A terem a felfüggesztett sárkánycsontvázzal

A harmadik emeleten található ez a terem, melyet gyakran a túl nagy, például összevont csoportoknak tartandó órákon használnak. A terem különlegessége, hogy méreteiből adódóan remekül lehet használni varázslatok gyakorlására.
A mennyezetről egy sárkány mágiával összetartott csontváza lóg. Ki ne emlékezne az ominózus esetre, amikor Lockhart professzor kelta tündérmanói lerobbantották helyéről? Egyesek szerint a csontváz olykor mozog, akad, aki a plafonon található koromfoltot is neki tulajdonítja, de ez persze csak pletyka...
Vagy nem?

          Annyi lehetőség közül végül ez mellett a terem mellett döntöttem, itt elférünk majd elegen, és nem zavarunk senkit sem. Az esetlegesen útban lévő dolgokat már a fal mellé toltam, csupán egy megerősített asztalt hagytam meg az ajtóval szembeni rövidebb falnál, hogy a bemutató idején mindenki lásson majd mindent. Párbajszakkör lesz, amit annak idején én is szerettem, és igaz, hogy már ekkor tudtam mennyire rossz vagyok benne; reménykedtem, hogy az Akadémián javíthatok majd egy kicsit. Végül is a remény hal meg utoljára, de a javítás azóta sem sikerült. Ennek kiküszöbölésére belevetettem magam a testbeszéd olvasásába, ami fontos, de nem húz ki mindig a csávából. Most ennek megelőzésére, illetve ezeknek a kiderítésére is rendezem a saját párbaj szakköröm. Nem is tudom mikor voltam utoljára ilyen izgatott.
          A biztonság kedvéért kikészítek néhány matracot, ha valami rosszul sülne el, és már szóltam Madam Pomfreynak is. Kézben fogom tartani az események alakulását, de számtalanszor szembetalálkoztam már olyannal, amikor kicsúszott minden irányítás. A diákjaim egy része pedig itt volt az ostromnál, így biztos vagyok benne, hogy nem lesz baj. Bízom bennük. Főleg azért, mert nem hiszem, hogy a hétvégét a gyengélkedőn akarnák tölteni, és abban is biztos vagyok, hogy találtak volna jobb programot így péntek estére, de ebben az iskolában oly sok minden mellett ez most nem volt kötelező.
         Egy valamit nem hagyhatok figyelmen kívül. A külföldi diákok képzettségi szintjéről nem tudok semmit. Ugyan jól szerepelnek az óráimon, és nincs is velük gond, de attól még nem árt majd odafigyelnem rájuk. Leülök az asztal szélére, amíg várom a diákokat, akik szép lassan el is kezdenek szállingózni.
         Biccentek minden alkalommal, mikor valaki belép az ajtón, de akkor mozdulok csak meg, mikor látszólag elfogytak az érkezők. A meghirdetett idő elmúlt ugyan néhány perccel, de ettől még érkezhetnek újabb diákok. Senkinek sem fogom leharapni érte a fejét, sőt örülnék neki, biztos tudnék újat mutatni. Végül elrugaszkodom az asztaltól, és a lépcső tetején megállok, hogy mindenki lásson és halljon.
          - Üdvözlök mindenkit a szakkörön – biccentek még néhány későnek, aztán folytatom. – Úgy gondolom, hogy egy ilyen gyakorlás bármikor, bárkinek jól jöhet, hiszen nem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap.
          Járkálni kezdek egy kicsit, közben végignézem az arcokat. Igen, ahogy gondoltam, sokan eljöttek, ki a gyakorlás kedvéért, ki a tanulás miatt. Senki sem fog csalódni ma este ebben biztos vagyok.
          - Nem szeretnék hosszan belemenni egy monológba, és ezzel elvenni a lehetőséget a gyakorlástól, csupán a szabályokat ismertetem röviden. Mindenki magának választ párt; a szakkör ideje alatt váltogatni is lehet ezeket a párokat. Legyünk figyelemmel a társunkra, nincs megkötve, hogy csupán az egy évfolyamról lévő diákok válogathatnak egymás közül, ha valaki alacsonyabb évfolyamról választ magának párt, akkor az ő tudásához mérten használjuk a bűbájokat és az átkokat. Természetesen én is kihívható vagyok.
          Lendítem a pálcám, így megjelenik mellettem egy klónom. A diákok a gyakorlások ideje alatt már találkozhattak ezzel, így biztos vagyok benne, hogy nem lesz akadály, és tudom igazítani őket a kihívó fél tudásához, amennyiben szükséges. Elmosolyodom, mert azt is tudják, hogy nem igen szoktam nemet mondani, ha személyesen engem kértek fel valamire.
          - Amennyiben valaki megszegi a szabályokat, úgy közbe fogok lépni, és új partnereket választok ki a felek számára. A nagyobb vétségek továbbá büntető munkával és pontlevonással is járnak, és a szakkörről való azonnali távozással.
          Megállok egy pillanatra, összeszedem a gondolataimat, de tudom, hogy előre úgysem lehet felkészülni arra, ami még előfordulhat a gyakorlás során. Idegesen fordulok az ajtó felé, mert felkértem barátomat, hogy jöjjön és segítsen nekem, de úgy látszik, hogy késik, viszont nem tudom tovább húzni az időt.
          - Ms. Bal… – Megakad rajtad a szemem, több okból is, és felhívnálak magamhoz egy kis bemutató erejéig, de aztán meggondolom magam. Nem azért, mert félnék attól, hogy mit gondolnak a többiek, inkább a legutóbbi találkozásunk él bennem mélyen még. - Ms. Dullahan, ha megkérhetem, felfáradna ide hozzám?
          Ahogy számítottam rá, egy alapos körbenézés után, már indul is el felém. Nem tudom, minek köszönhető ez az önbizalomhiány, de semmi oka sincs rá. A gyakorlás ugyan jól jön, nem minden varázslat megy neki egyformán, de nincs miért szégyenkeznie.
          - Köszönöm. Kérem, álljon oda, egy kicsit távolabb, és tegye pontosan azt, amit mondok. – Bólint egyet, remek. – Akkor vegye kézbe a pálcáját. Egy párbaj alapvető szabálya az, hogy megadjuk a másiknak a tiszteletet. – Eltávolodok én is néhányat, majd szembefordulok a diákommal. – Egy kis meghajlás után pálcánkat a másik félre szegezzük, és vagy mi kezdjük meg a támadást, vagy védekezünk. – Ms. Dullahan követi a példám a meghajláskor, és remegő kézzel szegezi rám a pálcáját, majd a következő pillanatban elhangzik a Capitulatus, de hatástalanul. – Ez kicsit hamarabb jött, mint gondoltam, de így is köszönöm a segítséget.
          Elmosolyodom, majd intek neki, hogy visszamehet a többiekhez. Aggaszt, hogy Kean még mindig nem ért ide, de a lényegi részen már úgyis túl vagyunk, és nem hiszem, hogy lenne olyan bátor önkéntes, aki szembe merne szállni egy jól képzett aurorral, aki kivételesen a szakmájában is tevékenykedik.
          - Természetesen lehetséges olyan helyzet, mikor nincs az embernek az udvariassági körökre ideje. Ilyen például a harcok során vívott párbajok, ahol azonnal cselekedni kell. De szerencsére erről most nincs szó. Megkérném a kedves diáksereget, hogy elsősorban a társai testi épségére összpontosítson, ha valakinek kérdése lenne, akkor szóljon nyugodtan. Most pedig válasszanak párt és kezdődhet a gyakorlás.
          Körbejárok a diákok között, amíg mindenki elrendeződik. Látni és tudni akarom, hogy ki-kivel küzd, hiszen van nem egy olyan diák, akire oda kell figyelnem. Viszont hirtelen megtorpanok, mert eszembe jutott még egy nagyon fontos dolog, amit korábban elfelejtettem mondani.
           - Elfelejtettem egy nagyon fontos dolgot mondani, kérem figyeljenek rám egy percre. – Előre rohanok az asztalhoz, és megvárom, amíg minden szempár rám szegeződik. – Köszönöm. Van egy nagyon fontos szabály, amit az önök biztonsága miatt most nem fogok betartani. Soha ne ugorjanak két párbajozó fél közé. Soha! Ha mégis megteszik, úgy biztosan számítsanak sérülésre. A párbaj hevében a legtöbb esetben kizárják a felek a külvilágot és egy esetlegesen útnak indított átkot már nem lehet megállítani időben.
          Körbenézek a társaságon, hogy mindenki megértette-e a mondandómat, majd intek, hogy folytathatják a gyakorlást. Körbejárok a társaságon, hogy ha valakinek szüksége van valamire, akkor ne kelljen keresztül kiáltani a termen. A klónom pedig leül az asztal szélére, amíg valaki nem szól, hogy szükség van rá.

