság vár engem.

   Őszintén szólva nem csalódtam a felhozatalban. Ezeken a foglalkozásokon mindig is a hóllóhátasak képviseltették magukat főleg, ahogyan most is az én házam tagjai vannak többségben. Nem tagadhatom, átjár ilyenkor a büszkeség, még ha tudom is, hogy az eddigi eredmények szerint mi állunk a pontverseny alján. Persze ez Vulkanov is folyamatosan az orrom alá dörgöli, de hát tavaly még is csak Mi nyertünk és remélem címvédők maradhatunk.
- Üdvözlöm Önöket! – köszöntöm a tanulókat, ahogy elfoglalom megszokott helyemet a teremben. A pergamen kupac pedig halk puffanással letelepedik mellém. Nincsenek sokan, talán tíz-tizenöt ember, de ennyi bőven elég. Tapasztalatom szerint, ahogy jönnek majd a vizsgák úgy is rengetegen lesznek és kérik majd, hogy ismételjük át egy-egy évfolyam anyagát. Pláne az ötödévesek, akik vérszemet kapnak az RBF miatt. Valahogy a végzősöket annyira nem izgatja fel a RAVASZ.

- A mai foglalkozáson a tárgyak eltüntetéséről és visszahozásáról lesz szó – kezdek bele szokásos, tán már túlságosan is nyugodt hangomon. – Mint tudják az eltüntetett tárgyak pontos helye komoly mágiafilozófiai kérdés. Vannak, akik azt mondják, hogy a nemlétbe kerülnek, mások szerint pedig körbevesznek bennünket állandóan. – Próbálom minél többekkel felvenni a szemkontaktust miközben beszélek, hogy megbizonyosodhassak figyelmükről. – Eltüntetett tárgyak visszahozásának esetében nem egyszerű idézésről van szó. Ősi szabály az, s talán már maguk is halottak róla, hogyha egy mágus eltüntet valamit, azt csak is Ő képes visszahozni az anyagi valóságba.
- Veneris – mondom hangosan az igét és pálcámmal a levegőbe pöckölök, mire a semmiből másik kezembe esik egy alma.
- Önök szerint, a mágus vagy a pálcája hagy nyomot az eltüntetett tárgyon? – teszem fel a kérdést és beleharapok az almába várva a jelentkezőket. Az első jelentkezőt felszólítva hallgatom a választ, míg pár nálam is később jött diák beszivárog a terembe.

Mely amidőn a többi alszik

Lehetséges, hogy álmos vagyok, esetleg nem ez az legmegfelelőbb időpont arra, hogy ilyesmit fejtegessek magamban, de vajon mi történt a professzorral...? Nem a késés zökkent ki, nem az öltözék, a hang, amivel hozzánk szól - nyugodt, de nem a békés naplementéket idéző, vidéki módon, amibe az ember bele szeretne feledkezni, betakarózva a hangulatba, hanem inkább azzal a nyugalommal, ami a zártosztályok sajátja. Fürkészően nézem a gesztusokat, hallgatózom, hátha megértem a szokatlan benyomást, de abban sem vagyok biztos, hogy jóra vezetne, ha egy ilyen ember titkait kémlelném ki. Ahogy rám téved a tekintete, mégis viszonzom, tudva, hogy nem tűnik fel neki különösebben a sok diák között egyetlen csillanó gyanakvás. Egyébként is azzal van elfoglalva, hogy átadja az aktuális anyagot, ezért hátradőlve elengedem egy időre a találgatást arról, mi rejtőzhet az alakja mögött a sötétben.

Nem a jegyeimről vagyok híres, ezt el kell ismernem, bár a pletykákat terjesztők jó részének eszében sincs utána járni, hogy a vélekedéssel ellentétben nem a hajszínem vagyok, még csak nem is a házam. Rendben, az vesse az első követ, aki még sosem érezte úgy, hogy az előző éjszakát mágiatörténeten szunyókálva kell kipihennie, de általában együttműködő voltam, és ugyan szerettem meghagyni a látványos lelkesedést és a tudás prezentálását a most is komoly számban jelenlévő hollóhátasoknak, ezúttal nem fogom vissza magam, hallva a kérdést.
- Mr. Qcross! - jelentkezem egy még elfogadható mértékben nem túl sztahanovista mozdulattal - Van egy olyan elmélet is a tárgyak eltüntetésére, ami alapján lényegében töröljük az adott dolgot a létezésből, és csak a másolatát kapjuk vissza. A Sterling-elv vallói ezért nem is használják a varázslatot, tartva tőle, hogy azzal már tulajdonképpen egy olyan elemi szinten nyúlnának bele a létezés korlátaiba, amelybe egyikünknek sem szabad. Az ő véleményük szerint a pálca lényegében olyan, mint az emberi testnek a kar: csak egy meghosszabbítás, lényegében egy eszköz, ami nélkül a forrás nem szűnik meg létezni, tehát ők arra szavaznának, hogy a varázsló hagyja a nyomot. - elmosolyodom, egyfajta magabiztosság tölt el, amiért megtérül egy nyári olvasmányom - Ha engem kérdez, a másodikban igazuk van. Mi magunk vagyunk a pálcánk, és megfelelő használat mellett közelebb kerülhet a megismerésünkhöz, mint talán saját magunk, elvégre az ember élhet öntagadásban, de a pálcamágiára hatással vannak az érzelmek és gondolatok. Együtt hagyjuk a nyomot, mert ha mágiáról van szó, egy azonos szimbiózis részei vagyunk.

