+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  98/99-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Roxmorts
| | | | | |-+  Három Seprű
| | | | | | |-+  Alacsony asztalok az emeleten
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Alacsony asztalok az emeleten  (Megtekintve 9565 alkalommal)

Lottie Lowell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2018. 07. 22. - 13:21:20 »
+1

Mathias Montrego


-  Igen, végzős. A speciális nyolcadéves bagázsból egyenesen. Tavaly végeznem kellett volna tudod, csak hát a háború bekavart...-
Áh értem már. Szóval már nem éppen Roxfortos korú. Valóban a háború nagyon sok mindenkinek bekavart egy kicsit. Jó kicsit. Az én életem is nagyon felfordult a háború után. Igaz, tulajdonképpen már  a háború előtt sem volt éppen fenékig tejfel az életem. Ez van. Ilyen az én szerencsém.
Gondolataimba merülve észre se veszem, hogy folyamatosan őt bámultam. Oh Lottie. Ez nagyon kínos. Ilyen feltűnően bámulni valakit, nem igaz. Áh. Nem lehetek ennyire idióta. Gyorsan leemelem tekintetemet róla és a földet kezdem el fikszirozni, pontosabban az asztalt.
- És te? - Gondolom te már nem vagy itt. Nem láttalak egyetlen órán sem. A húgod látogatod? - és én? Hát mit is mondhatnék magamról, fogalmam sincs. Talán azt, hogy a zűrös életem után végre kezdek révbe érni. Avagy, hogy az anyám egy kicsit sem törődött velünk. Ezek mind nem tartoznak rá. Nem az ő dolgai.
- Én már elég rég végeztem - mondom kedvesen egy mosoly keretében. - De ami azt illeti, visszamennék a Roxforthba még egy kicsit -  nevetek halkan. Milyen szép évek voltak azok. Diáknak lenni a Roxforthban a legjobb volt az életemben.  Olyan sok minden történt és semmi gondom sem volt. Nem mint most, hogy néha azt sem tudom hol áll a fejem. Olyan zsúfolt lett az életem, hogy lélegezni is alig maradt időm. Néha még azt is elfelejtem, hogy egyek valamit. Jól gondolta, tényleg nem láthatott egyetlen órán sem. - Igen. A húgomat szoktam meglátogatni. Persze vannak olyan esetek amikor megbeszélünk egy találkozót és nem jön el -   mutatok magam köré. - Amint látod, ez most is így van - kissé elszomorodom. Bár inkább haragszom mint, hogy szomorú lennék. Nagyon haragszom. Legalább üzenhetett volna valakivel, hogy bocsi nem érek rá nem tudok találkozni veled. De nem ehelyett szépen faképnél hagyott. Szinte biztos vagyok már abban, hogy nem fog eljönni. Vagy elfelejtette, hogy találkoznunk kell, vagy csupán nem szólt, hogy nem ér rá találkozni velem. Mindegy. Tulajdonképpen mind a kettő ugyanaz, itt hagyott ebben a Három Seprű nevezetű bárocskában egyedül. Nagyot sóhajtok.
De ahogy látom meglehet, hogy nem csak én jártam így, hanem a velem szemben ülő úriember is.
- Mindegy nem akarlak az én bajaimmal zargatni. Azért is, mert látom a te vendéged sem jött még el. Vagy szólt neked, hogy késik? - kérdezek rá hirtelen, gondolkodás nélkül. Aztán eszembe jut, hogy egy kicsit indiszkrét voltam. Lehet nem kéne beleavatkoznom mások ügyeibe. Ahogyan abba se, hogy Mathias kit vár és miért nem jött el még az a valaki, akit ő vár.
- Bocsánat, talán nem tartozik rám - szabadkozom végül. Csupa hülyeséget beszélek és sikerül mindig mindent elrontanom, amikor fiú társaságában vagyok. Nem értem. Bezzeg amikor a színházban kell együtt dolgoznom valami sráccal, akkor egyáltalán nem vagyok zavarban. Sosem. Még akkor se, amikor csókolózós vagy más intimebb jeleneteket kell eljátszanom. Egyáltalán nem értem. Mintha két különböző ember lennék. Valahogy érzi a lelkem és a szívem, hogy az egyik játék a másik meg igazi szituáció.
Jézusom! Már a gondolataim is furcsák és hülyeségek. Anyám.
- Biztosan megfog érkezni akit vársz - teszem hozzá kedvesen. - Kizárt, hogy elfelejtette volna a találkozótokat -  magyarázom mosolyogva. - Nem hiszem, hogy bárki is olyan feledékeny lenne, mint  a húgom. - Na igen. Ő egy teljesen külön szám, amint látszik, de én így is szeretem. Ő az én kishúgocskám, akit nagyon szeretek. Csak ketten vagyunk egymásnak, csak és kizárólag rám számíthat. Akárhogy felültetett én akkor is segíteni fogok neki, akármi gondja is lenne az életben. Hisz testvérek vagyunk és én vagyok a nagyobb. A nagyobbnak, meg az a dolga, hogy vigyázzon a kisebbre. Persze ha az megengedi. Az én drága kis húgocskám elég szeleburdi, meg feledékeny ahogy az látszik is, így is szeretem őt.
Felnézek Mathias-ra, tényleg érettebbek tűnik sokkal, mint a Roxforthos diákok. Még nálam is idősebnek tippelném, de ezt nem mondom meg neki, lehet, hogy megharagudna rám. Nem rossz értelemben gondolom azt, hogy idősebbnek néz ki. Hanem csupán arra gondolok, hogy sokkal férfiasabb, mint a Roxforthos diákok, a tinik. Amolyan macsó kinézetű. Érzem, hogy kissé elpirulok, amikor ez jut eszembe. De nem tudok nem másra gondolni, mikor ránézek. Valójában egészen jól néz ki.
- Öhm. Ne haragudj, hogy így megbámullak -   mosolygom összezavarodottan - Csak... elmerengtem azon, hogy te nagyon is nem nézel ki diáknak. Sokkal idősebbnek gondolnálak -  mondom ki, nem is gondolkozva azon, mint mondok. A fenébe, az őszinteségemmel most biztosan sikerült megbántanom. Hogy fogom ezt helyre hozni. Most még zavartabban érzem magam, mint eddig.- Izé... Bocsánat. Nem úgy értettem - kérek már vagy fogalmam sincs hányadszorra. Ez már nagyon nevetségesnek tűnhet, sőt idegesítőnek is. Ah. - Csupán azt szerettem volna mondani, hogy érettebbnek tűnsz és nem amolyan kis ti fajtának - próbálom magyarázni mit is gondoltam. - Érted mire gondolok ugye? - hát remélem nem haragudott meg azon amit mondtam, és el is hiszi, mert mással nem tudom helyre hozni a dolgokat.
Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2018. 07. 30. - 21:38:52 »
0