Párbaj Szakkör

Csekély a száma azon aktivitásoknak ebben az iskolában vagy miben, amik felkeltik az érdeklődésemet. A kviddics csapatba az októberi égésük ellenére sincs esélyem sem bekerülni, hiába mondogatnám Durmstrangos sikereimet. Egyes tanárok látni sem akarnak, a Szellemszállásos balhé miatt pedig sokáig nem fognak még leszállni rólam. Azt akarják, büntetve érezzem magam azért, mert nem vagyok képes hinni azokban a hamis eszmékben, amiket az iskolájuk hirdet.
Újonnan átalakított taláromban járok. A zöld és ezüst díszítéseket nem hagyhatom el, a talárt díszítő kígyó emblémát azonban letéptem. Nagyon is tévednek, ha azt hiszik, Mardekár Malazár primitív eszméit dicsőítve fogom hirdetni annak nagyságát, s ennek okán gyűjtögetni a szaros kis pontjaikat. Volt alkalmam utánaolvasni a házaknak, ez felkészülésem része volt abban a tervben, ami végül erre a helyre juttatott. Kevés történelmi személy váltott ki belőlem ekkora undort és unszimpátiát, mint az, aki azt a házat alapította, ahová én kerültem. Kétségtelen, valahol megértem a rongyos süveg döntését. Az ambícióm töretlen, valamikor pedig egyike lehetek azoknak a nagy neveknek, akik letettek valamit arra a bizonyos asztalra. Még ha nem is úgy, ahogyan azt gondolják. Habár a színektől nem szabadulhatok, jelen helyzetemben egy ilyen szabályszegést nem kockáztatnék meg, a kígyótól megszabadulok. Szégyen, hogy ezt a szimbólumot egy ilyen hazugsághoz társítják, amiből éppen ennek az országnak kellene okulnia.
Jól látszik taláromon az a hely, ahonnan a díszítés hiányzik. Azonban mint aki nem lát ebben semmi problémát, várakozok a mardekárosok között. Caeliusék szokás szerint izgatottnak tűnnek, bár félő, inkább alkalmat keresnek a meccs utáni bosszúra. A két szem hugrabugosra pillantok a terem másik végébe, az egyiküket láttam is repülni. Azért ez még Caeltől is gyenge lenne, ha ezt a pöttöm kislányt hívná ki párbajra. Nem hiszem, hogy szükség lesz beavatkoznom. Dominic erősen csicskalelkű, de legalább a két haverját rendesen helyre tudja tenni, ha muszáj.
Megszakítás és belebeszélés nélkül hallgatom végig a szabályokat. Semmi olyan mindeddig, amit eddig ne tudtam volna – hiszen a Durmstrangban is volt ilyen szakkör. Ristiaannak a nyomába sem érhettem, a tapasztalattal nem tudom felvenni a versenyt, de még így is az erősebb mezőnybe tartoztam. A szemem sem rebben Fawcett professzor klónozó műveletére. Inkább csak kivárom, mi lesz a vége. S hogy mi lehet az, amit tanítani tud nekem.
A párválasztással kapcsolatban nem érzem magam biztosnak. Egy alsóbbévest biztosan nem hívok ki magam ellen, a saját évfolyamomból pedig hamar elfogynak az emberek. Azt sem értem, Alycia mit keres itt, az a bige láthatóan hisztirohamot kap, ha letörik az egyik körme. Némi körbenézelődés után azonban ki is szemelem azt, akivel összemérném képességeim. Ha jól emlékszem, Jadának hívták azt a buligyilkos, frigid libát, aki Ephrammal kavar. Felsőbbéves viszont, és mindeddig nem úgy tűnik, mint akinek egyáltalán kedve van ehhez az egészhez. Pedig lehet, tartogathat néhány meglepetést.
- Tjéged hívlak ki, Jadja. – lépek elé határozott, egyenes testtartással, a kezeim mégis a zsebemben maradnak. Amikor legutóbb találkoztam vele, úgy tűnt, mint aki hercegnő kórban szenved, és azt hiszi, az egész világ körülötte forog. De nem tudom, most valahogy valami fura rajta. Talán elfelejtett fésülködni?

[- M-miri! Hát te?! –]

Amint tudomást szereztem róla, hogy párbaj szakkör indul, rögtön felcsillant a szemem. Végre egy szakavatott mágus előtt gyakorolhatom, esetleg próbálgathatom a saját vagy nagyapa révén tanult varázslatokat. Ez egy kihagyhatatlan lehetőség, én meg bolond lennék passzolni.
Az elsők között érkeztem meg és figyeltem, ahogy szállingóznak be a diákok, akik a Roxfort különböző évfolyamaiból és házaiból jöttek, Griffendélesek, Mardekárosok, Hugra és Hollóhátasok. Ruhájuk díszítése a színek palettáját jeleníti meg, csak egyetlen taláron akad fent a szemem. Értetlenkedve figyeltem Hagen öltözékét. Hiányzik róla a házának a címere… ejj-ejj úgy érzem  valaki megint ki akarja húzni a gyufát.
Kíváncsi leszek, hogy ez az amúgy barátságosnak induló, pusztán tanulás céljából létrejött szakkör, nem-e csap át egy véres leszámolásba a Griffesek és a Mardekárosok között. Miközben a fejemben lejátszódott a csatajelenet feleszmélek a tanár hangjára. Amikor meghallom a lehetőséget, hogy őt is ki lehet hívni egy csöppnyi izgalom fog el. Nem vagyok nagyképű, de úgy érzem, hogy a jelenlévők közül ő az egyetlen, aki igazi kihívást jelentene számomra. Lehet, hogy felér egy öngyilkos kísérlettel de aki nem mer, nem nyer.
Nem szakítom félbe a mondanivalója közepette, megvárom míg befejezi majd elindulok felé. Magabiztos léptekkel haladok át a tágas teremben. Kissé be is gyorsítok, nehogy valaki megelőzzön, de a következő pillanatban belebotlok valakibe. Sőt, nem is akárkibe.
- M-miri! Hát te?! – kérdezem meglepetten. Persze nem meglepő, Miriam vagány lány, persze hogy ő is itt van. Akibe szorult egy cseppnyi bátorság és mer kockáztatni az itt van.
A meglepettségemet hirtelen felváltja az aggódás és gondolkodás nélkül felteszem a kérdést, amire nem fogadok el nemleges választ; - Leszel a párom?
Nyelek egy nagyot és zavartan köhögve elfordulok egy kicsit. Tudom, hogy párbaj szakkör meg ilyenek, de ez mégis úgy hangzott mintha megkértem volna, hogy legyen a barátnőm. Megrázom a fejem ezzel próbálva elhessegetni a gondolataimat és az arcomról pedig lerázni a pirulást.
A párbajozás veszélyes és nem akarom hogy bármi baja is essen, jobb ha egy olyan párja van, aki odafigyel rá és nem csak a bizonyítási vágy hajtja hogy legyőzze a másikat.

[– Lennél a párom?]

