Clementine Banks
Eltávozott karakter
Napsugár
<3 M. Napsugara <3
Hozzászólások: 157
Jutalmak: +169
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: barnás-zöld
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12,5 hüvelyk; akácfa; főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #15 Dátum: 2018. 06. 10. - 21:44:41 » |
+2
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #16 Dátum: 2018. 06. 14. - 19:32:19 » |
+1
|
zene: Love Lockdown’Emléked folyton át- meg át- Cikázza az életemet.'nyomokban káromkodást tartalmazhat! Tudom, hiba. Talán végzetes hiba. Mert mi okom is lenne megölelni, azon kívül, hogy a túlbuzgó érzéseim elnyomják a logikus realitás talaján maradt gondolataimat? Mit vártam? Hogyan is fog reagálni? Csoda hogy nem indult el velem teljesen ellentétes irányba... és mégis. Valahogy teljesen normálisnak hat, hogy a karjaimba zárom. Élvezettel fogadom, ahogy a jól ismert cseresznyeillata körbeleng. És épp ez döbbent rá arra, na meg az összeugró gyomrom, hogy voltaképp hiányzott ez. Olyan felismerés, mint mikor valaki jó kőkeményen gyomorszájon boxol. Ez azonban nem az az öklendezés előcsaló gyomorszájütés, hanem amolyan kőkemény arcul csapás... ez nem helyes. Már nem. Ösztönös mozdulatom, mit az iskolában elhagytam a harag és a dac miatt mára tovapárolgott és ennek jó oka Lyanának köszönhető. Ő döbbentett rá arra, mennyire szükségtelen haragudni a körülöttem lévőkre. Ő volt az, aki elvezetett arra az útra, ahol vagyok és arra a gondolkodásmódra, ami sokkalta egyszerűbbé teszi az életem. Clemnél hibáztam. Talán most is hibázok, de nem érdekel. Vagyok annyira önző, igen, hogy megengedjem magamnak ezt, még akkor is, ha nem tetszik neki. Ellenkezni nem sok esélye van és alapvetően is úgy hiszem, ennyi jár nekem. Azonban a pillanat hamar tovaillan és kénytelen vagyok lefejteni a mancsom róla, mert túlontúl soknak tűnhet. A teste melege noha jól esik, mégis éket verek közénk a levegő hűvösével és elég egyetlen pillantást vetnem rá.... tudom, mennyire nem osztja az előbbi gesztusomat. Kissé csalódva vág pofán a megjegyzése, ami végtére is jogos. Elég lehetett volna egy szia is. Valóban. Csakhogy az mit fejez ki? Hogy zavarban vagyok. Hogy nem tettem túl magam rajta, na meg esetleg azt hogy kurvára nem tudok mit kezdeni a szituációval. Mit takar egy ölelés? Részemről azt, hogy megváltoztam. Megváltoztak a dolgaim, a hozzáállásom, a gondolataim. Megbocsátottam és talán valami olyasféle bizalmat, ami... Hát, amire ő nem áll készen. Látványosan nem áll készem. - Ühm... bocs. Nyögöm ki sután, mert hát a leteremtő stílusa és a hűvös megjegyzése egyértelmű távolságtartásra ad okot. Hátrább az agarakkal vagy felnyársallak... mindig ezt sugallta, csakhogy részegen nem érdekelt, és az alapítók folyosóján sem foglalkoztam az ellenérzéseivel. Megszereztem magamnak a pillanatokat, mert tudom, könnyedén el tud gyengülni és olyankor olyan odaadó mint még soha senki. Ez persze semmit nem jelent már. Egyszerűen nem jelenthet, mivel ő nem kér belőlem. Ha ezt nézzük ez a mostani alkalom is ékes bizonyítéka. A kérdés az, hogy hagyom? - Hogy vagy? Naná hogy nem hagyom. Ha úgy tennék, akkor most zavarodott ügyes és bajos búcsúzkodásba kezdenék, de persze erre nem kerül sor. Én balga inkább leállok cseverészni ha kell akár arról is milyen fenségesen jó az idő. Pedig amúgy annyira nem az, ha a beborult eget kémleljük a Soho irányából. Mire