Végtelen folyosó

Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.

♦outfit♦

Ahogy ki tudom rángatni karomat a kőszobor karjai közül és legalább néhány lépést hátrálni kicsit, macsekom azonnal közém és a banya közé ugrik. Teljes erejéből fúj, miközben úgy felborzolja magát, mintha legalábbis valami púpos híd lenne két sziklameredély között. Bátor dolog tőle, utoljára valami szarvas elé vetődött így oda, bár annak is pont annyi hasznát láttam, mint most ennek. Kőszobor vagy szarvas versus Nawkaw. Most pont ugyanúgy nem vagyok kíváncsi a végkifejletre, ahogy anno sem voltam. Szóval inkább csak felkapom a kis dögöt, mielőtt a banya bele találna rúgni. Persze Nawkaw éles karmaival jelenleg ellenem is harcot vív. Érzem is, ahogy kézfejemen mély sebet ejtve, kiserken a vérem. De ilyen téren sosem voltam finnyás. Hamar begyógyul. Pont, ahogy macskám is hamar rájön, hogy nem az ellenség vagyok, és lazán elhelyezkedve, a karomból fúj tovább az ismeretlenre.

Ő legalább megpróbált megvédeni, ezt értékelem. Mondjuk Montrego is gügyög pár roppant értelmes strófát arról, hogy nem vagyok se béka, se liba. Na, legalább ennyire magától is rájött… Én meg már ezer éve tudom, hogy ha védelmet akarsz, akkor tanuld meg megvédeni önmagad, mert a pasik mind tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy kellően ellássák évezredekkel ezelőtt rájuk rótt feladatukat. Pár száz éve még bizonyosan ment volna, de mára teljesen elpuhultak. Nesze nekünk nagy feminizmus.

Inkább csak előkapom a pálcám és bepróbálkozok egy Petrificus Totalus fénycsíkjával. Hátha az visszaváltoztatja a szobrot eredeti állapotába. De nem. Mondjuk azért mélyen legbelül sejtettem, hogy ez egy hülye ötlet. De az vesse rám az első követ, akinek hirtelenjében nem ezt vetette ki az agya, mint lehetőség.

- Ha-ha! Nem csak csúnya vagy, de béna is! – Kacag fel a kőszobor. És mondhatom, hogy a sátán ehhez képest csak kellemes nevetgélést képes hallatni. De legalább humoránál van. Mert rajta végignézve, engem csúnyának nevezni… enyhén a vicc kategóriába tartozik. Rajta egész egyszerűen egy kulturáltnak nevezhető felület sincs. Nemhogy szépség. Nekem az arcom nem csúf. Ha már egy nyavalyás pálcika ember vagyok, legalább csinos pofival áldott meg a sors.

- Az egyik legjobb párbajozó és tanuló vagyok a kastélyban, szóval nem vagyok buta. Még, ha ez a próbálkozásom nem is jött be, akkor is kitalálom, hogy változtassalak vissza kővé, mert a rikácsolásod borzalmasan idegölő. – Sziszegem a fogaim közt, túlsziszegve a karomban tartott macskámon. Nem foglalkozva a kézfejemből még mindig szivárgó vérrel és a fájdalommal. Nem csípem, ha sértegetnek. Még a testi fogyatékosságaimat el is fogadom, ha bántják. Puff neki, így nézek ki ez van, ha nem tetszik lehet másfele nézni. De, hogy bénának tituláljanak… Ugyan. Próbáljon utánam repülni seprűvel…

- Ha-ha! – Hallani ismét a sátánrémisztő kacajt. – Ha átváltoztatsz butus libus, szerinted mégis kinek a segítségével juttok ki erről a folyosóról? Eltévedtetek igaz? Nem tudtok kijutni? Brühühühü szegénykéim itt ragadnátok örökre. – Mondja gonosz vigyorral az arcán, miközben karjaival kérdőn jelez.
- Okés. – Szegezem neki a pálcám. – Csiripelheted a kijáratot madárkám!
De engem megint csak kinevet. A gúnyos vigyor akkor is ott van az arcán, amikor egy hosszú szünet után végre megszólal. – Veled nem beszélek.
Szóval inkább csak leeresztem a pálcám és pár lépést teszek Mathias felé. Komoly képpel a srácra nézek. Láthatja, hogy semmi vele szembeni gúny, vagy türelmetlenség nincs most az arcomon. Csak szabadulni akarok és ehhez a segítsége kell. Egyértelműen.
- Tied a lehetőség.

