Köves kert

Nem nagyon figyeltem a mondandójára. Talán biztatott, próbált vigasztalni. Fogalmam sincs, ahhoz túlságosan elkalandoztam. Majd mikor ezt észrevettem magamon, gyorsan feltettem a kérdést, ami foglalkoztatott. Még mindig a fánál állva fürkésztem az arcát, amint elkezdett gondolkozni.
- Hmmm, hát most megfogtál – szólalt meg - Valójában korábban auror akartam lenni, de... hát mondjuk úgy hogy esélytelen számomra az a szakma. Kissé sok mindent kellene bepótolnom ehhez, amire nem elég az egy év.
Ahogy vállat von, látszik rajta, hogy csalódott. Egy szomorú mosolyt engedek meg felé, hátha inkább látszik majd biztatónak, mintsem együttérzőnek.
- Egyelőre a jogi szakokon gondolkodtam, de nem vagyok egy magolós típus. Szóval lehet marad valami kötetlenebb, mint a lénygondozás…
Elgondolkoztam. Szeretem az állatokat, a nem „mugliféléket” még inkább. Túl sok minden érdekel… Ez az én egyetlen bajom. Nagyon nagy mennyiségű dolog van, amit izgalmasnak találok.
- És te? Várj! Várj! Kitalálom!
Majd hirtelen rám mutatott. Megdöbbenésemben, alig bírtam felfogni, hogy mit kérdezett.
- Hmmm... pálcakészítő?
Pár pillanat eltelik, míg eljut a tudatomig, hogy mit is csinált az előbb. Aztán mikor sikerül, váratlanul elnevetem magam. Olyan… másképp fest? Lehet, hogy csak az én szemem csal, de sokkal játékosabban fest, mint eddig. Talán kicsit komoly volt.
Mikor néhány másodperccel később lenyugodtam, még mindig vigyorogva válaszoltam is.
- Nem éppen, de nem voltál tőle messze – tapsoltam meg – Először az járt a fejemben, hogy építőmágusnak megyek, de nincs türelmem az egésznek a végigviteléhez.
Vállat vonva ülök vissza a padra, olyan: „Ez van” kifejezéssel az arcomon.
- Nem fogok tovább tanulni. Inkább elmegyek valami nyugisabb helyre és nyitok egy kávézót - büszke mosollyal az arcomon nézek a fiúra – Addigra legalább véget ér ez az agybaj.
Az a fura, hogy nekem mindig inkább céljaim voltak, mintsem álmaim. Én sokkal nagyobb különbséget teszek a kettő között, mint mások általában. A célt azt véghez vihetjük, elérhetjük, viszont az álom nem válik valóra. A jóslás pedig megint teljesen más.
Megint elkalandoztam..
Oldalra fordítva a fejemet, láttam, hogy már nem sokáig lesz világos. Egy fáradt mosoly került az arcomra, majd visszavezettem a pillantásomat Mathiasra.
- Gondolom nem akarsz lemaradni a vacsoráról – döntöttem oldalra a fejemet – És őszintén én is kezdek éhes lenni, de még el kell ugranom valahova.
Összeszedtem a dolgaimat, majd odahúzódok mellé. A hajamat feketére, míg szememet kékre váltom, és úgy teszem vállára a kezem.
- Csak, hogy tudd szeretem a legendás lényeket. Szóval, ha ebben az irányban mész tovább, feltétlenül mutass nekem valami újat! - vigyorodom el a végére – De most mennem kell! Szia!
Mielőtt elköszöntem még biztatón végigsimítottam a karján. Majd intve egyet mentem be a kastélyba. A könyvtár felé vettem az irányt, menet közben pedig végiggondoltam a mai napomat. Szerencsés lehet az, aki ennek a fiúnak a barátja.