A professzor valahogyan más benyomást kelt bennem a szokásosnál, azonban nem igazán tudok rájönni, hogy mi az a kissé zavaró tényező, ami a házvezetőm viselkedésében felfedezhető. Elhessegetem magamtól a gondolatmenetet, miközben elhangzik az első kérdés.

- Önök szerint, a mágus vagy a pálcája hagy nyomot az eltüntetett tárgyon?

Megformálódik bennem a válasz, de nem jelentkezem. Csak ritka alkalmakkor, amikor csak én vagyok az aki sejti a helyes megfejtést az órán. Általában viszont meghúzom magam, mert nem vagyok biztos a dolgomban, és eszem ágában sincs hülyeséget kiejteni a számon.

Egy másodperccel később már Bamoral kezét vélem fölfedezni. Mikor fölszólítják, az én gondolataim hangzanak el, más megfogalmazásban. Nem bánkódom, mert nem érzek sóvárgó vágyat az elismerésért. Teljesen jól megvagyok a háttérben, tudván, hogy nagy valószínűséggel jól tudom amit tudok.

Mielőtt a professzor úr válaszát megkapná, Bamoral elégedetten tekint körbe, mint aki épp most happolta volna el egy nem valami jó nevelésű kisgyerektől a cukorkát. Szemében, mintha egy leheletnyi versenyszellemet vélnék felfedezni. És én lennék a vetélytársa? Pont engem, ellenfélként kezelne? Ez a gondolat annyira meglep, hogy majdnem felröhögök ettől az abszurd teóriától. Arcomról viszont vélhetőleg semmit nem lehet leolvasni, ahogy Qcross professzorra emelem a tekintetem, és várom a válaszát.

Annyira nem tűnik fel a tanár úr késése, mert ismerősökre is akadok a teremben, szombati időpont ide, vagy oda. Azonban addig azért nem jutok el, hogy akármelyikükkel is szóba elegyedhessek, mert csak megjön a foglalkozást tartó férfi. Magamban biccentek, pergamen, toll, tinta elő, indulhat a jegyzetelés, mert a köszöntés után már maga az anyag jön, legalább az legyen feljegyezve, hogy mikor és miről volt szó. Persze nem csak ész nélkül írok, figyelek is a szavakra s el is gondolkodom rajtuk, bár óvakodom attól, hogy nagyon elkalandozzak a tanár úr által említett mágiafilozófia mély vizein, bármennyire érdekelne is, de az megtörné koncentrációm. Akárhogy is, írás közben áll elő az a helyzet, hogy Minerva gyorsabban jelentkezik mint mondjuk én. Kétségtelen, így sportszerű, így hát türelmesen hallgatom válaszát, miközben felé sandítok. Kissé meglep, hogy milyen "hollós" módon adott választ, de hát nem két napja ismerem, tudom, hogy nagyon is képes meglepetéseket okozni. Magamban elismerően biccentek szavaira s pár gondolatot lefirkantok magamnak egy-két kulcsszóval. Szokásom ugyanis a többiek válaszaiból is jegyzetelni kicsit (persze külön jelezve) mert értékes gondolatokra akadhatok a későbbiekben. Ha Minerva befejezte, akkor jelentkezem én is és ha szólítanak, belefogok abba, ami bennem megfogalmazódott a lány válaszadása alatt és azzal kapcsolatban. - Köszönöm Professzor Úr! - mondom, ha megkaptam a szót s így meg is köszönöm azt. - Ha lehet, kicsit vitatkoznék Minerva gondolataival, mivel én úgy értelmezem, hogy bár a pálca közvetítő közege akaratunknak bizonyos értelemben, és valóban van szimbiózis, arra felhívnám a figyelmet, hogy szimbiózis csak két önálló dolog között lehet, így a pálca is az s én nem jelenteném ki, hogy a pálca nem hagy nyomot ilyen esetben. Bár az tényleg kérdéses, hogy melyik az erősebb, szerintem, ha lehetséges, mind a kettőnek felfedezhetőek a nyomai. - egy ilyen óra előnye, hogy kisebb a kör, érdeklődők vannak és tán még vélemények ütköztetésére is van lehetőség. Akárhogy is, kíváncsian várom a professzor úr válaszát, mert ez valóban érdekes és izgalmas kérdés. Azért cinkos kis szemvillanást küldök Minerva felé.

