10-es kupé

8 személyes kupé.
Két oldalt, egymással szemben találhatóak az ülések.

Seth & Minnie

"Azt mondják, minden utazásban az elindulás a legnehezebb."

Az utolsó este a nyárból. Volt itt titkolózás, menekülés a hegyi trollok elől, tilosban járás és sok sok boldog pillanat. Vele. Holnaptól sajnos már nem lesz olyan könnyű dolgunk az iskolába, újra jöhetnek a titkos találkozások, hazudozás és megint egy csomószor meg kell szegnem a házirendet. De ez már csak ilyen. Ha tavaly megoldottuk lebukás nélkül, kétlem, hogy épp most kapna rajta minket bárki is, mikor már azért annyira félnünk sem kell.
Utolsó estére nem terveztünk semmi különleges programot, csak kimásztunk Summer-el a tetőre és néztük a csillagokat. Szinte már nem is két külön személy, hanem egyek voltunk ahogy hozzám bújt.
Tökéletes volt. Főleg, hogy le sem bukhattunk, mert anyáék már rég aludtak. Ők valahogy mindig izgatottabbak a roxforti út miatt, mint én. Igazából annyira nem is várom, mint eddig bármikor, hiszen mióta Sunny velünk lakik igazán kellemes itthon.
- Akkor együtt sem utazunk holnap ugye? Csak, hogy ne legyen semmi gond. - üdv újra parázós Fergie, de egyszerűen nem kockáztathatunk nagyon. Kell nekem beszélni, az egészre csak egy puszival válaszol én pedig megint úgy elolvadok, mint az első csóknál. Azóta, mindig, mindenkor.
Hajnalban ébredek arra, hogy kicsit fázok. Sunny lehellette melegnet csak, de most már ideje lemennünk. A homolokára adok egy puszit, mint egy ébresztésképpen, fel is ébred és egy szó nélkül indulunk kómásan a szobáinkba. Jajj csak egyszer tudnék reggel mellette ébredni!
Anya kelt minket, de nem kell túl korán kelni, mert a pakolást és az ilyesmit már tegnap elintéztük. Nem szeretünk semmit sem az utolsó pillanatra hagyni, mert a tapasztalat az, hogy abból csak veszekedés meg hiszti meg sírás van. Jobban van ez így.
Reggelit nem eszek inkább majd az expresszen tömöm meg magam édességgel, meg az évnyitó vacsorára úgy is nagyon éhesen kell menni, mert sose tudok mindent megkóstolni amit szeretnék, mert túl hamar betelek. Viszont már van két évnyi rutinom, úgyhogy most semminek sem lesz kegyelem. Legalább is ez a terv.
A pályaudvarra anya visz ki autóval, apa már reggeli után dolgozni ment. Mindig ámulok, hogy anya hogy tud egyszerre ennyi mindenre figyelni vezetés közben, nekem néha még a fejem is belefájdul ha a sok pedálra meg karra gondolok amik az autóban vannak.
- Vigyázzatok magatokra. Ne csináljatok semmi rosszat! Tudom, hogy nem szoktatok, de apád a lelkemre kötötte, hogy ne mondjak ilyeneket, így csak azért is mondom. - elmosolyodik én pedig átölelem. Ha tudná, hogy mekkora őrültséget is csinálunk mi ketten valójában...
A kilenc és háromnegyedik vágányra már nem kísér ki, mert neki is munkába kell menni. De nem is kell, hiszen elég nagyok vagyunk már, hogy fel tudjunk szállni egy vonatra.
A tömeg nagy része már a vonaton van, mi is felpattanunk a csomagok ledobálása után, de már csak a vonat végében találunk szabad kupét. Summer integetett a folyosón az általam vihogósnak hívott barátnőinek és jelzett nekik, hogy mindjárt jön.
Ahogy beléptünk ledobom a táskám és lehuppanok az egyik ülésre, Sunny közben behúzta a függönyöket.
Hát ez?
- Nem úgy volt, hogy...? - A szó a torkomon akad, mert az ölembe ugrik és olyan csókot ad, amilyet még soha. Az az igazi szenvedélyes. Az a legnyálasabb fajta. Teljesen elfelejtem hol vagyok és nem is gondolkodok én is ilyen hevesen csókolom vissza, olyan közel húzom, hogy már nem is tudom mi kinek a micsodája.

[Apaaaaaaa, nem akarom, hogy Minnie elmenjeeeen!]

                                                                  

Fergus&Seth

A reggel még elképesztő hisztérikus hangulatban zajlott le – apáék korán indultak dolgozni, Greg nem akart elengedni, még a kicsiket is megszégyenítően könyörgött, hogy maradjak, ami azért nem kis derültséget okozott a körülöttünk állóknak. Természetesen az út előtt be kellett ugranunk egy boltba, mert Emma nem viseli jól a tudatot, hogy édességeket fogok egész nap enni, így a nagy drámai búcsújelenet tulajdonképp a konzervek között zajlott le. Maccavity egész reggel szabotálni próbálta a kialakuló helyzetet, de én magam is lelkesen vágtam a képzeletbeli fát magam alatt: nem volt meg a seprűm, néhány könyv, pár kedvenc ruhadarab. Lehet, hogy nem csomagoltam elég előrelátóan…?
- Apaaaaaaa, nem akarom, hogy Minnie elmenjeeeen! – sírja a legkisebb testvérem, amivel az eddig békésen bámészkodó járókelőket is mágnesszerűen bevonzza a pályaudvaron. Bármilyen hihetetlen, még nem késtünk el, de gyanítom, az elköszönés még változtathat ezen.
- Én sem… - teszi hozzá Taylor, a középső, akitől távol áll a nyilvános tombolás, de cserébe épp eléggé könnyes szemmel néz rám.
- Lányok, ezt már megbeszéltük. Minnie karácsonykor visszajön… - sóhajtja fáradtan apa, szerintem már végképp megbánva az ellágyulását, ami oda vezetett, hogy mindannyian kijöttek velem.
Már-már engem is elönt a honvágy (még ott, a peronon állva is), mikor a nevelőanyám, Emma jelenik meg, a ládámat maga előtt gurítva. Az ő arcán is látni vélem a szomorúságot, de csak egy pillanatig, ugyanis a macska pont ezt a momentumot választja, hogy hangosan fújni kezdjen. Köszönöm, Maccavity, igazán zseniális vagy a nagy érzelmes jelenetek elrontásában.
- Oké, mindenki, ne szomorkodjatok, tényleg, pár hónap, és újra itthon leszek. Alig veszitek majd észre, - mosolygok kissé összeszedettebben – és végre nem eszi meg senki a dugi csokitokat. Decemberben találkozunk, addig is írok. Celia, neked minden nap. Komolyan.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezt a tervet a roxforti baglyok is ennyire támogatják, de az érv láthatóan megnyugtat mindenkit, és hosszas búcsúzkodás után (nem hagytátok volna ki az alkalmat a nagy családi ölelésre, ugye?) végre megérkezem a falon át a kilenc és háromnegyedik vágányhoz. Egyelőre nem látok ismerős arcokat, Maccavity sunyi képén kívül, de úgy döntök, ő nem érdemli meg a figyelmet az iméntiek után. Helyet akarok foglalni, mielőtt a többiek keresésébe kezdek, így a legközelebbi kupé felé indulok, és laza tíz perces szenvedéssel felrakom a ládámat, az ellendrukker macskámat és saját magamat is. Nos, el tudtam volna képzelni ennél gördülékenyebb évkezdést is… mondjuk, egy magas, sötét hajú férfi rám mosolyog… szinte már látom is magam előtt újra az óriáskereket, meg Párizst… ekkor azonban a macskám végképp ketrecharcosokhoz hasonló őrjöngésbe kezd a kosarában. Erős késztetést érzek, hogy ráüvöltsek, de mivel mellettem folyamatosan szállnak fel emberek, udvariasan felnyalábolom, és kiengedem, őszintén bízva benne, hogy talál magának valaki mást, akinek elveheti az életkedvét. Mintha csak ezt várta volna, eliramodik a szemközti ajtó felé, ami félig nyitva áll, én pedig követem.
A tízessel ellátott folyosón egyelőre viszonylag csend honol, ami meglehetősen hívogató azzal szemben, ami nemsokára következni fog – ki kell használnom a lehetőséget. Az egyik kupé függönye be van húzva, ami mellett magamtól biztosan elsétálnék, Maccavity azonban ösztönösen tudja, mit nem kellene csinálnia, és beslisszol. Ha csak egy centiméternyi esélyt is hagytak neki a bent lévők, mostanra biztosan megbánhatták, és mivel nem akarok úgy elhíresülni ebben az évben, minta gyilkos macska tulajdonosa, utána megyek. Majd szépen felkapom a bestiát, és kirohanok vele…
Arra azonban egyikünk sem számít, hogy Fergus O’Brienre és Summer Watsonra nyitok majd rá, kimagyarázhatatlan felállásban.
- Hello! – köszönök hirtelen, ami még mindig jobb, mintha mondjuk felsikoltottam volna, de annál mindenképp rosszabb, minthogy kihátráljak.
A velük szemközti ülésre ugró macskám gyámoltalan képet vág, pont olyat, amelyet az ártatlan áldozatok szoktak, akik véletlenül tévednek valahová. Ez a dög azonban nagyjából annyira lehet ártatlan, mint egy vérfarkas, miután felzabálta a falu teljes lakosságát, és most várja, hogy vakarják meg a pociját.
- Bocsánat, csak a bestia miatt vagyok itt… - jegyzem meg, habár a kijelentés jobban megállná a helyét egy komédiában, a szituáció továbbra is félreérthetetlenül kínos.