Köszönöm a játékot! ^^         

*

zene: BXM - World Without End


~~*~~

A kacaj halkan csendül fel de egész fölerősödik a végére. Bájos. Igazán, tényleg bájos. Tetszik. Talán nem kellene túl meglepőnek lennie de mégis valahogy az.
- Nem éppen, de nem voltál tőle messze!
A taps meglep. Pislogva figyelem a lány jó kedvét. Hát ennyire vicces lett volna valóban? Nem érzem sértőnek, de ennyire mulatságosnak sem gondoltam ép...
- Először az járt a fejemben, hogy építőmágusnak megyek, de nincs türelmem az egésznek a végigviteléhez.
Építőmágus...
A szó ott csüngött a levegőben, mint egy kísértetkép ami talán könnyen elérhető lenne ha kinyújtjuk a kezünket és erősen küzdünk érte, azonban mégis távoli homályba tudott burkolózni. Igazán illik a lányhoz  szak és noha én személy szerint nem értek egyet azzal hogy ne lenne elég kitartó, nem bocsátkozom vele vitába. Értelmetlen lenne. A saját jövője, a saját élete, neki kell éreznie s tudnia mire van ereje. én egyedül megerősítést adhatok, kitartást nem. Biztathatom de erőt csak szavakkal tudok átadni. Az akarat nála van. Mindig mondta a húgom hogy a fél távig teszed a dolgod. A másik fele, ami a sikerig elkísér már nem csak a testi adottságon múlik hanem a szellemin. Ha agyban eldöntöd el is érheted. Csak az akarat a fontos, de az nagyon...!
- Nem fogok tovább tanulni. Inkább elmegyek valami nyugisabb helyre és nyitok egy kávézót.
Meghökkenek. Érzem, ahogy ajkaim szétnyílnak kissé és a levegő súrolva beszökik rajtuk kiszárítva őket. Kávézó? Hüledezve kérdezhetném... mégsem jutok szóhoz mert melegbarna tekintetem látja a lány örömét. A mandulaszemekben megcsillan valami vágyábránd de nem a keserű fajta hanem az örömteljes. Reménnyel telt...
És ez arra int hogy ne lombozzam le. Nem illik felülbírálnom az elképzeléseit... ő erre érzi képesnek magát s ki tudja? Lehet tényleg ettől lesz boldog.
– Addigra legalább véget ér ez az agybaj.
Agybaj? Nem tudom mire is gondol egész pontosan, de bólintok. Igazából ezzel elfogadom a szavait, az elképzeléseit és a céljait. Halovány mosolyszerű szökik ajkaimra. Már épp mondanám hogy egész jó ötlet lehet egy kávézó ha jó helyen fekszik és minőségi anyagokkal dolgozik, mikor a lány egy fáradt mosollyal arcán szólal meg.
- Gondolom nem akarsz lemaradni a vacsoráról. És őszintén én is kezdek éhes lenni, de még el kell ugranom valahova.
- Oh... oké... rendben... - biccentek, tudomásul véve hogy ennek akkor itt vége. Figyelem, ahogy a haja hirtelenjében feketére vált az íriszei pedig a tenger legmélyebb kékjére formálódnak.
- Csak, hogy tudd szeretem a legendás lényeket. Szóval, ha ebben az irányban mész tovább, feltétlenül mutass nekem valami újat!
Most rajtam a sor hogy meglepődjek majd egy másodperc múlva felnevessek. Maga az elképzelés nem is olyan lehetetlen, de... ó egek, hol van az még!
- Mindenképp! - bólintok s mikor kezét megérzem a vállamon hogy onnan elinduljon lefelé a karomon szelíden simítva tudom, ez a végső búcsúzása mára. Maximum  a Nagyterembe összefutunk majd de könnyen meglehet el is kerüljük egymást...
- ..Most mennem kell! Szia!
Némán intek utána. Nem köszönök el vagy legalábbis a dörmögés amit megejtek saját magam számára sem érthető. Egy percig ülök még miután Shirley eltűnik. A hideg pára kiszalad belőlem érdekes alakzatot öltve majd végül a ropogó hóval talpam alatt bevonulok a kastélyba. Ideje ennem nekem is aztán meg már takarodó idő van és nincs kedvem egyik kekeckedő tanerővel sem összefutnom kihágásszegés végett.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!