Használaton kívüli Rúnaterem

Nem túl nagy, a padok mindegyike a falakhoz van húzva, a tanária asztal pedig a megkopott, porosodott táblához. Egyetlen ablak terpeszkedik a falon, mely régen volt mér kinyitva. Nem tudni miért nem használják ki már több mint 10 éve ezt a helyet. Sokan sokfajta történetet suttognak róla, de az igazságot talán csak a jó öreg Albus tudná… vagy lehet még ő sem?
A falakon, sötétben is világító apró, illetve nagyobb rúnák helyezkednek el, melyek folytonosan, körbe-körbe mozognak, akár csak a Föld.

Double Trouble

- Éppen a fraktál-mintázatú rúnasorok problémáján gondolkoztam, amikor elindultam a Nagyterembe. - magyarázom nagy beleéléssel Miss Daltonnak, miközben az alagsor felé tartunk. Tegnap jártam itt először, ennyi idő alatt ugyanis még a kastély felét sem sikerült bejárnom. Az viszont annál gyakrabban fordul elő, hogy egyszerűen lekésem a vacsorát, mert annyira belemerülök a munkába. Éppen ezért tegnap beállítottam egy órát, hogy jelezzen, ha ideje elindulni, nehogy még egyszer üres hassal kelljen lefeküdnöm. Ez persze azzal járt, hogy a munka középen kellett felállnom az asztalomtól, hogy időben elinduljak. A pennám ugyan letettem, de a gondolataim nem zártam le. Nagyon hamar teljesen más helyen jutottam ki, mint ahol eredetileg akartam lenni, mert egyszerűen elkalandoztam.
- Az általam ismert legbonyolultabb rúnaírási módszer, hiszen fraktálokra épít, ahogyan a világ maga is. A modern rúnamágusok módszere, a tankönyvek nem foglalkoznak vele sajnos. Tehát a lényeg, hogy elkalandoztam, és eltévesztettem egy emeletet, és így kerültem le a pincébe. - ebéd közben kérdeztem meg, lenne-e kedve segíteni egy apró kis kutatásban. A mágiatörténelem mindig is az egyik legfontosabb tárgy volt, amit megtanultam, és még a rúnák megértéséhez is fontos szerepe van, ehhez a problémához szükségem lesz egy szakértő segítségére. Olvastam ugyan a Roxfort történelmét, az éjszaka fel is lapoztam, hogy megoldást találjak a problémára, de nem találtam semmit, ami előrébb vitt volna.
- Mire észrevettem, hogy idegen helyen járok, akkor fedeztem fel...  ezt. - nyitom ki az ajtót a használaton kívüli teremhez. Eddig ez a legszebb dolog, amit a Roxfortban láttam. De mégis, akkor miért nem használják?
- Kérdezősködtem kicsit, és megtudtam, hogy ez egy használaton kívüli tanterem. Azonban kíváncsi vagyok, miért. Mint a Roxfort történésze, bíztam benne, hogy tud mondani a teremről olyat, amit én nem tudok, és amit a könyvek sem írnak meg. Valamint biztosan fel tudja hívni a figyelmem, ha valamit esetleg nem veszek számításba, Miss Dalton. - kisfiús lelkesedés,  ahogyan valami új elfoglaltságot találok magamnak. Nehéz hosszú időre lekötnöm a figyelmem, nem sok olyan rúnákkal kapcsolatos rejtély van, ami megizzasztana. Szeretem, ha falakba ütközök, ha újabb és újabb kérdések merülnek fel bennem, és annál inkább lelkes vagyok. Ellenben nagyon hamar unatkozni kezdek, ha nem kapok ehhez hasonló rejtélyeket.

Double Trouble

Imádom Kippet! De tényleg, ő az egyik kedvenc kollégám... Nem mintha a többi kollégámat nem imádnám, tényleg, de talán ő volt az első, akire felfigyeltem, és rögtön meg is kérdeztem, tényleg jól látom e, hogy rúnákat visel a talárján..? Milyen csodálatos ötlet. Sosem merültem el igazán kellőn ebben az ágazatban, amit egyből nagyon bántam is, ahogy elkezdtünk eszmét cserélni, bár mintha a többiek felsóhajtottak volna... Biztos ők is épp azon gondolkoztak, hogy ugye nem felejtették el bepakolni a rúnaszótárukat, ha már ilyen csodálatos szerencse ért minket, hogy épp Kipptől tanulhatunk róluk.
Amikor hallottam a felfedezéséről, rögtön otthagytam az irodámat, főleg, hogy megint kezd egy kicsit rendetlenség lenni bent, de ez annak köszönhető, hogy megérkeztek a könyveim, amiket nem hoztam magammal. A barátnőim voltak olyan kedvesek, hogy utánam hozták a dobozokat, szóval most nem nagyon lehet lépni odabent, de hát végül is nem sok látogatóm volt még, aki meg jön, legfeljebb leülhet rájuk. Laktam már rosszabb körülmények között is, például mikor Romániában dolgoztunk egy projekten, és végül meglettek ugyan a keresett sárkánycsontok, de ezt két hetes esőzés előzte meg, mivel tavasz volt, és hát mondanom sem kell, nem voltunk túl szalonképesek. A többiek végig panaszkodtak a morálra, de nem tudom, én élveztem, hogy nem hátráltat minket igazán semmi a munkában, hiszen ki törődik a külsejével, ha a sátorból való kilépés pillanatában biztos lehet benne, hogy elázik majd?
Hol is tartottam... Igen! Kipp! Rögtön átöltöztem, mert gondoltam, hogy fiatal kollégám nem a pizsamás kiadásomra kíváncsi, még ha olyan aranyos rénszarvasos is a nadrágom, amit azért viseltem, mert ebben az órában már soha nem keres a kutya sem. Szóval a felfedezés vágyától égve loholtam utána, remélve, hogy valami igazán izgalmasat fogok látni, bár kizárt volt, hogy nem erről van szó, Kipp is épp olyan elhivatott, mint én magam vagyok, rénszarvasos pizsama ide vagy oda. A kezemben még ott a termoszom, mert hátha valami olyanba botlunk, ami miatt az egész éjszakát is érdemes ott tölteni, és akkor jobb, ha van nálunk meleg kávé és egy kis sütemény, amit a manók voltak szívesek felajánlani nekem. Bár azért csodálkoztak, amikor megemlítettem, kivel és hová megyek, de szerintem biztos félreértettük egymást. Nincs ebben a szituációban semmi különös.

- Tényleg, téged nem nyűgöz le a Nagyterem újra meg újra? - kérdezem a magyarázat kezdete után, kihasználva a lehetőséget - Úgy értem, már diákként is imádtam a mennyezetet mozgató mágiát, de amikor felfedeztem, pontosan mit is használtak hozzá, egészen elhűltem. Csodálatos, és mára sajnos nagyrészt feledésbe merült varázslat, a maga nemében páratlan! Bár igazából maga a Roxfort egy műalkotás, például ott van a felfordult terem, ahol a gravitáció egészen máshogy működik, esetleg az a végtelen folyosó... azokat láttad már?
Kicsit ki is fulladok a végére, de annyi mindent át akarok adni az engem ért benyomásokból, hogy nem tudom visszafogni magam. Még szerencse, hogy Kipp azok közé az emberek közé tartozik, akikkel bátran el lehet diskurálni a plafont tartó mágiáról is, hiszen épp annyira vágyik tudni a minket körülvéve környezetről, mint én. Haladunk a folyosón, és még mindig alig hiszem el a szerencsét, hogy egy ilyen kiváló elmével indulhatok felfedezni valami egyedit. Hallgatom továbbá a magyarázatát arról, hogy keveredett oda, az első beszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy ő nem járt ide... Különös, habár nem váratlan teljesen. Mikor megosztottam vele, hogy milyen nagy gondolkodók NEM jártak még az iskola falai közé, biztos vagyok benne, hogy felderítettem egy kicsit. Nem mintha nem hinnék a közoktatás erejében, elvégre én is az egyik eszköze vagyok, de az iskola alapítása óta legalább száz diák volt, akik úgymond magánúton végeztek, és szinte mind kiválóak a saját területükön a ránk maradt iratok alapján. Ott volt például Maberic Ollivander, az egyik legnagyobb pálcakészítőnk a történelem folyamán. Igaz, kicsapongó szexuális életet élt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy tökéletesítse a pálcák anyagainak kezelését. Hmm, mintha kicsit elkalandoztam volna...

- Csak úgy besétáltál ide? - pislogok be először az ajtón, mielőtt belépnék - Nem voltam itt még soha. Annak idején sem volt használatban, amikor ide jártam, bár sosem gondoltam rá, miért nem.
Mielőtt megint elszalad velem a hippogriff, ezúttal féket teszem a nyelvemre, és nem osztom meg vele az elméleteimet, hagyom kibontakozni. Nem lehet könnyű dolga mellettem, bár talán ő azok közé a ritka kivételek közé tartozik, akik képesek elviselni a rossz szokásomat, hogy elárasztom információval a hallgatóságot. Mikor végez, a kezébe nyomom az egyik termoszt a kettőből, remélem, értékeli, hogy ő kapta az aranyosabbat, azon kis nyulak integetnek, az enyém csak simán pöttyös. Most, hogy megvan a megfelelő táplálék a testnek, jöhet a szellemé is.
- Hát itt személy szerint nem jártam még soha, de azért valamit hozzáfűzhetek a dologhoz. - teszek néhány lépést előre, a lépteim kopognak a rég nem használt deszkán - Elég jó oka kellett legyen, hogy pont ezt a termet nem használták többet, ugyanis általában nem szokott olyan kár keletkezni a tanítás folyamán sehol, amitől használhatatlanná válnának a helyiségek - ezt többek között fontosnak tartották az alapítók, elvégre nem lehet folyton a javításokkal vesződni. Ha jól tudom, a speciális helyiségek, mint például a bűbájtan helyiség, rúnák mellett egyéb eszközökkel is el vannak látva, egyrészt a hatások némi erősítéséért, a kezdők számára, ugyanakkor limitált erő fejthető ki bennük a védelem érdekében. Lehetséges, hogy itt valamilyen módon ezt a korlátozást sikerült feloldani, de ez csak egy következtetés. Korábban utaltam neked arra a tönkrement teremre, ott például a gravitációt befolyásoló tényező romolhatott el, de megtartották abban a formájában, mintegy emlékként... Tényleg, lehetséges, hogy ez is amolyan emlék az utókornak, csak nem rendelkezik egyértelműsítő irattal. Esetleg a könyvtárban utána nézhetnénk.
Belekortyolok a kávémba, aztán körbejárom a helyiséget - kis csalódás ér, mikor egy kipróbált apró bűbájom nem hoz különösebb eredményt, de ettől még nem adom fel, pont, hogy élvezetesebb lett a kihívás. Mihez is kezdenék, ha minden elméletem igazolást találna az elhangzása utáni két percben...?