   Lendül is egy kéz és felszólítom Balmoralt. Ezen a lányon mindig elcsodálkozom. Nem szeretem megbélyegezni a diákokat, amit rendszeresen hangoztatok is, de amolyan cserfes szájú lánynak ígérkezik mindig, no meg felismerhető, hogy csak vészhelyzetben tanul. Lényegében ez a kapkodva tanulás elégendő is volt egészen az RBF-ig. Valamiért úgy érzem, hogy azóta haragszik rám az „Elfogadható” minősítés miatt, de hát nem tehettem mást. Talán Flitwiknek más volt a követelmény rendszere és elszórakoztak a tollak lebegtetésével, de nálam ez nem lesz elég, ahogy arra tavalyi év elején fel is hívtam a figyelmet. Ámbátor az igazán pozitívnak ígérkezik, hogy ez a fajta dac pozitívan arra serkeli, hogy bizonyítani akarjon. Ha tavaly nekem akárki azt mondta volna, hogy Minerva Balmoral majd szakköre fog járni hozzám, veszek neki egy jobb seprűt, hogy melegebb éghajlatra mehessen.

- Igaza van Ms. Balmoral a sterlingistákkal kapcsolatban, ellenben szeretném leszögezni, hogy bizonyos elveik puszta kitalációkon alapulnak – kezdek válaszomba – így például a „Megsemmisítő-másolat” elvét is csak kuruzslók terjesztik. Kutatásaim során nem egy mágussal találkoztam, akik képesek voltak felbecsülhetetlen hatalmú tárgyak eltüntetésére, melynek elemi másolata képtelenség lenne. – nem szeretném még lelőni nekik a pálca eltüntetéséről zajlott kutatásom eredményeit. Jobb ha tornáztatják az agyukat. Ahogy vártam, még mielőtt reagálnék Ms. Balmoral kérdésre adott válaszára, már is jön egy újabb jelentkező.

   Mr. Williamson nem okoz csalódást sosem. Egy átlagos órán is remekelni szokott, nem volt kétséges, hogy látom a szakkörön is, bár mintha most belekavarodott volna saját mondanivalójába. Míg hallgatom, ismét harapok az almába. A hozzászólás úgy indult, hogy szembe megy miss válaszával, de ha jól értelmezem a végére mindkét delikvens arra a konklúzióra jutott, hogy a mágus és a pálca együttesen hagynak nyomot. Lenyelem az almafalatokat és a csutkát leteszem a pergamenek mellé. Remélem nem hagyom itt… legutóbb a fiókot teljesen kikellett takarítanom egy elfelejtett banánhéj miatt.

- Derítsük ki, helyes-e a hipotézisük! – pálcámmal koppintok egyet a pergamenekre, amik lassan felszállnak és kiosztják magukat. – Egy saját kutatási anyagom kulcsfontosságú kísérleti naplóját láthatják a kezükben, melyet még Hollandiában volt alkalmam elvégezni. A kísérleteknél találkoztam néhány érdekesebb esettel, így például koboldok által kovácsolt tőrrel. Mint tudják egy ilyen munka eredetiségét csak koboldok képesek felmérni – szavaimat a griffendéles lánynak célzom – Sok aranyba fájt a vizsgálat, de több egymástól független kobold is elismerte az adott tárgy eredetiségét – így kizárhatóvá vált a már említett „Megsemmisítő-másolat” elve. – magam is kezembe veszek egy pergament – A kulcs kísérlet, amit behoztam önöknek egy ennél jóval érdekesebb eset volt. Borris Hadeplat képes volt eltüntetni és visszahozni a saját pálcáját…

   Engedem nekik, hogy feldolgozzák az információkat és kicsit beleolvassanak az anyagba. Pár szemöldökráncolás után újra felteszem a kérdést a diákságnak, hiszen óra után lesz elég idejük elolvasni a teljes naplót: - Szóval, ennek az esetnek ismeretében mit mondanak? A pálca vagy a mágus hagyja a nyomot?

[BBT szakkör]