odaérek esélyesen elkap a vihar és Lyanához már ázott kutyaként futok fel. Nem mintha ez különösebben izgatna. Nem vagyok cukorból és Lyanával akadt pár alkalom, mikor sikerült bőrig ázni vagy épphogy ő fürdetett meg... pezsgőben. Ergo nem gáz a nedves vagyok téma köztünk. - Ne haragudj, én csak... Ne magyarázkodj! - Öhm... csak megörültem. Nem gondoltam hogy pont itt botlok beléd... Vagy bárhol máshol, de ezt azért nem teszem hozzá. Jó mégis, mit vártam? Londonban lakik, esélyesen felköltözött. Legalább ennyi jó történt az életében ha úgy vesszük. - Úgy hallottam felvettek... Elmosolyodom, mert hát ha valóban gyakornok lett a Prófétánál, akkor esélyesen írni is fog bele. Hacsak nem Rita Vitrol rabszolgája és a pennák mellett annak a szőke szipirtyónak a körmeit kell reszelgetnie és lakkozgatnia. Mondjuk a kérdést kissé félve teszem fel, mert hát gyenge, ingatag lábakon álló dolog ez köztünk. Nem akarok firtatni semmit és faggatni sem óhajtom, de azért egy gratulációt megejtek, mert ennyit megérdemel. - Ez igaz? Még a végén megfontolom, hogy elkezdjem-e járatni az újságot... miattad... Bók, és tompítás. Egy kis szelíd humor.. ugye oldódsz Clem? Régen ezt szeretted... régen megnevetettelek.. régen... régen minden más volt, de nem lehetetlen. Csak egy mosoly Napsugár és talán minden helyre jön. Talán csak ennyire egyszerű... vagy nem.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Clementine Banks
Eltávozott karakter
Napsugár
<3 M. Napsugara <3
Hozzászólások: 157
Jutalmak: +169
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: barnás-zöld
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12,5 hüvelyk; akácfa; főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #17 Dátum: 2018. 06. 17. - 15:47:25 » |
+1
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #18 Dátum: 2018. 06. 18. - 18:43:26 » |
+1
|
zene: Love Lockdown’Emléked folyton át- meg át- Cikázza az életemet.'nyomokban káromkodást tartalmazhat! A sóhajtását lehetne bizakodónak venni, de elég botor vállalkozásnak tűnik. Tudom jól, hogy ez semmi pozitívat nem hordoz magába. Őrültségnek hangzik, igen, de pár hónap alatt tökéletesen jól kiismertem minden rezdülését ennek a lánynak. A mosolyát, a pillantását, az összes arckifejezését és nem mondom, hogy nem tudna meglepni ha akarna, de tény ami tény, eddig nem mutatott újat a nap alatt. És nem azért mert béna vagy én vagyok ennyire hú de fergetegesen jó emberismerő, hanem mert... kötődöm hozzá. Kötődtem. Igazítom ki magam újra meg újra, mert a tényállás az, hogy tulajdonképp semmi közöm nincs már Clem Bankshez. És bár fájt az elvesztése de az elvek mindig erősebben húztak előre, mint bárkit. Tudom hogy hiba volt szembe mennem vele, vagy intézkednem a háta mögött és valószínű a makacsságom sem segített semmit a kapcsolatunkon, de ha voltaképp összességébe nézem azt a nagy egész katyvaszt, ami a kapcsolatunk végét jelentette, akkor be kell valljam, csak a jó szándék vezetett. Tudom, a pokol felé vezető út is ezzel van kikövezve, és ez a klisé fanyar mosolyt csal arcomra, de én tényleg csak az ő javát akartam, ami egy iciri-picirit talán a saját kényelmemet is szolgálta volna. Nem igazán hálát vártam, hanem legalább örömöt, vagy értékelést arra hogy próbálkozom, de ehelyett csak dühöt kaptam, csalódottságot, könnyeket, és vádaskodást. Hogy én mindent megszabok, gátolok, kényszerítek... Valóban ennyire szar alak lennék? Valóban így élte meg a lány? Valószínű igen, hisz elhagyott. Vagy én őt? Nem mindegy? Ettől persze még az érzések, amik mélyen bennem gyökereznek, nem változtak meg végérvényesen. A harag ott munkált evidensen a kezdetekben, de ezt tompította a vizsgákra való koncentráció és az összes egyéb bajom, ami a nyakamba szakadt. Voltaképp szép lassan megfeledkeztem Clementie-ról és a szívfájdalomról s a mindennapi rutin elvitt egyfajta ködös agymosásba. Persze így utólag, az emlékeket visszakapva tudom mit kellett volna máshogy csinálni ha feltétlen az lett volna a szándékom, hogy a lány egy legyen a tucat közül. Csakhogy az a Mathias a homály feledésébe merült és jobb is ha ez így marad. Felnőttem. Lehet ilyet mondani? Nem, nem hiszem. De tény és való, sokkal érettebbé váltam egykor volt önmagamhoz képest és jó is ez így. – Jól vagyok, köszönöm. És igen, felvettek, szóval tulajdonképpen azért bizonyára nem annyira elképzelhetetlen, hogy _pont_ itt látsz... Kiérzem a hangjából az enyhe szarkazmust. Nem, nem gunyoros, inkább kicsit undok és felvágós. Nolám csak! Mikre nem képes London és az atmoszférája! Nem veszem fel a stílusát, bármennyire is igyekszik lekezelő lenni. Nem tudom ez azért van, mert egyértelműen zavarja a jelenlétem, vagy azért mert még mindig nem tette magát túl rajtam meg a köztünk megesett dolgokon. De hát könyörgöm, ő nem volt képes kompromisszumot vállalni...! Tehetetlennek érzem magam, mégis inkább átfordítom ezt valami káprázatos lelki nagysággal kérdésbe, ráadásul kedvesbe és bújtatott bókba, hátha ér valamit, de... nem. A csípős megjegyzése olyan, mintha pofon vágott volna, sőt. Talán egy pofon kellemesebb lenne. Nem mutatom ki a csalódottságomat, de belül azért ott mar, mint a sav. Inkább elfordítom pillantásom róla, az arcáról le a cipőm orrára, mert lehet még attól is több értékelést kapok, mint egykor volt kedvesemtől. A kérdését szinte alig hallom, amit felém intéz. Úgy kell megerőszakolnom a vonásaimat, hogy egy lazának gondolt, de sokkalta feszesebbre sikeredett mosoly keretében pillantsak fel újra a zöldesbarna szempárba, amiben az aranyló pöttyöcskék most is ott játszanak. - Persze, rendben. Felvettek a Godrikra, szóval mostmár hivatalosan is van rá sansz, hogy sárkánykutató legyek... Szavaimat kínos csend követi, mert az egyetem említése megint csak felidézi bennem a szakításunk okát. Ráadásul a kezemben szorongatott csokor virág sem épp arról árulkodik mennyire emésztem magam miatta. És kissé frusztrál, hogy azt látja, gondolja, hiszi, már nem számít nekem...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Clementine Banks
Eltávozott karakter
Napsugár
<3 M. Napsugara <3
Hozzászólások: 157
Jutalmak: +169
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: barnás-zöld
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12,5 hüvelyk; akácfa; főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #19 Dátum: 2018. 06. 26. - 17:35:24 » |
+1
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #20 Dátum: 2018. 06. 28. - 21:30:12 » |
+1
|