Párbajszakkör

Nem lepődök meg rajta, hogy sokan eljöttek a párbajszakkörre, csak azt szeretném nagyon tudni, hogy ki miért. Egyeseknek ez bizonyára bizonyítási lehetőség, mások pedig érdekesnek találják a témakört. Azt nagyon remélem, hogy nincsenek már olyanok a Roxfortban, akik ezt az egészet játéknak fogják fel. A párbajozást régen is arra használták, hogy két varázsó közötti nézeteltérést döntsenek el egyszer és mindenkorra, ma pedig már nem sokkal több, mint annak a tudománya, hogy hogyan kell ártalmatlanná tenni egy másik varázslót.
 Miközben hallgatom Fawcett professzort, a szemem kissé felszalad, amikor meglátom Hagen Romanovna talárját. Amennyiben rendetlenségből tépte le a címert, legalább öt pont levonást érdemelne, ha pedig szándékosan, akkor sokkal súlyosabb büntetést. Nem feltétlenül jó, hogy szétvágják az iskolánkat házakra, de legalább minden ember tartozik valahová. Én mindenesetre nem fogom megbüntetni, de eldöntöm, hogy beszélek vele óra után.
 Egy pillanatra őszinte érdeklődés ragad magával, ahogy Fawcett másolóbűbáját figyelem, különösen, hogy a szavai alapján a másolat intelligens, és képes maga is harcolni. Ez a mágia felsőfoka lehet, úgyhogy az érdeklődésem őszintén akadémiai: mindig vonzottak a mágia titkai. Még most is csábítanak a fekete mágia legsötétebb rejtélyei, még azok után is, ami történt velem. Csak nehezen szakítom el a szemem róla, hogy elkezdjek párt keresni.
 Nem tudom, hogy ki lenne a jó pár. A célom az, hogy mutassak egy keveset abból a többi diáknak, amit tanultam, nyilvánvalóan leszámítva a tiltott varázslatokat, ehhez azonban kéne egy olyan ellenfél, aki ellen kevésbé kell visszafognom magam, és aki akár le is győzhet. Rövid nézelődés után Minervához sétálok oda.
 – Lennél a párom?– tudom, hogy a griffendéles lány az évfolyamunk egyik legjobb párbajozója, akiből egy napon talán auror lesz. Valószínű jobb nálam valamivel, még azzal együtt is, hogy ő nem hágta át még azt a határt. Ez most még hátrány is lesz számomra: félek kicsit pálcát használni valaki ellen, akit nem akarok bántani. Öltem már embert félig-meddig véletlenül.
 Amennyiben a lány elfogadja a kihívásom, szembefordulok vele, és meghajolok a tradíciók szerint. Már sima bottal is tanultam ezeket a mozdulatokat, a hagyományokat, már akkor, amikor még előfordulhatott volna, hogy kviblivé válok. A Nottok számára mindig fontosak voltak ezek a tradíciók, amiket nem biztos, hogy tovább fogok adni. Lehet, hogy én leszek az utolsó ember, aki tudja, hogy illendő meghajolni a 14. századi párbajok előtt.
 Felemelem a pálcám, kiürítem a fejem, a környezetet, csak az ellenfelemre figyelek már. Legutoljára az engem letartóztató aurorral párbajoztam, de még mindig érzem azt a feszültséget, ami a levegőben vibrál: minden mozdulat, apró rezzenés, az ellenfél apró sóhajai elárulnak valamit. Amennyiben varázsigéket használ, még könnyebb megmondani, hogy mit fog csinálni. Én magam egy nonverbális kábítóbűbájjal indítom a párbajt, utána azonnal hátrébb lépek egyet, hogy felkészüljek a válaszcsapás hárítására.

Draco Malfoy

          Amint befejezem a bevezetőt, a párok máris rendeződni látszanak. Csupán néhány hely van, ahol közbe kell avatkoznom, mert tudom, hogy nem lenne fair a küzdelem. Büszkén nézek végig a diákokon, mikor meglátom az egyiket felém közeledni. Nem is számítottam másra, az édesapját is ismerem, és most a fiát tanítom, de Malfoy vajon mit szól ehhez? Valószínűleg semmit, mert az iskolakezdés óta sok idő telt el, és még nem kaptam baglyot tőle. Pedig őt ismerve nem rejtené véka alá a véleményét, még akár az Azkabanból sem.
          - Ahogy akarja, Mr. Malfoy.
          Nem kell megkérdeznem tőle, hogy a másolatommal akar-e esetleg, tudom, hogy azt méltatlannak tartaná, és nem is lenne megfelelő a számára. Nem adtam neki annyi energiát és erőt, hogy egy nyolcadévessel felvehesse a harcot. Őt inkább az alacsonyabb évfolyamosoknak készítettem. Keresek egy kis félreeső helyet, hogy elég nagy távolság legyen körülöttünk, majd belekezdek az előbb bemutatott szokásos protokollnak. Nem hiszem, hogy valaki, akinek lehetősége volt a Roxfort ostromában részt venni, vagy bármilyen formában a háborúban harcolni, az megvárta, amíg a párja meghajol előtte.
          - Akkor kezdjük, Mr. Malfoy.
          Felemelem a pálcám, és azonnal küldök felé egy Capitulatus-t, de nem a pálcájára célozva, hanem a testére, majd a nyomában egy Stupor-t. Ezek nem nehéz varázslatok, könnyű kivédeni őket még úgy is, hogy nem tudja, milyen átkok repülnek felé. Nem becsülöm alá, tudom, hogy vele szemben, akár sötét mágiával is találkozhatok, így minden azon múlik, hogy jól időzítek-e. Úgy gondolom, hogy ez az a két alapvető varázslat, ami minden párbajban legalább egyszer előkerül. Ahogy az ehhez kapcsolódó védekezés is, így mikor látom, hogy mozdul a pálcája, azonnal elmormolom a Protego-t. Látni, ahogy lepattan az átka a pajzsomról, de az azonnal darabokra is törik. Ennél sokkal erősebb védelemre lesz szükségem, mert a következőt már nem fogja tudni kivédeni.
          - Ha megkérdezhetem, van már tapasztalata párbajok terén? Ha jól tudom, Mr. Lockhart is tartott egyet évekkel ezelőtt. Esetleg annak résztvevője volt?
          Nem akarom elterelni a figyelmét, nincs ilyen dolgokra szükségem, csupán érdeklődöm. Kíváncsi vagyok, hogy mennyit fog bevallani belőle, mert hallottam hírét annak az esetnek. Úgy egészében véve az egész évnek a hírét, és nagyon megkönnyebbültem, mikor megtudtam, ennél csak jobb lehetek. Futólag volt szerencsém a könyveihez, de mind úgy fogtam fel, mint egy kalandregényt. A közelébe se érhetnek a Forest könyveknek. Ennek az elbambulásnak köszönhetően majdnem sikerül bekapnom a következő átkot, de egy utolsó pillanatban megidézett pajzs bűbájjal és egy félreugrásnak hála, elkerülöm. Nem éppen a legszebb megoldás, de egy párbajban minden eszköz megengedett.

Morgan

           Nem tudom, hogy eddig izgatott vagy bolond voltam a párbaj szakkör kihirdetése óta, de most eljött az idő, hogy arra az útra lépjek, ami a megfelelő teremhez visz. Tudom, hogy nem tökéletes a sötét varázslatok kivédése tudásom, és nem árt a gyakorlás sem, más tantárgyból sem, nem csak ebből. De ebből különösen. Nem árt felkészülni valamire, ami talán már a küszöbön van, de az is lehet, hogy sohasem fog bekövetkezni. Szerencsére nem elsőként lépek a terembe, de nem is utoljára, így könnyen el tudok vegyülni. Érdeklődve hallgatom a professzor úr mondandóját, kuncogok is egyet. Nem hiszem, hogy lenne olyan, aki eszetlenül beugrana két párbajozó fél közé.
          Éppen sikerül ezt kigondolnom, mikor felszólítanak. Azonnal lehervad az arcomról a mosoly, és mivel biztos vagyok benne, hogy a körülöttem állók hallották a nevetésemet, úgy érzem ez a büntetésem érte. Úgy érzem, hogy kicsúszik a talaj a lábam alól, ahogy közeledek az asztal felé. Elég robotosra is sikerül a mozgásom, a bólogatás is, és szintén ennek tudom be a véletlen varázslatot. Szerencsére nem történik nagyobb probléma, így botladozva ugyan, de visszaállok a helyemre. Közben folyamatosan a földet nézem, nehogy orra bukjak. Látom szerelmem is, de nem, ezt a párbajt most nem vele szeretném megvívni. De az lenne a legjobb, ha vele sohasem kéne semmilyen párbajt megvívnom. Igaz, hogy mostanában mintha már nehezebben találnánk egymásra, és kevesebb az időnk is, de még így is többet vagyunk együtt, mint a nyáron.
          A párválasztásra felhívó jelre kicsit megrezzenek. Kértem mindkét barátnőmet, hogy jöjjenek el, de ma valahogy egymással vannak inkább elfoglalva. Körülöttem gyorsan változnak a helyzetek, a diákok keverednek, én pedig nem akarok az utolsó lenni, akinek majd a tanárral vagy a klónjával kell gyakorolnia, ezért megfogom a mellettem elhaladó fiú kezét, ezzel megállásra késztetve.
          - Lennél a párom? – kérdezem fülig vörösödve, majd gyorsan elengedem. – Bocsánat, nem akarlak feltartani, ha van már párod.
          Félek, hogy az előbbi malőr az asztalon majd elriasztja tőlem, és sikerül kifognom egy felsőbbévest, de annyira nem zavar. Feltéve, ha elfogadja a felkérésem. Végül felderülök, mikor igent mond.
          - Köszi – kicsit bele is pirulok a megkönnyebbüléstől. – Bocsánat az előzőért, Alexis vagyok. A vezetéknevem pedig hallhattad már – mosolygok kínomban. – Kitalálom. Hatodéves vagy?
          Ötödéves nem lehet, majdnem ismerem Cael egész évfolyamát. De csak majdnem, mégis úgy gondolom, hogy ő nem közéjük tartozik. A hatodév pedig egy olyan tipp, ami akár lehetne a hetedév vagy a nyolcadév is.
          - Akkor kezdjük is el szerintem. És nehogy alábecsülj, mert kisebb vagyok – mosolyodom el.
          És most a kisebbet hagyom, hogy úgy értelmezze, ahogy akarja, de biztos vagyok benne, hogy rosszul fogja. Hátrálok néhány lépést, figyelek arra, hogy senki se essen kettőnk közé vagy szorosan a közelünkbe, nehogy véletlenül eltaláljunk mást, majd a szokásos alap protokolt követve, meghajolok. Tiéd az első kör.

