Folyosók

A folyosóról nyílnak a kupék. Jobb oldalt ablakok helyezkednek el, baloldalt pedig a kupék az ajtajai.
A folyosón közlekedik a büfékocsis néni.

[Damerei Raleigh]

Damerei Raleigh

Sosem gondoltam volna, hogy majd egyszer Raleigh fejét fogom keresni a nyomorult 9 és ¾  vágány ‘mindenkinagyonboldoghogyvégrevisszamehetünkasulibaszívni’ tömegében. Mert nekem mindig abba kell belekavarodnom akibe olyan tiltott lenne, mint manapság a Főbenjáró Átkot használni, vagy a nagyon merészeknek Voldemort nevét emlegetni.

Még jó, hogy apám az utolsó pillanatban visszarángatott a halálfalóvá avatással kapcsolatos szakadék mellől, különben most azkabani fogolyként tengethetném a mindennapjaim, a legkevésbé csinosnak sem mondható rettegett csíkos ruhában.
Arról meg már ne is beszéljünk, hogy Raleigh biztos nem hozott volna otthoni kaját a patkányokkal teli cellámba. Sőt, mondhatnám azt is, hogy Potter ezeréves szemüvegét tenném rá, hogy felém se szagolna.
Amilyen nőcsábász a szentem, tuti összeszedte volna az első átlagnál jobban kinéző libát, csak hogy azonnal elfelejtse a nevem is.

De szerencsére még épp idejében visszakoztam, így bámulhatom a tömeget miközben megpróbálom a legkevésbé fancsali arcomat előhúzni a kalapból.
Lehet hogy a háborúnak vége, de az én elveim akkor sem fognak változni, ha holnaptól Weasleyék kerülnek hatalomra, és kirándulásokat szerveznek, hogy minél többet tanulhassunk hőn szeretett muglikáiktól.

Könyörgöm azoknak maximum csak megszületni volt nehéz, a varázslók meg szépen elvitték a balhét helyettük csak, hogy kellőképp tisztára legyen nyalva a nem mondom, hogy nemesebbik felük. És akkor még szeressem is őket meg esélyegyenlőség. Na még csak azt kéne!
Nem mondom, hogy Voldemort alatt jobb világunk lenne, mert nem vagyok az erőszak hive, de … á, inkább hagyjuk.

Ahogy a gondolataimba mélyedek, észre sem veszem a szintén bambuló Wallbricket, és egyenesen a mellkasának utközök. Megtántorodok, mielőtt azonban elveszíthetném előbb az egyensúlyom aztán a méltóságom kegyesen megtart.
- Kösz, Wallbrick – biccentek, majd azonnal hátrálok három lépést – Ha Deveraux után sietsz, utoljára Emilyvel láttam. – vetem oda egy fokkal kedvesebben, aztán oldalra lépek és eliszkolok mellette, mielőtt kellemetlen kérdésekkel bombázhatna, mondjuk a legutóbbi bálról.

Mikor is volt már az, amikor még a csontjaim is meg tudtak olvadni ahogy Raleigh a folyosón a karjában tartott…? Nem mondom, hogy nem volt igazi kihívás ellenállni neki, de még mindig ugyanaz a bajom, mint mindig.
Ha nem lennék vele tökéletesen tisztában, hogy valószínüleg már az iskola nagyobbik fele megvolt neki meg Wallbricknek, és mindennek a tetejébe még fogadni is szeretnek a nehezebb lányokon, amit sikerült a saját bőrőmön megtapasztani, talán meg tudnék benne bízni, hogy nem csalna meg fűvel-fával az első adandó alkalommal.
Mert lehet hogy ő észre sem veszi, de attól még hogy nem szólok, szemem az van.

Mély sóhajjal túrok a hajamba a takómnál, aztán karba tett kézzel torpanok meg.
Merlin szent szakállára komolyan én keresgetem Raleight?!
Morcosan szállok vissza a vonatra. Persze a lépcső tetején majdnem megint megbotlok akár egy szerencsétlen Hugrabugos, és ezt persze ki más nézhetné végig az első sorból, mint Raleigh?
Pengevékonyra préselődnek az ajkaim és ökölbe szorul a kezem. Egész eddig a csinos kis nyakam nyújtogatva próbáltam kiszúrni a tömegben, erre persye hogy akkor botlok belé, amikor nem kellene...

Komolyan, ez végig egy ilyen szerencsétlen nap lesz?

