Szellemszállás

[Szia Zane! Téged nem mondanálak helyesnek.]

Irina és Zane

    Míg Irina Liroffal beszélget én oda surranok az italos asztalhoz és töltök magamnak egy pohár vörös bort. Igen, tudom, a bor és a whiskey nem igazán illik össze, de most nem foglalkozom ezzel.  Visszasétálok a helyemre és kisebb kortyokkal igyekszem elfogyasztani az italomat, széles mosollyal fogadom Irinát, inkább nem kérdezek semmit az előbbi ’’botlásáról’’.
    - Van itt valaki, aki tetszik neked? Például ő egész helyes. És ő is. – mutat az egyik griffendéles majd a mardekéros fiúk felé.
    Kissé meglepett a kérdése, nem igazán gondoltam volna, hogy ezt fogja kérdezni, nem beszéltem még senkivel a fiúkról, de hát akkor itt az ideje, hogy elkezdjem.
    Nem ismerem a fiúkat személyesen, annyit tudok róluk, hogy a mardekárost Dominiknak hívják és prefektus. Kissé összerezzenek amikor valaki hátulról hozzáér a vállamhoz, folyton megijedek amikor valaki hátulról szólít meg vagy hozzám ér.
   - Szia Zane! Téged nem mondanálak helyesnek.
    Tényleg nem csúnya gyerek ez a Zane, de nem szabad a tudtára adni mert akkor teljesen elszáll magától. Mosolyogva hallgatom amikor Irina bemutat a fiúnak aztán gyorsan kijavítom mert nem igazán szeretem ha a teljes nevemen szólítanak.
   - Miri, elég csak a Miri.
    Szerintem Irinának bejön Zane, lesem tagadhatná, de én ennek csak örülök, tényleg.

-Eggynélse, nyugi- emelem meg az azonosítatlan üveget, jelezvén, hogy az nem pohár. Abból is csak egyet húztam eddig, de annyira nem volt meggyőző.
-Mé, te látoditt'Lorest?- intek körbe a nyakánál fogott üveggel - aminek az alja így kilendül közel vízszintesig - hogy mert én ugyan nem. Nem öntöm ki, nem azért, fizika. A lötyi is az aljába lendül vele. Ezért vagyok jó terelőnek is, nem vagyok kigyúrva, de rárepülök, és sebességből ütöm meg pont olyan erősen a gurkót. Fizika az élet.
-Bár 'a most izs meglőtt egy konfunnóval az a zsunyi petaQ, még le'et.
Vagy nem azért beszélek most bénán?
-'Azadalálok majd. Vannakit szép lovagog, majd elkízsérnek- vigyorgok bénázva Aubrey ajánlatára, felelevenítve egy nyáreleji kalandot. Ha már így felmerült Flores. Ja. Ez most mégsem ő, szóval csak a lötyit éreztem meg akkor. Mondjuk ja. Az iménti sárkány-pantomim alapján mondjuk nem volt olyan gyenge.
A csokit egy kötelességtudó bólintás mellett elfogadom. Végülis, ingyen csoki.
-Nemakarod tudni- legyintek ezúttal a csokival, bár különösebb szünet nélkül folytatom is.
-Te tuttad már meg, 'ogy "ja, bocsi'ogy nem szótunk, ittan egy családod, migözben tizennárom évet ro'attál egy árva'ázban", teizs kivándzsi lennél.- lóbálom meg előtte a csokit, majd miután észbekaptam, az üveget. Ja. Másik kéz. Kicsit lerohantam Aubrey-t a dologgal? Hupsz. De na, a helyzet az ez kérem.
Közben belekezdek a csokiba. Végülis, ha elfogy, nem tudom összekeverni az üveggel, mint referenciaanyag.

hattyúdal

Caelius

        Nem vagyok szokva igazán az ilyen szórakozáshoz - bálok nagyzolásához, csillárok lengéséhez, a hús ünnepéhez annál inkább, ez sem más, csak a színpad változik körülöttünk. Ellenségek vesznek most is körbe, ahogy átlépek közöttük kezemben pohárral, tekintetem átszalad rajtuk, keresve az otthonos csillanást, de mintha hóban lépdelnék. Közben büszke vagyok arra, amit vérem szervezett, hiszen nélküle nem is lenne ez lehetséges, magamba szívom mélyen a hangulatot, amit a kese falak árasztanak magukból, de ettől még nem találom majd a helyemet. Szófoszlányokat hallok, arcokat keringeni egy nagy táncban, pedig épp én mondtam Irinának, hogyan váljon részévé, aztán úgy fúj át az emlékezet közöttük, mintha keresnék valakit. Talán így is van, de az én alakomnak nincsenek vonásai, akárki is lehetne, névtelenül ennyi ember között elbújva.
        A tánc nekem sokáig a balettet jelentette, amíg a betegségem nem csukta le a zongora fedelét, és nem tiltották meg. Mikor nem látnak, gyakorlom tovább, de ezt az álmot el kellett engednem, bárhogy küzdjek érte, és most itt állunk egy idegen ország deszkáin egy olyan darab közepén, melyet már nem állíthat le senki. Mosolyogjatok kérlek, míg lehet, míg ideje van és tere, tartok én is attól, ami közeledik, de ezt nem vallanám be nektek, még neki magának sem talán, aki most ott ül a fotelben, uralva a díszletet. Odáig vezetnek lépéseim vállak erdejében szaladva, de most el van foglalva, most nem lehet őszintének lenni igazán. Itt van a barátja, aki most kicsit az én szobatársam is, aki először pislogott ránk, aki talán nem ítél el.. hozzá fogok hát szólni.
       - Te vagy jó gazda. Bulinak. - nézek Caelius szemeibe, aztán iszom a poharamból valami gyenge brit lőrét - De látszol unottnak. Mit csinálsz?
        Nincs különösebb szándékom a beszélgetéssel, már felmértük őt, mint lehetőséget, csupán az utolsó simításokat végzem el - az alkohol könnyen megoldja bárki nyelvét.
       - Van nálam jó ital, nem ilyen gyenge. Igyál velem barátságra, bulira, házunkra. - előhúzom a zakóm zsebéből a laposüveget, és felé tartom - Igyunk magunkra!

