Bájital tanterem

v  ē  r  i  t  ā  s

báj & italtan

        Mindig vonzott a bájitalok világa: ebben bizonyultam a legjobbnak, ami azért nem teljesen mentes a sors keserű humorérzékétől, de az elsős énemnek valami kis nyugalmat kölcsönzött a tudat, hogy nem a végletekig kezdő minden témakörben. Arról ugyan szó sincs, hogy egyből tökéletesen sikerült mindent, de igazán nagy katasztrófákat sem fakasztottam soha az üstömből, ami ha nem is lendítette a házam reputációját semerre a néhai Piton előtt, rontani legalább nem rontott rajta - nem úgy Natalie, aki valamiért minden alkalommal megkísértette a sorsot a folyamatos csevegésével. Nem minden tanerő olyan elnéző, mint később Lumpsluck professzor lett, így azért elég gyakran repkedtek a pontlevonások, de még ez sem tudta leszoktatni a lányt a csiviteléstől, nem véletlenül nem foglal most mellettem helyet az alagsori terem sokat használt padjaiban. Még félig alszom ugyan, hosszúra nyúlt a küzdelem az ágyamért a macskával, ennek köszönhetően több a karomon a karmolás, mint egy véres ketrecharc túlélőjén, és a bágyadt szemeimet igyekszem azért ráncba szedve mereszteni az érkező tanárra.
        Oakley több, mint kellemes csalódás az új tanári kar mellett - lehet, hogy pont olyan képet vág általában, mint Maccavity, mikor konkvisztádori törekvései beteljesülnek és én mégis merészelem odébb tessékelni, de ettől még kétségtelenül ért a szakmájához. Nem zavar a rejtélyes laborköpenye, ami bizonyos suttogások szerint nem egy diáklány vagy diákfiú szemének nem való tárgyat rejteget alatta, sem a szabadságolt mosolya: nem ezektől lesznek az órái kompetensek vagy célravezetőek, és ha valahol nem szerencsés egy csillogó szociális készségekkel megáldott jellem szereplése, akkor az a bájitaltan, ahol amúgy is mindig borul és törik minden, lehetőleg a legrosszabb felállásban.
         Egy bólintással nyugtázom a köszönést, aztán megdörzsölöm a szemeimet, remélve hogy a hangom nem hiányzik annyira a kórusból, Oakley biztos kibírja a mai napot egy kissé rekedtre ásított szoprán nélkül is, meg aztán rögtön le is vezeti a jókedvét Raquelen. Csekély számú, ám lelkes társaságunk a szokásos felállásban képviselteti magát, itt-ott egy kiszúrható ásítással, mert a korai időpont nem mindenkinek garancia a szellemi frissességre is - többek között nekem főleg nem, így egy kis késleltetéssel értem meg, mit is szeretne tőlünk a bájitalok monologizáló mestere. Rögtön ezzel a lendülettel sikerül viszonoznom is a pillantását, amit egyesek prédára leső vadállatokéhoz hasonlítottak, de az elődje fenyegető karvalymozdulatainál messze sokkal jobb reakció ez.
        - Professzor úr..! - jelentkezem bele a nagy csendbe, amit reményeim szerint el is oszlatok - Melyik értelemben vett korlátokra gondolt? A felhasználás etikai vagy morális értemére, vagy a fizikaiakra? Csak mert utóbbiak tekintetében több módszer is létezik a semlegesítésre, ezért nem is tekinti a Wizengamot perdöntőnek.. Továbbá az alanya csak azt árulhatja el, amit igaznak hisz, többek között emiatt is alkalmatlan a büntetőjogban való alkalmazásra - maga a felülírhatósága pedig kijelöli a határait is a biológiai síkon.
        Elhallgatok és átadom a szót az utánam jövőnek, bár közben lázasan gondolkozom azokon a bizonyos blokkolókon.. többször is volt a kezemben a napokban az összefoglaló, de persze ki tudja, mikor döntött a légneművé válás mellett, és mondott búcsút a kezem ügyének. Aztán a hasznos és illendő információk helyett valami egészen más jut eszembe, ami egy pince folyosóján visszhangzott. Egy pillanatra a tenyerembe hajtom az arcom, és megpróbálom nem felidézni az esetet, mert a fenyegetés így is elég közeli ahhoz, hogy rémálmokkal ajándékozzon meg, nem kell a kedvenc óráim egyikét is elrontania.
         - Egyszer olvastam... egy olyan esetről, ahol az alany agyának egy része komoly traumát szenvedett, így az emlékei is sérültek. Rajta hajtottak végre egy kísérletet, hogy a szérummal kezelve milyen válaszokat ad. - csatlakozom vissza a vidám téma megvitatásához - Csak a harmadik kísérletnél derült ki, hogy végig hazudik, bár a saját szemszögéből nézve igazat mondott, csak sem a sorrendben, sem annak megkülönböztetésében, hogy kívülről érkezett vagy saját gondolatokat ad át, nem lehetett biztos a kísérletet végző. Az etikusság már más kérdés..

[- Nem kell ehhez fejsérülés, professzor úr.]

Éhség vs. bájitaltan

Elég kialvatlanságtól szemem alá árnyékot vetítő ábrázatomra nézni, hogy egyértelmű legyen, a mai reggelhez annyi kedvem, mint faterom szóvicceihez egy átlagos, vasárnapi délután. Gyakorlatilag arra se vettem a fáradtságot, hogy megfésülködjek, mert minek is az, az a néhány bizonyos még öt perc szükségesebb volt annál, hogy tudjam, éppen hogyan áll a hajam. Nyűgösségem további fokozása, hogy a kimerültségtől a reggeliről is lemaradtam. Csak az a szerencsém, hogy a klubhelyiségünk nincs messze a bájital tanteremtől, márpedig Oakley fix, hogy leharapja a fejem, ha kicsit is késve esek be. Mindig olyan arcot vág, mint akiből minden örömet kiszipolyoztak volna. Mondjuk azt mondják, Quinton rokona. Sok kettyós egy helyen…
A szokásosnál is nyűgösebben foglalom el szokásos helyem Raquel mellett. Amióta elvesztettük azt a meccset, senkihez nincs egy jó szavam, és valahogy nevetni is ritkábban szoktam, minderre csupán rátetőzik a tény, hogy kihagytam a megszokott étkezést. Hogy teljesítményem növeljem, megpróbáltam összegyűjteni a tippeket kedvenc sportolóimtól, a napi rutinhoz azonban egyáltalán nem olyan könnyű hozzászokni, és az étkezési szokásaimon is rengeteget kellett változtatni. Viszlát, pudingos péksütemény csodák és csokoládé hegyek, helló, dögunalmas gyümölcsös müzlik, és protein bombák! Egyelőre azonban ahelyett, hogy az állítólagos hosszú távú hatásait érezném, csupán azt értem el, hogy minden egyes éjszaka teljesen kimerülten essek be az ágyba a rengeteg plusz edzésnek, és tanulnivalónak köszönhetően. Még így is, hogy alig van órám. Sőt, olyan is előfordult, hogy a gyógyitalomat is elfelejtettem meginni, mégis sikerült aludni.
Remélem, Oakley nem fog visszakérdezni arra a húsz oldalas olvasnivalóra, amit valahogy éjfél körül sikerült befejeznem, a főzet receptjével egyetemben. Az utolsó oldalaknál már annyira jojózott a szemem, hogy azt vettem észre, csak a szavakat olvasom, de nem fogom fel tartalmukat. Annak azért örülök, hogy most elkerülhetem a főzést. Bár nem vagyok rossz bájitaltanból, mindig a legjobbra törekszem, nem hiszem, hogy össze tudnék dobni valamit tisztességesen. Vitatkozni kell… remek. A kérdést azonban így sem igazán értem. Kivel vitatkozzak, miért? Nincs mi mellett érvelnem, nem értem az egész feladatot. Ajh, asszem, kivagyok teljesen.
- Nem kell ehhez fejsérülés, professzor úr. – jelentkezem Balmoral után, a felkéréseket követő, kínos csend után.
- Az emberek szeretik bevenni azt az igazságot, ami számukra kedvező. Apró csúsztatások például. Vagy mi van akkor, ha valaki úgy veri át a szérumot, hogy nem a kérdésre válaszol? Elmond mondjuk egy véleményt valakiről, akiről kérdezik, de közben totál nem rá gondol. Vagy ha nem válaszolsz. A veritaserum felhasználásánál sehol sem írják, hogy muszáj vagy válaszolni. Szóval elvileg nem kényszerít senki. Vagy ha például főbenjáró átokkal kezeltek, és azt parancsolták, hazudj? Akkor melyik az erősebb? – vetek fel néhány dolgot, hallatva skót akcentusomat. Legalább a látszata legyen meg, hogy még képes vagyok bármire is hosszú távon koncentrálni. Már az egyre inkább csikorgó gyomromat leszámítva.