[To: Laetitia Morrison]

To: Laetitia Morrison

Mindenki azt mondja: megváltoztam. Én pedig mindenkinek azt válaszolom erre: Igen. Na és?! A világunk változott, nem én. Szerintem bolond az, aki nem látja be, hogy az elmúlt fél év eseményei négy sarkánál fogva forgatták ki önmagából a varázsvilágot. Rossz volt a Nagyúr hatalma, a vér tisztaságán alapuló uralom, és a sárvérűek üldöztetése? Nézzenek csak körbe manapság! Épp csak annyi, hogy fordult a kocka, s ma már nem az a hátrány, ha valaki mugli származású, hanem ha aranyvérű. Egyből megy a kérdezősködés meg az ujjal mutogatás. „Biztos Tudjukkit szolgálták!”
Elég volt kimagyaráznia Christophernek a családot ebből az egészből, és bár nem nézték jó szemmel, hogy gyakorlatilag a Nagyurat támogatva valahogy mégis semlegesen tudtunk lavírozni, azért voltak akik nem úszták meg ennyivel. Például anyám bátyja, aki elvakult Halálfaló hírében állt az elmúlt években, s meg is itta a levét, kapott időt elgondolkodni a kirekesztő gondolkodásmódján az Azkabanban.
Nem én változtam, a világ változott meg körülöttünk, és úgymond csak felnőttem a helyzethez, az élethez. Látni iskolatársakat, fiatalokat, ellenállókat vagy épp barátokat meghalni a Roxfort ostromában finoman szólva is megártott a lelki békémnek. Mind hülye, akinek nem. Velünk egy idősek voltak, ha nem fiatalabbak, és mégis otthagyták a fogukat. Mint az a kis vigyori szőke, akinek a mosolyától mindig úgy érezhettem: egy kis napsugár hullt alá az égből, hogy melengesse a szívemet. Nyálas meg minden, de igaz, hiányozni fog nekem. Talán változtam, de csak annyit, hogy már tudom mennyit ér az élet, mennyit érnek a barátok és mennyire könnyű elveszíteni mindent egy csapásra. Értékelem, hogy még élek, és azok is, akik fontosak számomra.
A nyári bálok alkalmával sokat gondoltam lányokra, főként azokra akikkel játszadoztam, majd eldobtam őket mondván kapok én jobbat is, vagy épp nincs kedvem megállapodni. Laetitia is ez a kategória, fogadásnak indult de már közben kezdtek átalakulni bennem a dolgok, csak épp nem volt idejük kibontakozni a körülmények miatt. Nyilván utál engem, és amint megpillant, leátkozza a fejem a nyakamról.
A kilenc és háromnegyedik vágányon várakozva előbb feltereltem Minniet és az unokahúgom a szerelvényre, nehogy még a végén nekem itt maradjon Londonban. Furcsa a lány, de nem furcsább mint amilyen én lettem. Sok időt töltöttünk együtt, elvittem vitorlázni is magammal, és mindketten órák hosszat, csendesen bámultuk a habokat. Húgommá vált ő is, igazán. Nem tudom, hogy hogyan állnak a dolgaik Wallbrickkal de nem is érdekel, nem az én dolgom. Más magánéletébe nem szólok bele, előbb harapom le a nyelvem és adom oda Hagrid gusztustalan korcsának vacsorául. Persze ezt fordítva is elvárom.
A folyosón sétálva, szórakozottan simogatom Theat, a kis szőrmók kézben szeret utazni, sehogy máshogy. Húgom keresem, hogy néhány szót válthassak vele, utolsó intelmeket arra vonatkozóan, hogy kivel haverkodjon és kivel ne. A macska érdeklődő tekintettel bámul ki az ablakon, tetszik neki a sokadalom, én pedig halovány mosollyal jutalmazom a vérbeli kis vadász izgatott farkcsapásait. Lesznek még gondjaim miatta, amikor megint felfalja valamely iskolatársam patkányát vagy kisebb termetű baglyát!
- Jól van, Thea, nyugalom! – duruzsolom neki legdörmögősebb hangomon, szinte visszhangozva az ő dorombolását. Jó csapat vagyunk együtt, ez a kis szőrcsomó meg én. Az ablakon kipillantva megpillantom Morrisont, amint éppen unokabátyámnak száguld neki nagy elánnal, és elkap a vigyoroghatnék, de nem teszem. Elég szétszórt a kicsike, és nekünk még bőven lenne miről beszélnünk! Az ajtó felé fordulok, hogy majd szóba elegyedhessek vele, de valamivel nem számoltam.
Amit Merlin eltervez, azt véghez is viszi. Ha ő azt akarja, hogy vigyorogjak, akkor fogok is.
Alattomosan görbül felfelé szám sarka, ahogy meglátom a lány bénázását, ami egyáltalán nem vall rá. Előbb majdnem fellöki Ryant aztán meg felesik a vonatra. Mi lelte szerencsétlen párát, valaki konfúziós átokkal szórta meg?
- Morrison, drágám. – szólalok meg lágyan, elállva a folyosót előle, hogy ne menekülhessen (legalábbis az egyik irányba). – Elég ha csak meghajolsz előttem, nem kell mindjárt térdre borulnod csodás személyem előtt, hiszen régi ismerősök vagyunk mi. Ugye, szépségem? – pofátlanul kacsintok rá, miközben már várom, hogy rikácsolva szórjon szitkokat rám és egész családomra az anyámra különös tekintettel. Mert hát, van amiben változtam, és van amiben nem. Jellemem ellen való cselekedet volna most kedveskedni és mézes-mázas hangon cseverészni vele az időjárásról vagy a sütőtök lé receptjéről, így nem is teszem.

