A főút

[- Dante nézzen körül a könyvek között is, hátha talál valamit! Ugyanis nem hiszem, hogy túl sok elfoglaltsága lenne a birtokomon. A könyvtáramban csak tudományos lexikonok és családi feljegyzések vannak és nem hiszem, hogy az túl szórakoztató lenne ön számára…]

Cain Angifilius

Purrr

Baby sometimes i don't understand you
But you're the abstract art in my modern museum
And baby sometimes we fall apart
But the ruins of my heart stands like a coliseum

I hope you die by my side
The two of us at the exact same time
I hope we die not long from now
The two of us at the exact same time

But baby it's all beyond control
But baby you can have my soul
I hope you die by my side
Baby it's all ages away
But i can't help but think of the day
I hope we die at the exact same time

Baby your love is bigger than a football field
I'm the hooligan of your heart
Sometimes we win but sometimes we lose our dreams
But i always wear the colours of your team

Dante majd kiugrott a bőréből, amikor Cain intett az ajtó felé. El sem hitte, hogy tényleg megveszi neki ezt a gyönyörűséget. Talán egyszer tényleg kimondja majd amit gondol, vagyis hogy szereti. Majd… Legalábbis a fiú ezt vizionálta, miközben besétáltak a kellemes hangulatú helyiségbe. A belépőt az a fajta jellegzetes aroma csapta meg, ami különösen régi és jó állapotban tartott antik tárgyakra volt jellemző. Dante azonnal otthonosan érezte magát a helyen, Shetlanden is gyakori vendég volt a helyi antikváriusnál, itt is vásárolta Cainnak a kis üveges medált. Ezt a mágus azóta is féltett kincsként őrzi, persze a Danténak erről nincs tudomása. A fiú rögvest elkezdte nézegetni a bejárat mellett elhelyezett asztalon lévő múlt századi réztávcsövet, mire hallotta, hogy Cain odafordul hozzá.

- Dante nézzen körül a könyvek között is, hátha talál valamit! Ugyanis nem hiszem, hogy túl sok elfoglaltsága lenne a birtokomon. A könyvtáramban csak tudományos lexikonok és családi feljegyzések vannak és nem hiszem, hogy az túl szórakoztató lenne ön számára…

A fiú szeme kis híján könnybe lábadt e szavak hallatán. Van egy egész könyvtára a mágusnak. Te jó ég! Nyomban megfogadta, hogy amint lehetősége lesz, rögvest beleveti magát az ottani remekekbe, mert bizony a tudományos lexikonok is igencsak jó barátai voltak a fiúnak. Egészen fiatal kora óta mániákusan gyűjtötte az információkat mind a mágusok, mind a muglik világából. Legkedvesebb témája az asztronómia volt, remélte talál majd a mágusnál ebben a témakörben is irodalmat.
Most azonban lányos zavarát félretéve fejest ugrott a bolt igencsak nagy könyvkínálatába. Egyre-másra pakolta fel a kezébe a számára érdekfeszítő olvasmányokat. Volt közöttük regény, enciklopédia, tudományos értekezéseket tartalmazó irodalmi gyűjtemény… Még egy mugli verseskötetet is talált Baudelaire műveivel. Hosszas keresgélés után megtalálta a kedvenc darabját a kötetben.

TALÁLKOZÁS EGY ISMERETLENNEL

A kába utcazaj vad hangokat vetélt.
Mély gyászban karcsu hölgy, arcán szent szenvedéssel
suhant egyszerre el előttem, lusta kézzel
emelve ringatón a fodrot és szegélyt.

Nemes, nagy, ideges, lába szobor. Előre
görbedve, mint különc, ittam én, elbüvölt,
a kába mézet és a gyilkoló gyönyört
szeméből, mely fakó ég, s viharok szülője.

Egy villám... s újra éj! - Óh, illanó csoda,
kinek tekintete lelkem újjászülötté
igézte - az örök időn látlak-e többé?

Másutt - óh, messze majd! későn! talán soha...
Mit sejtem, merre szállsz? Mit sejted, merre bolygok?
Te, kivel - s tudtad ezt! - lehettem volna boldog!

A csodás soroktól egészen összefacsarodott a szíve, így gondolkodás nélkül a mögötte tornyosuló könyvkupac tetejére tette a kötetet. Csodálatos olvasmány ez, én mondom.
Felpillantott, s tekintete összefonódott Cainnal. Körülöttük újfent hihetetlen vibrálás volt érzékelhető, pont, mint nem sokkal korábban a boltban. Közelebb lépett a pulthoz, hogy letegye édes terheit a boltos elé, hogy az sorra vegye a köteteteket, illetve, hogy elcsomagolja nekik a varrógépet. Mikor azt tette dobozba, Dante majdnem Cain nyakába ugrott az örömtől. De visszafogta magát, így csak egy szívből jövő mosolyt engedett meg magának a mágus felé. Egyelőre még fogalma sem volt arról, hogy ezt a nagylelkűséget hogyan fogja meghálálni a nemesnek. De nagyon reménykedett abban, hogy látszik rajta, mennyire lekötelezi ezzel a cselekedetével.  Újfent összezsugorították a szerzeményeiket, s hamarosan megint arcukba csapott a hűvös levegő.
Útjuk ezúttal egy kellemes hangulatú szabóságba vezetett, aminek ajtaján belépve nem is tudták, mennyi problémájuk lesz majd nemsokára… Az eladók felfokozott izgalmi állapotba jöttek, amint meglátták Caint. Vélhetőleg nem egyszer hagyott már itt súlyos mennyiségű Galleonokat. Ezúttal azonban intett nekik, hogy Dantét halmozzák el a szaktudásukkal, majd ő elhelyezkedett a helyiség közepére tolt fekete ülőgarnitúrán. Az összes eladó egy emberként ugrott rá a tejfehér hajú ifjúra és mindegyikük csüngött a szavain. Dante elmondta, hogy a zsabós ingek a kedvencei, illetve szeretne még néhány nadrágot, lehetőleg világos színekben, de semmilyen bézs és krémszín ne legyen közöttük. Magában hozzátette azt is, hogy mert Cainnak nem tetszem benne. Így hirtelen olyan pír jelent meg porcelán arcán, hogy sminkelni sem lehetne kedvesebbet. Egy idő után elapadt az eladók áradata és mindegyikük visszament a helyére. Az egyik a pénztár mögé, fekete hajú társa beállt mellé fojtott hangon beszélgetni, a harmadik pedig a kirakatban álló babát igazgatta.A boltban szólt ugyan némi zene, de csak szolidan, hogy ne nyomja el a boltban történő eseményeket.
Cain maga elé meredt a kanapén, éppen azon tanakodott, mi tévő legyen a fiúval, amikor Dante a nevén szólította. A fiú tényleg nem volt magánál, ugyanis a fülke szinte teljesen el volt szigetelve a bolt többi részétől és tökéletesen tisztában volt azzal is, mennyire veszélyes tud lenni Cain, ha nem vigyáz vele. Nagyon jól tudta, hogy a röpke kis ötlete balul is elsülhet, de az járt a fejében, hogy az előző helyen is igazán remekül megoldotta a dolgot, ebből sem lesz baj. Habár az agya mélyén egy kicsi Dante lángoló hajjal sikoltozva rohangált körbe-körbe és azt üvöltötte, hogy – FUUUSSSS!!! , de nyilván nem figyelt rá… Hallotta, hogy megérkezik a fülke elé Cain, csikorgós cipője hangját könnyű volt felismernie. Valahonnan, ő maga sem értette honnan, eszébe jutott milyen jó ötlet lenne csak úgy szavak nélkül berántania a mágust magához. Aztán menne minden magától. Így is tett, s hamarosan az értetlen tekintetű, ám roppant csinos kísérőpartnere már ott is magasodott fölötte a szűk fülkében. Látta, hogy megszemléli a csinos ruhákat, amiket éppen próbált és felvonva a szemöldökét mindössze ennyit kérdezett.

- Mit akar megint?

A fiú csábosan eltátotta ajkait és szempilláit lesütve állt előtte, mint egy szűzlány. Dante látta az arcán, hogy most tényleg nincs jó hangulatban, de ettől függetlenül megkockáztatott egy lépést a mágus felé, amitől újból összeért a felsőtestük, s így Cain is érezhette, hogy az izgatottságtól kapkodva szedi a levegőt. Azonban a nemes ahelyett, hogy valami illetlen mozdulatot tett volna, dühösen megragadta vállait és gyakorlatilag felkente a könnyű anyagokból készült fülke oldalának. Dante kis híján orra bukott a nem várt mozdulat nyomán, éppen csak meg tudta tartani egyensúlyát. A hangos csattanást halk kuncogás követte kintről, ugyanis hiába volt messzebb a próbafülke a bejárattól, éppen csend állt be a boltban. A fiú most már nem az izgalomtól, hanem a félelemtől kezdett el zihálni. Úgy érezte, ez nem volt élete legjobb ötlete. Mintha Cain még erre akart volna licitálni, félhangosan a fiú arcába köpte.

- Miért szórakozgat velem Skarsgard? Megtudja mondani? Nem fél, hogy esetleg úgy elbánok önnel, hogy innen egyenesen a kórházba hoppanálunk hm? Mire jó ez a viselkedés? Ön igazán mocskos fiú…

Ezt egészen hangosan mondta, s a próbafülkén kívülről erre mintegy határozott válasz, éktelen röhögés harsant.
A két ifjú azonban ezt egyelőre egyáltalán nem fogta fel. Dante úgy érezte magát, mint egy hófehér nyúl, akit egy fekete keselyű sarokba szorított a kanyonban. Szinte érezte a mágusból áradó forró dühöt és újból átjárta testét a tudat, hogy Cain megéhezett a vérére és addig nem tágít, amíg meg nem kapja. Utolsó szavaival szinte már menetet vágott a gyönge ifjú arcán. Újból elkezdett remegni a félelemtől és megpróbált valami értelmes választ kilehelni magából.

- Igazán nem akartam tiszteletlen lenni, vagy bajt keverni. Csak tudom, mennyire jó volt a…- motyogta, de a legkevésbé sem kellemes módon félbeszakította a félvámpír. Úgy ragadta meg a nyakánál fogva, mintha egy disznó lenne, amit megszemlél, megérett-e már a levágásra. Dante hallotta, ahogy szörcsögött a nyál Cain fogai között és nyomában nagyokat nyeldekelt. A fiú már volt hasonló helyzetben, de akkor ott volt Cain arcán a maszk és ez megmentette az életét. De most sok-sok mérföldre volt tőle az oltalmat nyújtó sárkánybőr eszköz, itt csak a saját kreativitására tudott támaszkodni. Egyelőre a gyors ziháláson és a falba való kapaszkodáson kívül nem támadt jobb ötlete. Hallotta, ahogy Cain hangja egyre jobban elmélyül, miközben továbbra is a vadul lüktető nyaki verőerét kóstolgatta hideg nyelvével.

- Érzem a forró vérének a szagát a bőrén keresztül… Igazán izgató esszencia ez Dante… Ennyire szeretne velem együtt meghalni? Gyilkos akar lenni, hm? Szeretné, hogy megegyem?

Utolsó szavait már olyan nyálbőséggel mondta, hogy Dante arcán végigfolyt az átlátszó testnedv. Ekkor váratlan fordulat történt, ugyanis a korábban a pénztár asztalát támasztó fekete hajú lány alkalmazott feltépte a függönyt, s egykedvűen, végtelenül flegmán rágózva odaszólt nekik.

- Figyi srácok! Én tökre megértek mindent. Megértem, hogy egymásra gerjedtek minden pillanatban, mert én sem tennék másként, akármelyikőtökkel járnék. Túl szépek vagytok,na… Vágom, hogy most vagyon menő ez a vámpíros cucc, meg a fura nyálfétis. Meg azt is megértem, hogy full ratyik vagytok mind a ketten, ami tényleg nagyon szexi! De nemár, hogy itt csináljátok. Ez annyira 2000-es évek…  A mély hangú mondta is, hogy hazahoppanáltok, nem? Legalább addig bírjatok magatokkal, amíg a szöszinek megveszitek a fél boltot. Okés? Köööösz!

Majd a függönyt nyitva hagyva magára hagyta a köpni-nyelni nem tudó párost. Cain a döbbenettől teljesen átszellemült. Azonnal elengedte Dantét, aki végre újból levegőhöz tudott jutni. Csodálatos érzés volt. Mintha a lányt az istenek küldték volna. Magában elrebegett egy hálás köszönetet, s gyorsan felkapta az össze holmit, ami a fülkében volt, s a pénztárhoz sietett. Bár sejtette, hogy a lány utolsó mondataival olyan mértékben belegázolt Cain önbecsülésébe, hogy az hosszú órákig nem lesz megint olyan agresszív hangulatban, mint az előbb. De azért siettette, hogy fizessenek és arrébb álljanak. Isteni szerencse, hogy nem a puccos üzletben történt ez az incidens, mert azok biztosan rájuk hívták volna az aurorokat. Ez a bolt szerencsére sokkal lazább volt ilyen tekintetben. Dante szinte tolta maga előtt Caint. Az letette a megfelelő mennyiségű aranygalleont az asztalra, majd köszönés nélkül távozott. Az eladók Danténak adták a becsomagolt portékákat, amiket a fiú elvett és a kanapé tövében levő többi szerzeménnyel együtt kilépett az ajtón.

