Pincefolyosók

A pincefolyosó a nagyterem előtti előcsarnokból nyíló folyosó. A lépcső lefelé vezet vagy 10 métert. Egyenesen halad előre, majd balra egy elágazás található, ez a Mardekár folyosója, mely a Házba vezet.
Egyenesen folytatódik a folyosó, mely két elágazáshoz vezet, a bal oldalon a pince, jobb oldalon a bájital tanterem található vagy 20 méterre az elágazástól. Szövevényes járatok, nehéz itt kiismerni magad, talán még nehezebb, mint a kastély többi részén, hiszen itt sötét van, és a falakat semmi nem különbözteti meg egymástól a lámpák monoton során kívül.
A folyosón továbbá számtalan beugró és kis mellékfolyosó, valamint ajtó van, de ezek mind zsákutcába vezetnek, ahol zárt ajtók vannak. A varázslat itt nem segít, a bűbájjal védett ajtókat csak és kizárólag kulccsal lehet kinyitni.

[- Szia! Eddig nem láttam senkit.]

Clarice

 Vetek egy pillantást a zsebórámra, amit utólag kaptam apától a tizenhatodik születésnapomra, egy évvel előbb, mint ahogyan az tervben volt. Még ha nem is egészen úgy, ahogy akarta bárki, felnőttem ebben az évben, úgyhogy tényleg felesleges lett volna kivárni a hagyományos nagykorúságot. Csak azt sajnálom egy kicsit, hogy ez az óra új, reménykedtem benne egy kicsit, hogy valamelyik ősöm óráját kapom meg, de persze, nem akarok ennyire kicsinyes lenni. Szeretném, ha a nagyapám órája minél később kerülne hozzám, minél később szállna rám.
 Visszadugom az órát a talárom belső zsebébe, amikor látom, hogy lassan elkezdődik a járőrözésünk, és Clarice bármikor itt lehet. Én kijöttem már jóval előbb, nem szeretek elkésni sehonnan, és hozzászoktam már a várakozáshoz. Talie mondott is egyszer valami olyasmit Raquellel kapcsolatban, hogy egészen addig csak rá vártam, és talán van is benne valami. Tényleg hihetetlen szerencsés vagyok vele. Kicsit várom is már, hogy összeköltözhessünk, szívesebben lennék vele. A saját évfolyamtársaim valahogy egyre idegenebbnek tűnnek, egyre nehezebb velük beszélni bármiről. Most már valahogy kevésnek tűnik, hogy csak olvasással és levelezéssel töltsem a szabadidőm, mint régebben.
 Egy kicsit elhúzom a szám, miközben kitapintom a halvány, de még így is érezhetően meglévő sebhelyeket az arcomon. Furcsa, hogy egy teljes hetet túléltem anélkül, hogy bárki megjegyzést tett volna rá, hogy nem inkább az Azkabanban vagyok, és még prefektus is lettem, bár azt hiszem, az idősebb diákok megjelenése az első évfolyamban sokkal érdekesebb, és most éppen a soromra várok. Furcsa azért, hogy a közvéleménynek mindig utálnia kell valakit ostoba firkászok cikkei miatt, és közben nem foglalkoznak azzal, hogy fontos dolgokkal törődjenek. Mostanában egyre kevesebbet törődök az aktuálpolitikával éppen azért, mert elveszi az időmet. Ha még lenne hitelem, és lenne esélyem egy komoly karrierre politikai pályán, talán foglalkoznék ezzel, de így tényleg olyan, mintha azt nézném, ahogy két ember csókolózik. Nekik jó, nekem meg igazából mindegy.
 Kissé elmosolyodok, ahogy meglátom Claricet éppen befordulni egy sarkon, és el is indulok felé. Ő most azoknak a keveseknek az egyike az egész Mardekárban, akikkel érdemes beszélgetni, úgyhogy kifejezetten örülök neki, hogy ő lett végül a prefektus társam. Azt hiszem, már a vonaton is barátként kezdtem rátekinteni, attól függetlenül is, hogy nem vagyok benne egészen biztos, hogy ez visszafelé megvolt-e már akkor. Nem is igazán hibáztatom érte, hogy furcsának találja a kapcsolatom a legjobb barátnőjével, általában azoknak a barátsága szokott többet érni, akik nem adják azt olyan olcsón.
 - Szia! Eddig nem láttam senkit.- bevallom, kicsit tartok a pillanattól, amikor az első tilosban járó diákkal találkozok, egyáltalán nem azért adtam be a jelentkezésem prefektusnak, mert szeretnék hatalmaskodni. Mégis, ez is a feladat része, és minden esetet egyéniként kell megítélni. Elvileg minden diákot büntetésbe kell küldeni, akit kint találunk éjszaka, de ha a bíróság is így állt volna hozzá az ügyemhez, most egészen biztosan az Azkabanban lennék.
 - Nessy... izé... Raquel mondta, hogy most leszel tizenhét. Mit terveztél ünnepléshez?- próbálok elég halkan beszélni hozzá, hogy ne legyen visszhangja a szavaimnak, egyrészt mert az előnyt ad azoknak, akik most itt rejtőzködnek, másrészt nem is vagyok benne biztos, hogy teljesen szabályos prefektusként járőrözés alatt beszélgetni. Persze, azt azért nem gondolhatja senki, hogy órákig fogunk szótlanul fel és alá sétálni.

[- Szia, Roman.]