Az óra hátralevő része elmarad. Házi feladatuk egy harminc hüvelykes dolgozat a témáról, Karácsony előtt kérem őket. Ez a házidolgozat adja a decemberi jegyük egyharmadát.

Ms. Balmoral, a meglátásai helyesek, bár ilyen típusú hazugsághoz általában komoly mentális sérülések kellenek. Bizonyára a '49-es Jericson-ügyről olvasott, de ott a bájital minősége volt a valódi probléma Az olvasottságáért azért megítélek 10 pontot a Griffendélnek.

Ms. Edevane, a meglátása az Imperius átokkal kapcsolatban helyes, a két ellentétes erő általában mentális sérülésekkel jár. Önnek is megítélek 10 pontot.

Radix - Folium

~°~ Prológus ~°~

A csípős hajnali tavaszi levegő, apró gyöngyszemekkel hintette be a fű borította zöld lankákat. A parányi kristálygömbök, melyeket a pára szórt szét, valódi kinövésekként ragaszkodtak az őket viselő zsenge szálakhoz. Fekete bőrkesztyűm szorítása engedett, és barna kofferem a kávészínű köves talajra érkezett. Hosszú fekete kabátom bokánál fejeződött be, így az a víztől terhesebben himbálózott lépteimet kísérve. Látszódott a leheletem. Gomolygó füstnek látszódva szökött szét a nyirkos napkelte melegítő sugarai között, már érezhető volt a nyár szerelmes hírnöke, az április. A hatalmas főbejárat előtt állva, valami egészen idegen, torokszorító izgalom fogott el. Több mint két évtizede nem jártam itt, és most minden illat, hang, és megmagyarázhatatlan érzés visszatért, amiket egykor itt hagytam. Most, a pálca másik oldalára állva, annyi szenvedés és eltemetett élet után... elmosolyodtam. Ilyen korai órán, még mindenki az utolsó fejezetét írta, fehér, párnaillatú vásznaira, legvadabb és legcsodálatosabb álomregényeinek, én azonban azután a bizonyos éjszaka után, nem állottam jó alvó hírében. A hatalmas ajtó elé érve, annak két szárnya a régről megszokott nyikorgással kitárult, és ott álltam a kastély halljában. Lassan lépkedve pásztáztam a mit sem változott szobrokat, a szuszogó festményeket, a porlepte csillárokat, a sóhajtásaimra fellobbanó fáklyákat. Tökéletes béke honolt. Végigsimítottam a falberakások finomra faragott dombormintáit, beeresztettem orromba a régi szőnyegek illatát, és leültem a főteremben a tanári pulpitusra. A mozaikablakokon át, egyre több fény szökött a szürke terembe, ahogy a nap percek alatt egyre magasabbra nyújtózkodott a búzavirágkék fátyol peremén. Hét óra elmúlt, s lassan megteltek a falak zajjal. Először csupán neszeknek, kapirgálásnak tűnő hangfoszlányok verődtek egyik falról a másikra. Aztán olybá tűnt, a távolban egy férfi és egy nő beszélget. A szavuk nem volt kivehető, ahhoz hasonlított, mint amikor valaki víz alatt kiabál. Az artikulálatlan morranásokból hangzók váltak ki, majd szavak, és mondatfoszlányok, végül megjelent pár reggeli kukorékoló a főteremben. Az elsőként megérkező diákok lopva tekintettek felém. Mozdulatlanul, komoran ültem, a terem túloldalát bogarászva tekintetemmel. Aztán feltűnt az igazgatónő is, arcán széles mosollyal üdvözölt, udvariasan meghajolva köszöntöttem. Közölte velem, hogy miután minden diák megérkezik a reggelihez, röviden bemutat, hogy aztán nyugodtan munkába állhassak. Ritka volt, hogy egy tanár év közben cserélődjön, főleg így, az év második felének is a második részében, Oakley professzor egészségének hirtelen megromlása azonban ezt a példátlan, sürgős megoldást követelte. Természetes volt, hogy Minerva kérésére rögtön segítő kezet nyújtottam az intézménynek, otthon pedig különben sem bírtam volna megmaradni. Mikor a terem végre megtelt, az igazgatónő csendre utasította az álomtól éhes tanulókat, akik annak rendje és módja szerint, figyelmüket a pulpitus irányába terelték.
"Kedves diákok! Rövid leszek mondandómban, hiszen tudom, mindnyájan éhesek vagytok, és a tanórák hamarosan kezdetüket veszik! Ezért hát rögtön rátérek a tárgyra. Oakley professzor sajnálatos módon, hirtelen távozásra kényszerült a tanári karból, mihamarabbi felépülést kívánunk neki. Helyét, a bájitaltan tanítását Reximo professzor veszi át! A mai órákat már ő vezényli le, sok sikert kívánunk neki! Jó étvágyat!" fogalmazott McGalagony, majd helyet foglalt mellettem, és nekilátott a reggelijének...