Purrr

And your pale, round face
makes me feel at home in any place
I would happen to be
At a quarter past three

The moon chased the sun out of the sky
Goodbye sun
the night's begun

The moon chased the sun out of the sky
Goodbye sunshine
the night is mine

A hirtelen arcába csapó hűvös felüdüléssel töltötte el a fiút, aki próbált egy olyan helyet találni, ahol az ijedségtől leesett vércukrát kissé feljebb tornászhatta. Így akadt meg a tekintete a Café Fulvion, ami nem messze tőlük, hívogatóan integetett Danténak. A fiú eleinte nem mert Cainhoz szólni, ugyanis a nemes a járda közepén állt, megmeredt arccal. Megpróbált kedves arccal ránézni, hátha így kizökkenti a melankóliából. Még magázta is a kedvéért.
- Tudom, hogy nagyon kellemetlen volt az, ami az imént történt, de az én hibám volt. Alulbecsültem az Önre gyakorolt hatásomat és kis híján a saját vesztembe rohantam. Kérem, tartson velem és igyunk meg valami forró italt, egy sütemény társaságában. – intett fejével az olasz stílusú kávézó és étterem irányába. A forró ital képétől valamiért elkezdett bizseregni a csípője. Mintha hiányozna neki valami belülről. Olyan érzése támadt, mint amikor az ember alól kihúzzák a széket.
Látta a mágus szemében csillogó sértettséget, de valamilyen rejtélyes okból mégis vele tartott a kellemes hangulatú vendéglátóipari egység felé. Hűvös szél fújt, de nem volt még annyira hideg, hogy ne lehessen kint kávézni. A benti részt különben is nagyon zajosnak találta Dante, ami a legkevésbé illett volna a hangulatukhoz. A kávézó külső része nagyon romantikusan festett, fejük fölött őszi színekben pompázó növények futottak, s emellé halk zeneszó szűrődött ki bentről. A fiú eléggé elfáradt az egész napos mászkálásban, így ledobta frissen vásárolt holmijukat a mellette levő székre. Bátortalanul, de Cain is helyet foglalt, szigorúan a legtávolabbi széken, de egy kör alakú asztalnál ez nem volt túlzottan mérvadó. Amint mind a ketten elhelyezkedtek, egy alacsony, enyhén kopaszodó pincér pattant ki az ajtón, hogy felvegye a rendelésüket. Elsőként Cain felé fordult, mert valamiért azt gondolta, ő a rangidős. De Dante szólalt meg.

- Az úrnak egy forró Earl Gray tea lesz mézzel és tejjel, én pedig egy latte macchiatot szeretnék, vanília fagylalttal az alján, illetve egy profiterolt.
A pincér másodpercekkel később már ott sem volt. Dante kedvesen megpróbált Cainhoz szólni.

- Ezután hazamegyünk? Ha jól sejtem magányra vágynál…- mondta lágyan a mágusnak, miközben látta, hogy a csodálatos arcú férfi szemeiben könnyek gyűlnek... Nagyon sóhajtott és arrébb nézett, mintha nem látná.

Dante Skarsgård

Aláfestő muzsika

Drugs and rock 'n' roll, bad ass Vegas hoes,
Late-night booty calls and shiny disco balls

Megsemmisülten bámult a rájuk nyitó eladóra. A nő arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett kiolvasni, viszont éles szavai ostorként csaptak Cain szexi testére.

- Figyi srácok! Én tökre megértek mindent. Megértem, hogy egymásra gerjedtek minden pillanatban, mert én sem tennék másként, akármelyikőtökkel járnék. Túl szépek vagytok,na… Vágom, hogy most vagyon menő ez a vámpíros cucc, meg a fura nyálfétis. Meg azt is megértem, hogy full ratyik vagytok mind a ketten, ami tényleg nagyon szexi! De nemár, hogy itt csináljátok. Ez annyira 2000-es évek…  A mély hangú mondta is, hogy hazahoppanáltok, nem? Legalább addig bírjatok magatokkal, amíg a szöszinek megveszitek a fél boltot. Okés? Köööösz!

És közben rágózott! Cain nem tud jobban kiakadni annál, ha valaki rágózva beszél. De nem is ez a lényeg, hogy rágózva beszélt hanem, hogy miket mondott neki! Eközben Dante sípolva, lihegve a falnak szorult és úgy nézett a nőre mint aki a megmentője lenne. A szőke fiún egyáltalán nem látszódott szégyen afelett , hogy leratyizták. Nem vette sértésnek, hogy nevén nevezik azt, ami teljesen nyilvánvaló.  Annál inkább hősünk ábrázata volt teátrális. Mindenféle érzelem kiütközött rajta. Éhsége egy huszárvágással szabotálódott, hiszen sokkot kapott. A felette csattanó kemény mondatok olyan hatással voltak rá, mint valami altatólövedék.  Nagyon sok pénzt költött már el ezen a helyen. Valószínűleg az utolsó vásárlása volt ez az alkalom. Többet biztosan nem jön vissza! Még a nevét is ismerik! Ha ez bekerül az újságokba akkor neki vége! Rettegett ,hogy hír lesz ebből vagy pletyka. Egész napos félelme végül valóságos lett, mintha tudta volna előre ! Lebukott, közben ő nem is akart semmit Dantétól… egyszerűen csak… Mit is akart pontosan? Nem is tudta megmondani… Teljes képszakadás volt nála. Remegő fehér ujjai elnyíltak így a falra kent fiú fellélegezve oldalazhatott ki az öltözőből és előre szaladt. Cain köpni-nyelni sem tudott. Annyira félreérthető volt a helyzet, hogy ha azt mondja nem is azt csinálta még inkább aláásná a hírnevét a mentegetőzéssel. Ha túl sokáig ácsorog bent,  akkor szintén kínban marad. Nem akar gyáva kutyának tűnni. Lassan kisündörgött a fülkéből és felszegett fejjel megköszörülte a torkát. Megpróbált szenvtelen arcot vágni, hogy a büszkesége maradjon meg legalább, ha már nyilvánvalóan buzinak nevezték. Kifejezéstelen arca és büszke tartása elfedte azt, hogy belül  felrobbant és darabokra szakadt a lelke. Dante az ajtó előtt toporgott és kikerekedett szemekkel siettette  a mágust, mialatt a lányok csendben pakolták a ruhákat. Cain arca csak azért nem borult lángba, mert félig halottnak tekinthető ez a hibrid szépség.

- Elnézést a kellemetlenségekért hölgyem, legközelebb nem fordul elő .- Szabadkozott udvariasan Cain, miközben Dante a csomagokat szedte össze a pultról, serényen. Tudta, hogy az aranyvérű rohanni fog kifelé az üzletből, hogy többet be se tegye a lábát. Egészen biztos, hogy ezentúl máshová fog járni, ha egyáltalán kimerészkedik a házból.
 
- Áh semmi baj, már annyiszor vásároltál nálunk, hogy eltudunk tekinteni ettől a kis közjátéktól… és tényleg teljesen megértem a dolgot! Igazán csinos a barátod! Ha ilyen pasim lenne én is belegabalyodnék percenként! Jaj és már mondtam , hogy ne magázzál!- Rágózott tovább a lány, mialatt súlyos összegek gyűltek az elbájolt számla alján. Cain úgy toporgott kínjában mint egy tojós tyúk. Igazán csinos a barátja. Igen, igazán csinos a pasija akivel azt hiszik , hogy az öltözőben kefélt, egy nyilvános helyen. Csodás! Majdnem sírt.

- Nem vagyok hozzászokva az ilyen szabados beszédhez, jobb szeretem a hivatalos magázódást... - De amint kimondta oldalra rántotta a fejét és felvonta a szemöldökét , hogy megint milyen magas labdát is dobott. A lány elvigyorodott. Nincs hozzászokva a tegeződéshez, de a próbafülkében akarja halálra döngetni a „csinos barátját,,. Hm. Ezalatt összegyűlt a papír alján , hogy mennyi is az annyi. Cain kikerekítette az összeg végét jó szokása szerint és szatyrok, köszönés, Dante nélkül kirontott az üzletből.

*

Aláfestő muzsika

Nem bírta a gyűrődést. Égett a szégyentől, tudta hogy ez lesz! Addig piszkálgatja őt a fiú nyilvánosan , hogy elveszti az eszét és ezzel rossz hírbe sodorja magát. Nem is! Dante sodorta rossz hírbe! A puszta kinézete az övé mellett egyenlő a rossz hírrel! Rettenetesen érezte magát. Szemeiben folyamatosan remegtek  a könnyek, felnézett inkább az égbolt felé és ajkait rágcsálva próbált lenyugodni. Ha ebből nem lesz valamilyen provokatív újságcikk kerekítve, akkor semmiből sem… Zihálva szedte a levegőt, miközben  a macskaköves út közepén állt. A hangok és az emberek megszűntek körülötte létezni, úgy érezte hogy a gyomrán keresztül valamiféle mély űr szippantja magába és vele együtt zuhant a semmibe. Nem sok kellett, hogy összerogyjon a  földön és elkezdje  a fejét  betonba verdesni, őrült visongások között. De ekkor Dante lágy hangja rángatta ki a hányingerből. Úgy tűnt bocsánatot akar kérni, bár Cain kiakadt a mondata közepén hallott szavaktól.

-  Alulbecsültem az önre gyakorolt hatásomat…

A mágus nem értette mire céloz ezzel  a kvibli. Meg mégis mi volt az a duma a boltban, hogy „vámpíros cucc” ? Miért piszkálja mindenki ezzel? Ő nem akar vámpírnak kinézni és nem érti mi végett keveredik állandóan olyan helyzetekbe, ahol mágikus lénynek hiszik vagy olcsó imitátornak. Nem is törődött ezzel tovább, mert volt elég baja. Megkérdezte volna, hogy Dante mégis mit ért az alatt, hogy rá bármilyen hatást is gyakorolna? De tudta jól a választ. Már hepciáskodni sem volt ereje. Inkább szótlanul követte az őt kávézni invitáló fiút. Mivel már rettenetesen le volt gyengülve bármi megfelelt neki ami kicsit is dob a vércukrán. Balga módon megint nem számolt azzal, hogy esetleg szüksége lesz a gyógyszereire. Most nagyon szívesen elszívott volna egy jó adag ópiumot, hogy aztán megszabaduljon mindent őt kínzó érzéstől és gondolattól. Lehet a végén ismételten Dantéval hajtotta volna álomra  a fejét, mint egy rossz buzi. Mert az.  Mindeközben egy fehér, takaros kis kovácsoltvas asztalhoz ültek. A nemes próbált úgy helyezkedni, hogy még véletlenül se érjen össze a lába Dantééval. Körülöttük már vagy húsz zsáknyi szatyor pihent, egy része a székre volt pakolva, a többi a földön sorakozott. Legalább ennyi értelme volt  a napnak, hogy mindene meglett a fiúnak amire szüksége lehet a hetekben. Cain nagyon szeretett volna már hazamenni. Fáradt volt és éhes, mindemellett a nevén olyan csorba esett , hogy mostantól újra azért retteghet , hogy mikor látja magát a címlapokon. Észre sem vette, hogy a pincér feléje fordul a rendelés kapcsán, mert üres tekintettel meredt maga elé. Dante mentette meg a helyzetet és adott le egy jól megkomponált kívánságlistát. Cain imádta a teákat és amit a fiú kért pontosan a kedvence volt. Ha jobb hangulatban lett volna, talán még ezt is közli vele. Most csak elhúzta a száját és némán pislogott. Összetörten ült és a lágy zenét hallgatta, ezzel próbálta lenyugtatni az idegeit. Sajnos a gyomorideg és éhségből fakadó fájdalmai egyre fojtogatóbban öntötték el a testét. Mindeközben a rettegés is befészkelte magát a lelkébe. Ez biztosan nem marad szó nélkül! Valaki tuti megírja , hogy az egész napját egy feltűnően csinos,  szőke fiúval töltötte és biztos benne, hogy a ruhaüzletek valamelyike el fogja köpni pár aranygalleonért azt, ami történt. Mindkét helyen gyanúsak voltak, csak a második butikban még jól meg is alázták.

- Ezután hazamegyünk? Ha jól sejtem magányra vágynál…

És még tegezi is. Dante úgy csinált, mintha együtt őriztek volna disznót. Mondjuk igazán kis malacok voltak tegnap éjjel, meg kell hagyni! Cain nem bírta tovább és az arcán végigfolyt egy kövér könnycsepp. Bár nem torzult el homloka a kínjai nyomán, megszokta már a sokéves szenvedése során, hogy fapofával csendben sírjon. Anno néma sikolyok között tűrte a kínzásokat is (egy darabig). Legutóbb akkor érezte magát ennyire rosszul, mikor megkapta a levelét Roxfortból melyben elutasították. Csak most nem volt ereje ahhoz sem,  hogy kárt tegyen mondjuk a székben, asztalban vagy esetleg Dantéban. Még csak magában sem tudott, annyira elerőtlenedett a megalázottságtól.  A pincér lassan visszatért és eléjük rakta a finom illatokat eregető italokat. A szőke fiú egy olasz édességet is rendelt magának.

- Kedves egészségükre!

Darálta le a szokásos szöveget az alkalmazott, majd továbbállt. Cain örömmel konstatálta , hogy mivel arca nyugton maradt nem vette észre a kopaszodó ember, hogy ő éppen az egereket itatja. Fekete pulcsis ujjával törölgette csillogó könnyeit , míg Dante a felettük függő növényeket nézte annyira elszánt arccal, mintha botanikusnak készülne. Cain egyre kétségbeesettebb volt és végül halk suttogó hangon kiadta érzelmeinek egy részét. Sosem beszélt senkivel még arról ahogyan érez, igazán különleges pillanat volt ez az életében, még ha a kvibli nem is sejtette ezt.

- Dante… Ez ugye tudod, hogy  benne lesz az újságokban? Minden, amit felépítettem az most omlott össze! Ezek az emberek ismernek engem! Angiflius vagyok! Aranyvérű vagyok! Mindenki erről fog beszélni… És ha megint a házam köré gyűlnek, mint apám halálkor… Akkor azt is meglátják, hogy velem élsz…

Megsemmisültem rebegte maga elé meredve, tegeződve az összefüggéstelen mondatait. Dante valószínűleg azt sem tudta kikről beszél, hogy kik gyűltek a háza köré és az sem tudhatta, hogy az apja milyen körülmények között halálozott el. Maximum akkor, ha olvasta az újságokban. Cain ezalatt  nem tudta tovább játszani a macsót, aki hideg és kemény mint a szikla. A szíve darabokra hullott. Megnyomorított önbecsülése, amit rossz gyerekkora után épített fel úgy omlott össze, mint egy homokvár amire rátapos egy gonosz , dagadt óvodás.

- Én ezt nem bírom tovább! Az egész életem egy katasztrófa! Hogy bírod ilyen könnyen venni azt, hogy aranyvérű létedre ilyen perverz vágyaid vannak? Van benned egyáltalán szégyen? Komolyan nem értek már semmit sem… Szörnyen érzem magamat.