Minnie & Fergus

Annyira, de annyira nincs kedvem vissza menni a suliba. Az előző év egy kalap szar volt úgy ahogy van. Lehetett volna hosszabb ez a nyár. Húgom meg öcsém bezzeg már egy hete azt szajkózza ugrálva, hogy végre visszamehetnek. Mire ez a nagy öröm én nem értem meg őket. Nekik sem volt éppen séta galopp a háború. Pedig azt mondják egy gyerek nem fejelt. Nyilván nem lesz attól nem megtörtént az egész ha még évekig komor arccal ülök és mindenhez kedvtelenül állok hozzá. Nem igen a legjobbat hozta ki belőlem a háború, átmentem terminátorba és félek nem igazán sikerült még letennem a kardot. Nem jól van a háború semmilyen formában. A roxforti harcban talán öltem is. Nem emlékszek annyira gyorsan történt minden. Persze az sem sokat dob a dolgon, hogy az eszméletem is elvesztettem és két napra rá ébredtem fel.
Talán újra öltem. Talán újra meghasadt a lelkem.
De vége.
Már a pályaudvaron vagyunk és igen megint teljesen elkalandoztam, arra eszmélek, hogy Darius szabályosan elhúz a pórázzal. Chelsea már megint valami édességet töm magába és arra izgult fel ennyire a kutya. Csak ingatom a fejem és lehajolok a kutyához, amíg végez a húgicám. Látszik, hogy anyának csak annyira volt ideje, hogy kihozzon minket aztán spurizott is a melóba. A nagy búcsújelenetet már otthon lerendeztük, hogy ne teljen két órába a dolog és a kicsik se hisztizzenek. Bár annyira lelkesek, hogy itt csak akkor törhet ki a világháború ha törlik a járatot.
Ne adja az ég.
A kilenc és háromnegyedikre való bejutás már tavaly is a kedvencük volt, most is versenyt futva mennek be és a fél zsebpénzem feltenném, hogy mire én a csomagokkal átverekedem magam már rég a kis haverjaikkal lesznek a vonaton. Legalább nem kell valami hülye kifogással lelépnem tőlük.
Hoztam magamnak egy kis meglepetést az útra. Meg annak is aki esetleg kér belőle. Ha megtalálom a barátaim.
Barátok?
Kettőt kell fordulnom a sok cucc miatt, de hamar leszórom őket a többiek csomagjai közé csak a táskámat tartom magamnál meg Darius-t. Apró puszival hálálja mg, hogy felveszem. Imádja ha puszilgathat. Meg azt is ha kézbe van véve, bár elég hülyén nézhetünk ki, mert nem olyan kicsi már, mint még mikor a tenyerembe elfért. De valahogy ő ezt mindig elfelejti. Egyszer biztos megtanítom, hogy ő vegyen fel engem. Aztán majd azzal fogunk fellépni. Hát ha még beszélni is tudna, akkor minden nap én puszilgatnám. De valahogy így is mindig tudom mit mondana. Sokszor le is szokott oltani. Legalább is azt hiszem.
Felrakom magunkat a vonatra, de semmi ismerős arcot nem látok. Ahogy haladok feltűnik, hogy már elég késő lehet, mert a kupék megteltek, a folyosókon ki-ki rohangál, ki-ki már a nyári élményeket meséli. Kész csatatér az egész és ezen kell magam áthámoznom. A vége felé már lazábbnak tűnik, amúgy sem szeretnék most odafele nagy nyüzsgést, remélem találni még olyan helyet, ahol csak egy két ember ül.
Szabályosan leizzadok a szlalomozástól, út közben a tesók egy kicsikkel telt kupéból integetnek kifele, de már nyakig ülnek az édességben. Felpörögnek, mint állat aztán holnap meg az összes zombi lesz. Sőt még a vacsoránál is küldenek rá egy kis kakaót. Robbanhat a hálókörzet!
Kilenc és tíz. Egy lány áll az ajtóban a háta mögött bekukkantok és látom, hogy már vannak bent páran, de még sem olyan zsúfolt mint az eddigiek.
- Hello! Volna itt egy szabad hely? Vagyis… - elharapom a mondatot. Nézd már ez a két gyerek egymás ölében ül és mindkettő rákvörös. Édes istenem még egy ilyen kis csíra is be tud csajozni én meg itt állok barátok meg szerelem nélkül. Az utóbbi időben a legjobb csókot Dariustól kaptam. ja meg neki is adtam.
Jól van Seth, sínen van az életed!
Valami szőrgolyót is látok, de szerencsére Darius inkább barátkozós mindennel, kivéve a patkányokkal, azokat valamiért nem szereti. Olyan hülye fejet vágok, amilyet csak lehet, mert most igazából arrébb menni nem akarok, mert itt alig vannak másrészt viszont lehet az elhúzás lenne a legjobb megoldás. De ne hogy már én érezzem kellemetlenül magam. Ha egymásra mászni tudnak, akkor égni is. Gonosz vagy nem, de még el is mosolyodok. Lehet, hogy mégsem olyan rossz ez a visszatérés.