~°~ Óra indul ~°~

A folyosók szelesek voltak a déli szárnyban, már akkor is, amikor ide jártam. Ez most sem volt másképp. Cipőm kemény talpának éles koppanásai cikáztak a hűvös kőtéglák között. A szertárba viharzottam, az utamból némán terelgettem szét a kavargó diáksereget. Próbáltam kizárni a nyüzsgést, a túl sok méricskélő tekintetet, melyek mind a belsőmbe kívántak látni. A diákok rögtön arra gondolnak, vajon lehet-e egy tanárnál késni, mennyire szigorúan osztályoz, elalszik-e az ember az óráján, mert unalmasabb egy verselő trollnál is... Kétségtelen, diákként én is ilyen voltam, pedig az iskolaelsők közé tartoztam. A szertárból összegyűjtöttem az órához való felszerelést. Volt egyfajta mezsgye, amin elindulni kívánkoztam, habár nem voltam teljesen jól informálva arról, hogy melyik évfolyam pontosan hol is tartott éppen a tananyaggal, lévén Oakley professzorral nem sikerült felvennem a kapcsolatot, hogy ezt a kardinális kérdéskört megvitassam vele. Éppen ezért, a saját fejem után mentem, és jobb híján a diákok -feltételezhetően- hiányos jegyzeteire támaszkodtam. A holmikat kipakoltam a tanári asztalra. Furcsán kedélyes termet hagyott itt elődöm, de majd idővel kényelmesebbé, és praktikusabbá teszem. Két kezemet az asztalra helyeztem, fejemet leborítottam, vettem pár mély lélegzetet, és kihúztam magam. Határozottnak és eltökéltnek éreztem magam, egészen addig, amíg be nem lépett az első gyerek. Kicsi volt. Ijesztően kicsi. Valahogy nagyobbnak képzeltem egy tizenegy évest. A fiatalok sorra érkeztek könyveikkel, és eszközeikkel, mind a már megszokott, majd' egyéves rutinjukkal leültek a helyeikre, házak szerint elkülönülve. Szemeikben izgatottság, félelem tükröződött inkább. Hiszen ezek még kiskölykök. Ha egy éve ide járnak ha nem, még tisztességesek, és nem kijátszani próbálják az oktatókat, hanem megfelelni nekik... Legalábbis én így gondoltam. Mikor az óra pontosan kilencet ütött, felemeltem a pálcámat, és bezártam a terem ajtaját.
"Aki késik, kinn marad, és húsz pont mínuszt intézett a házának. Ez mától fogva így van." kezdtem hidegen. Rövid hatásszünetet tartottam, az ijedt tekintetekből megkaptam a visszajelzést, hogy eljutott mindenki agyáig az információ.
"Nem kívánom az óra elejét elhúzni felesleges ismerkedéssel, de néhány dolgot jobb ha már most leszögezek, a könnyebb, praktikusabb, konstruktívabb munka reményében. Reximo professzor vagyok, és mint azt tudják, és nyilván észrevették, Oakley professzor óráit veszem át, valószínűleg innentől már véglegesen. Bizonyára értesültek arról, hogy be kívánom szedni az ez évi jegyzeteiket, ezt pár nap múlva vissza fogom juttatni magukhoz, csupán azt kívánom kideríteni, mely témákat érintették az elmúlt nyolc hónapban." miközben e szavakat intéztem az ijedt tekintetekhez, a hátam mögötti fekete táblára lassan felíródott a nevem. Hatásvadász megoldásnak éreztem kissé, de valahogy meg kell fogni őket...
"Tehát a tudnivalók. Nem kívánok fegyelmezni, de a fegyelmezetlenséget nem tűröm, legkisebb formáját is súlyosan büntetem, pontlevonással, felkérdezéssel." szemeim lassan a Mardekárosok felé kúszott. Nem éltem előítéletekkel, de úgy értesültem, na és persze ez már az én koromban is nyilvánvaló volt, több volt a Mardekárban a vagány, mint a szorgos tanuló.
"Tehát ahogy mondtam, a késés kizárt, óra kezdésekor, a terem ajtaját lezárom, aki kinn ragad, visz haza mínusz húsz pontot, és számíthat rá, hogy a következő órán felmondja az általa kihagyott óra tananyagát, méghozzá úgy, hogy feleletét mínusz húsz pontról indítja, és tökéletes megoldás esetén nulla pontot nyer. Az órákon való részvételt nem, az aktív részvételt jutalmazom. Továbbá lehetőségük adódik majd szorgalmi feladatok kidolgozására és leadására, bármikor a mai naptól kezdve. Mindent örömmel fogadok. Begyűjtött alapanyagokat, kidolgozott recepteket mintával, legyenek kreatívak és szorgalmasak! A szorgalom olyan szer, melytől a tehetség virága kivirul, a tehetségtelenségé pedig szárba szökken. Az órákon való kérdésfeltétel elvárás. Ha problémába ütköznek, azonnal jelezzék. Ha nem értenek valamit, szintúgy, kézfeltartással szíveskedjenek türelmesen várni, míg felszólítom a kérdezőt. Fontos tudnivaló, és nem árt már elsőben leszögezni. Aki négy év múlva RAVASZt kíván tanni a tárgyból, kitűnő eredménnyel kell vizsgázzon, akárcsak a néhai Piton professzor idejében. Ennyit a bemutatkozásról." zártam le, és lesétáltam a pulpitusról. Csend volt, csodálatos, aranyillatú csend. Csupán a lélegzetvételek kakofóniáját lehetett hallani, és a cipőm sarkának lassú koppanásait.
"Maga, ott. Hányféle bájital-hozzávalót jegyzünk recept szerűen?" tettem fel a kérdést egy teljesen véletlenszerűen kiválasztott diáknak. Mivel halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy hol tartanak eme tudomány csodás asztalán, nem véltem mellélövésnek, ha az alapoktól kezdem a faggatózást. Az ismétlés senkinek sem árt, és legalább leteszteltem a diákok tudásának elmélyítettségét.
"És ha egy számban válaszol, akkor lesz szíves fel is sorolni néhányat. Mondjuk annyit, amennyit tud." toldottam meg az első feladatot, miközben komótosan, magam elé nézve tettem egyik lábamat a másik után.