[Merel, Aubrey]

Merel, Aubrey

-Aaah basszus… - mondtam magamban amikor ránéztem az órámra… elterveztem, hogy ízlésesen kések a buliról… de nem ennyire!!
-Mindegy is, a lényeg, hogy ott leszek… hmmm… ez megteszi… - halásztam elő egy táskából egy-két üveg italt, köztük apám kedvenc whiskyét.
Ahogy kiléptem vissza is futottam egy kabátért… nagyon hideg van! Főleg nekem… Átok rám, hogy ennyire nem bírom…
Visszatértem egy ballonkabátban vörös sállal a nyakamban. Szép lassan cammogtam át Roxmortson, nem akartam feltűnést kelteni. Amikor elértem a rozoga épülethez átgondoltam kik lehetnek ott… nincs kedvem unatkozni! Jól akarom magam érzeni. Ezért vagyok itt… nem azért hogy hülye vitákba keveredjek… inkább hagyom mára a sok csínyt.
Ahogy beléptem intettem mindenkinek… Tényleg itt van minden bajkeverő a suliból… na jó vannak ártatlanabbak is… vagy legalábbis akikről nem tudnám elképzelni, hogy itt legyenek…
-Halóka! - intettem mindenkinek, majd odasétáltam a piákhoz és a kabátomból kivettem a két üveg piát. Fel is bontottam apám whiskyét és töltöttem magamnak egy pohárral. Kicsit mászkáltam és figyeltem ki mit csinál… de látom felesleges hisz még Dom is itt van… egy két pohár után felengedtem és melegebbnek is éreztem a helyet… levettem a kabátot és egy szék támlájára dobtam.
Ekkor vettem észre Merelt, akit ugye a nyári után nehéz lenne elfelejteni. Mosolyogva intettem neki vissza. Majd észrevettem az előtte álló lány arcán az aggodalmat… eldöntöttem, hogy ma nem lesznek csínyek… nah mindegy ennyi belefér!
A lány háta mögé lopóztam mikor épp Merel egy csokit lóbált a feje előtt… a válla fölé hajoltam és olyan mély rekedtes hangon szólaltam meg amilyenre csak képes vagyok.
- Látom hallottál rólunk! Minden ide tévedő halandó meg fogja bánni, hogy feldúlja az otthonunkat! Mindannyian!! MUHAHAHA! -nem tudom, hogy reagált de amint befejeztem, a saját hangomon intettem a lány mögül a törpének.
-Amúgy szia Merel! - vigyorogtam.

[- A "szép lovagok" mint látod, csak elviccelik az egész helyzetet...]

Quinn & Merel

Ó, Mr. Alkohol, hát itt van már velünk... Igazán remélem, a csoki legalább kicsit elég lesz arra, hogy elűzze. Egyáltalán nem helyes, amit Merel, meg a többiek csinálnak, sőt, mi több, még egészségtelen is. Elég csak ránézni a helyre, szinte vágni a füstöt... Úgyhogy nem értem, ez miért is jó nekik.
Azonban aggódom. Komolyan aggódom Merel miatt, egyáltalán nem vall rá, hogy ennyire ki legyen bukva. Szóval biztosan történt valami, ami kihozta belőle ezt az állapotot.
Bénán próbálok félrehajolni, amikor elkezd mesélni. Elég félelmetes, ahogyan azt az üveget lóbálja a kezében, s az lenne a kisebb probléma, ha egyszerűen magára öntené. Talán érdemes lenne leültetni picit? Mintha épp eléggé állna instabilan a lábán. Megvárván, míg befejezi az életveszélyes mutatványt lépek mellé, s karját óvatosan megragadva segítem a biztos talajon való állásban.
- A "szép lovagok" mint látod, csak elviccelik az egész helyzetet... - csóválom a fejem Quinn ijesztgetési kísérletére. Szerintem egyáltalán nem vicces. Van épp elég bajunk, nem kell még arra is emlékeztetnie, hogy egy veszélyes kísértetek által járt helyen vagyunk. Még egy ok, amiért minél hamarabb el kell tűnnünk innen.
A griffendélessel nem nagyon foglalkozom. Majd segíthet hazavinni Merelt, ha akarja, egyedül ez lehet, nem fog menni. Azonban lehet, talán jót tenne Everfennek, ha kicsit leülne. Talán. Megpróbálom óvatosan leültetni az egyik székre, bár kérdéses, mennyire irányítható ebben az állapotában.
- Nem éppen... - vallom be. Hallottam valami nagy egymásra találásról vele és Edwinnel, pedig azt hittem, eddig is tudták, hogy tesók. Hiszen nem lehet túl gyakori vezetéknév az Everfen...
- De tudod, Minnievel csomó ideig mi sem tudtuk, hogy testvérek vagyunk. Nem szabadott tudnunk... Aztán igazából nem bántam meg, és az otthoniak is örülnek neki. - próbálom saját példámmal felvidítani. Talán még nem veszett az ügy. Nálunk például még csak nem is olyan egyértelmű, hiszen a vezetéknevünk sem egyezik.
- A másik két testvérem mugli. Képzelheted, mennyire meglepődtem, amikor megtudtam, hogy van egy boszorkány féltestvérem is... - mesélek neki a saját példámból. Talán segít neki, vagy legalábbis remélem. Bár az lenne a legjobb, ha sikerülne kivennem azt az üveget a kezéből. Gusztustalan, hogy mit nem képesek meginni.

-Naaez gonozvolt- legyintek Quinn megjelenő feje irányába lustán. Hopp, ez is az üveggel volt. Mindegy, csak odabillentettem, szerintem nem ért hozzá se. Mondjuk ha a szívbajt hozta volna Aubrey-ra, lehet, nagyobbat kapott volna. Apropó: jé, egy Quinn.
-Amúgy szia. Rég láttalak.- Mégrégebben meg nem. Oké, ez ergya volt. Mondtam? Szerintem nem mondtam. Addig jó. De mér izgulok ennyire hirtelen? Vagymiez. Nyugi van és csill, tök indokolatlan.
-Szép lovag- vigyorgom bénán. -Mongyuga lovag az nem ez, 'anem a zöld.
Őt is mintha láttam volna itt, mondjuk meg nem mondom már, merre.
-NáÁá, nyé!- tekerem ki csápolva a karomat Aubrey fogásából, de valahogy sikerül úgy botlanom közben, hogy a fenekem pont megtaláljon egy széket. Ja, gondolom, ez lehetett a cél is. Jóvan, Chaisty, nyertél, leülök. Vagyis már nem, de na. Érted te.
-Esszaddig fogmeg.- nyomom Quinn kezébe az üveget ellentmondást nem tűrően. Nyugi, Aub, nem terveztem inni belőle többet, annyira nem volt jó, csak nem volt hova rakni.
Szóval Minnie. Illene megjegyezni már, csak nem maradhat "te ott", ha ennyit összefutunk.
-Ugye? Ézsakkor még ez csagaz el'je, vammég apukám izs! Naggy világdzsavargó, aszt méltóztatig előkerüllni'ogy " 'Elóka, énléptem le mielőd'zülettél, és 'agytalagegy árvaázbammert nemértem rád valamér"! Ézs televanez zarral a fejem, ézs ááá, és fel'ozod, ezs olyanvagy!- böködöm nyomatékosítás gyanánt Aubrey-t vádpontonként, vagy a felsorolás pontjaiként, vagy miez. Nem tudom, csak a zenét kiabálom-e túl, lehet, hogy eléggé rápirítottam a lányra is még azon felül. Tuggyafrász, mindegy. Ő hozta magára.
-Azéjöttem ide'ogy neezen kejjen gondolkonniézs nemhagyz vele békén!- csimpaszkodok bele Quinn alkarjába mint valami korlátba így ültömben. Mé ilyen jólesős ez így? Mindegy.
-Nem gondolgonni jöttem, haggyá'Aubrey! Kvinn, ivgyé'innen, csinájjunk val'mi éerdekezsebbet!- adom parancsba, egy szúrós pillantással dobálva még Aubrey-t a fiú alkarjáról lógva.

-Miss Balmoral- üdvözlöm Minervát a jól bevált stílusunkban. -Valakinek előbb-utóbb azokat is össze kell kaparnia, akik magukat nem fogják tudni.
Mielőtt a kérdésére válaszolnék, Everfen kap egy hosszú árgus pillantást. Amennyiben nem rendez balhét mindjárt,
-Persze.
Remélem nem követek el hibát, hogy megelőlegezem a Hugrabugos lánynak, hogy most nem készül balhéra, legalábbis egy darabig semmiképp. Egyfelől ezúttal nem tűnik vindiktív hangulatúnak, másrészt viszont aggasztóan rátalált Thornsbeakre. Mindketten okoztak már egyedül is elég fejfájást egy időre, bele se akarok gondolni, mivel járhat, ha túlzottan összemelegednek.
-Most hogy így mondja, még meg is köszönném. Másképp még nem hagynám magamat lazítani.- teszem hozzá az iménti gondolataim tükrében.
-Annyit nem változott, hogy az gyakorlati különbséget is jelentsen. És biztos vagyok benne, hogy még fogok tőle hallani arról, hogy az ön társaságában látott.
Már a kérdést hallva is próbálom az ajtó felé araszolni magunkat, mielőtt válasz helyett megállapítom,
-Ennyi ember elég hamar elhasználja ekkora térben a levegőt. Nincs kedve kijönni némi frissért?
Bízom benne, hogy veszi a célzást, a múlt évünk tekintetében furcsa is lenne, ha nem.
Igazából, ha egy pár percre eltűnök Minerva társaságában, Cael engem illető mániája még fedez is minket, mindenesetre a kérdésre ennél kevesebb fül hallóterében kívánok csak válaszolni, amit nem is teszek meg, mielőtt kiértünk, és elfogadhatónak találtam a környezetet.
-Oka mindennek van. Szeretik a vendégeink az idegenségükre fogni az ódzkodás eredetét, de a Trimágus Tusa idején is voltak vendégeink, mindkét varázslóiskolából, ahonnan most is, mégis más volt a fogadtatás. Lehet, hogy a háborúból visszamaradt paranoia, lehet, hogy megérzés, de itt valami készül, és többen érzik így, mint ahányan be is vallanák.
Próbálom nem túlválaszolni a kérdést. Valahogy bejutottak a házbeosztásba, és ez olyan változtatás egy rendszeren, mint amikor a Trimáguson Potter neve bekerült és negyedikként ki is jött a Tűz Serlegéből, és mostmár jól tudjuk, az is milyen tervnek részeként történt. Valami történik, és tudjuk, hogy nem tudunk eleget.
Tényleg nem hagyom magam lazítani.