Seth & Minnie

Soha nem akarom, hogy ez a pillanat véget érjen. Jó persze én is lehettem volna a nyáron tökösebb és rámenősebb, de ha csak meglátom úgy olvadok, mint a kisgyerekek kezében a fagylalt 500 fokban, mert nem tudja elég gyorsan enni. Mi lelte ezt a lányt és miért pont itt? Nem érdekel, átadom magam és a kezem is felfedezőútra indul közben. Az agyam eldobom, azt hiszem nagyon jó évünk lesz. Remélem a szobatársaim sokat lesznek a gyengélkedőn és lesz, hogy az egész szoba az enyém lesz. De maximum kiszökünk és keresünk romantikus helyeket. Komolyan rossz hatással van rám ez a lány. Hogy gondolhatok ilyet, mikor félek szabályt szegni. Lehet, hogy eljött a lázadó korszak?
- Hello! – Hallom a kupé ajtajából. Baszki baszki baszki csak ne Everfenék legyenek mert akkor irtó nagy gáz lesz. Évfolyamtársak és nagyon jól tudják, hogy mi a helyzet velünk. Bár sajnos elég sokan, hiszen Summer anyukája tanár volt eddig a Roxfortban és ugye egy tanár lányáról mindenki mindent tud. Még azt is, hogy mikor evett utoljára, nem hogy kik a rokonai.
Francba francba francba. Így háromszor. Elrántom a fejem és a hang irányába nézek. Nem ismerem a gazdáját, látni már láttam, de nem ugrik be. Talán Griffendéles, mintha az ő asztaluknál ült volna folyton. Tudja a fene. Bár csak ne Mardekáros legyen. Akkor nekünk tuti annyi. Akkor mire a Roxfortba érünk már a szüleim is tudnak mindenről.
Visszanézek Summer-re de csak a tanácstalanságot látom az arcán, ő is csak össze vissza nézeget.
Áh a hülye macskája nem igaz, hogy nem tudott egy másik kupéba befutni. Mondjuk mi is nagyon okosan vagyunk, hogy itt és ráadásul nyitott ajtónál akciózunk. Én meg egész nyáron azt hajtogattam otthon, hogy már nem vagyok gyerek.
Mire szólásra nyitnám a szám újabb hang dobbantja meg a szívem. A lány mögül egy srác tornyosul ki egy kutyával a kezében. tessék nem elég, hogy a csajszi meg a macska látott minket még ő is. Közben eszembe jut, hogy meg kellene találnom a kezeimet, mert  így ráeszmélve az egyik Sunny hajában a másik meg kicsit kényesebb helyen pihen. Olyan gyorsan veszem le róla, hogy fel sem tűnik, hogy megmozdultam. Nem kell nekem gyorsító bűbáj. A fejem már láng vörös egyrészt ezért, másrészt azért.
Újra kérdőn nézek a barátnőmre.
- Most már úgy is mindegy nem? – a fülemhez hajol és belesúgja, majd egy puszit nyom a számra. Ez megőrült. Bár ezt kimagyarázni amúgy sem tudnánk. Közben már ő is összeszedte a testrészeit, nem csak én voltam láthatatlanul gyors. Gyorsan leugrik rólam.
- Nekem úgy is mennem kell.  – ennyivel kislisszol a kupéból. Hát kösz a segítséget, azt hittem legalább ezek után utazhatunk együtt.
- Sziasztok. Hát azt hiszem most már elég hely van. – Lehajtott fejjel mondom és közben a legtávolabbi székre csúszok és mutogatok a székekre. – És ő bocsi ezért, kicsit elragadtattuk magunk azt hiszem.
Inkább befogom a szám és nem magyarázom a bizonyítványom, mert egyrészt ők sem hülyék, értelme se lenne, meg kitudja ha összehaverkodunk, akkor talán nem ezen fog csámcsogni az egész iskola. Ezért csak remélni merem, hogy a lány is velünk szeretne utazni, ha már a bestia kényelembe helyezte magát, ugyanis időközben úgy elnyúlt, hogy két széket is elfoglal.

[Most már úgy is mindegy nem?]

Fergus&Seth

Nos, az iménti helyzet tökéletes tankönyvi példája az inflagrantinak – még igazán elmenekülni sem volt lehetőségem, mikor felbukkan mögöttem Seth Calahan, és persze egyetlen pillantással felméri a dolgokat. Becsületére legyen mondva, átlát a vállam fölött, pedig nem vagyok épp egy nipp. Vajon ez eddig is így volt, csak én vagyok ilyen botrányosan rossz megfigyelő?
- Most már úgy is mindegy nem? – kérdezi Summer, majd hozzáteszi – Nekem úgy is mennem kell.
Kislisszol mellettünk, amikor elhalad az ajtó két szárnya között, észrevétlenül rákacsintok. Ha a szituáció égetően kínos is, csodásan kivágta magát, szerintem még én is tovább főttem volna a saját levemben. Nem mintha erre számítani lehetne az elkövetkező tanévben, magamat ismerve.
- Sziasztok. Hát azt hiszem most már elég hely van. – szólal meg Fergus, aki gondolom jelenleg a pokolba kívánhat mindkettőnket, illetve mindhármunkat, Maccavity ugyanis már rég otthon érzi magát az üléseken. – És ő bocsi ezért, kicsit elragadtattuk magunk azt hiszem.
Ő az egyike azoknak az alsóbb éveseknek, akik valamiért megmaradtak élénken az emlékezetemben, habár az iméntiek érdekes színt festenek az eddigi képre. Sethre pillantok, aki gyanúsan cinkosan mosolyog befelé, gondolom, ezzel jelezve, hogy nincsenek morális problémái.
- Köszi, szerintem a többi kupéban már közelharcot kellene folytatnom egy helyért! – mosolygok végül, aztán a dögömet felnyalábolva elfoglalom az harmadikossal szembeni helyet, közvetlenül az ablak mellett. A helyzetet indító bestia unottan ásít egyet, aztán összegömbölyödik.
- Egyébként ne haragudj, Fergus – nézek vele farkasszemet, de persze egy kicsit sem komoly az arcom – De muszáj megkérdeznem, ő az unokatesód volt, ugye? Ó és Seth, szerinted meddig tart, amíg valaki kiszúrja a kutyust?
Lehajolok megvakargatni az egyébként nagyon édes állat fülét, abszolút barátságosnak látszik. Sokszor gondoltam már rá, hogy mennyivel jobban kijönnék egy kutyával, mert bármennyire is szeretem a cicákat, Maccavityvel élve az ember még abban is megkérdőjelezi önmagát, hogy vajon épelméjű döntés volt e hazahozni.
- Amúgy, - jegyzem meg csevegő hangon, elvégre mindkét kérdésem beletalált a kellemetlenül elkerülhetetlen témákba – szerintem mindkettő rendben van, de talán mindketten lehetnétek egy kicsit diszkrétebbek.
Vajon én is ilyen voltam ennyi idősen? Persze, kóstoltam már meg másokat, és bármennyire is furcsán hat ez a hasonlat, valahol pontosan leírja az érzést, amit kelt. Fergus és Summer azonban nagyon nem tűntek gyerekesen kíváncsinak, a mozdulataik még az elváláskor sem árulkodtak a legkisebb érzelmi akadályról sem. Na, és helyben vagyunk, ez az, ami számomra nem ismerős. Bármennyire is épp ’rosszban sántikálnak’, valahogy mégsem tűnt rossz dolognak. A két utastársam nem ismerhet annyira, hogy tudják, a hajam fül mögé tűrése ez esetben is a zavar jele, de továbbra is bíztatóan mosolygok mindkettőjükre, elvégre a furcsa gondolatmenetről nem tehetnek.
- Á, én tudom a neveteket, de ha esetleg nálatok zavar lenne az erőben, Minnie Balmoral, hatodév, griffendél. Ez a kis bajkeverő pedig Maccavity.
A macskám ugyan felemeli a fejét a bemutatásra, azonban felsőbbségesen vissza is teszi a mancsaira, remekül prezentálva, milyen udvarias és érdeklődő teremtés. Még elképzelni is rossz, hogy egy ilyen bestiával fogom megosztani az ágyamat az elkövetkező hónapokban…