Double Trouble

Mindig is tudtam magamról, hogy a már-már okoskodásnak tűnő hegyi beszédeim miatt képes vagyok hosszú időket elvenni mások életéből, mire befejezem. Megnyugtat a tény viszont, hogy vannak, akik ha lehet, még nálam is többet beszélnek - azt azért rendszerint észreveszem, ha már sok vagyok valakinek. Persze én élvezem mind a Lutece-el töltött, hosszadalmas diskurációkat, valamint szívesen hallgatom Miss Daltont is, aki legalább annyira elhivatottja saját szakterületének, mint én a sajátoménak. Először kicsit ijesztő volt pörgős, közvetlen stílusa miatt, rendszerint nem tudok mit kezdeni az ilyen emberekkel, mindig is kicsit ijesztőnek gondoltam őket. Azonban Ann hamar kiváló társaságnak bizonyult, így alig vártam, hogy végre megmutathassam neki, mit találtam.
- Láttam már ilyet, gyerekkoromban, az egyik aranyvérű család birtokán. - válaszolom meg kérdését. Sajnos elveszi a nagyterem varázsát, ha már találkoztál ilyen megbűvölt plafonnal egészen máshol, bár kétségtelen, hogy azt a Roxfort maga ihlette meg. Az egyszerű látványmágiák már kevesek ahhoz, hogy engem lenyűgözzenek. Ellentétben azzal a teremmel, amit felfedeztem. Érzem, hogy ott valami másról, többről lesz szó. Ez az, amit szakértői intuíciónak neveznek.
- Ez pedig elrontotta az egészet nekem. - vonom meg a vállamat. Így is látom, mi olyan lenyűgöző benne, azonban így már egyszerűen nem olyan érdekes. Csak egy hely, ahol tömeg van, és ahova étkezni járok.
- Nem, azokat nem. - csóválom meg fejem. Ritkán mozdulok ki a rúnatoronyból, ott érzem a legmegfelelőbb körülményeket a munkára. Igaz, az első tanórámat a szabadban tartottam, a befejezetlen rúnaköveknél - mert kétség sem fér hozzá, hogy ezzel a céllal vitték oda őket - , és úgy láttam, ennek talán a tanulók is örültek.
- Viszont találkoztam pár makacs lépcsővel, és egy lépcsőfokba pedig a lábam is beleragadt. Nem beszélve azokról a kellemetlenségekről, amiket egy kopogószellem tesz. Nem fognak örülni nekem, amiért kicsit megbuheráltam a szobám ajtaját, hogy többé ne fordulhasson ilyen elő. - a végére kicsit bosszús a hangnemem, nem is értem, hogy voltak képesek eddig megtűrni azt a kopogószellemet.

- Nahát, tényleg? - csodálkozom rá. Azt ugyanis senki nem tudta megmondani, mióta is vonták ki a forgalomból a termet. Hogy Ann milyen idős is lehet? Őszintén szólva nem tudnám megmondani. A legtöbb kollégám nem sokkal idősebb nálam, de igazából mindig is rossz voltam benne, hogy bárkinek a korát megtippeljem. Ezek igazából sosem számítanak. Csak egy szám, semmi különös.
- Akkor jó régóta használaton kívül lehet. Talán több évtizede, vagy akár évszázadok óta. - nem tűnik fel szavaim félreérthető mivolta, hiszen egyáltalán nem kollégám korát akartam illetni. Egyszerű ténymegállapítás. Ha már akkor sem használták, amikor ide járt, akkor messzebbre kell kutatnunk.
Kezembe veszem a nyulakkal díszített valamit, amihez hasonlóval még nem találkoztam. Termoszt még nem láttam azelőtt... Kulacsszerű mivolta, és a benne lévő folyadék viszont árulkodó, és azt kell, hogy mondjam, miután felpattintom a tetejét, hogy brilliáns ötlet! Csak a nyulakkal nem tudok mit kezdeni.
- Nem is tudtam, hogy gyereke van. Hány éves? - állapítom meg az egyetlen, logikusnak tűnő választ, ami megmagyarázza mind a pöttyöket, mind a nyulakat. Azt hiszem, ideje lesz átváltanom Mrs. Daltonra. Biztosan félreértettem, amikor bemutatkozott.

Belekortyolok a túlcukrozott, összetejezett kávémba - talán a manók bosszúja a poharakért - , és elgondolkozok a hallottakon. Leon maga is azt mondta, hogy a kastély már-már egy önálló tudattal rendelkező organizmusnak számít, és napról napra egyre inkább úgy érzem, hogy igaza van. Olyan, mintha egy kicsit a kastély is azt akarta volna, hogy eljussak ebbe a terembe.
- Kicsit sajnálom, hogy nem szálltam be a restaurátorok munkájába. Rengeteg dolgot megmagyarázna, ha a legapróbb alkotóelemeket is láthattam volna. - szemügyre veszem a cirkuláris alakzatba felírt rúnákat. Valami viszont már most nem fér össze. Tegnap egyáltalán nem törődtem azzal, hogy mit is jelenthetnek, most azonban hoztam magammal egy tekercs üres pergament, és persze egy öntöltő pennát. Kinek van ideje újra és újra a tintába mártani azt?
- Van egy elméletem, miszerint a kastély minden építőkövét megbűvölhették, csupán úgy helyezhették, hogy a vésetek ne látszódjanak. Ez mondjuk megmagyarázná a trükkös lépcsőfokokat, ha egyszerűen csak hibák a rendszerben. - részletezem, majd újabb kortyot iszok a kávéból. Igen, azok a védőbűbájok egyértelműen ott vannak rengeteg tanteremben, nem csak rúnamágia, hanem más módszerek által is. Nem kizárt, hogy nem csak egy ügyetlenebb tanuló, hanem akár maguk az építők is követtek el hibákat.

- A könyvtár jól hangzik. Valami viszont nem stimmel. Látja? - rálépek az egyik recsegő padlódeszkára, egyik kezemben pedig a lezárt fedelű kávétartót fogom. Szembeállok az egyik fallal, ahonnan jól belátom azt, a kevés fény ellenére viszont csak még feltűnőbb a körkörösen mozgó íráshalmaz sokaság. A falak mindegyikén sok kisebb, valamint nagyobb ilyen feliratok vannak, amik lassú mozgással folynak előre.
- Ezek anglo-saxon rúnák. A leggyakoribb, amit eddig a kastélyban láttam. Ellenben cirkulárisan festették fel őket, de ez akkoriban még ismeretlen stílus volt. Az anyaga pedig... - a magyarázat közben mutogatok is szabad kezemmel, aztán pedig közelebb lépek a falhoz, és megérintem a wynn írásjelet. Egy olyan írásjel, aminek nem szabadna itt lennie. Elveszem kezem, ujjamat fehéres, foszforeszkákó por borítja ott, ahol a rúnajelhez értem.
- Festék. Ilyet ezer éve még nem használtak. - állapítom meg. Voltak festékek akkoriban is, de nem ilyenek. Ha nem állati vért, akkor vörös színű bogyók kivonatát használták ilyen célokra.
- Ez az írásjel pedig csak sokkal később, a 16. században került bele az anglo saxonba. Ahogyan ez is. - ezúttal a thorn szimbólumra mutatok. Az elder futhark sajátja volt, amit később integráltak csak bele.
- Ez mit jelenthet? - épp ezért van szükségem Mrs. Daltonra. Félek tőle, hogy könnyen téves következtetést vonhatok le. Ha valaki, akkor pedig ő biztosan tud segíteni megkeresni a kirakós többi darabját.

Double Trouble

Izgatottan nézek Kippre, szerintem ő is épp azt a felvillanyozódást éli át, amit én szoktam nagy felfedezések közelébe kerülve. Nem véletlenül választottam épp ezt az állást, és a legkevésbé sem lepett meg, hogy benne is hasonló erők mozognak. Megtudni még többet Anglia egyik legősibb, és mágiával mélyen átitatott épületéről olyan lehetőség, amely csak keveseknek adatik meg, főleg szakmai szemmel. A diákoknak még persze az a dolga, hogy tanuljanak és magukba szívják a légkört, mi azonban már teljességében látjuk a képet, akár az a művészetkedvelő, aki először láthatja élőben kedvenc festményét, felismerve benne a rég imádott vonásokat. Mint egy Mona Lisa a műértőknek, egy hieroglifákkal díszített fal az értőknek, egy ismeretlen tekercs... mint azok, melyeket Görögországban volt szerencsém kézbe venni. Elsőre kifogtak rajtam az írásjelek, és a szüleim naphosszat nyüstöltek, hogy nyaralni vagyunk ott, vagy mi, de engem csak ez érdekelt, szinte lángra gyújtott a lelkesedés. Azóta is őrzöm az emlékét, mert sajnos később be kellett szolgáltatnunk egy helyi múzeumnak, mivel ragaszkodtak hozzá, hogy oda tartozik.. Hol tartottam?
- Úgy gondolod, több évszázada jártam ide? - mosolygok a félreérthetőségen, nagyot kortyolva a kávéból - Néha én is úgy érzem. Bár ha ennek megfelelő tudással is rendelkeznék az épületről, tényleg nem bánnám.
Míg elfordulok, hogy tovább nézelődjek, és újabb nyomokat hagyjak a porban, hallom magam mögött kattanni a termosz tetejét. Remélem, nem hiszi, hogy valami ártó szándék vezérelt, amikor neki is hoztam.. Néha nem vagyok benne biztos, mikor vagyok túl barátságos, ahogy a lakótársaim mondják. Szerintük ha az éjszaka közepén kávét viszek nekik, hogy felébredjenek, az nem teszi jóvá, hogy felkeltettem őket - de ha egyszer olyankor jut eszembe valami megbeszélnivaló? A költözésem előtti éjszakán például az északi fényre adható lehetséges magyarázatok a muglik szemszögéből. Mégis, ők nem voltak annyira boldogok, mint én.

- Nincs gyerekem.. Az öccseim ugyan úgy viselkednek, de egyébként biológiai értelemben véve nincs gyerekem. - fordulok meg csodálkozva. Ez azért elég intim téma, és bármennyire ügyetlen vagyok a hétköznapi beszélgetések terén, ez azért nem szokott előkerülni. Nem mintha azt hinném, hogy célozgatni akar valamire, csak azért meglep. Vagy ez amolyan... helyi szófordulat? Mint amikor megkérdezzük, hogy lebabáztál?
- Kipp, egy hölgytől nem illik megkérdezni a korát. - csak aztán jövök rá, hogy még mindig a nemlétező gyerekről beszél - Jaaa, a gyerek. Nincs gyerek. Nincs férj sem, mielőtt megkérdezed. Csak a tudomány és a történelem, de erre tettem fel az életem. Honnan jutott az egész eszedbe? Történt valami, amit szeretnél megbeszélni?
Kicsit úgy érzem most magam, mint amikor Mars ült le velem megvitatni a lányos problémáit. Mára persze boldog házas, amit nehéz elhinni valakiről, akit láttál még a kismotorján hasítani, de a lényeg úgyis az, hogy megtalálta a számításait, még ha furán is indult. Nem csodálom, én is kikosaraztam volna a lány helyében, ha azzal kezdik, hogy égitest vagyok e, mert a testem földöntúli. Hát, vannak férfiak, akik ügyetlenül udvarolnak, talán Kippnek is hasonló problémája adódott. Mindegy, szívesen meghallgatom.

- Azt én is. Gondoltam rá, hogy jelentkezem, de mindig inkább a szellemi renoválásban jeleskedtem, mint a fizikaiban. Tartottam tőle, hogy több hátrányt jelentenék, mint előnyt. - szemügyre veszem én is a rúnákat, és elfog a lelkesedés megint - Hmm. Érdekes elmélet, és szerintem helytálló is, azonban elképzelhető, hogy a később kimondott, nagyobb léptékű védővarázslatok és az alapkövek mágiájának ütközése is generált később néhány hibát. Elképzelhetőnek tartom, elvégre lehetséges megbontani bizonyos helyiségek védőburkait, például magát a Nagytermet is, és a megfelelő módszerrel, bár kevesen tudják, a hoppanálást gátló védőhálót is lehetséges megbontani. Ezekhez persze komoly szakértelem szükséges, valamint a felelősség, hogy azokat visszaállítva esetleg zavar keletkezik a működésben. Ez is egy lehetséges magyarázat arra, mi történhetett itt.
Közelebb hajolok a nevezett rúnákhoz, egy kicsit hunyorgok ugyan a fényben, de jónéhányat el tudok olvasni így is. Nem vagyok teljesen járatlan ebben a témakörben, bár most szégyellem magam, amiért nem azonos szinten vagyunk.
- Az alkotók sok szempontból meghaladták a korukat. - vonom le a következtetést - Például a Roxfort történetének harmadik kiadásáig szerepelt a történetben néhány látó is, akik munkájukkal segítették az építkezést... ez egészen a huszadik századig szokás volt egyébként az országban, bár leginkább csak az ekkora jelentőségű épületek esetében, azóta nem veszik figyelembe az építkezés alkalmával, mivel magát a tudományágat is lebecsülik. A negyedik kiadástól módosítottak a kötet szövegén, és azóta ez a részlet mindig kimarad mindenhonnan. Akkor volt szerencsém felfigyelni rá, amikor egyszer ellátogattam a központi könyvtár őrzött alagsorába. Ne is kérdezze, még tőlem is hosszú lenne, ha elmesélném... De arra akartam utalni, hogy az építők rendelkezhettek későbbi tudással is, mivel készítés közben minden akkor fontos mágiaágat fontosnak tekintettek.

Követem az ujja útját, amikor elhúzza, és meglepetten adok igazat neki. Ez merőben szokatlan, még akkor is, ha tudjuk, hogy a közelmúltban esett át az épület renováláson. Mi okuk lett volna ilyen nyomokat hátrahagyni éppen itt, ahol nem is történt lényegében semmi?
- Különös... ez tényleg különös. Egyébként később is átesett renoválásokon az épület, de sosem akkora mértékben, mint legutóbb, de például 1553 nyarán elszenvedett egy sárkánytámadást, amiről maradtak fent leírások. Elég szórakoztató a nyelvezete, de... erről majd később. - pedig tényleg szörnyen vicces, hogy egy akkori, talán már elbocsájtásra megérett professzor megpróbálta kis csengőkkel elhessegetni a sárkányt, mivel úgy gondolta, ez annak a hatékony módja - Emellett a Trimágus Tusa több próbatételét tartották az épületben az évszázadok alatt, mielőtt lemondtak volna a hasonló rendezvényekről. Sok könyv és forrás hivatkozik ezekre úgy, mint halálos kimenetelő próbatételek, és nem is mind bestiák által esett meg, de akadt köztük olyan, amely örökre bezáródó szobákról beszél, ahonnan a résztvevőknek ki kellett volna jutniuk különböző módszerek kombinálásával. Még az is elképzelhető, hogy az megbolygatta a helyiséget, esetleg egy próba hatással volt erre a helyre. Lényegében azt hiszem, abban mindenképp igazad van, hogy ez utólag módosult, ehhez kétség sem fér, csupán az a kérdés, miért. És természetesen az, miért hagyták így. Mit gondolsz?

Double Trouble

Ujjammal megtapogatom az egyik oda nem illő jelet, így ujjbegyemre felkerül a foszforeszkáló, fehéres por. Azon a helyen, ahol a falhoz értem, most ott ékesedik a festék valódi színe. A vörös anyagot valószínűleg bekeverték valami idegen anyaggal, ami ezt a világító hatását adja meg. A szagtalan, piros színű, természetes színezőt a tizenhatodik századtól használják Európában is, felváltva az addig használt anyagokat.
- Kármin. - nyugtázom, mialatt összedörzsölöm ujjaimat. A külső rétege a festésnek ugyan látványos, szinte tündököl, de valójában okkal és céllal rajzolták fel a jeleket. A rúnamágia egyik legfontosabb kelléke a vörös színű színezőanyag, ezek az új festékek pedig arra vannak csupán, hogy kiváltsák a vért.
- Nem tudtam, hogy nem illik. Sajnálom. - bár egyáltalán nem az ő korát kérdeztem, mi sem bizonyítja jobban szociális alulfejlettségem, hogy már szinte reflexből, megszokásból kérek “bocsánatot”. Az esetek többségében ezeket a sajnálomokat nem veszem komolyan, de hamarabb békén hagynak az ostoba számonkérésekkel, ha ezt mondom. Furák néha az emberek… Néha nem igazán értem az elvárásaikat, és sokszor kapom meg, hogy sértő, esetleg “bunkó” vagyok, holott nekem egyáltalán nem áll szándékomban megsérteni a másikat. Egyszerűen csak nem szeretem a felesleges illemköröket. Semmi értelmük.
- A nyulas tárolók miatt gondoltam. Ha valaki olyan intelligens, mint te, akkor nem logikus, hogy ilyen gyerekes kellékekkel vegye magát körbe. - válaszolom, mialatt továbbra is az írások bűvöletében úszok. Teljesen lenyűgöz még az az apróság is, hogy mitől ilyen a festék. Az alkotónak biztosan célja volt, hogy látványos legyen, amit csinált. De akkor miért rejtették el a szemek elől? Állításomban persze semmi hazugság. Ms. Dalton valóban a tanári kar okosabb feléhez tartozik, akikkel szívesen boncolgatok különböző, érdekes témákat, mint a történelem, vagy az igaz hamisság törvénye. Aztán pedig ott vannak az átlagosak, mint például Ms. Everdean és Mr. Vulkanov.
- Egyébként tökéletesen megértelek. A tudás mindenem, de ezt az átlagosak nem igazán értik meg. Képtelenek elhinni, hogy ez tesz boldoggá. Meg persze, hogy megmutassam nekik, ami a fejemben van. Mellesleg a Jimmyt jobban szeretem, csak a szüleim neveznek a másik nevemen. - visszafordulok az asztal felé, ahová a kávémat, és az üres pergament tekercseket raktam. A kifejezést sikerül talán a szükségesnél jobban kihangsúlyoznom, ezzel akaratlanul is megsértve boszorkányok és varázslók ezreit. De egyszerűen nem tudok rájuk jobb kifejezést találni. Ez az a szó, ami a leginkább leírja azt, hogy az én szempontomból milyenek is ők. Mint amikor egy muglit muglinak nevezel. Egy átlagos intelligencia szintű embert pedig átlagosnak. Mi ebben a sértő? Miért viselkedik utána minden “megbélyegzett” úgy, mintha valami nagyon csúnyát mondtam volna? Nem igazán értem.
- Minden mágia hatásához tartozik egy ellenhatás. A polaritás törvénye, mely kimondja, hogy minden tartalmazza az ellentétet. Az átoktörés alapja. Ez alól pedig a Roxfort birtokát védő, hoppanálásgátló bűbáj sem kivétel. Mellékes tény viszont, hogy valóban komoly szakképzettség kell ahhoz, hogy ezt meg tudd törni, akár ideiglenesen is. - magyarázom, már-már gépies hangon, mielőtt feltenném kérdésem.
- Nekem úgy rémlik, archeológiai.munkákat is végeztél. Miből gondolod akkor, hogy a restaurálással gondjaid lennének? Az ismereteid minden bizonnyal megvannak róla pedig. Manapság a fizikai erő aligha számít amúgy is. Megjegyzem, az én munkámról is azt gondolják, csak régi szövegeket fordítok egész nap. Pedig sokat dolgozok kövekkel. - kitárom festékes tenyerem, hogy lássa, még az én kezem bőrén is meglátszik az évek munkáinak nyoma. Pici hegek, és kemény bőr. Nyilván nem mozgatok meg sziklákat, de a valóság távol áll attól, amit az emberek a munkámról gondolnak. A létező legnehezebb tudományág szakértőjévé váltam viszont, ami azzal jár, hogy rengeteg más dologból is jeleskednem kell. A kőfaragástól a történelmen át a mágiafilozófián keresztül a számmisztikáig.
Amit a látókról mesél, az viszont még nekem is új. Pedig olvastam a Roxfort Történelmét, igaz, minden bizonnyal nem rendelkezem belőle olyan széleskörű, alapos és mély ismeretekkel, mint Ms. Dalton. Tudtam, hogy a legjobb embert választottam erre a kis kutatásra, és hogy számíthatok tőle olyan információkra, amik még nekem is újak. Különösebben sosem érdekelt az a könyv - még az én ízlésemnek is rém unalmas volt, de szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy ismerjem történelmét. Annak ellenére is, hogy úgy hittem, sohasem tehetem be a lábam a kastélyba persze. Akkoriban is megvolt bennem kicsit az az érzés, hogy valamiből kimaradok, ami meghatározó és jelentős, de felfogtam, hogy nagyobb célokra születtem, amit a Roxfort egy egyszerű diáktól aligha tud kezelni. Még maga Dumbledore szerint is ez volt a legjobb döntése szüleimnek. Emlékszem rá, hiszen apámmal jóban voltak.
- Furcsa amúgy, hogy a modern korban mennyire más az egyes mágiaágak megítélése. Szimpatizálok Leonnal kicsit, biztosan nehezen viselném, ha a saját szakterületemnek lenne ilyen visszhangja. Persze sokan így is feleslegesnek tartják a munkám… És a nagy kérdés. Miért. Az univerzum második legfontosabb kérdése. - roppant érdekesnek tartok mindent, amit mesél, szinte iszom szavait, ahogyan a Trimágus Tusa utáni renoválásokról mesél. Azonban ekkor kapom meg kérdését, amire még mindig keresem a választ. Széthajtom a pergament, hogy elkezdjem lemásolni a rúnákat. Most kicsit kapkodva és gyorsan írok, így fele annyira se cizelláltak a betűim, mint amilyenek máskor lenni szoktak. Ha pörög az agyam, akkor nem foglalkozok vele, milyen szép is az írásom.
- Nem zárták el előlünk, tehát nem lehet veszélyes. Elég feltűnő, az alkotó feltehetően büszke rá, mert nem akarta elrejteni, ami a legtöbb rúnamágia esetén általános, még a védelmi mezőknél is. Erre rásegít a festék színének módosítása, ami miatt ezt a foszforeszkáló hatást érték el. Azonban a festék kármin, ezt pedig a XVI. századtól kezdték el importálni Európába, Angliába pedig csak a XVII. század közepén jutott el. A kör alakzatot már a modern rúnamágusok használták, előtte nem lehetett ismert. Hacsak nem vontak bele látókat az alkotásba, akkor legfeljebb kétszáz éves… amit megerősít az is, hogy az.írásoknak önálló, összefüggő jelentésük nincs. A pontos miértre egyelőre nem tudok választ adni. A fontosabb kérdés mindig a hogyan. - lázasan jegyzetelek, az egyik asztal felé görnyedve, a rossz fényviszonyokkal se foglalkozva. Ahogyan én másolom le a jeleket, azok egyáltalán nem szabályos kör alakba rendeződtek, szóval nem olyan szép így. De a funkcióját ellátja, nekem pedig ennyi a fontos most.
- Egy ilyen alkotást nem hagynak kézjel nélkül. Kell valahol lennie egy aláírásnak. Ezt minden rúnamágus csinálja, még én is aláírom a saját dolgaimat. Valószínűleg az egyik körön kívül, nem annyira feltűnő helyen lesz. Hátha mond valamit a neve. Járt ide esetleg valaki kiemelkedő hozzávetőlegesen százötven-kétszáz évvel ezelőtt? - a pergamenen kezdem összefirkálni azt, amit eddig leírtam - illetve vonalakat húzok bizonyos jelek között, hogy további összefüggéseket találjak.  

