+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  98/99-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Roxmorts
| | | | | |-+  Szellemszállás
0 Felhasználó és 5 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 6 ... 8 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Szellemszállás  (Megtekintve 28329 alkalommal)

Aubrey Chaisty
Eltávozott karakter
*****


Ace of Chalices

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2016. 07. 29. - 10:16:11 »
+4


Azt gondolnám, a kis lelkizésem majd segít Merelen. Hisz azáltal, a saját tapasztalataimat megosztom vele, ő is tanulhat és fejlődhet, meg, hát szóval ilyenek, ezt egy könyvben olvastam, amiben a káros étkezési szokásokról volt szó.
Ehelyett azonban kapok még a fejemre, bár betudom mindezt az alkohol hatásának. Nem tudom, nem voltam még ilyen helyzetben, mint ő, biztosan elég vacak lehet, de őszintén nem akartam azt, hogy neki rossz legyen. Aggódom miatta, hiszen mégis csak Merelről van szó. Arról a Merelről, aki igazán sosem nyílik meg senkinek, csak úgy elvan másokkal. Legalábbis, amennyire én ezt az eddigi évek alapján leszűrtem.
Azonban cseppet sem tetszik, hogy így rá van akaszkodva Thornsbeakre. Értem én azt, hogy kedveli, talán még tetszik is neki, és hát végül is, a zsák meg a foltja azok alapján, amiket eddig hallottam róla. Egy gyors szemforgatásra méltatom a jól nézek ki dumáját, nekem nem szokásom az embereket a külsejük alapján megítélni, bár tény, hogy sokkal kevesebb lenne a túlsúlyos és pattanásos bőrű diák a Roxfortban, ha a konyhán igyekeznének kicsit kiegyensúlyozottabb étrendet előállítani számunkra. Bár tény, ami tény, Quinn tényleg elég helyes, igazi cukipofa, bár nincs ezzel egyedül ezen a bulin. Ott van az a vörös mardekáros, meg a fura fejű hollóhátas, akiktől kiráz a hideg, és inkább képzelem őket valami horrorfilmbe. Brrrr... Nem szeretem a horrorokat, pedig egyszer megnéztünk egyet a varázstalan barátnőimmel néhány éve titokban. Aztán egész éjszaka tárgyak repkedtek a lebegőben, és az ajtón sem lehetett kimenni. Akkor még nem tudtam, hogy ez azért van, mert boszorkány vagyok.
Máshol csinálni valami érdekesebbet? Emelkedik meg pulzusom azonnal; nem akarom elhinni, hogy tényleg ilyet mondott. Mélyre szívom a füstös, s minden bizonnyal ingyen tüdőrákkal kecsegtető levegőt, hogy némi nyugalmat erőltessek magamra, bár szemeim még így is picit elfátyolosodnak. Nem fogunk vele menni, és nem fogom hagyni, hogy az ittas állapotú Merelt kihasználja. Kész szerencse, igazi szerencse, hogy ebben a pillanatban hallgat el a zene. Legalább nem csak nem kell túlkiabálnom a zsivalyt, de megmentő seregként toppan be Ephram, aki egyetlen Margáját keresi. S talán, talán engem is.
Megtörlöm pirosló szemem, mialatt lezajlik a gyors megbeszélés közte, meg a csúnya, orosz fiú között. Bár nem túl biztató kezdet, hogy már Ephram kezében is ott az ital, de jelenleg ő a legjobb lehetőségem.
- Figyellek ám... - vetek egy sanda pillantást Quinnre, aki mögött már ráadásként ott ácsorog az a hollóhátas fiú, Frederik, akit állítólag jobb minden sarkon elkerülni.
Odarohanok inkább Ephramhoz, akit már Caelius tart szóval. A karjához érve próbálom meg elérni, hogy figyeljen rám, és arra, amit mondani akarok.
- Jaj, de jó, hogy itt vagy! Esküszöm, nem akartunk maradni... De, de, szóval az a lány bajban van. Azt hiszem, ki akarják használni. - vörösödik el az arcom, bár ez lehet csupán a fülledt levegő hatása is.
- Tudod... arra... - hangsúlyozom, ha nem lenne egyértelmű, mindeközben pedig töretlenül tartom szemmel Merel és Quinn párosát.
Naplózva


Merel Everfen
Boszorkány
*****


A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2016. 07. 29. - 13:33:42 »
+6

-Akor vegyél szognyát. De nem kiltetám! Épcsag 'ozzádkoddzintottam.- cukkolom Quinnt. Ha ennyi fájdalmat így bír, hogy fogadta volna a rendes orrbavágást azért, ha sikeresen ijegeti Aubreyt.
-Ézsa lovag rézéd'vitattam, az nemtevagy.- Mondjuk ha lovag lennél, nem picsognál annyitól, hogy orrbaböktelek az üveggel.
-Miaztán, nembirod?- Vigyorgok pimaszul a képébe. Én kérem kibírtam. Najó, pont ennyire eljátszottam egy sárkányt tőle én is, de na, én nem nyavajgok rajta.
Oké, a leülésem körülményei alapján azt elfogadom, hogy berúgtam. Hát na, most mit csodálkozunk. Apró is vagyok, enni is legutóbb ebédkor ettem... házibulin is vagyunk pláne... van ez így, na.
-Tögminnegy, dzsak nea zagyam kejjenn'ozzá, nemagarok a napomrolmeg a családommol gonnolgoznimer már teveana tö...fejemvele szettemme róta, é zsazér jövögide, 'ogy ne gonnolkoznigeljjen, ézs ezitt ez, ez még ittizs diregt asszemlegetiézs tojjonzsünt!- böködöm Aubreyt ezenként az egyik kezemmel, miközben a másikkal Quinn karjába kapaszkodok, és a fejem oldalát is annak támasztva nyavajgok az elsővilági problémáimon.
Ebben csak az szakít meg, hogy hirtelen minden nagyon elkussol. Még a zene is.
-Igen? Anyád.- jegyzem meg az újonnan érkezett felsős bejelentésére, aki szintén tojjon sünt. Mondjuk nem hiszem, hogy elhallattszott odáig. Mindegy, sokat nem vesztett, csak beszóltam.
A zene időközben újraindul, viszont Aub Quinn felé intézett megjegyzésére felkapaszkodok egy normális ülőhelyzetbe, otthagyva a fiú karját a szék háttámlájáért ehhez, és gyilkos tekintettel nézek Aubrey után, aki ahhoz a felsőshöz ment oda. Nem hallom ugyan, mit mond neki nagyon hevesen, de nem nehéz kitalálni, hogy azt rólunk, tekintve, hogy ránk tekint közben végig.
Kedves lány vagy, Aubrey, nem akarlak megverekedni, úgyhogy ne pontosan azt próbáld ilyen buzgón elérni. Terelő vagyok, csak jelezném.
Oké, ezt ki nem mondtam, addig jó. Fenyegetőzésnek nagyon nyomin hangzott volna. De attól még igaz.
-Látod, éncsak el akarok men'külnia nyűgeim elölézs még íccse hagynak békén!- panaszkodom Quinnek lelkem nagy bánatát.
Naplózva