zene:C9+ - I.N.Y.T.



'Szerelmi vágy, szerelmi álom emléke, fénye űz feléd,
Keresem az elvesztett édent, remények, álmok édenét...'



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban káromkodást és obszcén szavakat tartalmaz!

Bárhogy nézzük is, kissé meglep a tényállás, miszerint a lány már végzett. Jó, igaz, valóban furcsa hogy nem láttam az iskolában egyszer sem, de azért ha rápillant az ember nem mondaná meg róla, hogy ennyivel idősebb egy végzős diáktól. Valójában amúgy kihívást is jelent ez. Az hogy idősebb csak még vonzóbbá teszi, mert hát ez kéz a kézben jár a tapasztaltabb életformával. A lány valószínű releváns információval tud szolgálni a külvilágról vagy akár az egyetemi életről. Nem tudom oda jár-e, de ha igen akkor máris akad egy közös téma... azon felül hogy látványosan bámul engem. Ez pedig... akárcsak a kora, szintén motiváló tényező.
- De ami azt illeti, visszamennék a Roxforthba még egy kicsit.
A torz grimaszom talán kellően nyíltan elárulja, mennyire nem értek ezzel egyet. Már azzal nincs bajom hogy ő visszamenne, na de hogy én? Hát inkább kösz, nem.
húgomat szoktam meglátogatni. Persze vannak olyan esetek amikor megbeszélünk egy találkozót és nem jön el. Amint látod, ez most is így van.
Finoman megeresztek egy kuncogást, ennyivel is jelezve, tetszik a hozzáállása. Laza és nem rágörcsölős, ugyanakkor mégis csak bosszankodó. Jól áll neki ez, és nem pedig a toporzékoló hisztiskedés, ami alapvetően a nők magafajta metódusa.
- Mindegy nem akarlak az én bajaimmal zargatni. Azért is, mert látom a te vendéged sem jött még el. Vagy szólt neked, hogy késik?
- Ugyan... - legyintek. - Egyáltalán nem zavarsz.
Elmosolyodom. Ha zavarna, nem ülnék pont vele szembe és hallgatnám a húgát, ahogy szelíd nővéri szigorral becsmérli.
- Nem, mint látod nekem sem szóltak. Így itt vagyok, veled.
Szelíden nyomom meg az utolsó szót. Nem is leplezem, imponálni akarok neki. Magam sem tudom miért, de úgy érzem másodpercek alatt a bűvkörébe vont és nem akarok kiszakadni abból. Remélem O’Mara valóban nem jön el. Tenne vele egy szívességet.
- Biztosan megfog érkezni akit vársz.  Kizárt, hogy elfelejtette volna a találkozótokat
- Őszintén? - pislogok rá miközben tekintetem az övébe fúródik. - Remélem, hogy nem jön már el.
Elvigyorodom miközben ujjaim az üvegpoharam falán játszanak el pár pillanatig. A hűvös érintés cirógatóan jóleső és kortyolok egyet az italból, úgy folytatom.
- Azt hiszem sokkal jobb társaságom akadt...
A hangsúlyom sokat sejtető végtére ez is egy bók. A lány társasága valóban üdítő, sokkalta jobban élvezem mint az egyedül iszogatást vagy az unalmas várakozást. Nem mellesleg jól esik ránézni és még mulattató is a szelíd cserfessége. Élvezettel figyelem, ahogy alkalmanként megered a nyelve majd úgy kell önkontrollal megálljt parancsolnia magának. Gondolom lyukat tudna beszélni a másik hasába de hát az a fránya illem... na az nem engedi...
És már ez maga kellően érdekfeszítő, az azonban még inkább azzá avatja a helyzetet, ahogyan szabadkozásba is kezd. Eleinte el se hiszem amit hallok és nagy, kikerekedő tekintettem figyelek. Valószínű elég bamba képpel értelmezhetem a szavakat, amik jócskán hizlalják az egómat.
- Öhm. Ne haragudj, hogy így megbámullak. Csak... elmerengtem azon, hogy te nagyon is nem nézel ki diáknak. Sokkal idősebbnek gondolnálak... Izé... Bocsánat. Nem úgy értettem...
Nem tehetek róla, de arra ahogy elnézést kér, felnevetek. Nem őt nevetem ki hanem magát a szituációt.
- Csupán azt szerettem volna mondani, hogy érettebbnek tűnsz és nem amolyan kis ti fajtának. Érted mire gondolok ugye?
- Hát persze... - biccentek immár jókedélyűen, tekintetemben csillogó fénnyel, mert lássuk be, nem minden nap történik meg ez. Na jó, a nők szemeinek kereszttüze nem épp ismeretlen terep, de hogy valaki ennyire nyíltan színt valljon ráadásul mindezt ilyen édes zavarban tegye. - Persze hogy értem...
Kezem az asztal felett átnyúlva szelíden érintik meg a lányét. Eleinte csak az ujjam súrolja a kézfejét, kivárva azt, hogy a pillanat varázsa magába kerítse. A jóleső gyomorfordulat után, ami már nem az italnak köszönhető, ujjaim ráfonódnak a lány kezére és szelíden magam felé húzom. Mindössze leheletfinom csókot adok a sima bőrre, lehunyt szemekkel miközben magamba szívom annak illatát. Egy pillanat múlva felsandítva közlöm a tényt.
- Örülök hogy idősebbnek gondolsz és tetszik, ahogy szabadkozol.
Egy bátorító vigyor terül el arcomon, olyan, amivel rend szerint mindenkit meggyőzök és remélhetőleg  erre még Lottie sem immunins.
Naplózva