Majd meghallgatva a fiú érveit némán, mozdulatlanul nézett egy pontba és sírt. Az asztal közepén nyugtatta tekintetét s már vagy egy perce nem pislogott annyira a sokk hatása alatt állt.

- Apám egész gyerekkorban azzal szekírozott, hogy meleg vagyok. Nézd meg… igaza lett… De én ezt nem hagyom Dante! Hazamegyünk és kikeverek egy bájitalt! Mindketten naponta fogjuk inni, hogy vége legyen ennek az őrületnek! Ismerek recepteket melyekkel szerelmet lehet kelteni az emberekben… Hidd el a reverzióját is képes vagyok előállítani. Ha ez bekerül a lapokba … én megölöm magamat! De akkor velem együtt te is meghalsz… Viszont ilyen bélyeggel nem fogok tovább élni, ezt elhiheted nekem! Lehet neked is jobb így… Megnyomorított minket a tetves nővéred… és még csak meg sem gyilkolhatom. A legutóbbi embert aki megalázott, megöltem. Minden lehetőségem odaveszett a normális élethez azzal, hogy megismertelek titeket… Én valamiért ezt érdemlem... azt , hogy a faszt szeretem! Egy ilyen nyomorult gyerekkor után, kiderül hogy a férfiakat szeretem!

Mivel még mindig nem bírt Dantéra nézni nem láthatta a fiú arcán reakciókat. Végre elhallgatott. Egész reggel ezt tervezte, hogy innentől naponta megisszák azt az italt, amit kikotyvaszt a laborjában. El fogja zárni egymás iránt érzett érzelmeiket, ha kell sötét alkímia segítségével (családi szokás). Danténak itt valószínűleg nyilvánvalóvá vált, hogy a nemesnek komolyan segítségre van szüksége, hogy eltudja magát fogadni. Érezni lehetett a közelgő katasztrófát.  A kvibli semmit sem tudott  a múltjáról és az apjáról, de Cain belátást engedett neki abba hogy gyerekkorában őt is érte abúzus amiatt, hogy melegnek hitték. Ráadásul az apja felől érte a "támadás,,. Ha tudta volna a többi részletet lehet elhányja magát. Cain teája érintetlenül pihent az asztalon. Az is kérdés volt, hogy hogy lesz képes haza hoppanálni, mert nem sok esély volt rá.  Mozdulatlanul ült legalább egy negyed órája.  Akármilyen felháborító is a hozzáállása a dolgokhoz most nyilvánvalóvá vált, hogy nem tehet arról ahogyan viselkedik. Érzelmi intelligenciája nulla volt és egy nagyra nőtt gyerek benyomását keltette aki megrekedt az arisztokrata: feleljünk meg a családunk nevének- szokásokban. Erre neki nem volt szüksége, hiszen se munkahelye sem pénze nem függött attól, hogy kiderül róla az, hogy meleg -e vagy sem. De a kis buta hősünk ezt még nem fogta fel. Ami rosszabb, hogy az apja okozta traumák sem segítették abban, hogy elfogadja magát. Cainnak egy igazán hosszú ,lányos este hiányzott...

- Megint levámpíroztak…- Suttogta bele az őszi , késődélutáni levegőbe és megugrott a szeme felett az ideg. Fekete haját megborzolta a szél, ziláltan hullott vissza megtört hátára. Dante! Rajtad a világ szeme!

[- Dante… Ez ugye tudod, hogy benne lesz az újságokban? Minden, amit felépítettem az most omlott össze! Ezek az emberek ismernek engem! Angiflius vagyok! Aranyvérű vagyok! Mindenki erről fog beszélni… És ha megint a házam köré gyűlnek, mint apám halálkor… Akkor azt is meglátják, hogy velem élsz…]

Cain Angifilius

Purrr

Miután a pincérnek leadta a rendelést, látta, hogy egy pillanatra mintha felcsillant volna a mágus szeme. Talán meghallotta, hogy Dante a kedvencét rendelte. De nem igazán volt olyan hangulatban, hogy megköszönje. Dante mindig próbálta kifigyelni mindenki szokásait, s még ilyen rövid idő alatt is tetemes mennyiségű információt megtudott a mágusról, ami a későbbiekben még talán hasznosnak is bizonyulhat. Habár a nemesre ránézve jelenleg az is hatalmas csoda, ha egyáltalán az elkövetkező napokban szóba áll vele…
Eközben széles mosoly kíséretében eléjük tette a pincér a forró italokat és a profiterolt. Igencsak szép adagot hoztak, csokisodóval leöntve. Dante nem tudta türtőztetni magát és azonnal nekilátott, még mielőtt a pincér jó étvágyat kívánhatott volna… Teljesen magán kívül volt, kellett az agyának a cukor az elkövetkezendő percek kínos beszélgetéseihez. Miután majdnem végzett, meghallotta, hogy Cain szipog, így udvariasan egy pillantást sem vetett rá, csak kitartóan bámulta a növényzetet. Nem mert szólni a nemesnek, de az édesség végét számára tartogatta. Azonban egy pillanat múlva Cain megszólalt. Olyan hangon, hogy még úgy is meglepte a fiút, hogy látta a szipogását. Annyira halkan beszélt, hogy a mellettük levő ajtón keresztül kiszűrődő zaj elnyomta volna a hangját, ha Dante nem hajol közelebb egy kissé.

- Dante… Ez ugye tudod, hogy benne lesz az újságokban? Minden, amit felépítettem az most omlott össze! Ezek az emberek ismernek engem! Angiflius vagyok! Aranyvérű vagyok! Mindenki erről fog beszélni… És ha megint a házam köré gyűlnek, mint apám halálkor… Akkor azt is meglátják, hogy velem élsz…

- De hát Cain! Kiről beszélsz?  Semmi sem értek… Ma kivel találkoztál, akitől ennyire tartasz? Tudom, hogy aranyvérű vagy, ahogy én is! Miért gondolod azt, hogy azzal foglalkoznának mások, veled mi történik?

Meglehetősen ingerült volt. A legkevésbé sem tudta elképzelni, hogy Cain miért mondja ezt. Sosem hallott arról a botrányról, ami az Angifilius birtok körül zajlott Rupert halála után. El sem tudta képzelni, milyen lehetett a mágusnak kiállni azt a reflektorfényt, milyen sebeket okozhatott neki ez az egész. Annyit tudott csak, hogy ő maga is aranyvérű volt, mégsem dőlt a kardjába a történtek után, pedig eléggé felismerhető volt különleges vonásairól… Remélte, hogy hamarosan válaszokat kap majd.

- Én ezt nem bírom tovább! Az egész életem egy katasztrófa! Hogy bírod ilyen könnyen venni azt, hogy aranyvérű létedre ilyen perverz vágyaid vannak? Van benned egyáltalán szégyen? Komolyan nem értek már semmit sem… Szörnyen érzem magamat.

- Hogy mi? Hogy mondhatsz ilyet? Mit kellene szégyellnem? Azt, hogy szeretek valakit és azt nyíltan vállalom? Inkább neked kellene szégyenkezned, hogy folyvást hazudsz magadnak. A saját önzőséged álla boldogságod útjába, hát nem látod? Még, hogy a te életed egy katasztrófa? Én mit mondhatnék? Az elmúlt napokban megerőszakoltak, kisemmiztek és lenullázták az életem. Mégsem én vagyok az, aki itt bőg egy nyilvános helyen...
Látta, hogy a nemest nem igazán hatották meg a szavai. Vagyis… Pont, hogy igen… Teljesen le volt döbbenve az általa vélt atrocitásoktól.  Dante magán kívül volt a dühtől. Hogy mer ilyet mondani Cain? Szerves része volt az őt ért fájdalmaknak és még neki kesereg? Hogy gondolja ezt? Szinte már elkezdte emészteni a dolgokat, elkezdte elfogadni azt, hogy össze vannak kötve mindenféle módon. De ez a kirohanás és önsajnálat valami olyan belülről mételyező dühöt és fájdalmat szabadított fel Dante lelkében, aminek előre nem látható következményei lesznek.
De Cain csak folytatta tovább az ömlengést.

- Apám egész gyerekkoromban azzal szekírozott, hogy meleg vagyok. Nézd meg… igaza lett… De én ezt nem hagyom Dante! Hazamegyünk és kikeverek egy bájitalt! Mindketten naponta fogjuk inni, hogy vége legyen ennek az őrületnek! Ismerek recepteket melyekkel szerelmet lehet kelteni az emberekben… Hidd el a reverzióját is képes vagyok előállítani. Ha ez bekerül a lapokba … én megölöm magamat! De akkor velem együtt te is meghalsz… Viszont ilyen bélyeggel nem fogok tovább élni, ezt elhiheted nekem! Lehet neked is jobb így… Megnyomorított minket a tetves nővéred… és még csak meg sem gyilkolhatom. A legutóbbi embert aki megalázott, megöltem. Minden lehetőségem odaveszett a normális élethez azzal, hogy megismertelek titeket… Én valamiért ezt érdemlem... azt , hogy a faszt szeretem! Egy ilyen nyomorult gyerekkor után, kiderül hogy a férfiakat szeretem!

Dante rettentő dühe átcsapott teljes kiakadásba. Szánta is a mágust, és megpofozta volna azt a pökhendi arcát. Egyszerre csókolta volna meg forrón és ezzel egy időben tépkedte volna meg a haját, ahogyan ő is tette nem sokkal azelőtt. A saját ép eszét is lassan kezdte elveszíteni. De megpróbált valami értelmes, emberi válasszal előállni.
- Cain!  – szólt a mágushoz halkan, szinte krákogott, annyira kis hangon szólalt meg. – Értem, hogy apád aljas rohadék volt, épp mint az én anyám. De ezt nem nevelhette beléd. Ez nem ilyen. Értelmes férfi vagy, ne legyél már hülye akkor kérlek… És ha még egyszer meghallom, hogy azzal fenyegetőzöl, hogy megölöd magad, megpofozlak. Ezt veheted fenyegetésnek is. Kérlek lépj már túl a családod árnyékán és dönts egyszer a saját érdekedben! Hol volt ez a nagyszerű család, amikor a dühöngő zsarnok apád megnyomorította a lelked? Valaha megpróbált rajtad segíteni közülük valaki?
Igen, a nővérem egy aljas szemétláda, ezt el kell ismernem. Jelenlegi állapotomban puszta képpel tépkedném ki a hajszálait és tömném a szájába. Azonban még ő is segített rajtam, amikor igazán szükségem volt rá. Még ha önös érdekből, akkor is. A te nagyra becsült Angifilius családodból senki nem volt ott, hogy a segítségedre legyen. – Dante itt már állt az asztal mellett és habár visszafogottabb hangerőn beszélt, mégis néhányan a járókelők közül odafordultak a két férfi furcsa kettősére. – Végtelenül csalódott vagyok, mert azt gondoltam, hogy egy olyan ember vagy, aki tudja, mi kell neki és nem tágít, amíg meg nem kapja. De úgy látom, hogy ezt az éned felülírja a magamutogató aranyvérű, agynélküli hülyegyerek, aki benned lakozik, elnyomva a lényed azon részét, ami azért született, hogy élvezze, amit megkaphat. Mondd, kérlek miért szeretnél más lenni, mint aki vagy? Én szeretlek Cain! Úgy, ahogy vagy, HÁT NEM ÉRTED?  

Mivel ezt gyakorlatilag egy levegővel hadarta el, a kimerültségtől levegő után kapkodva rogyott vissza a székre, s a könnyeivel küzdő Cainra meredt. Tudta, hogy kész bármire azért, hogy a mágus örökre az övé legyen. Szereti és bármit megtenne érte. Bármit…

Dante Skarsgård

Aláfestő muzsika

Cain megpróbálta az első perceiben feldolgozni az információkat, amit Dante rázúdított. Magánkívül volt. Az erőtlen zavarodottsága szépen lassan megtelt agresszióval. Idegrendszere utolsó tartalékai most kezdtek elégni. A fiút elsőként felvilágosította  a múltjában történt kellemetlen esetről, hogy értse kik gyűlnek hamarosan a portája köré.

- Na ne mond, hogy nem láttad az újságokban… Miután apámat megö…baleset érte hetekig kínoztak a riporterek és lesi fotókat készítettek rólam!Benne vagyok a köztudatban Dante, mint Hertfordshire leggazdagabb nemese! Felismertek üzletekben és átlagemberek is tudják ki vagyok! - Itt a hajába nyúlt, hogy vad magyarázása közben arca elé zuhanó tincseket arrébb tudja taszigálni. Kicsit zavarta, hogy a fiú nem látta őt a lapokban. Nem igazán tett jót amúgy is megtiport hiúságának, hogy még erről sem értesült. Ahj, igazából már minden zavarta…. Mialatt azon rágódott, hogy Dante nem látta az újságokban tovább hallgatta a fiút és sorban reagált is minden válaszára, csak egyre dühösebben. Hideg kék szemei úgy villogtak, mint egy mérges asszonynak.