BBT szakkör

Középszerűségbe süppedni. A világon nincs unalmasabb, mint beállni a birkák közé, és azt tenni, amit mások is. De be kellett látnom, hogy Irinkának igaza van. Elsődleges feladatunk, hogy beilleszkedjünk, ehhez pedig el kell hitetnem, hogy egy kicsit is izgat, milyen lesz az év végi RBF vizsgáim eredményei. Ahogy Irinka is mondaná, mi csak tanulni vagyunk itt.
Nem mondanám tehát, hogy felzaklatnának a tanulmányi eredményeim. Tökéletesen kényelmes, ha teljesen hülyének néznek. Az órák többségén is inkább meghúzom magam valamelyik hátsó padban Liliya mellett, és egyedül akkor szólalok fel, amikor kérdeznek. Még az átváltoztatástan órákon is, ami az alkímia szakkör miatt a Durmstrangban az egyik erősségem volt. A tanárnő így is felfigyelt rám, annak ellenére, hogy csak egyszer jelentkeztem az óráján a helyes válaszért. Kínos volt, hogy az évfolyamban senki nem tudta, hogyan kell kiszámolni, mennyi réz kell ahhoz, hogy egy tisztességes aranykanalat csináljunk belőle. Pedig még nem is tartanak a nemesanyagoknál. Azóta is folyton engem zaklat, ha valaki megint nem tud valamit.
A bűbájtan szakkörre a pálcám mellett csak egy kavicsot hozok, amit Anjicska terráriumából szedek ki. Közvetlenül indulás előtt. Szép kavics, amit félig benőtt némi moha is, de igazából teljesen jellegtelen és értéktelen. A tarantula pedig majd kap másikat. Napjai nagy részét így is a farönk üregében tölti, ahol elég nyirkos a levegő az igényeinek, valamint elég sötét ahhoz, hogy biztonságban érezze magát.
Az órára néhány perces késéssel, de fura módon, még a tanár érkezése előtt toppanok be, hogy elfoglaljam a magam helyét. Most kivételesen nem a leghátsó padba ülök, ahogyan általában szoktam, hanem pár sorral közelebb, de még így is a többi tanuló mögött. Alig vagyunk legfeljebb tizenöten, a legtöbben pedig nem az én évfolyamomból vannak itt, szóval még csak látásról sem ismerem őket. Csak húsrabszolgák, a tudatukat pedig már rég bilincsbe verte át, amiről azt hiszik, szabadság. Néha egészen sajnálom emiatt őket. Aztán rájövök, hogy mennyire felelősek azért, ami a régmúltban történt. A britek hibája, hogy kis híján a teljes családomat kiirtották. Nem érdemlik meg a szánalmam.
Az óra végül elkezdődik, éppen utánam érkezik meg a tanár. A tárgyak eltüntetése komoly téma, amivel még a Durmstrangban sem foglalkoztunk eddig, még alkímián sem. Az anyagokkal való munka minden formáját pedig nekünk ismernünk kellett, ha jól akartunk teljesíteni Morozova professzor óráin. Mifelénk nagy megtiszteltetés, ha egyáltalán hajlandóak engedni, hogy beleszagolj egy olyan komplikált tudományba, mint az alkímia. De ezt a roxfortosok, akiknek mindent a seggük alá tolnak, aligha értékelik.
Teljes némaságban hallgatom a tanárt, akinek még csak meg se kísérlem kimondani a nevét. Bár még mindig jobb, mint a hollóhátas évfolyamtársam, aki kicsivel előttem ül épp. Nem teljesítek rosszul a professzor óráin, az elvárást eddig minden óráján teljesítettem, de ennyi, kész, kuss. Szóval nem nagyon hallhatta a hangom, hacsak nem szólított külön engem. Egyébként érdekesen vezeti fel a témát, és a jó kérdéseket teszi fel. Azokat, amiket mi is előszeretettel boncolgattunk az alkímia órákon. Ha jobban megérted, nagyobb befolyásod lesz felette, és növeled saját hatalmad. Ezáltal pedig te is jobb leszel.
A megsemmisítő-másolat elvét eddig nem ismertem, de elég ostobaságnak hangzik. Egy tárgynak saját lenyomata van a világban. A mohás kő, amit elhoztam, nem csak egy mohás kő, hanem éppen az, amit annak idején felszedtem a folyó partjáról, és beleraktam a háziállatom terráriumába. Még ha érzelmileg nem is kötődöm hozzá, a tárgynak akkor is van némi jelentősége, mert egyedi és megismételhetetlen. Nincs az a bűbáj, amivel meg tudom csinálni ugyanazt a tökéletes másolatát - mert az már egy másik tárgy lenne. Az viszont igaz, hogy az emberek a pálcájukra karjuk meghosszabbításaként gondolnak. A pálca nem csak egy eszköz. Ez ad fókuszt, ez segít koncentrálni a varázserőd, ez segít abban, hogy jobb és jobb legyél. Vedd el egy mágustól a pálcáját, és teljesem védtelen… A koboldoknak és házimanóknak különös módon nincs szükségük ilyesmikre. Mi, emberek viszont még egy párnát se tudunk a pálcánk nélkül a levegőbe reptetni.
Végül a professzor olyat tud mondani, amiért már megérte eljönni ide. Sok cifra dolgot hallottam már, a szemem se rebben, amikor az undorítónál undorítóbb eredményű homonculus kísérleteket tanultuk, de ilyet, hogy valaki eltüntesse a saját pálcáját… ez egy olyan dolog, ami lehetetlennek tűnik. Így aztán olyan dolgot teszek, amit a bűbájtan professzor óráján még soha. Megszólalok.
- De professzor úr… Hogyan volt.képes ezt tenni? - emelem fel tekintetem. Kiválóan értem az angolt, a nyelvtannal és a kiejtéssel viszont még vannak gondjaim. Ez az egyetlen nyelv, amit tankönyvekből tanultam, emiatt pedig nehéz használni. Pedig primitív nyelv. Illik a britekhez. De ha lehet, inkább az egyszerű mondatszerkezeteket használom. Abba nem tudok belezavarodni.
- Egy ilyen varázslat pálca nélkül nem lehet. Még a legerősebb varázsló sem ér semmit pálca nélkül. A pálca pedig nem csak egyedi és megismételhetetlen, de ellenálló sok mágiának is. Hogy ne lehessen könnyű rontani. - kérdések. Megannyi kérdésem van, mert tudni akarom. Azt hittem, ez nem lehetséges. Történeteket pedig biztosan hallott mindenki arról, hogy valaki megpróbálta módosítani a saját pálcáját…
- Még ha volt is neki pálca másik, akkor is lehetetlen. Még eltört pálcát sem lehet másik pálcával javítani. - habár ismerek egyet, amivel ez már lehetséges lenne. De ahhoz nekik semmi közük.
- Ha tudjuk, hogyan sikerült, akkor tudjuk választ is kérdésnek. - teszem hozzá a magyarázatom.