Lottie Lowell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2018. 11. 10. - 15:27:04 »
+1

Mathias Montrego
- Azt hiszem sokkal jobb társaságom akadt... - le se tudom venni a szemem róla. De mintha ő is élvezné ezt az egészet. Úgy kell parancsolnom magamnak, hogy nem bámuljam már, mint egy borjú az új kaput. Vagy mint aki még életében nem látott fehér férfit. Mellesleg, valljuk be én bizonyosan nem láttam még ilyen megnyerő külsejű fiatalembert. Na de hagyjuk. Nem illik valakit így megbámulni.
Na meg ez a sok fecsegésem. Biztosan borzasztó lehet végig hallgatni ezt a sok sületlenséget. Fogalmam sincs mitől indult meg ennyire a nyelvem. Igazából sosem szoktam ilyen sokat beszélni.
Hirtelen úgy elkezdek szabadkozni, mint egy kisgyerek aki valami rossz fát tett a tűzre. Olyan furcsán viselkedem, hogy magam se hiszem el az egészet. Mintha nem önmagam lennék. Ő meg nevetni kezd. Fel pillantok rá és érzem még jobban elpirulok. Tényleg nagyon nevetséges lehetek, mint egy udvari bohóc. Szánalmas.  
- Hát persze...Persze hogy értem...  - Egyenesen a szemeire emelem tekintetem, mint egy kislány. Nem tudom, hogy most játszik velem vagy tényleg érti, hogy miért mondok ilyen hülyeségeket. Ha érti, akkor legalább van kettőnk között valaki aki érti ezt az egészet, mert én nem.
Lepillantok az asztalra, ahonnan keze lassan az enyém felé csúszik. Nagy levegőt veszek. Olyan különösen zavartan érzem magam. Finoman megérinti. Először lassan ki akarnám húzni azt, keze alól, de aztán mégsem teszem. Fura szívdobogást érzek mellkasomban, amit nem tudok mivel magyarázni. Jaj, úgy viselkedem, mint egy tinilány, aki először van fiú társaságában. Amikor kezemet ajkaihoz emeli, érzem égő vörösre pirulok és még egy hang sem jön ki ajkaimon. Ennél zavartabb már nem is lehetnék.
- Örülök hogy idősebbnek gondolsz és tetszik, ahogy szabadkozol -  elmosolyodom. Pontosabban ezzel próbálom leplezni zavaromat. Valóban tényleg idősebnek látszik a koránál, ami meglepő, mert általában mindenki fiatalabbnak szokott tűnni. Vagyis hát nagy részben.
Valahol legbelül kezdek örülni annak, hogy kedves húgocskám így felültetett. Találkozhattam Mathiassal, és valljuk be  ennek nagyon is örülök. Fel se tudom idézni, mikor találkoztam utoljára olyasvalakivel, aki nem azért akart találkozni, hogy felvágjon velem. Vagy, hogy az újságok címlapjára kerüljünk együtt. Mathias ha jól sejtem még csak nem is tudja mivel foglalkozom. Ez pedig nagyon jó dolog.
- Remélem nem bántottalak meg, amiért idősebbnek neveztelek? - hangom olyan bársonyosnak hallatszik, hogy még én is alig ismerem fel. Na ez az amit sosem értettem magamban. Amikor a színpadon vagyok semmitől sem jövök zavarba, de ahogy élesben történik valami, rögtön kipirulok és rögvest furcsán kezdem el érezni magamat. Olyan mintha teljesen más személyiséggé alakulnék a színpadon, mint amilyen valójában vagyok. Érdekes jelenség az biztos.
- Hogy, hogy egy ilyen jóképű srácnak nincs barátnője? - Szszzz. Hopszika. Ezt nem kellett volna. Most léptem át az indiszkréció határát. Aj. Hogy lehetek ekkora idióta. Pláne akkor ha van barátnője. Na az volna a szar érzés. Menten elsüllyednék, azt hiszem. De van egy olyan érzésem, hogy bele strapáltam. Mért ne lenne egy ilyen kinézetű srácnak barátnője? Én általában mindig olyan pasikkal találkozom akiknek van már kapcsolatuk. Egyszóval elméletem szerint a pasik nagy százalékának kapcsolata van, a másik  kisebb százalék pedig tök idióta. Tehát miért is volna pont most szerencsém. Kizárt. Szomorúan és szégyenlősen emelem le tekintetemet Mathiasról, megszólalva. - Ne haragudj. Nem akartam indiszkrét lenni.- Na most rontottad el az egészet Lottie.  
Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2018. 11. 10. - 18:29:45 »
0

zene:C9+ - I.N.Y.T.



'Szerelmi vágy, szerelmi álom emléke, fénye űz feléd,
Keresem az elvesztett édent, remények, álmok édenét...'



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban káromkodást és obszcén szavakat tartalmaz!

Másodpercek végtelen sora telik el. Tudom hogy a lány pulzusa megemelkedik, érzem a szelíden megremegő kezét az enyémben, ahogy az enyémbe simul. Tenyere puha, selymes, mint egy lágy folyó tükörsima, tiszta vize. Szinte kínnak érzem elengedni, pedig tisztában vagyok vele, a másodpercek sorát nem lehet végtelenre nyújtani, még ha annak is tűnik. Egyszer ennek is vége szakad, mert mindennek vége szakad.
- Remélem nem bántottalak meg, amiért idősebbnek neveztelek?
A bársonyos hang nem követelőző, csak szelíden érdeklődő. Mintha enyhe aggodalmat éreznék ki belőle némi remegéssel fűszerezve. Szeretném hinni, nem, akarom hinni, mindez miattam van, én váltottam ki belőle. Lehetséges lenne? Valóban ekkora hatással vagyok rá? Mert nem kérdés, ő rám igen.
- Ugyan, dehogy is...
Nem akarom mondani, hogy ettől durvább sértést is túléltem és ettől fájdalmasabb veszteség is ért az életben. Ráadásul nem is olyan régen. Mi értelme megrekedni, bosszankodni vagy siránkozni? Lyana felültetett, Clem pedig eltaszított. Senkinek nem jelentek semmit, még a húgom is talál jobb elfoglaltságot. O’Mara is elfelejt eljönni szóval az, hogy a koromat nem tudja egy ismeretlen gyönyörű nő megsaccolni nem éppen nagy érvágás jelenleg.
Mindezt azonban nem részletezem inkább ki, csak amolyan félvállas megjegyzésként fűzöm, mert jobban lefoglal hogy az érintések összhangját tökéletesre alkossam. Ahogy szintén igyekszem betelni az enyhén édes szelíd parfüm selymes simogatásával. Nem tudom mi ez, sosem éreztem még és nem is igazán hasonlít semmihez sem. Valami egyedi elixír talán kifejezetten arra kiképezve, hogy a magamfajta megcsonkított szívű és széttört tudatú férfit behálózza. Na nem mintha nem esnék ennek a póknak önként és dalolva a hálójába....
- Hogy, hogy egy ilyen jóképű srácnak nincs barátnője?
Bamm. Az idilli másodperc szertefoszlani látszik. És röhejes de nem miattam. Mondjuk megértem a túloldalt is. Egyedül egy bárban, pont én... gyanús. Normál esetben nem lepne meg a kérdése, de jelen esetben pont akkor amikor épp az elcsábításán igyekszem meglep, hogy van még agya erre gondolni. Mondjuk felfoghatom imponálásnak, mondván nem akarja a szokásos szerelmi háromszöget és csak magának akarna megkaparintani egy estére. Vagy esetleg többre. Ösztönösen villan be az agyamba, hogy ez a nő kitűnő szerető, s magam sem tudom honnan veszem ezt ennyire biztosra. Talán a kisugárzása, vagy az ajkai mozgása teszik...
- Pontosítsunk. Jelenleg nincs. 
A lányra villantok egy mosolyt, ami inkább amolyan jelzésértékű számára, hogy ha akar hát ő akár lehetne is.... akár. De vajon akarna? Vagy én akarom? Tudom jól hogy jelenleg felejteni akarok. Clemet, a mosolyát, a hangját, a kacagását, a szeme villanását, az érintését, a csókját. És nem csak őt, magát, hanem a vitát, a keserűség érzését, a haragot a magányt. Ez jut nekem mindig. Ez jutott Lyanánál is. És talán Lottie sem tud vígaszt adni teljesen... de ki tudja...?
- Ne haragudj. Nem akartam indiszkrét lenni
- Túl sokszor kérsz bocsánatot...
Szinte suttogom a szavakat, miközben ujjaim szelíden köröznek a bőrén egyre feljebb és egyre nagyobb területet bejárva. Eszméletlenül puhának érzem, és a vékony szép csuklójától csak a hosszú, gyönyörű ujjai szebbek. Talán zongorázhat ő is...
- De tudok egy hitelesebb módszert erre...
Ravasz mosolyt ül ki arcomra. A hamiskás, gyermeteg csíny ül benne, megfűszerezve valami ismeretlen vad vágy ígéretével. Vajon mennyire bevállalós? Vajon a felesz vagy merszbe csak felelni képes?
Szívből remélem, hogy mer ez a lány. Mert nagy terveim vannak vele ha már így összefújt minket a kósza szerencse. Mert a véletlenben nem hiszek. Az nem lenne ilyen kegyes, sohasem.
Naplózva