*
zene:B- Voltaire  

~outfit~


'Well, hello there, little boy! Don't be shy!
Step right up! I'm a reasonable guy!Brains, brains, it's okay!
It's not a matter if it isn't gray.
And if at first they thinks it's strange,
they won't think twice if they don't have a brain!'


~~~~~~~~*~~~~~~~~

Hát, nyugodt szívvel mondhatom el, hogy közel sem minden napi jelenet tárul elém. Eyrészt maga a szobor beszél, ami önmagában nem is lenne érdekes. De az már jóvalta durvább, amiket és leginkább, ahogyan kiejt a száján. A griffendéles diáktársam pedig mindenre természetesen rákontrázik. Csak pislogva figyelem a közjátékukat. Persze rólam van szó, igaz részben. Kedvem lenne felkiáltani, hogy hellóka! urambocsá de itt vagyok! , ám mégsem teszem. Túlzottan lefoglal a dolog abszurditása. Pláne a lány heves reakciója. Igaz az leátkozás nem jár sikerrel (ami evidensen bosszantja, nem kell sok ész ahhoz hogy ezt bárki észrevegye), de azért én értékelem a gesztusát. Még akkor is, ha nem mutatom ki. Magamban jót somolygok rajta, mert ezek alapján nem lesz egyszerű dolgunk. Valószínű egy finite-vel sem leszünk kisegítve ahogy bármi mással is. Már rájöttem, hogy ebbe a kastélyban mindennek van egy trükkje. Rá kell jönni a titok nyitjára. Olyan ez, mint a szerencsétlen hollóhátasoknak a klubhelység jelszó. Ki kell találni, megoldani vagy hát... alkotni valamit. Valahogy. Akárhogy. És itt sincs ez másképp. Igaz, egy próbát abszolúte megért a mágiahasználat bedobása. Ahogy tapasztaltan ritkán mond csütörtököt, de jelen esetben még csak befürödtünk vele. Szóval nézhetünk más alternatíva után.
- Tied a lehetőség.  -
Erre a mondatra vagyis sokkalta inkább határozott kijelentésre pillantok rá a barna kócosra. Most esik csak le hogy nem csak magamban mosolyogtam, hanem időközben kiült a bárgyúnak hatható kifejezés az arcomra is. Basszuskulcs!
Remélem nem vette sértésnek, mert hát nem neki szólt. Nem ténylegesen neki személy szerint. Valamiért az a sanda gyanúm hogy nem kedvelt. Sosem kedvelt. És bár ő tudja, ki vagyok nekem ellenben fogalmam sincs. Ám időm és lehetőségem nincs kérdezni, mivel a banya morcosan húzza fel a szemöldökét és az orrát is. Összefonja a kezeit maga előtt és rám mered a kőszemével.
- Öhm... hát... -
Kezdeném, de a szavamba vág. Szinte rögvest. Konkrétan belém fojtva a szót.
- Ugye tudod, hogy sokkalta szebb lányok fordultak meg erre? Olyanok, amilyenek én is voltam egyszer. Ó igen, mikor még olyan ifjonc és buta voltam mit ti! Igen, ti ketten! Ne mereszd a szemed aranyom! -
- Ne vegye a szívére a viselkedését! - legyintek miközben közelebb lépek a faragványhoz. A vállam felett jelentőségteljes pillantást vetek a lányra, akin látszik, csöppet sincs ínyére a dolog. Mondjuk megértem. - Tudja mindig ilyen nyers és faragatlan. Nem tehet róla. -
Vonok vállat nemtörődöm stílusban és komiszul elmosolyodom.