Seth & Minnie

Nagyon helyes, legalább velem utazik a leányzó. Ez már egy esély a javításra. Sőt a haverkodásra, így talán nem locsogja ki a dolgot. Bár tényleg mindegy ha nem jut apáék fülébe, de miért is jutna. Nem hinném, hogy bárki annyira utálna, hogy levelet küldene a szüleimnek. Azt hiszem el kell beszélgetnem majd Summer-el. A srác meg csak vigyorog, legalább neki sem kellemetlen a helyzet, az év határozottan izgalmasan indul.
A menekülő pozícióm nem igen válik be, a lány a velem szemben lévő ülésre ül. Kicsit kikerekedett szemmel nézek rá, mert biztos vagyok benne, hogy most következik a kínvallatás vagy valami hegyi beszéd, hogy ehhez fiatalok vagyunk és a többi. Azt meg úgy sem tudja, hogy mi a helyzet velünk, bár ugye Summer anyja által lehetséges, hiszen őt is biztosan tanította. A srác olyan lazán ugrik a székbe, mintha a vízbe ugrott volna, a kutyáját a földre engedi. Még senkit nem láttam kutyával a Roxfortban csak Hagridot, kíváncsi lennék, hogy szabad-e egyáltalán. Bár sokkal jobb lenne velük haverkodni, mint a sok buta macskával, akik folyton mindent széthordanak, meg amúgy is folyton tiszta macska szőr lesz tőlük a talárom. Macskákat ki, kutyákat be. Én támogatnám a dolgot.
- Egyébként ne haragudj Fergus – hallom meg a lány szavait. Hát még nem haragszom. Na jó egy egész picit, de csak a bestia miatt. Neveld már egy kis tapintatosságra – gondolom magamban.  – De muszáj megkérdeznem, ő az unokatesód volt, ugye? Ó és Seth, szerinted meddig tart, amíg valaki kiszúrja a kutyust? – szép befejezés. Ja most már haragszom. Ha Seth, mert gondolom akkor így hívják is tudja már a felállást.
Tudja a nevem, de hogy honnan azt elképzelni sem tudom. Tudja a rokoni szálunkat, na jó ezt legalább elképzelni tudom. Mert nekem gőzöm nincs, hogy ki ő csak annyi, hogy néhányszor láttam. A srácot meg pláne nem, remélem nem egy bunkó, ha már a nagy titkok kibeszélő showjába csöppentem. 
Valamiért még is bízok benne, ugyan a szemeim megint kicsit előrébb tolódnak és az izzadság, de inkább a zavar cseppjei a homlokomon gyülekeznek, elmosolyodok és hátradőlök. Jól mondta Sledge nem kell mindent úgy túlpörögni.
- Igen, az unokatesóm. De ne ítéljetek el! Teljesen más az egész, mint azt mások gondolnák. Szóval ezért is próbáltuk titokban tartani, hogy ne beszéljenek ki minket össze vissza, meg Summer anyukája is szóval halálfaló volt és képzelhetitek mi történt volna ha ez kiderül. – Felváltva nézek mindkettőre, remélem Seth nem haragszik meg, hogy én vettem el az első szó jogát, de végül is hozzám szólt az első kérdés. Már nem mosolygok. – De jobban szereretem, mint bármit, hát ezért a kockázat. Elolvadok, ha csak rám néz, az előbb meg nem is tudom mi történt. Nem csináltunk még ilyet soha. Főleg nem ennyire nyilvános helyen. – elég, elég ennyi momentán, azért nem az egész életemről kell mesélnem, csak egy kérdésre felelni. Túl őszintének sem szabad lenni. – Ugye nem mondjátok el senkinek?
– Amúgy, szerintem mindkettő rendben van, de talán mindketten lehetnétek egy kicsit diszkrétebbek. – Hát erre nyilván csak annyit lehet, hogy bólintok. Ezt a szentbeszéd résznek fogom fel és meg is fogadom a tanácsot. Tényleg nincs eddig gáz a lánnyal.
- Gondolom akkor már nekem nem kell bemutatkoznom. De honnan is ismersz amúgy? Látni már láttalak, de a neved nem tudtam Minnie. Bájos. – bökök közben a fejemmel a macskára, mert a kezeimmel a táskámban kotorászok. Erre a sok izgalomra teljesen megéheztem és van még egy csomag zizegős csoki a táskámban. Megnyitva a többiek felé nyújtom miután betömök egy jó nagy marékkal a számba, jelezvén, hogy kérnek-e meg még dünnyögök is valami olyasmit érthetetlenül, hogy kértek?

Minnie & Fergus

A lényeget ugyan pont nem láttam, de ahogy a kissrác a kislány melleit fogdosta ahhoz nem éppen az „elragadtattuk magunk” kifejezést használnám. Helyénvalóbb volna az egymásra gerjedés, a felizgulás, az este nem volt alkalmunk egymásnak esni vagy egy nyár után ti is ezt csinálnátok azonnal szövegek bármelyike.
Dariust leteszem a földre, biztos vagyok benne, hogy körbe akarja szaglászni az új embereket, felesleges lenne feltartóztatnom. A táskám óvatosan teszem le az egyik középső ülésre és úgy döntök inkább Minnivel szemben srégen huppanok le, a hősszerelmesünk oldalán. Tök jó csaj, inkább neki vigyorgok út közben. 
Azért kicsit irigylem a tökmagot. Ideje kikérdeznem Fabiant, hogy udvarol-e már valakinek, igen korán kezdik mostanában úgy nézem. Én meg persze teljesen egyedül vagyok és esélyem sincs szerelemre  mióta Janine lapátra tett. Meg hát a háború sem a randizási lehetőségek fellegvára volt. Talán majd idén.
Kicsit félrenyelek a Minnietől hallott hasznos információ nyomán, hát ez mekkora királyság már, hogy az unokatesójával kavar. Mit meg nem csinálnak a mai fiatalok gondolkodás nélkül. Soha nem kezdenék rokonommal, de persze mindenki azt csinál amit akar. Ez majdnem olyan, hogy húgom meg öcsém bejelentik, hogy jövő héten lagzi. Na de egymással.
Csak megrántom a vállam a kutyás kérdéssel kapcsolatban pillanatnyilag, megvárom amíg a tökmag, aki ezek szerint Fergus elmeséli neki a szíve dolgait. nekem igazából nem kell majd sokat magyarázkodnom.
- Ne aggódj lakat a számon. – szereti. Nem is emlékszem, hogy ennyi idősen tudtam-e egyáltalán, hogy mi az. Meg most nincs is okom bekavarni nekik. Tőlem aztán azt csinálnak amit akarnak, de persze így szaftosabb a dolog. Ki tudja, lehet még tudok tőlük ezt azt kérni a hallgatásért cserébe. Majd az élet eldönti. – Dariussal nem lesz gond. A nyáron írtam McGalagony professzornak és határozottan tetszett neki az érvelésem, miszerint ha ilyen bestiák nyugodtan szaladgálhatnak a kastélyban  az én jámbor barátommal sem lesz probléma. Meg amúgy sem értem, hogy a macskák miért engedélyezettek a kutyák meg kevésbé. Ötlet? – komolyan, hátha tudják.
- Minnie azért hat év alatt megtanultam a neved annak ellenére, hogy sosem beszéltünk úgy semmiről. – végül is ez az igazság. Én nem kerestem, ő nem keresett. Na jó lehet egy tál békapetét kértem tőle kölcsön bájitalon még harmadikban. Igazából nem nagyon alakult ki róla véleményem, talán azért se igen kezdeményeztem bármit, mert baromi jó nő és az ilyen csajokat én inkább messziről elkerülöm. Egyrészt mert folyton csak vihorásznak mikor elmegy mellettük az ember másrészt meg nehéz velük az aktuális talár divatról beszélgetni.
Elindul a vonat. Kezdődhet az utazás!
- De ha már így bemutatkoztunk talán a pertut is megihatnánk. – Elkezdek kotorászni a táskámban , Fergus csokiját egy fejrázással elutasítom. Nem csoki kell ide ilyen helyzetekre, hanem ütősebb cucc. Szépen kipakolom a kis üvegeim. Van itt vodka, whiskey és sör. Csupa mugli ital, de nekem bejönnek. – Ki mit kér?
Remélem nem lesznek túl félénkek és legalább egyet koccintunk. Társaságban végül is jobb inni.