Egy kicsit merengek Morgan szavain, miközben a professzor úr kiosztja a kutatási anyagot. Kíváncsian beleolvasok, ám a szemem azonnal Qcross professzorra esik, amint megemlíti, hogy valakinek sikerült már eltüntetni a pálcáját. Ez önmagában is elég érdekes, ám visszahozni... Lehetséges, hogy egyes emberek képesek pálca nélkül is mágiát alkalmazni, akárcsak például a házi manók? Ez a téma rettenetesen felkeltette az érdeklődésemet, de csenben maradtam, s elkezdem alaposabban átolvasni a pergament, amikor felcsendül egy újabb kérdés:

- Szóval, ennek az esetnek ismeretében mit mondanak? A pálca vagy a mágus hagyja a nyomot?

Magamban elemzem még egy kicsit a tényeket, végül arra jutok, hogy mindkettő együttesen. Egy kicsit körbepillantok, majd miután látom, hogy jelen pillanatban senki nem akar válaszolni, arra a döntésre jutok, hogy talán most jelentkezek.

Már épp, amikor felfelé kezdem nyújtani a kezem, a terem hátsó végéből megszólal egy hang, ami nem másé, mint Hagen-é. A mardekáros évfolyamtársam nem éppen szelíden, inkább sürgetően elkezdi kérdésekkel bombázni a professzort.

- De professzor úr… Hogyan volt.képes ezt tenni? Egy ilyen varázslat pálca nélkül nem lehet. Még a legerősebb varázsló sem ér semmit pálca nélkül. A pálca pedig nem csak egyedi és megismételhetetlen, de ellenálló sok mágiának is. Hogy ne lehessen könnyű rontani. Még ha volt is neki pálca másik, akkor is lehetetlen. Még eltört pálcát sem lehet másik pálcával javítani. Ha tudjuk, hogyan sikerült, akkor tudjuk választ is kérdésnek.

Kicsit meglep, hogy ennyire hevesen érdeklődik eziránt, de mivel én is kíváncsi vagyok, a professzor úr felé fordulok és várok, hogy választ adjon a feltett kérdésekre.