Óra indul

Bájitaltan – jelentem ki magamban kisebb megkönnyebbülés szerűen, hiszen végre valami érdemlegessel is foglalkozhatok a patkányok gyufásdobozzá változtatásán kívül. Ez az óra mellesleg még inkább különleges lesz, hiszen ezúttal nem Oakley professzorral fogunk receptúrákat tanulmányozni, hanem egy egészen új személlyel, akivel eddig még nem találkoztunk órán. Izgatottan rohanok végig a folyosókon, miközben a szembe jövő diákok elől ugrándozva próbálok kitérni, hogy minél hamarabb a bájital tanteremhez érhessek. Fontos az első benyomás, így szeretném, ha az új professzor tisztában lenne vele, hogy jól szeretnék teljesíteni a tantárgyban. Nagy lihegések közepette esek be ajtón, s látszólag küldetésem sikerrel járt, hiszen én vagyok az első diák a tanteremben.
- Jó napot professzor úr! – köszöntöm illendően, majd elindulok a már jól megszokott helyemhez.
Szépen elrendezek mindent az asztalon, hogy minden tökéletesen álljon. Még a könyvek széleit és egymáshoz igazítom. Egy tankönyvet kinyitok magam előtt, majd olvasgatni kezdem, hogy véletlen se hibázzak semmiben, ha véletlen valami kérdést tenne fel nekem a professzor, de eközben néha ki-kitekingetek a tanárút felé, hogy jobban szemügyre vegyem arcvonásait. Minden pillantással egyre unszimpatikusabb lett számomra. Ránézésre olyan rideg és gonoszkodó tanárnak tűnik, de ez csak a látszat, sosem ítélkezek előre. Lehetséges, hogy ő lesz a legkedvesebb tanár, akit valaha is ismertem. Önfeledten lapozgatom az oldalakat, bár nem vesztegetek rájuk túl sok időt, hiszen a nagy részét már úgy is tudom. Mindeközben a terem is szépen lassan megtelik diákokkal. Mikor már véget ér a folyosói nagy zsibongás, a professzor egy pálcaintéssel bezárja az ajtót, mint aki el akarja zárni előlünk az egyetlen lehetséges menekülő utat az elkövetkezendők miatt. Szerencsére elmondja, hogy csak a késők megbüntetésére szolgál ez az intézkedés, ami szerintem jogos is, hiszen a késők megérdemlik a büntetést. A bezáródó ajtó hallatán a teremben az elsősök elhallgattak. Eltűnt az óra eleji zsibongás, s helyette az üres teret a professzorúr szavai kezdték megtölteni. Minden szóra alaposan figyelek, hiszen rendkívül fontos tájékoztatást tart Reximo professzor. Igen, már a nevét is tudom. Úgy emlékszem az igazgató már említette, de bevallom akkor nem igazán figyeltem rá, hiszen csak a kaján járt akkor éppen az eszem. A szorgalmi feladtak szó hallatán felcsillan a szemem. A világ legjobb dolgai közé tartozik a szorgalmi feladat készítés, hiszen egy csomó érdekességet tudhatsz meg és mellesleg szórakoztató, ráadásul mindezért még jutalmat is kaphatsz. Hát mi lehet ne ennél jobb?! Esetleg egy bájitaltan szakkör. A tanárúr szavai közül csak eggyel nem értek egyet, a RAVASZ vizsgával. Én úgy tudom, hogy négy év múlva csak az RBF vizsgát tesszük le, a RAVASZ csak heted évben lehetséges. A professzor követelményei elsőre talán ijesztőnek tűnhetnek, de nem teljesíthetetlenek, hiszen csak szorgalom kérdése az egész. A bemutatkozása azt hiszem eléggé beleégett a többiekbe is, hiszen jól tudom, hogy nem mindenkinek van akkora szorgalma, mint nekünk, Hollóhátasoknak. Sok diák arcán felháborodást és meglepődöttséget látok az elhangzottak után. Figyelmem ismét Reximo professzorra fordítom, aki lassan lejön emelvényéről, majd árgus szemekkel vizslatja végig a teremben ülő diákokat. Egyszer csak megakadt rajtam a szeme, én pedig felvettem vele a szemkontaktust. A helyzetből és nézéséből egyből meg tudtam állapítani, hogy kérdezni fog valamit feleltetés szerűen. A gondolataim bebizonyosodtak, ugyanis valóban felszólított, hogy válaszoljak pár egyszerű kérdésére.
- Úgy hiszem huszonkettő alapanyagról tanultunk eddig, de persze tudom, hogy ennél jóval több is létezik. A következő alapanyagokat vettük át Oakley professzorral. Bezoárkő, Sisakvirág, Egyszarvú szarv… - sorolom az eddig tanult alapanyagokat, majd mikor befejeztem a felsorolásukat, elégedetten mosolygok a tanárúr felé, hogy helyeselje az előbb elhangzottakat.

Óra indul!

***

Sietve szedtem a lépteimet a tanterem kezemben a könyvemmel és a jegyzeteimmel. Gyorsan cikáztam a többi diák közt, mert hamar oda akartam érni az órára, hiába is tartottam ettől az elkövetkezendő egy órától.
Alapvetően szerettem ezt a tantárgyat is, mint majdnem mindegyiket, de most egy kicsit izgultam. Tudtam, hogy új professzor fogja tartani az órát, akit az Igazgatónő is említett a reggelinél. Már akkor láttam, hogy Reximo professzor elég kemény tanár lesz, borsózott a hátam a rideg tekintetétől.
Hiába igyekeztem olyannyira, csak másodikként értem a teremhez, de azzal nyugtattam magam, hogy a második hely is jó, és az első gyerek szintén Hollóhátas, nem hoztunk szégyent a házunkra.
Mikor beléptem a terembe úgy tettem, mint az előttem lévő fiú, és én is illedelmesen köszöntem ugyan azokkal a szavakkal, amivel a másik srác. Nem ismertem a fiút, annak ellenére, hogy egy házban vagyunk. Lehet, hogy a könyvtárban való olvasgatás helyett, ismerkednem kéne.
Helyet foglaltam az első helyezett mellett, majd Reximo professzor egy pálcamozdulattal bezárta az ajtót. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy kint akar tartani valamit, vagy minket bent, de hamarosan a tanár megmagyarázta a tettét. Szerintem igaza volt, aki nem képes arra, hogy időben elinduljon az órára, az vessen magára.
Szépen helyeztem el az asztalon a tankönyvemet, majd szépen végighallgattam a professzor ismertetőjét.
A hideg kirázott attól, ahogy a tanár járkált és közbe a szemét szinte végig rajtunk tartotta. Az ismertetőjéből kiderült számomra, hogy Reximo professzornak kemény elvárásai vannak, és már most gondol a RAVASZ vizsgára.
A professzor mondandója végén végigpillantott a gyerek seregen, ekkor a testem megfeszült, tudtam, hogy kérdezni fog és reméltem, hogy engem. Bizonyítani akartam az új professzornak. Amikor felém nézett megörültem és már majdnem pattantam is fel, hogy válaszolok, de sajna ekkor tűnt fel, hogy nem engem, hanem a mellettem ülő diákot szólította.
A majdnem megütött a guta. Ez a fiú ért ide elsőnek és most őt kérdezik.
Figyelemmel kísértem, ahogy a fiú szinte hibátlanul sorolja fel az eddig tanult összetevőket, közben a szememmel végig követtem a jegyzetemben szereplő összetevők nevét, és éppen elismerően bólintani akartam a társam felé, de rájöttem, hogy hibázott. Van huszonharmadik összetevő is a jegyzeteinkben.
Illedelmesen jelentkezek, megvárom, hogy a professzor szólítson, majd megköszörülöm a torkom és belekezdek:
– Sajnálatos módon ki kell javítanom az előttem szólót, ugyanis nem huszonkettő, hanem huszonhárom alapanyagot tanultunk eddig. A huszonharmadik a macskagyökér, ami híres arról, hogy nyugtató hatású és erős szaga vonzza a macskákat, a neve is erről árulkodik. Ez a növény egyik fő alapanyaga a Nyugodt álom esszenciának is, több nyugtató és altató hatású készítmény között – mondom, majd elhallgatok. Örültem, hogy végre én is kimutathattam a fogam fehérjét egy kicsit.

