Dolce Vita Café

Egy mediterrán hangulatú kávézó apró, fedett terasszal. Odabent télen kellemes meleg, nyáron üdítő hűvös csapja meg az érkezőket. A süteményes pultnál a legkülönbözőbb cukrászkülönlegességekből lehet válogatni, mint például hupikék álom, a varázslók gyöngye, vagy a kihagyhatatlan málna bálna. De természetesen szívesen várják azokat a vendégeket is, akik csupán egy reggeli kávét szeretnének elfogyasztani a reggeli meleg croissantjuk mellé.

Egy remek mugli regényt olvastam, mikor hirtelen elkezdett csörögni a vekkerem. Reggel hatóra volt, én pedig egész éjjel nem aludtam semmit. Kibújtam a takaróm alól, majd felültem. Ez a mozdulat – mint kiderült – túl gyorsra sikeredett, mivel erős szédülés fogott el. Mély levegőt vettem, majd felálltam és eltámolyogtam a ruhásszekrényemhez. Kiválasztottam egy lengébb darabot, megfésülködtem, átlakkoztam a körmöm…
Lefelé szaladtam a lépcsőn, de minden tagomat ólomsúlyúnak éreztem. A szemeim kis híján be akartak csukódni bármennyire is erőlködtem, hogy nyitva maradjanak.
- Mi ez az álmosság? – kérdezte vidoran apa.
- Olvastam… - vallottam be.
- Nem leptél meg. – heherészett. – Na csak annyit szeretnék mondani, hogy ma korán kell mennem dolgozni, ezért nem tudlak ellátni reggelivel. Letudsz menni a Dolce Vita Café – ba?
- Nem, dehogy! – mondtam mogorvám. – Ilyen eszes kérdéseket apu!

Negyedóra múlva már a Dolce Vita Café – ban ültem, előttem egy óriási csésze kávéval és egy Hupikék álommal. Miközben szürcsöltem és falatoztam, a szomszéd asztalnál két igen ismerős alakot vettem észre, az iskolából. Megfogtam a cókmókom, majd odasétáltam hozzájuk.
- Sziasztok! – köszöntem a Wans testvéreknek.

London… azaz a „Ködös Albion”, ahogy a muglik emlegetik. Igen érdekes ötlet volt a szüleimtől, hogy a szünidő hátralevő részét töltsük itt. Az érdekes szót úgy értem, hogy miért pont azon a helyen töltsük a nyaralást, ahol minden évben két hetet töltünk az iskolakezdés előtt. Jacob az előző héten folyamatosan rágta anya fülét, hogy menjünk inkább Hawaiira, de hajthatatlan volt. Amit abból a szempontból megértek, mert egy Hawaii nyaralás igen költséges dolog, mi pedig nem rendelkezünk ahhoz elegendő pénzmaggal.
„CSÖRR!”
Zengte be Foltozott Üsti szobámat az öreg vekkerem recsegős, éles hangja. Öt óra volt pontban, mindig is ilyen tájt keltem fel. Megdörzsöltem fáradt szemeimet, majd felültem. Legalább éjfélig olvastam, mert az idióta bátyám – akivel közös szobán osztozunk – egész éjjel a játékkonzolén akart játszani. Ez sikerült is addig, amíg anya meg nem elégelte ezt és el nem vette tőle az elektronikus tárgyat. „Brávó Jacob!”
- Jó reggelt, Pici – Hugi! – nyomott barackot a fejemre Jacob. – Nyúzott vagy, mint anya sárkánybőr kabátja!
- Milyen értelmes! – morogtam.
Elnevette magát, majd lesietett a lépcsőn.
Nagy nehezen én is felkeltem, majd a fürdő szobában megfésülködtem, és jól átfésültem zilált hajam, melynek jó része a kefében maradt.
- Áh, Genna! – mondta jó kedvűen apa és egy barackkal tönkre tette azt, amin én a fél reggelemet töltöttem. Na, vajon kire ütött Jacob? – A bátyád el akar menni a Dolce Vita Café – ba, és hát egy felelősség teljes gyereknek is vele kéne menni. Elvállalod a pesztonka szerepét?
- Nem kell nekem egy Törpe – sitter! – nyafogott Jacob. – Mindjárt nagykorú leszek! Ne már, hogy egy épp csak tizennégy éves kiscsaj vigyázzon rám! Én is tudnék rá…
Összenéztem a szüleimmel, majd hatalmas nevetésben törtünk ki. Tudni illik, hogy habár én vagyok a „Kis – gyerek” a családban, az érett szerep inkább rám illik.