zene: Love Lockdown’Emléked folyton át- meg át- Cikázza az életemet.'nyomokban káromkodást tartalmazhat! - Szuper, gratulálok! Miért ennyire keserűek a szavak? Miért olyanok, mint egy rossz betegségre bevett pirula? Miért érzem úgy, hogy egy mételyként mérgezi a testem a maró válasz? Miért remélem, hogy nem akarta ennyire savanyúra, egyszerűen csak... nem tudja palástolni az érzéseit? – Remélem pont olyan ott, amilyennek elképzelted. Érzem, ahogy a szavaiba melegség költözik. Talán rájön ő maga is, mennyire kegyetlenül öldöklő az első megnyilvánulása. Nem, nem a szavakkal van baj, hanem a hangsúllyal. Vagy csak én hallucinálom be a gratuláció mögé bújtatott ellenérzéseket? Nem, biztosan nem. És bárhogy is, ebbe a szívem azért némiképp belefacsarodik. Azt hittem, azt gondoltam... ostobaság. Merő ostobaság. Már érzem, hiba volt megállnom, hiba volt megállítanom, hiba volt... felismernem?Hát csak el kellene sétálnunk egymás mellett? Az idők végezetéig? Mennyire szánalmas ez már... Mennyire ostoba... Mennyire.... gyerekes. - Ühm... hát még nem tudom milyen...Még egy percet nem töltöttem a kampuszon. Igazából most még a nyarat élvezném ki. Utána úgyis a napjaim nagy részét az órákon töltöm meg az egyetemi életet élem és bőven rá is fogok unni. Vállat vonok, mintha mindegy lenne a dolog úgy amúgy is. Talán tényleg az. És talán ezt érti félre Banks, mint oly sok mindent velem kapcsolatban. Valahogy ezen sem lepődöm meg. Miért? Hát mert velünk, kettőnkkel, vagyis vele meg velem mindig minden így alakult. Mindig félreértsek, kerülgetések összenézések árulása volt a kapcsolatunk. Valahogy sosem tudtunk dűlőre jutni egymással és olybá tűnik nem lettünk rutinosabbak sem. Igazából szar ez így, de mit tehetnék? – Hát… akkor én megyek, épp ebédszünetem van... Felkapom a fejem a búcsúzkodásszerű mondatkezdetre. Magam sem tudom miért, de nem akarom hogy így, ilyen felemásan, ilyen esetlenül faképnél hagyjon. Nem így akarok egyedül maradni. Nem így aarok emlékezni rá... – Örülök, hogy találkoztunk. Szia! A szám kiszárad és tudom, ez csakis a hirtelen félreverő szívem összjátékának hatása. Bassza meg, miért? Miért történik ez velem? Az idő, mintha lelassulna, ólmos lassúsággal mutatja, ahogy a lány ellép tőlem hátra egy kicsit hogy aztán szépen elfordulva kikerülhessen. Épphogy nem ér hozzám, még csak nem is súrol és mégis... látom a haja lebbenését, érzem a cseresznyeparfüm esszenciáját, látom a szemében megvillanó szomorkás fényt, az ajka szélén megránduló lemondó csalódást... és tudom, hogy ez nem történhet meg velem. Vele. Velünk. Mi ettől többek vagyunk, jobbak és... bár fáj meg szar, de képtelen vagyok így elmenni bármerre is. - Clem... várj! Nem gondolkodom. Szokás szerint nem gondolkodom, mint oly sokszor, ha vele vagyok. Csak ösztönösen megfordulok felé a tengelyem körül és kapok utána a kezemmel. Ujjaim ráakadnak a csuklójára, hogy onnan a tenyerét simíthassam végig. Az érzéstől liftezni kezd a gyomrom, de tudom, a köztünk lévő kémia nem szűnik meg holmi ostoba vita vagy egyet nem értés miatt. Ahhoz sokkalta több van köztünk, ami ösztönösen nem jöhet már szóba. Nemcsak Lyana miatt, hanem az elvi erők végett sem. Makacs típus ő is, én is. És a testi vonzalom vagy az ostoba vágy nem elegendő. Csöppet sem elegendő, ahogy a mellékelt ábra mutatja. - Kérlek... Clem... Kérlek.. maradj. Most újra rápislogok, egyenesen a szemeibe ha rám tekint. Szomorúsággal vegyes levertség uralkodik rajtam, olyan mint ami elfogja az embert egy vesztes csata helyszínén végignézve. Valahogy tudod, hogy életed töredelmei, amik ott terülnek szét előtted, a lábaid előtt, romokban, egykor gyönyörűen, épen és egészségesen pompáztak. És valahol ezt siratod. És valahol ezt érzem, ahogy Clemre pillantok. Tudom, hogy hibáztam, tudom hogy elbasztam, és