Héloise azért nem kicsit túldramatizálta ezt a dolgot. Azért rendes volt Pattől, hogy próbált rajta segíteni és igyekezett még a saját bőrét is vásárra vinni azért, hogy a kis szőke okos lehessen.
Igaz, amikor azokat a hisztiket csapatta átnedvesedett szemekkel, pont nem ezekre gondolt, de aztán amikor kifelé száguldoztak a Bájitaltan teremből, megvilágosodott. Úgy nézett Patre, mint egy valóságos szárnyas kisangyalra, hisz mindent megtett azért, hogy segítsen neki, ami az őt körülvevő emberek nagy részéről egyáltalán nem volt elmondható, sajnos.
Nagyot sóhajtva hallgatta szavait, legszívesebben megölelte volna, de nem engedélyezte magának ezt a fajta érzelmi megnyilvánulást, ahhoz még túlságosan kezdeti szakaszban járt a kapcsolatuk. Mondhatjuk: gyerekcipőben. A kis monológra egy kisebb mosoly szaladt szája szegletébe. Szeretett volna valami értelmes választ adni, de mivel úgy érezte, voltaképpen semmit nem tud hozzátenni a kis Hollóháti gondalatihoz, így csendben maradt. Furcsa ez, néha azoktól tanulunk a legtöbbet, akikről nem is gondolnánk.
Pat, habár kisebb volt, mint Hélo, sokkal nagyobb rálátással rendelkezett az életre. A kis szőke talán az aktuális körömlakkokról tudott volna ilyen életbölcsességeket megfogalmazni, de azt hiszem, Patet az kevésbé érdekelte volna. Sőt, igazából egyálalán nem érdekelte volna.
Ahogy kiértek Pat mentegetőzni kezdett. Héloise viszont egy finom gesztussal csendre intette. Nem volt itt szükség semmilyen megbánásra. Kicsit zavarta az is, hogy a földet bámulja. Miért szégyenkezik, hiszen mindent megtett – gondolta és kedvesen nézett Pat csillogó szemeibe.
- Tudom, attól félsz, hogy le foglak szidni, mert olyan hidegnek tűnök és kimértnek. Ez azonban csak egy álca. Ennél én sokkal összetettebb vagyok. Igazából nagyon kevés embernek mutatom meg az igazi jellememet. Azt hiszem, te közéjük tartozol. Köszönöm, hogy segíteni próbáltál, nagyra értékelem és ha bármikor szükséged lenne rám, csak szólj – suttogta bele a roxforti folyosók csöndjébe és egy finom mozdulattal végigsimított Pat karján. Persze, nem tolakodóan, pont annyira kedvesen, mint amennyire a helyzet megkívánta.