[Damerei Raleigh]

Damerei Raleigh

Cöhh…

Hát persze, hogy éppen Raleigh lába előtt kell majdem orra esnem, legalább gáncsolt volna el egy megveszekedett hippogriff vagy valami, de nem, nekem sikerült önszántamból a saját hibámból megbotlanom.

Nem is kezdem el számolni, hányadik öngólom lövöm a mai napon.
Kezdődött a reggeli készülődéssel, amikor majdhogynem szó szerint kiestem az ágyból, aztán folytatódott ebédnél, amikor a házimanónk - az a szerencsétlen meglökte a kezem ennek következtében sikerült kis híján az ölemben landolt az ebédem, majd most Wallbrick, végül a napom megkoronázásaképp ez a drágának nem nevezhető, ám annál kívánatosabb és bosszantóbb egyén került az utamba.
Le merem fogadni, hogy látta ahogy odalent a peronon épp hugrabugos potato-t játszok.

Kaján mosolyánál már csak az lenne megalázóbb, ha a kezét nyújtaná, hogy segítsen megkapaszkodni a nyomorult vascsőben.
Neeeem, áááá dehogy volt elég hogy nyeszlett holdkórosként belerobogtam Wallbrickbe, most még ez is.
De nézzük a dolog jó oldalát, legalább már nem kell sülthülyeként nyújtogani a nyakam, hogy megtaláljam a bezsongott tömegben, na meg vélhetőleg nem kezdem az első napot csonttöréssel a gyengélkedőn.

Amint megpillantom a macskáját, őszinte mosoly terül szét az arcomon. Kinyújtott kézzel guggolok le és ha a törpecirkáló odajön hozzám elégedetten simizem meg a fejét.

- Csak gyakoroltam a pukedlizést, Raleigh. Tudod, mielőtt kezet csókolnál, ahogy szoktad – mondom tökéletes nyugalommal, mielőtt hagynám, hogy darabjaira robbanjon az arcom.
Térdre esni előtte, gratulálok Morrison, erre is te vagy képes.
Ha csak nem… Úgysem merne senki konfúciós átkot rám szórni. Előbb vagy utóbb úgyis megtudnám ki volt az a félkegyelmű, és annak nem biztos hogy jó vége lenne. Bár tény, hogy kívülállóként egész viccesen festhetek.

A gyanú, mi szerint talán maga Raleigh lehetett az aljas, ám annál leleményesebb elkövető, grimaszba hajlítja a vonásaim. Mielőtt még azonban meggyanúsítanám inkább felsóhajtok – elnyomva az általa annyira hőn szeretett sárkányos énem. Még a végén megint megkapom, hogy kibírhatatlan vagyok és azt most nagyon nem tudnám díjazni, ami azt illeti.

Lesimítom előbb a ruhám, aztán a hajam. Két ujjam közé csippentek egy hajtincset és unottan csavargatni kezdem. Valahogy vissza kellene nyernem a régi énem, mert így módfelett kellemetlen lesz a Roxfortba vezető út. Azt pedig egyáltalán nem szeretném és akkor még a lehető legfinomabban fogalmaztam.
- Köszönöm a bókot, édes. Hiányoztál a nyáron. – lököm el magam a korláttól. Ha hagyja, akkor szemtelenül végighúzom a mutatóujjam a fülétől egészen az álláig, egy leheletnyit közelebb simulva hozzá, de pont olyan távolságban, ami még nem túl bensőséges ahhoz, hogy nyeregben érezhesse magát.– Túl nagy volt a forgalom az ágyadban? – teszem hozzá gonoszan csillogó szemekkel.