Mely amidőn a többi alszik

         Ugyan láttam már én is pálca nélküli mágiahasználatot... valahol minden az, ami körbevesz bennünket a Roxfortban, de azért elég merész az anyag, ami fekszik előttünk. Belelapozok, és egyelőre egy rövid időre figyelmen kívül is hagyom a felettem zajló párbeszédet, szórakozottan bólogatok, amikor fél füllel belehallgatok az egyik északi fiú monológjába. Átfut a fejemen, hogy végül is miért ne lenne lehetséges egyetlen lélegzetvétellel újraértelmezni ezer, vagy még annál is több évet...? Minden, amit biztosra veszünk, kártyavárként képes összeomlani valaminek hatására, amit addig nem vettünk észre, de ez a mi figyelmetlenségünk hibája, soha nem a mágiáé. Érdekes is egyébként, más kultúrák varázslói mennyire nem tekintik alapvetőnek a pálcahasználatot, és nem feledkezhetünk meg a varázslények módszereiről sem... Engem talán az bizonytalanít el a leginkább ezzel kapcsolatban, bizonyos látszólag nem önálló tudattal rendelkező entitások hogyan fejtik ki az akaratukat a mágián keresztül?
               Megvágom az ujjam az egyik lap szélével, és az ujjamat az ajkaim közé véve gondolkozom most már a témán, felemelve a fejem is - ebből a megközelítésből nézve egyáltalán nem meredek, hogy a pálca csak afféle segédeszköz legyen, így mindjárt elveszti azt a misztikus erővel bíró auráját, amit még én is tulajdonítottam neki az első megszólalásomban. Kicsit már mintha vallásosan ragaszkodnánk, de ha tényleg olyan hatalma lenne felettünk, lehetetlen lenne pótolni. Így sem könnyű, az évek, sőt, évtizedek után eltört pálcák nyomába ritkán érnek a második, kényszerből megkaparintottak, lehetetlen így lecserélni valamit, ami hűséges társunk volt, és ami ismerte az érzéseinket és legbelsőbb törekvéseinket... De nem pótolhatatlanok. Egyik sem.
               - Elnézést, Mr. Qcross, de mindenképp meg akartam kérdezni, hogy mennyire ismeri más országok mágiahasználatát? - teszem fel az ép kezemet, mert a kérdés égetni kezdi a torkom - Van köztük olyan, amelynek az iménti megállapításai úgymond alapját képezik, és ahol a pálca maga csak sokadrangú, esetleg nem is használt közvetítő eszköz, ott merőben más szempontok szerint lehet megközelíteni a témakört. Ha ezt figyelembe veszem, akkor mindenképp a mágus hagyja a nyomot, ezt erősíti a mi kultúránkban a pálca... Mágiatörténetből esett róla szó, hogy annak idején miért vált általánosan elterjedté a pálcák használata a királyságban, de ahogy akkor logikus okok húzódtak meg emögött, a váltás, bár elképzelhetetlenül sok akadályba ütközne, most is lehetséges. Viszont ezt tovább gondolva elképzelhető, hogy a gyengébb mágus kezében az eszköz, nem szó szerint maga a pálca, hagyja a nyomot?
               

Amint megkapjuk az anyagot, már neki is látok átfutni, de persze Qcross professzor szavaira is figyelmezek. Lehet, hogy nem megy nekem olyan jól a figyelem megosztása, mint a nőknek, de a kviddics megtanított többfelé gondolkodni és koncentrálni egy szinten. Hallgatom a szavakat és nézem az anyagot, a kobold históriára magamban bólintok. Logikusan visszakövethető kísérlet és teljesen belátható az elméleti háttér is, a fejemben összeáll a kép. A második esetre viszont picit felszalad a szemöldököm, hiszen elég "kalandosnak" hangzik a dolog, de messze nem lehetetlen, főleg annak a bővülő tudásnak birtokában, amit a professzor oszt meg velünk. Érdemes volt bejönni ma, ez egyre inkább kétségtelen számomra. Az újra feltett kérdés a szövegek tükrében már merőben költőinek tűnik, úgy érzem s saját pergamenemre is jegyzetelek most, hogy ott is legyen nyoma, ráadásul azok saját gondolataim, benyomásaim az egészről, az sem mindegy... azonban több kérdés is marad emellett, ami még tisztázatlan s ezeket egy új iskolatársunk teszi fel, elsőre talán meglepő módon. Oldalról sandítok felé. Nem évfolyamtársam, nem háztársam, az évnyitón láthattam őt először s a felszínes ismeretanyagom miatt van az, hogy annyira nem lep meg hozzászólása, hiszen akit nem ismerek igazán, arról milyen véleményem is lehetne? Előzetes feltevésekre nem adok... kérdései pontosan azokat a kétségeket fogalmazzák meg, melyek bennem is felmerültek az említett esettel kapcsolatban, így apró elismerő bólintással nyugtázom szavait magamban s pár sort lejegyzek, míg Minerva is kifejti gondolatait. Kérdései érdekesek, és kíváncsi leszek a tanár úr válaszára, de nekem is van hozzáfűzni valóm, így én is jelentkezem, s ha szót kapok, úgy röviden vázolom is, ami eszembe jutott. - Nem lehet, hogy ez is a mágus erősségétől függ? Korábban olvastam a legilimenciával kapcsolatban is, hogy pálca nélkül nonverbális úton képes rá egy erősebb mágus... nem lehet, hogy ebben az esetben is hasonló helyzet áll fent?

  Nem tagadom felszökik szemöldököm amikor meghallom az orosz akcentust. Irinkával az utóbbi időben elég sokat sikerült beszélnem, ha mást nem is a klubhelyiségben és megvillantotta éles eszét és filozófiai érzékenységét, de a többi Romanovnával szinte, mintha tudatosan kerültük volna egymást. Megjelennek az órákon – sőt ahogy a példa mutatja Hagen a maga szótlanságában ide is eljött, de követik a tavalyi sárvérűek taktikáját: addig nem beszél, ameddig nem szólítjuk fel. Néha felmerül bennem, hogy tán nem egészen értik az angolt, de az év eleji felmérésekből ítélve nagyon is jól tudják miről van szó, pusztán nem akarnak együttműködni velünk. Bosszant ez a tény bevallom. Így is rengetegen néznek rájuk ferde szemmel, pletykálnak és suttognak. Egyértelmű, hogy valami nincsen rendben az itt létükkel, még is ezzel a viselkedéssel csak még több gyanút és suttogást keltenek.
- Kénytelen vagyok megcáfolni önt Mr. Romanovna – válaszolok neki nem titkolt lelkesedéssel, úgy néz ki kitudtam csalogatni a csigaházból – a pálcanélküli mágia igen is létező dolog napjainkban, pusztán a fejlett világ mágusai szoktak el tőle. Gondoljon csak mágiájának gyermekkori megnyilatkozásaira! Részemről rendszeresen lebegtettem tárgyakat és macskákat, már mielőtt megkaptam volna pálcámat.