[- Tudom, hogy gonosz volt… de ahogy látod meg sem ijedt.]

- Tudom, hogy gonosz volt… de ahogy látod meg sem ijedt. - mondom picit letőrve… végül is minimum egy sikolyra vagy ugrásra számítottam. Csalódtam magamban… Na majd legközelebb.
- Igen elég rég… - megemelem a kezem amiben a pohár van, aztán két ujjam felemelem és megbillentem mintha intenék. Szerencsére semmi nem ment ki a pohárból – De most itt vagyunk! - vigyorgok újra.
Amúgy a lányoknak feltűnik, hogy én is itt vagyok?
- Ez fájt! - Vigyorgok de kicsit eljátszom, hogy fájdalmat érzek… Amúgy… - De legalább ő tudja, hogy jól nézek ki! - mutatok rá Aubreyra a pohárt fogó kezemmel.
Halkan végigkuncogtam ahogy Aubrey próbálja a székre ültetni a törpét. Már ugrottam volna elkapni Merelt ahogy megbotlott, de szerencsére ráhuppant a székre így megnyugodtam… Látszik mennyire figyelek a dolgokra körülöttünk.
- Nem kell kétszer mondani… - fogom meg az üveget… ami a címkét elolvasva elég erős lehet… egy korty nem árthat végül is…
~ Aztak… huh ez erős… - mondtam volna… ha nem lenne olyan erős hogy most épp nem tudom kinyitni a szám… - Éget! Ebből ittál Merel? … így nem csodálom hogyan is rúgtál be ilyen gyorsan. - vigyorgok a kisebbik hugrásra, kezemben az üveggel amiből egy elég tisztességes adag tűnt el hirtelen…
A családos beszélgetésbe nem akartam beleszólni… inkább picit el is fordultam mert eszembe juttatták két testvéremet… nem akarok rájuk gondolni… nem ezért vagyok itt!… inkább gyors lehúztam a finom whisky-t ami a poharamban maradt.
Meglepett a kis Merel ahogy belekapaszkodott a kezembe… kicsit megemeltem a kezem, hogy jobb fogása legyen rajta, készen álltam elkapni ha összeesik. Itt esett le hogy picit túlzásba vitte a törpe… Lehet haza kellene vinnünk a háztársával…
- Mire gondoltál? Mit csináljunk? Vaaagy mi lenne ha valahol máshol csinálnánk valami érdekesebb dolgot. - mosolyogtam rá majd gyorsan felnéztem Aubreyra… remélem leesett neki mire gondoltam.

[- Sziasztok! –]

Már körülbelül egy órája állhatok egy fa mellett, nem messze a szellemszállástól. Vajon jó ötlet nekem elmenni erre a bulira tényleg? Igazából senki nem hívott meg személyesen csak hallottam, hogy a hálóban beszéltek róla. Ha belém kötnek, biztos nem fogom magam hagyni, azok az idők már elmúltak, de azért a verekedést, vagy ne adj isten párbajt is szeretném elkerülni. Bár a beképzelt Mardekárosok talán még meg is próbálnák kiharcolni hogy odáig fajuljanak a dolgok. Na, de most vagy soha.
Sóhajtok egyet, majd eltökélten elindulok a kastély felé, miközben a kezemben lévő Linie pálinkát szorongatom, amit apa adott, hogy ”könnyebben beilleszkedjek”, de ez alatt nem tudom hogy azt értette hogy én igyam meg, vagy azt hogy másokkal itassam meg, na mindegy, még azt is megmutatta hogy tudom becsempészni. Remélem ízleni fog nekik, Norvégiában nagyon szeretik az emberek, szóval olyan rossz nem lehet.
Nem sok buliban voltam még eddig, így alkoholt nemigen fogyasztottam, szinte csak a sörnek tudom milyen íze van. Ahogy egyre közelebb érek, azon kezdek gondolkozni, hogy mi lenne ha egy kicsit megtréfálnám őket? Láttam bemenni egy jó pár embert már és szerintem azóta feloldódott a hangulatuk eléggé, hogy észre se vegyék, hogy megérkeztem én is. A legtöbben, ha csak erre a helyre gondolnak már rögtön teli is rakják a gatyájukat, egy kis rásegítéssel pedig akkora pánikot lehetne előidézni…. de vajon jól sülne el a csíny, vagy csak beégetném magam? A picsába már hogy ennyire képtelen vagyok megítélni akármilyen társas helyzetet.
Továbbra is magamban zsörtölődők, mint valami rossz öregasszony, aki elrontotta a saját kis almás pitéjét. Közben megérkezem az ajtó elé. Na, hajrá! Megigazítom a hajamat és amilyen óvatosan csak tudom, kinyitom az ajtót és besétálok rajta. A rozoga szerkezetnek a nyikorgását aligha nem lehet észrevenni, de mindenki elfoglalt és nem igazán figyel fel rám így senki. Az italokkal teli asztalhoz sétálok és leteszem azt, amit hoztam. Elveszek egy poharat és valami gyengébb piával megtöltöm, aztán egy kisebb társaság felé veszem az irányt és Quinn mögött megállok.
- Sziasztok! – mosolygok rájuk miközben a karján csüngő lányt nézem. Te jó ég! Ez teljesen részeg… hány éves lehet? Tizenkettő? Azt hittem nem babazsúrra jövök, ha már a mardekárosok szervezik a bulit.

