Víz alatti csarnok

[***]

OLIVIA

GYÓGYFÜVES SZÉP ESTÉT!

***

Felhorkantam, mikor közölte, milyen kis buta vagyok. Sőt, gúnyos kis mosoly bujkált ajkaim szegletébe, minden erőmet be kellett vetnem, hogy meg tudjam őrizni komolyságomat. Meglepett, hogy még nem hallott rólam, hiszen az elmúlt időszakban attól hangos a tanári szoba, hogy Nolan Pye már megint büntetést kapott.
– Szívesen elmondom. Ugyanis csak egy csomag teafű van nálam és az éjszakai császkálás már sokat nem tenne hozzá a bűneimről vezetett listához – mondtam.
Ezután emeltem csak fel a hangom. Igen, lopni akart… mert más tulajdonát egy Invitoval elmagához hívni legalább akkor bűn, mintha benyúlna a zsebembe és egyszerűen magától kirángatná onnan a csomagot. Közelebb léptem hozzá.
– Örült vagy? – kérdezte teljes nyugalommal. – Vagy netalán tán annyira süket, hogy a saját hangodat se hallod?
Hát ezekből a hangulat ingadozásokból nem úgy tűnik, mintha én lennék az őrült ebben a teremben… – gondoltam végig a legőszintébb mondandót, ami elhagyhatná az ajkaimat, ám végül nem mondtam semmit. Némaságba próbáltam burkolódzni, míg elmondja az őrültséget, ami éppen kitörni készült belőle.
–  Ha rám akarsz ijeszteni akkor rossz célpontot szemeltél ki. Na meg ha arra vársz, hogy valaki megtaláljon akkor ajánlom találj ki valami jobb hantát annál, hogy itt felejtetted  a csomagod, mert azt senki se hinné el. – Gúnyosan nevetett fel, ettől még én is hátra hőköltem. Önkéntelenül léptem a kanapé felé, hátra, hogy távolabb kerüljek attól az igen csak őrült hangszíntől, amit megütött. Nem féltem tőle, szimplán taszított ez a lány.
– Nos, ha szerinted nem lopás más tulajdonát Invitoval elvenni, akkor szerintem tényleg meg kéne kérdeznünk Reximo professzort – mondtam.
Elővettem a csomagot felé mutattam a tea füvet, így ő is láthatta, hogy nem hazudtam. Valóban az van benne – a hatása már egészen más kérdés, de ezt ránézésből, még csak illatból sem lehet megmondani.
– Teafű, világos? – kérdeztem, majd egyszerűen hátat fordítottam neki.
Elindultam az ajtó felé, mert én egy percnél tovább sem akartam ott maradni a társaságában. Beleborzongtam még a gondolatba is, hogy ilyen diákok járnak ebbe az iskolába. Lopni készült és még bolond is… és akkor még engem tartanak beszámíthatatlannak. Lehet, hogy agresszív vagyok, de sosem vettem el senkitől semmit akarta ellenére. Még csak kísérletet sem tettem rá.
A kilincsre tettem a kezemet.
– További szép estét… – mondtam.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD.