Seprűtároló

A pálya és az öltözők közötti nagy, zöldre festett faház, ahol az iskolai seprűket tárolják. Belül tágas, és mivel gyakran adják ki a diákoknak büntetőmunkaként, hogy seperjék fel a tárolót (milyen jó humora van némelyik tanárnak ), remek hely titkos légyottokra, vagy fű alatti üzletek lebonyolítására.

Mia B. Wolsey

Elevate

Hűs őszi levegő cirógatja az arcom és játszik el egy-egy rakoncátlan tincsemmel, ahogy, ahogy kilépek a kastélyból és ruganyos lépteimmel megindulok a pálya és a seprűtároló irányába. Teleszívom tüdőm a késő reggeli, enyhén csípős, friss ájerrel, majd elégedetten fújom azt ki menet közben. Szeretem ezt az időjárást, ahogy a színüket váltó leveleket finom érintésük a földre sodorja s ahogy a pályája közepét még el nem érő nap fénye megcsillog a környezeten. Ilyenkor a festői látványból nagyon sokat tudok meríteni, feltöltekezni, a borús napokra tartalékolni az ilyen pillanatok emlékeit. Ráadásul a szép idő mellé még szombat is van és én egyelőre nem azt tervezem, hogy tanulásra pazaroljam ezt az "ajándékot", távolról sem. Sokkal inkább áldozom egy másik szenvedélyemre, a repülésre. Ennek megfelelően öltöztem: kék Hollóhátas pulcsi, fekete nadrág, ami az egyenruha része is és fekete bőrcipő. Nem kombinálom túl, nem komoly csapat edzésről van szó. Menet közben a parkban őgyelgő ismerőseimnek lelkesen intek egyet-egyet s oda is köszönök, mert mások is amellett döntöttek, hogy a jót addig kell kiélvezni, amíg lehet. Így érem el végül a seprűtárolót, ahová nem is habozok belépni. Ajtónyitáskor megcsap a jólesően ismerős és mással össze nem téveszthető illat, fa, lakkok, meg sok-sok évszázad az, ami itt a levegőben terjeng s tekintetem elégedetten futtatom végig a seprűkön, míg ki nem szúrom a magamét, amit magamhoz is veszek s elkezdem áttörölni és rendbe tenni a végén esetleges rendetlen szálakat. Hoztam magammal egy kis karbantartó készletet, gondoskodom is a seprűmről heti szinten. Egyrészt a Ház csapatának tagjaként ez fontos. Másrészt nagy becsben tartom a seprűt, hiszen nyáron megdolgoztam érte keményen, hogy megvehessem s amihez az ember verejtéke tapad, azt sokkal jobban becsüli, óvja.

[- Téged is csábít a levegő?]

Morgan Williamson

Ha a háló ablaka nem marad éjjel nyitva, talán el sem jut tudatomig az ősz beköszönte. Tudatom még lázadt az ébredés ellen, így fejemet belefúrtam a párnába és elfojtottam az ásítást, amivel véglegesítettem volna a folyamatot. Mondhatni, boldogan süllyedtem vissza az öntudatlanságba, amikor a hálószoba ajtaja kivágódott és egyik szobatársam robbant be. Halk nyöszörgéssel tudattam, hogy érkezését meglehetősen korainak tartom, majd elindultam felöltözni. Annyira azért mégsem volt korán, a reggelit minden probléma nélkül aludtam át- ennek következtével borúsabb hangulatban láttam neki a felöltözésnek. A konyháról hozott édességek elegendőnek bizonyultak arra, hogy elvegyék az étvágyamat ebédig és meg is találtam a legtökéletesebb időtöltést. A pálcámat magamhoz ragadva bújtam bele a Hollóhát emblémájával díszített pulcsiba és indultam el a seprűtároló felé. Beérve mély levegőt vettem és elmosolyodtam. A kastélyban kevés helyen éreztem magamat otthon és bármilyen meglepő, ez a helyiség az egyike volt ezeknek. Szemöldökömet ráncolva kerestem a jellegzetes formát és miután megtaláltam a sajátomat, magamhoz ragadtam. A repülés volt az egyetlen, amit szívesen űztem ma délelőtt. Tekintetem megakadt az ismerős arcon és mellé lépve köszöntem neki.
- Téged is csábít a levegő?- Tekintetem nem is Morganra tapadt, hanem a seprűjére, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet. - Szép darab!- Az enyém ápolásával már korábban végeztem, így a maga szerény fényében tündökölhetett.

Mia B. Wolsey

Elevate

A heti menetrend szerinti karbantartást most végeztem el, a múltkori edzés után már nem nagyon maradt időm és energiám rá, őszintén szólva, ezt a pár napot meg kibírta, mivel nem volt használatban a jószág. Nem sok dolog van vele egyébként, minimális számú rakoncátlan szálat kell csak a farkán rendbe rakni, áttörölgetni ápoló folyadékkal, hogy ne száradjon ki a a fa és ne töredezzen a lakkozás. Már amikor kiválasztottam is olyat kerestem a használtak között, ami nincs agyonra hajtva és jó állapotban van s ezzel a seprűvel szerencsém volt, hiszen olybá tűnik, hogy valaki korábban megvette, majd egy-két repülés után hagyta állni és csak a szekrényben nézegette, míg ügyelt állapotára. Az ilyen a legjobb használt vétel, mert kisebb áron szinte új seprűt kaptam, ami úgy húz, ahogy egy újabbnak kellene. Ezért a féltő gondoskodás, na meg a trauma, ami az ostrom alatt elvesztett előző seprűm miatt ért. Lehet hülyén hangzik, de érzelmileg akkor is kötődtem az 1500-asomhoz, bár a mostanit mivel két kezem munkájával szereztem, tán még többre fogom becsülni. Épp csomagolom össze a készletet, amikor társaságot kapok. Nem túl nagy a tároló, így azonnal feltűnik, ha valami változás áll be s az ajtó nyílására azonnal felnézzek, hogy észrevegyem az ott megjelenő leányzót, akinek először vörösen megvillanó fürtjei keltik fel figyelmem, nem meglepő módon a kissé homályos térben. Háztársam s egy évvel jár felettem, így nem mondanám, hogy új ismeretségről lenne szó s épp ezért vidámabb mosolyt villantok felé (na nem ezer wattos, ahhoz ritkán folyamodok) és intek neki, majd folytatom a pakolást. - Neked is szép reggelt. - a köszönésről azért nem mondok le, míg a karbantartó készletet lepakolom s csak a seprű marad a kezemben. - Igen, vétek lenne nem a szabadban tölteni egy ilyen délelőttöt és ismered a mondást... gyakorlat teszi a mestert. Nekem meg még valamelyest szoknom kell az új körülményeket a pályán. - adom meg válaszom vidámabb hangnemben könnyedén s követem a lány tekintetét a seprűmre. - Köszi, a nyáron vettem. - emelem meg kicsit újdonsült büszkeségem. - Nem új, de egy igen jó karban lévő használt darab, így is megdolgoztam érte a nyáron... - egy Nimbusz 1700-asról van szó, ami bár jelenleg nem fér fel a csúcsmodellek hármas dobogójára a Tűzvillám és a két legutóbbi Nimbusz mellé, azért nem panaszkodhat és hiba lenne alábecsülni. - Meglepett, hogy idén nem láttalak a csapat válogatáson a jelentkezők között. - csak végzős évfolyamon van a lány és nem lett volna valószínűtlen, hogy az utolsó éven még megpróbálkozna a ház csapatával.

Morgan Williamson

A R.A.V.A.SZ. előtt állva az ember lányában akaratlanul is felmerül az, hogy lassan el kell döntenie, mi szeretne lenni. Előttem eddig csupán az lebegett, hogy auror akarok lenni. A kviddics azonban maga a megnyugvás, a pezsgés számomra… Talán megfontolhatnám azt is, hogy hivatásos játékos legyek. Egy pillanatra fel is merül bennem, hogy az életem sokkalta pozitívabb lehetne, azonban szinte azonnal el is vetem ezt. Amikor szemtől szemben álltam a halálfalóval, egyértelművé vált számomra hogy nekem ott kell lennem a csata első sorában, az élvonalban. Amikor Eva arca jutott eszembe, gyomrom apró görccsé rándult össze- hogyan lehetnék képes olyan életet élni, melynek minden perce elfedi a valóság keserű ízét?
- Jó reggelt neked is!- Halovány mosoly ült ki ajkaimra. Lehetett volna bennem annyi modor, hogy megfelelően indítom el a beszélgetést, nem pedig in medias res…
- Idén is a csapat tagja lettél, ugye?- Kissé elszoruló szívvel gondoltam a mezre, ami idén nem rajtam fog függeni, mint a csapat fogója. - Nagyon szép állapotban van, bár ez elvárható egy gyűjtői darabtól.- A magam villáma szintén hosszú, nyári munka eredményeképpen született meg. A családi örökséghez addig nem akartam hozzányúlni, amíg feltétlenül nélkülözhetetlenné nem vált.
- A határidőről sikerült lekésnem… Egyébként jelentkeztem volna. - Év elején javították át Eva státuszát eltűntről halottnak nyilvánítottra, s mindezt alapos okkal… A maradványai már nehezen voltak azonosíthatóak, de a célnak megfeleltek. -Hol dolgoztál?- Érdeklődve pillantottam Morgan arcára és kisimítottam hajamat az arcomból egy laza mozdulattal- az újonnan érkező ajtónyitása révén felkavarodó levegő belefújta arcomba rézvörös tincseimet. Magamhoz vettem saját seprűmet és sóváran pillantottam rá. Nincs magasztosabb érzés annál, amikor fenn a magasban bele-beletép a szél a lobogó hajamba és érezhetem a zuhanást, amikor a föld felé irányítom a nyelet.
- Van kedved megmutatni, mit tud?- Kíváncsiság csillant fel tekintetemben. Nem volt túl sűrűn precedens rá, hogy szóba elegyedtünk volna Morgannel, bár az elmúlt évek alatt volt már rá példa, hogy egy csapatban voltunk. Így visszatekintve ennek okát nem túlzottan értettem, annyira el voltam foglalva azzal, hogy minél jobb jegyeket szerezzek, szinte teljesen elzárkóztam minden elől.