Double Trouble

        Kissé kialvatlan vagyok, bár remélem, a kollégámat ez nem zavarja túlságosan, elvégre szellemi teljesítőképességem nem kerül befolyásolása általa - valamiért sokan gondolják, hogy a hosszú alvásfázisok hatékonyak kielégítik az ember igényeit, de a legújabb értekezéseket olvasva arra jutottam, hogy inkább hatékonyan fogok aludni, ezzel is több időt megtakarítva az igazán fontos ügyeknek. Egyelőre nem tökéletes a módszerem, mivel az ébresztéseket rendre hangos káromkodással honorálom (bár tegyük hozzá, arra már ráneveltem magam, hogy legalább ilyenkor az általam beszélt nyelvek emlékeit felfrissítsem, hiszen például a hegyi troll dialektus igen gazdag az efféle szókincsben, nem is hinné az ember, milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek benne), így most szükségem van a kávéra. Bólintok a kárminra, nem kíván további megerősítést, addig békésen kortyolok a háttérben, serkentve az agyam a lehetőségekre.
        - Nem tesz semmit, nem is lényeges különösebben. - integetek még kicsit féli teli szájjal, és ugyan ezt sem illik, nem köthetnek gúzsba az illem hurkai, ha épp egy ilyen jelentőségteljes helyzetben vagyok - És főleg ne sajnáld. Olyan elcsépelt frázis, főleg, ha mondjuk nem is egészül ki a testbeszéd erre utaló jeleivel. Most nem rád értem, de sokan tették a hétköznapi szókincsük részévé, és mindenért elnézést kérnek, de ezzel csak a bizonytalanságukat kívánják állandóan visszaigazolással ellátni. Milyen különös szokás, nem igaz? De csak amolyan érdekesség, térjünk is vissza a fontos dolgokhoz.
         Amikor megemlíti, felemelem a termoszt, és megnézem a nyulakat újra, de nem értem az összefüggést. Mind rendelkezünk bizonyos szociális hátrányokkal, én például olykor mások szerint karakteridegen módon ragaszkodom ahhoz a szocializációs időszakomhoz, amikor egykeként a szüleim osztatlan figyelmét élveztem, és amikor még nem gondolták, hogy az ásatásokon csak szórakozom.
        - A nevelésem kihívásokkal teli volt. - zárom ennyivel rövidre, nyilván megérti, bár más környezetben nőttünk fel, összehasonlíthatatlanul az ő előnyére - Hát, ez nem szokatlan jelenség. Úgy értem, biztos vagyok benne, hogy nem igazán fogadják el ezt a jelzőt, és még én sem gondoltam rá, hogy használjam, éppen amiatt, mert az ember személyisége nem tud működni azzal, hogy átlagos, ha ezt erősíted benne, mindenképp kifogást fog rá keresni, pedig mi is lehetne átlagosabb, mint az igény, hogy ne legyünk azok? Ezt a jellegű viselkedést azonban egyelőre nem tudjuk kiküszöbölni, és valahol szükséges is, azonban ez csak egy nehezíti körülmény, fogd fel így, Jimmy.
         Nem kerülte el a figyelmem a hangsúly, és tiszteletben tartom a kérését, mert megértem, milyen kényelmetlen lehet, ha a saját megnevezésünkre nincs befolyásunk. Ha már itt tartunk, én is gondolkoztam az utóbbi hónapokban, így kívánom e használni a nevem a kellemetlen érzelmi ráhatás miatt, és arra jutottam, hogy most meg is osztom kiváló kollégámmal az eredményét.
       - Kérhetek valamit, Jimmy? Megtennéd, hogy Valának szólítasz? A második keresztnevem, és inspirálódva az iméntiekből, mostantól ezt használom. - egy bólintással jelzem a szándékom komolyságát, remélve, hogy eltűnik végre a név, amin Ő is szólított - És akkor most a lényeg. Nem fizikai erő híján gondoltam a dolgot kockázatosnak, hanem mert hamar fókuszt vesztek. Úgy értem, azt hiszem, egy ilyen léptékű munkához túlságosan aprólékos vagyok. Legalábbis ezzel a kritikával illettek annak idején az ásatásokon, de szerintem az alaposság nem éppen hátrány, de mindig az volt a válasz, hogy ha rám bízták volna, még az unokáink is amellett a gödör mellett játszanak. Szokatlan emberi reakció, nem igaz? Ha ilyen bőséges forrása lehet a felfedezéseknek, érdemes akár egy egész élet munkáját és minden idejét is rááldozni. Tényleg ezt gondolják? Aggasztó olykor, hogy az emberek milyen tévhitekben élnek. Például az édesanyám, aki szokta homokozásnak nevezni a munkámat, és olyan finomsággal viszonyul néhány elég fontos régi kötetemhez, hogy már épp csak nem asztaltámaszként végezték. Szörnyű, tényleg.
        Megnézem a tenyerét, aztán hallgatom tovább a szavait, és elfogyasztom a következő korty kávét is.

        - Engem mindig kicsit taszított a jóslástan, mint tantárgy, bevallom, a közkeletű elképzelés miatt, de a tanulmányaim során a korábbi korszakokban sosem volt ilyen a megítélése, így néztem jobban utána, és nem bántam meg. Habár a legkevesebb tehetségem sincs ezen a területen, igaz, én is szeretem Leont hallgatni, leginkább talán a szokatlan megközelítések miatt. - mikor a tantárgyi kihívások kerülnek szóba, meglepetten nézek rá, elvégre sosem hittem volna, hogy lesz, aki barbár módon feleslegesnek tarthat egy olyan fontos dolgot, mint a rúnamágia - Feleslegesnek? Tényleg? Mintha csak azt mondanánk, hogy felesleges megtanulnunk olvasni, holott az évszázadok remekül bizonyítják a létjogosultságát és a benne rejlő lehetőségeket, valamint a hiánya olyan lenyomatot hagy egy-egy közegen, amely ordító hiányként jelzi az emberi hozzá nem értés mértékét. Mindig meglep, ha valamilyen tudásra így tekintenek, főleg azokra, amelyeknek komoly múltja van, és megkérdőjelezik a létjogosultságukat a tantárgyak listáján, holott remek bizonyítékaink vannak a velük elérhető eredmények formájában. A legjelentéktelenebbnek látszó tudás is értékes, és megőrződik, ennek gátja csak az emberi ostobaság lehet.
        Kicsit kifújom magam a monológom után, és megcsóválom a fejem még végszóként, mintegy le is zárva a gondolatmenetet. Remélem, még most sem gondolja, hogy feleslegesen sokat beszélek, bár egy ilyen elme, mint Jimmy, könnyedén el tudja választani egymástól az értékes dolgokat.
        - Valóban. Köszönöm, például az évszámokban nem voltam biztos ez esetben, de így tisztábban látom. - közelebb sétálok, de nem érek hozzá, csak elgondolkozva követi a szemem az alakzatot - Tehát olyan profilt állíthatunk ki az alkotóról, amely szerint minimum büszke a munkájára, és nagyjából behatárolhattuk az időszakot is. De amennyiben valóban nem veszélyes semmilyen szempontból, és szerette volna, ha figyelmet kap, miért ide helyezte?
        Majdnem nem hallom meg a kérdést, de végül végiggondolom a jelentős neveket ezen a területen, és felderülve ütöm össze a tenyeremet, ami már tiszta por a helyiség miatt. Igazából már az egész ruhám az, de ez lényegtelen amellett, hogy talán megfejthetjük a személy kilétét!
        - Három lehetséges személy jut eszembe, a negyedik kissé kakukktojás ebből a szempontból, de őt is érdemes megemlíteni. Ebből viszont csak az egyikükről tudjuk, hogy legalább érdeklődött a rúnamágia iránt, és végül ő is egészen más terülten szerzett hírnevet. - a bal kezem ujjait felemelve kezdek számolgatni, a módszer segít koncentrálni, bár mások furcsának tartják - Florence Lestrange, a kalapkúra bájital 'feltalálója', mert bár így emlegetik, utólag bebizonyosodott, hogy a receptet máshonnan szerezte be, viszont elvitathatatlan a bájitaltudása a mások munkáihoz fűzött gúnyos megjegyzések valóra válása után. A rokonsága kifejezetten örült a halálhírének, tele is volt akkoriban a Próféta vele, miszerint egy fúriával kevesebb, tehát róla tudjuk, hogy nem volt sem visszahúzódó, egész életét és halálát a nyilvánosság előtt élte, már persze a családja hagyományain belül. Kortársa volt a híres-hírhedt sárkánylovas Edwin Huntington, aki fiatal éveiben a kiváló szakértelme miatt vált emlékezetessé, ugyanis a feljegyzések alapján pálca nélkül is képes volt lehiggasztani a fenevadakat. Ő azonban még a huszonötödik életévét sem élte meg - egy sajnálatos baleset végzett vele, mikor az egyik nevelt sárkánya, nos.. a túlvilágra segítette, de ettől még nem kisebb az érdeme, amit a sárkányok nevelésében az utókorra hagyott. A harmadik pedig Aileen Lanstark, a hölgy, akiről elnevezték a Mungó egyik látogatóktól elzárt termét, kifejezetten mérgezéses eseteknek kialakítva. Hosszú és sikeres karriert futott be, bár akkoriban a szakterületén gyanúsan sok haláleset történt, ezt tulajdonították tévesen a 'Métely' nevű, később bizonyíthatóan feketemágiában használatos átoknak, és eleinte kezelni próbálták, többek között maga Lanstark is, de miután ez egy vissza nem fordítható folyamat, komoly áldozatokkal járt... Úgy tudjuk, a holttestek reanimálásához köthető, de erről érthető módon nehéz tájékozódni. Mindenesetre Lanstarkot perbe fogták, gyanúsítva őt a terjesztésével, és dementorcsókra ítélték a tiltakozó gyógyultak ellenére. Évtizedekkel később derült ki, hogy a rúnák iránt is fogékony hölgy ikertestvére, bizonyos Marion Lanstark volt a tettes, ekkor jöttek rá továbbá arra is, hogy nem fertőzésről vagy járványról volt szó, de az akkor már leszármazottakkal rendelkező, feketemágiát űző boszorkányt sosem sikerült elkapniuk. Tehát ők a legjelentősebb alakjai a szóban forgó korszaknak, kíváncsi vagyok, mit gondolsz, melyikük illik leginkább a képbe?
       