[A gyakorlás sosem árt]

Frederik Thorin

   Amint meghallottam, hogy párbajszakkör lesz egyből tudtam, hogy itt a helyem. Szeretem az SVK órákat de nem érzem teljesen magaménak ezt a tantárgyat és egy kis gyakorlás sohasem árt különösen a múlt eseményei után, meg legalább elütöm valami értelmessel a szabadidőmet. Nem szerettem volna egyedül jönni, de nincs egy barátom sem aki szívesen elkísért volna, az egyiket nem érdekli ez a dolog, a többinek meg nincs ideje, ma is azt érzem, hogy teljesen egyedül vagyok itt a Roxfortban.
    Szerencsére most nem késtem el, de nem is én vagyok az első. Az egyik sarokba meghúzódva hallgatom Mr. Fawcett mondandóját, a szememmel pedig végig mérem, hogy kik vannak még itt. Nagy mosollyal fogadom, hogy Frederik is eljött, gondolhattam volna, hogy itt lesz, ha jól emlékszem a múltkor azt mondta, hogy szereti a SVK-t.
Nem indulok el magamnak párt keresni, nyugodtan álok tovább a sarokba és várom, hogy valaki odajöjjön hozzám, én nem fogadok el nemleges választ, így jobbnak látom ha más jön oda és ha nem tetszik akkor én nyugodt szívvel visszautasítom.
    Kissé megijedek amikor megszólít egy hang, nehéz lenne nem felismerni, hogy kié ez a mély de mégis kedves és különleges hang.
   - M-miri! Hát te?! - kérdezi kissé meglepetten Frederik.
    Hát nem igazán tudom mit válaszoljak, én sem tudom már pontosan, hogy miért is jöttem ide. Unaloműzés céljából vagy tényleg többet akarok tudni erről az egészről és gyakorolni szeretnék, hogy felkészült legyek abban az esetben ha megint felerősödne az ellenség, mert én tudom, hogy nincs még vége, nem élhetünk nyugodtan, tudom, hogy van még kitől félnünk és tudom, hogy nem lesz sokáig ilyen csend és béke és ha újra megismétlődne az egész háború akkor megakarom védeni azokat az embereket akik fontosak nekem, mert félek, hogy nem élném túl ha elveszítenék még egy olyan embert aki fontos nekem.
    Végül csak ennyit válaszolok:
   - A  gyakorlás sosem árt
    Magabiztosan mosolygok és már nyitom is a számat, hogy megkérdezzem, hogy lenne-e a párom, de ő megelőz. Kissé furcsa lesz azzal az emberrel párbajozni akit szeretek, de ő nem tudhat az érzéseimről addig amíg nem tudom biztosan, hogy ő is azt érzi-e amit én.
   - Természetesen leszek a párod - bólintok és elhelyezkedem.
    Megvárom, hogy ő is elhelyezkedjen, aztán meghajlok és rászegezem a pálcámat, magabiztosan küldök felé egy Stuport.

s á r k á n y o k  t á n c a

yallah yallah, Roman

        - Ez annyira izgalmas...! De most ugye nem fogod meggyújtani, ha megátkoz? Bár tudod, mit? Mégis szeretném látni...!
Natalie úgy tűnik, teljesen és tökéletesen kifejlesztette magában az ignoranciát mindennemű tapintat felé, vagy csak nekem tartogatja ezt a kivételes kegyet? Úgy állok ott mellette tíz percre, mint aki modellt ül egy különösen részletgazdag portréhoz, de ő mondja, és mondja és mondja... Talán az sem zavarná meg benne, ha közben kiderülne, hogy ez már csak a holttestem? Mostanában gyakoriak nálam a bizarr asszociációk, az amúgy is morbid étvágyát bőven táplálja a közelgő Karácsony, és csak azért nem szólok rá a szószátyárra, mert egy kicsit elvonja a figyelmem az egyébként lényeges problémáimról. Hogy ez éppen a rég várt párbajszakkör közben történik, lényegében teljesen mindegy, körülöttünk úgyis rengetegen pilláznak a tanerőre és a segédre, akinek annyira örülök, mint Natalie szokott, ha megint szakít vele az aktuális élete szerelme. Ennek megfelelő az arckifejezésem is, ami csak koronázza a soványságom és a sápadtságom, egyszóval tényleg lehengerlően vonzó lehetek, nem is kell elővennem a pálcámat, elég csak fenyegetően mosolyognom, és garantáltan használható vagyok tömegoszlatóként..
       - ... és akkor megcsókolt! És véletlenül sem lett belőle cserbenhagyásos gázolás. - zárja a monológját, aminek a fonalát rég elvesztettem - Amúgy nem téged akart felszólítani az előbb? Csak aztán Dullahant hívta ki.
       - Hát hogyne, biztosan azon gondolkozott, hogy nevezzük el a leendő négy gyermekünk kóbor cicáját, akit egy tengerparti házikóban nevelünk fel. - nézek rá egy cinikus mosollyal - Inkább meséld tovább azt a randit.
       - De hát már elmeséltem...! Ejnye, Minerva, hát hová tévedt el szép szemed világa...? Elismerem, hogy Fawcett jól néz ki, de azért vannak ám kötelességek is a világon..
Az a szerencséje, hogy elneveti magát, mert különben nyilván a nyakunkba szakadna a plafon csontvázastul, tetőszerkezetestől - fájdalmasan pislogok a mellettünk álló Dakotára, hátha majd szolgál valami frappáns replikával, vagy szimplán egy együttérző mimikával, főleg mivel eredetileg vele kezdtem beszélgetni, mielőtt Natalie szükségét nem érezte annak, hogy megossza velünk a legutóbbi, most bölcsen hugrabugos fiúval történt pásztoróráját, de Hagen rögtön meghiúsítja a reményeimet. Mire visszafordulok, másik barátnőm már repül is lelkesen a lovagja karjaiba, és gyanítom, ők a mai párbajt a nyelvükkel fogják megvívni... Csodálatos, mindig mondom, hogy ez a lány egy amatőr fül-orr gégész, mikor Roman szolgáltat hirtelen társaságot.
       - Te aztán értesz a 'roman'tikához, de azért egy vacsora, vagy valami.. - jegyzem meg, aztán elmosolyodom, és félre is állok vele - Ez legalább olyan rossz volt, mint Prescott humora, elnézését. Persze, rég láttalak már párbajozni.
Direkt nem teszem hozzá, hogy akkoriban még nem erősítette a halálfalók nemes táborát, mert az nem keveset ártana a hangulatnak - tudom, hogy újabban mindenki hihetetlenül megértőnek bizonyul az ilyen jellegű bűnökkel szemben, mert a gyűlölet új tárgya a külföldiek, de engem nem ez befolyásolt már akkor sem, amikor leültem beszélgetni a mardekáros fiúval. Az utóbbi egy év nem kedvezett a bárminemű kapcsolatnak köztünk, és eredetileg talán nem egy párbajt választottam volna ennek megfordítására, de egyikünk sem hagyományos pályát ír le, hát miért ne..?
        - Ne fogd vissza magad, én sem fogom. - követem a példáját a szokásokat illetően, ezekből az én nevelésembe is jutott bőven, és sehol máshol nincs értelme használni őket - Ad Finem Fidelis.
Á, már látom, mivel próbálkozol... ügyes, kifejezetten ügyes, de nem te vagy az egyetlen, aki hamar elsajátította a hangtalanul varázslás művészetét - épp csak sikerül kivédenem az átkod, de hajszálak választottak el, úgyhogy egy mosollyal jelzem, hogy kiélvezheted a kezdés örömét, teljesen a tiéd. Azt sosem állítottam, hogy a legtisztább erkölcsű lovag lennék, a mosolyomat én magam követem néhány gyors és széles lépéssel, és kartávolságból az arcodba villantom a non-verbálisan megidézett lumos maxima-t, majd a közvetlenül a talárodra célzott ferrum aureus koktélját, és igyekszem lebukni, ha vakon a fejem magasságába céloznál - ez persze nem jelenti, hogy meg is úszom minden megtorlás nélkül, de már érzem, hogy jól fogunk szórakozni, még ha nem is éppen finoman.