Lottie Lowell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2018. 11. 10. - 21:07:41 »
+1

Mathias Montrego

Először megijedek amikor nem mond semmit kijelentésemre, olyan érzésem támad, mintha megbántottam volna.
- Ugyan, dehogy is...- Kezem még mindig nem engedi el, de valahogy nem is szeretném, hogy elengedje. Olyan különös érzés ahogyan ujjam megérintik férfias és erőteljes kezét.  Tudom furcsa ezt mondani, de olyan régen voltam már férfi társaságában, hogy szinte már el is felejtettem, hogy milyen az.
Jó a színházban vannak hímnemű munkatársaim, de az teljes más. Ők csak munkatársak és ugyanazt csinálják, mint én. Na meg a legtöbbjük rá se néz a valóságban a lányokra. Meg azért is, mert nem szoktam keverni a munkát a magánélettel. Szóval...
De Mathias más, mintha  a sors direkt hozott volna össze minket ma itt a Három Seprűben. Na meg direkt nem küldte el hozzánk azokat akiket vártunk, akik miatt idejöttünk.
De érzem ezzel a hülye kérdésemmel, most talán mindent elrontottam. Miért nem tudok gondolkodni, mielőtt beszélek. Beleharapok ajkam szélébe, mint mindig amikor kissé ideges vagyok avagy túlságosan zavart. Már már annyira megharapom, hogy az fáj. Azon sem csodálkoznék ha elküldene a francba. Biztosan ő is érezhette, hogy kezdtek jól alakulni a dolgok közöttünk én meg egyetlen hülye kérdéssel elrontottam az egészet. Ilyen ostoba is csak én lehetek.
- Pontosítsunk. Jelenleg nincs.  -  szemeim csillogva felvillannak, mint egy lámpa, amit most gyújtottak fel. Nincs barátnője? Mosolya elárulja azt is, hogy talán nem haragszik kérdésemért. Én mégis szabadkozom. Ez valahogy magától jön, folyton hibásnak érzem magam valami miatt. - Túl sokszor kérsz bocsánatot... - Megint. Ösztönösen megint bocsánatot kérnék.
- Na hara... - Elmosolyodom,  sikerül leállítanom magamat valahogy. Szinte libabőrös leszek attól, ahogyan ujjaival végig simít csuklómon, majd egyre feljebb halad. Ha így folytatja, akkor nem tudom, hogyan fogok megálljt parancsolni magamnak. Meglehet a sör is kissé megárthatott és gátolhatja a akarat erőmet. De ennél jobban csak a velem szemben ülő Mathias tudja gátolni ezt.
 - De tudok egy hitelesebb módszert erre... - kacéran és egyben Shrekbeli macskásan nézek fel rá. Van egy sejtésem, hogy mire célozhatott és hogy mit szeretne. Mégis naivan próbálok rá nézni, mint aki azt sem sejtené, hogy mit akar. De nem hiszem, hogy annyira tudnám leplezni ezt.
Mivel jelenleg, már egy jó sok ideje nekem sincs kapcsolatom, így éppen jókor sodorta elém a sors Matthiast. Tökéletes időzítés és majdnem tökéletes hely is. Annyi, hogy a Három Seprű nem éppen kellemes hely romantikázásra. Bár egy jó pont, hogy az alacsony asztaloknál, csak mi vagyunk ketten, Mathias és én.
- Mire gondoltál? - költői kérdés, hisz magamtól is rájöttem a válaszra. Ajkamba harapok ismét ösztönösen, észre se veszem, csak miután kissé igen bele haraptam és a fájdalomra felszisszentem halkan. Azt hiszem Mathias észre se vette. Vagy csak nem akar felfigyelni rá.
Ajkamról elkalandozok az ő ajkára. Vajon milyen lehet ajkainak érintése. Szemem arcáról hirtelen rózsaszínes szájára téved. Fel se fog mit csinálok, csak ábrándozni kezdek azon, hogy de megérinteném azt. Hacsak az ujjammal is. Jézusom. Mint egy villámcsapás fel eszmélek. Érzem, hogy arcom szinte lángol. Tekintetemet gyorsan leveszem Mathias ajkáról. Ah. Nem hiszem, hogy ilyen sokáig, ilyen feltűnően bámultam az ajkát. Elszégyellem magam. De nem tehetek róla. Egyszerűen magával ragad az egész megjelenése és minden. Lehajtom fejem kissé szégyenemben, ha így folytatom biztosan itt hagy magamra. De én nem akarom, hogy itt hagyjon. Remélem be avat abba, hogy mi az a jobb módszer amit tud, amit azt hiszem tudok én is...
Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2018. 11. 10. - 22:04:55 »
0

zene:C9+ - I.N.Y.T.



'Szerelmi vágy, szerelmi álom emléke, fénye űz feléd,
Keresem az elvesztett édent, remények, álmok édenét...'



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban káromkodást és obszcén szavakat tartalmaz!