[De ha már így bemutatkoztunk, talán a pertut is megihatnánk.]

Seth&Fergus

Fergus meglehetősen feszültnek látszik, amin egyáltalán nem csodálkozom: ha rám nyitotta volna valaki ilyen szituáció közben az ajtót, valószínűleg kimenekülök a csukott ablakon, mindegy, milyen erőfeszítéseket is kell ezért tennem. Egyébként gyakorlott titoktartónak tűnik, elképzelhető, hogy régóta tart köztük…?
- Teljesen érthető, ígérem, lakat lesz a számon. – mosolygok rá, bár nem tudom, segít ezen ez egyáltalán – A zűrös családból nekem is bőven kijutott.
Mikor megjegyzi, hogy nem csináltak még ilyet, abban ugyan nem vagyok teljesen biztos, de nem is az én dolgom annak lenni benne.
- Köszi, átadom a szüleimnek, roppant kreatív emberek.
Fergus lelkes csoki evésbe kezd, és mikor megkínál minket, letörök belőle egy apró darabot, aztán vidáman bámulok rájuk. Ha ilyen édes dolgokkal terveznek megvesztegetni, felőlem akár bordélyt is csinálhatnak a kupénkból. Nem mintha bármelyikre is reális esély lenne, és egyébként is, szilárd vagyok, mint a kőszikla…
- Nekem úgy rémlik, mindig elkerültél, ha lehetett. – rákacsintok Sethre – Már kezdtem azt hinni, egy valóságos trollnak tartasz… bár, te láttál már mágiatörin néha elaludni, szóval lehet, hogy nem is kellene meglepődnöm.
Kuncogok a nosztalgiával átitatott emlékeken: szeretek éjszakázni, ezt pedig az általában korai időpontra kijelölt mágiatörténeten sikerült a legjobban pótolnom. Néhány megfigyelés alapján fordult már elő, hogy álmomban élénk társalgást folytattam, persze az iménti inkább szórakoztató túlzás volt. Tény, Seth és én nem voltunk soha közeli viszonyban, talán alkalomszerű párba állításokon kívül, de ez az év tökéletes lesz arra, hogy hidakat építsünk a sötét időszak után.
- Oké, szögezzük le, semmi bajom a kutyákkal, sőt, szerintem Darius sokkal emberbarátabb, mint… ez itt, - emelem fel a továbbra is durcás macskát – de egy kutya jóval több figyelmet és tanítást igényel, a nagyobb példányok pedig több helyet is. Jó, nem állítom, hogy nem lehetnek a vonaton tíz kilós cicák is, de képzeld el, hogy valaki magával hurcol, mondjuk egy bernáthegyit. Ha valakinek megengeded a chihuahuát, meg kell engedned ezt is.
Az említett bestia rosszkedvűen végigmér minket, majd ismét elheveredik, és elbújtatja a fejét a mancsai közé. Ilyenkor még akár azt is feltételezheti róla a gyanútlan áldozat, hogy egy kedves kis szőrgombóc, holott ez itt a macskák Tudodkije, sejtésem szerint.
Szórakozottan megsimogatom, csodával határos módon ez nem jár plusz fújással vagy támadási kényszerrel a részéről, bár már teljesen mindegy, a legkevésbé sem hiszem, hogy utastársaim szimpatizálnának vele. Sethre pillantok, aki valaminek nagyon örül velem szemben, legalábbis élénken vigyorog. Válaszul visszamosolygok, de mielőtt még furcsán kínossá válna a szituáció, a táskájából előhúz néhány üveget, amelyekben tuti nem szörpi van.
- De ha már így bemutatkoztunk, talán a pertut is megihatnánk.
Egy egészen rövid pillanatig azt hiszem, hogy viccel, úgyhogy az iménti kifejezés marad a vonásaimon, de amikor megkérdezi, mit kérünk, ez a szép elmélet bámulatosan gyorsan dől meg. Nem emlékszem olyan vonatútra, amikor az indulás első perceiben alkohollal kínált volna valaki, főleg, hogy ez a valaki a nagyon lelkes Seth Calahan, aki láthatóan előrelátóan pakolta az elemózsiát a kirándulásra.
- Hát, mik az opciók? – kérdezek vissza, lábaimat felhúzva törökülésbe. Kíváncsi vagyok, mennyire gondolja ezt komolyan, mi a célja vele.
Kettejüket végigmérve egyébként szórakoztató kontraszt fedezhető fel: a csokit majszoló Fergus, és az italozó Seth olyan útitársak, akikről az ember nem gondolná első körben, hogy majd épp a Roxfort felé zakatolva alkotnak közös képet, aminek az én mosolygó arcom az egyik darabja.

Seth & Minnie

Legszívesebben felpattannék és ropnék egy táncot az ülésen, úgy megkönnyebbülök. Micsoda szerencse, hogy ilyen jó fejek és nem pletykálják el amit az imént láttak. Bár biztos lesz akinek elmesélik, legjobb barát, pasi, barátnő. Gőzöm sincs a szerelmi dolgaikról, de ezt a témát most jobb is elkerülni. Elég volt az én szerelmi életem kiteregetése egy útra.
- Köszönöm nektek. – semmi mosoly, tök komolyan gondolom. Ez a minimum azt hiszem, lehetnék nagyobb bajban ha mások jönnek be.
Inkább eszem tovább a csokimat és igyekszem kicsit láthatatlanná válni. Hadd beszélgessenek a nagyok, amúgy is egyfolytában egymásra vigyorognak, nincs kedvem gyertyát tartani itt nekik.
- Már kezdtem azt hinni, egy valóságos trollnak tartasz… bár, te láttál már mágiatörin néha elaludni, szóval lehet, hogy nem is kellene meglepődnöm.
Leesik még az állam is. Hát így nem tudom sokáig játszani a láthatatlant. Hogy képes valaki bármelyik órán elaludni. Hiszen azok annyira izgalmasak! A Mágiatörténet meg különösen, tele van háborúval, harccal meg egy csomó érdekes sztorit szoktam ott hallani.
- Nem tudom hogy vagy képes  elaludni egy órán.  Mindegyik annyira izgalmas! Sőt szerintem lehetne hosszabb is egy-egy óra, néha olyan hamar eltelik. –  megrovóan nézek Minnie-re. Jó persze nem mindenki szerethet minden órát, de azért elaludni nem kéne. Meg akik folyton eszik azokat az orrvérzős meg hányós cukorkákat csak hogy kimehessenek azokat sem értem. Akkor inkább be sem mennék és a gyengélkedő előtt ennék egy olyat és kész.
- Nekem is van egy kutyám, de nem hozom magammal a Roxfortba. Szerintem nem érezné jól magát, mert a sok tanulni való miatt nem lenne elég időm rá. – pedig legszívesebben elhoznám Charlie-t, de tudom, hogy anya mindig megsétáltatja őt apával esténként. Azt mondják ez jó kikapcsolódás nekik. Én mindig a parkba viszem ki, ott pedig beleugrik folyton a szökőkútba. – De tök jó, hogy elhoztad. Persze ha nem fog sokat unatkozni.
Pertut? Mármint alkoholt akarnak inni itt a vonaton? Ezért akár ki is csaphatnak még mielőtt odaérnénk. Ránézek Sethre és egy izzadságcsepp fut végig a homlokomon.
- Én azt hiszem nem kérek semmit. Baj lehet belőle. – Minnire nézek. Talán ő felelősségteljesebb, de ha a választék felől érdeklődik, akkor azt hiszem megette a fene. Csak nehogy én is pórul járjak még a végén.