Roman Nott

Nem tudom biztosra, hogy fogok szerepelni prefektusként, hiszen félő, hogy állapotom miatt sok dologra nem leszek képes, amire más igen. De megvan az előnye is a betegségemnek, még ha ez nem is annyira jelentős. A gyógyszerem nélkül úgyis képtelen lennék aludni, úgyhogy biztosan nem fogok az esti járőrözés közben elbambulni.
Amennyire én emlékszem, én többnyire jó diák voltam. Sosem szerettem a tilosban járni. Sőt. Tulajdonképpen nekem mindig is szükségem volt arra, hogy elmondják, hol a határ, mi az, amit még megtehetek, és mi az, amit már nem. Talán kivéve abban az esetben, ami miatt egész nap bosszús vagyok.
Hogy Roman hallotta-e a pletykákat vagy sem? Az jó kérdés, mindenesetre különös, hogy éppen ma jutott eszébe az első járőrözést megejteni. Történt ugyanis, hogy reggeli közben baglyom érkezett, egy olyan hírrel, amit már régóta vártam. De mit mondjak? Nem épp azt a hírt hozta, amit szerettem volna.
Közvetlen iskolakezdés előtt mentem el egy vizsgálatra a Szent Mungóba, hiszen közeleg a tizenhetedik szülinapom. Ez pedig azért fontos, mert a legtöbb boszorkány és varázsló ekkor kezdhet el a hoppanálási vizsgán gondolkodni.
A levél, ami érkezett, annak a hírét hozta, hogy a többiekkel ellentétben én nem is álmodozhatok róla. Egy életre elfelejthetem az egészet, ugyanis állapotomból kifolyólag kritikusan veszélyesnek ítélték számomra a megpróbálását. És nem az amputoportálás lenne a legrosszabb, ami velem történne. Az évfolyamban mindenki másnak be van sózva, amiért ezt tanulhatják, hiszen ez egy olyan buli, amiből senki sem akar kimaradni. De én kénytelen leszek, nem tehetem. Az egészet egy ilyen hülyeség miatt. Még csak esélyt sem kapok rá, hogy megpróbálhassam... Úgyhogy a reggeli után a délelőtt egy részét a női mosdóban töltöttem, hogy kisírjam magamból az egészet. Nem szokásom az érzelgősség, de ez akkor is kiborított, jó?
Na persze, az nem biztos, hogy Roman ezért hívott épp ma este járőrözni. Ez az első alkalom, hogy takarodó után a kastélyban tartózkodom, a folyosókon. Leszámítva azt az egy-két alkalmat, de akkor se mentem messzire sohasem.
- Szia, Roman. - köszönök a srácnak, amikor meglátom. Kezemben vakító, kék fényt áraszt a pálcám. Jellemzően ha egy varázslat sikerül, annak az ereje valamivel nagyobb, mint az átlagé.
- Síri csend és nyugalom. Csak a Véres Bárót láttam a környéken lebegni. - válaszolom. Igazából örülök neki, hogy nem kellett még senkit sem elkapni. Mondjuk hogy őszinte legyek, szerintem a legtöbb prefektus a házunkban, minket kivéve nem foglalkozik a járőrözéssel, pedig kéne nekik. Nem jogokat, hanem felelősséget kaptunk.
- Igen, pár nap múlva lesz. De nem terveztem semmit. - felelem. Talán ha Raquel is prefektus lett volnánk, talán mindhárman le tudtunk volna menni Roxmortsba. De igazából ez se fontos. Mindenki más nagy bulit szokott ekörül csapni, de én sosem voltam ez a típus. Na jó, idén szerettem volna...  de már mindegy. Nem érdekel.
- Ma érkeztek meg egy vizsgálat eredményei. Nem tehetek hoppanálási vizsgát. - közlöm úgyhogy, mintha csak az időjárást állapítottam volna meg. Nem számítottam sokra, na de akkor is.

[- Akkor remélhetőleg nyugodt esténk lesz.]

 - Akkor remélhetőleg nyugodt esténk lesz.- tényleg semmi kedvem már az első alkalommal elkapni valakit, és remélem, hogy ha kint is van most bárki, van annyi esze, hogy kikerüljön minket. Én magam soha nem menekültem tanárok elől, de egyszer-kétszer rákényszerültem a háború után, hogy ételt lopjak, sikerült elmenekülnöm még egy rendőr elől is, mindezt varázslat nélkül. Igazán gyakorlat sem kell hozzá, akinek egy kis esze is van, azt a prefektusok nem kapják el.
 Egy kicsit elgondolkozok rajta, hogy esetleg beszélni kéne Nessyvel, hogy tervez-e valami meglepetésbulit, mert Clarice mégiscsak a legjobb barátnője. Nem tűnik most egyáltalán vidámnak, és tudom, hogy jóleső érzés, ha valaki felköszönt a születésnapodon, és tudod, hogy számítasz még valakinek. Finnick bulija talán már kicsit túlzás volt, ami a társaság méreteit illeti, de láttam, hogy mennyire feldobta a hangulatát, amire szüksége is volt. Sokszor elfelejtem, hogy neki sem volt könnyű az a pár hónap, és azoknak sem volt könnyű, akiknek a pozíciója egy valóra vált álomnak tűnhetett az enyémhez képest. Persze, az én születésnapom tényleg nem volt túl kellemes, több auror is betört a fejembe aznap, és torta meg ajándék sem nagyon volt. Nem kívánok hasonlót sem senkinek. Biztos, hogy egy darabig a szülinapokról még az fog eszembe jutni.
 - Sajnálom.- össze kell szednem magamban, hogy mivel kellene folytatni, de ez eltart egy darabig, úgyhogy néhány percig csak sétálunk a kihalt folyosókon. Soha nem voltam jó a lelki problémák kezelésében, úgyhogy most sem tudom biztosan, hogy mi tenne jót neki. Talán egy ölelés, talán pár kegyes hazugság a helyénvaló ilyenkor, de ezek a dolgok valahogy idegenek tőlem. Mindig értékeltem az őszinteséget, ezért is dühített fel mindig, amikor látványosan hazudtak nekem, mintha gyenge lennék az igazsághoz. Senki nem az, nem hiszem, hogy segítene bármit, ha azt mondanám, pár év múlva hopponálhat. Tudom, hogy van valamilyen mágikus betegsége, és nincs rá garancia, hogy valaha jobban lesz. Vagy talál rá gyógymódot a kutatás, vagy nem. Talán beszélek apámmal néhány szót erről, de legjobb esetben is öt-tíz év, mire bármi haladást produkál a gyógyászat. Nem érdemes arra számítani, hogy csoda történik, nincs olyasmi, hogy csoda.
 - Tavasszal keresztül kellett vágnom a Tiltott Rengetegen, azután az egész országon, hogy hazajussak. Nem használhattam varázslatot, nem volt semmi pénzem, meg is sérültem, de így is sikerült. Néha tényleg hasznos, ha az ember tud utazgatni csak úgy, hogy gondol egyet, és egyik helyről a másikra megy, de tökéletes meg lehet lenni nélküle is. A kandallókkal is hasonlóan könnyen el lehet jutni bárhová, és rengeteg közlekedési eszközt gyártottak, ami jobb és gyorsabb a muglikénál. Tényleg nem számít semmit, hogy ez megy-e, amikor sikerülnek sokkal fontosabb dolgok is. Nem véletlenül lettél te a prefektus.- várom már, hogy tizenhét legyek, és végre hopponálhassak, de eddig is elboldogultam, és elboldogulnék úgy is, hogy képtelen vagyok rá. Elég sok a varázsló, aki nem képes mások számára alapvető dolgokra, de nem biztos, hogy ezen múlik bármi igazán fontos. Voldemort is hiába volt képes annyi mindenre, a végén ő is egyedül halt meg, sokkal értékesebb dolgokat eldobott magától.

[- Aha...]