[▲]

Mindenkinek
figyelmébe
ajánlva

▲

Persze a legelejétől kezdve tudott a buliról. Épp ő ne tudott volna? Ugyan… Kapcsolatrendszereit éppen azzal a tökéletességgel alakította ki, hogy a lehető legváltozatosabb körökből minden fontos vagy kevésbé fontos információról és vagy pletykáról éppen jó időben értesüljön. Ephram igyekezett minden szinten megfelelni annak a jövőképnek, amit célul tűzött ki. És úgy érezte ez az idei év végre ténylegesen elindíthatja őt a helyes úton. Elvégre iskolaelső lett. Sok munkája volt benne. És nem kevés hazugsága és fájdalma. De megérdemelte. Ezzel pedig hihetetlen mód tisztában volt.

Mégsem nevezhetnénk annyira gonosznak, hogy a fél Roxfort népét büntetőmunkának akarja kitenni egy egyszerű vagy nem annyira egyszerű, de mindenesetre nem épp világrengető tivornya miatt. Igazából nem is tervezte, hogy meglátogatja a Szellemszállást, de aztán eszébe jutott a teljességgel bolond húga. Na, Marga viszont tipikusan az a fajta, aki belekeveredik ilyesmibe. Éppen nekivaló kis játszóteret biztosíthat egy illegális buli. Erre nyilván magától is rá kellett volna jönnie, de árulkodóbb volt Dakota prefektusi mondata, miszerint Marga éppen ugyanúgy nincs a helyén, mint azok az egyének, akik vélhetőleg a buli miatt maradtak távol. Ephram inkább tudni se akarta, hogy maga Dakota miért nincs odalent… Bár, ha igazak a mostanában keringő pletykák, azért ötlete mégiscsak akadt…

Nem vacakol sokat az ajtónyitással. Még igazán a ház közelébe sem ér, mikor pálcájával belöki az ajtót. A befelé áramló hideg levegő furcsa táncra invitálja a kifelé füsttel ölelkező meleg levegőt. Majd egy újabb pálcaintéssel elhallgattatja az odabent robbanásszerű ricsajként jellemezhető zeneféleséget. Próbál halálosan komoly és erős lenni, ahogy végignéz az összeverődött, nem kicsit ittas társaságon. - Bocs, nem akarok ünneprontó lenni! Vagy, ja, de mégis. A kiskorúak húzzanak fel a hálókörleteikbe. És tudni akarom, hol van a húgom és Aubrey!

Na persze, nem tudott... Kiráz a hideg ezektől a fapináktól, akik azt hiszik, azzal lesznek valakik, ha össze-vissza kamuznak. Már a Durmsrangot is ellepték az ilyenek, pedig semmi szégyen nincs benne, hallott a buliról, és szórakozni akar. Ilyen a Durmsrangban sosem fordulhatott elő, a rend ott jóval szigorúbb, de aki elég leleményes, megtalálja a módját, hogyan ne kapják el.
- Az alkohol dönt korlátok. Æmber kőnyebben megizsmær mást. Ti izskolában pedig míngyenki nő fel úgy, hogy hiszi, ellenség a másik. - gondolok ez alatt a házaikra, amiknek még mindig nem látom semmi értelmét. Azt persze értem, hogy többen vannak. Nálunk az egész évfolyamon voltak annyian, mint amennyien a Mardekárban vagyunk. Tény, ami tény, ott is könnyen megtaláltad a barátaidat, ahogyan az ellenségeidet is, de nem szították szándékosan a tüzet. Caelius mesélt arról valamelyik alkalommal, akikor a megmutatom, hol a terem kifogással nem tudta újra befogni a száját, hogy a hollóhátasok mindig okoskodóak, a hugrabugosok pedig bénák, de nehezen adok hitelt ennek még mindig.
Így is többen jöttek, mint gondoltam. Húsomból húsomat nehezen szúrom ki a tömegből, aki most szobatársunkkal beszélget. Amíg Mattgenyó hozzá nem ér, addig nincs miért tartanom. Caeliusnak pedig kurva hamar jelzem, hogy felejtsen el. Inkább menjen, és nyalja a saját csaját.
S még egészen korai az idő, mikor az első buligyilkos megérkezik. Éppen Bowie egyik méltán híres száma megy, amikor valaki elhallgattatja a lejátszót. Annak ellenére, nem ő az egyetlen prefektus, mégis az első, aki kinyírná a hangulatot. Destain azt hiszi, ettől majd jól összeszarjuk magunkat. Cöhh. Ennyi erővel az is jobb, ha otthon marad.
- Azs egyjik szobában kæfélnjek. Kæressed ott őket. - állok fel trónomból, s az asztalhoz lépve egyszerűen csak megemelem az egyik üveget, amit néhány perce tett Frederik az asztalra. Norvég ital, jó választás, bár nem hallottam a családjáról.
Hogy ki lehet Ephram húga, meg az az Aubrey, arról fogalmam sincs. A legtöbb ittenit még látásból sem ismerem, éppen csak pár évfolyamtárshoz, és mardekároshoz tudtam nevet társítani. Hogy befogjam a prefektus pofáját, indulok meg felé, a norvég pálinkát pedig a kezébe nyomva teszem hozzá. Nem kell nekünk pánikba esni, le lehet ezt rendezni másként.
- Dgye dönthetsz úgy, næm akarsz mindjenkit maagyadra haragítani. Zsenki næm csinál zsæmmi rossz, csak æreznyi jól maga és baarátkozni. Úgy, ahogyan izskolában nyæm lehet. - emelem a magam üvegét egy koccintásra. Tulajdonképpen a gyomrom sem kavarodott meg attól, amit eddig ittam. Mások bezzeg már nincsenek is nagyon képben... Jó lesz velük vigyázni.