Minnie & Fergus

- Nekem úgy rémlik, mindig elkerültél, ha lehetett. Már kezdtem azt hinni, egy valóságos trollnak tartasz… bár, te láttál már mágiatörin néha elaludni, szóval lehet, hogy nem is kellene meglepődnöm.
Trollnak tartom persze. Egy ilyen csajt, akit azért kerül el az ember mert olyan szinten fullos, hogy ránézni is alig mer. Ja csak ezt nem lehet nekik megmondani mert akkor úgy felmegy az így is nagy képük, hogy éveket lehetne repülni érte a seprűn felfelé mire elérnénk. Bár ez a csaj nem tűnik túl egoistának, bár azért első körben kiosztott kicsit mindkettőnket.
- Nem igen láttalak mágiatörténeten aludni, mert én is mindig elalszok. Ha meg hosszabbak lennének azonnal kiiratkoznék. Sőt! Inkább rövidíteni kéne néhányat. – ezzel Fergusra kacsintok, hogy lássa nem Minnie az egyetlen szörnyeteg a fülkében, aki képes elaludni egy órán. – Nem kerültelek, csak nem is tudom… Minden esetre nem a troll lenne rád amúgy a helyes kifejezés, bár erre magadtól is rájöttél már szerintem ha szoktál tükörbe nézni. – hopp ez kicsúszott, de legyen már reális önkritikája na. Vagy ha azt várta, hogy akkor majd itt áradozok róla egy sort meg felháborodva ütöm Fergust, hogy dehogy troll hát azt várhatja. Azért egy zavart mosolyt kap.
- Jogos, de mennyivel értelmesebb a tóparton sétálni a kutyáddal ahelyett, mint mikor Maccavityvel harcolsz, mert olyan jó kedve van. Amúgy meg jól nevelt kutya, nem lesz vele gond. Sőt majd Hagridhoz is leviszem ha sok a dolgom, ott biztosan jól el lesz. Nem is lenne rossz, ha több kutyus szaladgálna a Roxfortban. Barátságosabbak, mint a legtöbb macska. Milyen kutyád van Fergus? – Dariust megsimogatom. Azt már nem rakom hozzá, hogy a másik meg az, hogy a tesóim is örültek neki, hogy velünk jöhet a kutyus is idén. Ha kevesebb az időm, ők is el lesznek vele. másodikban még úgy sincsenek agyon terhelve és addig sem valami hülyeségen törik a fejük.
- Hát mik az opciók? – na ezt már szeretem. Reméltem, hogy találok társaságot az idegnyugtatásra, de hogy még ilyen kellemes is.
- Dehogy lesz baj öcsi. Ne aggódj senki sem fog meglátni, meg amúgy sem igen ismerik itt a mugli italokat. – rámosolygok ne izguljon már annyit. – Nos van vodka, whiskey és sör. Már ha ismered ezeket. A sör a leggyengébb a másik kettő körülbelül ugyanolyan erős. Még hideg mind, behűtöttem őket az este.
De be hűtöttem ám. Hidegen a legjobbak ezek a cuccok. A hátizsákom meg aránylag jól megtartotta a hűs levegőt, így az út alatt sem melegedtek fel. Még egyszer belekotrok a táskámba, mert még műanyag poharakat is hoztam, hátha kell. Egy ötös csomagot húzok elő és bontatlanul odadobom Minnienek, jelezvén, hogy bontsa ki és mondja mit kér. Ha szereti a sört kap egy piros pontot. Ha mindet szereti, akkor jár az ötös.
Amíg eldöntjük mi legyen meg amíg kinyitja a poharakat muszáj feldobnom egy témát. Egyrészt nem akarom Fergus ellenkezését hallgatni, másrészt ilyenkor a legjobb kérdés ez.
- És amúgy hogy telt a nyár?

Seth&Fergus

Nem akarok úgy tenni, mint aki egyáltalán nem veszi komolyan a házirendet, mert ez ugyanolyan véglet lenne, mint kijelenteni, hogy született bajkeverő vagyok. A baj a legjobb barátaim közé tartozik, nem számít, milyen gyorsan futok előle, a következő sarkon úgyis a karjaiban landolok. A felém tartott pohár peremén is ő mosolyog rám, és ugyan igazat kell adnom Fergusnak, a dolognak lehetnek következményei, de… vannak hibák, amelyeket el kell követnünk ahhoz, hogy megtudjuk, valóban hibák e.
- Ültél már be teljesen kialvatlanul Binnshez? – kérdezem Fergust, miközben kihúzom a műanyagot a fóliából – Vagy várj, van ismerősebb példám: volt már olyan, hogy valaki, esetleg valami annyira lefoglalta a gondolataidat, hogy az kizárt mindent maga mellől?
Bíztatóan mosolygok rá, eszemben sincs ráijeszteni, csak szeretném, ha megértené, nem tanácsos elsőre ítélkeznünk valaki fölött.
- Na, hát rám a fáradtság van ilyen hatással, nem valaki vagy valami. Na persze igazad is van, pár éve még engem is bőven ébren tartottak a lázongó koboldok kifogyhatatlan kalandjai. De amikor valaki megjegyzi, hogy az aktuálisan hiányzó diák biztosan a kóbor kobold hordák martalékává vált, akkor már elveszik a varázs.
Ezután kutyákról és természetükről esik szó, amihez sajnos nem tudok hozzászólni. Ha egyszer azonban elköltözöm otthonról, biztosan beszerzek egyet, és az biztosan nem fog ilyen megmozdulásokat tenni, mint Maccavity. Legalábbis őszintén reménykedem benne.
- Hú, köszönöm. – mosolygok Sethre – A whiskeyt meg a bókot is. Ha ilyen jó ízlésed van, hol bujkáltál eddig? De akkor tényleg csak pertuval kezdjük. Hosszú még az út.
Figyelem, ahogy a poharamba tölti az alkoholt, a fejemben emlékek kergetik egymást őrült sebességgel. Az idei nyaram valahogy sokkal meghatározóbb és élménydúsabb volt, mint bármelyik… vagy csak én éltem meg így. Felbukkanó rokonok, rejtélyes férfiak, na és persze maga Párizs. Nem unatkoztam, az biztos.
- Hát a szokásos, tudod. Sport, barátok, vérengző vadállatok. – vakarom meg a macskát – Család, pubok és kapkodás az utolsó napokban a londoni metrón a seprűt dugdosva. Egészségetekre!
Bocsánatkérően pillantok Fergusra, elvégre biztos nem akar bajba kerülni rögtön az első nap, de tulajdonképp ezen már túl voltunk az ajtónyitás pillanatában. Seth poharához érintem a sajátom, élesen a szemébe nézve, aztán egy elegáns mozdulattal lehúzom az italt. Mint mindig, most is elakad egy szívdobbanásra a lélegzetem, a whiskey borzongatóan végigperzseli a torkomat, eszembe juttatva a legutóbbi alkalmat, amikor az ajkamhoz ért. Valahol megnyugtató, hogy ennek mindig ugyanolyan hatása van az emberre. Azok a bizonyos konstansok… mindig elkísérnek.
- Köszönöm, - kacsintok Sethre, majd Fergusra – a csokit is. Ígérem, ha egyszer is megneszelem, hogy halállistát készít a bestia, leveszlek róla titeket.
Maccavity a füle botját sem fordítja felénk, valószínűleg elaludt, és álmában az újabb emberkeserítő kis terveit szövögeti. Halkan kuncogok a reakciójukon, nem lehet könnyű egy ilyen vadállat mellett.
- Ti is kíváncsiak vagytok az új SVK tanárra? – dőlök hátra, a poharat félretéve – Hallottam, páran már fogadást is kötöttek az állomáson, kibírja e egy évnél tovább az átok nélkül. Valami az súgja, hogy igen.