Hagen Romanovna

Egyszer tudom, hogy a fejemet fogom elveszíteni, és pont az fogja nekem megtenni ezt a szívességet, akitől a legkevésbé és mégis a leginkább számítok rá. Willow világosan a tudtomra adta, hogy mikorra kell megjelennem az iskolában, de a külföldi kiküldetésem kicsit jobban elhúzódott, mint ahogy arra először számítottam. Oké, nem csak maga a feladat volt az, ami miatt kések, úgy gondoltam, ha már így alakult, akkor megpróbálok Elsa nyomára akadni. Legutóbb mikor találkoztunk, nem volt hajlandó elárulni, hogy mégis hova megy, és hiába próbáltam meg felvenni vele a kapcsolatot, az összes bagoly, amit küldtem, olvasatlanul hozta vissza a leveleimet. Nem tudom az okát, és ez nagyon zavar.

Belenézek a barátomtól levélbe, még egyszer ellenőrzöm a helyet, ahova mennem kell, majd berobogok a nagyterembe, ahol persze nincs senki csak néhány kóborló diák, aki talán tanulni akar. Miután megérdeklődöm valakitől, hogy mégis merre kéne tovább mennem, elnézést kérek a zavarásért, és már rohanok is a kérdéses terembe. Nagy belépőre számítok, hiszen legalább fél órával a kezdés után érkezem, de arra, ami fogad nem igazán vagyok felkészülve.

A diákok szépen párosával vannak rendeződve. Ki bátrabban, ki kicsit félénkebben, de mindenki szorgalmasan gyakorol, még barátom is. Elmosolyodom a látottakon, nem gondoltam, hogy majd neki lesz pont erre szüksége. Pont ezen okokból nem is lepődök meg, hogy elsőre talán fel se tűnik a megjelenésem több embernek, látom az arcukon mennyire koncentrálnak, nekem pedig jól esik kicsit figyelni Willow-t a munkája közben. Láttam már szakácsként, unalmas aktahegyek tologatása közben, vagy éppen a főparancsnokságon lótifutiként. Tény, hogy úgy gondolom, ez a munka áll neki a legjobban, és ez az, amiben talán megtalálhatja azt, amit egész eddigi életében üldözött.

- Mikor jöttél? – lép hozzám, kezet rázunk, majd az osztálya felé fordul. - Kedves diákok! Ő itt Kean Rowle, egy auror, aki volt olyan kedves és felajánlotta a segítségét a mai gyakorláson. Immár nem csak engem lehet felhasználni a kísérleteikhez, hanem őt is.
Jól szórakozik, ezt nem is tudná letagadni, de jelenleg az én bőrömmel játszik. Nem hiszem, hogy olyan nagy bántódása esne itt bárkinek is, de azért jobb az óvatosság. Miközben barátom beszélt kiszúrtam magamnak Minervát is, és valami furcsa vibrálás volt kettejük között, de nem az, mint Roxmortsban néhány hete. Látom lesz majd miről beszélgetnünk az óra után, mert remélem, nem gondolja, hogy simán kisétálok az iskola kapuján anélkül, hogy bármilyen szívességet kértem volna.
- Valóban, ha valakinek kedve van hozzá, hogy egy aurorral mérje össze a tudását, akkor állok rendelkezésére bárkinek.
Elsétálunk a diákok között, igyekszem felmérni a terepet, mikor egy váratlan esemény történik. Az egyik diák elméjében azt látom, ahogy a nyáron a három főbenjáró átkot próbálja meg elsajátítani, amiből az egyiket sikerrel hajtotta végre. Nem nehéz belelátnom a fejébe, nem is nagyon kell mélyre mennem, pont olyan érzés, mint kés a vajon. Ez viszont nem tart sokáig, mert barátom észreveszi, hogy kiszúrtam a vörös hajú fiút.
- Róla már meséltem, emlékszel a Szellemszállásos bulira? Ő volt az értelmi szerzője.
Végignézek barátomon, és már tudom, hogy később bőven lesz még dolgom. Minek kell egy ilyen fiatal fiúnak elsajátítani ezeket az átkokat, főleg úgy, hogy nem is a hazánk szülöttei? Mielőtt azonban jobban belefeledkezhetnék ebbe az érdekességbe, séta közben Willow mutat nekem egy másik emléket.
- Rendben, ha akarod, akkor utánanézhetek a dolognak, de kérlek, addig se csinálj semmi ostobaságot, rendben? Az a nő veszélyes, nem a te súlycsoportod.
Még egyszer ránézek a vörös hajú fiúra, aztán odamegyek a terem elejébe, hogy megvárjam, tényleg lesz-e kedve valakinek kihívnia egy körre, de addig is, bőven van kivel lefoglalnom magam. Mindent tudni akarok Hagen Romanovnáról.

Nem is tart sokáig, hogy elkezdjem az ismerkedést vele. Mintha ő is érezné, hogy mennyire kíváncsi vagyok rá, mikor végez a párbajjal, amivel éppen el volt foglalva, máris közeledik felém. Biztos vagyok benne, hogy felém, és nem a mellettem álló Willow klón felé. Nem tudom megmagyarázni, de felcsigáz a lehetőség, szó szerint izgatottá tesz. Ha valaki ilyen korban képes elsajátítani a halálos átkot, akkor nem szabad félvállról venni, és ez egy olyan párbajt vetít előre, amiben régen volt már részem. Nem várom meg, amíg ideér, odalépek hozzá.
- Örömömre szolgál, hogy a partnered lehetek.
Elmosolyodom, lesz, ami elterelje a figyelmét, és így még többet megtudhatok róla. Már szedem is össze az akta darabjait róla. Felveszem a kezdő pozíciót, meghajolok, majd nem fogom vissza magam, azonnal egy Confringoval indítok. Mögülem hallom még Willow rosszallását, és figyelmeztetését, hogy ne essek túlzásba, de ez most egy próba, és kíváncsi vagyok, átmegy-e a fiatal tehetség.