Roman Nott

Tényleg jó lenne, ha nem kéne senkivel sem találkoznunk a járőrözés során. Sajnos hozzá kell szoknunk viszont, hogy konfrontálódjunk másokkal. Tisztában vagyok vele, hogy sokan már-már kenyszeresen szegik meg a szabályokat, bár ezen a téren inkább a Griffendél viszi a pálmát. Onnan is látszik, hogy gond van, hogy pont Balmoralt választották prefektusnak, aki nagy bajkeverő hírében áll. Néha én sem tudom, mi igaz abból, amit pletykálnak róla, sok dolgot én egyszerűen nem nézek ki belőle. Mondjuk a cigi szagot sokszor érzem rajta, hiábavaló leplezi, aki peeig cigizik, az anya szerint alkoholista lesz, meg tetovált, esetlegesen aztán hajléktalan. Nem véletlen beszéltem le Caelt is erről a hülye tetkó ötletről, nem akarom, hogy olyan legyen, mint a csövesek.
- Aha... - nyögök ki magamból valamit. Eredetileg egy kösz lett volna, de azonnal olyan érzésem volt, mintha valaki egy.gombócot csempészett volna a torkomba, amíg beszéltem. Ökölbe szorítom a kezeimet, rövid, de erősen körmeimmel apró, pici sérülést vájva tenyerem bőrébe. A fájdalom minimális, könyöktől felfelé általában azt is alig érzem, ha eltörik egy csontom, ami igazából gyakran előfordul. Sokszor csak akkor veszem észre, hogy baj van, amikor már felduzzad, és tényleg fájni kezd. A javasasszony nem szokott örülni nekem.
Jól esik azért a vigasz, vagy legalábbis az, hogy megpróbálja. Mostanában sok időt töltünk együtt, már házit is írtunk közösen, pedig régen ez nem volt jellemző ránk. Viszont akkor is óvatos vagyok vele szemben. Tartok tőle, hogy csak azért szedte fel Raquelt, és barátkozik velem, mert ezzel akarja megmutatni a világnak, hogy mennyire megváltozott tavaly óta. Nem fogom áltatni magam, ha kiderül, azért keresi a társaságom, mert szánható vagyok a betegségem miatt, és ezzel szimpátiát nyerhet. Keményebb vagyok ennél, mintsem hogy kihasználhasson. Még nem bízok benne. Szeretnék, de még nem tudok. Nem megy.
- Tudom, persze, nem ez a baj. - a karmolás segít. Egy időre legalábbis eltűnik a gombóc a torkomból. Nem szeretem kimutatni a negatív érzelmeket mások felé, főleg azokat, amik sebezhetővé tesznek. Még Raquel se nagyon látott sírni, pedig előtte nincsenek titkaim.
Befordulok az egyik folyosó fordulón, pálcámat a távolba szegezve, azonban csak egy üres portrét sikerül vele megvilágítanom. Sehol senki, még mindig üres minden. Mindeközben kicsit nehezen képzelem el a Tiltott Rengetegen keresztülfutó Romant, aki aztán mugli rendőrök elől futkosik. Valahol szánom azért. Nem lehetett könnyű keresztülmenni azon a sok dolgon, ahhoz képest viszont egészen összeszedte magát.
- Nagyon rossz volt? - életem egyik leghülyébb kérdése. Raquellel ugyan mindent elmesélünk egymásnak, ami fontos, így természetesen tudok mindent, ami kettejük közötti zajlik, de erről még ő sem beszélt. Talán mert nem is kérdezte. Fogalmam sincsenek, min ment keresztül, és arról sem, hogy miért éppen őt választották meg prefektus társamnak. Magamat persze értem, mert vagyok annyira fantasztikus, de egy ex halálfaló nem éppen a legjobb reklám, ha újra fel akarjuk virágoztatni a Mardekárt.

[- Akkor micsoda?]

 Nem kerüli el a figyelmem, ahogy Clarice reagál erre az egészre, de úgy döntök, hogy ezt most nem veszem észre, direkt előre nézek. Tudom, milyen kellemetlen, amikor megpróbálsz visszafojtani egy érzelmet, de érzed, hogy pocsékul megy, és még egy tíz éves gyerek is le tudná olvasni rólad. Előfordult már velem is, főleg kisebb koromban és az utóbbi hónapokban ment ez nagyon rosszul. Pedig az embernek egyszerűen kellenek részek, amiket nem láthat rajta kívül senki.
 - Akkor micsoda?- próbálom annyira kedvesen kérdezni a lányt, amennyire csak tudom, valahogy érezni lehet a levegőben is, hogy mennyire feszült. Azt hiszem, hogy nem a dehoppanálás hiányzik neki, hanem inkább az, hogy valamiben lemarad a többiektől. Számomra sokáig az egyik legijesztőbb dolog volt, hogy nem csinálok meg valamit. Egyetlen egyszer fordult elő, még tizenegy éves koromban, hogy nem fordítottam meg egy tesztet McGalagonynál, és így gyakorlatilag a hátsó felét üresen hagytam. Az első fele majdnem hibátlan lett, de így is csak egy H-ra volt elég az egész, és a tanárnő rendesen ki is oktatott érte az egész osztály előtt. A griffendéles brancs különösen jól szórakozott, nem értették meg, hogy nekem az volt az első iskolai dolgozatom, soha nem jártam korábban iskolába. Talán az a nevetségessé válás, ostobának tűnés volt a döntő, meghatározó tényező, ami miatt a könyveket választottam a kiterjedt társasági élet helyett. Valószínű, hogy még legalább tíz évem lett volna az első csókig, ha Raquel nem lát meg bennem valamit.
 - Nem volt kellemes, és nem is hiszem, hogy megint túlélném, de segített, úgyhogy nem volt igazán rossz. Nagyon sokat változtam az alatt az egy hét alatt, valószínű nem lennék itt, ha csak simán haza tudok hoppanálni.- ha nem lett volna időm elgondolkozni, nem kellett volna megküzdenem azért, hogy eljussak hazáig, könnyen lehet, hogy összetörök. Egyszerűen kellett, hogy elvonják a figyelmemet arról a jövőről, ami előttem állt, és bármennyire kellemetlen beismerni, szükségem volt arra is, hogy a világ verjen belém egy kis alázatot. Bármennyire nem volt könnyű az életem már a csata előtt sem, és bármennyire kényszer volt, azért részben tényleg halálfaló voltam. Tényleg többnek láttam magam egész életemben másoknál csak a születésem miatt, még ha nem is éreztem szükségét ezt folyamatosan hangoztatni, és kellett az idő, hogy ezt átértékelhessem magamban.
 Felsóhajtok, ahogy végignézek a folyosón, amit megvilágít Clarice pálcája. Értem, miért van szükség erre az egészre, hiszen bizonyos elméletek szerint a Roxfort él, és az éjjel kóborló diákok évszázadokkal ezelőtt néha nyomtalanul eltűntek, de akkor is kétlem, hogy bárkit el tudunk kapni. Legfeljebb az olyan bátortalanabb emberek tántorodnak el a szükségtelen kóborlástól emiatt, mint én, de vannak, akik talán azért mászkálnak éjszaka, mert élvezik a veszélyt. Én is éreztem valami kellemeset az életveszélyben először, bármennyire visszataszító volt maga a helyzet.
 - Amikor beadtam a jelentkezést, nem igazán számítottam rá, hogy tényleg prefektus leszek.- főleg anya és apa akarták, hogy megpróbáljam, bár szerintem ők sem láttak rá komoly esélyt, hogy engem választ a griffendéles igazgató. Még ha technikailag nem is vagyok büntetett előéletű, azért mégis furcsa, hogy McGalagony, aki védte ezt az iskolát, egy olyat választott elöljárónak, aki részt vett a megtámadásában. Finnick egyszer viccelt azzal, hogy talán nem tudja, ki vagyok, de ezt valahogy kétlem. Ő nem olyan ember, aki ne nézne utána annak, kire mit bíz rá.