[Indulás napja - Abszol út]

Indulás napja - Abszol út

Mintha csak tegnap történt volna, hogy ládájával, pálcájával és szomorú szívével felköltözött az Abszol útra. Csilingelő arany galleonok mellett a megváltást és megnyugvást kereste a kizárólag varázslók lakta, örökké energikusan zsibongó bazár-negyedben. A felköltözésének pillanatában valósággal felgyorsult az idő, olykor lomha vánszorgó kereke: a lapok észvesztő sebességgel szakadtak ki az ágya fölött lógó naptárból, és mire észbe kapott, már el is jött az új tanév ideje.
A Roxfort Expressz indulásának napja pontosan ugyanúgy kezdődött, akárcsak a többi: pontban fél tízkor álmosan csillogó tekintettel felült az ágyban. Megdörzsölte ragadós csipától szúró, véreres szemeit. Korábban bármit megadott volna azért, hogy újra a Roxfort terebélyes, idős fái alatt, a lustán lebegő polip melletti ösvényen sétálhasson. Most viszont retteget visszatérni az ódon kőfalak közé. Számára az iskola az emlékek kastélya volt: minden téglája, folyosója és festménye Jason-ről suttogott a fülébe.
Borús gondolataiba merülve kihámozta magát a teste köré fonódott takaróredők fogságából. Gyorsan rendbe szedte magát - tusolás, öltözködés -, majd még egyszer alaposan felforgatta a szobáját, rejtőzködő iskolaszerek után kutatva. Még az ágy alá is benézett, hátha maradt ott egy magányos penna. Miután befejezetnek ítélte a pakolást, gondosan bezárta a ládáját. A seprűje - egy ütött-kopott, megviselt Nimbusz 2000-es - sajnos a méretéből kifolyólag nem fért el benne. Na, nem mintha túl sok hely maradt volna az utazóládájában, aminek a gyomrát mázsás könyvek, rendezett tekercshengerek, pennacsokrok, vörös és fekete tintatengerek és órakerülő nyalánkságok feküdték meg. Az egész halomnak a tetején, szőnyegként kiterítve, újonnan vásárolt, oroszláncímes talárja pihent.
Gyorsan felhúzta a lábára sárpecsétes, lógó nyelvű tornacipőjét, majd miután behúzta a vékony széldzsekijének a cipzárját - alatta csak egy ébenfekete póló volt -, és az öve mögé rejtette a pálcáját, az ajtóhoz húzta a ládát. A keze már az ajtókilincsre fonódott, amikor a válla fölött egy utolsó pillantást vetett az otthonaként szolgáló szobára: a gyomra ideges görcsbe rándult, amikor tudatosult csak benne, hogy valójában mennyi mindent is köszönhet a Foltozott Üstnek. Na, meg persze Tomnak, aki, miután Sam verejtékezve, a ládáját maga mögött húzva leért a földszínre, jó nagy adag búcsúreggelivel várta a fiút. Sam hálás mosollyal fogadta el a palacsinta halmot, amit amerikai módon vastag, cukortól csillogó juharszirup réteg borított. Csinos szeletekre vágta fel a palacsinta tornyot, és csöppet sem törődve a ragadós massza okozta foltokra kabátján, tömni kezdte a hasát. Szűk negyed óra alatt már csak néhány megnyúlt tésztadarab és szirupmasszás tányér emlékeztetett az egykori palacsintahalomra. Sebesen leöblítette a cukortól kiszáradt torkát egy nagy pohár narancslével, majd Tomhoz lépett.
- Eljött a búcsúzkodás ideje. – szólalt meg rekedtes hangon. Mesterkélt köhögéssel próbálta visszatartani a felgyülemlő könnyeit. – Köszönök mindent! –kezet rázott a fogatlan kocsmárossal, aki mosolyogva biccentett a fiúnak. Miután kibontakoztak a kézfogásból, Sam néhány vastag arany galleont pottyantott Tom kezébe.
- Aztán jó legyél! – köszönt el a pultos. Sam a ládáját maga mögött vonszolva, hátra sem nézve, bekapcsolódott az ébredező London vérkeringésébe.

King's Cross pályaudvar

Sam nem akart a londoni tömegközlekedéssel bajlódni. Elege volt abból, hogy a kíváncsi muglik lépten-nyomon megbámulják a kezében lógó seprűjét és a háta mögött húzott súlyos rozsdabarna ládáját. Így hát ezúttal az utazásnak egy sokkal kényelmesebb, praktikusabb és összehasonlíthatatlanul gyorsabb formáját választotta: a Kóbor Grimbuszt.
A Foltozott Üst bejárata előtt kinyújtotta a pálcás kezét, mire a semmiből egy kétemeletes, bíborvörös busz durrogva lefékezett a füstös angol kocsma előtt. Sam megváltotta a pár sarlós menetjegyet, majd a kalauz segítségével felcipelte a ládáját az utastérbe. Alighogy becsapódott mögötte az ajtó, a tipikus londoni buszra hajazó jármú hatalmas lendülettel „vágtázni kezdett”. Olyan irdatlan erővel indult el, hogy Sam hangos ordítással a ládájára zuhant. Az ijedt kalauz egy ugrással a fiú mellett termett, s sűrű bocsánatkérések közepette felsegítette a földről. Szerencsére nem sokáig kellett utaznia a roppant ügyetlen sofőr által vezetett életveszélyes járművön – a kukák, lámpák, sőt egy teljes turistacsoport mind-mind félreugrottak előle -, ugyanis alig tíz perc elteltével a kalauz a vezetőfülkéből kilépve diadalittasan beleharsogta a busz üres gyomrába - az egyedüli utas ezen a délelőttön csak Sam volt -:
- Következő megálló: King's Cross pályaudvar.
A fiú egy nem túl őszinte fintorral megköszöntbe a fuvart, majd miután az ingóságaival egyetemben leszállt a buszról, pár pillanatig csodálkozva nézte, ahogy a Kóbor Grimbusz hangos pukkanással gomolygó füstoszloppá „robbant szét”.
Gyorsan elfutott egy poggyászszállítására alkalmas kofferkuliért. Miután felpakolta rá a ládáját és a seprűjét, fokozódó izgalommal, de töretlen rossz kedvvel a kilenc és háromnegyedik vágány bejárata felé sietett. A kapu ugyan a varázstalan utazók számára láthatatlan és szilárd volt, mégis a megközelítése fokozott körültekintést igényelt. Azért annyira nem voltak vakok, hogy ne vegyenek észre egy fiút, akit valósággal elnyel egy kőfal.
Öt perc múlva ziháltan, izzadtan, kipirult arccal lefékezett a 9-es és a 10-es vágány közötti fal előtt. Lopva körülnézett. A hozzá legközelebb eső mugli párt épp lefoglalta, hogy hangosan kritizálják a londoni vonattársaságot. Eljött hát az idő! Néhány lendületes lépés után „nekiütközött” a falnak, ami abban a pillanatban levegővé változott, utat engedve a griffendéles fiúnak.
Szaporán dobogó szívvel nézett fel a rubintvörös vonatra, ami mint mindig, most is jelentőségteljesen tornyosult az érkező diáksereg fölé. Hát tényleg hazatér!
Csomagjaival együtt a vonat utolsó vagonjához sétált. A diákok rendszerint ide szokták pakolni a ládáikat és egyéb ingóságaikat. Persze vannak olyanok, akik magukkal viszik a fülkéjükbe. A sajátját becsúsztatta két ütött-kopott, rozsdamarta darab közé, majd a jobb kezében szorongatott seprűjére nézett. Nem volt szíve itt hagyni. Biztosra vette, hogy senkinek sem kell a régi, igencsak viharvert állapotban lévő Nimbusza, mégis úgy döntött, magánál tartja. Idén be akart kerülni a Griffendél Kviddics-csapatába, amire megfelelő jármű nélkül aligha lenne esélye.
A csomagszállító vagon ajtaján keresztül régi, ismerős terepre tévedt: a folyosóra, ahol megannyi kellemes és kellemetlen élményt élt át Jasonnal és Ashley-vel. Tényleg, Ashley… Megfordult a fejében, hogy megkeresi a lányt még az indulás előtt, ám ezt a gondolatot gyorsan elhessegette. Előbb keress magának egy ülő helyet, és majd később indul barátja keresésére. Átfurakodott néhány terpeszkedő diák között, majd beleesett az egyik fülkébe. Már voltak odabent – szemmel láthatóan jól ismerték egymást -, de Sam nem merte megkockáztatni, hogy nem talál ülőhelyet, ezért félszegen bekukucskált:
- Ne haragudjatok, szabad az egyik hely? – kérdezte. Az arcán reménykedő mosoly suhant át.