   Míg próbálom kutatni a vörös fiú tekintetében, hogyan is szövi tovább gondolatait Balmoral is felszólal. Igencsak élesen vág ma a lány esze. Ha így folytatja kiérdemel néhány pontot – bevallom nem hittem volna, hogy valaha is pont neki fogok a szorgalmáért vagy az ügyességéért pontot adni, sőt! Szerencsémre Vulkanov-val Balmoral teljesítményére kivételesen nem fogadtunk.
- Remek meglátás Ms. Balmoral, valóban más tájakon – főleg Afrikában – igencsak elterjedt a pálcanélküli mágia – válaszolok neki, de szemem sarkából még figyelem a vörös hajú fiút – A pálcamágia tanai megkérdőjelezhetőek és sokan meg is teszik ezt. Szerény véleményem szerint a pálca segít összpontosítani és fókuszálni, így sokkalta nagyobb dolgokra vagyunk vele képesek illetve mágiánkat intenzívebben tudjuk kifejezni. Természetesen meg is van a hátránya: maga a tény, hogy míg gyermekkorunkban pálca nélkül szekrényeket lebegtettünk, miután átállunk a mágia koncentrált használatára legtöbbünk képtelen még a kisebb bűbájok elvégzésére is pálcája nélkül. – miközben magyarázom indokolatlanul mutogatok pálcámra, mintha egy abszol úti kereskedő tartana termékbemutatót. – Kérem azt, hogy mekkora a varázserő ne keverjük ide, mindkét módszer használói közül kiütköznek a gyengébb és erősebb mágusok. Az igazi különbség igazából leegyszerűsítve olyan, mintha a bal és jobb kezeseket hasonlítanánk össze: két eltérő módszer, eltérő ösztönökkel és használattal. – azért remélem nem veszik komolyan és kezdenek el próbálkozni átállni és lerobbantani egymás fejét - Hogyha agyunk beáll az egyikre, a másikat szinte képtelen elsajátítani – s persze vannak a különleges esetek az úgynevezett kétkezesek.

   Órámra nézve elkap a nyugtalanság, túl sokat időztünk a felvezetésnél és úgy tűnik kezdünk kifogyni az időből. Még a mai napon meg akarom tanítani nekik az eltűntetést, viszont hogyha a mágiafilozófiánál időzünk erre nem túl sok lehetőségünk lesz, bármennyire is élvezem a témát. Szeretném, hogyha a szakkörösök nem csak úgy járnának ide, hogy „egy jót beszélgetünk”, hanem rájuk is ragadna valami gyakorlati tudás, hamarosan úgy is ellepnek minket a bepánikolt RBF- és RAVASZ-szökevények, akik azt várják majd el, hogy heti plusz egy ismétléssel beléjük préseljem az elmúlt évek tudását.
- Összegezzünk hát – kezdem el szokásos elméletlezárásomat. Kicsit kínosnak is érzem, hogy egy ilyen sablonos kifejezés kiszámíthatóvá tett. Néhány hollóhátasnál már látom ahogyan kimondom a szavakat elkezdik elpakolni a pennát és a pergament Nagyot sóhajtok – Bár a mi társadalmunk másra van beállva a varázslók képesek a pálcanélküli mágiája. Kutatásom pedig bizonyítékként szolgált arra, hogy a varázsló hagyja a mágikus nyomok legjelentősebb részét, így pálcával vagy anélkül, hozzá kapcsolódnak bűbájai. – termékbemutatóm áttért a pergamenekre, melyek felé hadonászok – így a mai órán elsajátított bűbáj segítségével, hogyha esetleg pálcát is cserélnének elméletben csak önök tudnák visszahívni eltüntetett tárgyaikat.