Ephram Destain
Eltávozott karakter
*****


A görény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2016. 07. 29. - 22:06:53 »
+5



Mélyen tekint Romanovna ezüstösen derengő szürkeszín szempárjába. Félelmetes és gyönyörű egyszerre. S talán ebben rejlik az igazi veszély. Ahogy nem képes elvenni tekintetét, ahogy továbbra is bűvkörében tartja. Mintha húzná magával, baljósan, sejtetőn, hogy az út végén nincsen más, csakis a szakadék, csakis a halál.
Lehunyja szemeit. Csak egy pillanatra, hogy úrrá legyen a fájdalmon, amit ugyanúgy nap, mint nap átél, mint a háború alatt. S, amit csak Jada illatos bőre és szavai tudnak gyógyítani. Reménykedve, hogy egyszer eljön majd lelkének megváltása, bűneinek megbocsájtása…
Rettegés és fájdalom. E kettő szoros ölelését láthatja Liliya a zordbarna szemekben.
- Semmi sem őszinte. – Fogadja el az italt egy reménnyel kecsegtető korty erejéig. Megérti, miért fordulnak az emberek az ital felé, ha a dolgok rosszra fordulnak, vagy ha épp emberi gyengeségük miatt nem képesek megbirkózni a gondokkal. Pontosan ezért tartja távol magát mindentől, amibe menekülhetne. És ez ma sem lesz másképp. Ismeri a határait. Ő nem gyenge. Sosem lehetett az. És soha nem is lesz az. Az érzések és a fájdalom, a félelem, azért vannak, hogy legyőzzék őket. És, ha mégsem sikerül… az őrület határán már nem létezik a gátlás… - Te sem vagy őszinte. – Néz bosszús mosollyal ismét a szürke szemekbe.

De mielőtt még valamit mondhatna, egy egyszerű mondattal zavarják tova kettősüket meg nem kezdett beszélgetésüktől.
- Minden oké velem, Caelius. - Veti oda a választ olyan hangnemben, hogy arról senkinek szemernyi kétsége sem lehet, hogy ez is egy befejezett párbeszéd.
Az Edevane testvérpár fiú fele egy pillanatnyi izgalmat vagy felüdülést nem hoz napjaiba. Igaziból talán a semleges ember bélyeget tudná rásütni ismerősére. Azon kívül, hogy együtt kviddicseznek, Cael még soha semmi olyat nem mondott vagy tett, ami Ephram számára érdekes lett volna.
Persze olykor a fiú arcáról is leolvashatja azt a pallérozatlan rosszallást, amivel általában a fél iskola méregeti. A lényegtelen fele. Akik eléggé semmik ahhoz, hogy ne tudjanak az igazságról. Most is látja Cael arcán. Persze most megdolgozott érte. De akkor is megdolgozott érte. Igyekezett a lehető legtöbb embert megvédeni. Ölt. Embert ölt, hogy mások, hogy a jók élhessenek. S ő mégsem kiabálja a vizslató arcokba, hogy tudják, hogy megértsék. Hazug volt a hazugok között és most titokzatos az igazak között is.

Inkább csak lassan elindul. Még egy utolsó mély tekintettet vetve Liliyára. Ha a lány szól, talán ott marad, ha nem… úgy inkább társaság nélkül marad. Elbújva egy sarokba, ahonnan mindent láthat és ahol nem érzi a szúrást, ahogy a bulizók szeme tőrként hasít testébe.

De nem kell magányba burkolóznia. Miért is akarna, hiszen ez egy buli, ahol az emberek általában jól érzik magukat. Ahol tipikusan ismét csak ő lehet az egyetlen, aki nem képes ellazulni és csak élvezni a létezést. Vagy mégsem…
Az aprócska kéz érintését azonnal érzi karján. Hirtelen fordul meg, hiszen először azt hiszi húga lépett mellé. Az aprócska, kedves arcú leány azonban nem is hasonlítható a fiús arcú Margához. Aubrey sokkal, de sokkal törékenyebbnek tűnik, minden tekintetben. Most is, ahogy elpirul, miközben irányt mutat az állítólagosan bajba jutó társa felé.

- Vissza akarsz menni a kastélyba? – kérdezi Aubreytól, miközben kissé a háta mögé terelve elindul a páros felé. – Gondoltam maradok egy kicsit, de ha akarod, összeszedjük őt és Margát és visszamegyünk. – Mutat a kviddicsről ismerős hugrás lány felé, hogy aztán minden átvezető nélkül annak intézze további szavait. – Szerintem elég nyűgelvonót ittál mára. A hős lovagod meg folytassa majd akkor az udvarlást, ha már józan vagy. Akkor semmi kifogásom nem lesz bimbózó románcotok ellen. – Közben már próbálja is felnyalábolni a leányzót és eltéríteni a romantikus kalandokkal kecsegtető, világszép herceg bűvköréből. És persze lélekben felkészül arra, hogy most éppen ugyanúgy ellenkezni fognak neki és utálni fogják, mint napjainak kilencven százalékában…
Naplózva

Liliya Romanov
Griffendél Godrik Akadémia
***


колдовство творец

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2016. 07. 29. - 22:59:58 »
+5


souls to ash

Ephram



        Sokat tűnődöm rajta, mit gondolnak rólunk - tudnunk kell, előttük járni egy lépéssel a sötétben, hogy mutassuk az utat, és ha onnan ránk veti valami pillantását, elesni mások előtt. Hírt vinni világok között, sebeket szerezni, hidat építeni, és megérteni, látni, hallani. Most idegenek vagyunk távoli tájak fenyegetésével az arcunkon, félnek és gyűlölnek, pedig attól kell igazán félniük, ami rajtunk kívül les ránk... Tudom, hogy Ephram sejt valamit, csukott szemmel is látnám. Még hangját sem hallatja, akkor is érzem tapogatását mélyen, ahogy egy fagyott ujj keresi a másikat a koporsó méhében. Tépd hát át a falakat, tedd meddővé az aggodalom anyját, és szüless egy új világra, Ephram Destain, légy a testvérünk a sötétben, lámpás a fekete tintába mártott rettegésben.
         - A halál az, meg születés. Néha vágy, egyszerű dolgok. - válaszolok azzal a tekintettel, ami másokat arra késztet, aggódjanak az egészségemért, tudom, általában több mimikával élnek körülöttem, de nem szeretek hazudni az arcommal - Ezért félünk tőlük, nem uralmunk alatt vannak.
         Hazudni nem csak szavakkal lehet, de sokszor az riasztja meg a körülöttem élőket, hogy rájönnek: nem teszem. Nincs rá okom, amit titokban kell tartanom, nem engedem útjára, de én hiszek bennük, még ébredhetnek. Nem vagyunk egyedül... Én is iszom, amikor ő, nemzeten átívelő szokás ez, otthonról hoztam de itt is él. Egy Destain talán ugyanazt a képet látja valahol, mint egy Romanovna, idegennek lenni idegenek között, vért ontani és hálát nem kapni. A nevet igen, őt magát nem ismerem, de látni jobban látok már a sötétben, mert úgy nevelték a szemem.. más markában szárad szilánkosra, nem vagyunk a magunk ura, testünk is emlék, lánc, a lelkünk... hamu. Régi korok élni kívánó, szélbe vigasztalan szóródó hamva.
         - Van bennünk közös. Törtünk volna darabra, lennénk földben temetve. - emelem el az ajkaimtól a vodkát, ami most is úgy bontja ki szárnyait a mellkasomban, mintha emlékeztetni akarna a múlt terhére - De mikor letérdelnek, táncolunk tovább, mindig tovább, büszkén, ahogy kell.
         Lassan fordítom a tekintetem a szobatárs felé, reméltem, a beszélgetésünket nem szakítja meg, de harsánysága betolakszik a képbe, nem válaszolok a nem is nekem feltett kérdésre. A gondolataimba merülök, a vodka megtart magában, látom házunk, családom, elveink egy pillanatra, Hagent, és az itt a nyakunk felé meredő pálcákat. Miért nem értik meg... miért csak én látok? Talán ők is alszanak, és együtt sétálunk a szakadék felé, melynek alapja lehetünk csak? Táncolunk és táncolunk, utolsó erőnkből is tovább táncolunk, de meg tud-e állni az, akit örök táncra kárhoztattak?
         Utána indulok, de megelőznek, és nem hasítok a terébe. Ujjaim átfonják a laposüvegem, és kortyolok mélyet, sóhajt szülőt, majd visszafordulok az emberek felé. Értetek küldtek ide, és talán veletek együtt is távozom...
Naplózva