- Szerintem csak féltékeny. Szeretne olyan szépséges lenni, mint maga, ennyi idősen! -
A banya hangos 'ó'-t hallat és mondhatni szó szerint belepirul a hallottakba. Végül a szája elé kapja a kezét és kacarászva legyint.
- Jajj te! Te igazi lovag vagy! Mondd csak remélem van olyan akinek meghódítottad a szívét. Ó, ne is mondd, biztos akad. Na de olyan, aki a tiédet? Az jobb kérdés, fogósabb. Ez a rusnya colos biztos nem az eseted. Mellesleg elég faragatlanság hogy be sem mutatkoztok! -
Kihívóan pillant ránk, én pedig sóhajtok. Hát igen igaza van. Faragatlanság, de csak annyira amennyire tőle. Tekintve hogy ő kelt életre, noha nem vagyok biztos hogy nem csak miattunk tette meg ezt az aprócska szívességet.
- Nos ez vitathatatlan tény. Elnézést kérek mindkettőnk nevében. De...-
- Ó fiacskám! Hát te aztán jó parti vagy! Egy igazi úriember! Látod békakiráálylány! Lehet, ha megcsókolnád még a végén főnix módjára hercegnőként születnél újjá! Na nem akarod? -
A ravaszkás mosoly nem tetszik. Nagyon nem tetszik! Összevonom a szemöldököm és úgy pillantok a szoborról a macskás lányra. majd vissza.
- Humm, na igen. Mi lenne, ha alkut kötnénk? -
- Alkut? Miféle alkut? -
- Elárulom a nevünket cserébe... - itt újra a griffendélesre pillantok. Elviekben ők elég bátrak, benne vannak bármiben, nem? Pláne hogy ebben kell a segítsége. - ... ha megmondja, merre van a kiút innen. -
Mert sejtem hogy ez egy kellemetlenül rossz folyosószakasz ahol... körbe-körbe toporgunk. És a legegyszerűbb lehet tényleg az, ha lekenyerezzük. A kérdés csak az ez elég-e neki.

Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.

♦outfit♦

Hát ez meg mit vigyorog ilyen idiótán? Nézek Mathiasra gúnyosan, mert most azt hiszem a menő és szépfiú vagyok arckifejezésére lenne szükségünk, nem erre a valamire, amit produkál. Remélem nem felejtette el azt is, hogy jól néz ki, már akinek a szemében… vagy azt, hogy hogyan kell olyan felemelően csábítóan tartani a száját. Én mindig falnak mentem tőle, de a lányok általában olvadoztak, meg ujjongtak. Hát a teste végülis nem rossz, de ha valaha az ágyamba, vagy egy falmélyedésbe akarnám cibálni, szólok neki, hogy ne így bambuljon, mint most, mert szörnyen előnytelen. Aztán csak remélem, hogy neki nem ez a gúnyos feje, amivel az én baklövésem méltatja, mert azzal se vagyunk kisegítve… Szemöldök felhúzva meredek rá. Öregem, küldj már egy tetves csábító vigyort a nyanya felé, hát ne akard már, hogy én próbáljam meg felszedni.

Aztán nem tudom, hogy a gondolatátviteli képességeim fejlődtek hirtelen nulláról száz százalékra, vagy Mathias Nyálasképű Montregonak megjött a jobbik esze, de végre a nyanyára néz. Pontosan úgy, ahogy elvártam volna, hogy arra a nyavalyás kőszoborra meredjen. Ezek után pedig már a nyájas modora is elővillan. És gördülékeny párbeszédbe elegyedik a HÖLGGYEL.
