A szökőkút

Egy hatalmas szökőkút, mellyel mindenképp összefutnak a Roxfortba látogatók, mivel közvetlenül a főbejárat előtt kapott helyet. A kút kávájának négy csücskén egy-egy sólyom üldögél. Itt szoktak gyülekezni a diákok, ha épp indulnak le Roxmortsba. Ide özönlött ki a sok iskolás, mikor Fred és George Weasley meghiúsította Harry, Hermione és a többi ötödéves RBF vizsgáját, itt „támadt” fel Harry Potter, és itt vágta le Neville Longbottom Nagini fejét.

[Jared Allen]

Jared Allen

A szívem szakadt meg, amikor ebédről Legendás Lények órára tartva megtaláltam az ázott képregényt. Persze kapkodva a táskám után nyúltam, hogy ellenőrizzem, nálam vannak-e a sajátjaim, de tisztán emlékszem, hogy ezúttal nem vittem magammal mugli olvasmányt. A Watchmen, aminek az egyik példányát a szökőkútban találtam, pedig nem éppen tipikusan varázsló képregény. Az alakok nem mozognak, a szöveg mindig a helyén, de tudjátok mit? Caelnek igaza van. Ha már fizettem érte, legyen is ott.
Persze azonnal cselekedtem, hogy megmentsem a kincset. Nem egy mai példány, még csak nem is gyűjtői darab, de a gazdája szépen tartotta - legalábbis, amíg a szökőkútba nem került. Márpedig kétlem, hogy bárkit is annyira felbosszantana a művész, hogy inkább vízbe dobja.
Talárom épségével és a bámuló tekintetekkel nem foglalkozván halásztam ki a vízből, ezután pedig már csak Romant kellett nyaggatnom kicsit, hogy legyen szíves segíteni és restaurálni azt. Mostanában még a legegyszerűbb bűbájokkal se merek kísérletezni, különösen novemberben, amikor olyan közeli már az idény első meccse. Nott lassan a jobb kezem, ha ilyesfajta segítségre van szükségem, bár nem vagyok biztos benne, hogy tényleg szívesen csinálja, vagy csak nem akar rossz benyomást tenni előttem. Elvégre a legjobb barátnőmmel jár. Mellesleg ott vannak a tavalyi történések is, amikre jobb nem is gondolni...
Így tehát teljes nyugalmamban olvasom újra a rövid kötetet, a szökőkút szélén ülve. Talárom még nedves kicsit, de igyekszem úgy lapozni, hogy ne tegyek kárt a füzetben. Elképzelésem sincs, kié lehet, nagyon kevés olyan embert ismerek, akik érdeklődnek a képregények iránt, főleg itt, a Roxfortban. Igazából csak Minnie tesóját tudom, aki szépen rajzol is, de ő meg mugli. Ó, és hogy ez egy mugli képregény? Nem izgat. Akkor is király.
A diákok közben csak megfordulnak, időnként pedig felpillantok, hátha felkeltem valaki érdeklődését. Jó lenne visszajuttatni a tulajdonosnak, kis szerencsével pedig eszébe juthat itt keresni. Bárki is döntött úgy, hogy csínyből a vízbe dobja ezeket az ereklyéket. Másodéves koromban Hóborc velem is megcsinálta ezt, és nem voltam tőle túl boldog. Szerencsére mostanában nagyobb célpontokat is talál nálam. Legrosszabb esetben majd kiírom a falikárpitra, hogy akinek hiányzik, az nálam keresse. Feltéve, ha megmondja, ki a kedvenc karaktere, és miért Rorschach az. Egyedül a duci hugrabugos, Maza az, aki mintha jobban megnézne magának. Már legalábbis azt, ami a kezemben van. Hatodik éve évfolyamtársam, nincs már mit néznie rajtam. Leszámítva, hogy megint csálén állnak az ujjaim, de ez hadd legyen az ő problémája.
Hosszú percek múltán döntök úgy, hogy egyelőre feladom. Majd kiteszek egy hirdetést. Attól nekem viszont még jelenésem van Legendás Lényeken Meadows profnál, alig húsz perc múlva. Összecsukom a képregényt, tekintetem pedig egy hollós évfolyamtársaméval találkozik. Állandóan a hugrás haverjával lóg, aki biztosan nem merte tőlem visszakérni, ami talán az övé. Chhh. Pedig nem harapok.
- A Legendás Lények terem arra van, Allen. - vizsgálom a borítót inkább, miután a térdemre fektetem a képregényt.
- Már hatodik éve jársz ide, ideje lenne magadtól is odatalálnod. - flegmázok vele, a közelgő Mardekár-Hollóhát meccs örömére. Kevés a kompetens tag a sasok csapatában, de ő talán egyike azoknak, akik miatt egy picit mégis csak aggódom. Bár ha öcsin múlik, nem lesz para. Ha kiüti meccs elején a gurkóval, akkor már édesmindegy amúgy is, nem?