Ephram Destain
Eltávozott karakter
*****


A görény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2016. 07. 29. - 23:39:45 »
+4



Liliya

Inkább csak lassan elindul. Még egy utolsó mély tekintetet vetve Liliyára. Ha a lány nem is szól, de ő mégis talán ott marad.

- Sokan azt hiszik, a haláltól kell félni.  – Hajol olyan közel, hogy szinte érezheti a lélektől fagyos lélegzetvételét. - De, ahogy mondtad, a halál egyszerű. A halál megváltást adhat, vagy a pokol tüzén égethet. A lényeg, hogy véget vet mindennek. Minden fájdalomnak és kínnak, minden gyötrelemnek és hazugságnak. – Nem néz Liliyára. Most nem néz a szemeibe. Kissé még el is fordul, miközben mélyet szív a lány, még a bűzös, mocskos buliszagon is átérezhető illatából. Fagyos és félelmetes, de majdnem olyan tökéletes, mintha Jada bőrét érezné. – Sok-sok halált láttam. És mondanám, hogy aki erős túléli. Mert, aki erős, az túl éli. De milyen áron? Egy élet szenvedését adjuk cserébe azért, mert a mi testünk nem fekszik a porban. Erős vagyok, de ez mégsem büszkeségem.  

És nem várja meg, hogy a lány szóljon. Úgy inkább társaság nélkül marad. Elbújva egy sarokba, ahonnan mindent láthat és ahol nem érzi a szúrást, ahogy a bulizók szeme tőrként hasít testébe.
De nem kell magányba burkolóznia…
Naplózva

Quinn Thornsbeak
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2016. 07. 30. - 20:43:22 »
+5

- Mennyiben fogadunk, hogy még a szoknya is jól állna? - vigyorgok Merelre… hihi nem én leszek az aki nagyon kiakad egy kis cukkoláson.
- Kár… Majd legközelebb én leszek a lovag! - kuncogok picit, bár már tényleg jólesne egy picit a figyelem középpontjában lenni… Nah mindegy.
- Nicsak ki beszél… Én legalább tudok még beszélni… Még~ - viszonzom gyorsan a pimasz vigyort, ha már elkezdted nem én leszek aki abbahagyja.
A családról szóló beszélgetésbe még mindig nem szólok bele… látszik rajta hogy ő sem szívesen beszél róla… Inkább megvárom amíg befejeződik a beszélgetés.
- Merel olvashatsz a gondolataimban… épp erre gondoltam én is. - vigyorgok a felsőbb éves srác felé, aki akkor még oda sem nézett ránk még.
Csak ekkor vettem észre a mögöttem álló Frederiket. - Csááááá~~ - hát… ez a köszönés egy lelkes pacsizásnak indult… amíg rá nem jöttem, hogy egyik hollóhátas osztálytársamról van szó… - Te itt? Hogyhogy? - Nézek egy pillanatra a szemeibe majd fordulok vissza a lányokhoz. Nemtudom hogy a fura szemei miatt fordultam meg olyan hirtelen... vagy attól a tudattól, hogy egy hollóhátas áll mögöttem...
- Mi a baj? - kérdezem a Aubreytól aki hirtelen máshogy kezdett viselkedni… várj… neee… Az nem lehet, hogy…  mikor megszólalt egyből rájöttem, hogy igazam volt… Tudtam, hogy félreértette… De miért?! Miért történnek ilyesmik mindig velem?! ÁH! … Jó igazából mindegy, már rég tisztában vagyok vele hogy sokszor nem azt mondom amit akarok… aztán ez lesz a vége...
- Ha már felajánlottam egy fogadást… itt van még egy! Mit kapok ha félreértette amit mondtam? - mondtam vigyorogva a törpének… hehe ebből lehet, hogy csak abból a félreértésből valami még érdekesebb lesz? Hmmm…
Ahogy Merel leült a székre átgondoltam mit is mondjak… lehet vicces lesz az előző kimenetele… de nem akarok több bajt hozni a fejemre…
- Látom… Akkor csináljunk valamit ami eltereli a figyelmed – letérdeltem elé… – Mégis mihez lenne kedved? - mosolygok a lányra kedvesen. Szeretném ha jobb kedve lenne, és nem kellene azokkal a dolgokkal foglalkozni amik eleve elrángatták ide…
Amikor megindult felénk a Mardekáros aki megpróbált elküldeni minket, mögötte Aubreyval… tudtam, hogy miről van szó. Elé álltam mikor megpróbált közelebb kerülni Merelhez… majd Aubreyra néztem…
- Ennyire félreérthető volt amit mondtam?… Sajnálom, sokszor történik ilyesmi… Tudom mire gondoltál… pedig nem arra céloztam. – világosítottam fel a lányt mosolyogva majd visszanéztem a srácra – A piából elég is volt… - emelem fel az üveget ami pár perce még Merel kezében volt… talán még láthatta is… ezt letettem egy karnyújtásnyira lévő asztalra majd folytattam a mondanivalóm - De először is szeretném tisztázni a dolgokat… - közelebb hajoltam a sráchoz, hogy Merel ne hallja amit mondok – Semmi olyasmit nem akartam tenni ezt most leszögezem… sejtem mit mondott… utólag rájöttem, hogy félreérthető dolgot mondtam, de meg sem fordult a fejemben bármi hasonlót tenni. A lényeg amúgy is most ő... Ahogy te is látod elég rosszul van… túlzásba vitte az italt… azért jött ide hogy kiengedje a gőzt… Elmesélte mi történt ma vele és kellemetlen családi ügy, amiről nem nagyon akar beszélni… Most szüksége van erre a bulira… tehát ha lehet először hagy, nyugtassam vagy nyugtassuk meg... jobb ha nem azzokkal a dolgokkal foglalkozik amik miatt alapból is idejött... aztán úgy is visszakísérjük majd az iskolába miután kibulizta magát… Rendben?
Naplózva