A végzős lány nem bizonyult akkora kihívásnak, a kis gyakorlás azonban mindkettőnket segítette kicsit. Amikor legutóbb pálcát fogtam a kezemben azért, hogy átkokat és rontásokat gyakoroljak, még a roxfortos életemre, valamint a Nagyobb Jó céljainak elérésére képeztek ki. Semmit sem utáltam jobban, mint amikor a főbenjáró átkokat erőltették ránk. Való igaz, elég agresszív tudok lenni, ha Lilit vagy engem fenyegetnek, de általában mindig igyekszem elérni azt, hogy maradandó kárt ne okozzak. Legfeljebb fájdalmasat.
Gondolataimból az auror érkezése szakít ki. Ez az iskola vagy mi úgy tűnik, mindig tele van újabb és újabb meglepetésekkel. A legtöbb tanár tökéletesen alkalmatlan feladatára, s mindeddig a Minisztérium sem tudott nekünk ártani. Hiszen nem is tudják, hogy ott vagyunk közöttük. Néhány hónappal ezelőtt már volt egy szívélyes beszélgetésem egyikükkel, de láthatóan azóta sem tudtak lekopni a témámról. Nincsenek illúzióim, biztos vagyok benne, hogy kapcsolatban áll Tillel. Ami ellen nem tehetek semmit persze. De azt be tudom bizonyítani számukra, hogy legyenek ők akárkik, nem félek tőlük. Nincs miért tartanom tőlük.
Fawcett professzor klónjai nem voltak elég érdekesek ahhoz, hogy velük mérjem össze a tudásom, erre valószínű, bármikor lehetőségem lenne. Azon kevesek egyike közé tartozik a tanári karból, akiket még érdekel a diákok jóléte. Az auror, aki néhány pillanatig nyilvánvalóan engem néz, már annál inkább kiváló választásnak tűnik. Pálcám leeresztem jobb kezemben, kiropogtatom a vállaim, majd a hátam mögött összekulcsolom a kezeimet, és kihúzott mellkassal sétálok oda hozzá. Hallottam a családjáról, és az általuk elkövetett bűnökről a háború alatt, de ostobaság lenne tőlem, épp tőlem erre alapoznom meglátásomat róla. Kiképzésem jelentős és rémunalmas része volt legalább az alapvető dolgokat megtanulnom a fontosabb, aranyvérű családokról. Bár mindeddig még nem láttam sok hasznát annak, hogy tudom, a Malfoyok egyébként mivel foglalkoznak.
Még megszólalni és üdvözölni sincs időm az aurort. Amint felveszi a szemkontaktust velem, mintha tudná, éppen mire is készülök. Biccentek egyet, önmagamhoz képest egész visszafogott vagyok, bár mindennek inkább az az alkalom az oka, amikor sikerült végre megértenem, mit kell tennem ahhoz, hogy elérjem a céljaimat.
- Romanovna, Hagen. – mutatkozok be számára, bár tisztában vagyok azzal, hogy már tudja a nevem. Pozícióba helyezkedem, pálcámat előrántom hátam mögül, és egy meghajlással kezdem a párbajt. Ismerem a szabályokat, ez nem egy vérre menő harc, valójában pedig ő sem akar majd ártani nekem, még akkor sem, ha rühelli a képem.
Egy röpke pillanatom van elgondolkozni azon, hogy védőbűbájjal, vagy kitéréssel próbáljak meg védekezni. Pálcám, mely jelenleg a karom meghosszabbításaként működik, már ösztönösen emelkedik a levegőbe, hogy egy egyszerű, íves mozdulatot rójak le vele.
- Protego Totalum. – próbálkozom a védekezéssel, pupilláim azonban kicsit kikerekednek, amikor észlelem, milyen átokkal indított partnerem. Tehát nem néz gyereknek. Mindig is ezt akartam. Remek.
A védőbűbáj talán így sem bizonyul egész jónak, egy confringo esetén ennél erősebbre lehet szükség. Arra azonban éppen elég lehet, hogy a nagyját visszafogja. Hátrateszem az egyik lábamat, pálcámat pedig megemelem, és hasonlóan hozzá egy robbantó átokkal próbálkozom. A bombarda maxima varázsigét megelőzően azonban nem Keanre mutatok a pálcámmal, hanem felfelé – a felfüggesztett csontvázzal. Bízom benne, eléggé megzavarja, és elterelheti a figyelmét ahhoz, hogy időm legyen egy lefegyverző átokhoz.

[– Rendben, nem fogom.]

Minerva

 

Elmosolyodom a nevemet ért szóviccen, amire egyáltalán nem reagálok negatívan. Minervát a barátomnak érzem, úgyhogy nem gondolom azt, hogy ne engedhetne meg magának egy-egy ártatlan viccet. Furcsa amúgy is, hogy bárki viccelődik még velem. Néha még mindig azt hiszem, hogy a börtönben vagyok, megőrültem, és elképzeltem az életem folytatását.
 – Rendben, nem fogom.– miközben meghajolok, azért végiggondolom, hogy mégis vissza kell fognom magam. Még mindig képes vagyok főbenjáró átkokat használni, amiket értelemszerűen mellőzni fogok, és egészen más egy harc, ha nem akarod komolyan bántani az ellenfeled. Amikor az ellenfél elpusztítása a cél, máshogy harcolsz, mintha játszol egy iskolai szakkörön.
 – Anima ex Auro– csendben felemelem a pálcámat, és miután teszek egy gyenge puhatoló lépést, felkészülök az első válaszcsapásra. Mindig szerettem úgy harcolni, hogy átengedem az ellenfélnek a kezdeményezést az elején, és rájövök, hogy harcol, mik az erősségei, és hol vannak fehér foltok a tudásában, mert mindenkinek vannak fehér foltok a tudásában. Ez alól még Dumbledore és Voldemort sem volt kivétel, előbbi nem tudta, hogy kiben bízhat, utóbbi pedig nem tudott szeretni. Az én fehér foltom, hogy félek tőle, hogy újra megteszem, és azzal végleg megtagadok mindent, ami fontos nekem, ezért nem tudok komolyan ártani másoknak. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet Minerváé.
 Amikor Minerva mozdul, ösztönösen létrehozok magam elé egy pajzsot, de az nem véd meg a fénytől, ami elvakít egy pillanatra, éppen elég időre hozzá, hogy az ellenfelem következő átka is betaláljon. Amikor meglendítem a karom, az kemény, ellenálló felületnek ütközik, én pedig néhány másodpercig küszködök az egyensúlyom megtartásáért, ami a hirtelen nehézzé váló talárban a legkevésbé sem könnyű.
 Lendítem a pálcám a griffendéles lány felé, a Desiertorum Impetus varázsigét mondom el magamban, és miközben a homokfelhő elhagyja a pálcámat, még van időm hozzá, hogy kicsit visszaszoktassam a szemem a teremhez. Csak egy kis időt nyertem így, amit arra használok, hogy felemelt pálcámból vízsugarat lőjek felé a magamban elsuttogott Aqua Eructo ige segítségével. Furcsa a gondolat, hogy amikor utoljára használtam ezt a varázslatot, a Roxfort ostrom alatt állt, és én behatolóként voltam itt, nem diákként. Gyakran használtam ezt a varázslatot párbajokban, remekül kombinálható például a homokkal vagy a jéggel, de valószínű, hogy most már örökké annak a lánynak a rémült arca fog a fejemben járni, ha használom a varázslatot.
 Néhány másodperc után megszüntetem a vízsugarat, ami remélhetőleg beborította az ellenfelem sárral, és így elég időt nyerek hozzá, hogy kimondjam a taláromra az ellenátkot, amit ezúttal fennhangon mondok. Nem voltam soha kifejezetten mozgékony, ebben a tekintetben ellenfelem, aki sportoló, bizonyára jóval megelőz, de ha semmi kitérési lehetőséget nem hagyok magamnak, akkor biztos, hogy gyorsan befejeződik a párbaj. Ezt még Ravena tanította nekem.
 Felemelem a pálcám, de ezúttal támadólag szegezem az ellenfelem felé. Ez nem játék, tudja ő is, hogy mindketten veszélyesek vagyunk, ha nem akadályoznának meg benne, valószínű ezt az egész termet képesek lennénk a földdel egyenlővé tenni néhány másodperc alatt. Mi nem vagyunk gyerekek már, a gondolataink nem az ellenfél legyőzése körül járnak, inkább arra figyelünk, hogy nehogy túl messzire menjünk.

s á r k á n y o k  t á n c a

yallah yallah, Roman

        Ki is volt Roman Nott, mielőtt áldozatául esett Raquel bájainak...? Emlékszem, már azelőtt tudtam, ki ő, hogy leszálltunk volna a vonatról: aranyvérűéknél az ilyesmit közvetlenül a szoptatás után sajátítja el az ember, már amennyiben szeretne megtanulni járni is, lehetőleg mindkét lábával és sértetlenül. Anyám tett néhány megjegyzést még a peronon arra nézve, hogy némiképp javíthatom a várható élettartamom, ha leülök mellé és sikerül megkedveltetnem magam vele, de végül egészen máshogy alakult, és nem is hiszem, hogy Roman különösebben bánná a történet alakulását a jelenben.. főleg, mert fegyverré változtattam a talárját. Nem a legudvariasabb kezdeményezés...
        Nem állok túl messze tőle, mikor visszatámad, és ez ellen a bármilyen felvett testhelyzet nem segít - a dinamikus párbajok is bőven orvosolhatóan nagy hatótávú átkokkal és itt hoppanálni sem adódik lehetőség, így a gyors helyváltoztatás nem nekem dolgozik. Épp kinyitom a számat, mikor egy jó adag sivatagi ölelés fúrja bele magát, úgyhogy muszáj a karomat az arcom elé kapnom, ha nem akarok repetázni is belőle, bár azért némán elmormolok néhány válogatott káromkodást, amiért ilyen ostoba módon sétáltam rá. Már majdnem le is hasaltam, mikor a vízsugár is eltalál, és az arcomra fröccsenő hullámok kísértetiesen emlékeztetnek valamire.. a víz alá nyomott fuldoklásra. Felrántom a pálcás karomat, és teljes kétségbeesésből némán üvöltök a fiúra: -' Flagellii!' - aztán megismétlem, újra és újra.. egyelőre nem is látom, őt találom-e el, vagy vakon vágok bele a levegőbe.
       Ha nem épp a túlélési ösztöneim irányítanának, elismerhetném, hogy Roman ügyes, kifejezetten kreatív az elemek használatában és igazi kihívás: de erről van szó. Mi már nem tudjuk visszafogni magunkat, talán nem is akarjuk, és Willow előzetes figyelmeztetése sovány kis sikolynak tűnik az indulatainkkal szemben. Mintha lepkehálóval akarnánk befogni a hurrikánt.. Érzem, hogy nevetnem kell annak ellenére, hogy mennyire megijedtem, de ez nem akadályoz meg abban, hogy még néhány ostorcsapást mérjek ki rá, egyre hosszabbakat és kegyetlenebbeket, az élvezetét pedig az sem csapja el, hogy nem is tudom, sikeres-e.. Már kuncogok is, félresöpröm az arcomból a sáros tincseket, és kiegyenesedem - mondta, hogy ne fogd vissza magad, mert én sem fogom.
       - Buona Notte.. - mosolygok a rám szegezett pálcára, és lendítem is a sajátom, mert az udvariassága hátrány, mert azt könnyű félrelökni, és mert tudom, hogy ő is képes egészen udvariatlan lenni.. látni akarom! - 'Finis Captivo'! És most várok.. várok, amíg eltalálom a bokád, mert lövést nem szoktam elhibázni - látni akarom, hogy sápad el az arcodon a felismerés.
 