tudom, lesz ez jobb is, csak idő kell... talán kurva sok idő... de akkor sem akarom ezt. Túl kegyetlen beismerni a vereséget. Hogy még egy normális viszonyt sem tudok kialakítani vagy épp megtartani vele... - Még mindig én vagyok az, Napsugár... Olyan halkan nyögöm ki, mintha ki se mondanám. És mire feleszmélek, a kezem elengedi az övét, csak a bizsergés marad a bőrömön és a virágcsokorból egy szél fehér rózsát húzok ki és tartom felé. - Szeretnél boglárkát? Újabb szomorú tekintet, mert egy újabb szomorú emlék szomorú újraértelmezése...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Clementine Banks
Eltávozott karakter
Napsugár
<3 M. Napsugara <3
Hozzászólások: 157
Jutalmak: +169
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: barnás-zöld
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12,5 hüvelyk; akácfa; főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #21 Dátum: 2018. 07. 19. - 20:51:55 » |
+1
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #22 Dátum: 2018. 07. 30. - 16:50:08 » |
+1
|
zene: Love Lockdown’Emléked folyton át- meg át- Cikázza az életemet.'nyomokban káromkodást tartalmazhat! Annyira egyszerűnek tűnik minden és mégis olyan rohadt bonyolulttá válik fél pillanat alatt. Nem tudom mi zavar jobban, Clem lehetetlen viselkedése, vagy maga a tudat, hogy elcsesztünk mindent. Pedig alapvetően nem akartam, nem így akartam... És mégis... itt állunk ő meg én. Nincs már mi, ahogy lehetőségek sem, jövőképek sem és talánok sem. Na jó, talán bennem felmerül jó pár talán és mi lett volna, ha... de semmi értelme ezeken lovagolni már. Ő látványosan nem értékeli a helyzetet, nem örül a találkozásnak s ezt ettől jobban értésemre se tudná adni még ha akarná se. A viselkedése mindent elárul és a visszakérdezése kellően fájó pont ahhoz, hogy felismerjem a tényt... megérdemeltem. Mert mit várok, mire várjon? Rám? Arra hogy lépjek? Vagy ott hagyjam? Esetleg valami valahogy másképp legyen mint ahogy épp van? Nem lesz így, ezzel pedig csakis én álltatom magam. Álltatom, tudom mert valóban áltatás ez... Tudom, hogy ő fontos nekem, az is marad és hiszem, hogy lehetünk jóban... ha nem is annyira jóban... de jóban. Erre azonban neki is kész kell lennie és minden jel bizonyítja, hogy ez nincs meg. - És az eszedbe sem jut, hogy éppen ez a baj? Nem tartozunk egymásnak semmivel, Mathias. És ez így rendben van. Nem tudom mi a drasztikusabb, az ahogy szenvtelenül hozzám vágja a szavakat, vagy hogy ezzel még mindig a szívembe döf. Valahol mélyen bennem a sértett hiúság tombol, de ennek semmi jelét nem adom, hacsak a fancsali ábrázatot mit a szavai váltottak ki ide nem lehet sorolni. Nem tartozunk egymásnak semmivel.... semmivel... semmivel... A keserédes utóíz az általa kimondott tényekre ott égeti a torkom. Talán ha nem nyilvános helyen lennénk még reagálnék is, de jelenleg a Hyde parkban, a széllel az arcomon inkább csak állok, mint egy rakás szerencsétlenség és próbálok túllendülni egykor volt kedvesem maximális elutasításán. - Merem feltételezni, hogy nem megbántani akarsz, de azért valahol mégis csak sértő, hogy méltóztatnál lopni nekem egy szál virágot egy valaki másnak szánt csokorból A ’lopni’ szó mellbe vág és csak pislogni meg hápogni vagyok képes. Egyszerre önt el a szégyennel párosuló harag. Egyrészt, sosem loptam. Sosem voltam rászorulva semmi ilyen aljas gaztettre. Világéletemben úriember voltam, legalábbis igyekeztem az