Merel Everfen
Boszorkány
*****


A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2016. 07. 31. - 00:35:09 »
+2

-Okkécsag annyira álna 'ülyén, mint bármimázs- vigyorgok a képébe. Na tessék, ennyi kell csak nekem, szépen elhülyülök a semmiről, olyan nagy kérés ez?
-Lehettogy nentudok, de nemis picsogok minnenen. Ézs annyira még tu'ok'ogy érted- Mutatok rá. Quinnre. Is.
-Óóó, hátazmég mevvana nyárrool!- örvendezem meg a tényt. Na, akkor még tartozol is egy bármivel. -A veséde' a kezebbe minygyá. Úggyézki, minnaki nem értette férre?- bökök Aubrey után, aki épp a Mardekárosnak magyaráz, minket méregetve árgusan.
-Tökminnegy, csak neemlegezsd!- legyintem hasba, lévén az könnyen elérhető magasságú innen a székről.
Hát idebent se hideg van... A nyakamat djszítő bársonyszalagom alá nyúlva kicsit megtörlöm a fejem talpazatát alatta. Aztán mindenki körémözönlik, és elkezdi a nagy műsorozását.
Na most jön az, hogy Merelke kioszt mindenkit.
-Me' minnenki magyaráz!- És sorraveszem az egész bagázst.
-Te tojjásünt, mer nemmagysz békén!- bököm meg Aubreyt. -'Upsz, ott összekentelg, bodzsi.
Egy pillanatra megnézem az ujjamon a pirosas maszatot, aztán a tenyeremmel ledörgölve egy vállvonás mellett, haladok tovább.
-Te tojjázsönt, mer nedirigáj!- A Mardekárosnak.
-Temegdzsak pofabemán!- bököm hason Quinnt, aki a másik fiúhoz hajolva nagyban magyaráz valamit, minden kétség nélkül rólam.
-'Vára elegemman a minnenemből, és'a valaki 'azaakar paterolni, a'ol gonnolkozni fogok rajta, azt mektépem! To'odmit? 'A békénnagytog, ézs nemmrángattogel 'aza csakazérizs, akkor nemmegyekel errőla zékrőlés akkor szemelőtt lezek!- intézem a két önjelölt megmentő felé, akik csak ne mentsenek meg, nem kell olyan, megpaskolva a háttámla tetejét jelzőleg.
-Ésmos 'aggyatog békémmer letépemaz arcátaki nem! Akkora kéréss'ogy neengem nyúzzatog!?- Egy diffindo nagyon tökéletesen képes megoldani a dolgot, ha úgy használom, és még tavaly tanultuk. Oké, nem ilyen célokra, de na. Mondjuk lehet, hogy a kiejtésben hasraesnék, mér csak három év múlva vesszük az anélküli varázslást? De mindegy, megoldom én foggal-körömmel is. Szó szerint értve, úgyhogy jók legyetek.
-Neked nemszólte maradhacc- fordulok Quinnhez. Ő még normális társaság legalább, vele még sikerülne is nem azzal foglalkozni, hogy merre kavarog és csomózódik magára az életem épp ahhoz képest, amiben tizenhárom évig tök nyugisan megvoltam, ha ugye egyesek itt legalább hagynák. Nem olyan szörnyű amúgy, csak sok, mára meg pláne, és már így is túl sokat jár még mindig rajta a fejem, úgyhogy még így is mindjárt belekattanok, és jól nézünk ki.
Naplózva


Matilda Fairburn
Eltávozott karakter
*****


V. ❀ mimózavirág

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #52 Dátum: 2016. 07. 31. - 09:59:11 »
+2


Azt mondta, jó móka lesz. Azt mondta, hogy tetszeni fog. Azt mondta, itt kell lennem. Azt mondta.. Vakon követtem a szobatársam a világba. Először mit sem sejtettem, én balga, naiv. Csak jót akar nekem, mivel év eleje óta bezárkózva élek, kell a friss levegő. Hiába bizonygatom, hogy nekem így jó, mégis azt szajkózza, emberek kellenek körém, vérfrissítés. De hát mindig vannak! Az órákon, a könyvtárban, a nagyterem étkezésein. Erre csak nevetett, és húzott tovább. Azt mondta, ez kell nekem.
Hogy miért is hallgatok én rá, nem tudom. Őszintén fogalmam sincs. Nem szeretek a biztonságzónámból kimoccanni. Azóta főleg nem. Most is enyhe gyomorgörcs kísérte minden léptemet, ami minden, csak nem kellemes, és nem mókás. Hosszú sóhajjal törődtem bele, mert arra gondoltam, csak a konyháig cipel, vagy az udvarra, ahova főleg nem kellene ilyenkor mennem. Neki sem. Kettőnk közül ő volt mindig is a bátrabb. Még alsóbb éves korunkban, a vész előtt is, de akkor kedélyesebben mentem bele az ötleteibe. Ő megrekedt itt, hiába meséltem el, hogy milyen érzések dúlnak bennem az új év küszöbén, és a továbbiakban. Aztán, mint akinek egyik fülén be, a másikon ki. Őt nem viselte meg nagyon a háború, vagy ha mégis, akkor nem mutatja. Ebből a szempontból irigylem őt.
Még Ephraim érkezése előtti időkről beszélünk, amikor is tudatosul bennem, merre is vezet.
- Nem, én ebbe nem megyek bele! Azonnal forduljunk vissza, ebből baj lehet.. – adok hangot a tiltakozásomnak, amikor már a cél közelebb van, mint a hálószobám. Annyira bezárkóztam megint a gondolataim közé, és azon görcsöltem, mennyire nem akarok itt lenni, hogy szem elől tévesztettem a lényeget. Mostanában sokszor előfordul velem, és ez.. ez baromi bosszantó.
- Na ne csináld már! Ennyi simán belefér. Csak belesünk, szóltak páran nekem, hogy ez a kis mulatság lesz. Semmi extra, csapatépítés, meg minden. Aztán megyünk is – győzköd, de én akkor sem hiszek neki, még ha arcán látom is, hogy igazat beszél. A fejem rázom.
- Hidd el, hogy nem. Nincs semmi jó előérzetem, sem semmi. Én visszamegyek – fordulok is meg, már meg is teszem a lépéseket, de finoman elkapja a kezem, amiben azért érzem, hogy nem enged.
- Gyere csak. Várnak rád – azzal megindul, maga után húzva engem. Várnak rám, hát persze. Hogy legyen kit gúnyolni, köpködni, megszólni? Nem, nem felejtettem el egy szót sem abból, amit annak idején felém köptek. Rám csak a szobám csendje vár.
Mire beérünk, az őrület elszabadul. Szobatársam pillanatok alatt eltűnik, avval a címszóval, hogy italt szerez. Szerintem pedig pasizni ment. Mintha láttam volna feje búbját, egy másik üstökkel. Remek. Így, én csendesen ott állok a fal mellett, kukán, és nézem az embereket, akik itt összegyűltek. Aztán szép lassan rájövök, hogy többen részegek. Nagyokat pislogok, majd körbe, hogy csendesebb sarokba húzódjak. Így kerülök oda, az italos asztalka közelébe, és csak várok. Várok a csodára. Közben megérkezik a felsőbb éves fiú, és a parancsa. Már indulnék is az ajtó felé, de senki nem moccan. Továbbra sem férek az ajtó felé, mivel mindenki mindenfele tolong. Hosszú sóhajjal dőlök ismét a falnak, és kicsit duzzogva keresem tekintetemmel azt, aki iderángatott. Remek, semerre sem találom.
- Fenébe.. – mormogok magam elé, és kutatni kezdek az italok között, hátha valamelyik nem bűzlik, és iható számomra is. Mókásan nézhetek ki, amint lábamon még a szobamamuszommal, kissé dohogva válogatom az üvegeket. Atya isten. Én csak egy pohár vizet akarok, és eltűnni innen!

NJK lakótársam; majd aki veszi
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Griffendél Godrik Akadémia
***


the variable

Elérhető Elérhető
« Válasz #53 Dátum: 2016. 08. 08. - 13:25:43 »
+2

Dominic



       A Dom és köztem lévő - mondjuk, hogy hallgatólagos és abszolút szükséges-  szövetséget sokan értették már félre. Tavaly általában a szökevények szemeinek néztek bennünket, ami az egészségünkre roppant káros módon hatott ki olykor, de a fantáziadús elméletek között akadt olyan is, ahol én kém szerepet töltöttem be a sötét oldalon, és valójában az ifjú Tillnek dolgozom. Elhiszem, hogy a baljós árnyak között az emberek szeretnek az elképzeléseikbe kapaszkodni, de bármennyire is jól passzolna az az öltöny, szivar és kiskaliber, mégsem vagyok Bond. Egyelőre biztosan nem, most csak valaki vagyok, aki mosolyogva sétálgat egy régi barátja mellett, remélve, hogy korábbi tapasztalataink közül legfeljebb arra lesz szükség, hogyan érezzük jól kötetlenül magunkat - ez nem is olyan könnyű minden alkalommal, mint hinnénk..
      - Ha sokat aggódik, felkérhetem egy keringőre, de valami azt súgja, hogy itt sokkal inkább kortárs táncstílussal tudnánk csak beolvadni. - kuncogok még a merevségén, a helyzet egyelőre nem kívánja a körbepásztázást - Valóban? Sajnálatos, de cserébe elárulhatom, hogy az unokabátyám kifejezetten örült a dolognak ismerve a fennálló körülményeket. Attól azonban tartok, hogy az édesapja számára csak akkor nem jelentek majd kapitális eshetőségileg szóbajöhető célpontot, ha távozom az élők soraiból. Ne értsen félre, nem bánt a tény, nem tagadhatjuk meg azt, ahonnan érkeztünk.. de ezt ön még nálam is jobban tudja.
      Bólintok a félig kérdésre, és követem, a zsebemben rögtön cigaretta után matatva kissé darabosan, mert neki is ütközöm az egyik alsós hugrabugosnak. Ijedt mosollyal intek neki, hogy ne haragudjon, bár Matilda Fairburn nem tűnik egy predátornak, ha esetleg a visszaérkezésem után társaságra vágyik, szívesen beszélgetek vele a múltkori klubhelyiséges eset kapcsán. Még átpislogok a helyiségen, de ahogy látom, a húgom tökéletesen rendben van, nyilván éppen részeg alakokat próbál lebeszélni az alkohol elfogyasztásáról, esetleg a lehetséges kellemetlen kimeneteleket számolgatja.. Sok időre úgysem tévesztem szem elől, egyébként is megjelent Destain, ő pedig egy kőszobor humorával, de rendíthetetlenségével felügyeli a szórakozókat. Ők sem egy átlagos család...
       - Parancsol egy cigarettát? - állok meg végül Dom mellett, a dobozt felé tartva - Igen, de akkor tényleg a vendégeink voltak, ezúttal pedig már a társaink. Tulajdonképpen nem is a tény maga aggasztó, hogy ennyi új 'menekült', hanem hogy idősebbeket is beosztott a süveg.. tudtommal ez elég példátlan.
       A ház falának dőlök, és féloldalasan tekintek a társamra, mielőtt rágyújtanék és leszívnám a füstöt. Előttünk Roxmorts most tökéletes békébe süllyed, de annyi éven át látszott éppen ilyennek, nehéz elképzelni, hogy nem fortyog millió indulat és vihar a lepel alatt, hogy nem önt el újra bennünket a karmazsin vér.. Megrázom kicsit a fejem, és megint a számhoz érintem a szálat, így könnyebb folytatnunk a beszélgetést.
       - Mit gondol a dementorok helyzetéről? Számorma is nyilvánvaló, hogy ennek felügyelete végképp kicsúszott az aurori kollégium kezéből, és mielőtt kérdezné, van auror rokonom, nem mellesleg pedig a legutóbb, mikor egy rendszegő után indultam az erdőben, majdnem egy csókkal gazdagabban fejeztem be az éjszakát. Azt ne hánytorgassuk fel, hogy erről miért nem esett szó egyetlen alkalommal sem az igazgatóság részéről. - fújok két karikát, elcsendesedve adózom az egymásba kapcsolódásuk gyönyörének - Igaza van, valami készül, de nem állnak össze a darabok, azt azonban nem hiszem, hogy ezt x új diák idézné elő... Ez egy ennél nagyobb rossz.
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Griffendél Godrik Akadémia
***