[Első évfolyam:]

Sötét Varázslatok Kivédése
Év végi próbateszt

          Eljött hát az idő, ami nem csak a diákoknak fontos, hanem nekem is. Az év végi vizsgák előtt egy utolsó megmérettetés, ami szépen megmutatja, mennyire voltam hatékony és mennyire sikerült átadnom azt a tudást, amit mindig is szerettem volna. Nagyjából mindenkiről tudom, hogyan fog teljesíteni, de remélem fognak néhány meglepetést okozni. Tudom, hogy sokakban több potencia van, mint amennyit az órákon megmutattak nekem.
          A sárkánycsontvázas terem pont elég nagy ahhoz, hogy mindenki megfelelő távolságra legyen egymástól. Igaz, ezt másmilyen módon is el tudtam volna kerülni, a gyakorlat azonban ezt követelte meg, így egyszerűbb. Minden óra előtt már odakészítem a pennákat az asztalra, nem akarom, hogy valakinek is megforduljon a csalás a fejében. Nem azért mert nagyon ellenemre lenne, ha valaki megpróbálkozna vele, inkább azért, mert azt szeretném, ha mindenki a saját képességeinek megfelelő visszajelzést kapna.
         A lények is bevetésre készen állnak, már csak a diákokra van szükség, hogy megmutassák magukat. Az asztal mögött ülök, mikor szép sorjában megérkeznek, majd a csengetést jelző időpontban pedig odareptetem a pergameneket mindenki elé fejjel lefelé.
          - Üdvözlök mindenkit. Akkor elérkezett az utolsó megmérettetés ideje az év végi vizsgák előtt. Remélem, mindenki legjobb tudásának megfelelően fog majd teljesíteni.
          Felállok az asztaltól, majd azt megkerülve megállok a diákjaim előtt. Van olyan, aki kihívásként tekint erre a vizsgára, van olyan, aki retteg tőle. Ezt bárki megmondhatja, aki végignéz rajtuk. Sóhajtok egyet, majd elmosolyodom, leginkább bátorításként.
          - Fél órájuk van megírni a tesztet, utána még egy óra a gyakorlati részre, amit egyesével fognak végrehajtani. A gyakorlati rész több dolog lehet, így elkerülhető, hogy bárki súgjon a társának. Ami azt illeti, szeretnék megkérni mindenkit, hogy miután a gyakorlati résszel végzett, hagyja el a folyosót. A sorrendet nem szabom meg, ezt önök döntsék el egymás között.
          Egy fél órára beállított homokórát varázsolok az asztalom szélére, mikor az megfordul kezdhetik is a dolgozat írását.

Kérdések:

Első évfolyam:
1. Melyik lény jellemzője:
Emberszabású, testét sűrű fekete szőrzet borítja valamint plusz két karja és lába van. Szárnya vastag, ívelt és fényes, bogárszárnyhoz hasonló. Észak-Európában és Amerika hűvösebb éghajlatú vidékein található.
2. Milyen hatása van a Sóbálvány átoknak? Mi a varázsige, amivel megidézhető.

Második évfolyam:
1. Ismertesse a lefegyverző varázsige hatásait, és a megidézésének igéjét, módját!
2. Írjon le mindent a Pixikről. Kinézetük, besorolásuk, jellemzésük, fellelhetésük, és hatástalanításának módja.

Harmadik évfolyam:
1. Írjon le mindent, ami a Comiculissimus bűbájjal kapcsolatban eszébe jut.
2. Spretrello corruptela. Melyik varázslat igéje és mi a hatása?

Negyedik évfolyam:
1. Jellemezze a rőtsipkásokat.
2. Melyik varázslat leírása?
Megtisztítja a célszemély előtt az utat. Ha a célpont egy személy, akkor pár másodpercre elkábítja.

Ötödik évfolyam:
1. Mi a lábbilincselő átok megidézésének módja? Meg lehet-e szüntetni a hatását és ha igen, akkor mi a módja?
2. Soroljon fel olyan bűbájokat és átkokat, amiknek altató/kábító hatásuk van. Az egyiknek mutassa is be a hatását, illetve megszüntetésének módját.

Hatodik évfolyam:
1. Írjon le mindent az Inferiusokkal kapcsolatban. Megjelenésük, létrehozásuk, védekezés ellenük.
2. Melyik varázslat jellemzője:
Védőkör bűbáj. Kb. négy ember köré emel egy védőpajzs burát, mely leghosszabb esetben is csak pár másodpercig tart ki. Milyen védekező varázslatot ismer még?

Hetedik, nyolcadik évfolyam:
1. Jellemezze a vérfarkasokat. Besorolás, kinézet, előfordulás szerint. Térjen ki a védekezésre ellenük, illetve a bűbájtani kutatások eredményeire.
2. Mutassa be a főbenjáró átkokat. Ismertesse a hatásukat, megidézésük módját és az esetleges védekezési lehetőséget ellenük.

          Amíg sercegnek a pennák, én megnézem a korábbi dolgozatokat, legalább átfutom őket. Mikor azzal végzek végignézek a diákokon. Némelyikükön megidőzik kicsit a tekintetem, látom rajtuk mennyire keményen dolgoznak és ez jó érzéssel tölt el. Főleg annak tudatában, hogy ez az év sem volt valami könnyű senkinek sem. Nem tudom, lesz-e ebben az iskolában valaha egy nyugodt tanév. Egy olyan, mikor a legnagyobb izgalmat a házi kviddics kupa megnyerése okozná, a legnagyobb felfordulást pedig egy rosszalkodó diák.
          Lassan közeledik a fél óra letelte. A pennák még mindig sercegnek, bár már egyre kevesebb helyen. Azok, akik tudtak valamit, már végeztek, akik pedig nem, azért végeztek. Tudom, milyen az, mikor ott van a nyelved hegyén a válasz, és valahogy mégsem vagy képes arra, hogy helyesen és jól megfogalmazd.
          - Öt perc van vissza a végéig – szólalok meg, és fel is állok a helyemről.
          Ideje lenne körbenézni, hogy nagyjából mire számíthatok. Van néhány meglepetés, már ami a szövegek mennyiségét illeti, megint másoknál viszont pont azt kapom, amire számítottam. Lehetséges lenne, hogy ilyen jól betippeljek mindenkit az órán nyújtott teljesítménye alapján? Nem, ez csak a látszat, van még itt egy ismeretlen tényező. Az pedig a minőség, ami a sok vagy éppen kevés szöveg mögött rejlik.
          - Kérek mindenkit, hogy tegye le a pennát, és vigye ki az asztalomhoz a dolgozatát. Ezután fáradjanak ki, és várjanak addig, amíg nem szólok ismét. Köszönöm.
          A diákok lassan az asztalom felé indulnak, utána pedig ki a teremből. Gyorsan a fal mellé tolom az asztalokat, majd négy-öt dobozt készítek ki, attól függően, hogy melyik évfolyammal van órám. Mikor mindennel kész vagyok, akkor kimegyek a terem elé, és megismétlem magam a biztonság kedvéért.
          - A gyakorlati rész most kezdődik. Néhány letakart doboz vár magukra benn, ezekben különböző lények vannak. Csak olyanok, amik az órai tananyag részét képezték, és tudomásom van róla, hogy korábban előkerült már valamelyik elődömnél. A feladat annyi lenne, hogy ismerje fel és ártalmatlanítsa. Természetesen lehetőség van a gyakorlati rész kihagyására is, de mint mondtam, ez beleszámít mindenkinek az év végi jegyébe. Az értékelést a jövő heti órán fogjuk megbeszélni az irodámban.
          Visszalépek a terembe remélem, a nyomomban sorban következnek majd a diákok is. A pálcámat kéz távolságban tartom, ha valakinek esetleg szüksége lenne segítségre, akkor megtehessem, de szerencsére a többség sikeresen veszi ezt az akadályt. A hét minden napját nagyon hosszúnak érzem, de a végére legalább sok minden kiderül majd a számomra, és ez minden izzadságcseppet megér.