A zavar mindig az elismerés jele. Vagyis jelen pillanatban egyértelműen az. S ahogy Lottie beleharap az alsó ajkaiba, nem kétséges hogy Clementine-t juttatja az eszembe. Eszméletenül szexi ha egy lány így reagál, legalábbis nekem a gyengéim közt van. Clem pedig tudta jól. Sokszor vetette be ellenem, ha meg akart puhítani, egy idő után tudatosan is. Persze ekkor büntetést kapott. Nem olyat, amit megbánt szimplán csak csókot loptam tőle az esetek nagy többségében. Olyan csókot hogy a végén levegőért kapkodott. Lottie biztosan nem tudatosan teszi mindezt, és nem hiszem hogy feltétlen célja lenne a nadrágom tudat alatti méretszűkítése, mégis eléri ezt két másodperc alatt.
Mikor pedig újra megszólal és újra elnézést akarna kérni már nem tudom leplezni a halk nevetésem. Ő pedig pont időbe veszi észre magát. Arca lassan gyúl ki, szelíd pírben kezd úszni és ettől még bájosabb lesz. Korát jóval meghazudtolja így, mert inkább tűnik egy ártatlan diáklánynak, mint egy felnőtt nőnek. A gének és a genetika...
 Igazából a legviccesebb az hogy még ez is vonzó benne. Nem kislányos lesz tőle, hanem sokkalta inkább ártatlan és részben védtelen. Feltámad az ösztön, hogy védelmezzem, holott mióta is ismerem? Öt perce? Tíz? Lehet tizenöt...
De mit számít az idő valójában? Hisz Lyanával elég volt egy pillanat a hóborította erkélyen... Ha ott akkor Eric nem zavar meg talán... de nem érdemes ezen gondolkodni már. Ami történt, megtörtént. És ami megtörtént nem megváltoztatható. Így kénytelen vagyok magam mögött hagyni ezt is. Azonban most egy újabb lehetőség pottyant az ölembe. Amit, egészen úgy tűnik, hogy érdemes lenne megragadni.
- Mire gondoltál?
Az ártatlan pislogását eleinte csak csendes szemlélőkén figyelem. Most csak szórakozik vagy valóban nem tudja mire utaltam? Valóban ártatlan lenne? Nem, az kizárt. Ez a lány biztos volt már férfival, és nem egy ártatlan Clem Banks.
Nem tudom mennyire térjek rögtön a lányegre vagy mennyire húzzam még az időt. Úgy döntök köztes megoldást választok... mert miért is ne?
- Mondjuk arra hogy iszunk még egy kört.
Fejemmel a poharak felé biccentek. A lányé is szinte üres, csak az alján lötyög egy kis sör, az enyém meg olyan száraz egy ideje, mint a sivatag. És sajnos ezek a poharak nem öntöltősök. Pedig már párszor utaltam Rosmertának, hogy bevezethetné ezt a jó szokást.
- Szóval, ha gondolod.. - kezdem, és lendületből felállok, felhúzva kezénél fogva a lányt is. - Segítek neked. Nem venném a szívemre ha megbotlanál a lépcsőn.
Micsoda előzékenység, kérem szépen.
- Vagy... - lépek felé egyet. A keze még mindig a kezemben. Nem engedtem el, pedig már rég el kellene. Ő pedig nem húzta ki. Még.
- Vagy talán más módszert is kereshetünk...
Naplózva


Lottie Lowell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2018. 11. 12. - 15:50:44 »
0

Mathias Montrego

A hozzászólás nyomokban káromkodást és obszcén szavakat tartalmaz!

Nem csupán költői kérdés az, amit feltettem hanem nagyon hülyén hangozhat is. Olyannak tűnhetek tőle, mint egy szűzies kislány, ami lehet bizonyos szempontból jó is de rossz is egyben. Valahol azt hallottam, hogy a férfiak jobban kedvelik a szűz lányokat. De nem. Nem. Lehetetlen, hogy azt gondolja ennyi idősen még sosem voltam férfival. Az kizárt. Ennyire azért nem lehet ő sem naiv.
Lényegtelen végül is. Jobb nem megvitatni ezt a dolgot. Sem vele sem pedig magammal. Kár lenne lerontani ezt az egészet, egy ilyen hülyeséggel. Olyan kellemesen érzem most magam és szeretném ennél még jobban érezni magam vele. Csak a pillanatnak akarok élni, egyszer nekem is lehet.
- Mondjuk arra hogy iszunk még egy kört - a poharak felé biccent. Le akar itatni. Igen. Úgy talán könnyebben ellazulhatunk. Bár én úgy gondolom, nekem már nem hiányzik egyetlen pohár sem. Az ő társaságában én teljesen elfelejtek minden mást. Nem kell ahhoz még többet innom, hogy relaxálni tudjak.  
De azt hiszem nem igazán ezt akarta mondani, csupán nem tudott mást kitalálni. De meglehet, hogy ez is csak az én fejemben fogalmazódik így meg.
- Szóval, ha gondolod.. - épp megszólalnék ám hirtelen feláll és magával húz engem is. Felnézek a szemeibe és majdnem elolvadok. Miért van ilyen hatással rám, egy idegen férfi? Akit még csak pár perce ismerek. Mintha elvarázsolt volna. Bár nem hallottam még szemmel vagy érintéssel végezhető varázslatról életemben. Ráadásul olyanról nem, ami ennyire elvenné az eszemet. - Segítek neked. Nem venném a szívemre ha megbotlanál a lépcsőn. - elmosolyodom zavartan. Majd tekintetemet végi vonultatom testén. Hm. Ínyemre való. Régen láttam még ilyen jó testű férfit. Kezem a kezében, nem is akarom elengedni.  - Vagy... Vagy talán más módszert is kereshetünk...
- Vagy talán ezt - tapadok egy hirtelen ötlettől fogva az ajkára, mint egy kiéhezett ne is mondjam mi. Csókomba benne van minden nőiesség és gyengeség, de mégis határozott és szenvedélyes. Meg sem gondolom azt, hogy talán ő nem épp így gondolhatja az egészet. Ösztönösen cselekszem a pillanat hevében.
Majd mint, akit fejbe csap a villám elengedem és eltávolodom kissé tőle. A kezét viszont nem engedem el. - Ne haragudj. - szabadkozom ismét lesütött szemmel. De most úgy érzem muszáj. Pláné ha beléptem az intim szférájába és ő nem szeretné ezt. Ám én egy cseppet sem bánok semmit, sőt még egyszer megtenném. De nem akarom azt, hogy csupán egyoldalú legyen a dolog. Meg az lenne a legkínosabb ha ő nem  akarná ezt. Van egy olyan érzésem, hogy ő is akarta. Nem tudom. De kínos. Ajkamba harapok.  - Én... Én...  
Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2018. 11. 18. - 11:07:06 »
0