[- Én leszek az egyetlen, aki nem tehet hoppanálási vizsgát az egész évfolyamban. Pedig én tehetnék a legkorábban.]

Roman Nott

Bármennyire is, de egy kicsit azért sikerült megsajnálnom Romant. Olvastam a cikket a Prófétában, de az igazából nagyon ciki volt, már nekem volt kínos Roman helyett is, pedig semmi közöm hozzá. Szerintem csak azért nem emlegetik, mert az északiak nála is nagyobb téma. Mondjuk én őket is sajnálom kicsit, hiszen az égvilágon nem is tettek semmi rosszat. Vagy lemaradtam valamiről? Nem tudom, olyan átlagosnak tűnnek. Ijesztő a gondolat, hogy valakik, akik annyira hétköznapiak, mint Roman, akár gyilkosságra is képesek. Egyszerűen nem nézem ki Romanból, annyira átlagos. Pont, mint én. És még csak nem is beképzelt. Tulajdonképpen a magam módján kedvelem is, bírom a búráját, éppen csak nem bízok benne annak tudatában, hogy mi mindenre is volt képes egy évvel ezelőtt. Márpedig egy év nem olyan sok idő.
- Én leszek az egyetlen, aki nem tehet hoppanálási vizsgát az egész évfolyamban. Pedig én tehetnék a legkorábban. - magyarázom el, mi is a problémám. Jól tudom, hogy nem a világvége, de akkor is szarul esik. Én vagyok a legidősebb az egész évfolyamban, ennek ellenére az egyetlen, aki kimarad egy ilyen buliból. Még ebből is.
A megvilágított folyosó teljesen üres, csak egy üres portrét látok, aminek lakója valószínűleg most már messze kóborol. Jobb is így... A festmények errefelé elég kényesek, és még nekik áll feljebb, ha elsétálsz mellettük, hangosan kopogó cipővel, amikor ők éppen aludnának.
- Tudom, hogy meg lehet lenni nélküle, de attól még rosszul esik. - pálcámat előre tartom úgy, hogy mindig a padlót tudjam megvilágítani. Így ha véletlenül szembe sétál velem valaki, biztosan nem sütöm ki a szemét. Emellett már messziről láthatja a fényforrást. Hacsak nem vak vagy degenerált, akkor biztosan meglátja a fényt, és akkor van annyi esze, hogy a másik irányba osonjon. Ez van. Igazából ma semmi kedvem senkivel sem konfliktusba keveredni. A séta és a beszélgetés viszont annál inkább.
- Sajnálom - a gombóc  úgy érzem, eltűnt a torkomból, hiszen már kicsit bátrabban beszélek. Nem szeretem kimutatni az érzelmeim, bár nem vagyok egy jégkirálynő sem azért. Mondjuk könnyű felpaprikázni, az igaz, de igazából ennyi. Vannak dolgok, amiket jobb megtartani magamnak.
- Azért én örülök neki, hogy te vagy a prefektus társam. - inkább ő, mint egyesek... Még a Mardekáron belül is vannak széthúzások azért, de melyik házban nem?
- Mit szólsz az északiakhoz? Te vágod amúgy, min bukott ki mindenki? - ugyan hallottam a Romanov családról mágiatörin, de attól még nem levágós, min problémázik a nép. Szerintem nem fair velük szemben, hogy esélyt sem akar nekik senki adni.

[- Én néha úgy gondolok a rossz dolgokra, hogy ha történik veled valami igazságtalan, akkor azt vissza fogod kapni valahol máshol.]

 Egy kicsit elgondolkozok, és azt hiszem, nekem sem esne jól, ha nem menne valami, amit mások meg tudnak csinálni. Clarice éppen úgy jó tanuló, mint én, tisztán emlékszem, hogy csak azokon a tárgyakon nem teljesített jól, ahol gyakorlatra, a pálcájára lett volna szüksége. Nekem abból a szempontból szerencsém van, hogy semmi maradandó károsodást nem szenvedett a sem testem, sem a varázserőm a háború alatt, pedig egyiknek sem volt túl sok egészséges élményben része. Láttam, milyen mellékhatásai lehetnek például a crutiatus átoknak, szerencsém van, hogy rajtam nem ütött ki egyik sem.
 - Én néha úgy gondolok a rossz dolgokra, hogy ha történik veled valami igazságtalan, akkor azt vissza fogod kapni valahol máshol.- nem akarom kimondani, hogy Raquelre gondolok, talán sértő lenne sorsszerűnek beállítani azt, ami valójában az ő választása volt. Valahogy nem voltam hajlandó soha elfogadni a sors létezését, egyszerűen ijesztő a gondolat, hogy semmit nem saját magad teszel, hanem valaki irányít, mint egy játékszert, egyedül ezt a karmához hasonló elméletet szeretem néha elfogadni. Nem igazán hittem, hogy bármi kompenzálhatja azt, ami velem történt, de tévedtem.
 - Azt hiszem, még nem gratuláltam hozzá, hogy bevettek a kviddics csapatba. Nem semmi rögtön fogóként kezdeni.- inkább az öcsém a rajongó, sőt, bizonyos szempontból még anyám is többet tud a játékról, mint én, de azért tényleg nem mindennapi teljesítmény ez tőle. Nem is vagyok biztos benne, hogy volt-e már női fogója a Mardekárnak a történelem során, de ha nem, akkor ez külön nagy teljesítmény, valami, ami szerintem kompenzálja ezt a rossz hírt. Persze ezt sem mondom ki, mert nem akarom, hogy ajándéknak gondolja azt, amiért tényleg megküzdhetett. Vulkanov nem olyan ember, aki ingyen adja a bizalmát, főleg, ha a kviddicsről van szó.
 - Köszönöm!- nem úgy ismertem meg Claricet, mint aki hazudik vagy megjátssza magát, úgyhogy tényleg jól esik, hogy örül nekem, mint társnak, és nem mondja azt, hogy megérdemeltem az egészet, mint ahogy páran már megjegyezték. Nem vártam nagyon mást, sőt, többet vártam már az első héten, de azért így sem esett túlzottan jól, és a második után már nem volt kedvem elmagyarázni, mit miért csináltam. A legtöbben tudják, de vagy nem érdekli őket, vagy eldöntötték az elején, hogy hazudtam.
 - Annyira nem lepődtem meg, hogy ennyire ellenségesen fogadták őket. Aranyvérűek gyanús hátterű családokból, pár évig erre még nagyon érzékeny lesz a társadalmunk. Erre még rátesz egy lapáttal, hogy Vitrolt a mai napig hagyják rágalmakat firkálni büntetlenül.- egy cikkében én is említésre kerültem még a nyár vége felé, és azzal együtt, hogy rendívül bántó volt, amit rólam írt, meglehetősen sok színezést sikerült írnia a cikkbe rólam és a családomról is. Amennyire tudom, apa beperelte rágalmazásért és becsületsértésért, de nem hiszem, hogy többet kaphat egy rövid korrigáló cikkért, amit olyan apró betűkkel fognak írni, ahogy csak lehet.
 - Én sajnálom őket. Nagyon rossz kiközösítettnek lenni, főleg úgy, ha nem csináltál a világon semmi rosszat. Nem is nagyon látok különbséget e között és... ami tavaly volt.- az utolsó szavakat halkabban mondom egy kis tétovázás után. Nem tudom, mennyire bölcs dolog kritizálni az igazgatónőt az én helyzetemben úgy, hogy bárki hallhatja, talán még Clarice sem annyira megbízható, hogy rá merjem bízni vele szemben az ellenérzéseim, de nem akarok többet hazudni. Ha ez a hozzáállás folytatódik, még az is lehet, hogy írok egy levelet McGalagonynak.