lenni hűen a nevemhez és a rangomhoz... még csak heccből sem érdekelt a csínytevés ezen formája. Sosem akartam ártani senkinek... Clemnek sem. És tudom, hogy tudja, ezzel túl ment egy határon. Tudom, hogy sejti, mert ennyire már egész jól ismer, hogy mennyire mélyen a lelkembe gázolt és valahol jogos a kifakadása, mert való igaz, a virág nem neki szánt ajándék. Valahol érzem a haragját és annak helyénvalóságát, de ugyanakkor szörnyen rossz az általa gerjesztett igazságtalanság, amit kivetít rám. Mert ez az. Csak hebegni és hápogni tudok és konkrétan meg kell erőszakolnom magam, hogy ne gördüljön le ajkaimról valami visszafordíthatatlanul csúnya, amit később úgyis megbánnék. Helyette fújtatok egyet és elpillantok a lány feje mellett valamerre a távolba. Mintha arra sárkányt eregetnének vagy valami hasonló ostoba muglizmust hajtanának végre, de én csak arra koncentrálok hogy a dühöm elpárologjon. És ehhez kel jó egy perc. Csak aztán pillantok Clem bájos arcába, ami még most is tökéletes. - Az egész csokrot elvarázsolnám neked, ha ezzel örömet okozhatnék a számodra... Hozzám vághatná hogy ezzel elkéstem, hogy már unja mindazt ami én vagyok, de talán abból ha van bátorsága rám nézni sejtheti, nem beszélek a levegőbe. Azonban talán ez is csak hiú ábránd marad... - Nem tudom, miért érzed úgy, hogy ennyire próbálkoznod kell. Nem kell. Ahogy elhagyja a mondat a száját hirtelen elszalad minden szó és gondolat. A köztünk kerekedő terhes csöndet a madárfütty és a távoli gyermekzsibongás tölti be mindössze. - Nem kell... - ismerem el szavait csalódottan. - De én akarnék... és akarok. Elvesztem a hitem lassan mindenben. Abban, hogy jó ötlet volt-e megállni, abban, hogy az ami köztünk volt valóban létezett és abban is, hogy ez a lány valóban az-e mint akinek ismertem. Az a Clem kedves volt, segítőkész és mindemellett páratlanul gyönyörű. Az a Clem örült volna ha felé nyújtok egy virágot és átvarázsolom a kedvenc virágává. Csakhogy az a Clem valószínű már nem létezik. És ennek én vagyok az oka... kizárólagosan.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Clementine Banks
Eltávozott karakter
Napsugár
<3 M. Napsugara <3
Hozzászólások: 157
Jutalmak: +169
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: barnás-zöld
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12,5 hüvelyk; akácfa; főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #23 Dátum: 2018. 08. 05. - 14:25:46 » |
+1
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #24 Dátum: 2018. 08. 10. - 16:40:14 » |
+1
|
zene: Love Lockdown’Emléked folyton át- meg át- Cikázza az életemet.'nyomokban káromkodást tartalmazhat! Nem érti. Látszik az arcán. Nemcsak a mimikáján, hanem a szemei csillanásában is. Talán jobb is ez így, talán nem kellene érdekelnie. Talán el kellene fogadnom, talán... tovább kellene lépnem. Tudom, ez lenne a helyes, a normális, és voltaképp én tovább is léptem. Az, hogy Lyanával vagyok, hogy minden gondolatom hozzá szalad egyértelművé teszi, ő az igazi. Ellenben Clem azért mégis csal fontos részt foglal el az életemben. Hiába a régmúlt emlékek, hiába az emlékezet, hiába az Izabel iránti olthatatlan szerelmem... mára tudom, mind mennyire nem érnek fel Lyához. Az azonban vitathatatlan, hogy Clem mellett sokat fejlődtem sokat változtam, még ha csak az oly rövid ideig is tartott. Ha a makacs akarás, a rohadt kétségbeesett akarás nem áll közé és közém... közénk... talán