ÓRA INDUL

Kérdésem feltétele után megtorpantam a két hollóhátas ifjú padja előtt. A kérdésemre hosszan kifejtett válasz érkezett. Mozdulatlanul hallgattam végig a tartalmas beszámolót, és mikor megkívántam köszönni a feleletet, a pad másik felén ülő diák a magasba emelte a kezét. Ez mind azt bizonyította, megértették az imént elmagyarázott rendszert, és nyugodtan konstatáltam, hogy a munka, ha ilyen szellemiségű marad, zökkenőmentesen fog haladni. A padtárs még egy hozzávalóval bővítette az előtte szóló tetemes listáját, elégedetten bólintottam a páros felé.
"Köszönöm. Így mindjárt könnyebben kalauzolhatom magukat a bájitaltanulás világának ezerízű, és ezerszagú tájain. Mr..." tekintetemet a jegyzetfüzeteken szereplő nevekre irányítottam "McFly. Köszönöm hogy kitért azon fontos pontra, hogy a maguk által ismeretes összetevőknél sokkal több létezik. Mondok még valamit. Az általam ismeretes összetevőknél is több létezik. Helyesen úgy szól, hogy az világon levő összetevők száma megegyezik a világon levő összes elem számával. Bármi kipróbált, és még kipróbálatlan alapanyag potenciális összetevő lehet, éppen ezért, a receptkönyvben felsoroltak, amolyan irányadásként szolgálnak. Mondhatni: ezek a jól beváltak. A bájitalfőzést, leginkább a művészetekhez, mondjuk a festéshez tudnám hasonlítani, melyben megtanulhatják tőlem az ecsetkezelést, az alapvető színek kikeverését, az aranymetszés szabályát, a geometriát, és mindent ami egy általános festményhez szükséges. Ezen felül azonban számtalan árnyalat létezik, számtalan tárgy, amiről festhetnek, forma amit megalkothatnak. A képzeletüknek csupán saját testi épségük figyelemben tartása szabjon határt!" fogalmaztam, miközben lépteimet ismét a pulpitus irányába vettem. A padlódeszkák felerősítették járásom hangját. Ahogyan odakinn a felhők ismét kitárták az eget, és a Nap korongja a rövid ború után felragyogott, és a teremben úszó porból glória szerű függönyt szőtt a diákok asztalaira. A természetes fény némi megnyugvást hozott a levegőbe, és az elsősök fegyelmezettsége belém is melegebb érzéseket lehelt. Megvártam, míg a lassabban írók is befejezik a jegyzetelést, és mikor az utolsó ceruzakoppanás is elhangzott, ünnepélyesebb hangot megütve folytattam.
"Nyissák ki a tankönyvet a 76. oldalon, majd húzzanak kesztyűt, és vegyenek elő egy szár urtica diocia palántát. Mielőtt bájitalfőzéshez fognánk, fontos az előkészületek helyes, és pontos rögzítése. A mai napon a párok, velem szinkronban fognak dolgozni, a munkafolyamatot pedig részletesen kifejtve elemekre bontjuk, amit lesznek szívesek pontosan jegyzetbe foglalni, az új füzetükbe, hiszen a régit az óra végén kötelesek leadni, ezt ne felejtsék." mondtam, és miközben a szorgosan készülő elsősöket instruáltam, magam is egy pár kesztyűt húztam a kezeimre, és egy szár csalánpalántát helyeztem az előttem fekvő fadeszkára.
"Kezdjük egy kis növénytannal. Ennek a neve: Urtica Diocia, köznyelven tűzpalánta, avagy közönséges csalánfű. Kellemetlen a csípése, ezért a kesztyű használata erősen javallott." Egy üvegurnát vettem kézbe, és felmutattam az arcom előtt, hogy mindenki jól láthassa, majd a diákok asztalára készített hasonló tárolókra mutattam. " A mai órán főzendő bájitalhoz nem azokat a friss szárakat fogjuk használni, amiket az imént a deszkájukra helyeztek, hanem ezeknek az üvegcsébe készített, szárított és megmunkált töveket, ugyanis ha a tankönyv receptjére vetik pillantásukat, láthatják, hogy az szárított csalántöveket említ." A csalánpalántát keresztbe fordítottam a falapon, majd megragadtam a kicsiny, de elképesztően éles késemet, és elmetszettem a növény szárát, éppen a gyökérgumó felett, ahol a zöldes szín fehérré halványodni kezdett.
"Viszont hogy tudják, hogyan is lesz a csalánból szárított csalán, nem pedig száraz csalán, érdemes követniük pár praktikát. Először is, lemetsszük a radixot, ott ahol a a caulis halványodni kezd." miközben magyaráztam, a saját szár csalánnövényemet magasra emelve mutattam az eljárást.
"Ügyeljenek rá, hogy az elmetszést pontosan végezzék, hogy a használható szárrészek ne vesszenek kárba. Ezek után, a növény összes foliumát eltávolítjuk a nodusokról, majd az egészet egyben az asztalra helyezett papír borítékokba helyezzék, hogy félre tehessük kiszáradni. Ez a szárítás helyes eljárási módja. Most vegyék maguk elé a kiszárított növényeket, és nyissák ki az asztalokra készített ládikókat, melyekbe a mai főzet hozzávalóit készítettem. Ahogyan azt a könyvben is olvassák, ma egy roppant praktikus bájital elkészítéséhez fogunk nekilátni. A főzés forrázási, égési sérülésekkel járhat, ha az ember nem elég körültekintő. Ennek gyógyítására szolgál a leforrázást gyógyító keverék... Látják a könyvben leírt receptet."

"Első rész
 1. Tégy 6 kígyóméregfogat a mozsárba
 2. Törd össze, míg teljesen por formát nem ölt
 3. Adj 4 unciát az összetört fogakból rézüstbe
 4. 250 fokra melegítsd összesen 10 másodpercig
 5. Főzd 33-40 percig
 
 Második rész

 1. Végy 4 szarvas meztelencsigát, és add hozzá a főzethez
 2. Vedd le az üstöt a tűzről
 3. Végy 2 tarajos sül tüskét és add hozzá a főzethez
 4. Keverd ötször, óra járásával megegyező irányba
 5. Ints rá a pálcáddal, hogy befejezd a főzetet."

"Ugyan a tankönyvi recept nem említi, de az első részben, a harmadik és negyedik pont közé illesszenek be egy fontos hozzávalót. Egy fél fej sötét hagymát vágjanak apróra, és adják hozzá a fogőrleményhez, csak ezek után kezdjék melegíteni, valamint a második részben, a két tüskét, a fogakhoz hasonlóan őröljék porrá, és csak azt követően adják hozzá a főzethez. Amennyiben sikeresen készítik el, az üstjeikből rózsaszínes gőz fog felszállani. És most mielőtt munkához látnak, van kérdésük?"

 
  

Óra indul!