Előzmény: Folyosók
- Névfüggő. – Jegyzi meg mint egy mellékesen, bár a másik épp elég jól elpörög önmagában is a becenevek kérdésén, viszonylag minimális inputra van szüksége, hogy futtassa magát a gondolaton. Ami így már tényleg perverz elméletté válik.
- Ahhh francokat. – Ragadja meg a fiú vállát az ellentétes oldalon és fordítja irányba a saroknál, mielőtt mintegy mellesleg és mert tökmindegy tovább haladna egyenesen, megfosztva a számmisztika gyűlölt rejtelmeiből. Amennyit szenved a tárggyal, egyszerűbb lenne megkérni Saladint, hogy írja meg a házit helyette, de abból ő ugyan mit tanulna? Ennyi erővel le is adhatná akár.
- Hát márpedig nyilvánvalóan valami olyasmi kell hozzá, ami nekem nincs. És valljuk be őszintén, az nem a kitartás, vagy a fejlődni akarás. Kifejezetten úgy érzem és te is nagyon jól tudod, hogy én abszolút mindent megtettem.  – Mégsem megy. Miért nem megy? Ha Saladin szerint annyira egyszerű, ha tehetség sem kell hozzá, akkor ő, akit világ életében magas intelligenciaszinttel megáldott, rendkívül tehetséges kölyöknek tartottak, miért nem képes elsajátítani?
Lumpsluckot eszébe se juttassák. A mai napig sérti az önérzetét, hogy meg sem kapta a lehetőséget. Annak ellenére, hogy semmire sem vágyik kevésbé a szociális összejöveteleknél, a meghívó maga olyan elismerést jelentett volna, amire igenis vágyik. Vagy vágyott. Mostanra háttérbe szorította a felesleges érzelmet.
- Bármily meglepő is, én sem rázom ki kisujjból a kiváló eredményeket. Hogy lehetne túlzás, ha az ember komolyan veszi, amit csinál? – Háborog csendesen, holott valahol mégiscsak túlzás, amit csinál. Túl sokat áldoz fel az emberi kapcsolatokból a karrier kedvéért. Vagy valami más kedvéért… senki kedvéért, csak mert úgy hiszi, így jobb?
- Senki nem mondta, hogy hajlandó vagyok eltűrni, csak éppen az ember nem viselkedik így olyanokkal, akik fontosak neki. Lényegtelen. Ne fogadd el, ha nem tetszik. – Mert a szőke nem csak a bocsánatkérés lelki érettségénél nem tart, úgy fest annak elfogadásánál sem. Minek töri magát egyáltalán?
- Kérdés. – Tartja fel a mutatóujját a mondat közepén amolyan időkérési szándékkal. – Melyikükről szoktál fantáziálni, Saladin? Az apádról, vagy a bátyádról? Mindkettőről? Netán egyszerre? – Lehetetlen kiolvasni a kékekből mire gondol annak ellenére, hogy pillantása egyenesen a kökényszínekre ugrik.
Felnyög az újabb részletezésre, bár az sokkal lightosabb, mint tegnap, így pusztán megcsóválja a fejét és mutató-hüvelykujj közé csippentve masszírozza meg az orrnyergét. Belép a rúnaterembe, s az amennyire nem hat ártalmatlannak így első ránézésre, olyannyira nem is tesz semmit a betérőkkel. Az egyiküket már elég jól ismeri.
- Bármit is gondol, súlyosan csalódni fog. – A falhoz tolt padokhoz sétál, az egyiken puffan a súlyos táska, a fa méltatlankodón nyüsszen alatta. Elliot pálcája mintha a semmiből kerülne elő, igazi bűvésztrükknek is tűnhetne, ha Saladin nem tudná már tapasztalatból, hol tartja a cseresznyefát. Néhány mozdulattal megtisztít néhány közeli padot a rárakódott portól és leseggel az egyikre. Nem veszteget sok időt – TÉNYLEG sok házija van -, előkotorja a számmisztikakönyvét, néhány tekercs pergament, lúdtollat, tintát.
- Nyugi, nem fog felzabálni. – Utal már a teremre, megpaskolja maga mellett az immár kristálytiszta padot. Nyugodtan közelebb ólálkodhat a sziszegő kígyója.

16+
Elliot

A becenevek, perverznevek világa. Ki kéne adni erről egy könyvet, csak úgy a miheztartás végett Elliotnak ajánlva. Megmosolyogja a gondolatot, egy kicsit meg vonakodik a járása, ahogy Elliot elkanyarítja, mintha csakugyan kész lett volna pályára állni, hogy az útját egy szebb és jobb világba folytassa, távolodón Elliottól az örök számmisztikamezőkre ellovagolva, mint egy fekete és zöld ruhás, amúgy tényleg szőke herceg.
- Tudod mi kell hozzá, ami neked nincs? Földhözragadtság. Nem olyan szinten, hogy legyél fantáziátlan tuskó, hanem hogy tényleg legyen energiád szó szerint, betű szerint, szám szerint elemezni a valóságos dolgokat. Érted. A számmisztika az a tudomány, amiből meghatározod, hogy milyen mágikus hatása van egy szobának, ha három, négy, hat, nyolc, stb. számú sarka van az alaprajzának. Mégis mitől lennél jó benne? Ehhez semmit nem kell igazán tudni, csak a számok jelentését, a többi pedig csak annyi, hogy tudd leszámolni a dolgokat. Hogy eszedbe jusson megszámlálni. Meg ilyesmit. Minden megtettél, de ahhoz, hogy számmisztikából jó legyél figyelned kell a külvilágra. Azt meg igazából valld be a szíved mélyén, utálod, visszataszítónak és gusztustalannak tartod, amit hidd el, meg is értek pajtás. Meg is értek - veregeti meg Elliot hátát egy tényleg megértő gondolattal, ami éppen Lumpslucknak is szólhatna. Talán ha tovább maradt volna az iskolában, akkor felfedezi a még rejtőző tehetségeket is, és megadja Elliotnak azt, amit a fiú érdemei szerint megérdemel.
- Ez tényleg meglepő - játssza a meglepetett, nagy, buta szemeket mereszt a háborgásra, és a túlzásra, pedig hát... túlzásnak tartja. De úgy látszik, ma nem legalizálták Elliot non-stop molesztálását, ezért visszafogja magát, és nem lovagolja meg a vesszőparipát.
- Ugyan már, én szerintem teljesen korrektül viselkedtem, mégis kiakadtál rajta, pedig ha neked fontos vagyok, akkor elméletileg te is nekem. Hozzátartozik a képlethez - nem tetszik neki. Nem, mert valamit neki is mondania kellene, és nem akarja azt hazudni, hogy bánja a beszélgetést, a tegnapi szavakat. Nem volna igaz. Hamisan sziszegne. Átkozottul jól szórakozott. Ettől van egy kevésnyi bűntudata, de megküzd vele, legalábbis egyelőre jól áll.
- Természetesen Mossyról. Esetleg Filimorról. Tudod, apám soha nem csinált ebből ügyet, szóval sose kellett elképzelnem, hogyan csókolná meg a kedvesét, mert láttam, ezért nem is igazán érdekelt. Amúgy is túlságosan konzervatív az én ízlésemnek, de hát egy más generáció, vagy húsz évvel öregebb a te apádnál - legyint meg sem ütközik a kérdésen, és a válaszon sem kell töprengenie. Egyáltalán nem kell töprengenie. Ez vajon rossz dolog?
- Bár az utóbbi fél évben nemigen van kedvem akármilyen fantáziához, mert hamar nekrofilba csapna át a buli - fűzi hozzá szomorú mosollyal, de aztán a belső zsebéből egy rejtett laposüveget húz elő, és ahogyan belekortyol, rögtön vidámabb fénye lesz a tekintetének. Vidámabb és gyanakvó, ahogyan előrelép, nem szereti a dolgokat, amik a falakon mászkálnak és nincs szemük.
- Na most ha becsukom a jobbik szemem, a ballal ez az egész úgy néz ki, mintha pörögne az egész szoba és lassan lefelé ereszkednénk. Időnként kiválik egy-egy nagyobb rúna, és olyan, mintha hatalmas emberáldozat-jelkép lenne - leül, kinyitja a jobbik szemét, előpakolja a maga tollát, tintát majd kölcsönöz, a tekercset, a számmisztikakönyvet, bár azt félre is rakja, hiszen egy is elég, ráadásul úgy tetszik, a saját leckéjét már félig megírta, ki is göngyöli takaros írással megrajzolt pergamenjét.
- Coreyra gondolva viszont akkor illene felvilágosítanod. Tudod, te vagy a nagyobb, elvileg a te dolgod felhívni a figyelmét a tévedésére, és most már nem csinálhatsz úgy, mintha nem tudnál a dologról, mert tudsz, bár nem láttad magadtól - megmártja a tollát, kihúz egy szót, és fölé írja sokkal szebben és olvashatóbban, mint amilyen az eredeti volt, amit beszennyezett egy kis tintafolt, mert még nedves volt az írás, amikor feltekerte. Hát ejnye, de a legjobbakkal is megesik. A pálcáját csak eztán teszi maguk mellé, a biztonság kedvéért, a hegyén még mindig ott van Elliot vére. A varangyot is kiveszi levegőzni, bár golyóstul rakja le a padlóra, hadd sétálgasson.
- Gondolkodtál az asztro leckén is?

Lehet így lenne a legegyszerűbb elmondani Elliotnak, amit az ember akar. Kiadja könyvben, odaadja ajándékba és akkor holtbiztos, hogy abszolválja, mert ez már csak így működik a Hollókirályok életében; nem hagynak tulajdonukba került könyveket olvasatlanul. Szomorú, hogy Saladin inkább továbbállna, holott épp ő volt az a bizonyos útonálló, aki kezdeményezte egyáltalán a „csatát”. Érthetetlen.
A némasága nem elutasító és nem is felületes, minőségi figyelmet eredményez, mintha hirtelen valóban katedrára állította volna a szöszit és most komolyan megfontolná minden szavát. Sötét szemöldökei összefutnak a homlokán, gondterhelt árnyéknyi apró ráncok felhőzik be, amint körvonalazódik előtte a tényállás: soha ebben az életben nem lesz és nem is lehet jó számmisztikából.
- Le kéne adnom… - Borong a gondolat zárásaként a hátveregetésre, sötét pillantása úgy szkenneli a folyosót, mintha minimum gyakorolni akarná azt, amihez tehetsége – avagy életszemlélete – egyáltalán nincsen. Persze nem fogja leadni. Túl makacs ahhoz és túl sok elvárást támaszt magával szemben. A színjátékot már fel sem veszi, ellenben a „korrektséget” aligha hagyhatja szó nélkül.
- Fogalmam sincs, ezt hogyan értékeled korrektnek, miután többször is kértelek, hogy állj le. – Nem jegyzi meg, mennyire nem ért egyet a gondolatmenettel. Hogy az egyik fél számára valaki fontossá emelkedjen, még nem jelenti, hogy a kapcsolat másik eleme is hasonlóképpen reagál majd. Nem egyformák, mi több; ennél aligha lehetnének különbözőek.
Őszintén? Nem erre számított. Nem ennyire gátlástalan válaszra, a kékek fénye összezavarodik a szuggerálásban, bizonytalanul tapogatja le a másik vonásait, mintha nem tudná eldönteni, mégis mennyire háborodjon fel, vagy úgy... hogyan nyúljon hozzá a témához egyáltalán?
- Ez nálatok… normális? – Egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy bárhol máshol az lenne és ez nem valamiféle… elvetemült dolog. Miért fantáziálna a nagybátyjáról? Hogy jutna eszébe az apjáról? Olyan idegen a gondolat, mint egy rosszul szabott talár, kényelmetlenül áll rajta és az agya előbb leblokkolja az akciós vásárlás lehetőségét, mielőtt egyáltalán mélyebben is belegondolhatna. Vajon Saladin… le is fekszik a testvéreivel? Mennyire… nagyon… erkölcstelen? Nem, ez a szó nem írja igazán le és pontosan annyira prűdnek hat, mint amennyire valójában nem az. Tudja, hogy nem ő az erkölcscsősz. Az is nagy vihart kavar a pletykálók körében, hogy Romanovnáék mélyebben is élvezik egymás társaságát, semmint az elfogadható lenne, ergo…
- Azt hiszem, ez érthető. – Egyetlen mondat és valahogy elpárolog a zavartsága, a bizonytalansága, helyet ad a megértésnek, ami önkéntelenül és gondolkodás nélkül emeli meg a holló mancsát, fél kézzel simogat rá hátulról tarkóra, alig borzolva meg a szőke fürtöket, mielőtt belépne a falatnyi terembe.
Nincs miért gyanakodjon a rúnázott helyiségre. Sokszor nyújtott neki biztonságos, magányos kis hollófészket, amikor úgy érezte már képtelen elviselni odakint a többieket és még a könyvtár is túl zajosnak tetszett. Rengeteg gyakorolt itt Umbridge idején is és viszonylag jócskán kívül esett Kyn vadászterületén, így mondhatni biztonságos volt. A terem olyan, mint ő, tud mutatni szép, vonzó dolgokat, de a róla szóló rémtörténetek messzire űznek mindenkit. Csendes, nyugodt, magányos, tele rejteni való titkokkal, amiket senki nem tud kiolvasni belőle. A különbség csupán, hogy a Rúnatermet nem árulja el a Nagyterem amolyan nagybátyi erőviszonylatban.
- Hmh. Igazából ez elég érdekes, lehet megpróbálhatnánk megfejteni a terem titkát rajtad keresztül. – Felpillant a fiúra, elmélyülten tanulmányozza a szalamandranyalta szemet. - Több történet alapja is az, hogy a terem titkait csak az arra érdemes, vagy a rendkívül speciális látásmóddal rendelkező egyének képesek feltárni. Egy próbát megérne. - Nagyon kíváncsi lenne rá, hogy vajon képes-e többre is a sejthetőnél… merengve ütögeti meg a száját a penna puha, vöröstollú végével, szinte bűn Coreyra pazarolni a hirtelen jött kalandvágyó kedvet.
- Nem akartam róla tudni. – Csak a miheztartás végett, mert ez kifejezetten Saladin hibája. Olyan terhet rótt rá, amit nem kívánt soha az elkövetkező két évben, bár valószínűleg előbb, vagy utóbb szembe kellett volna néznie vele. – Majd felvilágosítom. – Szűkszavúságából ítélve vagy a gondolat is kellemetlen, vagy egyszerűen csak nem tartozik senkire rajta és Coreyn kívül. Valószínűleg mindkettő. Vajon meddig képes halogatni a kevéssé hősies feladatot anélkül, hogy kínosabb problémái lennének belőle?
Nem sokáig, valószínűleg.
- Már elkezdtem, de szerintem nagyon elbasztam valahol félúton, sehogy nem jön ki valami… reális eredmény. – Átnyújtja még a számmisztika dolgozatot, amit nagy valószínűséggel nem csak hogy át kell írnia egy új tekercsre, de egy az egyben újra is kell gondolnia. – Mit csinálok rosszul?
Meghagyja az időt az alaposabb tanulmányozásra, bár tapasztalatai szerint aligha kell több pár pillanatnál, hogy Saladin kiszűrje a problémákat. Egyébként sokat fejlődött, ami az alapokat illeti, már nem szarvas hibákat vét, pusztán elveszik a komplex feladatok labirintusában.
- Reggel órák előtt benéztem még a könyvtárba. Találtam egy könyvet, amiből a nagy részét meg tudjuk írni, szóval az nem probléma, csak időigényes. – Lusta pillantással figyeli az elgurulászó varangyot. Kicsit úgy érzi, mintha őt is valami hasonló kalickába zárták volna mostanság. A tanév végéig tartó büntetőmunkát kicsit erősnek érzi annak fényében, hogy valamikor ugye… tanulnia is kellene ebben az átokverte iskolában? Meg úgy az alvásról sem akar lemondani teljesen?
Milyen kár, hogy ez errefelé már senkit sem érdekel.