minden máshogy alakult volna. - De miért? Minek? Az utolsó kérdés ott visszhangzik bennem. Minek? Minek? Minek? Számtalan okot fel tudnék sorolni, számtalan okot fel is sorolhatnék mégsem sikerül egyet sem kinyögnöm. Egyszerűen szar ez így tudjuk mindketten. Áltatom magam azzal, hogy változhat ez, de nyilvánvalóan nem. Nyilvánvalóan nem, mert nyilvánvalóan ő még nem tette túl magát rajtam vagy az élete olyan aspektusain, ami hozzám kötődik. Emiatt pedig nem is hibáztathatom, tekintve hogy még rövid idő telt el és ez alatt a rövid idő alatt talán csak az életét hozta egyenesbe vagy közel egyenesbe úgy, ahogy.... - Együtt voltunk, de nem működött, ezek után nem leszünk barátok soha, nem mintha az ellenségemnek kívánnálak, de ha mindezt kizártuk, bizonyára te is belátod, hogy más opció nem marad. A szavak belém marnak, mint egy ostor. Mélyen a szívembe és oda abba a tátongó űrbe, amit a hiánya okoz. Nem akarom kimutatni mennyire rosszul esik mindez. Nemcsak az, amit mond, hanem ahogy mondja. Egyszerűen rossz elismerni a vereséget és noha közösen állapodtunk meg a végkifejletben, közel sem jó ez a konklúzió. Gondolom persze én voltam a szemében a rossz és mindez a mai napig nem változott, de nem gondolom hogy annyira szörnyen bántam volna vele vagy épp akkora tapló lettem volna, hogy pont ezt és pont így kapjam... - Én... Ugyan az ajkaimra feltolulnak a szavak, de gyorsan meg is akadnak. Valahol tudom, hogy nem helyes kimondani őket, bármennyire is szeretném. Időt kell adnom neki. Teret és helyet. Talán ha több minden lesz az életében, nemcsak a Prófétába való firkálgatás, akkor jobban elfogad. Talán ha megbékél a helyzettel és átértékeli az életét bennem önnön magával, majd átalakul a gondolkodása... Legalábbis... ezt remélem. Mit teszek hát? Magyarázkodni nincs értelme. A sajnálatára nem áhítozom. Az elismerése... nem számít. A boldogsága... már nem az én felelősségem. És ezt az utolsót szomorúan veszem tudomásul. - Sajnálom ha így gondolod. Ha mégis máshogy döntesz egyszer... nos.. akkor tudod hol találsz. Biccentek egyet felé, jelezve hogy igenis én kitartok az elképzelésem mellett, mint korábban is. Elég csak egy halk nonverbális varázslat elmotyogása és a virág rögtön Clem kedvencévé változik. Valószínű nem értékeli a mozdulatomat, de úgy vélem ez az utolsó utáni alkalom még jár nekem. Szelíden lépek felé, egyenesen előtte állok és a szívem halk félreverésére nem figyelve a lány haját kisimítom a füle mellől, hogy belehelyezzem a hajába a virágot. Hüvelyujjam még egyszer finoman végigsimít az arcélén és úgy figyelem a reakcióját. Kíváncsi vagyok, van-e hatással még rá a közelségem vagy valóban igaz mindaz, amit állít? Érdektelenné vált? Az utolsó pillanatokban én magam hunyom le a szemem kiélvezve a lányhoz tartozó cseresznyevirág illatot, majd hagyom hogy ujjaim elernyedjenek és elengedjék őt. - Isten veled, Napsugár. Hangom rekedt és az elköszönés tele van fájdalommal. Nem így akarok rá emlékezni, nem ennyire szomorúan és ellenségesen. Hát vagyok annyira önző hogy rá sem pillantok már, mert félek hogy saját kudarcom és veszteségem tükröződik vissza. Inkább csak elfordulok és nagy néma sóhajjal ajkaimon elindulok, hogy kitaláljak még ma a Hyde parkból, és visszatérjek a valódi szerelemhez. A múltamat pedig ott a boglárkával a lány hajában hátrahagyom. Újra.
Köszönöm a játékot!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|