A válaszokat lehet ide írni önmagában, illetve reagba foglalva, ez nincs megszabva. Minden diák az adott évfolyamának megadott kérdéseket válaszolja meg, ezekre +10 pont jár. Játékon kívül plusz pontért elfogadom az összes kérdésre adott jó választ. Ezek a válaszok +5 pontot érnek kérdésenként. A válaszadási határidő irl május 6, utána egy értékelő reag következik és lezárom a játékot. Ha bármilyen kérdés felmerülne, akkor keressetek bátran pm-ben.
A gyakorlat során előkerülő lények:
1-2 évfolyam: Doxy és Pixi
3-5 évfolyam: Mumus, Doxy, Pixi
6-8 évfolyam: Kappa, Mumus, Doxy, Pixi
Szabadon választható, hogy melyik diák, melyik lénnyel találkozik össze a gyakorlati rész során.

[Első évfolyam:]

Sötét Varázslatok Kivédése
Év végi próbateszt

Már izgatottan vártam, hogy végre megírjam ezt a rendkívül izgalmasnak tűnő vizsgát. Ismétlés képpen átfutottam még a könyveimet, de nem csalódtam magamban, szinte mindenre egészen jól emlékeztem. Már időben a terem elé sietek, mint általában, de teljesen magabiztos vagyok, nem úgy, mint egyesek, akik még most próbálják bemagolni a könyveink tartalmát. A padokba ülve eléggé el vagyunk különítve, ami számomra eléggé meggyugtató, mert legalább nem fogják lelesni rólam a válaszokat, azok, akik nem igazán szoktak tanulni. Fawcett professzor ismertetője után, még izgatottabb leszek, mert kíváncsivá tesz a gyakorlati rész. Megfordítom a papírt és az első kérdést olvasva, legszívesebben csak nevetnék. Ezt a kérdést pont nekem találták ki, ennél könnyebbet nem is kérdezhettek volna. Villámgyorsan rá is firkantom a válaszom a lapra, majd rögtön a következő kérdésre térek. Ez egy kicsit trükkösebb is lehetne, ha nem ez lenne az egyik varázslat amit a legjobban ismerik, tulajdonképpen azért ismerem ilyen jól, mert ez az egyetlen amivel rendesen meg tudom védeni magam, ha bajba kerülök. Kicsit elgondolkozok, hogy miként is fogalmazzam meg a hatását, majd azt is a papírra vetem. Ezután az órára pillantok és látszólag igazán hamar kész is lettem ezzel a kis dolgozattal. Türelmetlenül várom, hogy végre kivihessem a dolgozatom, de sajnos még utána is várnom kell kicsit a folyosón még egy újabb rövid ismertető után, elindultak befelé a diákok.  Eltelik egy kis idő mire én is sorra kerülök, mert én nem tolakodtam, mint a többi diáktársam, hogy bejussak a terembe.

Első évfolyam:
1. Doxy

2. Akit eltalál egy ilyen varázslat, annak kezei és lábai szorosan a teste mellé rándulnak, majd mozgásképtelenné válik és általában ezután el is dől az illető. Mindeközben viszont tud gondolkozni, tehát ez a varázslat, csak bizonyos részét bénítja meg az embernek. A varázsige: Petrificus Totalus.

Bent meg is pillantom a két dobozt és az egyikből óvatosan kiengedem a lényt. Amint kirepül onnan a kis, tündérhez hasonlító lény, egyből felkiálltok.
- Ó, egy doxy!
Nem lesz nehéz elintézni, hiszen szinte bármilyen átokra érzékenyek, csak jól kell célozni és vigyázni kell, hogy meg ne harapjon, mert a harapása mérgező. Jobb híján, egy egyszerű varázslattal próbálom meg hatástalanítani.
- Rictusempra!
Közben meg is célzom a kis, szőrős doxyt, reménykedve, hogy a varázslatom a kívánt eredményt fogja elérni. Ha esetleg ez nem működne, akkor megpróbálom egy másik varázslatot.
- Petrificus totalus!

Második évfolyam:
1.  A varázslat hatására az ellenfél kezéből kirepül a pálca vagy maga az ellenfél esik hátra. A varázsige: Capitulatus.

2. Besorolás: XXX
Leggyakoribb előfordulási helye, Anglia, Cornwall. Max 20cm, acélkék színű kis lények, melyek szárnyal nem rendelkeznek, de ennek ellenére mégis képesek a repülésre. Vékony, az emberek számára érthetetlen csacsogással kommunikálnak. Csintalan lények, szeretik az óvatlan varázslókat a fülüknél fogva fellógatni egy fára vagy egyéb magas helyekre. Elevenszülők. Hatástalanítani egy egyszerű Immobilus varázslattal érdemes, hiszen igencsak fürgék és, ha sokan vannak, akkor nehéz velük egyenként „végezni”. Egyszerűbb ártásokkal is hatástalaníthatók, de akár bármilyen eszközzel lecsaphatók, ha épp nem tudunk varázsolni.

Harmadik évfolyam:
1. Ezzel a varázslattal a mumust lehet olyanná változtatni, amit a varázsló nevetségesnek tart, de ez koncentrációt igényel.

2. Rémdenevér-rontás. A varázsló egy csapat agresszív denevért idéz meg, melyek megtámadják a célpontot.

Negyedik évfolyam:
1. Törpeszerű lények, melyek általában olyan helyek üregeiben élnek, ahol ember vért ontott. Ártásokkal vagy bűbájokkal könnyen elkergethetők, de a sötétben arra járó muglikra veszélyt jelenthetnek, mert megpróbálják agyonverni őket a lények.

2. Obstructo

Ötödik évfolyam:
1. Locomotor mortis. Finite Incantatem vagy egyszerű Finite bűbájokkal megszüntethető.

2. Obstructo, Relaxo, Stupor, Dormito
Stupor: Elkábítja a célpontot néhány percre, de Stimula bűbájjal felébreszthető az elkábult áldozat.

Hatodik évfolyam:
1. Az Inferiusok olyan holttestek, melyeket egy sörtét varázsló eszközként tud használni. A lények csak primitív feladatok elvégzésére képesek és nem tudnak gondolkodni csak az őket irányító varázsló utasítását követik. Mágiával nehéz megsebezni őket, mivel halottak, de félnek a melegtől és a fénytől, így tűzzel könnyen távol lehet őket tartani magunktól.

2. Circus Protegum.
Blundix, Protego maxima, Protego totalum, Protego

Hetedik, nyolcadik évfolyam:
1. Besorolás: XXXXX, A vérfarkosok egész hónapban normális emberi életet élnek és csak teliholdkor változnak át bestiává és kifejezetten emberre vadásznak. Varázslók és muglik egyaránt elkaphatják a kórt egy másik vérfarkas harapása által. A vérfarkas-kórnak még nincs ellenszere, de a bűbájtani kutatások lehetővé tették, hogy kiküszöböljük a kór tüneteit. (A Homorphus bűbáj használatával visszakényszeríthetjük a vérfarkast emberi bőrébe. Feltalálójának Gilderoy Lockhart nevezi magát, ezáltal nincs bizonyíték rá, hogy egyáltalán létezik-e ez a varázslat vagy, ha igen, akkor nem biztos, hogy a megfelelő módon működik.)

2. Mindegyik átok megidézéséhez nagy akaraterő és magas varázserő szükséges.
Imperio – Élőlényeket vonhatunk vele az irányításunk alá. Erős akarattal legyőzhető.
Crucio – Élőlények kínzására szolgáló átok, a legkegyetlenebb kínzó átok.
Avada Kedavra – A gyilkos átok, ami ellen nem lehet védekezni.