[- Igazságtalan dolgok csak úgy történnek mindenkivel. Az élet egyszerűen nem fair. De mindig tudsz tenni azért, hogy jól beints neki.]

Roman Nott

Keserűen felnevetek mondatára. Szép is lenne, ha az élet így működne, de sajnos ez nem így működik. Nagyon, nagyon, nagyon sokat küzdöttem azért, hogy oda jussak, ahol most vagyok. Szóval az élet bekaphatja.
- Igazságtalan dolgok csak úgy történnek mindenkivel. Az élet egyszerűen nem fair. De mindig tudsz tenni azért, hogy jól beints neki. - egy újabb elágazáshoz érünk, innen pedig balra fordulok, ami előbb vagy utóbb a konyha felé fog elvezetni. Imádom, hogy ilyen közel van viszonylag a klubhelyiségünk a konyhához, szívesen adnak bármikor valami rágcsálnivalót. Igaz, éjnek éjjelén nem szívesen zavarnám a manókat, biztosan ők is alszanak néha.
- Köszi. - mosolyodom el a dicséreten. Eddig mindenkitől más reakciókat kaptam a kviddics csapatba kerülést illetően. Na nem mintha Malfoy kifejezetten érdekelne, tényleg szarok bele, mit gondol. Én jobb voltam, ő pedig amióta a csapatba került, azóta nem tudott kupát nyerni a Mardekárnak. Idén fontos, nagyon fontos, hogy mi nyerjünk. Nekem tényleg a hátralévő életem múlik rajta.
- Tudod, nagyon sokat gyakoroltam a nyáron. Még új seprűt is kaptam. - hála az új ügyfélnek, akit a nyáron szereztem anyunak. Jó, nem sok esélye volt annak, hogy épp azon a napon jön be anya boltjába egy nagyon gazdag, elkényeztetett nemes, amikor én kisegítek, aztán pedig felvásárolja a fél boltot is... Anya annyira megörült, hogy vehettem magamnak egy jobb seprűt. Igazából Caelnek is kifért volna, de ő meg rengeteget elbulizott a nyáron. Mondjuk nem féltem, a mi csapatunknak jó seprű szettje van, de azért örülök, hogy nem kell azt használnom, amin Malfoy is meresztette a seggét.
- Igazából csak a kviddics miatt maradtam... Nem vennének fel olyan szakra, ami érdekel, a betegségem miatt, anya meg azt akarja, hogy vegyem át a boltot. Kozmetikumokat gyárt. - Pálcámmal megvilágítom a folyosót, fénye pedig visszaverődik a lovagi páncélokról.
- De nekem meg az nem fekszik. Nem érdekel, hogy nézek ki. A kviddics viszont annál inkább. - nem vagyok éppenséggel egy műkörmös liba, mint egyesek... Az egyik hollós alsóst ki is röhögtem, amiért kviddics válogatón eltörte a körmét. Nem is tudom, mire számított. A kviddics kemény sport, nem való olyanoknak, akik féltik a külsejüket. Még nem volt sok edzés, de eddig mindegyik alaposan megizzasztott, egy ízben pedig már eltörtem a csuklómat is. De a cikesz nálam volt, úgyhogy az is valami.
Az idegenek miatt mintha mindenki feszült lenne. Még én is feszült vagyok, amiért mások is azok. Persze amikor beosztották őket, első dolgom volt a ruszki ikreknek elmondani, mik fontosak és mik a szabályok. Jelszó, hálókörletek, órarend, meg hogy engem keressenek, ha valami baj van. Még Cael is lelkes volt, amikor mesélt róluk.
- Nem hiszem, hogy a családneved miatt bűnhődnöd kell. - tök igazságtalan. Tanultunk mágiatörin Grindenwaldról, de ezek csak diákok. Semmi különös.
- Igen, az elég vacak volt... - nem lehet elfelejteni a tavalyi évet. Borzalmas volt. Mintha a tavalyi Roman, és a mostani viszont két külön személy lenne. Nem, azért még óvatos vagyok vele. De így is hihetetlen. Tavaly ilyenkor nem gondoltam volna, hogy épp vele fogok majd a folyosókon cirkálni, a kviddicsről beszélgetve. Nekem, egy teljesen lényegtelen, félvér, skót család tagjaként szerencsém volt, különösebb bajok nélkül megúsztuk, de nem kellett sok hozzá, hogy aput elveszítsük, aki muglik közé született.
- De legalább mi, Mardekárosok tartsunk össze. Nem akarok még egy olyat, ami tavaly volt. - utálnám, ha megint tele lenne a Roxfort gyűlölettel. Elég volt. Szóval nem fogom hagyni, hogy elharapózzon a helyzet.

[- Valószínű így van, de könnyebb elfogadni, mint a szerencsét. Akkor úgy érzed, hogy jobban megérdemled, hogy a véletlen neked kedvez.]