//Ezennel hivatalosan is elmúlt a takarodó ideje. Aki eddig nem írta ki magát, az biztosan számíthat büntetőmunkára.
Késői reagáláa miatt elnézést, időm nincs sok mostanában. Természetesen még mindig lehet csatlakozni, ha bárki kedvet érez hozzá. //

[▲]

▲

Teljességgel hidegen hagyja, ha keménykedni próbálnak vele. Mondaná, hogy teljességgel ellenszenves neki a Romanovna ikerpár… csakhogy pont nem érdeklik különösebben. Valahol talán még meg is érti azt a fura kapcsolatot, ami a két testvér között van. A sok barom persze mindent félremagyaráz. Hallott ő már mindenfélét, de elég ideje volt, hogy kiszűrje a sok szar pletyka vagy rosszindulatú nyafogás közül, azt ami tényleg érdekes vagy igaz. A szóbeszéddel ellentétben igenis tud jóízűen nevetni. Ha valami abszurd dolgot hall könnyedén megteszi. – Szóval nem csak a húgod beteg, de te is az vagy. Érdekes tény lenne, ha érdekelne. – Még gonosz mosolyt is megereszt a másik mardekáros felé. Ha valakik még kevésbé hatják meg, mint a többiek, az ez a sok gyökér idióta, akik a Mardekár ház tagjának csúfolják magukat. Nem, nem különösebben érdeklik a ház besorolások, de azért azt maga is észreveszi, hogy ennyi ferde lelket egy helyen, semelyik másik ház nem tudna felmutatni…

Ő csak szereti hergelni az embereket. Annyira vicces, mikor mindenki háborog. Annyira szánalmasok, amikor kénytelenek engedelmeskedni. Lehet győzhetne most is. Itt is. Egy pillanatig el is játszik az ötlettel, milyen lenne, ha egy suhintással véget vetne mindennek. Megtehetné. Erősebb, okosabb és vélhetőleg tapasztaltabb mágus is itt mindenkinél.
Gúnyos vigyorral nyugtázza, hogy számára minden bizonnyal az lenne a legjobb móka. De valamiért mégiscsak vonzza a fülledtség. Általában belemerül a képmutatásba és nem sűrűn akad hely vagy idő, ahol ellazulhatna. És bár Jada nincs itt, jelenleg ez is csak még vonzóbbá teszi a lehetőséget, hogy csak intsen egyet és minden menjen tovább.

Ahogy meg is teszi. A zene ismét bekapcsol. Az italt elveszi Hagentől, de nem. Nem tiszteli meg vele, hogy koccintson. Csak belekortyol a pálinkába, miközben gunyoros arccal tekint a másikra.
Aztán egyszerűen csak tovább sétál. Ki is szúrja az Aubreytól nem messze ücsörgő húgát. Láthatóan jól van és ez elég lehetőséget és teret biztosít arra, hogy egy kicsit végre elengedje magát. Persze a társaság színe java itt van, nem is tudja, kit válasszon a sok-sok lehetőségből. A bűbájosan malac orrú Parkinson kisasszonyt vagy esetleg Liliya Romanovnát, aki pont olyan vérfagyasztóan szépséges, amennyire szerencsétlennek esetleg a fagyasztás segíthetne a vérproblémáján… Vagy hát választhat még a sok kisgyerekből is, akik igen szép számmal képviseltetik magukat.

Inkább csak leül a vérszegényes szépségtől nem messze. Biztosan nem ő lesz a buli királya, de tönkre sem tette a dolgot. innen pedig mindent szépen szemmel tarthat. Remélve, hogy elkerülhet néhány nem kívánt leányterhességet és hányásba fulladást…