A mellettem ülő fiú felszólalásán előszőr megdöbbenek, majd idegesen, szúrós szemekkel nézek diáktársamra. Úgy nézek rá, mintha csak a puszta pillantásom elég lenne, hogy rögtön szörnyethaljon, de sajnos ez lehetetlen, legalábbis egyelőre. Hogy mer ez engem kijavítani, ráadásul nem is fejből, hanem a jegyzeteiből. Bár amiket hallottam pletykákat elég nagyszájúnak szokták hívni a többiek ezt a srácot, vagy legalábbis valami hasonlót hallottam. Azt hiszem Jimmy Linkzsáknak hívják, de felőlem akár lehet méregzsák is, mert ezek után jobban teszi, ha hozzám se szól. Inkább a professzorra fordítom figyelmem ezután, s megpróbálok lenyugodni, hogy koncentrálni tudjak az óra további részében. A tanárúr szavain csak ámulok és bámulok. Gondoltam, hogy sok alapanyag létezik a világon, de abba nem gondoltam bele, hogy akár mindent fel lehet használni amit találunk. Akkor akár én is könnyedén alkothatnék új bájitalokat, hiszen jóformán csak összekeverek ezt-azt és lesz, ami lesz. A tűzpalánta valóban egy galád növény, már találkoztam vele az üvegházban, amikor véletlen hozzáértem az egyikhez. A fájdalomra a kellemetlen szó, nagyon enyhe kifejezés, de szerencsére gyorsan lekezelték a kezemet és így hamar megszabadultam a fájdalomtól. Pontosan lejegyzetelem, hogy miként kell eltávolítani a csalán tövét. Már éppen a kesztyűkért nyúltam volna, mikor még recept kiegészítést közült velünk Reximo, pontosan beírtam a könyvembe a kiegészítést, így a későbbiekben is hasznát vehetem majd. Ezután végre nekiláttam a növény szárításnak. Kérdésem már egyáltalán nincsen, így úgy gondolom, hogy elkezdhetem a munkát. Felhúztam a kesztyűket, gondosan ráigazgattam az ujjamra, majd végigsimítottam a növény, hogy megszúr-e.
- Ne aggódj kisnövény, majd kesztyűs kézzel bánok veled! – szórakoztatom magamat halkan.
Bár még éppen nem mondták, hogy kezdhetjük, de biztosan nem haragszik meg a professzor, ha én már előre dolgozok. Elvettem a kiskést, hogy le tudjam metszeni a szárítandó részt. Megvizsgálom, hogy mégis mennyire éles, meglepetésemre iszonyú éles, akár még Jimmy ujját is levághatnám vele, de akkor nekem kéne feltakarítanom a vért, így inkább elvetem ezt az ötletet. Először az utasítás szerint a gyökereit kell levágni, ott ahol a szára halványodni kezd. Egy határozott mozdulattal le is metszem azt a részt, bár nem túl pontosan. Többet kellett volna levágnom, de még most is levághatom az a maradék kis részt. Mindezek után áttérek a következő lépésre, vagyis a levelek eltávolítására, ezt könnyebb megcsinálni, hiszen jobban látni, hol kapcsolódik a levél szára magába a növénybe. Azt hiszem már csak egy teendő maradt hátra, méghozzá a csomagolás. Szépen beleillesztem a boríték belsejébe a kis növényt, majd felpillantok a tanárúrra, hogy nem-e mérges azért mert előre dolgoztam.

Óra indul!

***

A mellettem lévő fiú, mialatt beszéltem a szemem sarkából láttam a fiú arckifejezését. Hát mindennek lehet mondani azt a nézést, csak nem barátságosnak. A professzor elégedett pillantása biztató volt, majd kezdte is leadni nekünk az óra tananyagát.
Figyelmesen hallgattam, hogy mit mond a professzor és éppen a csalán feldolgozásáról beszélt. A Vigyorogva hallgattam, hogy azt mondja „kellemetlen” nem kellemetlen, igazán fájdalmas tud lenni a csaláncsípés. Nem akartam elhinni, hogy egy ilyen gyakori növényt be kell mutatni a diákoknak, hisz már számtalanszor találkoztam a növénnyel, de azért részletesen jegyzeteltem mindent, amit a professzor mondott. 
Néha az árvaház udvarán foltban nőtt ez a gyógynövény, és én egyszer, mikor nyáron nagyon meleg volt és póló nélkül rohangáltunk, belestem. Az mind a két karom, mellkasom és hasam vörösen izzott tőle, és égett. A csípést a nővér alkohollal kezelte, mely ténylegesen enyhítette a fájdalmat.
Hamarosan áttért a professzor egy receptre, figyeltem és aminek szükségét láttam, azaz minden, lejegyzeteltem. A könyvemben beírtam az első rész harmadik és negyedik lépése közé a hagyma összeaprítását, majd arra lettem figyelmes, hogy a fiú mellettem motyog valamit, s már neki is látott a csalán feldolgozásának.
– – Parancsolsz?–  reagáltam a hablatyolására, miután azt mondták, hogy nekiláthatunk a munkának, ugyanis nem értettem, hogy mit mond. Hamarosan a kezemet nyújtottam felé és bemutatkoztam – Jimmy Slinkhard vagyok. Örülök, hogy veled dolgozhatok. - mosolygok a fiúra, majd elkezdem készíteni a bájitalt. Felnyitom a ládikát, majd fogom a kígyó méregfogakat, majd pontosan hatot teszek a mozsárba és elkezdem szétmorzsolni. Finom, lisztes állagúra morzsolom, nehogy egy darabka is legyen benne, mivel erős a kezem, ügyesen használom a mozsárt.
Mikor a kígyófogak már lisztté vannak őrölve, négy unciával a rézből készült üstbe teszek, majd, ha eddig a másik srác nem tette meg, felkockázok fél fej sötét hagymát, jó apróra, s a fogőrleményekhez adom azt, majd a fiúra nézek, ha nem ő darabolta a hagymát:
 – Akarod te melegíteni vagy csináljam én?– kérdezem tőle tök barátságosan, hisz egy házba valók vagyunk, minek ellenségeskedni? Csak bemutattam a tudásom a professzornak.
Ha ő nem akarja melegíteni, akkor melegítem én, s pont tíz másodpercig próbálom azt melegíteni, magamban számolom, ebben előnyöm van, ugyanis jó a ritmusérzékem a zongorázás miatt.

Az elsősök szorgalmasan munkának láttak. Az első padsor közepén helyet foglaló Hollóhátas páros kifejezetten szórakoztató látványt nyújtott az óra csendes szakaszában. Ez a két helyes kis fickó valóságos versenylázban égett, és egymást túllicitálva dolgoztak, ami amellett, hogy felnőtt szemmel valóban baromi mulattató, a munkamorálnak kitűnő löketet biztosít. Éppen ezért, úgy gondoltam öntök még egy kis olajat a versengésük fel-felbukkanó lángjaira. Csupán annyit, hogy nehogy haragosaik legyenek egymásnak, vagy akár az egész csoportnak, de még keményebben dolgozzanak a tudásért. Ahogy elnéztem ezt a két fiúcskát, elöntöttek az emlékek. Ez a terem, annak idején Lumpsluck professzor idejében is hasonló arculatot öltött, talán valamivel világosabb volt, amit én azonban nem túlságosan szívleltem. A bájitalfőzés során az erős fény befolyásoló tényező lehet. Erős fényben másként hatnak a főzetek színei, a gőzök árnyalatai. Szigorúan végigvizslattam a munkálkodókat, és csupán egyetlen szempár meredt vissza rám a nebulók közül.
"Mr. McFly. Nincs dolga?" kérdeztem szárazan, és a fiú előtti borítékra néztem. Leléptem a pulpitusról, és mellé álltam. Pár másodpercig meredtem rá, majd a papíros tartalmára vetettem néhány pillantást.
"Nagyszerű munka." mormogtam, és tettem egy baljós kört ismét a teremben.
A hátam mögül valami mormogást hallottam. Lépteimet megállítva fordultam meg, és láttam amint Jimmy kezet nyújt Patricknek.
"Azt hiszem ez nem társalkodási ismeretek óra, Mr. Slinkhard..." mondtam hűvösen, és kezeimet a hátam mögé téve ismét visszaléptem a helyemre.
"Remélem mindenki olyan szépen előkészítette a csalánnövényét mint Mr. McFly. Mivel ő volt az első, aki pontosan elkészült a munkája első részével, és az instrukcióimat követve szorgalmasan előre dolgozott, öt pontot írhat a Hollóhát számára. Álljanak neki a főzésnek. A tűzpalántákat óra végén a jegyzeteikkel együtt adják le." adtam ki az utasítást, és lassan őrölni kezdtem a fogakat, hogy ígéretemnek eleget tegyek, miszerint együtt dolgozom a diákokkal. Mindeközben észrevehetetlen kíváncsisággal fürkésztem a két fiút az első padban...