- Hogy mit kellene szégyellned Dante? Na ne idegesítsél már! Szerinted természetes dolog amit tegnap csináltunk? Beteg vagyok tőle lelkileg! Ez perverz! Nem úgy perverz, ahogy annak előtte voltam, hanem súlyosan perverz! És igenis ki fogom kúrálni magunkat! Megiszod a tetves bájitalt amit megfőzök, minden nap baszdmeg! Nincs apelláta, bár tudom nagyon nagy kortyokban szereted  a spermát szürcsölgetni, de az én farkamból nem fogsz facsarni egy decit sem! Még te magyarázol, hogy megerőszakoltak? A nővéred vette el a szüzességemet és rendesen gusztustalan volt! Nem is értem, hogy tudtál vele évekig lefeküdni! Én pedig nem megerőszakoltalak, hanem szívességet tettem neked! De egy évben egyszer csinálok jótékonysági estet ezt elhiheted! Te biztosan nem vagy normális Skarsgrad! Azzal támadsz, hogy bőgök nyilvános helyen! Gondolj inkább arra amikor először tosztalak meg, úgy sírtál mint egy kislány! Le merem fogadni, hogy igazából minden percét élvezted hm? Amikor először megláttál már magadban vizionáltad , ahogy pörögsz rajtam! Láttam ám hogyan néztél engem lent a pincében a legelső alkalommal! Szerinted nem vettem észre? - Ó ez csúnya volt. Cain úgy érezte a legjobb védekezés a támadás. Mikor már ezeket kimondta bűntudata volt, de nem volt megállás. Tudta, hogy leginkább azzal taposott  a fiú lelkébe, hogy felidézte a pincében történt esetet. Halk és elkeseredett hangja egyre nagyobb hangerőre kapcsolt és végül agresszívan remegve tombolt. A kis utca szó szerint zengett tőlük, sőt még a kávéház is. Mindeközben Django Reinhardt szolgáltatta a kellemes és szívderítő dallamokat, melyet már Cain mély és erélyes hangja licitált túl. Olyan volt egyedül, mint egy húsztagú olasz család.  Majd Dante legutolsó strófáját feldolgozván egy hangos fémes csikorgással eltolta magát az asztaltól és felállt. Keze ökölbe szorult a dühtől. Az volt a szörnyű az egészben , hogy totálisan felhívta magukra a figyelmet. Oldalt egy-két fiatalabb lány is megállt, hogy figyeljék az ott kibontakozó eseményeket, de ez semmiben sem gátolta a mérges nemest. Vastag ajkai szorosan feszültek egymáshoz és mellkasa gyors ütemben emelkedett le és fel. Olyan szemekkel nézett Dantéra, hogy az majdnem felgyulladt ültében. Cain ellökte a széket a  földre ami hangos csattanással esett mögé és pár fürge lépéssel már Dante mellett is állt. Mérgesen fogta meg a fekete kaftánt és úgy öt centire hajolt a fiú arcához, majd fröcsögő nyála és hatalmas szemfogainak megvillogatása kíséretében elkezdte rázni Dantét, miközben így ordított:

-A nővéred sosem segített neked te faszkalap! Nézzél már magadba! Mindent csak azért csinált, hogy magát tudja fényezni! Ennyire vak vagy Dante? Egyedül, aki segít rajtad az én vagyok! Meg akarsz pofozni te hülye gyerek? Akkor gyere, mutasd meg mit tudsz! Ilyen nagy fiú vagy hm? Akkor had mondjak neked valamit…Ha nem iszod meg azt a kikúrt bájitalt , fogom és elharapom a nyelvemet! Mert nem leszek buzi! Én férfi vagyok! Te is férfi vagy Dante! Igenis megiszod azt a redves szart és utána randizni megyünk! Kurvára randizni megyünk nőkkel Dante! Hívunk escortot és négyesben fogunk dugni! Nem egymást , hanem  a nőket! Értetted?  Tudom képes vagy, rá mert a nővéredet is megkúrtad! – Dante haja immár lobogott a rázástól és már a pincér is az ajtóban állt, idegesen pattogtatta a tollát a jegyzettömbön és megpróbált felemelt ujjal közbeszólni, de ez nem igazán sikerült. A vámpír már olyan ideges volt, hogy eleredt az orra vére. Szóval vérző orral rázta az egyik szépfiú a másikat és arról hadovált, hogy ő nem meleg. De ezt tovább tetőzte még utolsó mondatával, ha már azt hitték az emberek nem lehet fokozni, akkor ő tudta. Hiszen ő volt Cain Angifilus az aranyvérű, aki nem ismer kegyelmet és úgy viselkedik mint egy ovis.

- Igen ! Tudom, hogy mi kell nekem! Az kell nekem, hogy az életem és a nemi identitásom olyan legyen mint mielőtt megismertelek volna Dante Skarsgard! Azóta kísértesz minden éjjel,hogy először megláttam azt az öntelt pofádat a boltban! Az istenek verjenek meg! ÉS NEM! NEM TUDOD, HOGY KI VAGYOK! MERT EZ AZ ÖTÖDIK NAP , HOGY TALÁLKOZUNK AZ ÉLETÜNKBEN BASZDMEG! NE MONDJ ILYEN FASZSÁGOKAT, HOGY SZERETSZ DANTE! HAZAMEGYÜNK, MEGISSZUK A BÁJITALT ÉS VÉGE ENNEK AZ ŐRÜLETNEK , MEGÉRTETTED? ÉN VAGYOK AZ ERŐSEBB AZ LESZ AMIT ÉN MONDOK!

És ennél a pontnál tette a lehető legrosszabbat, felrántotta a fiút a székből. A fehér kovácsoltvas ülőalkalmatosság hangosan kongva csapódott Dante mögé. A fiút két kézzel tartotta a szétnyíló kaftánjánál fogva. Erőtlen teste súlytalanul emelkedett ki a székből, bár megingott Cain keze nyomán, de a saját lábaira állt. Olyan szemekkel nézett a mágusra, hogy az egy pillanatra megijedt. Igazán különös tapasztalat volt számára is a saját reakciója, hogy a fehér kis nyuszi fiú félelemkeltően tud nézni, de nem érdekelte a rossz előérzete és tovább szorongatta a ruhát. Igazság szerint ezek másodpercek töredékei alatt történtek és nem volt nagyon min gondolkodnia, mert az események egy eszetlen vágtában haladtak tovább, egyre csak bővülő nézőközönséggel.

[-….amikor először tosztalak meg, úgy sírtál, mint egy kislány!]

Cain Angifilius

Purrr

Látta a máguson, hogy teljesen ki van kelve magából. Úgy beszélt, mint egy utolsó, koszos lókereskedő a falu határában. Szemei csak úgy villogtak minden szava nyomában. Habár látszott, hogy nem fogja kitépni a fiú selymes nyakát, jelenlegi állapotában benne volt a lehetőség, hogy összeveri Dantét. Ha így alakulna, a gyenge ifjú sem hagyná magát, mert Cain szavai lassan sebet vágtak rajta. Pont ugyanazt kezdte érezni, mint amikor nővére azt mondta neki, nincs már rá szüksége hiszen csak a baj van vele. Az érzést legjobban ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor az embernek már van egy nyílt sebe, s valaki a sebnél egy sokkal nagyobb, de szinte teljesen életlen, rozsdás kést csúsztat be. Dante fejében csak úgy visszhangoztak a nemes szavai.

-….amikor először tosztalak meg, úgy sírtál, mint egy kislány!

A szavak hallatán Dante teljesen ledermedt. Hogy mondhat Cain ennyire aljas és alantas dolgot. Ez bőven övön aluli ütés volt. Különösen annak fényében, hogy tegnap este mit műveltek. A fejében a legelső intim együttlétét az előző este folyamán történetekkel azonosította, de a fejében most olyan történt, mint amikor a mozifilmekben elszakad a tekercs. Láthatóan égett a film egyre nagyobb lyukakban, míg végül a fehér vászon üresen ásított, s helyette egy sokkal brutálisabb film került vetítésre. A fiú ezt az emléket olyan mélyre próbálta ásni, hogy soha többet ne ugorjon fel az agyában, de Cain mételyező, dühös szavai elgördítették a nehezéket. Eszébe jutott saját, artikulálatlanul sikoltó hangja, amint visszaverődik a pince tompa, dohos levegőjében. Dante állatiasan morgó, üvöltő arca, amint ömlik belőle a nyál… Újfent levegőért kellett kapkodnia, hogy magára találjon.

Mikor meghallotta, hogy Cain erőszakkal meg akarja majd itatni az általa kreált itallal, amit lenyom majd a torkán, elsírta magát. De szomorúságnak nyoma sem volt arcán. Tiszta, agresszív düh sütött róla. A mágus szavai hatására ugyanis valami egészen lenyűgöző folyamat zajlott le Dante fejében. Az addig védekező, segítő szándék, ami szerelme érdekében folyt a fejében egyszeriben emésztő gyűlöletté csapott át. Egyszeriben úgy látta Caint, mint ahogy egy normális ember tenné ebben a helyzetben. Egy röhejes, hatalommániás férfinak, aki egy 10 éves érzelmi képességei teljes birtokában van. Mindezek fényében még nevetségesebben festett a jelenet, ahogy az idegbeteg állapotában fröcsögő és őrjöngő mágusnak elered az erőlködéstől az orra vére. Mindezt azért, mert a nagyságos és csodálatos szupersztár hírneve csorbulhatott. Féktelen dühében megragadta Dantét, s kirántotta a székéből. Artikulálatlanul üvöltött Dante arcába olyan szavakkal és stílussal, mintha a Blaha aluljáróban lenne egy szotyit köpködő, lányokat futtató, macinacis suttyó. Kiváltképp ezt a hatást keltette utolsó mondata, amit olyan hangerővel üvöltött Dante arcába, hogy ha nem vérzett volna az orra, most biztosan elkezdett volna.

- ÉN VAGYOK AZ ERŐSEBB AZ LESZ AMIT ÉN MONDOK!

Zseniális. Mintha egy börleszk filmet néznék. Dante eközben úgy lengett kinyújtott karjaiban, mintha nem lenne más dolga az életben. A körülöttük összegyűlt tömeg bizonyára remekül szórakozott ezen, mert halk nevetés futott végig rajtuk. Azonban mindketten annyira idegesek voltak, hogy fel sem tűnt nekik. A szőke ifjú széke fel volt borulva, lassan meg lehetett tenni a téteket. Erre a giccses jelenetre pakolt rá még Dante, mikor elüvöltötte magát.

-Az isten verje meg! Hát mégis mit képzelsz, mit beszélsz össze-vissza! Miért hiszed, hogy Te szartad a spanyol viaszt? Még egy ilyen önző, beképzelt seggfejt életemben nem láttam, hogy merészelsz ezek után egyáltalán rám nézni? Egy dühöngő paraszt vagy. Meg sem érdemled, hoyg egyáltalán foglalkozzak veled. Hülye picsa vagy Angifilius!
Már Dante nyaka is dagadt az idegtől. Torkaszakadtából üvöltött a mágus arcába, s próbált kiesni a hideg ujjak szorításából. Mikor ez nem sikerült, meglepő dologra szánta el magát. Izomból pofán verte Caint, akit ez annyira meglepett, hogy azonnal elejtette a fiút. Dante rázuhant az asztalra, eléggé megütötte magát, de a legkevésbé sem érdekelte ez most. Támadó kóborként rávetette magát a mágusra, s hangos sikolyokkal elkezdte pofozni. Megpróbálta sarokba szorítani, de csak azt érte el, hogy a mellettük levő asztal is felborult. Ezen esett át Cain. Dante kihasználta a helyzetet és ráült a mellkasára. Most semmi szép nem volt ebben. Ugyanis elkezdte karmolászni a mágus arcát.

- TE FELFUVALKODOTT HÓLYAG! Gyűlöllek, érted? Hogy lehetsz ekkora pöcs?

A tömeg már semmit nem értett, de lassan úgy festettek, mint egy olasz vígjáték…

Dante Skarsgård

Aláfestő muzsika

Cain arca égett a döbbenettől de leginkább Dante éles kis körmeitől. Ilyen arcátlanságot és merszt sosem nézett volna ki a kvibliből, hogy hozzá merne érni ilyen formában! A földön fetrengtek mint két NDK-s iszapbirkózó nő.  Azt mondta rá a vakarcs, hogy önző és beképzelt seggfej! Cain szeme úgy guvadt az indulatoktól , mint két , kékre festett húsvéti tojás. A legfelháborítóbb talán az , hogy azt mondja rá : hülye picsa. Na ez sok volt. Ő férfi, nem pedig nő! Az istenit!

- Te… Te vagy hülye picsa! Te rohadt kurva! Hogy merészelsz rám ilyet mondani? Főleg te , aki úgy néz ki mint egy lány! Az isten verjen meg Skarsgard!

Ej-ej. Nagyon nem volt kedves a következő jelenet. Dante valahogy kievickélt Cain hideg, szorító ujjai közül és egy hirtelen mozdulattal kiosztott a vámpírnak egy hatalmas nagy csicska lángost. Nem mondom, hogy tejfölös fokhagymás volt, de csöpögött az olajtól elég rendesen. Az olaj Dante mérhetetlen dühe és sértettsége volt, na meg a fájdalma az elszenvedett sérelmei felett. A nemes feje oldalra fordult a pofon nyomán érzett lendülettől, fekete tincsei csendesen oldalra repültek, rettentő  drámai volt  a jelenet. Már csak pár sakura szirom hiányzott,  ami a feje mellett száll. Alig akarta elhinni , hogy ez történt! Dantét elengedte, aki ennek köszönhetően az asztalra zuhant és kiborult Cain érintetlen teája, vele együtt a maradék kávé is eldőlt, amit a sütemény kísért a földre a tányérral egyetemben. Az utca nem csak ordításaiktól, hanem az összetörő porcelánok és üvegek hangjaitól is visszhangzott.  Lassan visszanézett a fiúra és fehér ujjait a pofon helyén nyugtatta. Olyan szemekkel meredt rá, mintha éppen most csalta volna meg. Keze ökölbe szorult, de úriember maradt és nem ütött. Nem is lehet tudni honnan jött ez a fajta önuralom, mert amilyen forrófejű  volt egy csapással ájultra csapkodhatta volna a fiú fejét. De ő csak erőtlenül nézte a tomboló kviblit, aki nem volt rest és tovább pofozta őt, mialatt a nemes egyre csak hátrált. Mivel a vámpírban nem volt tolatóradar így a mögötte lévő asztalnak esett és hitetlenkedve, döbbenten állta amíg a dühtől torz arcú szerelme kalapálja, egészen le a földig. Végül formás tomporára , majd hátára érkezett. Hát ezt is megélte, hogy megveri az asszony. Mialatt a kvibli levezette rajta a több éves feszültségét  és mindenféle rusnya dolgokat kiabált felé, kezdett ő is magát meghazudtoló stílusban beszélni. Odáig fajultak az események, hogy a földön kötöttek ki mindketten, mint két büdös bogár. Dante nem törődve rangjával és hírével Cainra ült, mintha csak a hálószobában lennének . A nemessel valami nagyon nem volt rendben mert mialatt gyönyörű, fehér arcát marcangolták azon gondolkodott, hogy ezt a pózt is ki kéne majd próbálni egyszer. Efelett érzett dühében (nem a karmolás) és szégyenében nekiállt újfent ordítani mint a sakál, kezével a vékony csuklókért nyúlt és Dante mellé feszítette őket. A haragos kvibli idegesen rángatózott Cain ölében. Igazán erotikus benyomást keltettek. Valahol egy vaku is villant a tömegből. Ezt most valóban nem úszták meg, csak napok kérdése hogy megjelenjen róla egy szaftos újságcikk.