Nem bírom ki, hogy ne tegyek megjegyzést, holott nagyjából tisztában vagyok vele, hogy elvileg nem lehetett túl sok nőnemű, akit ágyba sikerült cipelnie. Valahol nagyon mélyen bántana, ha azt mondaná, hogy igen, de ezt akkor sem fogom bevallani, ha Veritaserumot itatnak velem.

[To: Laetitia Morrison]

To: Laetitia Morrison

Eehh…
Legszívesebben elgondolkodva vakargatnám a tarkóm, hogy mégis mi a jó francot csináljak az előttem meglehetősen méltatlan testhelyzetben szenvedő lánnyal. Morrison az Morrison, vele minden másképp működik, olyan mint egy kitörni készülő vulkán. Vele beszélgetni és Őt megközelíteni körülbelül akkora körültekintést igényel, mint egy náthás sárkányt megsimogatni. Egy rossz mozdulat, és már szénné is váltál.
Nem mintha félnék tőle, vagy ilyesmi, mert nem. Tudom, hogy nem támadna rám, ennyire azért nem ostoba. Mégis képes lenne egy kupac szénné változtatni, egyetlen pillantásával. Éget ez a nő, aki túl közel merészkedik hozzá azt kíméletlenül rabigába hajtja ahonnan nincs menekvés.
Tehát, mit csináljak vele?
Thea kiugrik a kezemből, aminek nem örülök, hiszen a vonat még nem indult el, és amilyen kergekóros tud lenni, azt hiszem képes lenne lerohanni a szerelvényről én meg bottal üthetem a nyomát. Laetitia felé veszi az irányt, büszkén emeli magasra a fejét, hegyes fülei égnek merednek akár csak az eddig vidáman lengedező farka. Áruló. Így megszédítette ez a boszorkány őt is?!
- Mikor csókoltam én neked kezet, drágám? – gúnyos vigyorom szemernyit sem csillapodik, sőt, ha nem vigyáz lassan mély kuncogás is társulni fog hozzá. Teszek felé egy lépést, és egy gyakorlott csuklómozdulattal intek a macskámnak, hogy jöjjön vissza hozzám. Thea tudja, hogy mit jelent ez a szavak nélküli parancs, és már jön is. Igyekszem uralni az arcom, és nem kimutatni mennyire kellemetlen az, amikor ez a gyalogszőrös lábszáramon felkapaszkodva, majd csípőmről elrugaszkodva terem a vállamon. Gyakorolta ezt éppen eleget, de azért még nem esik jól amikor kivont karmokkal száguld felfelé a testemen.
Csendesen nézem, ahogy megigazítja a ruháit, miközben a szőrmók beleszimatol a fülembe. Elnyomom az ingert, hogy megrázkódjon a vállam mert végigszalad a hideg a hátamon tőle. De a macska tevékenysége csupán a kezdet volt, mert Morrison is megérint, én pedig minden hiedelemmel ellentétben egész nyáron böjtöltem. Egyetlen lányt sem környékeztem meg a bálokon, és mivel egy szigeten élünk, nem is igazán találkoztam korombeli kis boszorkányokkal akikkel esélyem lett volna közelebbi kapcsolatba kerülni. Minden idegszálam ki van élezve úgymond.
- Mondanám, hogy te is hiányoztál nekem, deeee…. – eleinte néhány árnyalattal mélyebb és rekedtebb a hangom mint általában, de a mondat végére összeszedem magam. Nem fogom kimutatni neki, hogy már ez az egyetlen kis érintés is miféle gondolatokat ébresztett bennem. – Nem volt időm ezen merengeni, hogy hiányzol-e nekem. Persze még mindig hiányzol a gyűjteményemből, így nem teljes, de azért akadt aki szórakoztasson.
Hátrálok egy lépést, és jobbommal a szőrmók felé nyúlok, hogy megint a kezembe vegyem,mert  nem örülnék neki, ha megszökne mikor ekkora a tömeg.
- De neked nagyon rózsás az arcod, Morrison. Csak nem pihentető éjszakád volt? – oldalra biccentett fejjel kacsintok rá. Belül mélyen persze ordítanék ha tényleg egy pasival lett volna az éjjel. Nem mintha lenne alapom féltékenynek lenni, de azért mégiscsak zavarna a dolog. Fél évvel ezelőtt elhatároztam, hogy megszerzem ezt a lányt magamnak, és bár a fogadást elbuktam, azért még saját megnyugtatásomra folytatom önkéntes, egyszemélyes hadjáratomat. Ha bárki beleköpne a levesembe, az rondán megnézhetné magát. Tudom is én, a hippogriffek elé kötözném talpig pocokkal borítva, vagy valamely más, ennél kreatívabb leckéztetést ötölnék ki számára.