Óra indul

- Már…már elkészítettem a csalánt – válaszolok kissé félénken a professzornak, de kár volt aggódni mert még dícséretet is kapok.
Kihúzom magam büszkén, hogy kissé Jimmyt is cukkoljam, de persze csak játékból, nem akarok vele komoly ellenségeskedést. Amint a tanárúr leteremtette a padtársamat szinte alig tudtam visszatartani a nevetést, ezért halk kuncogó hangot hallattam. Azért kissé megesett rajta a szívem, mert biztosan nagyon kellemetlenül érezheti most magát. Óvatosan a pad alatt a fiú felé csúsztatom a kezem.
- Szintúgy örülök. Patrick McFly vagyok! – suttogom neki hallkan, hogy lehetőleg Tyrius ne hallja.
Eszméletlen, hogy már az első órán pontokat szereztem, bár említette a professzor, hogy a szorgalmat jutalmazza. Csakis Jimmy kérdése térített magamhoz. Na persze a válaszom egyértelmű volt, hiszen ha már eddig nem segítettem sokat, akkor majd most belehúzok.
- Persze!
Neki is látok a hozzávalók főzésének. Rá is pillantok az órára, hogy ne főzzük túl sokági. Amikor végre az idő is lejárt akkor nekilátok a második résznek. Bele is teszem a csigáka, ha Jimmy még nem előzött meg, majd leveszem a tűzről az üstöt. Az egyik kedvencem a bájitalokban, hogy szinte minden hozzávalótól megváltozik a színük, mint most a csigáktól. Jöhet még bele a két tüske, bár még szinte forr az üst, de nem hiszem, hogy akadályozni fog a főzet elkészítésében.
- Szeretnéd keverni, vagy keverhetem?
A teremben igazán forró a hangulat számomra, na persze nem csak a tűzforró üstök miatt, hanem az izgalom miatt. Már csak az a pár kavarás és a végső elegáns pálcaintés hiányzok, hogy készek legyünk. Remélem, ha már úgyis elég jók vagyunk külön-külön is, akkor együtt mi leszünk a legjobbak. Esetleg szerezhetünk még pár pontot a Hollóhátnak, na persze csak, ha nem szól bele valami véletlen balszerencse. Bár néhány embernél láttam robbanó füstfelhőket, ezért reménykedek, hogy mi nem fogunk úgy járni.

Óra indul!

A professzor észrevette, hogy próbálok valamiféle kapcsolatot kiépíteni a padtársammal. Egész hangosan szólalt meg a professzor, és hozzám intézett egy mondatot, melyben a tudtomra adta, hogy maradjak csöndben. Az érzés, ahogy a teremben majdnem mindenki rám szegezi a tekintetét, leírhatatlan. Egy halk „elnézést” mormoltam, és közben égett az arcom, mint a Reichstag.
Egy kis idő múlva a fiú is bemutatkozott, jóval óvatosabban, mint én, és a pad alatt kezet nyújtott. Kezet fogtam Patrickel, és elmosolyodtam. Mi külön-külön is jók vagyunk, de együtt mi lehetünk a legjobbak, nem? Miután minden szükséges az üstben van, a fiú nekiállt főzni az üst tartalmát.
Patrick arca egy fokkal barátságosabb lett. A főzés alatt előkészítettem minden szükséges dolgot, és én is figyeltem az órát, de közben néha-néha a szomszéd padra tekintettem.
Csak úgy, a szemem sarkából figyeltem a szomszédainkat, akiknek éppen az arcába robbant egy kis gőz. Majdnem felnevettem, de helyette csak halványan elvigyorodtam.
Letelt az idő, és padtársam nekilátott a második résznek. Bele rakta a csigákat, melyeket odakészítettem neki. Utána én beleraktam a kettő tüskét, vagyis akartam, de a kazünk összeütközött Patrickel. Kissé ijedten néztem rá, utána az asztalra, hogy nem-e borítottunk le semmit, de szerencsére nem. Minden ugyan úgy a helyén volt. Ha a padtársam átengedi nekem a tüskék behelyezését, akkor én teszem meg, ha nem, akkor evidens, hogy ő.
A mély csendet egy halk suttogás szakította meg Patrick felől. Mázlista volt a srác, ugyanis a fortyogás és egyéb alapzaj jól rejthette a hangját.
– Keverem – mondtam én is suttogva, azután hátulról egy felsikkantást hallottam. Egy Hugrabug-os lány leforrázta a kezét, de ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, és el kezdtem a főzetet kutyulni.
Óramutató járásával megegyező irányba kavartam, pontosan ötször. Gyorsan haladt a mi asztalunk, talán nem mi ketten haladtunk a leggyorsabban, de eddig nem forráztuk le magunkat, nem borítottuk fel az üstöt és főleg nem robbantottunk fel semmit.
A keverés közben a felszálló gőz kissé megégette az öklöm, de összeszorított foggal befejezem a folyamatot.
Már csak az utolsó pálcaintés kellett, felemeltem a pálcám, és rákészültem az intésre, de valami megállított.
 Együtt dolgoztunk a bájitallal, tehát nem csak engem illet, hogy azt befejezzem. Patrick nagyon tepert, ezért láttam rajta, neki ez fontos, nem mintha nekem nem lenne az, de ő kiváltképp ráfeszült erre az órára. Csak néztem a srácot, és leengedem a kezem, átengedve neki a babérok learatását. 
Én reménykedek, hogy a mi üstünk tartalmazza a legjobb minőségű bájitalt, és ha ez így van, akkor nem zavar a sajgó bőr a kezemen, sem az, hogy nem én voltam, aki befejezte.