- Hogy merészeled a gyönyörű arcomat megkarmolni Skarsgard! Csak azért nem ütlek agyon mint egy utolsó bolhás kutyát, mert nem vagy kihívás! Mégis mit gondolsz, hogy meddig hagyom ezt? Nyugodjál már meg, mert elkábítalak! Lehet nem használok direkt mágiát a társaságodban, de mindennek van határa!

Ó de kis kedves! Lehet Danténak még nem tűnt fel, de Cain nagyon vigyázott arra, hogy ne varázsoljon túl sokat. Ezzel szerette volna szolidaritását kifejezni a varázstalan fiú előtt. Majd hirtelen fogta magát és hasizomból előre dőlt, a szőkeség ugyanis abbahagyta a szétcincálását annak hallatán, hogy megtudta Cain direkt nem fitogtatja az erejét előtte. A fiú hátraborult és feje fájdalmasan koppant az utca kövén. Ugyan lábaival még Cain derekára kulcsolódott, a nemest koránt sem érdekelte  a helyzet morbiditása. Olyan szex pózokban verekedtek , amik igazán különlegesen fognak festeni a címlapokon. Tekintve, hogy nem túl sok aranyvérű család volt és mindketten különleges szépséggel bírtak a nézőközönség fele tudta, hogy kik is fetrengek a porban éppen. Fekete és fehér tincsek vágtáztak a szélben, miközben izzadt dulakodás folyt a földön, ami akár egy pornófilm eleje is lehetett volna.

- Megiszod a bájitalt Dante! És nem fogunk többet lefeküdni egymással! –Ordította miközben ütemesen, hajánál fogva verdeste  fejét a betonba. Ezeket a mondatokat tisztán hallották az emberek. Nem volt kegyelem! A fiú valószínűleg csillagokat látott, bár nem tiszta erőből vágták koponyáját a kőhöz, de akkor sem volt kellemes élmény. Ezalatt nem vették észre, de a pincér fenyegetően föléjük magasodott, és villámló szemekkel hirtelen elordított magát.

- Elég! Elég legyen! Cain Angifilius! Dante Skarsgard! Ismerem jól magukat! Azonnal fejezzék be! Hát hogy lehet nemesi származásukat így porba tiporni! Mit művelnek maguk? Azonnal fejezzék be vagy hívom az aurorokat!!!- S egy kemény munkáskéz megragadta Cain garbójának grabancát , majd nagy erőkkel elkezdte felhúzni Dante öléből. Cain magából kikelve rúgkapált és sziszegett, mint egy fekete cica. Eközben Dante szédültem próbálta magát összekaparni a macskakőről.  Kaftánja kettényílt így téve közszemlére hófehér és porhanyós testét. Rózsaszín kis mellbimbói összeugorva meredeztek a csípős őszi levegőben, mellkasa úgy hullámzott mint aki lefutotta a maratont. Siralmas állapotok uralkodtak a téren. Az összes szatyor felrúgva hevert a földön, amelyikből kiömlött  a tartalma az beborított vagy egy méteres szakaszt drága ruhákkal. Két asztal és négy szék felrúgva gurult a  kövön, miközben egy nagyobb embertömeg gyűlt köréjük, köztük újságírókkal akik végig fotózták őket. Cain haja szana-szét állt és kötött pulcsija szánalmasan kinyúlt azokon a pontokon, ahol a fiú megtépte.  Orra vérzett és arcán öt véres sáv jelezte Dante körmeinek nyomát. A sütemény, kávé és tea a földön hevertek. Hát rettenetes állapotok uralkodtak. Cain nem bírt lenyugodni, a férfi kezei között káromkodott és vergődött, aki jóval nagyobb darab volt nála így még annak ellenére is letudta fogni, hogy hősünk félig vámpír volt.

- Uram! URAM! Nyugodjon le! Mindenki önöket nézi! Ha nem fejezik be hamarosan beviszik az őrsre! Most hagyja abba vagy kénytelen leszek nyugtató bűbájt lőni magára! Ne szégyenüljön meg  még jobban ennél,  mert  kijött a sajtó is! Kérem fizessenek és távozzanak! A maguk érdekében!

[- Hogy merészeled a gyönyörű arcomat megkarmolni Skarsgard! Csak azért nem ütlek agyon mint egy utolsó bolhás kutyát, mert nem vagy kihívás! Mégis mit gondolsz, hogy meddig hagyom ezt? Nyugodjál már meg, mert elkábítalak! Lehet nem használok direkt mágiát a társaságodban, de mindennek van határa!]

Cain Angifilius

Kellemes dallamok

I hate you. Full of regret, never forgiven.
Try to erase my memory, but cannot forget you.
It never ends, never,
It never ends, 'cause that's my grudge blues.

They say it's a dream, embers of one-sided attachment,
laughing at you.
So you decide to wake up, but fear to be fully awake.
Women, oh women,
Women's soul beats on my grudge blues.

Crimson roses have its sharp thorns.
Don't wanna hurt you, but have to stab you with my thorn.
Burning, it's burning,
It keeps on burning within my grudge blues.

Dante örömmel vette tudomásul, hogy Cain nem hagyta magát csak úgy becsmérelni. Látszódott rajta, hogy vére forr az indulattól. Erre jöttek rá a fiú pofonjai. A nemes arca torz ábrázatot kezdett felölteni, mikor már a földön fetrengtek. Határozott mozdulattal megragadta Dante kezeit, így azok a levegőt markolászták tovább. Vergődni kezdett, mert nem tudta tovább folytatni a mágus arca ellen elkövetett merényleteit. Szörnyen kínos volt az egész szituáció.  Dante elvetette a sulykot, amikor a mágus arcát vette célba, Cain magából még jobban kikelve üvöltött tőle egy centire, nyálpermettel terítve be mindenét.

- Hogy merészeled a gyönyörű arcomat megkarmolni Skarsgard! Csak azért nem ütlek agyon mint egy utolsó bolhás kutyát, mert nem vagy kihívás! Mégis mit gondolsz, hogy meddig hagyom ezt? Nyugodjál már meg, mert elkábítalak! Lehet nem használok direkt mágiát a társaságodban, de mindennek van határa!

Dante megdermedt a mondatok hallatán. Teljesen megfeledkezett arról, hogy éppen ki akarta kaparni Cain szemeit. Tényleg nem varázsol azért, hogy ő jobban érezze magát? Hát ez annyira szép…A kávéházi romantikát azonban hamar megtörte Cain reakciója, aki kihasználta a pillanatnyi nyugodalmat és a fiú fölé kerekedett.

- Megiszod a bájitalt Dante! És nem fogunk többet lefeküdni egymással! –nyomatékot adva minden egyes szavának, határozott mozdulattal a földhöz csapkodta Dante fejét.  A szőke tincsek csak úgy lobogtak serény tevékenysége közben. Ha a pincér nem állítja le őket, egészen biztosan ájulásig hajszolta volna fiút dühében. Ledöbbentő, hogyan változott meg a két ifjú viselkedése röpke egy óra alatt. Olyanok voltak, mintha esküdt ellenségek lettek volna. Mindenki a nyamvadt kis sértettségét vezette le a másikon. De nagyon meg fogják még ezt bánni. Ez egészen biztos.

Dante elégedett mosollyal konstatálta, hogy Caint a nyakánál fogva húzza le róla az elegáns, de markos pincér. Szerencsére volt még annyi ereje, hogy felkászálódjon, de arra már nem futotta belőle, hogy kulturáltan megigazgassa a ruhát magán. Úgy festett, mint akit elkapott a forgószél. A haja, mint a szénakazal, a pulóvere utat engedett a kíváncsi pillantásoknak és szabadon mutogatta hibátlan, de lányos mellkasát. Cain se festett sokkal jobban. A szokásos jólfésült ficsúr helyett egy megkínzott arcú, vérző orrú, duzzogó óvodás vergődött a pincér szorításában. Hangos üvöltés kíséretében tájékoztatta őket a boltban dolgozó férfi, hogy ha nem emberelik meg magukat, rájuk hívja az aurorokat és nyugtatóbűbájjal hűti le őket.
Cain megsemmisülten tépte ki magát a varázsló kezei közül, odadobott egy marék galleont, a rendelési érték többszörösét és durcásan váltott még néhány szót a pincérrel. Dante kihasználta az alkalmat és gyorsan összekaparta magát, felkapta a szatyrokat és feldúltan elindult a vakvilágba.Nem volt képes értelmesen gondolkodni, csoda, hogy neki nem kezdette folyni a vér az orrából. Eközben döbbentett konstatálta, hogy mellészegődött egy mágus, aki a korábban összeverődött tömegből lépett elő, egy fényképezőgéppel a kezében. Nem igazán érdekelte, hogy büdös bunkónak fogják gondolni, kérdéseket szegezett a fiúnak.

- Skarsgard úr! Hogyan kommentálná a korábbi eseményeket? Mi volt az önök közötti perpatvar kiváltó oka? Miért nem akar önnel lefeküdni többet Cain? Netán problémáik vannak az ágyban? És különben is, hogyan fogadta a család többi tagja a mágus és az ön kapcsolatát? Ha jól tudom igencsak belsőséges viszonyt ápol a nővérével. Ő hogy fogadta a viszonyukat? Áldását adta rá? Kérem… Válaszoljon!

Dante köpni-nyelni nem tudott a kérdésektől. A riporter látta, hogy kizökkentette korábbi dúvad hangulatából. És újabb kérdéseket tett fel neki.

- Ha már volt szíves megállni nekem, elmesélné, milyennek képzeljük Mr Angifiliust az ágyban? Egészen biztos vagyok abban, hogy sokakat érdekelne a válasz. Csábító latin szerető, odaadó romantikus, vagy agresszív vadóc?
A fiú annyira ledöbbent a kérdéstől, hogy miután fülig pirult, zavarában kinyögte a választ.

- Odaadó…- mikor ráeszmélt, hogy mire válaszolt, elkerekedett a szeme és elrohant, magára hagyva a purlicerpennával operáló riportert.
Kisvártatva utolérte őt Cain, aki maradék erejét összpontosítva megragadta Dante feje búbját és izomból előrelökte a fiút úgy, mintha a víz alá akarná erőszakolni, aminek következtében az ifjú szőke tincsei ellibbentek. És újból közel hajolt Dante arcához, hogy elmondja atyai intelmeit a fiú elmeállapotát illetően olyan hangerőn, hogy a város határában is kiválóan értse mindenki. Dante erre úgy reagált, hogy erőteljes mozdulattal a mágus arcába csapta a jobb kezében tartott szatyorcsokrot.

Mi van itt?!

Dante Skarsgård

Aláfestő muzsika

Ennél nagyobb megszégyenülést el sem mert képzelni. Minden amitől rettegett az a mai napon megtörtént. Komolyan úgy érezte, hogy el van átkozva. A neve Dantéval egy kalap alá került, olyan értelemben mint akik egy párt alkotnak. Mindenki úgy hiszi majd, hogy együtt járnak és élnek! Emberi természetüket megcsúfolva egymást tapizzák a párás hálószoba rejtekében. A legnagyobb baj pedig az volt, hogy ezt a botrányt csakis maguknak köszönhették, ahogyan azt is , hogy nemesi származásukat megszégyenítve a földön henteregtek mint két kis malac. Cain végül kezével hátracsapott egyet az őt fogó pincér felé, hogy eressze már el. A férfi erélyesen tartotta a hisztiző fiatalurat, aki vállait hátrafeszítve próbálta a helyére igazítani hasán felcsúszott pulcsiját.

- Rendben van! Eresszen el! Eresszen már el az istenek szerelmére és hagyjon békén! Ne tovább!

Szavai hangosan dörrentek bele a késődélutáni naplementébe. Szörnyű károkat okoztak. Minden a földön hevert : a székek, az asztalok, terítékek és a többi. Cain idegesen a zsebébe nyúlt és egy kisebb vagyont dobott az egyik még álló kovácsoltvas alkalmatosságra, az aranyak csörögve terítették be az asztalt.

- Remélem így rendben leszünk.

Nézett a kopaszodó úr felé, aki egyenes tartással méregette Caint. A vámpír még mindig nem nyugodott meg, kék szemeiben úgy égett a düh, hogy majdnem felgyulladt az alkalmazott. Esze ágában sem volt bocsánatot kérni, vagy szabadkozni hiszen ő érezte magát a legnagyobb áldozatnak éppen.  Fekete haja össze-vissza állt és márkás pulcsija megtekeredve, kinyúlva fityegett a testén. Eközben Dante pletykaéhes újságírók körgyűrűjében előre rohant, kezeiben hurcolva az összes szatyrot ami csak volt . Olyan fénysebességgel pakolta össze a kiszóródott ruhákat , hogy akár világrekordot is dönthetett volna belőle. A nemes idegesen figyelte, ahogy Dantét elárasztják kínos kérdésekkel. Mögötte sietett, hogy megfogja és elhoppanáljanak haza mielőtt még nagyobb katasztrófában, vagy megszégyenülésben lenne részük. Bár igazság szerint már teljesen mindegy volt, a lényeg olyan hamar bukott felszínre hogy álmodni sem mert volna róla. Egy napja él nála a kvibli és már mindenki tudja, hogy buzik.  Eközben Cain mellé is megérkeztek a hiénák és nem kímélték a siető férfit felkavaró kérdéseikkel. Cain arca mellett egy idősödő nő élénken érdeklődő feje bukkant fel, szájából kávé és tonhalas szendvics szaga áradt felé. Valószínűleg az étteremben tartózkodhatott pont miután végzett a munkájával , így kapóra jöhetett a botrányuk. Holnap biztos benne lesznek valamilyen olcsó pletykalapban.