[Damerei Raleigh]

Damerei Raleigh

Ugyan miért is működne valami rendesen Merlin szent szakállára? Mi vagyok én valami eltévedt holdkóros? Sürgősen vissza kell találnom magamba, vagy akár már most búcsút inthetek a jó hírnevemnek, pedig még egy lépést sem tettem meg a kastély falai között.

- Legutóbb mintha a bálon nyálaztad volna össze a kezem. – öltök rá nyelvet gyerekesen.

Pfff…
Ha egy percig is azt hiszi, hogy könnyes, de leginkább réveteg szemekkel fogok rá pislogni, amiért volt képe elfelejteni azt a néhány bált, amin sikerült összetalálkoznunk, akkor nagyon téved. Azért sem fogok a karjai közé ájulni, ha belegebedek sem!

Pedig majd megveszek, hogy az ajkait megint az enyémen érezzem, de csodával határos módon ezúttal képes vagyok erőt venni magamon, és nem robbantok háborút azzal, hogy egész egyszerűen belefojtom a szót, mint legutóbb.
Szentséges hippogriff még egy nap sem telt el a tanévből, és én máris hibbant tinédzser módjára csorgatom utána a nyálam.

Ajjajj Morrison, megint közeledik az a fránya kapu. Vajon ezúttal megint sikerül lefejelnem, vagy kecsesen és méltóságteljesen bedobom a kvaffot?
Na ezt most kéne abbahagyni, amíg nem késő, különben a rózsaszín takony a maradék eszem is kikezdi annak pedig sosincs jó vége.

Persze aztán mégsem bírom ki, hogy ne érintsem meg kacérkodón. Látni akarom, vajon még mindig hatással vagyok rá, vagy a sok kislány mögött csúnyán sikerült némi lemaradást összeszednem?
Ha bármi hatásom is lenne, galád módon nem mutatja ki, de a szavai sokkal élesebben érintenek valahol a mellkasom közepén, mintha csak kitábláztam volna, hahó, ide célozz!

Persze, gondolhattam volna, hogy nem bír a vérével, de azért mégiscsak frusztráló, hogy engem képes volt bárki is kiütni a nyeregből.
Nem azt mondom, hogy teperjen utánam, mint azok a koszos állatok Hagrid után mert attól rövid idő alatt lerepülne az agyam, de könyörgöm…

- Nahát, nahát, Raleigh. Mikor mutatsz be nekik? – közlöm a kelleténél egy kicsit savanyúbban. Ha szóvá is teszi, majdnem biztos vagyok benne, hogy találok valami épkézláb magyarázatot, de ha nem akkor ez úttal kegyesen megkímél attól, hogy a kelleténél jobban meg kelljen erőszakolnom a gondolkodásom.
– Mondd csak – folytatom a tűzzel játszva – Vajon a kislányok tudtak valami maradandót nyújtani? – nyalom körbe az ajkaimat kissé közelebb hajolva, miközben látványosan a száját fixírozom.
Kell az a csók!

- Ugyan, édes. Hálószobatitkokat nem osztunk meg mindenkivel! – kacsintok rá pajkosan még mindig a hajam csavargatva. Valahol nagyon mélyen megmozdul bennem valami azt sugallva, hogy ha elmondanám, kivel töltöttem az éjszakát, azon nyomban halál fia lenne a Roxfortban. Tiszta szerencse, hogy a muglikkal ellentétben nálunk nincsenek kamerák, és addig titkolhatom a kilétét, ameddig jól esik. – De ha szeretnéd, egyszer majd megmutathatom, hogy szoktam én szórakozni, ha hagyják, legfőképp ha van kivel! – Beszéd közben a mutató és a középső ujjammal lábakat formázva járatom végig a felkarján az ujjaim. Ha nem húzódik el, rezzenéstelen arccal vakargatom meg a macskája fülét.
- Mondd csak, Thea szerinted bánná ha egy kicsit megharapdálnám a gazdáját? – feszítem tovább a felhúzott húrt.