zene:C9+ - I.N.Y.T.



'Szerelmi vágy, szerelmi álom emléke, fénye űz feléd,
Keresem az elvesztett édent, remények, álmok édenét...'



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban káromkodást és obszcén szavakat tartalmaz!

- Vagy talán ezt.
Alig mondja ki a szavakat, máris közelebb kerül hozzám. Olyan közel, hogy megérzem az illatát és olyan közel hogy vonásai már nem lesznek kivehetőek. Ajkai lélekszakadva kutatnak az enyémek után, s ugyan egy pillanatig még a megdöbbenéssel vegyes csodálkozás lassít le, aztán észbe kapva viszonzom a csókját. Ajkai puhák ám mégis keményen ellenállóak, és a szenvedély ami ott tombol bennem kitörni készülődik. Nem meglepő ez talán ha számba vesszük az elmúlt hetek és hónapok érzelmi kavalkádját. Mindemellé pedig párosul az iskola adta feszültség, a tanórai unalom, a vizsgadrukk és mindaz, amit a Roxfortban oly nagyon gyűlölök. Irigylem O’Marát, irigylem Eric-et, irigylem ezt a lány is. Nekik nem kell visszamenni, nem kell rabszolgasorsba taszítani magukat újra. Igaz hogy csak egy RAVASZ választ el mindentől, de azt megszerezni is időbe telik. Én pedig türelmetlen vagyok. Olyan türelmetlen mint most, mint ezzel a lánnyal, mint ebben a csókban.
Talán ezt érzi meg, talán túl követelőző lennék vagy túl akaratos, de az is lehet más az oka, minden esetre ő szakítja meg a kettőnk közti kapcsolatot. Ő töri meg a varázst és hagyja szertefoszlani a bűbájt. Én pedig csak levegő után kapkodok, miközben igyekszem felocsúdni abból ami történt.
A hangja lassan jut el hozzám, a tudatomba. Hallom, ahogy megint elnézést kér, amire csak mordulok egyet. Kissé talán ijesztő talán állatiasan nyers, de őszinte. Mikor lépünk túl ezen könyörgöm? A végén csak azt látom hogy megint az ajkait harapdálja. Ez annyira bizserget, és annyira frusztrál hogy elmondani nem tudom. Sokkal kívánatosabb így, ráadásul a tudat hogy fél perccel ezelőtt még én vettem a birtokomba sokkalta szívderítőbb. Míg ő makogva igyekszik megtalálni megfelelő szavakat, amik látványosan nem mennek, addig én felé lépek, hogy újra a közelemben tudhassam. Ujjaim felsiklanak a derekára, és szelíden vonom közelebb, hogy testünk lágyan összeérjen.
- Ne szabadkozz ennyit...
Súgom lányan, miközben kezem felsiklik megcirógatva végig a teste vonalát, hogy aztán az álla alá nyúljak és úgy húzzam magamhoz. Ajkaim szelíden csapnak le az övére, nem azért mert ennyire ráérős vagyok hanem mert szándékosan erőltetek magamra nyugalmat. Nem akarom elsietni, vagy kapkodni, mert az idő sok mindennek jót tesz. Mondjuk a vágynak is. Így hát csak lágyan, puhán ingerlem őt, finoman és óvatosan bánok vele, még. Azért még mert ha több lesz ebből (amit nem kétséges hogy remélek) ott már másabb lesz a helyzet. És talán nem csak én akarom sürgetni a dolgokat...
Pont ezért töröm meg én a csókot, de épp csak annyira húzódok el, hogy a szemébe nézve megszólalhassak.
- Gyönyörű vagy. És akarlak.
Ez nem kérés, nem kérdés, ez tény. Mindkettő olyan velős tény, amire könnyen rátapint az ember ha kicsit is figyelmes. És tudom hogy ha igen a válasz, ha ő maga sem szab gátat semminek, akkor egyenes utam fog levezetni Rosmertához. Ugyanis itt a megszokott 35-ös szoba sokszor kerül a nevemre, rendszerint Eric barátom miatt. Azonban ma esélyesen egyszer én élvezem ki az előnyeit. 
Naplózva


Lottie Lowell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2018. 12. 17. - 20:56:54 »
0

Mathias Montrego

A hozzászólás nyomokban káromkodást és obszcén szavakat tartalmaz!

