„When you look into an abyss,
the abyss also looks into you.”
A bagolyház hangosan huhogó lakói a megszokott diákzsivajt felváltó, kellemes hangulatot kölcsönöznek ittlétemnek. Megszokott hétköznap, a jól ismert, lehangoló angol időjárással üdítve; az általam gyűlölt kompozíciók sorában előkelő helyet foglal el, a Roxfortban töltött második évem szeptemberére azonban már megszokott hangulatot szolgáltat: melankóliát és egyhangúságot. A nem sokkal éjfél után befejezett, majd egyszerű, címer nélküli pecséttel lezárt levél jobb zsebemben pihen, értékes információkat rejtve magában.
A nyugati oldalon alvó Arjához lépek. Mosolyogva figyelem Észak-európai foltos macskabaglyom nyugodt, az emberekre annyira jellemző aggodalomtól mentes tekintetét, miközben az egyik magasabb rúdon pihen. Szokatlannak nem nevezhető gondolatoknak engedek teret, ahogy figyelem hűséges társamat. Megbarátkozott néhány fajtársával; méretéből adódóan könnyedén elfér két nagyobb példány között is, úgy, hogy azoknak nem okoz semmilyen területvesztést vagy egyéb kellemetlenséget.
Egyszerű kézjelzésemet követően elhagyja pihenőhelyét, enyhe szárnymozgatásra késztetve "szomszédait", majd jobb csuklómra száll. Némán, fülét hegyezve engedi, hogy megsimogassam mellkasát.
- Nagyon fontos feladat vár rád. - súgom Arjának, nem mintha társai zsivajától bárki is meghallaná szavaimat. - A megszokottnál is gyorsabban kell eljuttatnod a levelet Kittilä-ba. Számítok rád.
Előhúzom és rákötöm a lábára a korábban említett levelet, majd indulás előtt még egyszer végigsimítom mutatóujjamat barna tolltakaróval borított mellkasán. Természetesen mindig akkor érkezik a váratlan társaság, amikor sikerül néhány percre kizárnom a Roxfortot gondolataim medréből, így a mostani alkalom sem lehet kivétel. A bagolyházba betérő alakot egészen addig a pontig ignorálom, amíg kinyújtom jobb karomat és gyengéd kézmozdulattal Arja tudomására adom: ideje indulni. Kitárja szárnyait és a bagolyház nyugati ablakán keresztül elhagyja a Roxfortot, hogy huszonnégy óra múlva megpillanthassa Finnország ködös hegységeit.
Az érkezőre tekintek, először a mindenki által jól ismert, semleges arckifejezésemet latba véve. Ellépek az ablaktól, ezzel tökéletesen időzítve és elkerülve egy bagolyköpetet. Az iskola legtöbb helyszíne rendelkezik hátrányokkal, de még így is a bagolyház nevezhető az egyik legkellemesebb ilyen helyszínnek, nem beszélve arról az apropóról, hogy az érkező nem egy újabb - engem és testvéreimet levegőnek néző - Griffendéles vagy - mogorva arckifejezést magára öltő - Mardekáros, hanem az iskola egyik tanára.
- Önnek is kellemes napot, Quinton professzor. - biccentek semlegesen a csípős hangnemet sejtető kérdésre válaszolva. Átbújok az egyik alacsonyabban helyet foglaló rúd alatt és úgy folytatom. - Lyukas órám van, a szüleim pedig epekedve várják év eleji élménybeszámolómat a híres Roxfortban töltött szeptemberemről. - arcomon apró mosoly körvonalazódik ki, amit beszélgetőpartnereim gyakran szelíd, mégis érezhetően kaján vigyorként értékelnek.
Alig láthatóan végigvezetem tekintetem a professzor csapzott külsején. Nem jártam azokra a Rúnaismeret órákra, amiket ő tartott, illetve mai napig tart, így eddig nem volt "szerencsém" közelebbi kapcsolatba kerülni vele, ebből kifolyólag pedig nem tudhatom, hogy külsejére mindig ilyen komoly energiákat fordít-e, mindenesetre karikás szemei nyilvánvaló fáradtságról vagy álmatlanságról árulkodnak. Irigylem; legalább az ő napjai eseménydúsabban telnek az enyémeknél.
Nagyjából négy méterre állok meg beszélgetőpartnerem előtt, felhúzott jobb szemöldökkel és arcomra erőltetett érdeklődéssel folytatva az általam megkezdett beszélgetést.
- Jól érzi magát, professzor?
Nem esik nehezemre az angol tanárokkal történő kommunikáció. Ő nem köthet bele sem a kiejtésembe, sem a jelenlétembe; számára a tanári pályája nyilvánvalóan komolyabb tétnek bizonyul annál, semmint, hogy megemberelje magát és kellemetlenkedő kérdéseket tegyen fel, a diákokkal ellentétben, akiket hidegen hagy a megrovás vagy büntetőpontok beszerzése. Igaz, tudtommal egyszer sem ért minket olyan inzultus szeptemberben, amit a tanárok büntetéssel "preferáltak" volna szeretett diákjaik irányában. Audiatur et altera pars!