[To: Laetitia Morrison]

To: Laetitia Morrison

Elengedem a fülem mellett a keze összenyálazására vonatkozó fejezetet. Most tényleg? Ennyi telik a nagy Laetitia Morrisontól, hogy ilyen kicsinyesen belém kössön? Provokál, csak hogy valamilyen reakciót kiváltson belőlem? Ennél többet vártam tőle, de tényleg.
Látom, hogy milyen óvatosan közlekedik, bizonyára elege van már a balszerencse áradásából. Thea teljesen megkergült, hogy a fülembe szimatol pedig ilyet csak otthon szokott csinálni, vagy a hálókörletben, amikor az ágyamon fekszem. Nyilvánosan eddig még soha. Őt is teljesen kiforgatja magából ez a boszorkány, nem csak engem?! Némán, egyetlen rezzenés nélkül tűröm, hogy megérintsen, jól van, ügyes gyerek vagyok én! Alig moccanok, szerintem észre sem vette. Aztán a nyári elfoglaltságom iránt érdeklődik, legalábbis nekem úgy tűnik.
Azért sem fogom azt mondani neki, hogy nyáron az unokahúgomat pesztráltam, és nem volt se időm se energiám lányokkal foglalkozni. Gondolkodtam rajta, hogy legalább a feszültséget le kellene vezetnem, de aztán mégse tettem, mert nem lett volna értelme. Volt nekem jobb dolgom is! De tény, hogy Morrison érdekel, és most is fokozza az érdeklődést ezzel a kis cirógatással meg a buta kérdéseivel. Az agyamat húzza, de komolyan!
- Mutassalak be? Nem bízol bennem? – szórakozottan kacsintok rá, majd Thea felé nyúlok, hogy ne a vállamon üljön, hanem bújjon el a karjaim közt. Ezzel magamat is védem a lánytól, nem hiszem, hogy ki akarná lapítani a macskámat, már csak nem veti magát a nyakamba így. Meg talán meg se átkozna, nehogy a macskát találja el. Ki tudja, még mindig óvatos vagyok, ha róla van szó, mert ha lehet hinni a pletykáknak akkor... na mindegy is, nem akarok ebbe belegondolni! – Ők? Nem, semmi maradandót nem nyújtottak nekem. Ellenben fordítva… - lógva hagyom a mondatot, és szándékosan a lány tekintetét követem, pontosan tudom, hogy nem csak én akarok tőle valamit, hanem ő is tőlem. Aljas egy dolog tőlem ezt kihasználni, hogy most óvatlan volt, de megesik, hogy az ember háttal üli meg a Hippogriffet.
- Drágám, azt hiszem a hálószobáddal kapcsolatban már nyílt titkok vannak többségben, népszerűség átka, hogy pletykálnak ezt-azt. Tartogatsz még meglepetéseket az arra érdemeseknek? - tovább vigyorgok, tenyérbe mászó módon fixírozom Laetitia vonásait. Tetszik, ahogy játszik nekem, ahogy megjátssza, hogy mennyire nagylány, milyen híres csábító. Lehet, hogy tényleg az, és lehet, hogy sokakat meg tudott hülyíteni már, még többen pedig a hálójában ragadtak. De az is biztos, hogy most, ebben a pillanatban engem akar megszerezni, ezzel pedig módfelett imponál nekem.
- Megharapdálni? – a folyosó falának dőlök, térdeimet enyhén behajlítva, hogy közelebb férhessen hozzám. Thea, ez az áruló dög (akit ezért egyszer még az Akromantulák elé vetek, hogy szívogassák csak ki belőle az életet ezek a hatalmas pókok) dorombol még mindig, pedig éppen csak egy kevéske simogatást kapott. – Harapj meg, és majd elválik, hogy miként reagál rá a macska. Vagy nincs elég merszed hozzá?

[Damerei Raleigh]

Damerei Raleigh

Biztos vagyok benne, hogy a haláluk napjáig emlegetni fogják a neved, ha tényleg méltó vagy a hírnevedre, Mr. Felvágós. – kacsintok rá a szám sarkában bujkáló mosollyal.
Legszívesebben tarkón verném, amiért van képe nagyzolni azzal, hogy igenis jó pár ellenkező nemű nőszemély fordult meg az ágyában a nyáron. Persze, mi mást várhattam volna egy olyan embertől, aki röptében a legyet is…?

A kérdés már csak az, hogy ezek után mi a jó sütőtöklevet akarok én tőle egy jó éjszakán kívül? Raleigh nem az a fajta személyiség, aki képes lenne megállapodni és bevállalni, hogy lemond a folyamatos flörtölésről, valamint a lányok ágybacipeléséről. Vagyis megette a hippogriff az egészet.
Ha tökéletesen őszinte akarok lenni magamhoz, valahol pont ezért nem tudom elhinni, hogy Wallbrick hirtelen jó útra tért, de tény ami tény, hogy a kivétel mindig erősíti a szabályt. Én csak örülök annak, hogyha Deveraux-ot boldognak látom.