Elakadnak szavaim, amint közelebb jön hozzám. Testem szorosan az ő testéhez ér, érzem minden apró vonását.
- Ne szabadkozz ennyit... -szavai kellemesen hatnak fülemnek. A szemébe nézek és szinte elveszek tekintetében. Nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel. Úgy értem, bármennyire is akarok nem tudok ellenállni neki. Vagyis hát nem akarok. Össze vagyok zavarodva.
Keze derekamról lassan állam alá csúszik. Finom és gyengéd érintésébe beleremegek. Ajkaim lassan összefonódnak az övével. Olyan jól tud csókolni, annyira jó belemerülni csókjába. Nem akarom elengedni. Annyira szeretném, hogy egész este csak csókoljon és velem legyen. Csak most ne engedjen el. Csak most ne. Kérlek. Ah. És mégis elenged.
Mint aki észbe kap, úgy nézek rá. Nem lehetek ennyire kiéhezve egy pasira. Vagy de mégis. Olyan régóta nem éreztem már így magam. Vele eltudnám felejteni minden gondomat és bajomat.
- Gyönyörű vagy. És akarlak. - belepirulok bókjába és elmosolyodom. Szívem és egész testemet valami különös vágy fogja el. Nagyon a karjaiban szeretnék lenni.
- Én is. - súgom halkan, mint aki megijedt mondatától és akaratától. Aztán mogyoróbarna íriszeimmel szerelmesen nézek rá. Magam sem tudom miért, hisz ennyi idő alatt képtelenség beleszeretni valakibe. Alsó ajkamba harapok izgatottan, miközben szemeimmel hol az ő szemét, hol pedig ajkait fürkészem. - Nagyon is. - teszem hozzá egy mosoly keretében. 
A jelenlétében valahogy nem tudok uralkodni az érzéseimen. Nem tudom semmisé tenni őket, de nem is akarom. Bármit is akar én követni fogom. Gondolkodás nélkül tapadok ismét ajkaira, ezúttal táncba hívva nyelvét is, hogy egy forró csókban forrjunk össze. Egyik kezem mindeközben tarkóját érinti meg míg másik a mellkasára téved. Akarom. Ez nem kérdés.
Úgy csókolom meg, hogy azt sose felejtse el. Nem akarok csak egy kávézói emlék lenni az életében, vagy a sok barátnői közül egy. Bár nem tudom, hogy sok barátnője volt-e. De mindegy is. Nem gondolkodom ezen. Inkább a pillanatnak akarok élni. Annak, hogy most vele vagyok és vele leszek ha minden jól megy. Még mindig csak csókolom szenvedélyesen, aztán óvatosan elválok tőle. Magam elé meredek, ajkaimba harapva aztán ismét rávetem tekintetemet vágyakozón.
Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2019. 01. 17. - 18:28:21 »
0

zene:C9+ - I.N.Y.T.



'Szerelmi vágy, szerelmi álom emléke, fénye űz feléd,
Keresem az elvesztett édent, remények, álmok édenét...'



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban káromkodást és obszcén szavakat tartalmaz!

Elmosolyodom a válaszán. Halk, szinte olyan, mintha nem is lenne, és mégis... ott lebeg a kimondott valóság. Ő is akarja, ő is érzi, ő is vágyik rá. A könnyen jött siker megrészegít. Az elégedettséggel vegyes izgatottság átjárja minden porcikámat. Most már el sem tudnám mondani, hogy mennyire örülök Elliot elmaradásának. Talán valóban ilyen ez az élet... Eric megmondta. Valahogy mindent az utadba hoz a szél és okkal. Úgyhogy nem kell aggódni, nem kell félni, mert ha elmarad egy találka lám tessék... itt egy jóvalta kellemesebb.
Vigyorom nem csökken, hanem csak nő és mindössze akkor szakad meg, mikor a lány közelebb vonom újra. Még egy szenvedélyes csókot lopok tőle, bár lehetne ezt követelésnek is nevezni, mert igenis akarom újra érezni ajkait az enyémen. Ha már Clementine lekoppintott, Lyana meg szóba sem áll velem, hát tessék... feltalálom én magam. És ez a lány gyönyörű. Kedves. És még ha csak öt perce is ismerem, ez már pont elég Lestrange szerint arra, hogy kipróbáljuk egymást. Így hát nem gondolkozom sokat mindössze váratlanul szakadok el tőle. Ő pedig ahogy rápillantok megint ajkaiba harap. Nehezen állom meg hogy ne szóljak rá, vagy hajoljak oda és harapjak bele én a formás cseresznyeszín szájacskába, de erős maradok, mindössze a kezemmel simítom végig szelíden az állát. Egy percig nézem, majd halkan közlöm.
- Ne menj sehova. Mindjárt jövök.
Ezzel elengedem és egy fél pillanatig még nézem, aztán megfordulok és lerobogok a lépcsőn.
Lent a söntésnél ott áll jó pár diák és tanár, de akadnak helybéliek és idegenek is. Elég két pislantás jobbra majd balra hogy konstratáljam, Elliot továbbra sem tette tiszteletét. Nem sajnálom csöppet sem ahogy Rosmertához robogok a pulthoz és kikérem a szoba kulcsát. Nem kérdez semmit. Már megszokta hogy Eric itt bandázik, ahogy azt is hogy én intézem a Roxmortsi dolgait és miután anyagi kár nem nagyon van én meg rendben fizetek még többet is így csak az összekoccanó kulcsokkal a kezemben indulok meg vissza, az emeletre.


Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 07. 26. - 02:59:21
Az oldal 0.114 másodperc alatt készült el 49 lekéréssel.