Esküszöm, ha egy kicsit jobban bírnám a srác fejét, vagy egyáltalán csak nem vakulnék meg a szépségétől… attól, amit én nem látok… akkor bizonyára azon nyomban beleszeretnék. Pont úgy, ahogy a kőnyanya is teszi. Esküszöm ez valami különleges mágikus képesség lehet. Hát jó mondjuk a falmélyedésemből én se pakolnám éppen ki, de tényleg nem azért, mert csábosan tud nézni… Hanem mert megközelítőleg neki vannak közel s távol olyan kockái hastájékon, mint amit én egy légyottól minimum elvárok.

Inkább bele se szólok az egészbe. Intézze ő, ahogy jónak látja. Állítson be még csúnyábbnak, vagy átkozzon meg a nyanya kedvéért, vagy bármi, csak ezt a rikácsolást minél kevesebb ideig kelljen hallgatnom. Tényleg próbálom nem izgatni maga még a banya oltogatásain, vagy az annál sokkal, de sokkal viccesebb és egyben felháborítóbb jó tanácsain se. Persze azért a szemem jócskán forgatom. Kész szemtorna, a mugli orvosok rajonganának érte… De csak tűrök és Nawkaw-t simizem. Mert egész egyszerűen látom, hogy bármennyire is nem kedvelem Mathiast, az, amit most csinál nagyon is jó. És szerintem célravezető is lesz. Csak remélem addig nem fajul el a dolog, hogy a kőszobor rámásszon. Akkor talán, de csak talán még meg is sajnálnám a srácot.

Aztán a nevünket követeli. Egy kőszobor. Ránk förmed így a semmiből és még ő követelőzik, vagy nevez minket modortalannak. Mondjuk Angliában, aki nem nyakatekerten, értelmezhetetlenül, túlkecsesen fogalmaz, az már eleve csak modortalan alak lehet… Igen. Tapasztalat. Sose leszek úri hölgy, feladtam. Meghagyom a lehetőséget Jadának, ő olyan szépen boldogul angol asszonyjelöltként…
Mathias mindenestre tartja a tőle elvárt, tökéletes angolságot és még mindig úriemberhez méltó módon alkut ajánl. Nem is rossz. Elismerésem. Még a végén lehet, hogy tényleg megjutalmazom egy falmélyedéssel…

- Peeerszeee… - Kezdődik megint a rikácsolás és én inkább kicsit hátrahúzódom. Nem mintha akkor kevésbé hallanám, de ennek a reménye sose hal meg. – Aztán elárulom a kiutat, ti pedig majd valami hamis nevet adtok meg! Ismerem én ám az efféle játékokat… Nem vagyok ostoba! – Kacag fel, aminek hatására Nawkaw ismét fújni kezd felé. Sok dolgot látott már ez a macsek, de a beszélgető kőnyanyák azt hiszem kicsinálják az idegeit… - Megmondom én, hogy mi lesz! Az ő nevét. – Mutat felém. – Most azonnal eláruljátok. Annyira kis csúf, hogy arra a nyavalya se akar emlékezni. De a tiedet kedvesem… - Fordul Mathias felé. – Ízlelgetni szeretném. Szóval elárulok egy-két dolgot a kijutásról… Nem mindent. Te pedig elárulod a neved. Aztán én megint elmondok egy-két dolgot… Megegyeztünk szépfiú?

*
zene:B- Voltaire  

~outfit~


'Well, hello there, little boy! Don't be shy!
Step right up! I'm a reasonable guy!Brains, brains, it's okay!
It's not a matter if it isn't gray.
And if at first they thinks it's strange,
they won't think twice if they don't have a brain!'