the variable

Elérhető Elérhető
« Válasz #54 Dátum: 2016. 08. 08. - 13:58:44 »
+2


It makes you mean, and violent, and cruel.
Hagen



        Még tele a fejem a Dommal beszélt foszlányok kis széllökéseivel, mikor felfigyelek a vörös hajú fiú erőlködésére, majd a szavaira. Nem mintha nem lehetett volna számítani arra, hogy lesz aki túl jól érzi magát, de nem is tudom.. nem számítottam rá, hogy éppen őt látom majd ilyen szerepben. Tény, a sztereotip gondolkodás olyan pulóver, amit a szüleink és a környezetünk kötött, és van egy egész életünk levetkőzni magunkról.
       - Persze...! Sokat ivott? - nyomom el a cigarettát a falon, és rögtön oda is sietek hozzájuk, a lány karja után nyúlok, a hajam végigsöpri a blúzát és Hagen vállát - Oh, rendben. Várj..
        A bal kezem feje mélyre süllyed a talárja zsebébe, ujjaim ide-oda köröznek a remélt tárgy után. Közel vagyunk most egymáshoz, megtámadhatna ha éppen ahhoz lenne kedve, de ha ő nem is Ristiaan, bízom abban, hogy nincs rá oka. Nem félhetünk örökké attól, amit nem ismerünk.. A lány sápadt arcára pillantok, feszült ugyan a pillanat, de nem lesz gond, beleakadok a fiolákba és megmarkolom az őket burkoló kis tartót, kihúzom a levegőre, majd feljebb tartom, vizsgálgatva melyikre gondolhatott. Védtelen vagyok, ahogy a hollóhátas is, ebben a szituációban sokan tartanának nagyon könnyelműnek, összekombinálnák a háttérben láthatatlan futó szálakat, de én még emlékszem, milyen bűnhődni valamiért, amit el sem követtünk.. Én nem leszek ellenség, amíg áldozatok ellen kell harcolnom.
       - Tessék, megtaláltam.. Hagen, ugye? De lehet, jót tenne neki, ha kijönne belőle amit megivott.. később lehetnek súlyosabb esetek is, neki friss levegőre lesz inkább szüksége. - ebből a szögből végre jobban is megnézhetem az izlandi fiút, eddig olyan idegenül rejtette magát, még ha láttuk is, mintha lepel mögött rejtőzne - Itt maradok vele addig..ha esetleg még valaki rosszul lenne, segítek kihozni.
       A szórakozáshoz eleve nem sok hangulattal készültem, prefektusként pedig sosem ér véget a munkaidőm.. Még egy szál cigaretta és a kinti viszonylagos csend jó társam lesz mindahhoz, amit át kell gondolnom.
Naplózva

Hagen Romanov
Szent Mungó
***


Az Alkimista

Elérhető Elérhető
« Válasz #55 Dátum: 2016. 08. 08. - 18:47:44 »
+3

Minerva

Nem ismeretlen már a helyzet. A Durmstrangban nagyobb a szigor, de ez csak annyit jelent, hogy furfangosabbá kellett válnia annak, aki szórakozni vágyik. Láttam már embert ennyire kikészülni a piától, sőt, még rosszabbat is. Nem úgy tűnik, mintha a lány képben lenne, ha elengedném, a földre zakózna tehetetlenül, de ahogyan erőtlenül kapaszkodik, még ott van benne az élni akarás vágya, még ha a józanság rég el is párolgott belőle. Ilyenkor pedig az ember hálás minden apró segítségért, bárki is fogja hátra a haját, legalább azt ne találja telibe az okádásával. Nem mondom, nem voltam a helyében, mert nem lenne igaz. De ezúttal én vagyok a felelősen gondolkozó.
Erősen tartom a lányt, aki picit előre dőlve imitálja egy partra cipelt sellő látványát. Talárja alkoholtól bűzlik, valószínű, az is kapott egy keveset abból, amit gazdája fogyasztott. Sápadt arcában ülő szemei mintha megadnák magukat, de egyelőre nem adhatom meg neki azt a kegyet, hogy aludni engedjem. Akkor fel nem ébred, még ha egy mandragórát is teszünk a füle mellé.
- Bgyuta lany. - tartom magunkat egyenesben. Számítottam rá, lesznek, akik nem tudnak inni, de azért az engem is meglepett, ilyen hamar kiesik valaki. Pedig csak most kezdődik az éjszaka.
- Azon værsenyjzett, tud-e mægiszik tjőb' vódka, mint ægyik fiú. Ægéz üveg itta. Fælj oraja érjezte maga jónak, aztán lætt rósszul. - csóválom a fejemet. Már egy ideje figyeltem, a produkciója után számítani lehetett rá. S még annak örülhet, én vittem a levegőre, és nem lesz a Szellemszállás a nemi erőszakokról nevezetes. Fél órával ezelőtt még majd kiugrott a bőréből. De az már fél órával ezelőtt volt.
Más esetben nem tűrném, a zsebemben matatnak. A fiolatartó azonban most akár életet is menthet. Attól nem féltem, tényleg komoly baja lesz a bigének, csak mert kissé szétcsapta magát, de elég így is bajba és szégyenbe keverni magunkat. Nem kell még, a gyengélkedő velünk legyen tele. A fiolatartó mellett a csomag dohányom, és egy üresnek tűnő üvegcse van csupán. Az az üveg, amibe a fura, állati szőrszálat tettem. Minderről mostanra azonban már meg is feledkeztem. Annyira régen volt... Biccentek egyet a nevemre, nem lep meg, hogy ebben az iskolában vagy miben már mindenki ismer. Bár fogalmuk sincs, ki vagyok, hiszen mégis honnan tudják? Ez talán még a saját családomra és szövetségeseimre is igaz.
- Kji fog azs jönni. - támogatom le a csajt az egyik lépcsőfokra. Könnyebb lesz talán, ha egyelőre leül, így pedig rám is kevesebb súly nehezül.
- Nyjizzsad ki tartót. Kék fiola, dætoxikjáló, aattól majd jobban lesz. Én főztem. - adom ki a következő tennivalót, mialatt a lányt óvatosan leültetem a lépcsőre. A friss levegő segít majd neki, de a főzetem majd biztosan meghozza a hatását. Bár soha egy tanár, főleg nem Oakley professzor nem látta a receptemet, bízok a képességeimben ahhoz, hogy tudjam, jól működik.
A tartóban kínos rendbe szedve szerepelnek a felcímkézett üvegcsék. A kék színű lötty mellett néhány vörös színű, vérnek tűnő ital is található, amit még Oakley professzor főzött Lilinek, ha esetleg szüksége lesz rá. A cikornyás betűk azonban brit szemnek olvashatatlanok. A ciril írás legtöbbük számára távoli és ismeretlen, pedig egyáltalán nem nagy kunszt.
- Nyem akarni megmérgezsnyi. - nyújtom a kezem a fiola felé, hogy kapjak belőle egyet. Ha a kupakját leszedi, erős, mentolos illatot érezhet. Legalább kicsit elűzi az alkohol bűzlő szagát. Ha pedig megkaptam, azzal a törődéssel, ahogyan legfeljebb csak húsomat húsomból kezelem, hajtom hátra óvatosan a hollóhátas lány fejét, hogy óvatosan ajkai közé csöppentsek egy keveset a folyadékból. Mások ezt nevezik természetes érzéknek a gyógyításhoz. Másképp bánok emberekkel, akiknek ilyen téren segítségre van szükségük. Bár az én sorsom sosem lesz az, ami akkor lehetne, ha nem e név billogával jövök erre a világra. Nem lehet belőlem gyógyító, ha közben forradalmat kell vívnom. Az én szerepem más lesz a történelemkönyvekben.
- Te præfjektuzs vagyj, nyjem? - kérdezem. Láttam már párszor, ahogyan suhan a csillogóra suvickolt kis bizsujával, mintha valamit számítana az a jelvény. Dom is folyton viseli, mégis elnézi Caelius és Matt minden hülyeségét. Ezért nem adtak a Durmsrangban ilyen felelősséget senkinek. Így mégis mi értelme? Hangomból kiérződik azonban, hogy egyáltalán nem számítok büntetőmunkára, vagy bármi egyébre tőle. Nincs mitől tartanom. Különben is, én csak egy diák vagyok.
Naplózva


Червь проел во мне дыру
И теперь он часть меня

Jada Bourgh
Eltávozott karakter
*****


A behódolt

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #56 Dátum: 2016. 08. 11. - 12:06:57 »
+1


Merel                         Aubrey
Quinn                        Ephram

Jada mindig is szerette, ha az elismerő figyelem középpontjában lehetett. Figyelni az arcokat, ahogy végigmérik… érzi, hogy tökéletesnek látják. És annak látják. Ez már gyermekkorunkban is így volt. A felnőttek ránéztek, és azt mondták gyönyörű. Sokra viszi majd. Aztán az emberek rám néztek és azt mondták, tehetséges, sokra viszi majd. Nem irigyeltem az ő sikereit, még, ha az enyémek egy idő után el is vesztek a világváltás süllyesztőjében. Az ő szépsége és elegáns pökhendisége viszont továbbgyűjtögethette áldozatait.