   Mivel az óra elején demonstráltam, almámat pedig már elfogyasztottam, nem húzom tovább a szót és felrajzolom a levegőbe az első ige betűit, amik spirálisan mennek körbe, így mind a két oldalon ülő diákok olvashatják az „Savnaris” szót. A betűk fehéresen-vörösösen ragyognak, ahogyan azt megszokhatták, sőt negyedéves korukban ha én tanítottam őket biztosan el is sajátították a módszert. Utálom, hogy nincsen táblám, nem tagadom régóta áhítozom egy normálisabb tanteremre, de Minervát nem lehet meggyőzni ilyen kérdésekben. Pár percig azt hittem ki fog rúgni, amikor megláttam az arcát, mikor beadtam az első tervezetemet a RAVASZ szintű órákra, miszerint csak Kiváló RBF-es tanulókat fogadtam volna. Nyár közepi összecsapásainknál be kellett látnom, hogy nem az Ő kezei alatt fogom megreformálni a Roxfort oktatási rendszerét.
- Pálcamozdulatként csak egy egyszerű „pöcc” szükséges az eltüntetni kívánt tárgy felé. Gondolati síkon pedig igyekezzenek a tárgy megóvására koncentrálni. Képzeljék, hogy az adott tárgy egy biztos helyre kerül, amit sértetlenül megúszhat – a köznyelv ezért emlegeti „mentőbűbáj” néven is. – hogy jobban tudjanak jegyzetelni felírom a levegőbe a „mentőbűbáj” szót is, erről csak emlékezni fognak a lényegre – figyeljenek arra, hogy rosszul végzett bűbáj esetén lehetséges az anyagvesztés, ezért is kértem önöket, hogy ne túl fontos tárgyakat hozzanak. Jó munkát!

[BBT szakkör]

BBT szakkör

A post nyomokban trágár kifejezéseket tartalmaz

A kiosztott pergamenekre ügyet sem vetek. Tiszta kérdést tettem fel, tiszta és egyértelmű választ vártam rá, de persze cseszik rá normálisan válaszolni. Hogy mit gondolok erről? Hát dugja fel magának a retkes kutatásait! Ha azt hiszi, hogy megelégszem ezzel, és majd a hálókörletem kényelmében fogom olvasgatni az írásait, nagyon is téved. Örülnie kéne, hogy felpiszkálta a fantáziámat annyira, hogy kötekedjek vele, nem hogy még ezzel foglalkozzak szabadidőmben is.
- Miért naem vaalazól kaerdést? - emelem fel a hangom, azonban nem vagyok túlzottan indulatos.
- Taanulj mindaen megkaerdőjaelezni. Maegfigyaelni mindaen. Vár, miaelőtt csaelekzik. Nicholas Flamel tanított aezt. Hogy taanulni maagától, mikor naem vaalazolni kérdés? - megpróbálom felidézni a híres alkimista szavait, de tudom, hogy nem sikerül pontosan. Az angol beszélésével vannak gondjaim, noha tökéletesen megértem azt. Flamel leghíresebb szavai ezek, amit bármilyen más, általam beszélt nyelven jobban át tudtam volna adni. Csonka és pontatlan a fordításom, egyáltalán nem méltó Nicholas Flamel munkásságához. Jól emlékszem rá, amikor az alkímia professzorom arról mesélt, milyen volt találkozni vele.
- Miért naem mond, varaazló hógyan tüntaetett saaját paalca? Tőbet taanulunk, ha ismaerni, hoogyan volt. Naem kerni sok, sak hogy maeselni, mi türtént. - nekem nem kell a kamu duma a jobb és balkezességről. Sem a pergamenek, amiket látványosan el is tolok magamtól. Jobban érdekel, hogy volt valaki képes a lehetetlenre, mint az, hogy hogyan tüntethetem el én magam a követ. Mióta pedig a Roxfortban vagyok, most először szimpatizálok a magam módján másokkal - a két felsőbbéves is olyan kérdéseket tesznek fel, amikre jó lenne választ kapni, de persze semmi. Pedig már elhittem, hogy érdemes eljönni erre a buzi szakkörre.
Hátradőlök székemen, miközben a tanár kiadja az új utasításokat. A gyakorlati része nem tűnik bonyolultnak. Éppen csak egy sanda pillantást teszek a varázsigére, de persze eszembe se jut elővenni a pálcám. A kérés és a magyarázat most először egyszerű és logikus - egyszerű arra koncentrálni, hogy meg akarsz óvni egy tárgyat, főleg, ha ez valami fontos is neked. Talán hasznát is vehetem, ha mondjuk be akarok hozni a kastélyba ezt-azt… De továbbra is cseszi az agyam a kérdéskört. Egy pálcát elvarázsolni teljesen abszurd.elképzelés, ellent mond mindennek, amit a mágiáról.tudok és ismerek. Egy koboldok által kovácsolt ereklye talán még okés, de a pálca az egyik legmágikusabb eszköz, amit ismerek. Ha én most fogom valaki pálcáját és kettétöröm, képtelen lennék bármilyen bűbájjal rendbetenni. A dolgokat könnyebb tönkretenni, mint megjavítani. Nem, baszottul nem lettem meggyőzve arról, hogy ez a mese a pálcaeltüntetőről igaz lehet, csak azért, mert a tanár azt mondja, “kétkezes”. Tüntetőleg forgatom a mohás kavicsot az ujjaim között, a saját pálcám pedig eszemben nincs elővenni. Addig fix, hogy nem, amíg el nem meséli, amit tudni akarok.