~~~~~~~~*~~~~~~~~

Hát most ezt őszintén nem értem. Akkor a colos neve azon nyomban kell, az enyém meg nem? Vagyis ízlelgetni? Milyen újfajta (vagy éppenséggel régi) fétis ez? Nem Bagoly Berti féle minden ízű drazsé ez hogy elmajszolja az ember! Már hogy abból is a jobbik fajtát mert evidensen a lábgomba ízűn gondolom hogy senki nem csámcsog el szívesen több percig is.
Bambán pislogok és hol a macskás lányra pillantok hol a szoborra.
Nem tetszik ez nekem, baromira nem. Egyre de egyre jobban nem. Kínosan megvakarom a tarkóm miközben megemésztem hogy a nevem hosszasan akarják ízlelgetni. Nem tudom de valamiért görcsös ragaszkodás lesz úrrá rajtam a nevem irányába. Nem akaódzik oly bőszen megmondogatni. Plusz… hát Belby jellegzetes pletykahadjáratának köszönhetően félő, hogy még a kastély eme rejtett zugába (és ezáltal a banya köböl faragott hallójáratába) is célt ért a hírmorzsa rólam. Na nem mintha ezzel amúgy bármit kezdhetnék vagy éppen tehetnék ellene, na de ha egy szobor röhög telibe az amnéziám miatt az igazán… az utolsó csepp abban a bizonyos ónüstben, amit elviselek ebben a kastélyban. Mert lássuk be, ami sok az sok!
- Akkor ha jól értem, először az ő neve – bökök úgy a lányra hogy rá sem pillantok de még csak felé sem fordulok. Teljes figyelmem a banyára függesztem. – aztán egy információ a kiútról majd az én nevem. És végül a szabadulásunk kulcsát is megkapjuk. –
Persze megkapni képletesen értem. De ez azt hiszem nyilvánvaló. Érzem hogy a beálló hirtelen csöndben a tarkómon futkároz az ideg. Mintha ezer aprócska pók mászna fel és alá
- Ó úgy-úgy. Így tökéletesen megfelel. –
A gonosz mosolytól megpróbálok elvonatkoztatni. Igyekszem nem azon morfondírozni hogy mit takarhat és mi a valódi jelentéstartalma. Sokkalta inkább kifújom a benn tartott levegőt és végül bólintok. Akkor ha ez így oké, én is kötélnek állok. A colos meg nem érdekel, mert sok lehetősége nincs hacsak nem a macskáját akarja megenni vacsorára.
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük. –
Halovány mosolyt préselek ki magamból. Félszeget és bátortalant, de őszintét. Mert végre hosszas vajúdás után csak megszültük az első morzsát a szabadság édes útja felé. És igenis, ki lehet röhögni de ez engem örömmel tölt el na!
- Khm-khm! –
A krákogás térít magamhoz a nagy örömmámorból, amit hirtelen feldolgozni sem bírok.
- Akkor ti jöttök. Halljam a nevet! – pillant rám a szobor követelőző, faragott tekintetével majd a társamra. Aztán persze megint rám. Evidensen tőlem várja. Hirtelen nyitom szám szóra de csak nem jön ki rajta semmi így bezárom. Aztán megint nyitom és megint zárom. Ez igazán jó légzéstechnikai gyakorlat lehetne, illetve egy kákalag is megirigyelhetné tehetségem, pláne hogy neki az életbemaradáshoz szükséges ez a tátogás. Ám jelen helyzetben célra nem vezető. Hogy is lehetne? Maximum időhúzásra alkalmas. De arra aztán nagyon! Csakhogy nem eléggé, mert a banya hamar megneszeli a turpisságot. Látszik az arcán a hirtelen felismerés és ez baj. Nagy baj. Tekintve, hogy félő, ezzel lőttek az alkunknak. Igaz abban közel sem volt kikötve semmilyen egyéb feltétel de sejthetően ez baromira nem lesz kielégítő neki. És ha egy kőszobor be tud pipulni, akkor ez most az a pillanat lesz (igaz vörösödni azt nem tud) mert esküszöm a dühös arckifejezés mellett, ami a faragott vonások eltorzulásából szüleik. Félelmetes látványt nyújt így és segélykérőn pillantok a griffendélesre. Remélve hogy ő is legalább annyira nem szeretné megenni a macskáját vacsorára mint én. És legalább annyira el akarja húzni a csíkot innen, mint jómagam.

Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.

♦outfit♦

Na, jó. Ebből az egészből kezd baromira elegem lenni. Hát igen… Látszik, hogy sosem voltam a türelem legtökéletesebb mintapéldánya. Nem mondom, hogy minden esetben előbb üt, vagy átkoz, aztán kérdez. De előfordult sok ilyen eset is. A lendületes sportolói vénák na…  Nem mintha édesapám vagy az unokatesóim kifejezetten erőszakos teremtések lennének. Maga a kosárlabda sem a világ legdurvább sportja. De azért küzdeni kell, nem állhat az ember és várhatja, hogy a kezébe repüljön a labda… Öt éves koromtól, majdnem tizenegy éves koromig játszottam. Ebben nőttem fel. És erre készültem feltenni az egész életemet. Ezek után értelemszerűen senki sem várhatta tőlem azt, hogy majd átvedlek valami finom úri hölggyé és hirtelenjében balerina leszek. Elképzelésem sincs Jada, hogyan csinálta. Lehet sokkal több akaraterővel, mint én. Benne gondolom megvolt a szándék, belőlem meg hiányzott az a gén is.