- Mondja Mr. Angfilius! Így Hertfordshire leggazdagabb aranyvérű nemeseként nem érzi kínosnak, hogy a család vagyona nem fog senkire sem szállni? Úgy tudjuk ön az utolsó élő leszármazott! Nem érez bűntudatot, hogy maga miatt hal ki egy dinasztia? Gondolkodtak már adoptáláson?  Az apja halála felett érzett bánata vezetett odáig, hogy egy másik férfinál keresi a vigaszt? Mióta ismerik egymást?

Leszegett fejjel haladt előre mint egy dúvad, mialatt gatyája zsebében a pálcájáért nyúlt. Egyre biztosabb volt benne, hogy hamarosan elátkoz valakit, ha nem hagyják békén. A vérnyomásra olyan magasra szökött a kérdések hallatán, hogy majdnem elájult.

- Igazak  a pletykák , miszerint Dante Skarsgrad a nővérével hált? Hogyan fogadta Tethys Skarsgard azt , hogy önök nyíltan is kiálltak az emberek elé homoszexuális kapcsolatukkal? A kis kvibli mégis ennyire elvarázsolta volna magát, hogy nyilvánosan felvállalja őt? Együtt élnek ? Mi okból vásároltak ilyen tetemes mennyiségű drága holmit? Esetleg nyaralni készülnek? Nászútra indulnak? Szeretnének összeházasodni? Ön hordja a nadrágot kapcsolatukban? Min tört ki a botrány, csak nem egy harmadik fél van a dologban?

Cain háta megfeszült a kérdések hallatán és egy pillanatra megtorpant az őt ért sokk hatására. Azt hitte rosszul hall.

- Na most már elég legyen az istenek verjék meg!- Ordított a férfi torka szakadtából és hirtelen az őt szekáló riporternő felé fordult. Gyönyörű ám idegtől rángó fehér arcába ismételten egy vaku csattant, szemei előtt csillagok ugráltak a hirtelen villanó fénytől.

- Azonnal fejezzék be a zaklatásunkat! Különben esküszöm, hogy elátkozok mindenkit a picsába! Hagyjanak végre békén! Nem volt elég amit a múltkor műveltek, mialatt gyászoltam?

De drámai mondatai süket fülekre találtak (igazság szerint ő maga sem gondolta komolyan amit üvöltött, hiszen az ágyon való örömteli ugrálás aligha egyeztethető össze a gyásszal…) , megfordult és lobogó fekete hajjal elkezdett Dante felé sietni. A szőkeség csak ment bele a vakvilágba a szatyraival. Nem és értette Cain, hogy ez mégis mi? Egy árva garasa sincs, nem tud varázsolni, sem hoppanálni. Akkor mégis mi a úti cél? Már majdnem a fiú mögé ért, amikor elkapta az utolsó mondatokat közte és az őt kérdező riporter között.

- Ha már volt szíves megállni nekem, elmesélné, milyennek képzeljük Mr Angifiliust az ágyban? Egészen biztos vagyok abban, hogy sokakat érdekelne a válasz. Csábító latin szerető, odaadó romantikus, vagy agresszív vadóc?

- Odaadó…

A nemes nem hitte el amit hall. A Fiú válaszol a kérdésekre és éppen a hálószoba titkaikat tárja fel egy idegennek. Nem elég , hogy végighallgatta az egész Abszol út a veszekedésüket, melyben két férfi egymásnak feszülve ordítja hogy: szeretlek, nem szeretlek! Nem elég ,hogy az iszapbirkózásuk alatt tini lányok tettek olcsó téteket arra, hogy ki fog nyerni és mindezt újságírók és fotósok is megörökítették, de még a végén interjút is ad!

- Skarsgard!!! Most aztán elég legyen! Fogd be a lepcses pofádat! Hát mégis mit képzelsz?

A vámpír hátulról rontott neki a fiúnak, elsodorva a riportert és hosszú fehér ujjait szőke fejéhez csapta. A hátulról érkező lökéstől lendületesen megszaladó kvibli , hajlott háttal, megugorva futott előre pár métert, hogy nehogy orra bukjon.

- Te nem vagy normális! Muszáj volt ezt?  Komolyan? Nincs már így is elég bajunk, te vadfasz? –Ám válasz helyett Dante megpördült és még lendületben lévő szatyraival képen törölte Caint , aki ettől pár lépést hátra is hőkölt az utca közepén. Szó szerit megszédült a rámért csapástól. Az emberek megálltak út közben, úgy bámulták a két civódó ifjút. A riporterek továbbra is jegyzeteltek és fotóztak.

- Gyere ide baszdmeg! Gyere ide, te kis szőke rohadék! Ne ugráljál, mert amputoportálni fogunk az istenit!!- Ragadta meg Dante szatyros kis karját, orrából újfent sugárban ömlött a vér, de most az ütéstől. Miközben hosszú, fehér ujjait Dante erőtlen húsába vájta szentségelve hoppanáltak.

*

A villa márvány erőterébe hatalmas robajjal robbantak be a csinos férfitestek. Cain egyenesen a  földre érkezett meg, miközben végig csúszott hason a frissen felmosott padlón. Dante a valagára esett és a szatyrok szétszóródtak körülötte. A vámpír némán és megszégyenülten  tápászkodott fel a tőle két méterre eső fiútól és véres arccal , agresszív tekintettel méregette közben.

- Mindent elrontottál Dante! Hogy merészeltél nyilvánosan beszélni arról a gusztustalan éjszakáról amit rám erőltettél? Direkt csinálod ezt velem? Mindennek vége van! Mind a ketten mocskos buzik vagyunk a médiában és ettől fog zengeni a közélet! El tudod képzelni Tethys arcát, amikor kinyitja a Reggeli Prófétát? Azt az önelégült sunyi fejet amit vágni fog majd? Hm? Van neked eszed egyáltalán? Többet egy bálban, egy rendezvényen sem fogunk tudni megjelenni! Sehova nem mehetünk Dante mert mindenki tudja , hogy… tudja, hogy mit csináltunk! Most már az is mindegy, hogy ha nem fekszem le veled többet, mert elkönyveltek egy kibaszott faszszopónak! Gyere csak ide , te kis…!

Mialatt így ordítozott , sebesen négykézláb  a fiú felé kúszott a földön. Szájából fröcsögött a nyál és szemfogai fenyegetően villogtak a kivbli arcába. Dante eközben megpróbálta felállni, de Cain elkapta a csizmás bokáját és a kifényezett padlón maga felé húzta a fiú vergődő testét.

- Ezt nem úszod meg Skarsgard, most majd megtanulod, hogy ki az úr a házban!

Ordítását a terembe érkező sipító házimanó törte meg, a két férfi meglepetten nézett az aprócska, de annál idegesebb  teremtés felé…

Köszönöm Skarsgrad, hogy volt kedves aláásni a jó híremet! Takarodjon a szobájába és ne merjen a szemem elé kerülni!

[- Gyere ide baszdmeg! Gyere ide, te kis szőke rohadék! Ne ugráljál, mert amputoportálni fogunk az istenit!]

Cain Angifilius

Kellemes dallamok

Dante úgy találta el a mágust, hogy az még csak véletlenül sem tudott védekezni. A csinosan összehajtogatott fehérneműket takaró selyempapírok csak úgy röpködtek az esti szélben szanaszét, a riporterek és fotósok legnagyobb örömére. A fiú már úgy érezte, semmi veszítenivalója nincs, úgyhogy még egyszer fel akarta lendíteni a szatyrait, ám a mágus tekintete elvette a kedvét attól, hogy még egyszer lesújtson, mondjuk nem csak ettől, hanem az élettől úgy általában. Nem is tudta elképzelni, hogyan lesznek képesek ezek után egy levegőt szívni. Átkozta Tethys nevét, hiszen ármánykodása nyomán egész életükre össze vannak zárva a mágussal. Hogyan lesz képes higgadtan a mágus szemébe nézni? Egyelőre ez még rejtély volt számára.  Épp felemelte volna a szavát, hogy folytassa a civódást a nemessel, amikor az nyakon ragadta és minősíthetetlen hangnemben ráförmedt.

- Gyere ide baszdmeg! Gyere ide, te kis szőke rohadék! Ne ugráljál, mert amputoportálni fogunk az istenit!

Dante hangosan kifejtette volna véleményét a nemes rémes stílusáról, amikor egy hirtelen rántással eltűnt a lába alól a talaj és újfent az Angifilius kúria falai között találta magát.  Az Abszol útról az utolsó képe a lenyugvó nap fényében röppenő elegáns papírok és a fotósok haza volt. Magán kívül volt az idegességtől, ugyanis elég kínos részletet kottyintott el az egyik riporternek, még ha akaratlanul is. Leírhatatlan állapotok uralkodtak az addig csendes előszobában, ami most megtelt jajveszékeléssel, káromkodással és szatyrok surrogásával. A frissen vásárolt portékák félig kiborulva terítették be a padlót, nagyjából öt méteres sugarú körben, mint egy díszes és roppant drága meteorit kráter. A becsapódás közepén a két jómadár foglalt helyet, olyan arccal, mint akik megint megtépik egymást. Azonban semmi ilyesmi nem történt meg, helyette sokkal rosszabb dolgok következtek. A még mindig véres arcú Cain megszégyenülten, undorodó képpel kászálódott össze, s intelmeit nyomban Dantéra zúdította.

- Mindent elrontottál Dante! Hogy merészeltél nyilvánosan beszélni arról a gusztustalan éjszakáról amit rám erőltettél? Direkt csinálod ezt velem? Mindennek vége van! Mid a ketten mocskos buzik vagyunk a médiában és ettől fog zengeni a közélet! El tudod képzelni Tethys arcát, amikor kinyitja a Reggeli Prófétát? Azt az önelégült sunyi fejet amit vágni fog majd? Hm? Van neked eszed egyáltalán? Többet egy bálban, egy rendezvényen sem fogunk tudni megjelenni! Sehova nem mehetünk Dante mert mindenki tudja , hogy… tudja, hogy mit csináltunk! Most már az is mindegy, hogy ha nem fekszem le veled többet, mert elkönyveltek egy kibaszott faszszopónak! Gyere csak ide, te kis…!

Teli torokból üvöltött, csoda, hogy nem kezdett megint vérezni az orra. Látszott rajtam hogy most, hogy megint egyedül vannak a fiúval, mindent ki akar adni magából, amit már az utolsó percekben nem sikerült a riporterek árgus szemei kereszttüzében.  Dante hamar észrevette a gyilkos pillantást és menekülőre fogta a dolgot. Túl lassú volt, így a nemes elkapta és úgy tűnt, nem tágít, amíg meg nem bünteti méltó módon. De ő is túl lassú volt, mert a bosszúhadjáratot egy fejhangon artikuláló szerzet félbeszakította. Pápárá Pupi sietett feléjük olyan arccal, hogy csoda, hogy nem kaptak lángra mindketten. Cain keze megállt a levegőben a hangtól. Mindketten kimeredt tekintettel vizslatták az érkezőt.

- Az istenek basszák most már meg! Pupinak elege van! Cain úrfi nagyon rendes gazda és ezt Pupi nem is vitatja, de azok az események, amik mostanában itt történnek, nem maradhatnak szó nélkül!  Lassan 30 éve szolgálom az Angifilius házat, de ilyen dolgokat soha nem éltem még át. Az úrfi először nőket ásat el velem, utána idehozza ezt a fiút, aki úgy jajveszékel, mintha megölték volna a lelke egy kis darabját. Ezután tegnap Pupi olyan dolgokat hallott és tapasztalt a házban, ami példátlan. Senkinek sem kívánom azt a néhány órát, amit a szerelmeskedésük alatt kiálltam. Most meg ez!
 Felnőtt férfiak mindketten és nagyon jó házból való nemesek! Hogy tudnak így viselkedni? Ha nem lennék házimanó, bizisten megbüntetném mindkettőjüket,. Vagyis… Igen… ez lesz a legjobb módja. Mindketten most azonnal mars a szobájukba!– sipította a manó ellentmondást nem tűrő hangon. 

Ezzel csettintett az ujjával és minden csomag eltűnt az előtérből és a másodperc töredéke alatt a szobáikban helyezkedett el csinos kis kupacokban. A két ifjú annyira megdöbbent a kioktató, komor hangon, hogy eszük ágába nem jutott ellenkezni. Cain elfoglalta csodás és tágas hálóját, míg Dante elindult felfedezni valódi szálláshelyét.
Az elkövetkező napokban mindketten emésztették a történteket, hiszen bőven volt min elmélkedniük. Dante egyedül járt le reggelizni, ebédelni és vacsorázni is. Cain pedig minden idejét a szobája magányában töltötte.

Vajon hogyan lesznek megint boldog, turbékoló szerelmespár? Megtudnak bocsátani valaha a másiknak? Hamarosan kiderül…

Köszönöm a játékon Cain, remélem mihamarabb sikerül megbékélnie!

[- Mit?]