[Clarice Edevane]

Clarice Edevane

- Hihetetlen, hogy eddig még nem jött rá erre senki!
- Egyszerűen elképesztő, micsoda reakcióba lép a sárkánykarom-reszelék a sósavval!
- Vagy csak a kiválasztottaknak mutatja meg, mire képes..
- Elképzelésem sincs, ezelőtt miért nem próbálkozott ilyesmivel még soha senki!
- Egyszerűen csodálatos, évek óta itt van, és még csak most tűnt fel..!
- Annyira egyértelmű pedig, és csodálatos! Hihetetlen oldatot kapunk, és annyira fényes..!
- Az is csoda, hogy egyáltalán észrevettem. Ilyen biztosan egy évtizedben csak egyszer történik!
- Olyan, mint amikor a réz lemezt oldja, csak itt nem kék, hanem arany szín ragyogást kapunk, mint egy saját kis lámpa!
- Hé, ma valamilyen különleges nap van? Vagy a csillagok máshogy állnak? Holdtölte? Szökőév? Akármi, csillagászzseni?!
- Egyszerűen hihetetlen, most ki akarom próbálni, ez a fényesség mennyi ideig tart. Lehet, hogy egy új energiaforrást találtunk. Nem kell többé fáklyákkal vagy lámpával bajlódni! Megfelelő tartályba zárva..
- Jared? Jaaaared!
- Igen?
- Figyelsz te rám?
- Hát hogyne..