Különös, hogy most mégis viszonylag megbújik az emberek sokaságában. Kegyesen megengedve egy hugrabugos ficsúrnak, hogy szórakoztassa. Ha megunta, de az unalomig jól szolgált, talán majd adhat egy csókot cipője orrának vagy a lába nyomának. Épp ennyire értékel és becsül mindenki mást, aki nem méltó, őhozzá. Szereti ő az embereket, csak tisztes távolból. Túl régóta csak ketten létezik a világban. Mindig kissé megbújva valaki mögött, aki távol tartja tőle mindazt, amihez nem akarja, hogy köze legyen. Most Ephram a kegyes védőburok, régen viszont én voltam ez a valaki. Rajtam csattant a realitás valahányszor a két világ, amihez tartoztunk ütközött. Én voltam a lázadó, aki mindkettőnk nevében beszél… vagy beszélt volna… De ő, behódolt. Mert úgy gondolta engem véd meg azzal, ha jó kislány lesz. És nem ellenkezett többé. Nem kérdezett többé. Csak tette, ami a dolga. Szépnek és műveltnek lenni. Olyan lánynak, aki sokra viheti azzal, ha valaki olyannak a felesége lesz, aki sokra viszi majd.

Persze azonnal észreveszi Ephramot az ajtóban. Akkor is így lett volna, ha a fiú nem rendez olyan látványos belépőt, amire talán ő maga sem képes… Hogyan is ne figyelne fel arra, aki talán a levegővételnél is fontosabb a számára. Függ tőle, tudom, akár a legádázabb drogtól. De remegőn imádja a játszmáikat. Mikor úgy tesznek, a másik nélkül is minden ugyanolyan tiszta, élénk és élhető, mint egymás karjába kapaszkodva.
Nyugodt mosollyal az arcán nézi végig, ahogy Liliyával beszélget. És imádja Ephram arcán azt a felsőbbrendű grimaszt, ahogy megválik Edevane-től. Mégis talán az dobogtatja meg leginkább szívének érző mivoltát, ahogy Aubreyval beszél, majd a rászoruló segítségére siet. Igen. Ők ketten egy felsőbbrendűen nagyképűnek titulált páros, de bármennyire is szidja gőgjüket az iskola népe… Ők mind a ketten nagyon is jó emberek. Mert, ha kell, segítenek. Bármikor, bárkin, bármilyen eszközzel.

De most ismét csak a flegma mosolyt lehet nővérem arcán megpillantani. Ahogy laza mozdulattal otthagyja a fiút, aki szórakoztatására volt hivatott. Eddig. Mert megjött a király a sakkjátszmában, aki leigáz a királynő körül mindent.
Szó nélkül sétál Ephram mögé. Ujjaival belemarva vállába, majd kecses kis kezét végigvezetve egészen nyakáig, ahol beletúr a sötétszín hajba, s egy csókra húzza hátra a keserédes ajkakat. Gyakori mozdulat ez kettőjük között. Láttam már nem egyszer. Hiszen összetéveszthetetlen bizonyítéka hódoltságuknak. De, hogy ki hódolt be és kinek… Nos… Azt talán már ők maguk se tudnák megmondani…

A csók után az apró kis társaságra néz. Szája szélén a rá nagyon is jellemző enyhe mosoly jelenik meg, ahogy mindenkinek ajánlja szavait. – Hagyd őt Ephram! Én hiszek a fiúnak, griffendélesek csak nagy dolgokban szoktak hazudni. Mondjuk, ha a világ megváltásáról van szó… Ez túl piti ügy ahhoz, hogy ne igazat szóljon. Aubrey… - Fordul hirtelen Marga barátnője felé. – Ott, annál a hugrabugos fiúnál kell lennie egy üveg víznek. Nem iszom alkoholt, szóval hoztam magammal. Hozd ide, kérlek! Közben pedig mondd meg Margának, hogy tegye le a vodkát a kezéből, mert ha én vagy a bátyja vesszük el, annak nem fog örülni. Köszönöm. - Aztán tekintetét Aubreyról, az Ephram mellett ellenkező leányzóra emeli. Imádja villogtatni, hogy ő nagyobb és erősebb, szóval teljes nyugalommal kihasználja ezt, ismét. – Te pedig. Ülj le szépen és maradj nyugton. Innentől csak vizet iszol, bármilyen bajod legyen is. Szórakozásnak ez az ital mennyiség, amit magadba dönthettél teljességgel elég kell, hogy legyen. Valójában a friss levegő sem ártana, mert bűzlesz, de megkímélem magamat és nem rángatlak el az ajtóig. – Közben némi ráhatással Ephramot is leülteti valami helyre, de csak, hogy ő maga is kényelmesen elhelyezkedhessen ölelésében. – Mégis mi visz rá egy kislányt, körülbelül… Hanyadéves lehetsz? Kettő? Maximum három… Hogy, lerészegedjen egy szánalmas buli közepén?
Naplózva

Matthew Fawley
(N)JK
*****


Lord Chaos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #57 Dátum: 2016. 08. 16. - 21:29:21 »
+1