 - Valószínű így van, de könnyebb elfogadni, mint a szerencsét. Akkor úgy érzed, hogy jobban megérdemled, hogy a véletlen neked kedvez.- ami azt illeti, nagyon távol voltak tőlem ezek a gondolatok, amikor szükségem lett volna rájuk. Úgy nézett ki sokáig, hogy az életem már csak lefelé halad, egészen addig, amíg elérek egy töréspontot, és ott vége lesz. Persze, akkor is eszembe jutott, hogy talán ez a büntetésem, amiért lenéztem a muglikat, és legalább részben szimpatizáltam a halálfalókkal, de túlzásnak éreztem, ami velem történik. Ma már azt hihetném, hogy megfizettem az életem hátralevő részére a rossz dolgokat, de azért nem egészen így működik. Ebben nincs semmi racionális, ez csak egy hit, ami segít túlélni, ha valami nehéz.
 - Akkor biztos jól fog menni, szurkolok nektek! Idén jó esélyetek van a kupára, ahogy néztem a csapat összeállításokat.- persze nem ismerek mindenkit minden házból, de például a hugrabugos terelőlány nagyon kicsi, Harry Potternek pedig nem szokása mindhárom meccsen normálisan játszani. Talán a Hollóhát lehet a komoly rivális ebben is, őket sokan lenézik. Sok ember gondolja, hogy az intelligencia fizikai gyengeséggel jár, a fizikai erő pedig ostobasággal, valószínű azért, mert ha a kettőből eggyel rendelkezel, az tökéletesen elég a boldoguláshoz.
 Kicsit elszomorító beleélni magam Clarice helyébe, rossz lehet, hogy nem varázsolhat rendesen. Aki nem tudja a pálcáját rendesen használni, eleve kiesik rengeteg munkalehetőségből, bár egyéb területeken kompenzálni lehet. Csak hát nem biztos, hogy akarja az egyéb területeket. Én sem tudom, hogy pontosan minek folytatom az iskolát, már nem tartozok ide, és nem hiszem, hogy szükségem van bármire. RAVASZ-ok nélkül is pontosan tudom, mit akarok, és pénzem is van hozzá.
 - Szerintem menni fog, az öcsém mondta a válogatáson, hogy nagyon jó voltál. De ha egyszer mégis megunnád a kviddicset, akkor bájitaltan RAVASZ-szal találsz munkát a gyógyszerészeti cégünknél. Bár lehet, hogy ugyanolyan unalmas, mint a kozmetika.- engem egyik terület sem vonzott soha különösebben, de egy olyan embernek, akinek egész életében egészségügyi problémái voltak, biztosan motiváló lehet gyógyszereket kutatni. - Szerintem a továbbtanulás nem feltétlenül fontos, RAVASZ-szal már lehet jó munkát találni. Elég néhány ezer galleon és egy jó ötlet.
 Remélem, hogy Clarice nem gondolja, hogy le akarom beszélni a kviddicsről, de azért jó, ha tudja, hogy nem az élete múlik rajta, hogy sikerrel jár-e. A nővérem egyik barátja hatodévben sem került be a csapatba, és emiatt nagyon kétségbe volt esve, de végül a kviddicsen túl is elboldogult valahogy, nyitott egy éttermet. Remélem, hogy sikerült neki újranyitnia, valaki felgyújtotta még tavasszal.
 Ahogy befordulok a sarkon, valami megmozdul az árnyékban. Egy pillanatra meg is torpanok, csak hogy rájöjjek, egy nagy fekete macska az, ami magabiztosan elsétál a lábam mellett a klubhelyiségünk irányába, még csak nem is gyorsítva a léptein. Tavaly ilyenkor még az emberek is igyekeztek sietve elkerülni mindent és mindenkit, nem próbáltak sokáig a folyosón időzni, furcsa, hogy most egy macska ilyen nyugodt. Talán nekem is el kellene engednem a múltat, mert kicsit azért én is tartok tőle, hogy a külföldiek érkezése mit rejt magában. Nem hiszem, hogy ártó szándékaik vannak, de ha bántanák őket, az komoly diplomáciai konfliktushoz, és akár újabb háborúhoz vezethetne. Nem volt bölcs dolog Shackelbolttól, hogy idehívta őket, amikor ilyen erős érzelmek dolgoznak még mindannyiunkban.
 - Érthető, hogy sokan nem bíznak az idegenekben, főleg, mert aranyvérűek ők is. De ez nem mentség mégsem, mert éppen így kezdődött ez az egész annak idején. Az évszázadok során több ősöm is volt, akit muglik öltek, ezután sokan ellenséget kezdtek látni a muglik gyerekeiben. Ma persze már nem keresnek okokat a vérelmélet kialakulását illetően, egyszerűen csak rossz, nem szabad más szemszögből nézni. Pedig a vizsgálata megvédhetne a hibáktól.- talán Clarice az első, akivel a vérelméletről próbálok beszélgetni úgy, hogy ő maga nem aranyvérű. Mindig féltem ettől a témától, mert nem voltam soha olyan radikális, mint például Bellatrix, ugyanakkor sokkal kevésbé látom feketében és fehérben ezt a dolgot, mint manapság sokan. Akármennyire óvatosan fogalmaztam, egy kicsit azért tartok tőle, hogy mégsem jöttek át megfelelően a szavaim.
 - Nem lesz még egyszer olyan, mint tavaly volt, az emberek tanultak a hibáikból. Pár hét, és már senki nem fog törődni vele, kicsoda az újak közül külföldi, és minden menni fog a normális kerékvágásban.- remélem.

[- Fix, hogy mi nyerünk.]