Mindkét barát igencsak elkalandozott a maga útján, és egyikük sem tudta pontosan, a másik miről beszél. Pedig párhuzamosan mindketten úgy érezték, hatalmas felfedezést tettek. Így aztán nem csoda, hogy némileg letörtek voltak, amiért a másik meg sem hallgatta őket. Hisz az ember kire számíthat az felfedezés első csodálatos pillanatinak megosztásában, ha nem a legjobb barátjára?
- Jól van-jól van. Akkor mesélj először Te. - egyezett bele Jared, bár ugyancsak nehezére esett visszafogni magát, és legszívesebben Legendás lének gondozásáról is szívesen lógott volna, hogy új kísérletének szentelje az időt, de mivel a mai várható tananyag - a hollóhátas osztálytársak szerint - mindenképp benne lesz az év végi vizsgában, nem hiányozhat.
- Szóval emlékszel a képregényemre, ami a múlthónapban veszett el?
- Watchmen. - hogyne emlékezett volna, vagy három hétig hallgatta barátjától, hogy micsoda kár érte. Persze csak addig tartott ez, amíg szülei nem küldték meg egy reggel bagolypostával a kivételes és tökéletes, régóta keresett Iron Man képregény 1987-es 215. fejezetét. Ezzel a fordulattal elfelejtette mindkét fiú, hogy elveszett a képregény, és belemerültek az elemzésbe, mely ezt a tökéletességet jellemezte. Úgy tűnt, az előző elvesztése feledésbe merült.. Eddig a napig. Jarednek elképzelésem sem volt, hogyan kerülhetett ismét szóba a dolog. Talán visszaadta, aki elvette? De akkor barátja miért ilyen izgatott?
- Kaptam egy.. benyomást.
- Benyomást? - ráncolta össze a homlokát Jared a szó hallatán.
- Benyomást. - erősítette meg a hugrabugos a kifejezést.
- És hogy.. kaptad? Azt nem érezni szokták?
- Jajj, ne akadj már fent mindenen. A lényeg, hogy ma reggel ide jöttem a szökőkúthoz, beledobtam egy galleont, és arra gondoltam, amit elvesztettem. - Will arca sugárzott az elmesélt történet hatására. Teljesen beleélte magát.
- A képregényedre?
- Nem, igazából a mugliismeret beadandómra. Fogalmam sincs, hova tettem. - Jarednek most már elképzelése sem volt róla, mégis mi fog kikerekedni ebből a történetből, de csak várt.
- Szóval, idejöttem két óra múlva, ahogy a benyomásom súgta, és.. Valóra vált! Visszakaptam a képregényem, amit elhagytam! - mintha az év felfedezése lett volna, annyira boldogan és ragyogó szemekkel mondta ki a szavakat legjobb barátja, mégis Jared érezte benne, hogy ez a történet talán nem kifejezetten stimmel.
- De te nem is arra gondoltál. - próbálta meg a probléma egyik gyökerét megragadni, hátha ezzel egyértelmű lesz, hogy ő nem hiszi ezt el, és talán Willnek is gyanakodóbbnak kellene lennie. Valaki szórakozik vele.
- Azt nem mondta senki, hogy azt fogom visszakapni, csak azt, hogy visszakapom, amit elhagytam. És sok dolgot hagytam már el.. Uhh, ha mind megkerülne!
- És mégis ki volt az a benyomás, aki ilyesmit mondott neked?
- Jajj, Jared, ne legyél már ilyen földhöz ragadt. Egy varázsló iskolában vagyunk, az isten szerelmére! Az egy varázskút, és megmutatta nekem ma varázslatos képességeit!
- És hol van a képregény? - tette fel az utolsó kérdését Jared lemondóan. Hát akkor legyen varázslatos kút, csak nehogy az összes galleonjuk elmenjen az elhagyott dolgok megkeresésére.
- Ott hagytam, bizonyítéknak. Meg nem mertem belenyúlni a vízbe, ki tudja, milyen varázslattal van védve. Ehhez kellene a te szaktudásod, vagy valamilyen fogód.. Tudod egy olyan, amivel a löttyeidben szoktál nyúlkálni. Ilyesmi.. Ugye elhoztad?
- Persze, hogy nem! Nem is mondtál ilyet..
- Na mindegy, akkor majd belemászunk..
- Most már mégsem elvarázsolt és félelmetes?
- Ne legyél ilyen, gyeree.. - unszolta barátját a kis duci fiú, és előresietett. Mit volt mit tenni, Jarednek is követnie kellett.
Ám mire odaértek, nagyon úgy tűnt, a kút csodálatos képregényt előteremtő képességét más is felfedezte, elvéve a csodálatosan megkerült ajándékot a mi Mazánk elől. A fiú, amint ezt észrevette, megtorpant, és arcáról úgy tűnt, lelkesedése alábbhagyott teljesen. Jared elgondolkodott. A lány lophatta el, amiért Will mugli családból származik? De akkor miért olvassa ő is olyan belemerülten?
- Szerintem nyugodtan kérd el, az a tiéd.
- Nem, a kút neki adta. Már az övé.
- Jajj, hagyd már ezt a badarságot. Ki másé lenne, ha nem a tiéd? - ám Jared nem tudta folytatni - pedig lett volna még némi hozzáfűznivalója a csodálatos benyomáshoz -, mert a mardekáros lány hozzá, és egyenesen csak is hozzá intézte szavait.
Ismerte már sajnos, mi történik egy-egy meccs előtt, ugyanakkor nem szerette. Semmi kedve nem volt visszaszólni a lánynak, és Will is inkább a meghúzódó típus volt - szerencsére. Pedig Jared tudta, mi jár a fejében. Vissza kellene szólnod! Így sosem nyered el a lányok tiszteletét! Ahhoz, hogy elég menő legyél Smaragdnak, igenis nyeregbe kell szállnod, és megmutatni, ki itt a góré!
De.. Most komolyan alázzon le egy ártatlan lányt csak egy sport kedvéért? Nem, őt ez egyáltalán nem érdekelte, és nem érezte helyénvalónak. Meg hát, amúgy sem izgatta annyira, hogy beszóltak neki, már alsóbb éves korában megszokta. Egy szó nélkül indult is volna tovább, csakhogy Will megfogta a karját.
- Ja igen, a képregény, amit olvasol.. A tiéd? - Will felemelte a szemöldökét, és úgy nézett rá. Nem erre gondolt.
- Mardekár.. Smaragd osztálytársa.. Talán tud róla valamit, nem ártana... - súgta a szavakat alig érthetően.
- Nos, én megyek jóslástanra, ti meg akkor menjetek ketten a legendás lények gondozására, hogy egyikőtök se tévedjen el. Öt perc múlva becsengetnek! Csácsá! - szelelt el a fiú, ott hagyva Jaredet egyedül a lehetőséggel, amit úgysem fog tudni kihasználni. Jared felsóhajtott. Már megint mibe keverte Will, és hogy fog ebből kimászni?

[Jared Allen]