Emmeline, Merel, Freya

+18

 Így kell lemaradni egy bulika nagy részéről. Notán ugye nem kellett volna hirtelen sokat önteni magamba, hogy az első sarokba beájuljak. Ezek meg csak hagytak fetrengeni itt a poros sötét semmibe, mintha itt sem lennék. Dom és Cael majd magyarázkodhat, de a szédülés mellett igyekszem felmérni a terepet. Ahogy látom, nem csak én járta úgy ahogy, de nézni se nagyon bírok, mert a kis kényszerpihenő nem józanított ki igazán.
 Megpróbálok felkelni, de az első próbálkozás már alapjaiban elhal, mert a közeli üvegből áramló alkohol szag megüti az így is rendkívüli módon a penge élén táncoló érzékeimet, nagy önuralom kell, hogy ne hányjam le magam. Kis idő után a szükséges rosszhoz hozzászokva sikerül feltápászkodnom, a szememmel valami ismerős arcot keresek, aki talán egy kicsit rendbe tud hozni. Lépteim könnyedek, de bizonytalanok, megyek mindenfele.
 A zajok, a beszéd az emberek teljesen felkavarják a gyomrom. Kevés már ide az önuralom, lépteimet lelassítom, míg meg nem állok valaki mögött. Elfordulni nincs időm, mit van mit tenni az éterbe eresztem aminek jönnie kell. A hamis gulyás Emmeline nyakában landol, naívan próbálom elhitetni magamnak, hogy ezt itt most biztosan nem látta senki. Ahogy megkönnyebbülök és a szédülés is alábbhagy azért jól kiröhögöm.
- Boccsi, ez a zseretlek nazson, meg vagy jelélve, enyim! - két röhögés és köpködés között közlöm vele a tényeket, miszerint nagyon is érezze magát megtisztelve amiért lehánytam. Végül is kevesen mondhatják ezt el magukról.
 Freyát keresem, átölelem aztán, csak most ne legyen harapós kedvében, mert ő is kap egy adagot.
- Imádlak te dög! - kiáltom a fülébe, de inkább mindenkinek szól. Mi is lenne velem, ha nem lenne ennyi hülye akit lehet baszogatni. Kezdek jobban lenni, a hisztit a hányás miatt pont leszarom közben. Merel-re vándorol a tekintetem, mekkora arc a kiscsaj, itt sokan tanulhatnának tőle. Oda is lépek az aggódó népek közé egy üveg piával.
- Fazst rítok itt, szomjas csak a kis borzas! - üvöltöm ezt is, miközben a kislány fejére öntök egy kicsit az üvegből. Nem sajnálok én semmit, főleg ha nem az enyém. Hirtelen megfordulnék, de túl hirtelen a dolog. Elesek, a piát magamra öntöm, hirtelen nincs is kedvem megmozdulni. Jó lesz itt pihenni egy kicsit.
Naplózva


Emmeline Smethwyck
Eltávozott karakter
*****


VI. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #58 Dátum: 2016. 08. 18. - 16:48:39 »
+2

Szórakozottan nézem a jobbra-balra dülöngélő embereket, és nehezemre esik visszatartani a röhögést egy egy egyént látva. A nagy többség már most csatak részeg, kíváncsi leszek, hogy fognak majd visszajutni a kastélyba. Hát nem a saját lábukon, az biztos.

Meglepetten tapasztalom, hogy az alsóbb évfolyamokból is akadnak itt jócskán diákok. Először
Everfenre majd egy másik hugrabugos lányra terelődik a tekintetem, akit azt hiszem Aubrey-nak hívnak. A lány úgy néz rám, mint aki minimum szellemet látott, én meg, viszonzásul, egy szokásosnál szélesebb vigyort küldök feléje.

Ahogy visszanézek, látom ahogy
Balmoral bepróbálkozik Hagen-nél. Erre már tényleg nem tudok mit szólni, egyszerűen csak kitör belőlem a röhögés. Ebben a pillanatban megérzem, ahogy valami nedves kezd lefolyni a vállamon. Felnézek, hát az az idióta Flawley hányt le éppen! Mondjuk nem csodálom. Hisz még a "barátnőjét" sem tudja pórázon tartani, nemhogy a gyomrát!

- Suvickus - sziszegem, közben mérges pillantásokat vetek felé. Általában annyiban hagyom az ilyen fajta inzultálást, de ma nem, ma igazán szórakozhatok én is egy kicsit. Szánalommal nézem, ahogy végigtántorog a termen, majd eltaknyol, piáját magára öntve
- Lássuk mennyire szeretsz táncolni... - mormogom magam elé és ahogy végre elkezd feltápászkodni, előhúzom a pálcámat, majd a mardekárosra irányítom.

- Tarantallegra - mondom ki a bűvös szót egy elégedett mosollyal az arcomon.
Naplózva


Aubrey Chaisty
Eltávozott karakter
*****


Ace of Chalices

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #59 Dátum: 2016. 08. 18. - 18:56:06 »
+1


Ephram kérdésére némán bólintok egyet. Jó lenne visszamenni a kastélyba, eleve butaság volt azt gondolnom, hogy bárki is hallgatni fog rám, ha azzal jövök ide, hogy minél több embernek visszahozzam a maradék józan eszét. S persze, Marga egy átlagos griffendéleshez méltan képes lenne még az eddigieknél is nagyobb ostobaságokat csinálni, nem tetszik az az üveg a kezében sem, bármi is az.
Leginkább mégis Merel rettent meg. Értem, értem, rossz napja van, én is kikészülnék, ha valami baj lenne a családommal, vagy ilyesmi, bár az is igaz, nálunk is mindig akad valami, bár ez, ez talán teljesen normális, nem? Mégis, ahogyan rám rivall, és felém bököd a gonosz megjegyzései közepette, már zihálni is kezdek, csak néhány mély levegővétellel próbálom magamra erőltetni, hogy ne fakadjak ki azonnal. Most miért kell ilyen izének lennie? Nem is bántottam meg semmi... Én tényleg csak jót akartam.
Már nem segít, amikor Jada hozzánk lépve kér egy pohár víz elhozatalára. Szemeim kezdenek kivörösleni, nyilvánvalóvá téve, csak pillanatok választanak el tőle, ne áztassam el az egész Szellemszállást könnyeimmel. Meglehet, ez a tanév eddigi legrosszabb napja, pedig azért az a dolgozat se volt semmi Oakley professzornál.
- Aha... - préselem ki magamból a rövidke szavacskát, s kapok az alkalmon, hogy eltávolodjak a sokaságtól.
Nem, nem, Aubrey! Most nem sírhatsz! Erőltetném magamra a szigorú arcot, legalábbis azt a fejemet, amiről azt gondolom, az - nyilván kevés sikerrel. Hugrás fiú, hugrás fiú, akinél lehet, víz is van... De vajon melyikük lehet az? Koncentrálok a feladatra, amit Jada kiparancsolt nekem, hisz ha más nem, majd talán az eltereli a figyelmem. Látom is az egyik felsőbbéves fiút, talán rá gondolhatott? Nem, az a cucc az ő kezében biztosan nem sima ivóvíz.
Arcomon legördül az első könnycsepp, amit több másik követ. Menet közben talárom ujjával feltörlöm a sós cseppeket, mielőtt még bárki észreveszi, bár jól tudom, hasztalan az egész. A légzésemre már egyáltalán nem tudok figyelni, amikor belebotlok az egyik hollóhátas fiúba, legalább a hirtelen ütődés elég arra, hogy kissé magamhoz térjek. Bár sajnos messze nem eléggé.
- Bo-ho-bocsika. Nem akahartaham... - kérek elnézést Thorintól, akinek még a tekintetét is elkerülöm. Még csak az kéne, ő is dedósnak vagy ilyesminek nevezzen.
- Ugye nehem ühütöttelek meheg? - kérdezem szipogva, szemeimmel a cipőmet bambulva. Kezdek elszokni tőle, hogy az emberek szemébe nézzek, így a tavalyiak óta.
Naplózva

Oldalak: 1 2 3 [4] 5 6 ... 8 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 19. - 19:35:17
Az oldal 0.216 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.