Roman Nott

Már csak a kviddics számít igazán. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy akkor se kapom meg életem álomállását, ha sikerül hét ravaszt letennem sikeresen. Holott nem mondok le a tanulmányi sikerekről, jól tudom, hogy más területeken nem vár rám olyan jövő, amivel beteljesíthetem az álmomat. Nem érem be a középszerűséggel, én igenis, lenni akarok valaki, és bebizonyítom, hogy akkor is lehetsz sikeres, ha ezért kétszer annyit kell.küzdened, mint másoknak. Elvégre is, a Süveg is ezért osztott a Mardekárba, pedig ha valaki, akkor én abszolút távol állok a sztereotípiáktól. Csak egy átlagos, skót máguscsalád szülötte vagyok, szóval tényleg semmi különös.
- Fix, hogy mi nyerünk. - talán senki se mondaná meg, hogy az önbizalmam csak megjátszom. De egyben mi más is lenne alkalmasabb arra, hogy valódi önbizalmat merítsek? Ephram is sokat segít, ami mondjuk elég különös, hogy egy éve még úgy gondoltam, soha nem fogok vele egy udvarias köszönésen túl szót váltani. Épp, mint Romannal. Kicsit hasonlítanak ilyen téren ők ketten.
- Láttad te a hugrás csapatot? Nem tudom eldönteni, hogy Vulkanov professzor most viccel, vagy mi. Ha nem lenne megalázó épp eléggé a sárga szín… - magyarázom. Nem, igazán nincs bajom a hugrabugosokkal, de én biztosan hazautaztam volna az első reggelen elsős koromban, ha oda osztanak, hogy jó, akkor én most távozom innen. Semmi pénzért nem venném fel a sárga színt, nem egy pozitív bélyeg. Na persze, azt is mondják, hogy a Mardekár meg tele van bunkókkal, és aki nem halálfaló, annak legalább egy.őse feketemágus… De ezeket mindig látványosan kinevetem. Egy legyet se tudok megölni. Na jó, azokat de. Elég undik. Nem bírom elviselni őket. Fúj.
- Kösz. És a tesódnak is. - mosolyodom el. Emlékszem a testvérére a válogatásról, de igazából nem volt olyan jó, nem csoda, hogy nem került be. De jövőre biztosan jobb lesz, szóval nem aggódom miatta.
Majd aztán olyat hallok tőle, amitől a fülem is kettéáll. Hogy mi van? Pár ezer galleon? Már a gondolatától elszédülök, anya boltja egy forgalmasabb év alatt nem keres annyit, amennyire Roman gondol, bár lehet, idén megdönti a rekordot az új ügyfél miatt. Pedig a Chant Cosmetics Nagy Britannia legfelkapottabb kozmetikumokkal foglalkozó cége, és állandó a kereslet a sminkekre és parfümökre. Anyának viszont jó orra van ehhez, mindenki imádja, amit csinál. Ellenben nekem semmi tehetségem hozzá. Nem tudom elképzelni, hogy púdereket és parfümöket gyártsak.
- Ja. Csak pár ezer galleon. “Csak” pár ezer. Ja, máris, a zsebpénzemből kifizetem. - pillantok rá olyan csúnyán, amit eddig csak Cael ismert. Anya is így szokott nézni ránk, ha valami nem tetszik neki, ezzel azonnal belénk fojtva a szót. Szóval ja, félelmetes.
- Lehet, hogy hihetetlennek hangzik majd, Nott, de a legtöbb embernek nem terem csak úgy pár ezer galleonja, hogy ötleteket valósítson meg. - a leginkább anya példájából tudom. Nagyon sokat küzdött, és a semmiből teremtette meg azt a céget, amit ma sikerrel üzemeltet.
- Attól pedig, hogy kísértetes vagyok, még nem akarok medimágiával foglalkozni. Elhiheted nekem, egy életre elegem van a kórházakból és a beteg emberekből. - teremtem le vörös fejjel. Tudom, hogy nem akart rosszat, de nagyon sokan akarnak erre a pályára téríteni, és már nagyon unalmas.
- De igazad van. Kell egy B terv. - sóhajtok mélyen, mialatt befordulunk a sarkon. Egy mellettünk elrohanó macska a klubhelyiségünkbe tipeg, olyan gyorsan, hogy meg se tudom nézni magamnak. De nagyon sokan tartanak macskát a Roxfortban, úgyhogy biztosan ezért ismerős. Legalább vannak, akik vadásznak.az egerekre. Tele van velük a Roxfort.
- Hát nem tudom, Roman. Biztos vagy te benne? Malfoy se húzta meg magát. Egy csomó pénzt elkért a diákoktól a szar magazinjára, amire senki se kíváncsi, de akkor meg én vagyok a szemét, amiért nem tejelek neki. Pedig akkor sem kéne, ha még ő fizetne nekem. - pálcámmal megvilágítom a páncélokat, a fény bántóan verődik vissza róla.
- Én nem értek a politikához, de szerintem nem ez lenne a módja, hogy változást indítson. Meg aztán látod, hogy néz rám mostanában? Na mindegy… Azért remélem, úgy lesz, ahogy mondod. Bár a Romanovna ikreket szerintem nem kell félteni. - kicsit furák nekem mindketten, de valószínűleg csak azért, mert még idegenek, senkit nem ismernek, és ők is bizalmatlanok. De azért vagyunk mi, hogy segítsünk nekik beilleszkedni.

[- A hugrabugosokból mindig nehéz volt jó csapatot összerakni. A másik három háznak sokkal fontosabb a győzelem, mint nekik.]

 - A hugrabugosokból mindig nehéz volt jó csapatot összerakni. A másik három háznak sokkal fontosabb a győzelem, mint nekik.- azt mondják, hogy a Hugrabugból került ki a legkevesebb sötét varázsló, és szerintem pont azért, mert ők beérik azzal, ami jut nekik. Vajon ha Alaric Nott a Mardekár helyett a Hugrabugba kerül, felült volna annak a sárkánynak a hátára, és megölt volna háromszáz muglit, amikor nem választották a Wizengamot tagjává? Valószínű nem. A hugrabugosok bele szoktak nyugodni a vereségükbe.
 - Átadom.- Finnick inkább irigy volt, amikor ecsetelte, ki jutott be, de azt hiszem, ez természetes. Én is csalódott lennék, ha nem sikerülne valami, amit nagyon szeretnék. Az egyetlen ilyen dolog talán a felmentésem volt, ami igazán kétséges volt, de végül felmentettek. Belegondolva, minden sikerült eddigi életemben, ironikus, hogy ettől függetlenül is az egyik legnehezebb sors jutott az évfolyamból.
 Egy kicsit elgondolkozok, ahogy a lányra nézek, hogy talán mégsem középosztálybeliek lehetnek, ahogy hittem. Láttam statisztikákat az átlagfizetésekről, az alapján, ha nem is könnyen, de egy család öt-tízezer galleont simán ki kéne, hogy fizessen. Igaz, eléggé megzavarná a háztartásukat, és évekig tarthatna összespórolni, de ha én lennék középosztálybeli, minden gyerekemnek külön elkezdeném összeszedni a pénzt már születésüktől kezdve. Igaz, ha az egyik beteg, akkor lehet, hogy nem tudom megtenni, nem minden betegségre jár támogatás, Clariceé pedig elég ritka kór.
 - Össze lehet szedni, nagyjából tudom, mennyi az átlagfizetés. De megértem, hogy nem akarsz kórházban dolgozni, nekem is elment pár dologtól a kedvem.- nem tudom, mennyire gondoltam komolyan az aurori pályát, de az én előéletemmel arról nyilván lemondhatnék akkor is, ha maradt volna bennem bármi tisztelet feléjük. Igaz, Németországban Shafiq elég könnyen elkapott, de még most is biztos vagyok benne, hogy el tudtam volna intézni, ha mindent beleadok, és ő a jobbak közé tartozik. Rengeteg auror volt a Minisztériumban, és semmit nem tudtak kezdeni Voldemort és a halálfalói ellen, akik közül sokan évtizedeket hagytak ki két varázslat végrehajtása között. Finoman megpróbáltam lebeszélni erről a pályáról a nővérem is, de persze, ő olyan akar lenni, mint anya volt. - Nem olyan nehéz B tervet találni. Esetleg a Prófétánál valami? Nem igazán van most korrekt tudósító.
 Figyelem az elrohanó fekete macskát, és kicsit elhúzom a szám, ahogy szóba kerül Malfoy. Én sem igazán értem, mi volt a célja azzal az újsággal, amit már csak azért sem olvasnak el, mert ő írta. Kicsit szinte szomorú, hogy ennyire nem látja, hogy mennyire utálja őt mindenki a viselkedéséért, és ennyire képtelen reálisan látni önmagát. Szerencsétlen talán még mindig azt hiszi, hogy őt igazából szeretik ebben az iskolában, pedig csak tartottak tőle páran, és ma már ők is utálják és lenézik. Én kedveltem, de azután rájöttem, hogy nem vagyunk barátok.
 - Nem kell vele foglalkozni, nem éri meg az idődet. Azt akarja, hogy megint figyeljenek rá, mint egész életében.- elég régóta ismerem Dracot, és már kiskorában is utálta, ha nem ő volt a téma. Az apja ugyan tett róla, hogy több gyerek közül ő legyen a központban, de többen is voltunk az ő képességeinél jobbakkal, ami gyakran elvonta róla a figyelmet. Akkor mindig kiakadt. Claricere nyilván a kviddics csapat miatt dühös, leváltották egy fiatalabb és tehetségesebb játékosra.
 - Én azért odafigyelnék rájuk. A megjátszott keménység gyakran takar egészen más dolgokat... szép estét! Már három órája takarodó volt, ugye tudod?- egy kicsit meglepve köszönök a szőke fiúnak, aki olyan hirtelen kanyarodik be a sarkon, hogy kevés híján nekünk jön. Már fordulna is vissza, de szerencsétlenségére felismerem, akkor pedig biztos felismerte a nővére is. Kicsit kellemetlen ez nekem, nem tudom, hogy mi legyen. Elvileg ugyanúgy jelenteni kéne, mint bárki mást, de hagyom, hogy a testvére döntsön. Érdekes dolgokat árul ez el a személyiségéről. Ami engem illet, nem tudom, hogy döntenék, egyfelől a büntetőmunka a helyes ítélet, másfelől a saját öcsém mégis más, mint valami ismeretlen gyerek.