Jared Allen

Már-már hagyománynak számít, hogy a meccs előtti hetekben a házak kinyilvánítják egymás felé, mit is gondolnak. Főleg, ha az adott diákok a csapatok tagjai is. Bár Jared már tavaly bekerült a Hollóhát csapatába, ellenben én még zöldfülűnek számítok, nincs miért szégyenkeznem. Keményen edzek a meccsre, és sokan szurkolnak is nekem - még más házakból is. Meg aztán ideje bebizonyítanom Malfoynak, hogy ő már tényleg leszerepelt.
Allen viszont olybá tűnik, nem vevő a dologra. A hollósok mondjuk alapból furák, szóval talán nem is meglepő, néha még Emmelinenel is nehéz volt mit kezdenem. Bár Allen még a hollósok között is csodabogár. Rejtély, hogy osztotta be pont oda a süveg, amikor még olvasni sem tud. Legalábbis ez a hír járja. Amit mondjuk kicsit kétlek, bár az is igaz, hogy tanúja voltam, amikor egy-egy órán tanári utasításra fel kellett olvasnia valamit. Elég gyatrán ment csórinak, s ezt határozottan nem az idegesség számlájára írható.
- Nem. - felelem egyszerűen, miközben már a hátlapot vizsgálom meg. Olvastam már ezelőtt is ezt a fejezetet, nekem is megvan, ott csücsül a szekrényemben, a Mardekáros szobám mélyén, a többi mellett. A szobatársaim szerint kicsit dilis vagyok emiatt, de nem kifejezetten izgat. Néha elgondolkozom, miért is épp a Mardekárba osztott a süveg, de igazából nincs okom panaszra. A legtöbb emberrel kijövök, és nincs igazán kitől tartanom.
Fél szemmel figyelem csak, ahogyan Maza súg valamit a haverjának. Ezek elsős korom óta szerintem semmit sem változtak. Na jó... Will talán még pufókabb lett, Jared pedig, azért ez az új stílus sokkal jobban áll neki, mint a régi, azt meg kell hagyni. Különösebben azonban sosem barátkoztunk. Nem volt miért. Legfeljebb a csoport feladatokon asztronómián csapódtam mellé. Ott legalább jól jött az inszomniám. De valahogy mindig is olyan magának való volt. Úgyhogy pár szónál többet nem igazán beszéltünk az elmúlt jó néhány évben.
- A kútban találtam. Nem hagyhattam ott. Bárki is tette, minimum a karját kéne eltörni. - veszem ölembe táskám, s látszólag arra készülök, hogy elrakjam a képregényt. Ha valamit gyakran látnak nálam, az biztos valami képregény. Tavaly a nekem nem érdekes tantárgyakon is inkább ezeket olvastam, már ha épp volt rá alkalmam. Tanárfüggő persze.
A hugrabugos fiú már messze jár, mire kinyitom a táskám. Aztán ismét belelapozok a képregénybe, mint aki rohadtul ráér, de ha kések, akkor úgyis bedobom a beteg vagyok kártyát. Ez Meadowsnál általában működik. Amúgy is csak könyvekből  tudunk most állatokról tanulni, nem úgy, mint rég. Szóval nem valami izgi.
- Különben megvan már nekem is. A kedvenc mugli képregényem. Reméltem, visszaadhatom a tulajdonosnak, de franc se tudja, kié. Majd kiírom a falikárpitra, hogy nálam keressék, egy tábla csokiért visszaadom. Vagy az se kell, csak legközelebb vigyázzon rá. Nottot kellett megkérnem, hogy tegye rendbe nekem. De te nem tudod véletlen sem, kié, ugye? - kérdezem, mielőtt beletenném a táskámba. Hiszen ha nem kell senkinek, nem hagyhatom csak úgy itt.

Kisétál a főkapun, egy vaskos könyvvel a kezében, majd kicsit szorosabbra húzza magán a talárt a hűvös szél ellen. Odasétál a szökőkúthoz, lesöpör egy-két száraz falevelet a kávájáról, és leül. Felnéz a kicsit szürke égboltra, és elmereng azon, vajon mit csinálhat otthon a kishúga. Valószínűleg a meleg szobában festeget, miközben valami édességet majszol. Elmosolyodik, miközben elképzeli Cathy-t, majd kinyitja a könyvet, és elkezdi keresni, hogy hol is tartott.
- Könyvjelzőt kellene használnom... - mondja magának halkan. Mindig megígéri magának, hogy legközelebb szerez egy könyvjelzőt, mert a legtöbb esetben csak egy papírfecnit tesz a könyvbe jelölésként, amit a következő alkalommal el is hagy.
Némi keresgélés után megtalálja, hol hagyta félbe Hollóhát Hedvig élettörténetének olvasását. Nagyon örül, hogy a Hollóhátba került, mivel az anyukája is ebbe a házba járt annak idején, amikor még a Roxfortban tanult, így most mindent meg akar tudni arról a boszorkányról, akiről a házát elnevezték. Szerencséjére az iskola könyvára tele van a varázsvilágról szóló könyvekkel, így hamar talált is magának megfelelő olvasnivalót, amikor először ott járt. Azóta pedig minden szabad percét olvasással, vagy az órákra való készüléssel töltötte.
Nagyon élvezi a roxfortos tanórákat. Sokkal érdekesebbnek találja őket, mint annak idején a mugli iskolában lévőket, és végre van, aki segít neki a varázslás tanulásában is.