A diákok szorgosan dolgoznak, ahogyan azt az első perctől fogva elvártam tőlük. Sokan elkezdték az üstökbe helyezni a hozzávalókat, és lassanként olykor illatos, olykor bűzös gőz lepte el a tantermet. Figyelmesen járkáltam a padok között, bele-belelesve a készülő főzetekbe. Két hugrabugos diák üstje vastag, fekete füsttel pukkant egy hatalmasat, de szerencsére nem lett sérülés a balesetből, csupán a két fiatal arca kormozódott össze. Különösen nagy érdeklődéssel figyeltem a két szorgos hollóhátas diákomat, akik egymást segítve kooperáltak a főzet tökéletessé tételének érdekében. Reményeim, és elvárásaim beigazolódtak, a két fiú készült el leghamarabb a feladattal, és izgatottan csillogó, értelemmel és tudásvággyal teli tekintettel pillantottak rám. Közelebb léptem, és a még forrón gőzölgő rézedénybe lestem. Rózsaszínes gőz kavargott az azúrszínű, híg állagú folyadék felett. Ránézésre tökéletesnek bizonyult. Fejemmel biccentettem, majd belekevertem a főzetbe, és egy átlátszó üvegfalú ampullát töltöttem meg az üst tartalmából. Tiszta átlátszó folyadék volt, üledékmentesen töltötte ki a fiolát.
"Nagyszerű munka." mondtam végül, és amíg a második ampullát megtöltöttem, addig az előzőt Jimmy kezébe helyeztem.
"Habár nem hinném, hogy az ilyen tisztességgel dolgozó diákoknak mint maguk, bármikor is szükségük lenne erre a főzetre, a biztonság kedvéért, tegyék el. Ha más nem, megmarad emlékbe, az első, tökéletes bájitaluk mintája." fejeztem be, majd a pulpitusra visszatérve hangosan folytattam.
"Gratulálok azoknak, akik sikeresen teljesítették az órát! Amennyiben a magatartásuk, a szorgalmuk és a figyelmük a mai nap látottakhoz képest nem romlik, felhőtlen lesz a jövőben a kapcsolatunk. És ahogy ígértem, a jutalmazás sem maradhat el! Mr. McFly és Mr. Slinkhard 10-10 pontot, azaz összesen 20 pontot főzött ma a Hollóhátnak. Gratulálok maguknak, csak így tovább." mondtam végül, és pakolászni kezdtem, amíg az osztályterem lassan nyüzsögni kezdett, a készülődő diákoktól.
"Ja és még valami! A jegyzeteiket adják le kérem, most, a megbeszéltek szerint!" szóltam végül, és elkezdtem pakolni.

Óra indul

Míg Jimmy a főzetet kevergette, egy Hugrabugos lány sikolya ütötte meg a fülemet, de láthatóan ezt Jimmy is észrevette. Sajnálom a lányt, mert tudom, hogy nagyon fájdalmas egy ilyen sérülés, de most a főzetre kell koncentrálnom, hiszen már mindjárt készen vagyunk. A társam ügyesen meg is csinál mindent, már éppen a végső pálcaintést csinálná, mikor megáll a keze a levegőben. Rám pillantt, s én értem, hogy mit akar mondani. Bólintok egyet, ezzel is jelezvén, hogy köszönöm neki, hogy átengedte a lehetőséget. Felemeltem a pálcám és megpróbáltam a lehető legelegánsabban elvégezni az utolsó mozzanatot. Mindeközben abban reménykedtem, hogy a mi bájitalunk lesz a legjobb a teremben, s bebizonyíthatom a professzornak, hogy mennyire ügyes diákok vagyunk. A végső simítás után a tanárúrra pillantottunk, jelezvén, hogy elkészültünk a főzettel és, ha gondolja meg is nézheti. Közelebb is jött hozzánk, hogy leellenőrizze a munkánkat. Kicsit vizsgálgatta a főzetet, de én láttam az arcán az elégedettséget, majd mikor ezt szóban is megerősítette, igazán megörültem. Bár titkon sejtettem és reméltem, hogy így lesz, de azért mégis csak jobb hallani ezt egy tanár szájából is. Kaptunk is egy-egy ampullányit a főzetünkből. Nem tudom, hogy Jimmy mire fogja használni, de azt tudom, hogy én mire. Bele csúsztatom a talárom zsebébe, hogy felhasználhassam óra után.
- El tudod hinni? 20 pontot szereztünk! Ha így haladunk megnyerjük a házikupát.
Szinte hihetetlen, hogy már az első órán ennyi pontot összegyűjtöttünk, úgy hiszem mi ketten még nagy dolgokra vihetjük. Lassan én is pakolászni kezdek, majd elindulok kifelé. Lerakom az asztalra a jegyzeteimet és, ha nem szeretne semmi egyebet mondani a tanárúr, akkor ki is megyek a teremből. Az ajtó mellett megvárom azt a Hugrabugos lányt aki megégette magát, majd a kezébe nyomom az ampullát, hogy meggyógyíthassa a sérülését. Ezután még Jimmyt is megvárom, ha még nem ment el, hogy együtt bóklászunk kicsit a folyosón óra előtt.

Óra indul

Mikor a befejező mozdulatot átengedtem a mellettem lévő fiúnak, hálás pillantással nézett rám, s biccentett felém köszönetnyilvánításként. Én csak barátságosan rámosolyogtam, s a pálcámat visszahelyeztem a helyére.
Patrick végrehajtotta a mozdulatot, mondhatni elegánsan, bár kissé nevetségesnek hatott, hogy ekkora feneket kerít ennek a mozdulatnak.
Nemsoká mind a ketten a szemünket a tanárra szegeztük, ezzel jelezve, hogy befejeztük a feladatot.  Reximo professzor odalépett hozzánk, s elkezdte vizsgálgatni az üstünk tartalmát. Nemsokára kimert egy fiolával, s a kezembe nyomta azt, miközben megjegyezte a bájitalunk nagyszerűségét. Egy újabb fiolával adott Patricknak, mikor elkezdett minket dicsérni.
Az emlékbe kapott fiolát én a zsebembe csúsztattam, bár a kezem még mindig sajgott a felcsapódó gőztől, de a bájitalt nem akartam elhasználni erre a kis, jelentéktelennek mondható sérülésre.
A professzor hamarosan azt is bejelentette, hogy hány pontot főztünk, ekkor az én állam leesett, nagyon jók voltunk. A professzor végigmondta, amit akart, elkezdtem pakolászni.
Patrick nemsoká megszólalt, a hangjában gyermeki öröm és talán egy kicsi csodálkozás volt érezhető.
– Igen, igazán remek – mosolyogtam megint a fiúra, majd elindultam mellette ki a teremből. Amikor megállt, meglepődve néztem rá, láttam rajta, hogy valamit, vagy valakit vár. Mikor a lány, aki leforrázta magát, odaért hozzánk, s Patrick a kezébe nyomta a bájitalt, ledöbbentem.
Én már lényegében el is felejtettem a Hugrabugos leányt, de Patrick, lovagias tettet hajtott végre, és ez nagyon meglepett. Úgy néztem Patrickra, mint egy hősre. Egyre szimpatikusabb volt nekem a srác.
 Amikor kiértünk a teremből, a folyosón még egy kicsit mászkáltam vele, óra előtt, s megbeszéltem vele, hogy következő órán is üljünk egymás mellé.
Úgy érzem, ezen az órán egy új barátot szereztem.