Sophie

 - Mit?- egy pillanatra azt hiszem, hogy arra a testrészére céloz, amit most keresgélnek a lábujjaim, azután jövök csak rá, hogy a narancslére gondol. Csak megrázom egy kicsit a fejem és megvonom a vállam is, nem szoktam ilyesmit inni, meg ezzel talán csökken a hatása annak, ha leönt. Ami egyébként rohadtul nem lenne igazságos, itt ült velem szemben, kussolt, mint egy hulla, akkor meg ne csodálkozzon, ha megpróbálok szórakozni és más módon kommunikálni vele.
 Visszagyűröm a meztelen lábam a cipőmbe, és a zoknim nyomába indulok, miután egy pálcamozdulattal megkötöm a cipőm. Kicsit megpörgetem a nyakam meg csinálok pár vállkörzést, egyrészt a hosszú ülés miatt, másrészt meg kicsit talán bemelegítésnek. Több, mint valószínű, hogy egy órán belül intenzív mozgásban lesz részem. Felkészülök agyban is egy kicsit, muszáj hangolódni, régen nem dugtam már teljesen józanon.
 Talán akkor is furcsának találnám a csaj viselkedését, ha nem vittem volna haza rengeteget közülük. Valami nem stimmel Sophieval, kicsit szerintem túl magabiztosnak tűnik, nem lehet rajta látni azt a normális izgalmat, amit egy kicsit még én is érzek. Csak addigra kezdem levágni, mi az oka, mire utolérem: túljátssza. Valószínű csak próbál magabiztosnak látszani, szerintem még szűz lehet, és most rohadtul parázik amiatt, hogy fájni fog neki. Ha a barátnőm lenne, megnyugtatnám, de ez valahogy még érdekesebbé teszi az egészet, úgyhogy úgy teszek, mintha nem venném észre. Utolérem, megfogom a kezét, és finoman megállítom.
 - Dehoppanálunk a szobámba, hagyd, hogy vezessek!- megvárok valami megerősítést, mai főleg az ő érdeke. Nem nagyon jutna át a védővarázslatainkon anélkül, hogy én irányítom, azt hiszem, ez az egész már szép szimbólum ahhoz, hogy milyen lesz a következő pár órája. Ha egy tapasztalatlan csaj irányítani próbál, akkor rövid és elég unalmas végeredmény születik végül.
 Miközben repülünk át a világon, egészen Wiltshireig, végiggondolom a taktikámat. Azt hiszem, már megrugdostam azt a bizonyos ajtót, de leszek annyira jó fej, hogy nem töröm be azonnal, amint odaérünk, hagyok neki egy kis időt hangolódni. Ki tudja, talán mégis megmutatom a kis irományomat, ha megtalálom, nincs mit szégyellni rajta. Tizennégy lehettem, amikor írtam, ahhoz képest rohadtul jó. Talán még belém is szeret, ha látja, milyen sokoldalú vagyok- az pedig azt jelenti, hogy mindig lesz egy vésztervem a nyár hátralevő részére.

Draco

Hazudnék, ha azt mondanám, nem élvezem azt, amit csinálunk, ugyanakkor nem engedhetem, hogy megtörténjen. Nem, szerintem nágyon felesleges lenne magyaráznom, hogy mire gondolok, elvégre elég nyilvánvaló. Kizártnak tartom, hogy vele csináljam először. Rendben, biztosan most mindenki lehurrogna, hogy tizennyolc évesen még nem voltam férfivel ágyban, de nem értem, mi ebben olyan nagy dolog. Legalább nem kell figyelni a védekezésre, rosszabb esetben a gyerekre. És őszíntén szólva, engem nem is igazán vonz a dolog. Mármint vele biztos nem.  Meghagyom az arisztokrata ágyát más lányoknak, nekem nincs rá szükségem. Persze a remény még él, hogy tényleg van valamiféle irománya. Nem mintha ahhoz sokkal inkább értenék, de kellemesebb terület lehet.

Érintése nem lep meg nagyon. Szinte éreztem, hogy utánam jön. Ha másért nem, legalább a zoknijáért - nem mintha mosás során egy se veszne el. Annyi páratlan zokni van otthon, hogy már gyújteménynek is lehetne nevezni. A mugli mosógépek pedig még többet nyelnek el. Szóval, ha felesleges zoknijaidat eltüntetnéd, csak kéretszkedj be egyhez, tedd a mosógépbe, és bízz benne, hogy elnyeli. Persze, ha az egyszerűbb módszert választanád, csak gyújtsd fel egy egyszerű varázsigével.

A tervére csak bólintok, bár abban a pillanatban szinte meg is bánom, amit tettem. Nincsenek előítéleteim, de egy exhalálfaló lakásába repülök éppen a teret figyelmen kívül hagyva. Ez több, mint ijesztő számomra. Rendben, mostmár imádkozhatnék, hogy tényleg legyen legalább egy kis firkálmánya. Engem az se érdekel, ha egy házidolgozatát adja ide, azt is szívesen elolvasom.
Mikor megérkezünk a fiú szobájába, körülnézek, és kissé megnyugszok. Nem egy félelmetes hely, ahol attól kell tartani, hogy melyik sarokból ugrik elő az első óvszer, de mint tudjuk, a látszat nem minden, és néha csal... Csak most ne játsza jól a szerepét!
- Szép szoba. - jegyzem meg, és az ablakhoz lépek, hogy kinézhessek rajta. A látvány rideg és nyomasztó, ezért inkább felé fordulok, és várok, bármennyire is kérdéses, hogy mire - csak sajnos nem igazán kérdéses.

[Az Abszol úti kitérő]

Az Abszol úti kitérő
(Elliot O'Mara & Noxia Darkstorm)



16-OS KARIKÁS TARTALOM (káromkodás, burkolt szexuális utalások)

NJK: Courtney Satella (saját karaktrer)


1999. Április 6. Kedd
Ma egyáltalán nem voltak előadások az egyetemen. Mármint csak egy lett volna, de a professzor beteg lett. Ezen nem volt mit csodálkoznom: április még az az időszak, amikor az ember még sokat betegeskedik az influenza és az allergia miatt. Az egész délelőttömet tanulásnak szenteltem, de délután eszembe jutott, hogy el kell intéznem egy pár dolgot és beszerezni néhány dolgot az Abszol úton. Egyrészt kezdtem kifogyni a készleteimből, másrészt Vortess üzent, hogy szerezzek be neki egy-két bájital és alkímiai cuccot.
Gyűlölöm ezt csinálni, de kiszolgáltatott, szabadon járkáló rabszolgaként nem tehettem mást. Remélem a sors egyszer még alátesz ennek a szörnyű exhalálfalónak, de amilyen balszerencsés is voltam eddig egész életemben, számítanom kell rá, hogy még jó sokáig kell segédkeznem és ágyat melegítenem, ha a szünetekben muszáj visszamennem Olaszországba utasításra. Az öreg kujon, ha hozzám ér, sokszor mondogatja, hogy milyen okos, szép és jó kislány vagyok, meg milyen rendes tőlem, hogy bármit megteszek a kedvéért. Nem érzem magam jónak és rendesnek... undorodom magamtól, szégyellem magam. De nem lehetek öngyilkos, még csak ellenkezni se ellenkezhetek, mert nincs más választásom. Szenvednem kell, hogy megmaradt szeretteimnek ne essen bántódása. Mi a fasznak kellett nekem akkor pont Olaszországba szöknöm?!
Mindegy... ezen már nem tudok változtatni...
Nehéz szívvel vettem magamnak és Vortessznek alapanyagokat és készleteket a patikából, valamint az alkímiai üzletből, majd az íróboltban vettem egy csomó köteg pergament, tintát, tollat és irattartókat. A művészetek boltjában alap festékkészleteket, keretet, vásznat. Májusban vagy tíz művet kell elkészítenem vizsgákra. Mivel ennyi cuccot nem bírtam volna egy kézben vinni, a táskámat tágító bűbájjal varázsoltam el, hogy egy csomó minden kényelmesen beférjen. Még riasztóbűbájokat is alkalmaztam rajta, hogy hamar észrevegyem, ha el akarnák lopni a táskám. Sajnos a látszólagosan békés időszakokban is vannak bűnözések és az ember nem vigyázhat mindig magára eléggé.
Mikor kiléptem a postáról, amint bagolypostán elküldtem Vortessznek kívánt holmijait, úgy döntöttem, hogy a bevásárlás után lazítok egyet s meglátogatom Florean Fortescue Fagylaltszalonját. Régen a roxforti szünetekben sokat jártam nagyival Floreanhoz, aki mindig olyan finom fagyis kelyheket csinált és szolgált fel. Ma már valaki üzemeltette. Sajnos Florean 1996 nyarán eltűnt, halálfalók hurcolták el és azóta nem látta többé senki, így hivatalosan halottnak tekintik. A jelenlegi tulajdonos Florean tiszteletére megőrizte a fagylaltozó nevét és aranyozott emléktáblát állított ki elődje nevével. Nem panaszkodom, a jelenlegi tulajdonos fagyija is eszméletlen, de nem tudják megközelíteni néhai Floreanét, aki ezek szerint a titkos recepjét magával vitte a sírba, vagy valahova máshova.
Béke Florean Fortescue poraira.
Míg mentem a főúton a fagyizó irányába, megálltam a sportüzlet előtt, ahol az idei versenyseprű modelleket állították ki. Szép Nimbusz, Jólsep-R, Tűzvillám szériák... bánatosan sóhajtottam visszaemlékezve a régi időkre, mikor terelő akartam lenni a házam csapatában, hogy repülhessek, élvezzem az arcomba csapó szelet. Persze, most is szoktam időnként repkedni a régi Jólsep-R-emmel, amit másodikos koromban kaptam nagyitól a születésnapomra, de ma már kizárt, hogy valaha egyetemi csapat része legyek, felhalmozódott személyes okokból. Vortessznek köszönhetően ugyanolyan módon elzárkóztam az emberektől, mint elsős koromban, mielőtt megismertem volna Jake-et...
Minden más lett volna, ha nem történt volna meg az, ami miatt szakítottam vele. Ő el tudta érni nálam, amit sok más embernek nem sikerült; ő segített nekem kis híján lelki békére találnom; ő mutatta meg, hogy nem kell elzárkóznom, hiszen szükségem van a társadalomra az életemhez. Ha nem lett volna szakítás, talán együtt túléltük volna a Voldemort-rémuralmat, így nem kerültem volna véletlen folyamán a szörnyű apjához, Vortesszhez, s talán már el is jegyzett volna, majd terveztük volna egyetem utáni esküvőnket, nászutunkat és családunkat. Talán akkor már életvidám, felgyógyult emberként mosolyogtam volna az emberekre és készen álltam volna új ismeretséget teremtenem és barátommá fogadnom őket.
Most is rettentően fájt az 1995 karácsonyán történtek. Majdnem elsírtam magam, mikor ismét felrémlik lelki szemeim előtt, hogy Jake ágyban szexelt azzal az őrült némberrel. Ma már tudom, hogy Jake-et az a ribanc Imperius átok alá hajtotta, s kényszerítette erre. Más helyzetben talán beszéltem volna exbarátommal, talán kibékültünk volna és újra együtt lettünk volna - ki tudja. Meg akarok bocsátani neki, de nem megy, mert félek Vortessztől, hiszen most ő a legfőbb oka minden jelenlegi szenvedésemnek. Ha Jake megtudja, hogy az ő sose látott apjával milyen viszonyban vagyunk és mit csinál velem, biztos dühében felkeresné és megpróbálná megölni... nem akarom, hogy ez megtörténjen. Vortess nagyon veszélyes, és ha így otthagyta egykori terhes szeretőjét, mert lenézte a sárvérűeket, akkor attól se riad vissza, hogy kegyetlenül kivégezze saját félvérű fiát. Így hát hallgatásommal és távolságtartó viselkedésemmel őt is meg kell védenem.
Az biztos, hogy megannyi fájdalom és csalódás emlékei törtek fel bennem a versenyseprűket bámulva. Azonban nem sejtettem, hogy a tömegben egy köpenyes női alak közeledett felém pálcával a kezében...

[viselet]

Noxia
1999. április 6.
 

Gyorsan eltelt a Húsvét, amit nem bántam. Olyan sokat ittunk Daniellel és Deannel, hogy már szinte szégyen volt belegondolni, s ha nem is tettem így, a fejfájásom mindenképpen emlékeztetett rá. Azt is nehéz volt feldolgoznom, hogy egy ötéves kedvéért szőrös nyuszi fülekben parádéztam és mindeközben semmi szégyenérezt nem volt bennem. Valószínűleg a negyedik pohárka a felelős a túlzott felszabadultságért.
Nem hiszem el… – gondoltam, miközben az Abszol út közepén ácsorogva elkezdtem a halántékomat masszíroztam. Éppen csak be akartam térni egy másnaposság elleni főzetért – ami az esetek nagy részében egyáltalán nem hatásos –, mielőtt még hazamentem volna.
Esmé persze előre ment, nem akartam volna őt is magammal rángatni ide. Bizonyára elfáradt, hiszen Amber őt is rendesen körbe rajongta. Azonnal megkedvelte valószínűleg, hiszen nem sok nő van a társaságában. Mondhatni az O’Mara család nem nagyon bővelkedik bennük, mintha mindannyiunkon valami különös átok ülne. Az pedig egyszerűen felülírja a boldogságra szőtt terveinket.
Mély levegőt véve nyitottam ki újra a szememet. Örültem, hogy ezúttal csak a viszonylag enyhe napsütés kínozza őket. Na! – hirtelen ugrott be a következő gondolat. Azonnal belenyúltam a kabátom meglehetősen tágas zsebébe és megéreztem a pálcám mellett elbújtatott napszemüveget. Még Daniellel vettem, ugyanabban a mugli boltban, ahol a táskámat. Sosem tartottam különösen praktikus viseltnek, ezúttal azonban jól jött.
Az sem volt kivételesen gond, hogy nem volt túl nagy tömeg. Persze sokan vonszolták ki magukat még hozzám hasonló állapotban is, csakhogy feltöltsék az otthoni készleteiket. A patikában például akkor sor állt, hogy azt hittem, előbb esek össze és halok meg a kiszáradástól, minthogy kiszolgáljanak. Azonban a főúton nem volt olyan nagy a forgatag, mint máskor és ez nem is zavart különösebben. Nem terveztem mára semmiféle akciót.
 A patikából kilépve, a kezemben a papírzacskóval – ami természetesen a szükséges főzetet rejtette –, elindultam Florean Fortescue Fagylaltszalonja felé. Ezúttal nem ragaszkodtam a visszanyaló fagyihoz, éppenséggel csak egy kávét akartam kérni elvitelre. Az átlagostól eltérően egyáltalán nem kívántam semmi szilárd, vagy tartalmas édességet. A kávé is csak azért kellett, hogy a főzet könnyebben csússzon.
Már majdnem a sportszaküzlet elé értem, mikor megpillantottam egy csuklyás alakot. Valószínűleg nő lehetett, mert nálam sokkal alacsonyabb volt és kecsesebben mozgott egy férfinál. A kezében azonban egy pálca villant… nem rám szegezte persze, engem észre sem vett, hiszen megálltam egy helyben és csak bámultam a lassan, szinte osonva lépkedő alakját.
A pálca hegyének irányát követtem a tekintetemmel. Egyenesen a seprűbolt kirakata felé mutattak, ahol néhány gyerek elhaladtával csupán egyetlen alak maradt ott. Egy fiatal lány lehetett, de háttal állt nekem és csak a fényesen csillogó, gesztenyebarna haját pillantottam meg.
Gyorsan elővettem a pálcámat, de úgy álltam, hogy mások ne láthassák jól. A csuklyás nő lábai elé céloztam. A számat eltakarva suttogtam el: – Glacius!
Láttam, ahogy a macskaköves felületen megjelenik a jégpáncél. Elégedett vigyorral dugtam zsebre a pálcámat, aztán megindultam a barna hajzuhatag irányába. Valahogy együtt tudtam vele érezni, hiszen mióta kiderült, hogy apám egy Rowle és az egész aranyvérű pereputtya írtja a fattyú kölyköket, kétszer is a hátam mögé kell néznem.
– Kisasszony! Ne ijedjen meg, nem akarom bántani – suttogtam, ahogy a lány mellé léptem. Átkaroltam a vállait, ami bizonyára tolakodásnak tűnt, de ez most az ő érdeke volt.
Ha szerencsénk volt, akár hosszú percekig is tarthatott a támadónak magához térni az esésből. Nos április elején nem valószínű, hogy felkészült volna ilyen csúszós fogadtatásra a macskakövek részéről. Főleg, hogy már egy egész napja nem esett a városban, így nedvesek sem voltak éppenséggel.
– Bocsásson meg, de szükségszerű volna, hogy most szép lassan elsétáljunk… feltéve, ha életben akar maradni – mondtam. – Egy boszorkányt éppen most szereltem le, aki bizonyosan az életére akart törni… inkább ne nézzen hátra!
Reméltem, hogy nem ellenkezik és lassan elindulhatunk a macskaköveken. Nyilván nem a legerjesztetőbb látvány vagyok napszemüvegben, holtsápadtan, gyanús papírzacskóval a kezemben. Azonban most kivételesen valami jót tettem és ezt nem ronthatta el még ő sem, főleg, hogy megmentettem az életét.
– Tudta, hogy a nyomában van valaki? – érdeklődtem.