[- És nem is lennék jó medimágusnak. Mert igazából leszarom, hogy másokkal mi van.]

Roman Nott

Még mindig húzom a szám Roman vélt átlag fizetés statisztikáiról. Egyáltalán nincs képben a dolgokkal, ha azt hiszi, több ezer galleont csak úgy simán összespórolsz. Már ezer galleon is rengeteg, anya is nagyjából annyiból indította el az üzletét, de azelőtt éveken át dolgozott és küzdött azért, hogy ez sikerüljön. Még a koboldoktól is vállalozói hitelt vett fel, hogy megnyithassa az üzletet Aberdeenben. Ami mellesleg Skócia legdrágább városainak egyike, még varázslók számára is. Az is nagy dolog, hogy nem kell lakást bérelnünk, ahogyan ezt a legtöbben teszik, mert sajátunk van. Nem, egyáltalán nem olcsó ott az élet. Apa pedig nem keres valami jól a Minisztériumban, pedig fontos munkája van. De ő ezt szereti. Ahogyan anya is a boltot. Ezért szeretnék én is olyan dologgal foglalkozni, amit szeretek.
- És nem is lennék jó medimágusnak. Mert igazából leszarom, hogy másokkal mi van. - vonom meg a vállamat. Jó, azért nem vagyok egy jégkirálynő, ahogyan azt a mardekáros lányokról gondolják, de nem mondanám, hogy különösebben meghat, ha valaki nekiáll nekem pityeregni. Van nekem is elég bajom, nem leszek senki testi-lelki szemetes kukája.
- Anya meg nagyon ragaszkodik hozzá, hogy folytassam az üzletét. A nyáron jött néhány új ügyfelünk, a nagyon gazdag rétegből, tudod. Van egy csávó, aki szerintem tutira meleg, és havi szinten több száz galleont hagy nálunk parfümökre és sárkányvér samponra... Nem győzzük berendelni a sárkányvért, a szállító már kedvezményt is ad. - ecsetelem, bár ez leginkább a C tervem. Említettem már neki, hogy van ez a boltunk, illetve muternak van. De nem tudom elképzelni magam, hogy mindenféle elkényeztetett libával foglalkozzak.
- Na de a lényeg, hogy most, hogy kicsit megszedték magukat, szeretne egy második üzletet. Itt, Roxmortsban. Már talált is kiadó helyet. Csak a személyzetet nem tudja még. - magyarázom kicsit nagyobb lelkesedéssel, mint eddig. Tényleg hatalmas dolog ez, van miért büszkének lennem anyámra, és egy kicsit még én is segítettem. A semmiből csinálta a céget, és most jutott el arra a szintre, hogy nem akárhol, de Roxmortsban nyithasson új boltot. Szóval na, azért elég menő. Mondjuk mit várunk tőle? Mardekáros volt.
- Hát szar lehet, hogy ennyire leszerepelt. De igazad van, nem éri meg egyáltalán foglalkozni vele. - biccentek egyet a Malfoy dologra,mikoris hirtelen valaki idegent látok meg a folyosón császkálni. Valakit, aki nem is ennyire idegen. A fejem először falfehérré, majd vörössé változik. Egy pillanat alatt az egekbe szökik a vérnyomásom. Hogy tehetett ilyet? Tudja jól, hogy nem szabad ilyenkor már kint lennie. Az a két haverja, meg az a Romanovna fiú... Biztos ők vannak rá ilyen hatással.
- CAELIUS EDEVANE! - csattan azonnal a hangom. Jó régen hallott bárki is kiabálni, de azt hiszem, ő most teljességgel megérdemli. Egyáltalán hogy mert ilyen helyzetbe hozni pont Nott előtt?
- Ha azt hiszed, megúszod a büntetést, csak mert a testvérem vagy, akkor nagyon is tévedsz! Holnap reggel jelentkezel büntetőmunkára Ms. Everdeannél! És örülj neki, hogy nem Vulkanovhoz vagy Oakleyhoz küldtelek. - veszem fel azt a tipikus, anyás nézésemet, vagyis azt, amire Cael mindig így hivatkozik. Szerinte tökre olyan vagyok, mint ő, de szerintem ez meg tökre nem igaz. Karon ragadom hát az öcsémet, hogy visszairányítsam a hálókörletében. Meg ne lássam, hogy még egyszer ilyet csinál.

//Köszönöm a játékot ^^ //