Szóval egész egyszerűen eddig volt kedvem itt játszadozni és elfogadni, hogy totálisan hülyének nézzenek. Mondjuk, ha kijutunk az tény, hogy nem rajtam múlott eddig sem. Montrego tökéletes munkát végzett. Még meglátom, hogy ezt valaha elmondom-e neki… Bár ha kijutunk, azt hiszem erre magától is rájön majd.
- Dakota. Dakota Bourgh. Betűzzem? B-O-U-R-G-H. – Hangsúlyozom ki olyan erőteljesen és annyi gúnnyal a hangomban, amennyit csak bele tudtam erőltetni. – Remélem örülsz és meg is jegyezted, mert, hogy többet nem hallod az is tuti. Most köhintheted a kiutat.

- Nem sokat tanítottak neked a jó modorról kisasszony… Bár találkoztam már hozzád hasonlóval. Az is épp ugyanígy köpte nekem a nevét. Hát megjegyeztem örökre. B-O-L-T-O-N. Pontosan ugyanígy. Még a csontos fejed is hasonlít az övéhez. Az a lány is nagyra tartotta magát. Remélem megütötte már valahol a bokáját… - Ledöbbentem. De nagyon. Akartam valamit visszavágni, de csak egy érdekes szisszenés hagyta el a fogaim. Bolton. Csontos fej… Nem bírom az anyámat és tény, h Jada még ikerségünk ellenére is jobban hasonlít rá, mint én. De azért az nem kérdés, hogy a csontos fejemet és az ajkaim alakját tőle örököltem. Salome, az unokatesóm egyáltalán nem ilyen, se viselkedésre, se kinézetre, mint amilyennek a boszi leírta. Más Bolton nő, pedig jó ideje nem nagyon rohangált a falak közt. – Nem tudok lehajolni… - Bök a szobor a földön lévő botja felé. De aztán nem szól többet, csak várakozóan néz ismét felénk.

- Mathias Nagyonszépfiú Montrego. – Mondom gyorsan, miközben ledobom a macskám és lehajolok a botért. Szívem szerint hozzávágnám a banyához, de gyanús, hogy akkor az iskola átka repülne a fejemre, ahhoz pedig nincs kedvem. Szóval csak a szobor felé nyújtom a kőbotot.

- Köszönöm kedves. – Vált hirtelen a boszorkány érdes hangja kedves bársonyos tónusra. Hátra is hőkölök, mert baromira meglep ez az egész. Nawkaw megint az ölembe ugrik és ismét fújni kezd. Bár gyanús h most leginkább azért mert én megijedtem és nem azért, mert a boszi ijesztő. Merthogy nem az. Kifejezetten lággyá válnak a vonásai. Eddig ronda bibircsókos orra, most szép ívűvé válik. Fiatalabb nem lett, de sokkal szebb, kellemesebb benyomást kelt. – Azok a pajkos gyerekek, mindig kiütik a kezemből a botomat. Márpedig e nélkül zsémbessé válok. Tudjátok a fájdalom teszi… - Mondja, majd kissé megemeli kezét és a kijárat felé mutat. – Menjetek csak. Mondanám, hogy a viszont látásra, de ilyet senkinek sem kívánnék.

- Majd a lányomat… - Nevetek fel, mert egész egyszerűen megdöbbent ez a hirtelen váltás. – Mert, hogy az a bizonyos Bolton, az anyám. Szóval addig is minden jót. – Mondom még a végére biggyesztve és elindulok arra, amerre a szoborasszony mutatott.