Szemöldökeim összehúzom, mikor betegnek minősít. Sok szlenget tanultam már, de ezt nem ismerem. Nem érthető az átvitt értelme.
- Nyem vagyjok bæteg. - jelentem ki enyhén értetlenül, hiszen semmi alapja nem lenne ilyet állítani. A britek furák.
Ezen a napon azonban nem a balhé és a jelenetek okozása a célom. Csak jól érezni magam, ahogyan mindenki mások. Ahogyan körbenézek, és a különböző társaságokat látom, valahogy úgy érzem, ez legalább részben sikerült is. A gesztus hiánya csupán annyit jelez, a prefektus csak a békét fogadja el az italon túl, a szövetséget nem. Nem zaklat fel, megyünk mindannyian a magunk dolgára. Keresheti a húgát, talán megtalálja valamelyik asztal alatt, egy üveg nyakát szorongatva, ha szerencséje van.
Baj szagot érzékelek, amikor megérzem, valaki az ajtófélfába kapaszkodik. Ugyan a zene folytatódik, a prefektus lerázása után máris van dolgom, amit intézni kell. Számítottam rá, a britek gyomra nem bírja a maró italokat. Láttam én, miket isznak ezek. Vajsört és mézbort, szinte édességet. Talán a whiskey-jük az egyetlen, amit nem szégyellnék a Durmstrangba vinni. Megragadom a hollóhátas lányt a karja alatt, s elkezdem kifelé támogatni. A friss levegő majd jót tesz neki. Különben is készültem valamivel az ilyen esetekre.
- Zsjegitek. Hjideg lævegő, majd tesz næked jó. - kérem meg, hogy kapaszkodjon. Van tapasztalatom abban, hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket. Kitámogatom az udvarra, ahol egy griffendéles szívja a maga cigijét. Józannak tűnik, ide pedig nem árt egy kis segítség.
- Hæ! Zsjegítsz kicsit? - kérdezek rá Minervánál. Ketten együtt talán jobban boldogulunk.
- Talár zsjebben van fiolatartó, attjól jobban læzs, bal oldalon. - fordulok úgy, hogy könnyebben elérhesse. Nem lehet összetéveszteni a tárcaszerű tartót, amiben sorba rendezve tartom azt a főzetet, amit erre az alkalomra készítettem. S persze azt is, amit Oakley professzortól kaptam Liliya számára.

souls to ash

Ephram

       Azt hiszik rólam, sosem látok elég mélyre, mert a hangomat nem engedem szabadjára utána, de nem ismernek, és így van jól - nem táncolhatok mindenkivel, mert nem értenék meg. A kalitkájában ülő madár is mindent érzékel, de a dala nem arról szól, és nem is másokért ragyog - én is látom házunk véreit, ahogy együtt kiadják a képet, amiért talán idegenkednek tőlük. Nem vörösek, nem sárgák vagy kékek, mert ezek a színek túl nyíltan szenvedélyesek, magukat kiadók és magányosak, zöldbe burkolt lelkek között leltünk otthonra, még ha az otthon falai ránk is akarnak omlani. Tudom, hogy nem háborúzni vagyunk itt, de ez a beteg test ki kíván lökni magából, és sejtjei, házunk vérei hűvösen simulnak csak hozzánk, nem ismernek el magukénak. Ezt olvasom Ephram szemében is, ő az őr, aki vigyáz az éjszaka vérerén tartva ujjait, hátha meg kívánom sérteni azt.. pedig épp azért létezem, mert mások gyógyítani kívánják. Eszközei vagyunk nagy múlt szomorú jelenének, ő meg én.
       Mögé lépek, és figyelem a válla ívét, amit a kötelességei húznak hátra - az a jelvény súlyos teher, és ki őrzi az őrzőket? Ambíció és vezeklés köt bennünket, de ő mélyebbre csúszott már, mint egy régi regény vértelen hőse, akit elküldtek visszaszerezni a tüzet. Megkerülöm inkább, töltök magamnak egy italt, de ez is silány hasonmása csak annak, amit inni szoktam, csak szemergés vihar helyett. Hallottam vitatkozni őt Hagennel, de testvérem nem küldte el, ő pedig okkal maradt itt: ezt próbálom szavak nélkül megérteni. Most a szemébe nézek, várva mi néz onnan vissza, és nem engedem a pislogás szemfedelét az üvegtestre borulni, türelmet lélegzem, türelem dobog bennem. A célunk a megértés, a fény felé sétálás ujjakat egybefonva, nem a csata és nem is a győzelem, mert létezik másféle diadal is, mint az ellenfél vérének ontása... én csak tudom, hiszen mindegyikünk helyett oldom le a vérereim termette gyöngypatakokat a levegő kezébe. Ujjaim most is anyagba burkolva, a ruháim alatt megint sebek, de mind szent nekem, ha közelebb vezet.
        - Kérsz olyat, mi őszinte? - állok meg előtte, kínálva a laposüveggel, a címerrel, benne a győzedelmes vodkával - Minek van értelme szomjoltáson túl? Látlak rá szomjasnak hitványság után.

[– Jaja, most jó ez a buli. Most egy kicsit figyelek csak, aztán majd bulizok én is tovább.]