16+
Elliot

Szomorú volna? Hiszen Saladin nem zsarnok, csak valóban útonálló. Megakasztotta a hollót a vonulásban, a madarat a röptében, a fiút a közlekedésben, de kész arra, hogyha kéretlen, tukmált segítségére nincs szükség, akkor továbbálljon. Olyan ez, mint a számmisztika: a számok megmutatják a titkaikat, ha valaki olvas bennük, de csak papírra rótt üres számokként tetszelegnek, ha valaki nem kíváncsi rájuk. Jelen esetben minden jog Elliot számára van fenntartva arra, hogy határozzon: kell-e neki a szőke társasága, vagy jobb neki nélküle. És nem kell könyörögni sem érte, Saladin marad, mert jelet kapott.
- Hiányozna ha leadnád. Hidd el, jól jöhet még. A szeszfőzésben is csomó számmisztika van, meg minden tantárgyban, de nem így hívjuk - úgy mondja, mintha nagyon is gyakorlati példákkal tudná igazolni az elméletét, de éppen csak azért nem teszi, mert közben a másik téma eltereli a figyelmét. Felnéz a fiúra.
- Elliot, arra gondolj a korrektség alatt, hogy nekem olyannak tűnt az egész, mintha egy nyulat kérnél arra, hogy álljon le a fű rágcsálásával, mert csak. Érted. Nem volt bűntudatom. Csak azt kérdeztem meg magamtól, hogy minek kéred, hogy álljak le? Zavaró, amit mondok? Nem zavaró, feleltem magamnak. Biztos csak amolyan könyvtár-szeméremből tiltakozik Elliot pajtás, semmi más - fejti ki a megnyugtató, kerek és korrekt hazugságot. Nem egészen így történt, viszont ez az egyetlen magyarázat, amivel félreértésnek el tudja adni a szándékos kiélvezését annak a pillanatnak. Sajnos nem szégyelli, hogy élvezte, de bánja, hogy elkergette vele Elliotot, és emiatt egy nagyon sajátságos beszélgetésben vett részt Nikolaijal. Fél a karácsonyi hármas beszélgetésüktől, ami ennek a marhaságnak az egyenes következménye. És persze tisztában van vele, hogy mindezt kizárólag magának köszönheti, de ha egy mód van rá, akkor szeretne inkább félreértettnek tűnni.
- A legtöbben fantáziálnak valamelyik rokonukról, ha az jól néz ki, vagy érted, olyan. Nem mindenki, és főleg, mert nem mindenkinek vannak olyan rokonai, de ez azért elég átlagos - sutává válik a megfogalmazás, mert nehéz erről konkrétumok nélkül beszélni valakivel, aki a saját nemiségét sem térképezte még fel.
Vajon szokott Elliot maszturbálni? A gondolat úgy üt szöget a fejében, hogy _azonnal_fel_akarja_tenni_kérdésként. De nem lehet. Nem szabad. Mit mondanak Nikolai, mennyire tartja a tanácsait?
Sóhajt, kicsit hátrahajtja a fejét a borzolásra, a tarkójának melege hálás az érintésért, a gondolatait Elliotra tereli a nyomasztó irányból, ennek szellemében ül le, és nem gondol a terem számtalan erényeire. Inkább lustán végigpillant a falakon újra, aztán a fejét csóválva Elliotra néz mindkét szemével.
- Őszintén szólva el vagyok képedve Elliot, szerinted annyira nem vagyunk leterhelve, elég házink és büntetőfeladatunk sincs ahhoz, hogy még egy random terem titkait is megfejtsük, csak úgy, ha már a lehetőség adott? Én nem mondok le az alvásról, nem azért, mert nem akarok, hanem mert nem tudok - jelenti ki végül, de azért elmosolyodik. Ha az idejük engedi, akkor majd...
- Gondolj bele mit tesz Corey érzelmeivel az, hogy nem akarsz tudni, sőt, ügyesen tudomást sem veszel róluk, mégis minden áldott alkalommal érezteted vele, hogy nem méltó arra a figyelemre, amire vágyik tőled, és amiről te nem is tudod, hogy ácsingózik - már a pergament böngészi, miközben ezt mondja, a nyelvét kidugva nagy pontossággal rajzolja a betűt, aztán maga elé húzza Elliot lapját. Egy kovácsolt ezüst kis szerkezetet vesz elő, olyan hosszú, mint egy ceruza a muglik világában, ám valamivel vékonyabb, az egyik fele ízlésesen elkapált kis hegyben végződik, a másikba egy hüvelyk-mutatóujj között képezhető karikányi csiszolt üveget fut körbe a fémkeret, azon keresztül megnő az írás és valahogy el is torzul. Először a heggyel jelzi magának, hogy hol tart az olvasásban, végigfut a figyeme az íráson, bizonyára nem akarja az ujjával összemaszatolni.
- Ahha. Ahha. Ahha. Semmi komoly. Figyelj, adva vannak a dátumok, és a bekövetkezett események okszerűségét fejted ki, igaz? Igaz, de elveszel a részletekben. Nem a dátum számai azok, amik kiadják az esemény feltételeit, hanem gyakran a körülmények. Figyel, itt például amikor a nagy vámpír vérontásról van szó 707-ben. A 7 übermágikus szám, igen, mindenféle jóságot jelent, tudom, de a hónap, nap, óra, perc, amire rámentél tévútra visz. A történelmi szöveg a lényeg: milyen számmisztikai jele volt a vámpírkatasztrófának 707-ben, amikor az erdélyi küldöttség, az angol vámpírok, a finn vérivók és a lengyel gróf találkoztak? Nagyon egyszerű, ha megnézed a mágiatöris jegyzeteket: erdélyből ketten jöttek, az angolok öten voltak, a finnek szintén öten, míg a lengyel egyedül volt. 2+5+5+1 az 13. Tizenhárom vámpír ült össze egy holdfényes éjszakán a muglifalu közelében, és megtörtént a varázslat. Az egész 707 számelemzésed, ami a minden ízében sikert jövendöl alighanem a nagy arab dzsinn-mágus együttműködés nyélbeütését jelenti - a heggyel megkocogtatja a papirost, majd felnéz a könyvre.
- Komolyan? Találtál ilyen könyvet? Miután elmentél én is körülnéztem, de Cvikker nem volt segítőkész, szóval... - oda se ment a könyvespolcokhoz. Oda se ment.
- Mielőtt mélyebben belevágunk... -ő is a varangy után néz, a kezében idegesen reszket a kis eszköz.- Akarsz beszélni a halott testvér dologról?