*
zene:B- Voltaire  

~outfit~


'Well, hello there, little boy! Don't be shy!
Step right up! I'm a reasonable guy!Brains, brains, it's okay!
It's not a matter if it isn't gray.
And if at first they thinks it's strange,
they won't think twice if they don't have a brain!'


~~~~~~~~*~~~~~~~~

Visszafogom a feltolulni és kirobbanni készülő röhögésem. Ahogy a lány cinikusan betűzi a nevét az több mint mókás. A banya meg még rá is kontrázik. Némán szemlélem a jelenetet. Én ugyan el nem betűzöm az enyémet. Még a végén helyesen írja le és megtalál. Na köszönöm de nem! Inkább látnék más vendéget a házamban. Ennek a libának is lehetne több esze... na de mit vár az ember a griffendélesektől! Jellemző! Bátrak és nagy a szájuk. Ennyi.
Azért látványosan meghőköl Dakota a Bolton név hallatán, amit nem tudok hova tenni. Igazság szerint fél perc alatt elfog a kíváncsiság, de inkább lenyelem. Nem épp itt az ideális helyszín kifaggatni őt erről.
- Mathias Nagyonszépfiú Montrego. –
- Hahhh!
A szemem forgatom látványosan. Tudom, hogy gúnyosnak és sértőnek szánta még akkor is ha a hangjában nem vagy csak kevés színezet érződik ki. Igazi profi lehet ez a csaj, de azért nekem sem kell a szomszédba mennem hogy felismerjem az utálat nyilvánvaló jeleit. A kérdés csak az mivel vívtam ezt ki a múltban? Esélyesen nem az elmúlt kőkemény tizenöt percben szereztem ezt az érdemet. Szóval marad az, ami nálam a totál sötétség bugyraiba süppedt. Remek!
– Menjetek csak. Mondanám, hogy a viszont látásra, de ilyet senkinek sem kívánnék.
Hállelúja!
Nekem aztán nem kell kétszer mondani. Rögtön indulok is arra, amerre az irányt kijelölte nekünk. Dakotának meg van annyit sütnivalója hogy bőszen, szorgosan követ is. Persze azért csak nem tudja megállni hogy ne szóljon vissza. Már hogy úgy félig. Megtorpanok és hátrapislogok a vállam felett, noha szívem szerint itt hagynám a fenébe.
- Megőrültél?
Förmedek rá rögvest amint visszatekintve indul el irányomba. Arcomon a nemtetszés minden jele megmutatkozik.
- Komolyan nem értelek! Minek provokálni? Ahelyett hogy örülnél hogy végre nem kell itt dekkolnunk!
Dohogok méltatlanul. Valahol jogosnak érzem a haragom. Nem bírok tovább itt egy percet is elidőzni szóval mérgesen fordulok el tőle és indulok meg nagy sebbel-lobbal de csak két erőteljes lépést. Utána inkább bevárom, mert a kíváncsiságom eddig bírta.
- Eszem megáll hogy te ide fogod járatni a lányodat! Én biztos nem teszem!
Elhúzom a szám. Hát na igen, a kastély nem a szívem csücske és lássuk be, aig várom hogy megszabaduljak a falai közül.
- De persze te tudod! - unottan vonok vállat. - Amúgy nem is tudtam hogy anyukád Bolton. Akkor ő is volt olyan szerencsétlen mint mi!
Biccentek vissza a banya irányába. Hát igen, csoda hogy kikeveredtünk. Igazából azon morfondírozok hogy hány életképtelen egyén kerülhetett erről a folyosószakaszról kitikkadva az éhhalál szélére Madame Pomfrey kezei közé? Tiszta gyilkossági kísérlet, de komolyan!
Amint egy újabb szakaszra fordulunk be, ahol már színek és fáklyák fénye tölti be a teret kissé megnyugszom. Mostmár tényleg eltalálok a pincéig, legalábbis remélem.
- Öhm, hát nos... kösz hogy 'megmentettél'! - vigyorodom el, amit barátságosnak szánok, de persze ő tuti nem ennek fogja értékelni.
- Tudod felháborító egy dolog, hogy a macskád jobban kedvel, Brough! De majd alkalomadtán elmesélhetnéd hogy miért is.
Úgyse fogja, fölösleges vesződés. Minden esetre azt hiszem részemről ez lesz a végszó, mert... most mit kezdjek vele? Nem fogunk hosszadalmas eszmecserébe kezdem úgy érzem. Minden esetre a macska fejt megvakarom, a lánynak meg biccentek egyet amolyan (soha)viszontlátásként és amennyiben nem állít meg nyomban elindulok arra amerre sejteni vélem a pincét. Persze szívből remélem hogy nem egy újabb váratlan randevúba sétálok bele egy újabb rusnya banya társaságában.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!