Liliya, Ephram

Hagen dühös pillantására megvonom a vállam. Ha nem, hát nem. Van, aki szégyelősebb a titkait illetően nálam, bár tényleg nem értem, mi a szégyen abban, ha tetszik egy lány. Főleg velem szemben, rólam aztán tudja mindenki, hogy képes vagyok elképesztően romantikus lenni, és Alexet még a távollétében is legfeljebb „barátnőmnek” hívom, nem „csajomnak,” mint sokan, és még az sem kifejezetten sértő. Talán egyesek azt hiszik, hogy a titkok misztikusabbá teszik őket, és tényleg van benne valami jó, hogy csak néhány ember tud a tetkómról például, de a barátokkal azért meg lehet osztani dolgokat. Na, mindegy, ez nem bulitéma.
 Néhány percig csendben, az italomat kortyolgatva, hülyén mosolyogva kikapcsolok, és csak figyelem a Merel, Thornsbeak és a körülöttük formálódó jelenetet. Valamiért olyan sok érzelmet szabadít fel az egész még így is, hogy talán negyedrészt értem a szituációt meg magukat a szavakat. Egyszerre vicces, aranyos, ugyanakkor viszont bennem van a görcs, hogy odamenjek, ha kell. Ha nem is feltétlen azon a szinten, mint mondjuk Mattet, Merelt a barátomnak tartom, és most nincs olyan állapotban, hogy vigyázni tudjon magára. Ilyenkor az ember nagyon sérülékeny és kihasználható, főleg ha lány egy házibuliban. Bár én is hasonló állapotba kezdek kerülni, főleg a legújabb korty után, amiből ment pár csepp az arcomra is, és ami szinte teljesen kiürítette a poharat.
 Pár másodpercig mosolygok Dom felé, amikor kimegy azzal a griffendéles lánnyal. Tényleg megérdemli már szegény, hogy összejöjjön valami csajjal, mert négyünk közül ő az egyetlen, akit még a legradikálisabban karótnyeltebb pöcsfejek sem vádolhatnak azzal, hogy bunkó. Úgy vettem észre, hogy jól is érzi magát azzal a csajjal. A figyelmem azután Hagen húgára fordítom.
 – Jaja, most jó ez a buli. Most egy kicsit figyelek csak, aztán majd bulizok én is tovább.– a világon semmi bajom Liliyával, de úgy döntök, hogy kihagyom, hogy az átmeneti rosszkedvem annak az eredménye, hogy Alexis hazament, és lehet, hogy van valami baja. Nem úgy jött oda hozzám, mintha velem lenne baja, de attól még rossz érzés egy kicsit, hogy itt maradtam. Persze tudom, hogy nem jó hazamenni. Tavaly nem lett semmi jobb attól, hogy egy kis időre felhagytam a komolyabb bulikkal, attól apát még bántották. Az élet szar, ha ezen bánkódsz, csak még szarabb lesz, mintha egy nagyon hosszú bájitaltan volna. – Oké. A barátságra!– egy mosollyal elveszem a laposüveget, amikor Liliya odanyújtja, megemelem kissé. Tényleg komolyan gondolom, hogy most összebarátkozok vele is, és előlép a Hagen húga címből Liliyává. Veszek egy levegőt, azután belehúzok a laposüvegbe. Nem tudom, mi lehet benne, úgyhogy rizikós döntést hozok, aminek rögtön érzem is az árát: elkezdek kissé köhögni meg könnyezni, kicsit le is hajolok, miközben visszaadom neki az italt, és jelzek a szabaddá vált kezemmel, hogy oké vagyok. Durva, hogy ilyeneket iszik, bár azután, hogy kislányokat láttam lángnyelv whiskeyvel ma... fú, ez tényleg megütött.
 Valószínű fel is bátorított, mert anélkül, hogy tudnám, ki kezd el kiskorúzni meg háló körletezni, már adom is neki a választ egy felé emelt kéz és egy pár másodpercig kitartott középső ujj képében, megüzenve, hogy én mit szeretnék, mit csináljon. Jelenleg az sem érdekel, ha Vulkanov az, bár a hangja fiatalabb, és ismerős is, és hirtelen nem tudom, melyik ember az, aki egyszerre seggfej, azt hiszi, hogy csicskáztathatja a fél iskolát, és van húga. Jó, jelenleg az sem érdekel, ha kirúgnak, vagy kinyír, vagy bármi, nekem egy seggfej se mondja meg, hogy húzzak a hálókörletembe, amikor buli van. Azt azért belátom, hogy az odamenés már nem lenne feltétlen jó ötlet, úgyhogy csak odasétálok a kikapcsolt rádióhoz, hogy visszakapcsoljam. Pálcával menőbb lenne, és nem is a nyomjel zavar, csak nem vagyok biztos benne, hogy hogyan kell.
 Visszatérek Lily mellé, csak hogy lássam, hogy Ephram ott foglalt helyet. Nem sokat tudok a háztársamról, de sajnos nekem ő inkább Malfoy, mint Dom. Tavaly nagyon benne volt abban a brancsban, akik a halálfalóknak nyaltak, ami egy elég komoly negatívum. Próbálok velük nem máshogy beszélni, de még így sem nagyon rajongok a gondolatért, hogy a nővérem az egyikükkel jár éjszakánként a folyosókon. Destaint sem tudom felhőtlenül kedvelni, hiába csapattárs meg egész jó kviddicsező. Az sem segít, hogy mellette stréber és arrogáns is, a mostani akciója után meg már inkább seggfejnek tartom, mint semlegesnek. Azért veszek egy mély levegőt, és felveszem a legudvariasabb arcomat, amit megtalálok részegen, hátha csak szar napja van. Nekem is az van, bár neki valszeg csak az lehet a problémája, hogy a húga ma elveszíti a szüzességét. Ha most őket lehet halványan hallani Bowien túlról, elég hangosan. Ez még nem ok rá, hogy köcsög legyen, meg visszaéljen a hülye jelvényével. Na, mindegy, empatikusan! Egy csapatban vagyunk, szóval akkor segítek neki.
 – Minden oké veled, Ephram?– a hangom nem számon kérő, pedig szívem szerint azt kérdeztem volna, hogy miért gondolja, hogy viselkedhet így több tucat emberrel. Oké, joga van hozzá, de nekünk is volt, hogy egy életre lesitteljük vagy legalábbis kirúgjuk az egész bandát azért, amiért terrorizálták az olyan embereket, mint Lou. Talán ez különbözteti meg őket egymástól. Van, aki él a második eséllyel és megbánta, amit csinált, és van, aki még most is azt érzi, hogy a T.K. korszakos viselkedése folytatását büntetlenül megússza. Na, mindegy, nekem senki nem mondhatja, hogy nem próbálok jó fej meg türelmes lenni, és ezt úgy, hogy simán elég keménynek érzem magam ahhoz, hogy megküzdjek egy trollal, ha adnak hozzá egy esernyőt.