Mintha elfújták volna a konfúciós átkot, képes voltam kiegyenesedni egyenesen a szemébe nézni és félrebiccentett fejjel rámosolyogni. Majd meggebedtem, hogy erőt vegyek magamon, de csak azért is megtettem, hogy véletlenül se láthassa mennyire rosszul esett amit mondott.
De legalább ebből is látszik, hogy a közhiedelemmel ellentétben van szívem. Amin most épp el kellene gondolkoznom, hogy akarom-e, hogy erről más is tudomást szerezzen vagy tartsam meg magamnak a kincset érő információt.
- Tudod, Mr. Perfect, vannak a nyilvános hálószobatitkok, és vannak az arra érdemes játszópajtik akik megkapják az extrákat is, amiről senki nem beszél. – bökök vissza a háborús kijelentésre.
Van képe azt feltételezni, hogy nem lennék elég jó? Vagy…?

Muszáj feljebb löknöm a hintát, különben soha nem leszünk képesek kibillenteni ezt a se veled se nélküled-nek tűnő kapcsolatot valamelyik irányba.
Legnagyobb szerencsémre Thea abszolút partnernek tűnik ebben. Csupa olyasmit művel, ami az igazat megvallva vagy nem jellemző rá, vagy edig én voltak vak és töksüket a jelenlétére?

Nézem, ahogy a folyosó falának dőlve hív keringőre. Lelki szemeim előtt nem éppen ártatlan kis lelkeknek való képsorok jelennek meg, igyekszem őket elhessegetni, de csak nem tágítanak. Mintha valami láthatatlan erő húzna felé.
- Igen, Mr. Perfect. Megharapdálni – halkítom le szándékosan a hangom, majd lépek határozottan közelebb. 
Pont az a távolság, ami már erősen súrolja a magánszféra határait. Hívogató, kecsegtető, de mégis épp elég messze vagyok ahoz hogy csak közelebb kelljen hajolnia.

Mélyen a szemébe nézek, miközben a macskája lankadatlanul dorombol tovább. Nem szeretném összenyomni, de… Ha egy percig is azt hitte hogy nem merem megtenni… Akkor most nagyot téved.
Újabb lépéssel kerülök közelebb hozzá, és ha nem ellenkezik, akkor a balommal átkarolom a nyakát, majd egészséges mozgásteret hagyva Theának még mindig tartok közöttünk egy kisebb távot.
Észrevétlenül húzom le a sliccét, miközben a macska dögönyözését mímelem, és ha még mindig nem kap az ajkaim után, az orrom az övéhez érintve haladok a nyaka felé.
Ahogy az álla vonalához érek halkan felkuncogok. Merlinre tényleg nem vette még észre? Szinte érzem a testéből áradó meleget, ahogy az arcunk egy pillanatra összeér. Felgyorsul a szívverésem, kéjesen megnyalom az ajkaim és hozzásimulva súgom a fülébe: - Tudsz róla, hogy le van húzódva a slicced?

[To: Laetitia Morrison]

To: Laetitia Morrison

 