Mia B. Wolsey

Elevate

Ha valamiről az előző év meggyőzött, az az volt, hogy érdemes próbálkozni álmok követésével. Épp azért döntöttem úgy, hogy még jobban rágyúrok a kviddicsre és megpróbálok majd profi játékosként érvényesülni. Merész, de nem lehetetlen elképzelés. Hogy az intellektusom és szorgalmam másra és jobban is kihasználhatnám? Kétségtelen, de jelenleg sokkal jobbnak látom, ha a játék felé fordítom a figyelmem, mert kellő szorgalommal ott is elérhetek még jó pár dolgot. Aztán ki tudja? Lehet ez a legjobb megoldás, az idő majd ítél... most azonban félreteszem ilyen irányú gondolataim, hiszen társaságot kapok egy felsőbb éves háztársam személyében. Viszonzott köszönésemre a szokásos halvány félmosoly a válaszom, nem csinálok ügyet a dologból, nincs még semmi elveszve. - Igen, idén terelő lettem. - bólintok szavaira. Ezek szerint ha Mia nem is jelentkezett, a híreket, változásokat azért követi. - Tavaly őrző voltam, meg egy jó ideje azt a posztot játszottam, de most kellett egy kis változatosság, meg kihívás. - villantok fel egy vidámabb mosolyt. - Őrzőként sokat figyeltem és követtem a meccsek menetét, aztán most arra vagyok kíváncsi, hogy az így szerzett tudásom mennyiben fogom tudni majd kamatoztatni. - átgondolt lépés volt részemről a jelentkezés, látom a dologban a perspektívát, na meg azt, hogy minél sokoldalúbb valaki, minél több lábon áll, annál jobbak az esélyei. Ha két poszthoz is jól fogok érteni, a jövőm is jobb lehet. - Köszi, tudod, madarat tolláról, kviddicsest seprűjéről. - kacsintok aprót kedélyesen, hiszen a szenvedélyes játékos számára a segítő társa, seprűje rendkívül fontos és nagyon ügyel rá, míg aki háztartási szinten használja utazásra, az lehet, hogy csak nyűvi a seprűt, majd lecseréli... - Én a magam részéről sajnálom, hogy idén nem te fogod a cikeszt űzni a gyep fölött. - pillantok a vörös lányra valamelyest részvéttel tekintetemben, hiszen tényleg nem lett volna rossz, ha úgy alakul, javította volna a csapat évfolyambeli arányát is felfelé. - Ó, a Czikornyaiban vállaltam napszámot, pakoltam, leltároztam, raktárt rendeztem, kisegítettem... szóval segéd mindenesként funkcionáltam lényegében. Az eredmény tekintetében nem bántam meg. A te nyarad hogy telt? - kérdésem nem csak udvariasság, érdekel, hogy a béke beköszöntével diáktársaim miként élték meg a nyarat. - Naná, sőt, akár ki is próbálhatod, hogy mit tud az Öreg... - vigyorodom el, hiszen persze, hogy elneveztem a seprűt. Kissé gúnynév, de a katonás fajtából, ami szeretettel társul s amit produkál, nagyon is rácáfol a névre, ez az ambivalencia adja a tartalmat mögé.