- Egen, tudom. – Ettől még nem lesz kevésbé kellemesebb a döntés, elvégre mégiscsak végigszopatja a maradék RAVASZdi két évét a Számmisztika. Ez bármilyen jól is hangzana egyéb kontextusokban, a jelenlegi egészen biztosan nem a kellemes kategóriába esik. – Kizárólag ezért nem adtam még le. Nyilván oka van, hogy ez az egyik választható tantárgy felvételin. – Rúnaismeretből legalább jó, de egyszerűen csak… hiányérzete lenne, ha egy opcionális elvárást nem teljesítene. Úgy érezné nem tett meg mindent.
- Hmh… - Halk, alig hang, elmerül a kökénykékek rejtekében, mintha onnan ki tudná szűrni, mennyi igazságtartalom van a másik elbeszélésében, ám… sok oka van annak, hogy míg Nikolai esetében egyből megérzi, ha hazudik, Saladintól most hajlandó elfogadni a hamis magyarázatot. Az előbbi személyiségét és iránta való elkötelezettségét, alapvető hozzáállását túl jól ismeri ahhoz, hogy ne érezze meg a legapróbb fals rezgéseket, disszonáns hangokat is, de Saladin… ez a helyzet valami új, a személyisége egy részben ismert már, jobbára azonban felfedezetlen terület. Annyi minden van még, amit fel kell tárnia benne, hogy egyáltalán elkezdhesse megérteni és most egyszerűen csak… hinni akar neki, mert a félreértést annyival könnyebb elfogadni, mint a tényt, hogy a másik szimplán élvezi kellemetlen helyzetbe hozni. Frusztrálttá tenni. Belekavarni abba a nagyon hidegnek mutatott kis lelkivilágába…
- Hát, mostmár tudod, hogy zavar. – És elhiszi neki. Mert a szövegkörnyezetből egészen úgy tűnik, hogy immár van a másiknak némi bűntudata a dolog felett, holott ez aligha igaz, a bánás másra irányul ugyebár. Bárhogy is, a pillanatnyi „félreértést” ezzel sikerül elsimítani.
- Nekem ez nem megy. – Megrázza a fejét, nem csak hogy nem megy, nem is akarja, hogy menjen, tehát a gyerekkora óta gyakorolt okklumencia nyilván ad hozzá elég jól begyakorolt reflexet, hogy a gondolat nemes egyszerűséggel meg se szülessen benne. – Ha ettől maradi vagyok, hát legyen. – Felvállalja a sorsát, ha cserébe a továbbiakban nem kell Nikolai farkán elmélkednie. Az viszonylag sokat dobna a napján.
Elhúzza a száját az elutasításra, mondhatná, hogy az alvást túlértékelik, de őszintén szólva neki is eléggé hiányzik. Néhány olyan éjszaka, amikor egyszerűen csak nem álmodik semmit példának okáért sokat segítene a közérzetén manapság.
- Téged nem izgat mi az, amit még a tanárok sem tudnak? Vagy csak nem akarnak elmondani? - Kikönyököl az asztalra, a halántékánál támasztja meg fejét a tenyerében, pillantása alulról villan a fiú arcára. - Azt hiszem, csak szeretnék valamit csinálni néha, ami nem a házi, vagy a büntetőmunka. Ez az év kriminális. – Még az előzményeket leszámítva is, a saját kutatásaira nincs ideje gyakorlatilag, olyan szinten megugrott a tananyag mennyisége. Hiába adott le bizonyos tárgyakat, ha a meglévők horribilis szintre léptek és erősen ellehetetlenítik a maximalizmus kielégítése mellett az egyéb tevékenységeket is. Bárhogy is, beletörődik a sorsába. Nem mintha sok választása lenne.
Kelletlenül szusszan, pillantása egy irizáló mintára vándorol, annak fénye lidércfénybe vonja a kék szemeket.
- Megtetszik neked valaki, akit megismertél valamilyennek és nyilván ez vonzott benne, aztán elvárod, hogy hirtelen már ne úgy viselkedjen a kedvedért? Mi értelme ennek? – Semmi. De az érzelmek általában nem logikusak, ha a pszichológia mögé is állította azt a bizonyos rendszert, mely alapjaiban fekteti le az ilyen dolgok működését. Nikolai bizonyára hosszasan tudná taglalni a témát. – Mert valljuk be, viszonylag limitáltak a vonzó tulajdonságaim, szóval nyilván imponál neki, ha ignorálják. Ah… - Eltakarja az arcát, fáradtan dörgöli össze a vonásait, mintha ezzel lenyúzhatná magáról a kéretlen gondolatokat. – Annyival egyszerűbb volt, amíg kicsik voltak. Talán… - Hirtelen villannak fel a kékek az ujjai között, keze lecsúszik az arcáról. – Mi van, ha azzal, hogy belemásztam a fejébe elrontottam benne valamit? – És ha most miatta örökké boldogtalan és nyomorult lesz, mert képtelen viszonozni az érzéseit? Akkor mégis mit kellene csinálnia?
Megcsóválja a fejét. A puszta lehetőség is gondterheltté teszi. Egyszerűen csak túl könnyen csinál magából sokkal súlyosabb mértékben bűnbakot, mint amennyire az alapvető szituáció feltételezné… nem csoda, ha könnyebb elkerülni az emberi kapcsolatokat.
Becsületére legyen mondva, az elején még odafigyel. Aztán valahogy a figyelme minőségileg változik, a szavak helyett a fiú szájára koncentrál, pillantása a bőr simaságát teszteli, az orr ívét, a szőke tincsek rakoncátlan játékát a homlok vonalán, a szemek megkapó kékségét. Megnyalja kiszáradt a száját.
- Ennek fényében nincs is jelentősége annak, hogy melyik évben történt? Nem kellene, hogy ez valamilyen… hatással legyen rá? – Mert ha már ez a szabályosság sem igaz, akkor mégis hogyan nem színtiszta lutri az egész?
- Értem, hogy a mai korra a 13-as szám nagyobb energiatöltettel bír, mint a 7-es a rengeteg horrotörténetnek és babonás feltételezésnek hála, de akkoriban még nagyjából kiegyenlített lehetett a viszony. Miért írja felül a 13 balszerencse-vonzata a kétszeres 7-es pozitív hatását? – Azért csak odafigyelt a magyarázatra, bár ez továbbra is homályos folt a gondolatrendszerben.
- Mh. A fél életemet a könyvtárban töltöm elsős korom óta. Ha nem vesznek fel nekromágiára, még eltehetem láb alól a Keselyűt és átvehetem eme nemes pozíciót, elég jól ismerem hozzá a helyet. – Bár nyilvánvaló okokból kifolyólag nagyon messze nem áll Cvikker szintjén, de ami késik, az várat magára.
Egészen leengedi a védelmét – újra -, az előzmények fényében pedig aligha számít rá, hogy halott testvérének felzaklatott, mostanra kihűltnek bélyegzett témája hirtelen az arcába ugrik.
Szinte fizikailag érzékelhető, hogy megdermed, holott eddig sem mozgott. A rúnák a falon mintha felgyorsulnának a hirtelen beálló feszültségtől, egymással kódjeleken suttogva kúsznak közelebb a pároshoz hallgatózni.
Olyan sokáig marad csendben, hogy néhány szívdobbanásig szinte biztosnak tetszik az elmaradó válasz és mégis…
- Azt hiszem… - A penna halkan súrlódik az előtte kitekercselt pergamenen, nem kopog, de az ideges kis pótcselekvés részeként újra és újra a papírnak ütődik. – De nem most. Majd egyszer, ha eleget ittam hozzá.

16+
Elliot

- Klasszikus Elliot - bólint úgy, mint aki pontosan erre számított, meg sincs lepve, de azért valahol mégis meg lehet. A lényeg, hogy a tantárgy marad, ergo Elliotnak leckét kell írnia, szóval nekik meg kell oldani a dolgokat.
Az igazság odaát van, a szem felhorzsolt tükrének túloldalán, ott, ahol a léle mocsara kezdődik, amiből senki nem jött még vissza élve. Ez a tekintet azt mondja, hogy nem az igazság számít, csak a gondosan megválogatott szavak szándéka. Nem a megbánás a lényeg, hanem az, hogy hajlandó bánni valamit, és tenni valamit a másikért. Talán ez egy hazugság, egy képmutatás, és nevezhető az árulás egy formájának is, de Saladin energiát fektet Elliotba. Dolgozik azon, amin eddig fél éven keresztül nem. Talán büntette a jelenléte hiánya, és kiborította a hollóhajút a jelenléte, de ez csak azért van, mert Saladin se tud róla többet, mint Elliot tud róla. Vagyis, nem sokkal többet, és inkább tényeket szerzett, mint az érzelmi mozgatórugók megértését.
- Hát ja. Elég szomorú. Aránylag kurvasokat beszélek a szexről - biggyeszti le a száját egy kicsit. Na erre lehet azt mondani, hogy perverzió, nem úgy, mint az ártatlan becenevekre. - Ugyan már, ez is csak olyan, mint a számmisztika, kicsit gyakorlod, és már átmész a vizsgán... már nem mintha bármiből át kéne menned, csak a tantárgyi hasonlat miatt folytattam a gondolatot. Maradi akkor vagy, ha senkire se gondolsz, becsukod a szemed, és csak azért csinálod, hogy gyereked legyen, de te azért szoktál fantáziálni... ugye? - fel kell néznie. Fel kellett tennie a kérdés. A jelen kérdését. Teljesen meg van veszve, alig ismer magára, hol van az a srác, aki tavaly ilyenkor szemtelenül repedő pillangókat érzett a gyomrában, ha csak arra gondolt, hogy a másik látja őt? Vagy eddigre már összevesztek?
- Pillanatnyilag sokkal jobban izgat az, amit a tanárok tudnak: hogy tartozom nekik egy dolgozattal, egy házifeladattal, és 35 pontot vesztett miattam a Mardekár. Alkalomadtán persze, biztos ez is izgatni fog - követi a szemével az egyik tovavándorló rúnát. - De ha éppen valami mást csinálo, mint házi és bünti, az legyen az ivás, a csevegés vagy az alvás. Aztán jöhet a felfedezés, a kaland, az izgalom... őszintén szólva Elliot, nem. Szinte semmit sem érzek, ha kimondom ezeket a szavakat - ami pedig nagyon szomorú, és egyszerűen csak nem vall rá, mégis vitathatlanul megtörtént vele.
- Te meg mégis mi a jó francról beszélsz peteagyú? - jön ki a szeme, mint a csigának, még a szája is tátva marad valamelyest, a tenyerét az asztalra simítja, aztán felemeli, feltartva a mutatóujját. - Egy: erről nyilvánvalóan szó nincs. Kettő: Corey nem azokba a tulajdonságaidba szeretett bele, amik téged antiszociálissá tesznek, azokat a tulajdonságaidat szereti, amik éppenhogy nem azok. Három: ha valakit megszeretsz, elvárod, hogy tudomásul vegye ennek a jeleit, mert kedvességgel fejezed ki, és a kedvességet észre szokás venni. Nyilván az imponál neki, hogy ignorálják? Ó Elliot, mesélj még, olyan szívtelen és kegyetlen dög van, amilyeneket még Magnolia néni regényeiben sem olvasni, pedig imádja a sötét romantikát - egyetlen pillanat alatt eltűnik a jókedv az arcáról, gúnyos, gonosz affektálással válaszol:
- Hát peeeeersze, mindenki el van rontva egy imperioval, aki szemet vet egy fiútársa testére, lelkére, lényére, aki szerelmet merészel érezni, micsoda borzalom! Hogyan is volna mással magyarázható egy érzés, mint erőszaktétel a rózsaszín lélek felszínén! - észreveszi, hogy ökölbe szorítja a kezét. Elhessenti a gondolatot, tudatosan ellazul, mielőtt megemelné a hangját, kiabálna. Az indulatait a minap gátlástalanná tette a szesz. Ma képes őket uralni, és kreatív javításba fordítani a haragot.
- Az év ebben az esetben nem meghatározó. Túlságosan távol van, az esemény sorsszámát egy közelebbi szám kell, hogy meghatározza, mert a vámpírtalálkozón nem dolgoztak egész évben, mint mondjuk a dzsinnes ügyen. A kétszeres hetes minden megkezdett vállalkozás sikerességét jelzi, és hát... voltaképpen a vámpírok is sikeresek voltak és élvezték azt az egészet. Hogy mi elítéljük a tettüket, sötét és baljósnak, az a számmisztikát nem érdekli. A 13-mas az áldozatok balszerencséjét jelzi, a kétszer hetes pedig a vámpírok gonosz sikerét segítette. Voltaképpen érvényesül a pozitív hatás, csak a nem a jó oldalon - böködi meg az állát a pálcikájával végül, elgondolkodva átpillant a saját dolgozatába, hogy mit írt erről a témáról.
- Nagy varázsló vagy Elliot, a könyvek azonban ezt soha nem tudják majd értékelni - a lehető legjobbkor tette fel a kérdést, és tetézi a bajt, mert nem tudja levenni a szemét Elliotról, miután a fiú megdermed. Átnéz a hideg és halott tetem felett, amit temetetlenül hagytak a minap, tűnődő figyelmének fókuszába vonja őt, majd lassan hozzáfeszül, az állkapcsa megszorul, az arca kissé beesik. Kivárja a csendet, bár vallomásos szavak sorakoznak a szája sarkában, amikre szerencsére nem lesz szükség. Kifújja a levegőt lassan, amikor a másik végre megszólal.
- Az ivásállapoton könnyen segíthetünk... Visszatérve a dolgozatra, itt Edgardo Vane Zukovnak pedig azért nem jó ez a sorsszám, mert a születési nevét használtad. Ő maga úgy híresült el, mint Edvane, a bajkáli dalnok, saját maga költötte néven, ami sokkal inkább meghatározta őt, mint az apjától kapott. Félelmetesek az érveléseid, ahogy a rossz számokat megpróbálod rögzíteni a tetteihez, iszonyú kreatív vagy.