Pár perc alatt ott voltunk a Dolce Vita Café – ban. Jacob, ha nem négy, akkor egy lány után sem nézett út közben. Egy Cappucino  és egy Hupikék Álom rendelése után, a bátyám néhány röpke pillanatra átment a szomszédasztalhoz egy lányt zaklatni.
Fejemet rázva kortyolgattam a Cappucinot, miközben ő egy kosár után visszatért. Magamban jót nevettem csüggedt képén.
- Eljegyezték… - mondta csalódottan. – Felajánlottam, hogy ezt én is megtehetem, mire kinevetett és azt mondta, hogy „milyen aranyos kisfiú vagy!”.
Visszaköptem az italt a csészébe, majd a tenyerembe nevettem. Ő gyengéden meglökött, de én csak tovább kacagtam rajta.
- Sziasztok! – köszönt ránk egy igen ismerős, bájos és – bevallom – kissé utálatos hang. Brook Turner volt az.
- Szia, Bresst! – mondta vidáman Jake, az eléggé gyönyörű évfolyamtársnőmnek. – Csüccs, le! Az a szék pont rád várt.
- Köszi! – mondta az émelyítően szép mosolyával. – Szia, Genna!
Integetett még mindig hatalmas, ki szájfényezett vigyorával. Úgy tettem, mintha tele lenne a szám, ezért csak intettem.
Mindig is utáltam. Erre három indokom is van: szép, magabiztos és a legszörnyűbb: jobb nálam Bájital tanból. Ez az, ami talán mindig is zavart benne. Ritka az olyan ember, aki jobb nálam bármiben… Leszámítva Hermione Granger – t. Még…
Amíg én magamban elmélkedtem ezen, ők addig beszélgetésbe elegyedtek egymással.
- De, hogy tudsz ilyen friss lenni, ha szemhunyásnyit sem aludtál az éjjel? – kérdezte Jacob, aki általában elég sokat beszélget a menő lánnyal.
- A kávé és a Hupikék álom felfrissít! – mondta Brook nevetve.
- Átbuliztad az éjjelt, hogy fáradt vagy? – próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe.
- Nem, nem! – legyintett mosolyogva. – A kedvenc mugli regényemet, a Hamletet olvasgattam…
- A Hamletet? – kérdeztem igazi érdeklődéssel. – Az a kedvencem!

Délfelé járt az idő, mikor egy újabb Hupikék álmot rendeltünk Gennaval. Egyszerűen fantasztikus lány! Kiderült, hogy ő is annyira szereti Shakespeare – t, mint én! Egész életemben azt hittem, hogy csak egy okoskodó, öntelt, komoly stb. lány, aki mindig mindent jobban tud, mint más. De nem. Sajnos már megint előfordult velem az, hogy a borítóról ítéltem a könyvet. Mint általában mindig.
- Lányok, - szakított félbe minket Jacob – egésznap unalmas könyvekről, muglikról és íróikról fogunk beszélne, vagy valami más értelmetlen dolgot is csinálunk?
- Mi bajod Shakespeare – rel? – kérdezte méltatlankodva Brook.
- Az, hogy könyveket írt ahelyett, hogy kviddicsezett volna. – mondta Genna halványan mosolyogva.
Felnevettem. Elismertem, hogy Jacob tényleg ilyen. Mindig is ilyen volt. Elsős korom óta ismerem már, és kezdettől fogva tudtam, hogy ő inkább kviddicsezne, mint tanulna.
- Akkor beszéljünk másról. – mondtam vállvetve – Mondjuk… Amíg Jacob felszed egy újabb csajt…
- Pontosabban megpróbál felszedni egy csajt. – szakított félbe Genna.
- Igen, igazad van. – Nevettem, miközben a fiú meglökte a húgát. – Akkor vedd úgy, hogy pontosítottam, addig mi megismerkedhetnénk jobban is.
- Remek ötlet! – mondta Jacob, miközben egy szőke boszorkányt bámult.
Gennaval élvezetes beszélgetni. Először a kisebb korunkról beszélgettünk, majd arról, hogy milyen volt a mugli suliba járni, azt is átbeszéltük, hogy mit éreztünk, amikor megkaptuk a Roxfortos levelünket, majd a suliban töltött eddigi éveket, hogy körülbelül ugyanúgy állunk Bájitaltanból és végül arról, hogy mi miket szeretünk.
- Hmm… Mi a kedvenc színed? – kérdeztem végigmérve.
- A lila, minden mennyiségben. – nevette – Neked?
- A rózsaszín, minden mennyiségben. – rákacsintottam, majd együtt nevettünk tovább.
- Brook, - szólalt meg komolyan. – Mindig azt hittem, hogy egy öntelt liba vagy, de nagyot tévedtem. A kedvenc színünket leszámítva tök egyformák vagyunk.
 - Öntelt liba? – nevettem.
Bólintott komolyan, majd ő is felkacagott.
- Kíváncsi vagy az én véleményemre rólad? – kérdeztem.
Félig felemelte a szemöldökét, majd óvatosan bólintott.
- Én finoman szólva is egy okoskodó majomnak tartottalak. – mondtam póker arccal – De igazad van. Mintha ikrek volnánk, leszámítva azt, hogy teljesen máshogy nézünk ki.
Egymás szemébe néztünk, majd újra nevettünk.