Seth & Minnie & Sam

Akkor sem tudom elfogadni, hogy elalszanak egy órán. A nem figyelés és az elalvás között is óriási a különbség, hiszen ha már fél füllel hallgatózok néha mikor inkább rajzolgatok a pergamenemre akkor is sok minden megmarad. Alvás közben viszont nem álmodom meg a tananyagot.
- Voltam már kialvatlan persze. Hiszen egy nagy dolgozat előtti éjjel el sem tudom képzelni, hogy aludjak, mikor tanulni kell.  – ez az igazság, inkább még egyszer átolvasok mindent, mint hogy kialudjam magam. – Nyilván volt, de akkor te is szoktál a szerelmedről álmodozni?
Ja hogy nem a szerelem, hanem a fáradtság miatt készül ki. Most már értem.
- Így már érthető azért. Amúgy akkor miért nem fekszel le időben? – logikus, ha fáradtan kettyó akkor időben kell aludni menni. Másnap meg mindig panaszolják nekem az éjjeli legények, hogy milyen fáradtak, ha meg nem sajnálom meg őket még én vagyok a gonosz.
Sethhez fordulok, ahogy a kiskutyámra gondolok így részletesebben azonnal fel tudom idézni a vonalait, az ugatása a fülemben cseng.
- Keverék kutyám van, de szerintem ők a legokosabbak. Ül, fekszik, ad pacsit meg minden. Még a székre is felül, mint egy lovag a lóra. Olyan aranyos olyankor! A tiéd miket tud? – Huu azért remélem az enyém okosabb, az tök menő lenne. Végül is kicsit szégyenlem magam miatta, mert mióta Sunny velünk lakik nem jut rá annyi időm, mint az előtt, de szerintem ez egészen normális.
Ha most nem kérek inni, akkor azt fogják hinni, hogy egy kis gyáva fiú vagyok, pedig ha tudnák, hogy már füveztem is biztosan elismerően néznének rám. Majdnem biztos vagyok benne, hogy még nem is próbálták.
- Na jó,  egy kis sör biztosan nem fog megártani mit gondoltok? – még ki is húzom magam, hogy bebizonyítsam, hogy nem vagyok én már kisfiú és igen is kezdek felnőni. A kínált italt kibontom és biccentek az egészségükre mielőtt beleiszok. A savanyú íz meglep, de kellemesen. Kisebb koromban már próbáltam, de akkor nagyon nem ízlett a , de ilyen finom hidegen nagyon jól esik. Na majd megmutatom Summernek, hogy milyen jó is ez. Ahogy végzek a nagy kortyokkal elmosolyodok, de azért nem nézek a társak szemébe.
- Remélem jó SVK tanárunk lesz, mert a közelmúlt eseményei megmutatták, hogy ez messze a legeslegfontosabb tantárgy. Remélem emelik is az óraszámot. – még a szemöldököm is felhúzom, elvégre ez fontos téma. – Lehet, hogy valami fiatalt szereztek, aki most lett valami háborús hős vagy ilyesmi. – Tippelem a dolgot, a fiatalabb tanárok azért könnyebben megtalálják velünk általában a közös hangot. Nem úgy, mint McGalagony professzor, neki az óráin még a légy zümmögését is hallani lehet olyan szigor van.
Iszok még egy kortyot a sörből, de ahogy újra borzongat a kesernyés íz kinyílik a fülke ajtaja. Úgy megijedek, hogy egy kicsit le is öntöm magam és azonnal felállok a helyemről.
- Szabad! – elkiáltom magam, ezzel a feszültséget is kiadom magamból és mivel látom, hogy csak egy diák az meg is nyugszom. – Mármint szabad, bocsi. – Pironkodó arccal ülök vissza a helyemre, most már halkan válaszolok a fiúnak. A sört  a lábam közé teszem és inkább az ablakon nézek kifele, hogy palástoljam a zavaromat.

Sam & Minnie & Fergus

Én is a whiskey mellett adom le a voksom momentán, de biztos, hogy sör is lesz belőle még az úton. Van időnk és amúgy sem akarom kidobni a taccsot az ünnepi vacsorára, ezért csak egy keveset öntök magamnak.
Nem is figyelek közben a figyelemelvonós eszmecserére, szerintem a legtöbb óra unalmas és ez akkor is így maradna, ha maga Dracula gróf vonulna be órát tartani a teljes kíséretével.  Bár azért lehetne fokozni az élményeket ha csinos tanár nénik tágítanák a fejünket , de ez hiú álom, az meg főleg, hogy kavarjon is valamelyikünkkel. Marad hát, hogy a lányok fröcsögtetik a nyálukat, mi fiúk pedig lesünk ki a fejünkből, mint a majmok.
Na ennyit a nyaras témámról, elég jó volt. A kisfiú még csak le sem reagálta, bár ezt annyira nem is bánom, a lány meg azt is mondhatta volna nyugodtan, hogy kék az ég. Na mindegy, nem mintha én olyan eszeveszett kalandokban vettem volna részt a legmelegebb hónapokban, de azért meg lehetett volna kérdezni.  Inkább kiiszom a poharam tartalmát és én is pattintok egy sört.
- Hát az enyém is tud pacsit adni, leülni, feküdni és körülbelül ennyi. Meg tud sok-sok szeretetet adni, ami azt hiszem a szuperképessége. Neki bármit el lehet mondani. – elmosolyodok és a kutyámra nézek. Ahogy a közös emlékek befurakodnak a fejembe nem bírom ki, hogy ne vegyem az ölembe.
- Na Fergus, hajrá!  Nem kell úgy aggódni mondom én, nem lesz itt semmi gond. – nem is olyan kis esetlen a srác, azért figyelek, hogy túl sokat ne igyon. Nem szeretném rögtön büntetéssel kezdeni az évet alkohol terjesztésért.
- Szerintem megint valami kretént kapunk SVK-ra. Nincs az az isten, hogy ép eszű ember elvállalja azt az állást a múlt ismeretében. De tuti valami férfi lesz a sexy tanárnénim helyett. – Minniehez fordulok, még a szemeimet is megforgatom. – Te mit gondolsz?
Ahogy nyílik az ajtó odapillantok, kicsit meglepődök, hogy ilyenkor még valaki szabad kupét keres, vagy legalább is helyet, azért nem éppen most indult el a vonat. Mondjuk amilyen zsúfoltak a folyosók nem olyan könnyű előre haladni.
- Gyere csak. – rögtön nyújtom felé a kezem, hogy lássa szívesen fogadjuk. – Sört, whiskyet vagy vodkát kérsz? – Olyan egyértelmű a helyzet főleg Fergus leöntős műsora miatt, hogy inkább csak a fejemet csóvaálom meg egy kicsit és nem is mondok semmit.
Ilyenek az amatőrök.
Már csak egy cigi esne jól igazán.