Megvonja a vállát, van ami sosem változik. Az ember legalábbis alapjaiban bizonyosan nem szokott, ez pedig meglehetősen alaptézisnek számít nála.
Ha az a megbánás nem is olyan mértékű, mint ami önmagában igényelt lenne, Elliot képes valóban értékelni azt, hogy a fiú egyáltalán hajlandó a közelében maradni és tenni az ügy érdekében. Fél év megvonás után nagyon jól tudja, milyen könnyű elveszíteni ezt és bár nem áll szándékában megtenni újra, tojáshéjakon sem fog lépkedni körülötte, csak hogy bebiztosítsa magát. Mégsem teljesen önmaga a közelében… nem úgy legalábbis, ahogy régen volt, amikor elég lehetett csendben ücsörögni és hallgatni, vagy háttérzöngévé tanulni a párocska beszélgetését. Önmagában furcsa, hogy magához képest igencsak tevékenyen vesz részt bármiféle kapcsolatban is, de talán érthető a miért. Elliot energiabefektetése ilyen formában tud megnyilvánulni.
- Nem zavar, ha szexről beszélsz, az zavar ha nem válogatod meg, kivel kapcsolatban. – Szerinte ez elég nagy engedmény, főleg, hogy az a „nem zavar” meglehetősen túlzás olyan valaki szemszögéből, aki nem tapasztalta és akinek még az is új, hogy az amúgy legjobb barátai a háttérben pontosan ezt csinálták, nos… kissé kínos, hogy fel sem tűnt neki, hm? Éppen annyira, mint a kérdés, amire egy pillanatig elgondolkodik, hogy nem is válaszol, ám… ez még viszonylag így elég ártatlan, nem? NEM?
- Nem vagyok fából, Saladin. Bármilyen meglepő is, viszonylag elég sok gondolatom van, törvényszerű, hogy egy részük… fantáziálás legyen. – Ez kissé kimértre sikeredett, de hé! Hajlandó volt válaszolni valamire, amitől egy évvel ezelőtt még lekezelő beszólás keretében távozott volna a helyszínről. +10 pont a Hollóhátnak!
Csak egy pillanatra veszít néhány árnyalatot a kékek fénye, aztán feltöltődik megértéssel és végül beletörődőn biccent.
- Megértem. - Nem valószínű, hogy mostanában bármit is próbálkoznak a rúnateremmel. Mondhatná még, hogy semmi gond, de őszintén? Csak gond van, bár ez kistestvér-kifejezése annak, amit meg kellett élniük, tehát lényegében van szép számmal, jóval sötétebb köntösbe bújva.
Viszonylag rövid ideig tart a megértő hangulat, összerezzen a hirtelen kioktatóüzemmódba avanzsáló szöszi hangjától, a meglepettségtől csendben is marad. Valamikor félúton levegőt vesz, hogy közbevágjon, de végül hagyja kiömleni a fiúból a szavakat, ha gúnyos, ha gonosz és akármennyire is nem erre játszott.
- Saladin, nyugalom, egyáltalán nem erre gondoltam. – A hangja higgadt, csitító annak ellenére, hogy épp most csendesőrjöngték le a fejét a helyéről. – Én is voltam szerelmes, rendben? Tudom milyen. Főleg, ha viszonzatlan még ráadásul és megítélési szempontból számomra teljesen lényegtelen, hogy milyen nemhez vonzódik az illető. – Csak hogy az alapokat tisztázza, nem ítéli el sem az érzést, sem a melegeket és legfőképpen nem akart ítélkezőnek tűnni Saladin és Kyn kapcsolatára visszamenőleg. – Csak arra gondoltam, hogy… az Imperio főbenjáró átok. Nem csak mert erkölcsileg és emberileg egyaránt teljes mértékig kifogásolható, hanem mert irdatlan mennyiségű mágikus energiát emészt fel a használata. Először sikerült létrehoznom a fiúkon, pedig nagyon sokszor próbáltam már korábban és még állatokon sem működött. Coreyn másodszorra használtam ráadásul, már nem a döntés hevében, ami pluszlöketet adott volna. Csak azt mondom, hogy talán valamit elrontottam közben, talán megsértettem az elméjét magammal és ezért fordult felém, nem pedig mondjuk… Allen felé. Aki valljuk be, olyan mint én kicsiben, csak több érzelmi töltettel, annyival… logikusabb választás lenne... – Hirtelen elhallgat, megcsóválja a fejét, hanyagul feltartja a fél kezét, mintha el akarná űzni magától a témát, holott szeretné, hogy a másik megértse. Nem megsérteni akarta, őszinte aggodalmat fejezett ki valami iránt, ami szerinte… logikus feltételezés.
Viszonylag nehéz ezek után rákoncentrálnia a Számmisztika témakörére és a fiú tanulmányozása amúgy is elvonja a figyelmét, valahogy mégiscsak sikerül összekaparni a gondolatait a kardinális kérdések kedvéért.
- Rendben, ez így már logikus. - A maga módján. A megvilágosulás fénye végül fellobban a kékekben a magyarázatra, hümmögve hajol közelebb, hogy belenézzen a saját dolgozatába. Legalább már érti a problémát. Összevonja a szemöldökét, kissé gondterhelt képet vág, aztán halkan sóhajt. – Legalább a 75%-át kell átírnom. – A lényegi részt ráadásul. Tényleg nem fog ma aludni.
Elmerül a másik pillantásában, a dicséret kígyóként mászik keresztül a mellkasán és összetekeredik a szívében, helyes kis fészket mérgezve belé magának. Sír a lelke tőle és ettől valahogy fényesebbnek tűnnek a kék tükrök… - Köszönöm. - …egészen addig a pontig, amíg a kérdés el nem hangzik és ő bele nem dermed a pillanatba megszakítva a szemkontaktust. Ez nem olyasmi, amivel most és helyben szembe tud nézni. Még Saladin arcából sem.
- Így sem lesz időm aludni ma. – Dolguk van elvégre, meg nettó csilliárdnyi házijuk, ami a büntetőben fog kicsúcsosodni a maga csillagnyi mértékével.
- Ah… igen. – Néz fel végül, ahogy a kreativitás szóba kerül, rápillant újra a dolgozatra. – Nagyon meg tudom győzni magam a saját igazamról akkor is, ha baromság, ezért rontom le mindig a bájitalos jegyeimet is. Lumpsluck annak idején azt mondta, túlzásba esem a magánakciókkal. – A túlzott kreativitásnak is megvan a maga negatív hátulütője.
- Kösz, így már menni fog, rengeteget segítettél. Átírom, addig nézd meg ezt a jelölt pontokon… - Kotor elő egy aprócskább könyvet a kosok kicsiny lelkivilágáról. Látszik, hogy számos oldalon megjelölték, ami egyenlő azzal, hogy a nap folyamán valaki időt tudott szakítani rá, hogy elolvassa a 126 oldalas, nem túl jelentős terjedelmet.

16+
Elliot

Saladin sem önmaga a saját közelében, hiszen nincs mellette az, aki mellett igazán önmaga volt, és már nem is lesz soha. Új önmagát kell teremtenie, és hacsak Elliot nem szervez be neki egy pótlópajtit, akit el is fogad, soha nem jönnek már vissza a boldog idők, amikor egy duruzsoló hármasfogatban lehetett ő a néma fél, hiszen ha ketten vannak csak Saladin egyedül akkor sem tud duruzsolni, ha teljesen megőrül.
- Pfff, ez úgy hangzik, mintha mindenféle mocskot vonnék be válogatás nélkül a szextartalomba, pedig én csak a legvonzóbb, legkívánatosabb alanyokra mozdulok rá... - ezt. egyszerűen. nem. tudta. kihagyni. Pedig megpróbálta, tényleg. De nem lehetett. A gondolat vidám, túlzóan is az, de hát a túlzások korát élik, amikor Elliottal először beszélnek a szexről, és miután feldúltan távozott azt állítja, hogy nem zavarja, de... Az ilyen de-k mindig ingatagok, de Saladin lusta belegondolni ebbe a vonalba.
- Nocsak, kiről szoktál fantáziálni? - kédez rá nyíltan, egyenesen és nyugodtan, legfeljebb némi ironikus, udvarias kétellyel a hangjában.
- Egyáltalán nincs rendben, mégis mikor? Hol? Ki látta? Mi a bizonyíték rá? Már érted, alapvetően nem kell bizonyítani a szerelmet, de Corey esetében olyan szinten sületlenségeket beszélsz, hogy erősen kételkedem, hogy tényleg szerelmes voltál. Élt? Neve volt? Ugye nincs valamelyik polcon a könyvtárban? - nemek és tárgyak közti szerelem legalizálása. Igen, ez a fajta liberalitás jól illene Elliottal, kinézi belőle, hogy simán nem zavarja, ha azonos neműek egymáshoz simulnak, miközben ő maga boldogan simogatja az ölét a kedvenc vaskos fóliánsának sarkával. A fantáziálást egyszerűen csak be kéne tiltani.
- Tudodki idején tucatjával voltak a varázslók imperius hatása alatt. Ha lehetne bármilyen ilyen elmei mellékhatása, akkor arról tanultunk volna már. Semmilyen tudományos módon nem igazolható, hogy az Imperiusnak maradandó hatása lehet, ellenben a Cruciatusszal, amiről számtalan dokumentáció született. Egyszerűen csak sült hal vagy Elliot, komolyan, nem hiszem el, hogy voltál valaha szerelmes. Figyeld: ott van Allen, a vele egykorú, kialakulófélben levő kis zseni, és ott van Elliot, a több évvel idősebb, felnőtt, markáns, jó kiállású, törődő, határozott, biztos kezű férfi, aki már nagykorú, hamarosan hopponálási vizsgát tesz, mindenből a legjobb. Komolyan, szerinted mégis milyen dimenzióban logikusabb választás Allen? - a pillantása lapos ívű, de nem azért, mintha bosszús lenne, inkább mert Elliot annyira lehetetlen alak. Olyan hihetetlenül intelligens, hogy egyszerűen csak... amikor valamit nagyon nem tud megfogni arculcsapásként éri az egyszeri mardekárost és nem is tudja hova tenni. Mintha szórakozna vele a fiú, de pontosan tudja, hogy nem. Mintha gúnyolódna, játszaná az értetlent, de tökéletesen tudja, hogy milyen az, és tudja, hogy Elliot nem. Elliot egyszerűen csak nem. Az agyában van egy különös blokk.
- Gyorsan megleszel az átírással, ha egyszer elkapod a rendszerét, akkor onnantól kezdve már meg, mint a karikacsapás, nincs mit - könnyed a hangja. Nem túlerőltetetten könnyed, nem csinál úgy, mintha fel sem tette volna a kérdést, de nincs feszültség benne és erőszakosság. Az alvás említésére állkapocsroppantó ívben ásít.
- Majd én alszom, és gondolok rád - és ha nem lesz kész egy házi? És ha hitvány, amit a papírra vet? Ha keveset se ér? Ha szégyent hoz rá? Akkor sem történik semmi Saladin kis világában. Kap egy rossz jegyet. Hát ez van. Nem érdemli meg a jobbat. De ő aludni fog.
- Ez a te nagy bajod Elliot, hogy simán de nagyon meggyőzöd magad dolgokról, és még a számmisztika leckében hagyján. Bár biztos ez a zsenialitás jele - a fogához kocogtatja a nagyítóüveget, majd elmosolyodik. - Igen, valószínűleg az őrült zseni vegyjele. Mintha nem volna elég bonyolult egy bájital receptje, de még egyedi kunsztokat is teszel bele. Ha a saját agyad nélkül működni tudnál azt is szeletekre vágnád, hogy megvizsgáld - derül. Frusztrálnia kéne, hogy egy ekkora tehetség mellett milyen keveset tud, de nem úgy néz ki, mint akit érdekel.
- Hát jó... ide a szaturnusszal - fintorogva húzza maga elé a könyvet, fellapozza és a kifeszített pergamenre azonnal írni kezd. Szemlátomást kevéssé törődik vele, hogy sok egyéni gondolatot belefogalmazzon a leírásba a száraz tények mellé, de mivel ez egy büntetődolgozat, amúgy sem kap rá jegyet, az elégségesnél komolyabbat nem akar elérni.- Vajon hány órát lógtál el azért, hogy mindezt átnézd?