[Az Abszol úti kitérő]

Az Abszol úti kitérő
(Elliot O'Mara & Noxia Darkstorm)



16-OS KARIKÁS TARTALOM (káromkodás, burkolt szexuális utalások)

NJK: Courtney Satella (saját karaktrer)


1999. Április 6. Kedd

Noxia (POV)
Kissé elkalandoztak a gondolataim a sportseprűket nézegetve, és egy időre az engem körülvevő környezetemről is megfeledkeztem. Éppen, azaz talán ezért történhetett meg az, ami megtörtént.
Míg ott álltam, néztem a kirakatot és gondolkoztam, mikor egyszer csak egy kar simul vállam jobb oldaláról a balig, hogy aztán azt így megragadja. Visszazökkentem a valóságba a valóságba, és kirázott a hideg, mert hirtelen azt hittem, hogy Vortess idejött az Abszol útra és már nyilvánosan mer hozzám érni. Mert ő szokott ilyet csinálni, ha rájön, hogy más férfiasabb értelemben mennyire szüksége volna egy kényszerített nő társaságára.
De nem az ő hangján szólalt meg az engem félkarral átölelő idegen... egy idegen a semmiből hozzám mert érni!
Mondott valamit, de a hátam mögött a hangos puffanások, jajdulások és cifra káromkodások zajában nem hallottam meg. Ha meghallottam volna, valószínűleg nem fizikailag, hanem szóban igyekeztem volna tudtára az idegen úrnak, hogy hozzám senki, de semmi nem érhet az engedélyem nélkül, főleg nem egy vadidegen, akit világéletemben nem láttam. Természetes minden nőneműnél, még nálam is, hogy hirtelen beindul nálunk egy bizonyos automatikus önvédelmi üzemmód, mikor megérezzük, hogy veszélyben van az életünk... vagy csak a büszkeségünk (az én helyzetemben már csak az általános típusú).
A sportüzlet eladója éppen kint sepregetett és látta a jelenetet. Meglepett, kikerekedett szemmel nézett mindkettőnkre.
Reflexszerűen megpördültem a tengelyem körül az átkaroló idegen felé, hogy egy pofont adhassak kézfejemmel. Csak olyan kisebb, de mérsékelt erőbenyomással, hogy érezze meg, öreg hiba hátulról így meglepni egy nőt. És még mindig megúszná ennyivel, mert ha tudok is párbajozni, az ártásokban nem a legjobb voltam, csak a védekezésben és bűbáj általi illúzió-keltésre.
Vagy megkapta a pofont, vagy kikerülte büntetését, leteremtettem az idegen barna hajú férfit, aki hozzám ért. Nem kiabáltam, inkább sötét és komor volt a hangnemem, mert nem szeretem a nagy jelenetű felhajtásokat, de amúgy is az utcán sétáló embereknek meggyűlt a baja a befagyott macskaköves úttal. Biztos egy heccszerető személy csinálta ezt, hogy jót nevessen a csúszkáló embereken.
- Mit képzel, maga pernahajder? - néztem mérgesen az úrra. - Nem tudom, ki tanította magának a lovagiasságot, de az biztos, hogy kifelejtett néhány alapszabályt, köztük azt, hogy engedély nélkül, nem érünk hozzá még egy ujjal se idegen nőkhöz. Főleg nem hátulról, nyilvánosan az utca kellős közepén.
Összehúztam a szemeimet. Bármi is történt, gyanús, hogy a semmiből odajön hozzám valaki fél karral átölelni.
- Na mondja, mi oka volt rá? Mit akar tőlem?
A férfi felvilágosított, hogy valaki, egy boszorkány állítólag a nyomomban van és ártani akar nekem, de ő már ártalmatlanította. Gyanakodva körülnéztem, de senki olyat nem láttam, aki az életemre törne, csak jégen csúszkáló, pofára eső boszorkányokat és varázslókat, akik átkozzák azt az illetőt, aki odavarázsolta a jeget. Voltak olyanok is, akik még időben megtudtak kapaszkodni a legközelebb eső masszív tárgyba, vagy valaki másban, például egy gondosan nyírt barna hajú, napbarnított bőrű, szeplős lány (ismerős volt nekem, de nem tudom, honnan).
Jókora torlódás alakult ki az utcán.
- Nem hiszem, hogy aggódnom kéne személyek miatt, akik az életemre törnének. Ugyan miért is? Tájékoztatom, uram, hogy tiszta ember vagyok és semmi közöm olyas dolgokhoz, amik miatt vadásznának rám. Csak egy egyetemista tanuló vagyok, semmi tö... vigyázzon!
- Flagellii!
Abban a pillanatban, szintén hirtelen reflexből Protegoval megvédtem magam az ostorcsapást idéző varázstámadástó, remélem a férfi is, aki ezúttal rosszkor volt rossz helyenl. Bár a célszemély én voltam, de a Flagelli egy rossz mozdulat során másnak is árthat...
Várjunk csak. Az igen gyengének számító ostorcsapásos átokkal támadó csajt ismerem.
Ez Courtney Satelli! Az a volt egyetemista picsa, aki miatt szakítottam Jake-el. Ő volt 1996 januárjáig az egyetem DÖK elnöke, a legjobbak egyike... mármint a legjobbak legjobbika, legalábbis ennek tartotta magát, hiszen mindenben a legjobb és a legtökéletesebb akart lenni... ehhez képest nagy sikerű karrier állt volna előtte, ha nem tette volna azt, amit tett az exbarátommal. Úgy emlékszem, börtönt kapott érte, de ezek szerint szabadult és fontolóra vette, hogy így magára hívja a figyelmemet.
- Hát te? - néztem rá a lányra.
- Meglepődtél, Darkstorm? - vicsorgott Courtney. - Nem hitted, hogy egyszer még találkozunk, ugye?
- Mit akarsz tőlem? Miért támadsz meg?
- Hogy miért... HOGY MIÉRT?! - Courtney kifakadt. - Te utolsó kis szemétláda, te okoztad mindazt, ami velem történt! Te hibád minden kínszenvedésem!

[viselet]

Noxia
1999. április 6.
 

Pofon csattant az arcomon, bár kis erővel, de éppen elég gyorsan ahhoz, hogy ne tudjam időben elfordítani a fejemet. Sóhajtva vettem tudomásul a tényt: ismét egy őrült nőszemély társaságába sikerült magamat belekeverni. Még, hogy egyszerű egyetemista, akkor meg mit borul ki egy aprócska érintéstől? Még, ha a szoknyája alá nyúltam volna be, érthető lenne… én csupán óvatosan el akartam vezetni a következő sikátorig, ahol aztán elbújhat az éppen hátunk mögött csúszkáló támadója elől.
Ne borulj ki! – bíztattam magamat. Lepillantottam a saját kézfejemre, miközben belőle csak úgy záporoztak a szavak. Még mindig ott volt a bársonyszalag, amit Mereltől kaptam és egyre többször súgta: vért akarok.
Ökölbe szorult a kezem, de közben a tekintetemet visszaemeltem a lányra.
– Na mondja, mi oka volt rá? Mit akar tőlem?
Ugyan elmondtam neki az okomat, ám nem tetszett, hogy kérdőre von, mintha valami szörnyűséget tettem volna vele. Egy kicsit megköszörültem a torkomat és megpróbáltam nyugalmat erőltetni az arcomra. Az ajkaimat azonban minden erőlködésem ellenére egy halk morgás hagyta el.
– Nem szeretem, ha kérdőre vonnak idegen nők – jegyeztem meg.
Direkt hangsúlyoztam az általa használt szavakat. Azt akartam, hogy érezze: rossz emberrel kezdet ki és bár eleinte segíteni akartam neki, most legszívesebben szétátkoznám. Hosszan fújtam ki a levegőt, hogy megnyugodjak.
– Nem hiszem, hogy aggódnom kéne személyek miatt, akik az életemre törnének. Ugyan miért is? Tájékoztatom, uram, hogy tiszta ember vagyok és semmi közöm olyas dolgokhoz, amik miatt vadásznának rám. Csak egy egyetemista tanuló vagyok, semmi tö... vigyázzon!
Hirtelen fordultam meg, a tekintetemmel a pálcájával befókuszált irányt követve. A lendülettől majdnem elejtettem a kezemben szorongatott papírzsákot. A csúszást csak azzal tudtam megakadályozni, hogy a hasamhoz ölelve felhúztam a mellkasomig. Még a csomagomon keresztül is éreztem, mennyire fel van gyorsulva a szívverésem, nem csak a hirtelen mozdulattól, hanem az indulatoktól is.
Az a csuklyás nő volt az, aki ellen hoztam létre azt a jeges kis csúszdát, amin már jó páran elestek – legalábbis erre gondolhatott az ember, ahogy a földön fetrengő, végtagjaikat fájlaló boszorkányok és varázslók tömegét pillantott meg. Engem azonban most az ismeretlen, veszélyesnek látszó, ám meglehetősen fiatal lány felénk szegezett pálcája foglalkoztatott.
Míg ők gyerekes szóváltásba kezdtek én a zsebembe nyúltam. Az ujjaim finoman a pálcámra kulcsolódtak, készen állva, hogy előrántsam azt, amikor szükséges. Kétségtelen, hogy hármunk közül én vagyok a legtapasztaltabb és a leginkább felnőtt.
– Mit akarsz tőlem? Miért támadsz meg? – kérdezte a lány, akit megvédtem korábban.
– Hogy miért... HOGY MIÉRT?! – fakadt ki a másik. Az indulata elárulták, hogy komoly érzelmi érintettség van ennek a vitának a hátterében és a folytatás ebben meg is erősített: – Te utolsó kis szemétláda, te okoztad mindazt, ami velem történt! Te hibád minden kínszenvedésem!
Egy kicsit megint megköszörültem a torkomat, bár talán valamivel hangosabban, mint korábban. Reméltem, hogy felém fordulnak és végre beleszólhatok ebbe a szócséplésbe. Én ugyanis nem akartam ott lenni, mikor egymás haját tépve vitatkoztak volna tovább.
– Pofix! – mondtam ki meglehetősen hangosan.
Nem érdekelt, hogy talál-e inkább figyelmeztetésnek szántam. Ahogy a következőt is: – Capitulatus!
Reméltem, hogy legalább az egyik célba ér. Na nem azért, mert nagymenő akartam lenni a szemükben. Egyszerűen csak szerettem volna felhívni a figyelmet a bámészkodó járókelőkre, akik vagy megálltak a kétméteres körzetünkben vagy éppen oldalazva próbálták elkerülni, hogy esetleg ők is megsérüljenek. Az Abszol út meglehetősen forgalmas – bár kivételesen nem annyira – és igen csak nagy ostobaság éppen itt intézni egy merényletet. Túl sok a szemtanú… és igen, a saját bőrömön tapasztaltam, nem alkalmas a bűncselekményre.
– Bocsánat, kisasszony, de irritál a hisztéria, főleg így másnaposan – mondtam és gúnyos vigyor ült ki az arcomra.
Közelebb léptem hozzájuk, sőt inkább közéjük. Nem akartam beleártani magamat ugyan, de mivel már úgyis megtörtént, megteszem ami tőlem telik.
– Esetleg a problémáikat nem ártana kevésbé népes városrészben intézni… teszem azt egy sikátorban – magyaráztam és megint a támadóra néztem: – Tudja, rengeteg van a környéken és ha már bűncselekményt akar elkövetni, legalább intézze úgy, hogy megfelelőek legyenek a körülmények.
A mondat végére a másik lány felé fordultam, akit megpróbáltam megmenteni. Nem értem, miért is próbáltam segíteni rajta, mert annyira értékelte, mint anyám, mikor a konyhában akartam neki segíteni hatévesen… annak nem volt szép vége és ez sem sült el éppen megfelelően.
Miért is nem mentem haza, hogy ágybabújjak inkább? – gondolkodtam el. Sosem voltam lovagias, vagy éppen jó szándékú és biztosan nem másnaposan kellett volna bizonyítanom, hogy képes vagyok erre is. Inkább lapultam volna meg és tűntem volna el, amint lehet.
– Maga pedig legalább nézzen a hátamögé, ha már vannak ellenségei – mondtam és igazából akár távozni is kész lettem volna, hacsak valami nem tart ott.