- Azt, hogy méltó vagyok-e rá csak egyféle képpen derítheted ki, de te nem akartad, mikor lett volna rá lehetőséged, Miss Inábaszállt-Bátorság. – hanyagul rántok egyet a vállamon, miközben kapcsolok, hogy Thea még rajta ül, így leveszem onnan, hogy karjaimban pihenjen, és onnan fürkéssze az odakint rohangáló tömeget. Jó néhány felelőtlen elsős hozza magával a háziállatként hőn szeretett patkányát, vagy apró testű baglyát. Theának is jó éve lesz, efelől semmi kétségem.
Még mindig nem tudom mi legyen ezzel a lánnyal. Csinos, de még mennyire csinos! És alaposan fel is vágták a nyelvét, nem unatkoznék mellette, de már az unokahúgomnak is megmondtam nyáron:  nem hiszem, hogy valaha is megállapodnék. Hogyan is lehetne elég egyetlen nő egy egész életre? Bár Morrisonnak ahogy elnézem minimum annyi személyisége van, mint ahány féle lény él a Tiltott Rengetegben. Szor kettő, vagy inkább négy. Mégis vonz magához, nehezen állok ellen a kísértésnek, hogy minden tudásom összeszedve loholjak a nyakában, és balladákhoz hasonló szerelmes takonnyal árasszam el. De nem teszem, azért nekem gondolnom kell a hírnevemre is!
- Laetitia, szegény kicsi Laetitia. – fejem csóválom miközben sajnálkozó pillantással és szám sarkában bujkáló mosollyal dobom meg. – Tudod, van akinek jót tesz, ha úgymond tapasztalatot szerez, a lehető legtöbbet. Ilyen volnék én. Sőt, úgy gondolom arra érdemes játszópajtásod lennék, ha akarnám én is. Csakhogy… - újabb vállrándítással fejezem be a mondatot. Láttam amint az előbb ajkaimat bámulta, tudom, hogy élvezte azt a csókot amit még tavaly váltottunk. Nem utolsó sorban érzem, hogy újabbra vágyik, olthatatlan a szomja iránta, de nem adom meg neki. Jöjjön csak közelebb, és kezdeményezze ő vagy nem kap semmit. Akkor is doromboló kismacskát faragok ebből a két lábon járó fúriafűzből, ha belegebedek is!
A falhoz hátrálok, és lapockáim neki támasztom. Thea dorombol, pedig nem neki kellene, hanem Morrisonnak. Tudathasadásos ez a dög, meg kellett volna nézessem valami ispotályban. Egyre aggasztóbb, hogy mennyire kezes bárány lett. Vagy csak Deirdre kényeztette el őt nyáron, kezéből etette mindenféle falatkákkal, cirógatta és dögönyözte mintha muszáj lenne. A macskám meg persze, hogy élvezte, nincs ilyesmihez hozzászokva. Eddig tudta: ha hű szövetségesem lesz, megsimogatom a füle tövét. De most?! Addig hisztériázik míg a rabszolgája nem leszek és addig vakargatom a hasát míg el nem alszik. Nők?! Megőrjítenek, a kisujjad nyújtod erre leharapják az egész karod. Olyanná vált már Thea is, mint Letty, tiszta sor!
- Hát harapj. – súgom miközben tekintetét keresem. Szemeibe akarok nézni, hogy elkapja a pillanatot, mikor szemeim kékje két árnyalattal sötétebb lesz. Lássa csak, ahogyan felébreszti az alvó oroszlánt, hogy majd ne lepődjön meg, ha támadásba lendül.
A lány karja a nyakam körül olyasmi, amiben rég nem volt részem, és őszintén szólva hiányzott. Mélyen belélegzem az illatát. Még mindig tolakodó és erőszakos, ugyanakkor ez a parfüm az, amivel azonosítani is tudom. Egy nyári rét illatával nem tudnék mit kezdeni, hozzá ez illik. Behunyom a szemem, próbálom kordában tartani a testem, de könnyebb feladat lenne rávenni egy unikornist, hogy legyen kedves leszúrni magát és vérét egy tálkába csepegtetni. Megőrülök, még két másodperc, és elvesztem a fejem. Lehelete a nyakamban arra ösztönöz, hogy nyissam ki szemeimet, és Theat nemes egyszerűséggel engedjem el. Macska; majd a talpára esik, kit érdekel most?! Lassan igyekszem kifújni a levegőt, de valahogy nem sikerül, hangos szuszogásként hagyja el a tüdőmet. A francba is, nem hiába tartottam ettől a boszorkánytól, ő is rászolgált a hírnevére!
Ne csigázz, Morrison, ne csigázz vagy berántalak egy kupéba és letépem rólad ezt a szemtelenül csinos ruhát!
- Miiii? – nyögöm szinte tehetetlenül. Ennél már csak akkor lennék döbbentebb és csalódottabb, ha Potterből lenne a következő Mágiaügyi Miniszter. Most komolyan? Nyilván arra számít, hogy majd hanyatt-homlok rángatom fel a sliccem, de testével takar, így még ha valóban le is csúszott volna, akkor sem látná ebben a pillanatban senki. Ha tudom, akkor elkapom jobb kezének csuklóját, és csípőmre helyezem puha tenyerét, a széles barna bőr öv tetejére. Majd lassú mozdulattal nyúlok le, hogy felhúzzam a sliccem, ami meglepő módon valóban le volt húzódva. Ilyen még nem fordult elő velem, de ennek a napnak van egy hibaszázaléka, így mindegy is… lényeg, hogy már el van hárítva a krízis.
- Remélem, jól szórakoztál eddig, Laetitia. Most viszont, változnak a játékszabályok. – közelebb hajolok hozzá, orrom a hajába fúrom, hogy élvezhessem puhaságát, és kellemes illatát. Szívesen simítanék végig az arcán, de nem teszem. Mindkét tenyerem a folyosó falához szorítom, hogy még véletlenül se érintsem. Ha megtenném, elszabadulna a pokol bennem, és tényleg csak egy tucat sárkánnyal tudnának elvontatni a lány mellől.